Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-28 / 150. szám
Mitől mozognak az árak? a. A jobb, korszerűbb termek magasabb ára —, mert jobb, értékesebb anyagból, magasabb értékű munkával előállított termék — legtöbb esetben indokolt és elkerülhetetlen. Aki nem tartja szükségesnek, hogy egyre jobb, praktikusabb, szebb termékek készüljenek, a tudomány folyamatosan születő új eredményeit hasznosí- tóak, az akarva, nem akarva megkérdőjelezi a fejlődést. A magasabb termelési költségeknek az árban meg kell térülniük. Ha az anyag drágább, ha a munkabér emelkedik, ha a termelőeszközök egyre értékesebbek, akkor, hogy a befektetések megtérüljenek — emelni kell az árakat. (A külföldi, importált nyersanyagok áremelkedése ellen sem lehet mit tenni.) BŐSÉGES TARTALÉKOK Elképzelhető persze (nagyon is!), hogy a termelési költségek növekedését a vállalatok ellensúlyozhatják például a termelékenység javításával, a selejt csökkentésivel, az állásidők lefaragásával. Ez azonban csak egy ideig jelenthet tartalékot, nevezetesen, amíg ezekben nagy megtakarítási lehetőségek rejlenek. Ezek a tartalékok ma még sok helyen, s elég bőségesen rendelkezésre is állnak. Éppen ezért — e tartalékok feltárását sürgetve — rendelkezett úgy a kormányzat, hogy például az 1978. január 1-vel hatályba lépett termelői áremelések jelentős részét a gyárak nem háríthatják át a fogyasztókra. Az emiatt esetleg bekövetkező eredménycsökkenést mindenütt jobb hatásfokú munkával kell ellensúlyozni, ha a vállalati nyereséget nem tudják (esetleg különféle törlesztési kötelezettségek miatt), vagy nem akarják csökkenteni. ELKÊNYELMESEDNE A VÁLLALAT Csakhogy minél többet költ az állam a különféle termékek dotációjára, annál kevesebb marad például a közjóiét — tehát a közegészségügy, a közoktatás, a közszolgáltatások (villany, csatornázás, víz, gáz stb.), az utak, a közlekedés, a gyermekintézmények fejlesztésére, vagy a nyugdíjak és a közalkalmazottak bérének emelésére. Nem beszélve arról, hogyha a növekvő termelési költsé- ' gekct a dotációk részben vágj- egészben állandóan ellensúlyozzák, akkor emiatt, elég nagy valószínűséggel kevésbé törekszenek majd a gyárak arra. hogy a növekvő anyag- és gépárakat, az emelkedő bérek fedezetét jobb szervezéssel, a termékek jobb minőségével, korszerűbb gyártmányokkal, jobb gazdálkodással előteremtsék. Ráadásul az anyag- és gépárak számunkra, túlnyomórészt nem is a hazai, hanem a világpiacon emelkednek. Hiszen nyersanyag- és gépszükségletünk lényegesen nagyobb részét külföldről kell beszerezni. Ismeretes, hogy az utóbbi években a nyersanyag- és energiahordozó-árak a korábbinak a többszörösére emelkedtek. Több fogyasztási és élvezeti cikk ára ugyancsak növekedett. Végül is, a hazai fogyasztói árak színvonalának fenntartásához a költségvetésnek már óriási összegeket kellene átcsoportosítania, vagy egy sor termék behozatalát mérsékelni kellene, vagy egyenesen megszüntetni. Ez viszont áruhiányt, az életszínvonal visszaesését okozná, romló társadalmi és egyéni közérzetet, g mindez gyengítené a munkateljesítményeket, ami tovább rontaná — önmagát gerjesztő negatív körfogásként — az ellátást és így tovább. MAGASABB AR, VAGY ÁRUHIÁNY? Vegyünk egy egyszerű példát, fiktív adatokkal. Mondhatnánk tehát — hiszen az ilyesmi egy tervgazdaságban látszólag csak elhatározás kérdése —, hogy például ne emeljük a banán árát. Legyen az, mondjuk, 15 forint. A világpiaci ár viszont, tegyük fel 25 forint lenne.'Ehhez jön még a szállítás, tárolás, a hazai nagy- és kiskereskedelem árrése, haszna, amikből ezeknek a vállalatoknak kell fenntartaniuk magukat. Tehát végül is, az államnak (ebben a kitalált példában) minden egyes kiló banan valóságosan 30 forintba kerülne. Kilónként tehát 15 forintot kellene a költség- vetésből kifizetni, az állampolgárok 15 forintja mellé. Százezer kilós behozatal esetén a banán alacsony árának támogatása másfél millió forint kiadást jelentene a költségvetésnek évenként. Ha év közben, valami váratlan kiadás éri a költségvetést (fagykár, árvíz, olajáremelés stb.) könnyen megeshet, hogy ebből a másfél millióból kellene kiszorítani a váratlan többletkiadás egy részét. Ez ugyanis elég könnyű, ha már szükséges. Csupán 100 ezer kiló helyett, 50 ezret kell importálni, s ezzel a másfél milliós ártámogatás máris felére csökken. A vásárlók fele pedig abban az évben igaz, hogy 15 forintért, de hiába keresné a "banánt KÖZGAZDASÁGI LOGIKA Ez a közgazdasági logika és indokoltság húzódik meg tehát az áremelések hátterében, miként legutóbb is a déligyümölcsnél, kávénál, kakaónál. De ha nem import termékről, hanem hazairól van szó, akkor is ez a logika tűnik helyénvalónak, minden olyan terméknél, amelynek termelési költségei esetleg „nem fémek” el az árban. Ez a logika (a példa kedvéért itt most egyszerűsítve vázoltuk fel) az ellátás zavartalanságát és a költségvetés pénzügyiegyensúly-javítását egyaránt jól szolgálja. Az is igaz persze, hogy az indokoltan növekvő árakat, a bérek emelésével nyomon kell követni. De az áremelkedés csak részben indokolhatja a béremelést A bérek növekedésének nagyobbrészt és valóságosabb indoka az, ha a munka értéke, a teljesítmények növekedése emeH a jövedelmeket így együttesen alakulhat ki a bér- és árrendszer leghasznosabb harmóniája. E harmónia megteremtése hosszú időt igénylő, bonyolult, nehéz és felelősségteljes tervezési 'és pénzügyi munkát igénylő feladat. Gerencsér Ferenc Áruszállításról — szezonban Tavalyról m gondok? Késik az árudómping, az időjárás „ütemezi” most a zöldség- és gyümölcsszállítá- sokát. Egyelőre szó sincs tehát a tavalyi gondokról; akkor bizony gyakran előfordult, hogy nem győzték elszállítani az összegyűlt árutömeget a fuvarozók. Természetesen mindegyik érdekeltnél igyekezett azóta tenni azért, hogy a szállítások gördülékenyebbek legyenek, s az idei szezon ne okozzon annyi nehézséget. Még a tavasz kezdetén a megyei népi ellenőrzési bizottság is vizsgálatot kezdett, összegezve a tavalyi tapasztalatokat, s javaslatokat tett a munka javítására — ez is ' mutatja a téma fontosságát.. KINEK ÉRI MEG? A Volán 4-es számú Vállalat a ZÖLDÉRT igényeit tavaly nem tudta kielégíteni, s mint azt a szállítási bizottság elé a közelmúltban került jelentésből is olvashattuk: az idei évre a zöld- ség-gyümölcskereskedelmi vállalat csúcsigényként 40 gépkocsit rendelt, ezzel szemben a Volán 22 tehergépkocsit és 5 pótkocsit tudott felajánlani. A hiányzó fuvarkapacitás előteremtésére a ZÖLDÉRT megyén kívüli szállító cégekkel vette fel a, kapcsolatot, s ehhez a Volán még az esetenként felszabaduló pótkocsikból tud többet adni. Miért ez a különbség a rendelések és a teljesítés között? A népi ellenőrök az anyagi érdekeltségben látják többek között az okot. Az élelmiszer-szállítások más áru- fuvarozáshoz képest gazdaságtalanok. Ez a fuvarozó vállalat fejlesztési terveiben is látszik, hiszen elsősorban nagy teljesítményű tehergépkocsikat igyekszik beszerezni. Persze a kapacitás bővítése még így. is lassú, elsősorban a kiselejtezendő régi kocsikat kell pótolni. Az idén például az élelmiszer-szállításokra leginkább alkalmas, úgynevezett középtípusú, fixplatós kocsikból 33-at kell selejtezni és csak 23 újat tudnak beszerezni. Késleltetik hát a selejtezéseket, hogy ne csökkenjen az állomány, ez azonban ugyancsak a költségeket gyarapítja. Ugyanakkor el kell mondani: a gépkocsik kihasználásában igencsak érdekelt közlekedési vállalat az élelmiszer-fuvarozásnál kisebb hatékonysággal tud dolgozni. Gyakran előfordul, h.ogy egy- egy teherautó naponta mindössze egy fordulót teljesít, lekötve az eszközt, a munkaerőt. . Hasonlóképpen tapasztalható egyébként az is, hogy a kereskedelmi vállalatok saját gépkocsijaikat ugyancsak nem használják ki kellően. KORSZERŰBB ESZKÖZÖKKEL Jobb szervezéssel, tervszerűséggel, őszintébb együttműködéssel lehet enyhíteni ezeken a gondokon — amelyekből, úgy látszik, maradt még tavalyról —, mutatják ezt a vizsgálatok nyomán tett intézkedések is. Kevés az előrelépés azonban ott, ahol pedig talán a legtöbbet érnetnek el a vállalatok: a korszerűbb szállítási módok kialakításában. Konténerek, rakodólapok, tartályládák, rakodó kisgépek kellenének: ezéket külön-külön fejlesztési alapok hiányában nehéz megszerezni, együtt azonban hamarabb előre juthatnának. Kísérletet sem nagyon tettek még ilyen eszközök beszerzésére a kereskedelmi vállalatok, pedig a munkaerőhiányt pótolni, az eszközöket jobban kihasználni csak ilyen módon lehetne. Tavaly a ZÖLDÉRT már szállított a görögdinnyét tartályládákban; a hasonló kezdeményezéseket jó lenne e’ terjeszteni az idén szélesebb körben is. De —r sajnos —, ahogy a népi ellenőrök megállapítotbogy mindenkor a politika, a háború, az igazság és az igazságtalanság paradicsoma éa siralomvölgye is volt egyszerre ez a csodálatos és rejtelmes táj. Vagy legyen inkább a cím olyan reális és radikális, kemény és kérlelhetetlen, mint 1. Az el-elcsukló mikrofonban, mintha máris zuhanna a gép, oly riadt hangszórón közli a stewardess, hogy a kapitány köszönt bennünket, s hogy az egyelőre még csak startra kész TU—154-es óránként 950 kilométeres sebességgel 10 ezer 500 méteren repül majd, meg hogy érezzük jól magunkat a MALÉV ilyen és ilyen számú járatán. Üjabb csuklás és elhallgat a hangszóró, hogy immár angolul ismételje a szöveget. A gép még Damaszkuszban vár a földön az indulásra, de már otthon vagyok: a mikrofon rossz, a stewardess csinos 'és később fenn a tízezer méteren az igen korai reggeli és mellé, vagy után a bor és a fekete már a hazai Szír fain Homszk környékén, — még a múlt Épülő sugárút, új városrész Damaszkuszba* ízeket jelenti. A gép első nekirugaszkodásban Athénig viszi utasait, hogy ott üzemanyaggal és utasokkal feltöltődve immáron a Ferihegyig meg se álljon, azazhogy addig földre ne szálljon. Hazatérő magyarok, újságírók, mi hárman, akik majd három hetet — sok is, kevés is — töltöttünk el Szíriában, aztán szaktanácsadók, üzletkötők, meg Szíriái arabok, kik hozzánk, vagy tőlünk tovább, Nyugatra indulnak. Nyugatra? Hamisak az égtájak, ha politikát akarnak jelölni : Szíriától Magyarország Nyugatra van, pedig nem „nyugati ország”, Irán pedig keletre például, pedig berendezkedését illetően „Nyugatnak” is a régmúltját idézi. A töprengést az égtájakat illetően egyszerre szakítja meg a hangszóróból — fák, igen sok gonddal, bajjal jár még a hagyományos göngyölegek visszaszállítása is. ‘ Az együttműködés javulására utaló jeleket a lépcsőzetes szállításszervezésben lehet tapasztalni. Kora hajnalban és a munkaidő befejezte után is rendszeresen szállítanak árut e megállapodások alapján. EGYÜTT DOLGOZNI A szerződések megszegéséért kölcsönösen nem alkalmaznak szankciókat a vállalatok. A mindenkinek hasznos együttműködési megállapodások ennél az engedékenységnél sokkal több eredményt hozhatnának — javasolták a népi ellenőrök. Több szervezési intézkedés, s az ösztönzőbb bérezés kialakítására hozott döntés született- egyébként az elmúlt hónapokban a Volánná! és partnereinél. Hogy az együttműködés javul-e, az a következő szállítási csúcsidő- szakban derül ki. Kétségtelen azonban, hogy a kereskedelmi vállalatoknál és a termelőszövetkezeteknél levő gépkocsipark koncentráltabb felhasználására is szükség van ahhoz, hogy ne legyenek zökkenők a fuvarozásban. Ezeknél együtt több a gépkocsi; mint a Volánnál és sok felmérés mutatta már ki, hogy kihasználtságuk foka meglehetősen alacsony. A nagyszezon, a „hajrá” munka egyelőre késik. De ta- ;’n jobb lenne, ha nem kelme hajrát emlegetni — még bő termés idején sem... Hekeli Sándor áradó nyugtató zene, és a kívülről felüvöltő hajtóművek már kevésbé megnyugtató karüvöltése: indulunk. Haza! Munkánk egy szakasza lezárult: láttunk, hallottunk, tapasztaltunk, fogadtak, beszéltek és kérettünk és beszéltünk. Megjártuk a Golan- fennsíkot és a Jordániái határt, fenn voltunk Északon, ahol Törökország határos Szíriával és természetesen ott voltunk a libanoni határon is. Hajóztunk a Földközi- tengeren. igaz, hogy csak szerényke gőzbárkán, de meg- fürödtünk Latakia felett a tengerben, voltunk üzemben és szerkesztőségben, voltunk az Eufrátesznél és a világhírű gátnál, és voltunk, igen, hát voltunk Damaszkuszban, amelyre nem érvényes (?) a mondás, mint Nápolyra, mert nem követel halált, sőt a zsongó, a zajongó életet inkább... És most megyünk haza, jön a munka új szakasza, megírni, amit láttunk, amit tapasztaltunk, bemutatni Szíriát: ma. De mi* az. hogy ma? Jogos a kérdés. Mire e sorok megjelennek, a mák sorából tegnapok lesznek, és csak az lehet a mentség, hogy egyszer és nem is sokára a holnapok is múlt időkké válnak. És az, hogy a holnapok a tegnapokban gyökeredznek. Már Ciprus felett zúg a gép egyre csak hazafelé, amikor azon kezdek el töprengeni a felkelő nap ablakon bevakító fényében, hogy mi is legyen a címe útibeszámolómnak. Az ember név nélkül, az útibeszámoló cím nélkül nem létező valami. Él, van, de „hivatalosan” nem létezik. A cím a legfontosabb. Arra felfigyel az olvasó, ami egymagában is nagyszerű dolog, de biztonságot és eligazítást is ad az újságírónak, miről és hogyan írjon. A jó cím olyan, mint a gyengén írónak a sorvezető. Mi és milyen legyen hát a „sorvezetőm” ? A múlt romantikáját idéző? Mert lehetne ilyen is. egy oly országról és országból szólva, amelynek területe ősidők óta az emberi kultúra bölcsője volt, ahol megtalálták — Ugaritban találták meg — a jelenlegi ismeretek szerinti első ábécét, ahol az arab tudomány, művészet bontotta ki csodálatos pillangó szárnyait, s ahová — Damaszkuszba például —. ma is vágy és tisztesség elzarándokolni például az Omayán mecsetbe. Ahol Palmyra és Basra római kori monumentális romjai, Aleppo fellegvára, vagy Szahaladin szultán felhőkre épített, vára hirdeti, (A szerző felvételen amilyen manapság az élet Szíriában? Ahol a hat hónapig szinte megállás nélkül tűző nap határ menti és sivatagi katonai táborokra ontja negyvenöt-ötven fokos hőségét, ahol az égen ott cirkálnak a szíriai vadászgépek. És ahol szemre a végtelenségből haladnak a nyájak, tevecsordák valahová az ismeretlen végtelen felé. s ahol a folyók, patakok, csatornák mentén, mint valami zöld ér egy sárgára aszalódott bőrön, úgy kanyarog ível az élet. Mert szakadatlan és irtózta- tóan kemény munkával varázsolnak a köves pusztából Édenkertet a szíj-szikár bur- nuszos egykori fellahok. Ám adhatnék a kedves olvasó számára oly olvasásra gusztust csináló címet is, amelyből kitűnne, hogy Szíria csupa derű, zaj, harsogás. Alku, kereskedés, nyüzsgés, autótülkölés, Sanyo és Seiko. Az ordító rádiók, a harsogó moziplakátok, a csodálatosan szép nők országa, ahol Európát megszégyenítő a modern elegancia, de fekete kendővel takartak is az arcok. És a zsúfolt kávézók és az épülő új falvak és... és... és. és. Ki tudná felsorolni mindezt az „és”-t, amelytől a legkisebb falu is televízióantennákkal az agyagból tapasztott házacskák fölött, meg a legnagyobb városok is az igazi, a hamisítatlan (?), à megálmodott és beteljesült Kelet? Olyan, amilyen a meséinkben volt. Olyan, amilyennek meséinkre visszaré- vedve felnőtt fejjel, szégyenkezve bár önmagunk előtt emiatt, de látni és élni szeretnénk. A Ferihegyen, mikor kilépek a gépből, borongós, hűvös idő fogad. Négyórányira Damaszkusztól nyugatra vagyok immár, itthon vagyok, ahol harminc fokkal hűvösebb van. Hidegebb inkább! Hajnalban még Damaszkusz kövein topogva vártam az autót, hogy a repülőtérre vigyen, reggelre már minden csak emlék. — Honnan jött a gép? * — toporog egy érdeklődő. — Szíriából — mondom oly természetesen, mintha az ember reggelenként vagy Damaszkuszból, vagy Bagdadból érkezne Magyarországra, — haza. De miért is ne mondanám. Hiszen közel van Kelet, földrajzilag is immár és érzelmileg is. Megvan a cím: megvan. Szíria avagy közel van Kelet. Lehet, hogy lenne jobb is. de igazabb semmiképpen sem. (Folytatjuk)
