Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
# Együtt az utakon MI MEGY VÉGBE az em- hogy egyenként és együtte. serben, amikor — végre! — i volán mögé ülhet? Pontosabban: amikor még, mond- íatni, kezdő gépkocsivezető, is újdonság számára, hogy ,aj át belátása, tetszése szerint lutót vezet, többnyire a saját bocsiját, s valamiféleképpen íz elé táruló útszakasznak is sirtokosa. Pszichológusok szánéra sem könnyű kérdések ízek. Köznapi módon tesszük szóvá ismételten a kérdést, udván, hogy Magyarországon még jó ideig különös ontosságú. Vajon miért? Mert a gépkocsik száma jgyan már egy ideje megle- 1 et ősén gyors ütemben nő, le még messze vagyunk akárcsak a viszonylagos „telítettségtől” is. Hogy megközelítőleg már minden negyedik családban van autó, még a beszerzési lehetőségek növekedése esetén is azt jelzi, hogy huzamos ideig folyamatosan eléggé nagy lesz az új gépkocsivezetők száma és aránya. Nem így a már régen motorizált országokban, ahol gyakorlatilag már csak a felnövekvő nemzedékek tagjaiból regrutálódik az új autósok csapata, és arányuk is csekély az összes autósok tengerében. Ráadásul a szóban forgó országokban nagyszámú az évtizedek óta autót vezetők tábora, ami minden bizonnyal egyik lényeges eleme az autózás kulturáltságának, ha úgy tetszik, kifino- múltságának. De hadd tegyük nyomban hozzá: az elmondottak korántsem jelentik azt, hogy minden régi autós megbízható, jó gépkocsivezető, és minden új megbízhatatlan, vagy éppen agresszív. Erről szó sincs. De az bizonyos, hogy az autóvezetés magas fokú képességének és jó erkölcsének teljes elsajátítása általában hosszabb gyakorlat eredménye, s az ország általános közlekedési-autózási kulturáltságának is függvénye. Nem közömbös tehát, sen mióta autózunk. Ám bizonyára egyéb erkölcsi, etikai tulajdonságok, az emberi „vérmérséklet”, és nem utolsósorban a társadalmi együttélés számos más jellemzője is befolyásolja egy-egy ország autózásának felismerhető és szűkebb-szé- lesebb körben jól ismert szokásait. Miután pedig a mi autósaink is mind sűrűbben utaznak négy keréken külföldre, kezd szóbeszéd tárgya lenni egy és más tapasztalatuk. A KONTINENS LEGNÉPESEBB autós nemzeteiről, a németről és a franciáról aránylag kevés véleményt hallani, amit mégis, az többnyire a németek javára és a franciák kárára szól. Az utóbbiakat ugyanis sokan rossz vezetőknek tartják, s noha az ilyen mértékű általánosítás mindenképpen túlzott, a baleseti statisztika gyakran igazolni látszott az állítást SZÁNDÉKOSAN KERÜLJÜK a témával kapcsolatban mindig előkerülő hazai baleseti adatokat Nem mintha nem lennének pro és kontra figyelmeztetőek, hanem mert véleményünk szerint autózásunk már jelzett fejlődési szakaszában nem a számszerű változásokból kell elsősorban kiindulni. Az azonban, hogy a statisztika szerint — nemzetközi összehasonlításban is — föltűnően nagy a halálos végű balesetek száma, mindenképpen figyelmeztető. Röviden szólva: la hazai autózás fejlődésének számos kedvező jelét, szók; saink jó irányú változásál számon tartva is, ez az adat még meglevő és egyre újratermelődő súlyos hibái hívja fel a figyelmet. A mégl tapasztalható közömbösségre, türelmetlenségre, durvaságra, sőt, embertelenségre. Gondoljuk hát meg újra és újra, hogyan élünk együtt, emberek — az utakon. *»***.. " B. J. Nem pénzt várnak Hol vannak a kertészek? Zöldségtermesztő szakmunkások megyei vetélkedőjét rendezték Hevesen. A szakmai, politikai versenyre mindösszes kilencen neveztek be. Kilenc vállalkozó akadt egy olyan megyében, amely részben zöldségtermelő gazdaságairól vált ismertté, melyek több mint 6 ezer hektár zöldségterületen gazdálkodnak. Valóban nem sokat kellett érdeklődni ahhoz, hogy kiderüljön: nem a szervezés volt a gyenge, nem is a vetélkedési kedv hiányzott, hanem a szakmunkás kevés. A vetélkedő bizonyos fokig tükrözte a megye zöldségtermelő szakmunkásheíy- zetét. Az utóbbi időben nem sokat változott ez a szakma. Lényegében még ma is ugyanazokkal a módszerekkel termelnek a zöldségágazatban, mint 15—20 évvel ezelőtt, miközben a mező- gazdaság többi területén — nyugodtan mondhatjuk — forradalmi változások történtek. A zöldség még ma is rengeteg kézi munkát igényel, egyes műveletek pedig nem kis fizikai igénybevételt jelentenek. Nem csoda hát, aki csak teheti, inkább másutt, a jobb munkakörülményeket választja, és így sok esetben anyagilag sem jár rosszabbul. Viszont az is természetes, hogy az ágazatnak szakképzett, hozzáértő munkásokra van szüksége. Olyannyira, hogy a jelenlegi helyzetben egyesek már az ágazat biztonságát, jövőjét kezdik félteni. Inkább gépészeket De vajon a zöldségtermelésben tényleg oly nagy szükség van-e a szakmunkáskezekre? Hogy a kérdés nem egészen alaptalan, azt mi sem igazolja jobban, í minthogy ha bárkit rá akarónak venni a betanított » vagy segédmunkások közül a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésére, rögtön visz- szakérdez : mennyivel lesz nekem jobb? Megváltozik-e ettől az én munkám? Ezt már tapasztalatból kérdezik. Mert a munka melletti tanulás amúgy sem kis terheit csak nagyon kevesen vállalják 300—400 forintnyi jövedelemnövekedésért. A paradicsomválogatáshoz, a -szedéshez pedig nem kell bizonyítvány. A gazdaságok viszont csak ritkán tudnak minőségben más, nagyobb szakértelmet követelő munkát adni ezeknek a dolgozóknak. Egyesek szerint a technikai fejlődés ma már túlhaladta a szakmunkás- képzés jelenlegi formáját. Pálfi József, a Hevesi Állami Gazdaság személyzeti vezetője mondja: — A gabonatermelés 10— 15 éve gépesített. Ez a folyamat a zöldségtermelésben viszont csak nemrég kezdődött. És ahogy nincs szükség ma már növénytermesztő szakmunkásra, úgy válnak lassan feleslegessé a zöldségkertészek is. Ugyanis géppel palántázunk, vagy magról vetünk, a növényvédelem, a műtrágyázás, gyomirtás is a gépek dolga, és egyre inkább terjednek a paradicsom- és paprikakombájnok. És ez vár a többi zöldségfélére is. Ugyanakkor ismeretlen fogalom nálunk a zöldségtermelő gépész, pedig a jelenlegi traktorosainkat már nem szívesen engedjük a paradicsom-, vagy paprikatáblákra. Lelkiismeretesen végzik ők a munkájukat, de ez most már kevés. És az egy-két hetes felkészítő tanfolyamok úgyszólván semmit sem érnek. Nekünk olyan gépkezelőkre lenne szükségünk, akik is-, merik a zöldségtermelés' csínját-bínját, s nemcsak a gépükhöz értenek, hanem azt is tudják, egy-egy műveletet miért éppen úgy kell elvégezni. Ezért is lenne jó, ha a szakmunkásképzésünk rendszere megelőzné, de legalábbis lépést tartana ezzel a tendenciával. Az erdőtelki termelőszövetkezetben már sokkal ki- látástalanabbnak látják a helyzetet: — Ma az megy a mező- gazdaságba, aki már a szakmunkás-színvonalat sem üti meg. Valljuk be, a leggyengébb tanulók. Ha valakinek már némileg jobb a tanulmányi eredménye, az vagy gimnáziumba jelentkezik, vagy a nyugodtabb, kényelmesebb ipari munkát választja. A mezőgazdaság és főleg a zöldségágazat ma már egyáltalán nem vonzó a fiatalok számára — mondja Lőcsei Ferenc elnök. Cáfolatul csak annyit, hogy az idén felvételi vizsgát kellett tartani az egri Mezőgazdasági Szakmunkás- képző Intézetben a 30 százalékos túljelentkezés miatt, .s még néhány viszonylag jól tanuló gyereket is elutasítottak. És mégis kevés a kertész szakmunkás? Sajnos, igen. Az iskolában végzetteknek csaknem a fele ugyanis más területen helyezkedik el, s egy felmérés szerint a fiatal szakmunkások őtven százaléka válaszolt nemmel arra a kérdésre, hogy újra választaná-e a mezőgazdasági pályát. Házon belül és kívül Van szakmunkás; és még- sincs. Vajon melyik megállapítás az igaz? A mezőgazdasági szakmunkásképzőbe jelentkezők száma nő, s bár a jelenlegi állapot még korántsem megnyugtató, e nyilvánvaló eredmények mellett nem mehetünk el szó nélkül. Később a gazdaságokban már sok gyerek megbánja pálya- választását, s még jó eset, ha ezért nem keres más Kiváló orvos: dr. Mátyus László (Fotó: Szabó Sándor) Ami azt illeti, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház sokszor került már a közvélemény érdeklődésének középpontjába az utóbbi években. Ennek pedig a legfőbb oka az öreg épület állapota, amelyről szóltak már úgy is, hogy életveszélyes. — Nem azt jelenti ez a kitétel, hogy bármely pillanatban összedőlhet a központi épületrész — magyarázza elnéző mosollyal dr. Mátyus László igazgató főorvos —. hanem azt, hogy az állaga nem felel meg a közegészségügyi intézményekkel szemben támasztott magasabb követelményeknek. . — Befolyásolja ez a tény az egészségügyi dolgozók munkáját és a kórház betegeinek a hangulatát? — Mindenképpen. De nem gátolja, nem gátolhatja a hatékony munkát. Ez az alaphelyzet. Ilyen körülmények között érte el a kitüntetést az igazgató, kapta meg a napokban a kiváló orvos megtisztelő címet. — Gondolt valaha arra, hogy vezető beosztásba kell majd egyszer kerülnie? — Soha nem voltak ilyen imbícióim. Nem készültem vezetőnek, sőt: én lepődtem meg a legjobban, amikor az igazgatói tisztségre a kiválasztásom megtörtént. — Attól lesz valakiből vezető, hogy megkapja az igazgatói kinevezését? — Egyáltalán nem attól. Rengeteget kell tanulnia, úgy gondolom, és rendelkeznie kell olyan készséggel is, hogy mindig azonosulni tudjon a beosztottak gondolkodásmódjával. Az egyszemélyi felelősség pedig azt követeli meg, szerintem, hogy munkatársai közül minél több embert hallgasson meg, mielőtt döntene, fontolja meg az elhatározását, utána pedig legyen következetes. Ne kapkodjon. Ennek feltétele az is, hogy mindig őszinte legyen mindenben. Bármiről legyen szó, ne kerülgesse az igazságot. Ki kell mondani a nemet is esetenként, és soha nem szabad senkit hitegetnie. — Helytelen döntést még soha nem hozott? — Dehogynem! Nagyon nagy butaságot még nem csináltam, azt gondolom, de kisebb jelentőségű ügyben már nem is egyszer tévedtem. Ezt belátni, nem csorbítja a vezető tekintélyét, sőt! Előfordult már, hogy valamelyik rendelkezésem után jöttek hozzám, ez nem lesz jó, ezért vagy azért. Rendben van, mondtam, visszavonom. Szerintem ez így természetes, semmi meglepő nincs benne. — Sokan azt mondják: könnyű az igazgatónak, ő csak parancsol, mások pedig ... — Aki így gondolkozik, annak még soha nem kellett döntenie sem komoly anyagi természetű ügyekben, sem emberek sorsában. Azok még soha nem érezték a kimondott szó felelősségét. Ennyit, úgy általában — a vezetésről. Integráció. Ismerős a sző. Ennek komoly tartalma van az egészségügyi szervek mindennapi tevékenységében is. Magyarra fordítva és a köznapi teendőkre értve arról van szó, hogy a különböző osztályoknak, szervezeti részlegeknek nem egymástól elszigetelten, hanem nagyon is egyetlen egységet alkotva kell végezniük a feladataikat. A sebész menjen át a belosztályra, a rendelőintézeti orvos keresse meg a kórházba beutalt beteget, a körzeti orvosok a kórházzal működjenek együtt, a laboratórium a klinikusokkal és így tovább. Ez a nagy cél, aminek elérésére már sok minden történt Gyöngyösön is, ha nem is értek el még az út végére. — A régi hagyományok ellen is meg kell küzdenünk ebben a munkánkban. Valamikor az orvos nyugodtan mondhatta: az én osztályom, az én betegem. Ma már a gyógyászat el sem képzelhető csoportmunka nélkül. És ebbe mindenki beleértendő, a középkáderek is. Erre a gondolkodásmódra, azt hiszem, előbb magunkat kell ránevelnünk. De ha már a nevelésnél és az önképzésnél tartunk, érdemes azt is elmondanunk, hogy a Bugát Pál Kórház nagyon sokat ad arra, hogy’ aki akar, az tanulhasson. Az egri egészségügyi szakközép- iskolának kihelyezett tagozatát is megszervezték, ahol a mindennapi munka mellett tanítják meg a szakmai ismeretekre a kisegítőként felvett, arra alkalmas dolgozóikat A szervezett továbbképzésre átfogó tervet készítettek. Meghatározott időszakonként mindenkinek el kell mennie egy-egy tanfolyamra, a főorvostól kezdve: Ha pedig valami nagyon friss eredmény születik, akkor a fiatal orvosok közül küldenek el valakit, hogy hogy sajátítsa el minél hamarabb az új eljárást vagy az új eszköz használatát Ez is így természetes. Dr. Mátyus László a központi laboratórium vezetője is. — Országos gyakorlat és én csak helyeselni tudom, hogy a kórház igazgatója valamelyik osztály vezetője is. Az én „osztályom” a központi laboratórium. Ennek révén szinte valamennyi orvoskollégámmal kapcsolatban vagyok, ami nagy áttekintést ad, bőséges ismereteket is, és ezeket az igazgatói munkámban tudom hasznosítani. — Az orvos gyógyít. 4 laboratóriumi orvos juthat-e olyan élményhez, mint az, aki elmondhatja: ezt a betegséget én állapítottam meg, ezt a betegséget én gyógyítottam meg? — Sok példát tudnék arra elmondani, hogy a laboratóriumi orvos a diagnózis pontosságát mennyire befolyásolhatja. A vizsgálatok során az is kiderülhet, mondjuk, hogy a kezelőorvos nem a megfelelő irányban kereste a tünetek okát. Esetleg a tünetek hiánya miatt is, de a laboratóriumban ez kiderülhet. Még az is, hogy a beteget esetleg operálni sem lehet, akár sérvre sem, mivel a szervezete, egyéb ok miatt, ezt a megterhelést még nem tudná elviselni. A laboratóriumi orvos is mindig a beteggel foglalkozik, mégha csak egy preparátumot vizsgál is. Mindebből az is kiderül, hogy az igazgató a szakmáját is nagyon szereti, és azt is beépíti a csoportos mun- kába, ami nélkül ma modern gyógyászat nincs; Itt is igaz a tétel: minden összefügg mindennel. Abádszalókon született, az egyetemet Pesten végezte, utána rögtön katona íett, a honvédségnél szolgálva tette le a szakorvosi vizsgát is. Majd Békéscsaba és Orosháza következett, aztán 1962- ben Gyöngyös, persze a laboratórium. Igazgatóvá 1969- ben nevezték ki. Pedagógust vett feleségül 1955-ben. Született egy fiúk, aki szintén László nevet kapott. És ha már a neve szerint is az apját követte, akkor a hivatása se legyen más, mondhatnánk: most kezdi majd az ötödik évet a debreceni orvostudományi egyetemen. Most Rigában tölti a nyári gyakorlatát, előtte pedig Kijevben volt. Jó matematikus is és szenvedélyes csillagász. De ezt a vágyát egyelőre korlátok közé kell szorítania. Sokkal köznapibb szenvedélye van dr. Mátyus Lászlónak. Ha kikapcsolódást keres, kiszalad a markazi tóhoz és kezébe veszi a horgászbotot. Tavaly összesen kétszer kerülhetett erre sor. Az idén? Fogott már — keszeget. Pedig nemcsak azt élvezi, ha horogra akad a hal, hanem azt is, ha halászlét főzhet belőle vagy ha ropogósra megsütheti. Aztán az autó. Két éve a jugoszláv tengerpartra „szaladtak le”, leggyakrabban pedig az idős szülőket keresik fel. Akik magukra maradtak, de jó egészségben pergetik szelíd folyású napjaikat. — A feleségem nyírségi, én is a sík tájakon nőttem fel, de mind a kettőnket megfogott ez a mátrai táj. Jól érezzük itt magunkat. Kell-e ettől több? G. Molnár Ferenc munkahelyet. Nem alaptalan ezek után a kérdés, mit tesznek a gazdaságok saját ( !) szakmunkásgondjaik megoldására. S ha tesznek, vajon eleget tesznek-e? Miképpen segítik az újonnan jöttek beilleszkedését ? Erdőtelken például 30 segédmunkás számára szerveztek zöldségkertész átképző tanfolyamot. A jelentkezők végül kilencen maradtak, így el sem kezdődött az oktatás. Mint kiderült, képzettségüknek megfelelő, igényesebb munkát vártak a tanfolyamot követően. De már az elején nyilvánvaló volt, hogy hiába, így aztán inkább visszakoztak. Ráadásul a 150—200 forintos beígért béremelést is kevesellték a jelentkezők, ami nem is csoda. A Hevesi Állami Gazdaságban a betanítottmunkás- képzésre még találtak 24 jelentkezőt — igaz, itt már a kedvezmények, és az anyagi juttatások is nagyobbak voltak — de közülük a szakmunkásvizsgára már alig néhányat tudtak rábírni. Ezek mind házon belüli próbálkozások. Hogy milyen a gazdaságok kapcsolata a mezőgazdasági szakmunkás- képző intézetekkel — s ez már a megye mezőgazda- sági üzemeinek jó részére vonatkozik —, arról sehol sem beszélnek szívesen a vezetők. Nincs is sok mondanivalójuk. Némelyik szövetkezet még a legalapvetőbb kérdőívekre sem válaszol, hogy például mely szakmákból, hány szakmunkásra lenne szüksége. Másutt az iskola legapróbb kérdéseit is úgy tekintik, hogy ki akarják használni őket Olyan mezőgazdasági üzemet pedig, mint a Csányi. Állami Gazdaság, már alig találni. Csányba évről évre érkeznek a frissen végzett szakmunkások. Minden évben két-három gyerekkel kötnek jelentős ösztöndíjjal járó társadalmi szerződést két-három hetes nyári gya- ‘ korlatokat szerveznek egy- egy csoportnak; s minden lehetséges módot megragadnak, hogy bemutassák a gazdaság munkáját hű képet kapjanak a fiatalok majdani munkájukról. Jelenleg két idén végzett szakmunkás az NDK-ban tanulmányúton vesz részt Hát így könnyű — mondanák egyesek. Jíogy mennyire nem, arról - Bárdy Lajos személyzetis , tudna mesélni. , %, A frissen végzett szaki munkások gyakori panasza, hogy a gazdaságban lényegében ugyanazt kell végezni, mint a segédmunkásoknak. — Márpedig nem azért tanultam három évig! — mondják. A legtöbb szövetkezetben, állami gazdaságban viszont tényleg nincs számukra más munka, mint a különösebb iskolázottságot nem igénylő pikírozás, palántázás, válogatás, s ha mégis, azt inkább az idősebb, bár szakmunkás-bizonyítvánnyal nem rendelkező munkások követelik maguknak. Emiatt azután olyan feszültségek támadnak hetek alatt egy-egy brigádon, csoporton belül, hogy onnan valakinek mennie kell. És az már szinte nyilvánvaló, hogy a fiatal szedi a sátorfáját. A vezetők tanácstalan szemlélői az egésznek, s bár próbálkoznak olykor ígéretekkel, jobb keresettel, de ebben — s ezt mindenki látja — ők maguk sem hisznek. Pedig azt minden gazdasági vezetőnek látnia kell, függetlenül attól, hogy most végzett az illető, vagy a munka mellett szerezte meg a szakmunkás-bizonyítványt — a tanulásért elsősorban nem pénzt, nagyobb jövedelmet várnak, hanem igényesebb, nagyobb szaktudást igénylő munkát, melyben kamatoztathatják mindazt az ismeretanyagot, amit az évek során megszereztek. És valójában ezt kívánja a gazdaság érdeke is. Cziráki Péter 19rS- július 16., vasárnap v
