Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-18 / 142. szám
„II művészünk” Tanávzáró ünnepély a középiskolákban Szakmunkástanulók G yöngyöspatán szép, új képek gyönyörködtetik az ember szemét, a tanács és a tsz-iroda épületében, meg a gépüzem kultúrtermében is: Somogyi István nemzetközi hírű festőművész alkotásai. E községgel, pontosabban a . termelőszövetkezet Május 1. szocialista brigádjával két éve tart szoros kapcsolatot a művész, olyannyira, hogy annak rendje és módja szerint tiszteletbeli brigádtagnak is megválasztották. Mielőtt az első találkozás, s általában a kapcsolat immár kétesztendős történetébe fognánk, bemutatjuk a művészt olvasóinknak. Az a típusú ember, akit hamar barátunkként könyvelhetünk el : őszintesége, szókimondása, az a bizonyos homlokra írt. érzelem és nyílt gondolkodás jellemző az alkotásaira is. Í931-ben született Gal- gamácsán, innen költözött a család Dorogra. Mostohaapja hallani sem akart arról, hogy István tovább tanulhasson, s így egy szép napon, 13 éves korában elszegődött asztalosinasnak. (Elhatározásához hozzájárult Lyka Károly Munkácsyról írt könyve is). A gyöngyöstarjáni utcákat rójuk kellemes nyári melegben. Festői település, olyany- nyira, hogy lépten-nyomon megállunk befogadni a látványt, a templomdombot, egy-egy utcarészletet, vagy házat. — Én tulajdonképpen kétszer születtem — mondja egy kis mosollyal a művész. — A másodikat tartom az igazinak! Tizenhét éves voltam, amikor a dorogi képzőművész-szakkörrel kirándultunk Mátraházára. Itt döbbentem rá, látva a csodálatos vidéket, hogy nekem ha törik, ha szakad, festőnek kell lennem. így aztán az eddigi kedvtelésből tudatosan végzett, komoly munka lett. S a Mátrába azóta is, amikor csak szerét ejthetem, mindig ellátogatok. Egyszerűen nem lehet betelni vele. Na és az emberek!... Sokatmondó kézmozdulat, jelezve, hogy erre nincsenek szavak. Ahogy sétálunk, hol innen, hol amonnan hangzik a kedves köszöntés: — Jó napot művész úr! Hogy van művész úr? A posta ajtaján egy asz- szonyka szól ki: — Művész úr, ha lenne egy perce... Csontváry-kép reprodukcióját mutatja és tanácsokat kér, hogy a művész úr szerint kiteheti-e a falra. — Tegye csak nyugodtan — hangzik a válasz. — Csontváry még így is nagyon értékes. — Jaj de örülök, akkor be is kereteztetem. Tovább sétálunk a pincészet felé, ahol a művész úr úgynevezett „reprezentációs helyiség” díszítésén dolgozik. — Egyébként — tér vissza ä postai beszélgetésre —, inkább egy jó repró legyen a falon, mint valami giccs. Nevét, — megfeszített stúdiumok, elmélyült alkotó18. június 18., vasárnap munka eredményeként — megismerték, művészetének egyre több lelkes híve akadt. Ahogy mesélte, a Mátra törzsvendégévé vált, járta és járja a festői vidéket, a községeket. Kalcsó Benedek, a szűcsi tsz KlSZ-alapszerve- zetének szervező titkára egy ízben találkozott Somogyi István alkotásaival, s nem nyugodott addig, amíg meg nem szervezett a községben egy kiállítást. Nagy volt a siker! A Mátrai Egyesült Termelőszövetkezet Május 1. szocialista brigádja is ellátogatott a tárlatra, ott ismerkedett meg a művésszel, s ott született meg a gondolat, hogy a kapcsolatot állandósítják. A gépműhelyben beszélgetünk a brigád tagjaival. — Igen — erősíti meg Nagy József brigádvezető —, egy egyszerűnek vélt programból alakult ki ez a barátság, amelyet 1976-ban szentesített István tiszteletbeli brigádtaggá avatása. Azóta meg sem tudnánk számolni, hányszor találkoztunk már. Korántsem valamilyen, a brigádnaplóban kipipálandó, látszat-művelődési programról van szó. Ezt bizonyítja a két esztendő története, amelyben szerepel például a szépművészeti múzeumbeli látogatás Somogyi István tárlatvezetésével, vagy az emlékezetes beszélgetés a Fészek Klubban. Azóta — természetesen ajándékként, féltve őrzött ajándékként — már mindegyik brigádtag otthonát díszíti egy-egy Somogyifestmény. A tsz-hez tartozó mindhárom községben volt már kiállítása. A művész foglalkozik a legkisebbekkel is, eljár az iskolába, ahol rajzolgatnak, beszélgetnek. Nemrégiben érdekes előadást tartott Gyöngyöstarjánban az irodalom és a művészet kapcsolatáról. — A művészetről, a festészetről azóta sokkal többet tudunk — szögezik le a brigád tagjai. — És nemcsak mi, hiszen kirándulásainkra elkísérnek a családtagok is (a tsz mindenkor biztosít autóbuszt) úgy, hogy valameny- nyien jól járunk. Mint jó kollektívához illik, egyebekben is együtt találni őket a névnapoktól az esküvőig, a brigádgyűlésektől esetleges építkezésekig, még egy rendezvényről sem hiányzott a tiszteletbeli brigádtag ! — Az esküvőkről jut eszembe — neveti el magát Nagy József —, hogy a kollektívában már csak három nőtlen van. A harmadik: So mogyi István ... ! A portréhoz, egyáltalán nem utolsósorban, hozzátartozik még két igen fontos, sőt nagyszerű adalék. Annak idején, amikor az emlékezetes Davis-per zajlott, megalakult az USA Kommunista Pártjának kezdeményezésére az a Szolidaritási Alap, amely a védelemhez szükséges egyáltalán nem kis összeget gyűjtötte. A világ haladó művészei is sorompóba léptek, köztük Picasso és Chagall ... Somogyi István 31 alkotást küldött a New York-i kiállításra, a vételárat felajánlotta a Szolidaritási Alapnak. Egy köszönőlevelet őriz dokumentumai között a művész ezzel kapcsolatban. A levél aláírója nem más, mint Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára. A másik adalék: Lengyelország Varsó felszabadulásának évfordulója alkalmából nemzetközi pályázatot hirdetett. Somogyi István az Auschwitz-sorozatáért megkapta a Lengyel Népköztársaság Arany Érdemkeresztjét. — Gyermekkoromban tízezreket láttam, amint a gyűjtőhelyekre hurcolták őket. Kétségbeesve bámultam a szenvedő embereket, de útjukat csak gyermeki fantáziám követte. Ez a kép tért vissza, amikor tanulmányutamon végiglátogattam a borzalmas emlékhelyeket, s így született a sorozat. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy alkotó munkám fő célja lesz megfesteni az emberiség szenvedéseit, mely szenvedés a boldogabb élet forrása lehet! Kátai Gábor ballagása Szombaton reggel ünnepélyes tanévzáróra gyűltek össze az egri 212-es számú Bornemissza Gergely Ipari Szakmunkásképző Intézet diákjai. Az intézetben Szepesi Lajos igazgatóhelyettes búcsúztatta el a végzős tanulókat. Ezután a ballagok megkoszorúzták az ismeretlen katona népkerti szobrát, majd a záróünnepély hagyományos színhelyére, az egri stadionba vonultak. Itt Pálffy István nevelési igazgatóhelyettes köszöntötte a harmadéveseket, valamint a legjobb eredményeket elért szakmunkásjelölteket. Ezt követően került sor a fiatalok színes műsorára, amelyben többek között fölidézték az elmúlt tanév legérdekesebb kulturális és sportrendezvényeit. Föllépett az intézet énekkara, tánc- együttese és pol-beat zenekara is. A tanévzáró Kameniczky Antal igazgató beszédével, a2 ünnepélyes zászlóátadással és bizonyítványosztással fejeződött be. A több mint ötszáz végzős szakmunkástanuló huszonegy szakmában tesz vizsgát július elsejéig. Felvételeinken: az évzáró ünnepély néhány pillanata (Fotó: Szántó György) Megyénk tizennégy középiskolájában szintén szombaton tartották meg a tanévzáró ünnepélyeket. Több ezer diák vehette át egész és*: tendei munkájának értékmérőjét. E napon így számukra is elkezdődött a vakáció, “fVlOLNÄR ZOLTÁN ELIBEGIZES 23. — Hát azt el is várom! — mondta Kati, mintegy mellékesen, előbbi fensöbb csü- csöri stílusában. — Csak arra kérem — szerepelt még egy kicsit Gitta is — hogy a nagymamával nagyon óvatosan... ! A fiú erre is csak udvariasan bólintott és már indított is; két kocsihosszt hátrált, aztán kigördült a kapun. — Erre jó lesz? Kati rápillantott, mit kérdezhet. Aztán szigorúan közölte : — Igen, ragaszkodom ahhoz, hogy ezután se a szántóföldeken, vagy az üvegházakon keresztül menjünk, hanem kizárólag és csakis az úton, melyet különben éppen erre a célra létesítettek. A fiú most, bár ugyanazon a hangján, de váratlanul témát váltott. — Milyen érzés menyasz- szonynak lenni? — Felemelő. — Hát vajon vőlegénynek. .. — De ezt nem annyira kérdezte, mint inkább csak ő maga gondolkodott rajta. — Bizonyára az is — mondta Kati —, de mi erről még nem beszéltünk... — Nem is tudom, miről beszélhet egy jegyespár.. Nem. kérdezem, csak úgy mondom. Rendes srác? — Ezt se kérdez csak mondod? Egyébként majd előbb-utóbb nyilván mindent meg fogsz tudni. Amikor majd te is vőlegény leszel. — Ha megnövök, úgy gondolod? — Nem hiszem, hogy sokkal fiatalabb vagy Tibornál. Csak nem mindenki egyforma gyorsan érik. Laci megint rápillantott. Nem tudta, mit mondjon erre; a gúnyolódás, vagy az évődés irányában folytassa-e a beszélgetést. Első pillantásra úgy ítélte, hogy ez a Kati meg Tibor nem egymáshoz valók. De hát mi köze hozzá? Mégis ez jött ki a száján, miután eldöntötte, hogy tartózkodóbb hangon folytatja: — Jó ez neked, ez a Tibor? — Mit gondolsz, ha éppen ma van az eljegyzésünk? — Eljegyzés? Még a házasság sem bizonyít semmit. Bocsáss meg, apád-anyád is elváltak. — Ez kétségtelen. — Mondta hűvös és most már némileg visszautasító hangon Kati. Rákanyarodtak a főútra és jobban oda kellett figyelni. Laci visszavonult, figyelmét a gépkocsi vezetésére összpontosította. De Katinak nem volt aggálya, hogy beszéljen-e hasonló témáról, vagy sem? — Nem mondtad, van-e valakid? Már úgy értem... — Elvennivaló. Nem ámítok senkit. Csajok akadnak. .. Házasodni csak akkor fogok, ha kikerülhetetlen. — Ezt meg is szoktad mondani a ... csajoknak? — Meg. Miért ne? — Nagy vagy. Es így is vannak? — Hogyne volnának. Hiszen én is vagyok nekik. Nem kell egymásnak hazud. ni; nem szeretek. Különben. .. — Na csak mondd! Különben. .. — Jó házasságot én nem is látok. Te látsz? Apád meg Klári néném... Ÿagy anyá- dék; úgy látod? — Igen, úgy. Apu meg Anyu tökéletesek, ök neveltek. — Akkor biztosan te is tökéletes vagy. — Nem láttad rögtön rajtam? Most Laci megint megnézte. Már a nyelvén volt a megfelelő folytatás, de inkább megkérdezte: — Jól megyünk? Nem kell még valamerre befordulni? — Nemsoká. Majd megmutatom. Nőtt a forgalom. Kati még nem lépett ki az eddigi beszélgetésből. Egyszer azt mondta : — Tibpr nagyon okos. — Igazán? — Es kiváló szakember. Én a komoly embereket szeretem. Ügy értem, hogy nem a linkeket... Nagyon csodálom a Tibor szorgalmát, ahogy munkásgy er ékből — mondhatni, hátrányos helyzetből — o saját erejéből tanult, felküzdötte magát és igazi komoly tudós lett... vagyis lesz. Vasakarata van. — Kémikus, jól tudom? — kérdezte Laci az előadás hatására szinte áhítattal. — Gondolom, Klaáári né- néd részletesen tájékoztatott. — Klaááári? Jó! — Bocsáss meg, elszóltam magam! De hát... — Meg ne magyarázd már! Nagyon jó, igazán. Pontos... Es mivel foglalkozik, olefinmolekulák polimerizációjá- val? — Talán te is vegyész vagy — bámult Kati. — Ugyan! Én sofőr vagyok. Autósmérnök — tette hozzá aztán megnyugtatóan. — Ez is szakma. Nem olyan előkelő, de ez is szakma. — Itt balra!... aztán... mindjárt ott ni... jobbra! Fél perc se telt, s egy szí- ne-hagyott falú öreg ház előtt álltak meg. Kati ment előre, a fiú a nyomában; benyitottak egy keskeny, hosszú udvarra. Az ajtók előtt kicsiny virágágyak voltak; itt-ott ládában egy-egy leander is. Végig mentek a járdán; majdnem az udvar végében lakott a nagymama. Kati már messziről észrevette. Kint ült az ajtó előtt, egy alacsony támlájú konyhaszéken; felöltözve ünneplőbe, fehér csipkés gallérral és kézelővel, s a kezében is egy fehér csipkés zsebkendő. Amint észrevette, hogy Kati közeledik, felállt; — Már nem tudtam elképzelni, mi történt, mióta ülök itt! Csak nincs valami baj? — Nincs, nagymama. 5 Megcsókolta a két orcáját. — Hát ez a fiú, ez kieső, da? Laci összecsapta a bokáját; — A pilóta, jelentem. Kezét csókolom! — A sofőr! — erősítette Kati is. — Micsoda? Hát Apu? Megszokta már ő is, hogy Apát, meg Aput megfelelően megkülönböztesse. — Már ivott, nem vezethet. Lajos bácsi leitatta! — Leitatta? Nahát ez s Lajos!... Csomagoltam egy kis finom süteményt. Szikár öregasszony volt, fürge kis lépteivel bement s konyhába, és kihozta a spárgával átkötött dobozt Kati elvette tőle, és belekarolt, hogy segítsen neki kimenni a kocsiig. De nem engedte. — Hagyd csak, egyedül jobban megyek! — Megforduljak addig? — kérdezte Laci, látván, hagy a kapuig való úton nemigen van rá szükség. — Igen, kérem, legyen szíves, forduljon meg, álljon a kocsival menetirányba. De szorosan a főbejárat elé! — utasította szigorúan Kati. — Igenis — mondta Laci és előresietett. — Ez tetszik nekem, ez a fiú — mondta nagymama —, olyan jó barna és izmos, nem olyan káka, mint... szóval... (Folytatjuk)
