Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/V S\V>AMAAAAAAAA*-' /v>/VVW^ Budapesten, a Csontváryterembev rendezte meg az idén a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége szolidaritási akcióját, amelyen többek közt Bőd László alkotása, a Téli falurészlet is látható. ^AAAAAAAAAAAAAAAAA/VWWWVvW A vers születése Takáts Gyula: Áldozat Onnan hoztam ezt a szép mohát. Zöld hús... Az asztalomra tettem... Barlang a forró hegyen át: oly teljes ív és oly egész világ.. Csak álltam ott, — még itt —, de szárnya máris vitt oda, akik szabad homályodon voltak egész. Emelt e hús a mohás kőlapig, ahol vadorzó és méhész lakott. Kénjárt,a méz, őzek szívének asztala s a tépett cifraszűr tükrén, ha nézte, nem magát, a tölgy fölött már látta, azt a fát ... Kékkánya rajt... Gerincemen — szikláról könny peregve —, mint jeges szóda, vert a forrás.. 1 S o sok galamb s a sok korallt, aranyló rókagombát, mit jószerencsém megadott, magasra tartva kosaram, letettem, mint az áldozatot... Csupán e szép kerek mohát. kis sünt a szén és mészégetők útján, ezt hoztam csak a tüzes hegyen át: zöld hűst ...Az asztalomra tettem. Minden versmagyarázat sántít. Nehéz, de hadd kezdjem ... Az első két sorban furcsa és szokatlan talán az, hogy hogyan is lehet a „zöld húst” asztalra tenni ? Egyszerűen. Egy kirándulásról hozott zöld mohacsomó zsákmányaként, amelyet a forró balatoni mészkőhegy, a szőlőskertem mögötti Keszthe- helyi hegyvidék északi, hűvösebb völgyéből hoztam ... Egy nyirkos barlangból... A következő kérdés ez volt, mert tényleg föl is tették már nekem: — És a barlang miért „teljes ív" és „egész világ". — Mert a körív általánosan is a teljesség jelképe. A barlang mennyezete, hajlása és íve is ezt idézi... És ki ne tudná, hogy minden félhomályos barlangnak nemcsak a gyermek, de a felnőtt képzeletében is gyönyörű és rettentő, taszító és vonzó világa van. Történelmi és mondai! — — És mit jelent a hatodik sorban említett ..szárny” szó? T- Az pedig a képzeletet idézi, amely a valóságot a nem is oly ' régi népi-törté- nelmi-társadalmi valóságot idézi meg. Ahhoz emel e barlangban a képzelet, szárnya. Pontosabban azokhoz, pásztorok, szökött katonák, betyárok, vadorzók és vadászokhoz, akik üldözve, vagy kedvtelésük szerint csak itt, a világtól eldugott barlang „szabad homályán” érezték egésznek az életüket. Itt és nem a hivatalos rend és mundérok szorításában ... Azt hiszem, az ilyen vers- sűrítések, mint a „szabad homályodon”, megér egy kis poétikai, történelmi „kereszt, rejtvényen” való eltűnődést ... Most már azt hiszem, világos a többi sor a vadorzóról, az őzek szívéről és a kénnel méhet faodúban fojtó erdei méhészről is. — Igen, de mit jelent akkor a következő sorban már „a tépett cifraszűr tükre” és tükrében „az a fa” ... A pásztorból lett betyárt idézi, és a valamikor díszes, de már a menekülésben elrongyolódott cifraszűrét, amelynek vállába valamikor tükröt varrt a somogyi vagy a veszprémi szűrszabó. Szokás volt ezekkel a szép tükrös szűrökkel akkoriban hetvenkedni is. A pásztorok valamikor meg is borotválkoztak ezekben a tükrökben. Itt most, a ver. Kernben, e szűr tükrében bizony már a tragédia megtestesítője jelenik meg. Ha belenézett a betyár, a bitófát látta... A kép egyszerre hátborzongatóra és megindítóra komorul a barlangban. Erre utal a „könny” és a gerincen végigfutó „jeges szóda” borsózása. Ennyi ténnyel és történéssel és emlékkel már-már szinte mítoszi világnak lehet forrása egy ilyen becehegyi szőlőm mögötti barlang világa. Ezek után a barlang köve szinte természetes, olyan már, mint egy pogány sziklaoltár, amelyik előtt mi mást tehet a költő, mint azt, hogy amit az erdő adott, a gyönyörű nevű és szép formájú „galamb és korall és rókagombákat”, mint az áldozatot, helyezze el azok emlékére és azért az élményért, amelyet a barlang adott. És zárómotívumként a nagy nyárban, a tüzet és forróságot, a „szénégetők”, „mészégetők” nevével is idéző út után, mintegy föloldásként újra megjelenik az első két sorban idézett moha. A barlangi hűsnek a motívuma. A „zöld hűs”, melyet például én ott egy sümegi gelencsér táljába helyezve tettem, mint jelképet, az asztalomra. Tolsztoj nagysága Az alapvető kérdéseket a teljesség igényével nem lehe megválaszolni egy kis írás keretén belül, főként akkor nerr ha az írói, gondolkodói nagyság tartalmi jegyeit Tolsztoj nak és műveinek a hatásában keressük. A felvetett kérdé hiányos, vázlatos megoldás is igazolhatja, hogy az egvi legnehezebb, de legizgalmasabb problémakört érintjük. Tolsztoj a XIX. század nagy szellemi átrendezésébe utoljára próbált etikai programot adni. Csodálatos filozófis erudícióval a létkérdésekre kereste a választ. Életét é művét az etikai szemlélet határozza meg. Szépíróként is felelősség, a kötelesség etikai imperatívuszát követte i kor társadalmában észlelte az ember egyensúlyvesztésé A nemzetiben a világkrízist ismerte fel. Hitte, hogy nemzeti kiútkeresés a közös megoldáshoz fontos adalél sót útmutató példaadás lehet. Szellemi fejlődése mélye gyökeredzik az orosz társadalomban, erőteljesen kötődi ahhoz a szociológiai közeghez, a vidéki orosz nemességhe: amelyben formálódtak nézetei. Tolsztoj az ember minőségét teszí meg a kor kérdésévi A kollektív érdek felől szemlél és értékel. A minőség íg nem az individuum^ nyugati, arisztokratikus kifejeződési Az egyéniség belső minőségét megtámadó, elszürkít kapitalizmussal szemben Tolsztoj új életprogramot fogai máz. A világot közös ügynek tekinti. Világtudatában a ember teremtő hatalom, a létnek értelmet adó, célszerűsé get kijelölő és megvalósító, önteremtő lény. A civilizációv? szemben a lélek érdekeit, a szellem otthonosságát, az étik? szempontot hangsúlyozza. Felismerte és kifejezte az orosz léthelyzetet: a Ázsia és Európa közti „közbeékeltséget” (Török Endre Egy nagy és nagyra hivatott nép nevében szól, a létezi két minőségének határmezsgyéjén kiútkeresése önteren téshez vezet. Oroszországban nem szerves, hanem jórés: művi és késői a polgári fejlődés. Tolsztoj Dosztojevszkijjel együtt az orosz világmor danivalót kísérelte meg művekbe örökíteni. Az analízii adaptálva, az orosz valóságra alkalmazva a XIX, százat realizmus legnagyobb műveit tudta megalkotni. A nyuga szellemiségtől radikálisan elütő gondolatrendszert terem A hatás paradoxona: a Nyugattól legfüggetlenebb kt orosz író, Tolsztoj és Dosztojevszkij volt a legnagyob hatással a nyugati kultúrára. A gondolatrendszer eredet ségén túl a hatás magyarázatát a művészi, szépírói értt kék adják. Tolsztoj az elmélkedés hosszú csendjében mt dern eposzokat tudott önmagából kivetni. A homéros jelleg a meghatározó a Háború és békében. Egyezteti tudja az érzéki gazdagságot és a gondolati telítettséget. A Anna Karenina a gondolkodó krízisregénye, a megbomlo emberi egyensúly mintapéldája. A lélek forradalmár találkozik a valóság forradalmáraival. A szociális bűnti datot fogalmazza meg a Feltámadásban. Ebben jut el szépíró Tolsztoj a szociális, szellemi tudatig. A szakirc dalom szembeállítja a fiatal, alkotó Tolsztojt, a művés: a későbbi, öregkori prófétával. aki az emberiségnek eg üdvöt hozó életreceptet akart átnyújtani élete tanulság? ként. Tévedései hit, nőkérdés stb. dolgában kiáltóa nagyok, a valós szükségletet szólaltatja meg, de illúziók!: téved. A nyugati civilizáció fogyatékosságait látva lemon a civilizáció eredményeiről, előnyeiről is. A mechanizálód világot a lélek szólamaira akarja áthangszerelni prófétiki tanaival. A gondolkodó tévedései mégsem károsították nagy író művészetét. A forradalmi orosz valóság epikr teljességű ábrázolásában helyet kaptak az illúziók i amelyek történelmi értelemben is szükségszerű velejári a fejlődésnek. Utópiától vezetett tudását személyiségéne egész pátoszával fejtette ki a szépíró Tolsztoj. Ezért i lehetett művészetet— tévedései, illúziói ellenére — lenini értékelés szerint a forradalmi fejlődés erjesztője, cári Oroszország tükre. Tolsztoj prométheuszian vívódó szellemtitán volt. Goi kij. akiben az orosz irodalom új, nagy célt tűzött maga éli nagy elődjét- a tengerparton gondolatokba merülő a? gastyánt istenhez hasonlatosnak látta. Dosztojevszkijt, szent elragadtatás íróját senki sem érezte „isteni” jelen ségnek. Az emberi lelkiismeret egyik legnagyobbja, Tolsz toj olyan etikai programot próbált megfogalmazni, amely nek magja, az emberi felelősség etikai imperatívusza mái helytálló, sőt érvényessége folyton nő, hiszen , az emberisé veszélyeztetett világban keresi boldogulását, létkérdései nek megoldását, önmaga lehetőségeinek megvalósítását. CS. VARGA ISTVÁN AAAAAAAM AAAAaaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaaaaaaAAAAAAAaaaa/ A kkor még úgy utaztunk au- " tóstoppal, mint az Afrika- kutatók: ráböktünk a térkép egy darabjára és elindultunk, nem. is éppen a legrövidebb és legforgalmasabb, úton. Mert nem az volt a fontos, hogy odaérünk-e és mikor? — hanem ami útközben történik. Egyszer Bakonysárkánynál ért bennünket az este, félúton Székes- fehérvár és Győr között. Az út itt csak elhúz a falu mellett —, a távolban sejthető kocsmához letérni értelmetlen volt. Elindultunk hát gyalog Győr felé, ezzel aztán végképp elvágva magunkat mindenfajta melegedési lehetőségtől; és fagyos, novemberi éjszaka állt előttünk. Hosszan erdőben vitt az út, stoppolni itt reménytelen, integetnünk is fölösleges volt. Az autók fényszórói magabiztosan és nagyképűen suhintottak le ránk, szánalmas kis emberkékre, erdei manókra, sofőrök rossz szellemeire... Már jó három órája kutyagoltunk; fáradtak voltunk és idegesek, teljesen össze voltunk fagyva. — Le kéne ülni — mondtam, és megálltam. — Nem kell! — mondta Márton, és átfogta vállamat. — Csak lépj egyet a bal lábaddal, azután tedd utána a jobbot... és újra a Herceg Árpád: Marion legendája balt. Egyszerű ez. Mindig csak egyetlen lépést kell megtenni —, de azt meg kell tenni, Mondom, megy ez neked... így valóban jobb volt: lé volt egyszerűsítve. Dalról, egy domboldalon el- “ szórt fények tűntek föl, meleg-sárga utcai lámpák. Távolabb szabályos négyszögben higanygőzlámpák ... talán egy gazdaság van ott... Talán már nincs messze Kisbér; ha ott vonatra ülnénk, és a vonatban jó meleg lenne... — Ez még nem Kisbér — mondta Márton. — Hát mi? — kérdeztem összetörtén és megálltam. — Ez Nagybér — mondta Márton. Ez megnyugtatott, és elindultam. Kis idő múlva megkérdeztem: — Nagybértől messze van Kisbér? — Messze is, meg közel is ... Ezt még el kellene döntenünk. — Északra van, vagy délre? — kérdeztem, mintha lenne ennek valami jelentősége. — Valószínűleg északabbra van... vagy délebbre... Még ezt is el kellene döntenünk. Nagybér ugyanis nincs a térképen. — Olyan kicsi? — Olyan nagy..! Nagybér ugyanis egy elvarázsolt falu. Csak éjszaka látni, és csak. a fényeit. Nappal nincs. — Nappal hol van? . — El van varázsolva. — Aha... Értem. — Bólogattam. — Szerintem nappal napraforgótábla. — Vagy őszirózsatábla... Inkább őszirózsatábla, jó? — mondta Márton. És hozzátette: — Persze, ha te is beleegyezel... — Persze, csak azt nem tudom hogy napszállta után miért ilyen kopár. .. Miért virágtalan ez a virágföld? — Mert a kisbériek minden délután kivonulnak az őszirózsakombájnokkal, és learatják az egészet. Az őszirózsatarlón aztán minden éjjel kinyílik Nagybér. S ahogy pirkadni kezd, az egész falú emberestül-házastul egyszeriben őszirózsává válik..? A kisbériek korábban dühösek voltak és értetlenek, hogy miért kell őnekik nap mint nap, télen-nyáron teljes apparátussal aratni... — És most már nem dühösek? — Most már nem bánják. Nagyon jól megférnek együtt: Nagybér nyílik, Kisbér arat. Ez a világ rendje. — Óriási! Itt minden áldott nap megrendezhetnénk az „Ifjú Kombájnosok Versenyét”!! — Amikor még dühösek voltak, ez eszükbe sem jutott. — Mert csak az volt a fontos nekik, hogy naprakészen kiirtsák az őszirózsákat! — Ám amikor gondolkodni kezdtek- ráálltak a versenye- zésre... Csakhogy egy idő múltán ez is unalmassá vált, mert mindig ugyanazok lettek az elsők. Ezért aztán megegyeztek, és előre megbeszélték, ki legyen a nyertes. Ki vigye el a babér----vagyis az ő szirózsa-koszorút... — És telt, múlt az idő, mindenki több ízben volt már kiválasztott és soros KEK... — Mi az hogy Káelká? — Kisbér Legjobb Kombájno- sa... Mondom, már nagyon unták, ezért abbahagyták a vetélkedést ... — Meg azért is, mert már kezdtek megbarátkozni a nagybériekkel ! — Igazán, mi is bemehetnénk hozzájuk ... Mit gondolsz, mi lenne? — Semmi. Szeretettel fogadnának. Enni, inni adnának. Szeretni, táncolni, dalolni tanítanának. — És hazaröpítenének bennünket. — Esetleg. Nagy béren mindenki, mindenkiért, mindent megtesz. Ott az emberek jók, egyfolytában csak jók... Mesebeli gyorsasággal múlott így az idő. Még Nagybéren jártunk, amikor megérkeztünk Kis- : bérre. — Itt is vannak ám nagybériek! ■ — mondta Márton. — Hol vannak? — El vannak varázsolva__ < A z utolsó vonat, mint ahogy ; " az lenni szokott, az orrunk \ előtt húzott el. A kisbéri vasútál- ; lomás fütetlen várótermében va- \ cogva vártuk a hajnali járatot. \ Éjféltájban dermedt, kínlódó ál- \ műnkből fölkeltett bennünket < egy vasutas. i — Jöjjenek át hozzám, a bak- < terházba — mondta. — Ott j£ ■ meleg van. összeraknak néhány < párnás széket —, nem olyan, < mint egy ágy, de ennél a bordás \ padnál mindenképpen jobb. \ A vonatra majd ébresztem magú- < kát. < — Maga nagybéri ember — ? mondta Márton, már a bakter- ? házban, miközben kezét valószi- | nőtlenül közel tartotta az áttüze- > sedett kokszkályhához. > — Kisbéri vagyok — mondta az j, ember, és mosolygott Márton > nyelvbotlásán. — Itt is születtem. > Ez az ember nem volt elvará- ? zsolva. s
