Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-24 / 147. szám
Evans doktor titka Szovjet film A fantasztikum egyre inkább bevonul az emberi gondolkodásba. A tudomány és a vele 'együtt ballagó haladás hozzászoktatja az embereket újabb és újabb gondolatokhoz, netán szokatlan jelenségek végigéléséhez, a „minden és a semmi” lehetőségének új módon való értelmezéséhez. Innen van az, hogy egyre inkább tért hódít a fantasztikus filmek atmoszférája és azokat is hívei közé toborozza, akik eleddig idegenkedtek olyan írásbeli és filmbéli kísérletektől, amelyek az ember körüli világot emberfeletti, vagy emberen kívüli viszonylatokról, azok jelenéről akarják tájékoztatni. Ez az emberi törekvés érthető. Ebben a filmben is az első gondolatot a csillagos ég szüli, az a mértéktelen rengeteg. amely már az űrhajósok száguldásai miatt is közelebbről ismerősünk. Nemcsak az űrbe kijutott ember érzi most már magányosnak magát, nemcsak őt kell felkészíteni a magányra, ma már mindenki érzi, hogy ez a kicsi Föld milyen egyedül van a maga élőlényeivel, esendő sorsával ebben a nagy-nagy Világ-Mindenség- ben, amelyek sarkait még nem fedezhettük fel. Innen tekintve vissza esendőbb önmagunkra, ma még úgy találjuk, hogy a rendkívüli helyzetek csak kívülről származhatnak át ide hozzánk és idegeneknek kell ideérkezniük, hogy rádöbbentsenek tévelygő önmagunkra. Evans doktor életében egy ilyen találkozás Orantéval az a pillanat, amely rádöbbenti : a régi módon már nem lehet élni, a régi körülmények visszahúzzák őt abba az állapotba, amit „a pillanat után” már nem akar és nem is akarhat, legjobb lelkiismerete és tudása szerint. Mi is tulajdonképpen ennek a fantasztikus históriának a magva? Orante egy jóval magasabb fejlődési fokon élő emberiségnek az űrbéli küldötte, akit sorsa arra választott ki, hogy eljusson hozzánk és értse a mi földi életünket, a földi embert, ezzel a sok-sok gyarlóságával Azt állítja, hogy az ő világukban az a törvény uralkodik, hogy mindenki a megkapott képességeket a legfelsőbb fokon munkáltassa és ezt a szándékot nem takarhatja el a látszat. Náluk az elinduló gondolatokat kiolvassák az emberek egymásból és így egyetlen szándék sem marad, amely ne a jóság és a boldogság irányába vezetne. És miután a végtelen időben mindenki a készségek maximumát adja, már eljutottak olyan jelenségek megoldásához, mint a látás és láthatás, az emlékezés és emlékeztetés korlátozása, vagy ismerik az akaratnak azt a koncentráltságát, amikor a szenvedéllyel támadó másikat a tekintettel lefegy- verzik; vagy éppen a gyorsulás titkát tudják, amellyel a cammogó földi ritmust felülszárnyalják meglepő hely- változtatásukkal. Mennyi fegyelem és miért? Itt nincs rá válasz. És Orante mégis szerelmes lesz ebbe a földi Evans doktorba. A jobbítás testi és test feletti szenvedélyével igyekszik megváltoztatni őt is meg a földi rendet is, ahol a fegyvereknek még mindig több erejük van, mint az erkölcsnek. A filmet Bugyimir Metal- nyikov írta és rendezte. A fantasztikus keretmese tehát egy filmesé, aki tudja, hogy a mozgó képek segítségével mennyi illúziót lehet kelteni és tönkretenni. Ügy hiszem, a film írójától messze távol áll ilyen filmes illúziók rögzítése. Mondataiban ott vibKészül a botion yi szőttes A Hevesi Háziipari Népművészeti és Szövetkezet részMSníihSí 1978. június 21., szombat legében népi hagyományok felhasználásával régi eszvá- tákon, azaz szövőszékeken készítik a palóc népművé- zeti szőtteseket. (MTI fotó — Manek Attila felv. — KS) rál az a türelmetlenség, az a meggyőződés, amellyel a világot jobbítani, áthangszerelni szeretné. És amíg a képek nyelvén megpróbálja kifejteni, milyen is lehet az, amikor egészséges emberek idegen hatásra elvesztik emlékezetüket és ezzel személyiségüket, keresi a jog határát is. És ezen a ponton jut el a film írója és rendezője a személyiségnek ma oly sokszor körüljárt problémájához. Meddig terjed és meddig azonos önmagával a személyiség, a jellem, az állampolgár ezen a földön, ahol az országhatárok kemény valóságai még nem váltak fikciókká az emberi megértés, az emberi szeretet, az emberi boldogságkeresés szűkös volta miatt. Így már kitetszik, hogy az a sci-fi, ez a fantasztikum, ez a szellemet is tornásztató színes mese a mai lélek válságáról, a mai erkölcs tisz- tátlanságáról, az emberi el- vetemedés veszélyeiről szól. És ezt annál hangsúlyosabbnak érezzük, mert a rendező két olyan színésszel dolgozott együtt, mint Szergej Bondar- csuk és Irina Szkobceva. Vlagyimir Bondarev képei sokszor jól kísérték az igényes írói mondanivalót, amely néha didaktikus lapályokra is leereszkedett. Farkas András Száz éve született Horváth Janói Horváth János irodalom- történész, egyetemi tanár szellemi jelenléte ma is eleven : irodalomtanárok és kutatók nemzedékeit nevelte fel az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, akik közül sokan tevékeny alkotói tudományos életünknek és oktatásunknak napjainkban is. Nemrég jelent meg a fél évszázada készült, de teljességében eddig még nem publikált összefoglaló munkája, A magyar irodalom fejlődéstörténete, és re relációként hatott ötven év után is. Mi a titka annak, hogy bár koncepcióját túlhaladta az idő, életműve mégsem csak részleteiben érdekes számunkra, nemcsak kultúrtörténeti értékként tartjuk számon? Nagy egyéniség volt, erkölcsi ereje és tudós komolysága, következetessége folytán munkássága a legnagyobbakéhoz mérhető életművé kerekedett, és mint alkotás hordoz érvényes tanulságokat, és hat az utókorra. Pályakezdésekor, századunk elején a pozitívizmus sivár adathalmozása uralkodott a magyar irodalomtörténet-írásban. Horváth János társadalomfilozófiai fel- készültséggel fogott hozzá tudományos módszere és irodalomkoncepciója kidolgozásához. Az elemző' és a szintetizáló munkát egyaránt elengedhetetlennek, a mélyreható és teljességre törekvő filológiai elemzést minden szintézis elemi feltételének tartotta. „A gondolkodást nem szolgáló ismeretre, és nem ismereten alapuló szintézisekre nincsen szükségünk” — vallotta. Kivételes anyagismerettel és következetességgel törekedett a hét évszázados magyar irodalom „önelvű” rendszerének feltárására. Az irodalom önfejlődését azonban nem elszigetelten vizsgálta az élettől, a társadalmi valóságtól; az irodalmi tudatot írók és olvasók, alkotók és közönség sok évszázados közös munkájának fogta fel. Eszménye a nemzeti klasszicizmus voll, amely a nemzeti és az európai, a magyar és az általános emberi, a hagyományos és a korszerű szintézisét jelentette számára, s Arany János és Kemény Zsigmond életművében látta legmarkánsabban megvalósulni. Barta János Horváth János munkásságát is a nemzeti klasszicizmus maradandó teljesítményeként és lezáródásaként értékeli: „a magyarságnak, mint nemzetnek az a kibontakozási vonala és lehetősége, amelyet a múlt században Széchenyi, Arany, Kemény Zsigmond .. . hordoz, a nagy elvi igényű önelemzés és önismeret szintjén benne érte el bete* tőzését és szankcionálását — de egyúttal lezárását is. Ez volt az utolsó nagy revelá- lódás, amely után már csak az újrakezdés következhetett’. Születésének századik évfordulóján, amikor az ő munkássága is hagyomány- nyá vált már, emlékeznünk kell Horváth János hagyománytiszteletére, a nemzeti művelődés történeti értékeinek a tudatosításáért folytatott kitartó tevékenységére. Egyik tanulmányában írta : „Mert jó tudnunk az igazat. Jó tudnunk, hogy a múlt megbecsülése, s eredményeinek a jövő fejlődésbe való átvitele nálunk késő keletű, s talán még ma sem eléggé általános. Pedig a hagyomány tisztelete nem kisebb tényezője a haladásnak, mint maga a haladás ösztöne. Hatása alól még legme- jrészebb támadói sem menekülhetnek. Az emberiség, úgymond egy bölcselkedő, kétféle emberekből állj élőkből és holtakból; a hol-■: tak számosabbak.” Ez utóbbiakhoz tartozik <M is, immár majdnem két évtizede. Fogadjuk meg intelmét, és munkásságát becsüljük meg irodalmunk eleven^ ható örökségeként A. J. W Szeptembertől anyanyelvi foglalkozás az első osztályban Szeptembertől magyar nyelv és irodalom, matematika, környezetismeret, énekzene, testnevelés és új tantárgyként rajz, és technika szerepel majd az első osztályosok órarendjében. Különösen jelentős, hogy a bevezetésre kerülő új tanterv megszüntette az anyanyelv tantárgyakra történő szét- parcellázását, és a nyelvhasználat fejlesztését állítja előtérbe. Nem lesz tehát a jövőben az. órarendben olvasás- és írásóra, ezeket magukba foglalják a magyar nyelv- és irodalomórák. Gyakorlatilag anyanyelvi foglalkozást jelentenek, legföljebb egy-egy alkalommal többet írnak, vagy olvasnak. Bár az órákon külön nem tanulnak nyelvtant, illetve irodalmat, a beszédgyakorlás és az írás közbe a nyelvtani szabályokat alkalmazzák, az új ábécéskönyv szövegeinek nagy része pedig értékes irodalmi alkotás. Más változást tükröz az elsősök órarendje. Korábban az olvasás- és az írásórák közé valamilyen más tantárgyat, számtant, esetleg környezetismeretet iktattak be a pedagógusok. A jövőben a két egymást követő 45 perces anyanyelvi foglalkozás szervesen kapcsolódik egymáshoz. A közöttük levő szünet csupán pihenést jelent, majd a becsöngetés után ott folytatják, ahol abbahagyták. Iskoláinkban továbbra isMj az úgynevezett álló írást ta- ; nítják a pedagógusok, aP tantervtervezetek társadalmi bírálóinak 99 százaléka ugyanis elvetette az enyhén dőlt írás bevezetését. Az új tantervek azonban lehetővé teszik, hogy a betűtanítás módszerét, a betűk kapcsolásának módját a nevelőki legjobb meggyőződésüknek! megfelelően maguk határozzák meg. Az új tantérvek és tankönyvek már az első osztályban tanító nevelők kezében vannak. Ismerkednek^ barátkoznak velük, és a nyári vakációban is készülj nek a szeptemberi tanév-; kezdésre. (MTI) K/IOLNÄR ZOLTÁN : ■ V IWLI ^ * \r ' s \ L I / \ IN ' EUEGfZES 28. A két fiú elindult vízért. Látszólag a legnagyobb egyetértésben, szinte máris barátként. De valójában már lappangott közöttük valami feszültség. — Nagy nap, mi? — kérdezte Laci. — Ö, csak olyan formaság. .. az öregek egy kicsit maradiak. Nem ellenkeztünk; Kati azt mondja, legyen meg a kedvük. .. Hiszen úgyis nemsokára meglesz az esküvő, felesleges. .. de hát legyen, az egész egy jó kis kirándulás. Felemelte a bádogkannát, talán rputatta, mint valami bizonyítékot. Biztosan arra, hogy ez egy jó kis kirándulás. Laci bólintott, de egészen másról kérdezett: — Régóta jártok együtt? Látva, milyen értetlenül néz rá, még hozzátette: — Katival. Tibor nem tudta, hogy régóta járnak-e Katival. Ennél több, vagy kevesebb a szokásos? De némi tétovázás után inkább a nyilvánvalóan komolyságot és megfontoltságot mutató válasz mellett döntött. — Régóta, persze... Nem kankodtuk el. Mosolygott is, önmagával elégedetten; de ezt a mosolyt Laci inkább kissé idétlen vigyornak nézte, úgy látta legjobbnak, ha maga is helyeslőén visszamosolyog. — Nem is jó azt elkapkodni. .. Különben igazán jó kis mutatós feleségnekvaló. Jól választottál. Meg is veregette a vállát a szabad kezével. Tibor ezt a vállveregetést némileg megalázónak érezte, és szeretett volna érte valahogy visszavágni. — És te? Te nem nősülsz? Laci úgy ítélte, hogy nem szükséges a válasszal nagyon megerőltetnie az agyát. De nem egészen véletlenül választotta ki a látszólag köny- nyen odavetett közhelyszellemességet. — Amíg másnak felesége van. .. Erre viszont Tibor máris a veszélyben forgó férjek közé tartozónak érezte magát. — Ez is álláspont... — mondta. . Szándéka szerint hűvösen és rejtett megvetéssel. De mégis inkább úgy hallatszott, hogy máris tele van félelemmel és elkeseredéssel. — Ezt csak úgy mondja az ember — mosolygott Laci engesztelő szándékkal. Azoknak jó, akik idejében megtalálták a nekik valót. Odaértek a nyomóskúthoz. letette a kannáját, és két kézzel fogva egész testével ránehezedett a kútra, hadd lássa Tibor, hogy itt még neki is erőlködnie kell. — Cseréld ki, telenyomom a tied is! Tiborban mozdult valami visszautasítás, de aztán félt az erőlködéstől, s főleg attól, hogy Laci lássa, esetleg milyen nehezen birkózik a nyomóskúttal, s inkább engedelmesen odatette a kannáját. Visszafelé sokkal kevesebb szóval mentek; mint két tapasztalt, öreg bölcs, akik már mindent megbeszéltek a világról, s most már csak némán gondolkoznak egymás mellett. Tibor egyszer mintegy előbbi beszélgetésüket és további gondolataikat folytatva, megkérdezte: — Nem is kerestél? — Mindig keresek. — Talán túlságosan nagyok az igényeid. — Csökken tsem? — Nem, nem... dehogy. Mire visszaértek, a társaság már gyülekezett a tűzhely körül. Lajos bácsi fent állt középen, merőkanállal, egyenkint szedte el és merte tele mindenki tányérját. Ezek a tányérok inkább célszerű, mély tálkák voltak, hogy nehezebben csorduljon ki belőlük az először mert halászlé. Csak keveset — mondta éppen Apu —, nem szeretem, ha marja a torkomat! — Hol a szifon meg a patron, Lajós bácsi? — kérdezte Laci, s mint aki otthort van, először is elvonult be a csónakházba szódavizet esi-, nálni. — Ti meg bort hozzatok^ Katikám, Tiborkám! — rendelkezett Lajos bácsi az áldozati oltár közepéről. — Hozunk mi, hozunk mii — kiabált a két ördögfi, Klári gyerekei, akiket közben mégis lecsalhattak a fa tetejéről. De Klári visszaparancsolta őket: — Ez nem a ti dolgotok,' kedveseim... üljetek szépen a helyeteken! Kiveritek ott Barna bácsi kezéből az ételt, na! De Barna erősen fogta a tálkáját mind a két kezével; csak éppen így nem tudott hozzáfogni enni. Magában Lajost szidta, aki még ülésrendet sem csinált, csak úgy össze-vissza körülülték a fűabrosszal terített asztalt, minden előre meggondolt elrendezés nélkül. Kati letette a tányérját,' még mielőtt rakott volna bele Lajos bácsi, és ülőhelyéből, hogy szomszédait meg , ne lökje, kikapaszkodott az ülőhely-árokból. A két szomszédja különben Apa és Ferenc bácsi volt, jövendő apósa, akiről már elhatározta, hogy ő is Apus-nak fogja szólítani, csak még egyelőre nejm állt rá a nyelve. — Bocsánat! — rebegte hát, egyelőre megszólítás nélkül, és már ragadta is magával Tibort a verem, vagyis a Lajos bácsi alkotta borospince felé. — Te jó isten! — torpant meg Tibor — az italokat meg bent hagytuk a csomagtartóban! , (Folytatjuk)
