Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-20 / 143. szám
I A nyitott könyv jegyében Katonai kollégisták ünnepsége Egerben Hármán a végzett növendékek közül: Koszt! László, Méreg László és Pecze Gábor. (Fotó: Szabó Sándor) Weöres Sándor A portréfilm akkor igazán jó és hatásos, ha két egyéniség, a portré alanya és a film rendezője olyan kölcsönhatásban állnak egymással, amely szikráztatja a szellemet és ki nem tervel- hető képeket, pillanatokat, benyomásokat szül. Nyilván egyik is, másik is keresi a kifejezés és a megmutatkozás lehetőségét, mert mindketten azt akarják, hogy a néző valamiképpen a tár- su ul szegődhessék. Ez a csaknem egyórás portréfilm ilyen. Igaz, a költő, az író jól fésült fogalmazásban kap kérdéseket, a költő és művének viszonylagosan kitűnő ismeretében, s mikor a válaszadó "arcán egy félig bizonytalan és elhárító mosoly, vagy a mosoly kezdete megjelenik, úgy érezzük, az érdeklődés a kérdésekben alig több a szokásos kutatásnál, amit író- olvasó találkozókon szoktak feltenni. Weöres azonban egyetlen kérdést sem hárít el, mondja önmagát. Némely kifejezésnél észrevehetően szerény. Mikor a kérdés elhangzik, mutatná meg helyét abban a folyamatban melyben az ftiőbeli elődök Ady, Babits, Kosztolányi előtte jártak, meglep a válasz első hallásra: ez a három a költő — bár nálunk mindenkire szeretnek különféle címeket ragasztani félrevivő fogalmakkal —, míg ő inkább kísérletező. Ez a szerénység akkor kap igazi hangsúlyt, ha meggondoljuk, hogy Weöres 65 éves és egy tisztelettel emlegetett életmű áll mögötte. Mi nem az átjavítás szándékával valljuk: Weöres kísérletezései azzal, hogy különböző történelmi helyzeteket és fiktív, vagy fiktívnek ható személyeket teremt magáVasárnap országszerte megnyitották kapuikat az ifjúsági építőtáborok. Az első turnussal érkezett fiatalok Somogy megye két táborában vonták fel a zászlót. A Siófoki Állami Gazdaság központjában Baranyából 200, Szolnok megyéből pedig több mint 100 középiskolás leány segédkezik hétfőtől a gazdaság gyümölcsösében, kertészetében és konzervüzemében. Az ismerkedés után megalakultak a munkacsapatok a Balaton- boglári Állami Gazdaság lengyeltóti táborában is. Ezen, a helyen 250 hajdúsági fiatal dolgozik majd a környékbeli szőlőkben és gyümölcsösökben. nak, kutatják inkább, mit lehet még és milyen eredménnyel fokozni abból a mélységből, ahol az alkotás erői tanyáznak. Nagyon plasztikusnak érzékeltette, nála hogyan és miből tud megszületni a vers, a tartalom és a forma. Nem véletlenül jegyezte meg, hogy a tartalmi és formai indításon túl, azon felül a sejtés mekkora erőt és anyagot dob fel, amikor „a véletlen”, vagy inkább az alkotó testi és szellemi energiái tettre váltanak át. Hangsúlyozottan beszélt a költő félelmeiről és félelmei hiányáról, miért is élt és él úgy, ahogyan, mert elképzeléseihez mindig is ragaszkodott. És mikor válaszolnia kellett valamilyen látszólag egyszerű vagy egyszerűsíteni kívánó kérdésre, önmaga helyett, önmagáért nem az aktív beszélgetést választotta, inkább a verset, amelynek gondolati rendszere és hangzási áramlása meggyőzőbb volt minden prózai magyarázatnál. A rendező szemmel láthatólag érzékenyen tiszteli Weöres Sándort. Azt tudta, hogy ehhez az archoz nem kell semmi külsődlegesség, sem a beszélgető-kérdező partner arca, sem egyéb rásegítés. Hagyta, hogy a sajátosan abba- és félbehagyott mondatok úgy érjenek véget, hogy a hangsúly ne essék le. Kivárta, amíg a tekintet mozgásával végigkísérte az éppen közölteket, mert a nézőnek is kell egy kis idő az értenivaló utólBács-Kiskun megye 18 építőtáborában az idei nyáron az ország kilenc megyéjéből és a fővárosból 18 ezer fiatal váltja egymást, kéthetenként. A Bélapátfalvi Cementgyár építkezésén a Heves megyei szakmunkásképző intézetek szakmai tábora nyílt meg: az ország e jelentős nagyberuházásánál három turnusban 240 má-' sodéves egri, hatvani és gyöngyösi diák — lakatos, csőszerelő, festő-mázoló és ácstanuló — szakmai gyakorlatát töltve segédkezik a gyár építésén. Hozzájuk hasonlóan több mint 400 borsodi, bajai, Csongrád, Vas és Tolna megyei szakmunkásérésére. Nem akarta mindenáron megmagyarázni az elmélyült gondolkodás külső jegyeit, hiszen az elmondott és a leírt szó hitelét senki nem vonhatja kétségbe olyan valakinél, aki remek lélektani „kísérleteiben” az irodalomszeretők széles táborát rengeteg újdonsággal lepte meg. Az ellen a meggondolás ellen, hogy ő szerep- játszásaiban maszkot hordana, tiltakozott csendes, de határozott hangján, mert nála a külső forma a lényeggel azonos és lélekre maszkot tenni bajos, az testi valaminek látszik és mintha a füllentés vádja is lenne benne. Azért mégis azzal kellene nyugtáznom ezt a kedves és tartalmas szombat délutáni portrét, hogy megemlítsem : csütörtökön a tévében Maris György népművészről kantunk néhány képsort. És amikor Weörest hallgattam, ennek az öreg, nagy utat bejáró embernek a végső dolgokról szóló szavai jutottak eszembe. Rárímeltek Weöresre: az ember is olyan, mint a fa. Lombja, gallyai, törzse, gyökerei elkorhadnak, mint az apám, nagyapám, szépapám, de ha a fának magja van, akkor él az. A haláltól nem kell félni, azt mindig látni, mert nincs baj, ha az elpusztuló fának magja van. Magja, sok. Ezt a visszahallási pillanatot köszönhetem a portréfilmnek, Weöresnek és a rendező Zolnay Pálnak. tanuló ugyancsak a nyári szakmai gyakorlat keretében veszi ki részét az ajkai timföldgyár és alumíniumkohó építésénél. A hevesi Braun Éva ifjúsági táborba Bács megyéből érkeztek középiskolás lányok és fiúk. ők a helybeli állami gazdaság és termelőszövetkezet zöldségtábláin és gyümölcsöseiben dolgoznak majd. A vasárnap Borsodból útra kelt fiatalok pedig a Veszprém megyei Ajkán és saját megyéjük legnagyobb gyümölcstermelő üzemében, az Abaúji Állami Gazdaságban, továbbá Baján, Kecskeméten, Pécsett és Veresegyházán állnak munkába a hét elején. Hazánk címere, közepében nyitott könyvvel — e hímzett jelvényt viselik szép formaruhájukon a Magyar Néphadsereg 1. számú Középiskolai Katorai Kol- iégiumának növendékei. Kezdetben sokan kíváncsian nézegették a fegyelmezetten vonuló fiatalok csoportjait; s bár azóta tetszetős 'átványt nyúitó megjelenésük megszokottá vált, ma is élénk figyelem , kíséri őket. Az évenként Egerbe érkező kisdiákok a szemünk előtt serdülnek érett ifjakká, s ez évben elérkeztünk az első jelentősebb állomáshoz: a katonai kollégium kibocsátotta végzős növendékeit. Vasárnap már kora reggel benépesült a Bem tábornok téri kollégium udvara, ahol a helyőrségi fúvószenekar pattogó, friss muzsikája fogadta az ünnepre érkező szülőket, rokonokat, hozzáftartozókat. Az épülethez vezető, nyárfákkal szegélyezett széles utat nemzetiszínű és vörös zászlók erdeje díszítette; alattuk sorakozott az út két oldalán az elsős és másodikos növendékek díszsorfala. Pontban kilenc órakor indult meg a végzősök ballagási menete, a harmadéves növendékek kíséretében. A menet élén a fúvószenekar haladt a végzők ünnepélyes búcsúztató dalát játszva: „Mi búcsúzunk és elmegyünk...” A ballagok, s velük a kollégium valamennyi növendéke a sportpályán sorakozott fel. A Himnusz elhangzása után Juhász Ferenc ..Kinek karja" van” című költeményét hallhattuk, majd dr. Miski Sándor alezredes, a katonai kollégium Igazgatója mondott búcsúztató beszédet. A harmadéves növendékek nevében Lévai József vett búcsút a végzős társaktól, amelyre Drienyovszki János válaszolt. A ballagás után a növendékek a Gárdonyi Géza Színházba vonultak, itt került sor a Magyar Néphadsereg 1. számú Középiskolai Katonai Kollégiumának hivatalos kibocsátó ünnepségére. Az ünnepi programot a Himnusz nyitotta, majd Molnár Zoltán szavalta el Váci Mihály „Nem elég” című költeményét. Ezután dr. Miski Sándornak, a kollégium igazgatójának ünnepi beszéde következett : — Négy esztendővel ezelőtt — mondotta — ezen a helyen több mint száz kisdiák kicsit megilletődöt- ten, de lelkes izgalommal vett részt kollégiumunk megnyitó ünnepségén, átérezve a nagy elszánások, az új úton való elindulás felemelő, szívszorongatóan szép perceit. Ma ismét együtt vagyunk, hogy búcsút vegyünk a volt kisdiákoktól, akik a közös munkában, tanulásban eltöltött évek során szinte észrevétlenül serdültek érett ifjúvá. Akkor érkezők voltak, ma búcsúzók, akik kilépve kollégiumunk kapuján, sorsot, életet formáló elhatározásokkal szívükben megkezdik életük új, fele- lőssegteljesebb, egész embert kívánó szakaszát, a hivatásos tiszti pályára való katonai felkészülést. A bevezető mondatok után köszöntötte a díszelnökségben helyet foglaló Pocsék József vezérőrnagyot, honvédelmi miniszterhelyettest, dr. Sipos Istvánt, a megyei pártbizottság titkárát, Szalag Istvánt, a megyei tanács elnökhelyettesét, a Magyar Néphadsereg jelenlévő tábornokait és tisztjeit, a megyei, városi párt-, állami és társadalmi szervezetek képviselőit, a kollégium növendékeit oktató középiskolák igazgatóit, az ünnepség valamennyi résztvevőjét. — Kollégiumunkat négy esztendővel ezelőtt párt- és kormányhatározatok alapján néphadseregünk vezetése azért hozta létre — hangsúlyozta ezután —, hogy segítségével tehetséges fiata- talok százai, mindenekelőtt a kétkezi munkás- és parasztszülők, nehéz szociális körülmények közt élő dolgozók gyermekei kapjanak lehetőséget a továbbtanulásra, s egyúttal arra, hogy szorgalmas tanulásuk, becsületes munkájuk eredményeként katonai főiskolára, hivatásos tiszti pályára léphessenek. Kollégiumunk tehát nemcsak zavartalan, anyagi gondoktól mentes továbbta- ! nulásra, hanem egyúttal ; társadalmilag és politikailag egyaránt rendkívül fontos; egész népünk által megbecsült élethivatásra való felkészülésre is lehetőséget nyújt. Egyidejűleg a katonai főiskolák hallgatói utánpótlási forrásainak bővítésével, a főiskolákra kerülő fiatalok felkészültségének javításával honvédelmi feladataink megoldását is szolgálja. Ezután Makány István főhadnagy olvasta fel a végzett növendékek főiskolai állományba vételéről szóló parancsokat. Az eltávozók- tól Tóth József harmadéves növendék búcsúzott, Som Ferenc pedig az immár katonai főiskolai hallgatókká fogadott volt kollégisták nevében köszönt el fiatalabb diáktársaitól, tanáraiktól. Demeter István szavalta el Havas Ervin „Megy a katona” című versét, majd a kibocsátó ünnepség az In- ternacionálé hangjaival véget ért. Fehér asztal mellett, ünnepi ebéddel zárult az egész napos program. Itt Pocsék József vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes tartott üdvözlő beszédet, sok sikert kívánva azoknak, akik katonai főiskolákon folytatják tanulmányaikat, akik dolgozó népünk, szeretett hazánk fegyveres védelmét választották élethivatásul. Az új főiskolások közül három hallgatót kérdeztünk meg: hogyan látják ők, hogyan tervezik saját jövőjüket? Méreg László: A Fejér megyei Enyingről jöttem Egerbe. A rokonságból többen szolgálnak hivatásos katonaként. Én azért választottam ezt a pályát, mert szénnek, vonzónak tartom. Kitűnően érettségiztem, s az a célom, a vágyam, hogy rakétamérnök legyek. A Szovjetunióban tanulok majd egyetemen, Minszkben, rakétamérnöki szakon. Koszti László: A ' Békés megyei Mezőhegyesen születtem. Tizenegyen vagyunk testvérek. Édesapám állami gazdasági dolgozó. A Kossuth Katonai Főiskola gépesített lövész szakára vettek fel. Ha végzek, valamelyik katonai alakulat parancsnoka leszek. Pecze Gábor: Én már általános iskolás koromban katonai pályára készültem. Akárcsak Koszti barátom, én is a Kossuth Katonai Főiskola gépesített lövész szakán tanulok tovább.. i Különben a Baranya megyei Mázaszászvárról való vagyok, édesapám bányász. Valamennyiüknek sok sikert kívánunk! J ^ Patak y üezsô J 24. — Tudom, nagymama, nekem is tetszik. — Hát akkor miért nem ezt veszed el? — Mert már választottam, nagymama, ma lesz az eljegyzésem. Nagyon rendes f;ú. Tudod, Tibor! Voltunk itt! — Tudom, tudom; csak olyan hóka... — De ezt azért ne mondd majd ott a sok ember előtt, jó, nagymama!? — Dehogy mondom, Katicám; te még nem tudod, ugye, nem tudhatod, hogy egy izmos, barna fiú menynyire más. .. Fel is sóhajtott. — De nagymama! — nézett rá Kati olyan megrökönyödött fejcsóválással, mintha ő lett volna nagymama, és nagymama egy erkölcsi intelemre szoruló és igen rá is szolgált ifjú leányka. Mind a ketten nevettek. Laci kint állt két kitárt kocsiajtóval, és nem tudta. ft Mßnisifiifl. k 1878. június 20., kedd « "hriOLNÁR ZQ LTÄ N ELDEGIZES elképzelni, mit is nevethet a két különböző korú hölgy. — Hova akarsz ülni, nagymama? — Előre, Katikám, Előre! Ketten segítették be nagymamát. Még a mozgása és az arckifejezése is megváltozott, ahogy elkezdte az elhelyezkedést a kocsi első ülésén. Méltóságos lett, finom és halk. — Köszönöm, kedveseim. — Ne tessék megijedni, én most kívülről becsapom az ajtót! — Csapja csak fiam, nyugodtan. .. ! De mikor becsapta, megrázkódott. Aztán hátranézett Katira, hogy vajon látta-e rajta ezt az ijedelmet. Látta. \ Megnyugtatóan nagymama vállára tette a kezét. Erre nagymama megint hetyke lett: — Nehogy azt hidd már, hogy megijedtem! Laci igazán olyan kíméletesen vezetett, hogy ha Gitta látta volna, ő sem talált volna benne kivetnivalót. — Ez a ház még nem volt meg, mikor utoljára ferre jártam! — mondott néha nagymama valami meglepőt. Valaha, talán húsz éve még őt is kivitték Lajos bácsi csónakházába valamilyen hasonló ünnepi alkalommal. — Emlékszel, nagymama, vagy látod, hogy új ház? — Emlékszem is, látom is. Laci csendesen figyelte a nagymama és unokája közötti beszélgetést; nem akart beleavatkozni. De egy éles kanyarban Kati mintegy figyelmeztetően a vállához kapott; akkor megkérdezte: — Nem vezetek elég gondosan ? — De — mondta Kati a ke„ét visszahúzva — mint a sebészorvos, mikor operál. Nagymama megértette, hogy itt róla van szó. — Miattam ne sebészked- jék, fiam, csak menjen nyugodtan úgy, ahogy szokott! Kati most a nagymama vállára tette a kezét. Ezzel talán azt is jelezte, hogy neki van egy ilyen odakapkodó szokása, nehogy Laci valahogy túlértékelje már az előbbi mozdulatát, amikor az ő vállához nyúlt. — Ne aggódj, Nagymama! Nem okozol semmi gondot... és még időben odaérünk. Most már a dűlőúton mentek; ha lehet, az eddiginél is óvatosabban. Laci segített Katinak megnyugtatni nagymamát. — Az eljegyzésre biztosan odaérünk! — A visszapillantó tükörben kereste Kati arcát. — Én egyébként, ha magam vagyok, akkor is óvatosan vezetek. Nem repülőgép ez! A tü’tőrben megtalálták egymás arcát. Kati csak most engedte el nagymama vállát és megjegyezte: — Hiszen az ő saját személyes biztonsága, az se kutya. .. ugye, Laci ? ! — Ahol vannak ni! — mondta Laci — nyitva a kapu. Mindenki kicsődült a nagymama fogadására, de Laci csak befordult és elment mellettük; a ház és a tűzhely közé már ki volt készítve a nyugágy; amellett állt meg, hogy nagymamának éppen csak ki kelljen szállni és belefeküdni a kényelmes nyugágyba. De nagymama, már ahogy lépett kifele — féltucat kéz nyúlt a segítségére — ingerülten rájuk szólt: — Vigyétek ezt innen! Nem látjátok, hogy nem tudok tőle kiszállni! (Folytatjuk) Farkas András Nyitnak a nyári építőtáborok Szakmai tábor / a Bélapátfalvi Cementgyárnál Bács megyeiek Hevesen I
