Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-18 / 142. szám

Közös feladatunk: az üzemi demokrácia fejlesztése il. ELŐZŐ CIKKÜNKBEN társadalmi rendszerünk és az üzemi demokrácia össze­függéseivel, a vezetői tevé­kenység és az üzemi demok­rácia összhangjával, a jog és a felelősség egységével foglalkoztunk. Ebben az írásban egyrészt azokról az újabb lehetőségekről lesz szó, amelyeket a Minisztertanács és a SZOT 1977. évi együttes határozata tesz lehetővé, másrészt néhány kedvező, illetve kezdeti nehézséget okozó tapasztalattal foglal­kozunk. A mai politikai és gazda­sági feladatok a 20—30 év­vel ezelőttiekhez képest lé­nyegesen megváltoztak. De műveltebbek lettek a mun­kások is. A fejlődés folya­matosságát, a tényleges igé­nyeket és lehetőségeket vet­ték figyelembe, amikor ha­tároztak: növelni kell a dol­gozóknak a vezetésben való fokozottabb részvételét, kü­lönösen a termelési, a gaz­dálkodási és az elosztási fel­adatokkal összefüggő dön­téseknél. Hogyan szólhat bele a munkás minél több kérdés­be? Úgy és akkor, ha kü­lönbséget teszünk a munká­sokat közvetlenül és közvet­ve érintő kérdések között, ha tartalmában javítjuk, ha egyszerűsítjük a fórumok rendszerét. Kedvező hatást és fejlődést ott tapasztal­hatunk, ahol betartották a központi szabályozást, ahol az üzemi demokrácia fóru­mainak jogkörét úgy alakí­tották ki, hogy a fórumok egységes, összehangolt rend­szert alkotnak. A különböző fórumok feladatait egymás­tól el kell határolni, alakul­jon ki ésszerű munkameg­osztás a tanácskozások kö­zött. Az üzemekben, á műhe­lyekben a munkás a gazda. Ami a munkahelyen törté­nik, vagy amit ott elmulasz­tanak, közvetlenül érinti a dolgozókat. A termelés, a gazdálkodás anyagi, szerve­zési, műszaki kérdéseivel elsődlegesen a brigádérte­kezlet, a termelési tanács­kozás és a brigádvezetőd ta­nácskozás foglalkozzon. Ho­gyan? Az adott termelési egység szintjének megfelelő­en. Főleg azokkal a tények­kel, adatokkal és problé­mákkal foglalkozzanak, ami az illető egységnél a legfon- tosbb, ott eldönthető. Itt csaknem valamennyi mun­kás személyesen is részt ve­het. Véleménye, javaslata lesz. Az üzemi demokrácia alapkövetelménye, hogy a munkás őszinte választ kap­jon, lehetőleg mindjárt, és a szavakat tettek kövessék. AZ ŰJ JOGSZABÁLY lét­rehozta a szakszervezeti bi­zalmiak testületé és a szak- szervezeti tanács együttes ülését Ennek helyes mű­ködtetésével közvetlenebbé és eredményesebbé lehet tenni az üzemi demokrácia gyakorlását Azt szoktuk mondani, hogy a kollektív szerződés a vállalat tör­vénykönyve. Éppen ezért a bizalmiak testületé és a szakszervezeti tanács ((illet­ve szb.) együttes ülése dönt a kollektív szerződés meg­kötéséről és annak végre­hajtásáról szóló évenkénti beszámoló elfogadásáról, a módosítások szükségességé­ről, a vállalati szociális terv kialakításáról, a vállalati szociális, kulturális, sport-, segélyezési és üdülési alap felhasználásáról. Az említett testület állást foglal az évenkénti bérfejlesztés fel- használásának főbb elveiről és arányairól, a részesedési, jóléti és kulturális alap felosztásáról, a vállalati szo­ciális terv végrehajtásáról seóIó évenkénti beszámoló elfogadásáról. Véleményezi a középtávú és éves vál­lalati terveket és ehhez kapcsolódóan véleményezi a vállalati gazdasági vezetők (az igazgató és helyettesei) éves tevékenységét. Látjuk tehát, hogy a szak­szervezeti bizalmiak testüle­té és a szakszervezeti tanács együttes ülése széles körű jogkörrel rendelkezik a ter­melési, a gazdálkodási és az elosztási kérdésekben, sőt véleményezi a vezetők éves tevékenységét. Hogyan bő­vül, miként érvényesül a munkások beleszólási joga? Ügy, hogy minden szakszer­vezeti jogkört úgy kell te­kinteni és gyakorolni, hogy az nem a szakszervezeté, hanem a dolgozók törvény­ben biztosított joga. Akkor járnak el helyesen, ha az előbb említett kérdésekben a gazdasági vezetés elkészí­ti a maga javaslatát. Ezt vé­leményezi a párt végrehajtó bizottsága, megnézi és véle­ményezi a szakszervezeti bizottság. Ha mindez meg­történt és egyetértés van, ek­kor kezdődik az új, a szé­lesebb demokráciát biztosí­tó eljárás. A szakszervezeti bizottság értelemszerű kivonatot ké­szít a javaslatokból, azt át­adja a bizalmiaknak. A bi­zalmiak az őket megválasz­tó dolgozókkal megvitatják az elképzeléseket és össze­gyűjtik az észrevételeket, javaslatokat. Ezeket a szak- szervezeti bizottság összesí­ti, egyezteti a párt végre­hajtó bizottságával, ha szükséges a gazdasági veze­téssel is, és utána terjesztik a testület elé Kisebb üze­mekben, ahol ez lehetséges az összes dolgozókat összehív­ják. Ahol ez akadályokba ütközik, ott a bizalmi testü­let és a szakszervezeti ta­nács együttes ülése elé ke­rül a javaslat, és ezen a fó­rumon döntenek. A TESTÜLETI DÖNTÉ­SEKBEN (az előkészítésben és a végrehajtásban) meg­felelő jogkört és felelőssé­get kap a gazdálkodási ve­zetés, a párt-végrehajtóbi­zottság, a szakszervezeti bi­zottság, a bizalmiak. De kikből is tevődik össze a bi­zalmiak testületé? Döntő többségében a régi, megbe­csült munkásokból, akiket a munkások önmaguk közül választottak. A bizalmiak képesek a fokozott követel­ményéknek eleget tenni? A Szakszervezetek Heves me­gyei Tanácsának legutóbbi elnökségi ülése azt tanúsít­ja, hogy igen. A bizalmiak többsége helyesen képviseli a munkásérdeket, a köz­érdeket Mi biztosítja az üzemi demokrácia érvénye­sülését, fejlesztését? A fel­adat közös, de pontosan kö­rülhatárolt, hogy melyik fó­rum miért felelős, mi a párt, a szakszervezet és a gazdasági vezetés teendője. Az érdekek egyeztetéséért az üzemi demokrácia fej­lesztéséért a politikai fele­lősség a párté, az üzemi pártszervezeteké. Dr. Fazekas László Kobányász-jubíhum Hz élő követ vágjuk ff P?1 BBS Juhász István, a párt- szervezet titkára, a vállalat osztályvezetője kesernyés mosollyal újságolja: nemrég náluk járt Kovács András filmrendező helyszínt keres­ni új filmjéhez. Háborús téma, elítéltekről szól, sivár kör­nyezet kell. Mi felel hát meg jobban, mint egy kőbánya? A kőfejtők sorsa mindig mostoha volt, pusztítóan ne­héz munka, nehéz élet. Ilyen­nek ismeri ezt mindenki. A Mátravidéki Kőbánya Vállalatot 25 éve alapították Heves és Nógrád megye ki- aebb-nagyobb kőbányáinak összevonásával A környé­ken a Mátra, Bükk kőfejtő munkásai lettek a vállalat dolgozói. Tizenkét üzem tar­tozik ide ma is, bár egy esz­tendeje már nem önálló a cég: Mátravidéki Kőbányák üzemigazgatósága név alatt szerepel, összevonva a Tokaj vidéki és a Pest vidéki hason­ló vállalatokkal. Szerényen ünnepelték meg a jubileumot az idei építők napján. Szokásos jutalom a legjobbaknak, a mindenkinek kijáró vendéglátás. Ám az ünnepi megemlékezés azért joggal jegyezhette meg: büszkén szólhatnak bárki előtt arról, hogyan dolgoztak, mit értek el az elmúlt évek alatt. Kocsis István igazgató ma­ga is jubilál, éppen most jú­niusban tíz esztendeje, hogy a vállalat élén áll. — 1959-ben művezetőiként kerültem ide, s 1968. június elsejétől vagyok igazgató. Ép­pen egy kritikus időszak kez­dődött akkor: önállóan, saját erőnkre támaszkodva, gépek­kel kellett fölszerelni az üzemeket Hogy ne a bunkó - kalapács legyen a legfőbb eszközünk. A gépesítés nem ment könnyen, egy évig a keresetek is csökkentek, 1972-ben vett igazán jó len­dületet ez a vállalat. À történetet Igaz, Inkább a legutóbbi esztendők króni­kája tölti ki, de az itt dol­gozók között nagyon sok a szakma öregje, aki már a vállalat megalakulása előtt is dolgozott valamelyik erdő­rejtette kőfejtőben a környé­ken. Kanyargós hegyi ösvé­nyen baktat fölfelé a ko­csink; hogy találkozzunk ve­lük, a központtól jó tíz ki­lométerre levő bányához kel) fölkapaszkodni. Fölöttünk surrogó drótkötélpálya, évti­zedek óta megállás nélkül ez fuvarozza a kitermelt anya­got a völgyben levő vasúti rakodóhoz. S aztán volóban itt a kiet­len, holdbéli táj. A hegybe vájt teret hatalmas szikla­fal határolja. S mintha egy óriás lábainál lennének, alig lehet észre venni a fal tövé­ben dolgozó embereket. Borostás arcú, alacsony, bajuszos ember fogad : György Péter üzemvezető­helyettes, bányamester. Hi­hetetlennek érzem, amit mond: szinte gyermekkorától faragta, vágta ő is a követ. Dehát ehhez a munkához sem csak a nagy erő kell, inkább a szívósság, a kitar­tás. Balázs Elemér, a szikla tö­vében dolgozók brigádvezető­je. Nógrádi Sándor nevét viseli ez a szocialista brigád, A laikus, aki kicsit félve bá­mészkodik az omladozó szik­lák mellett, mi mást kér­dezhetne elsőként: — Nem veszélyes nagyon ez a munka? A kőbányász brigádvezető, aki idestova 40 esztendői dolgozott végig a kövekkel, elmosolyodva válaszol: — Hogy jó órában mond­jam, az én csapatomban még nem volt említésre érdemes baleset Szekrény, asztal nem lévén a közelben, jókora sziklada­rabhoz ballag oda, hogy mindezt lekopogja. — Különben állandóan fi­gyeljük, ellenőrizzük a fa­lat, nem omlik, lazul-e va­lahol. A kiálló kődarabok­hoz a kötélen ereszkednek le és leverik őket Azért mondom, hogy ereszkednek, mert én már idős vagyok ehhez, a szabályzat is csak 50 esztendeig engedi. A múltkor kevesen voltunk, le akartam menni én is, de a többiek rám szóltak : nem mész te öreg sehová, majd mi mindent megcsinálunk. Jó érzésű emberek vannak itt, jó közösség ez, higgye el. Amikor ez a vállalat ala­kult, Balázs Elemér Somos­kőújfaluból költözött át Recskre. A nehéz munka év­tizeded után most már a markológépek, a nagy, 27 tonnás Belaz-dömperek, fú­róberendezések társaságában éri meg a nyugdíjat. — Ha nem lett volna meg­élhetésem, nem csinálnám. Ha meg az ember elhatá­rozza magát, akkor marad­jon meg ugyanott, ne mozog­jon másfelé. Itt már ismer­jük egymás gondolatait is, tudjuk, kinek mikor kell se­gíteni. Itt, ha körülnéz, nem is igen nagyon lát olyan ván­dorlókat, még a fiatalok kö­zött sem. I — Két lányom van, az egyik az egri főiskolán ta­nul. A feleségem is itt dol­gozik a bányánál, ő már letette a gépkezelői vizs­gát. Hogy én milyen vizs- gákat tettem le a negyven év alatt? Kitanultam én ezt a munkát alaposan. Meg­van a robbantómesteri vizs­gám, és hát kővágó vagyok. Ez nem szakma, mint a kő­faragó, mi az élő követ vág­juk mindig A jövő esztendőt nem­zetközi gyermekévnek dlvánítják. Már előre Iá­in a képesújságok címolda- in a fotókat, melyekről né- ir, arab, kínai, mohamedán, így kopt, afrikai és indiai, irópai és ázsiai gyermekar- >k néznek majd ránk moso- ogva a nemzetközi gyer­ekév jótékonykodó fényé­in sütkérezve. Elnézegetjük a képeket, eghallgatjuk a nyilatkoza- kat, amelyek mind arról ólnak, hogy a világ felnö- ikvő új nemzedéke már (kkalta igazságosabb, hu- anitáriusabb és egalitáriu- ibb földgolyón fog élni, dol- ízni és boldogulni. A mondatok szépen és ne- iesen fognak csengeni, s hi- ik füzében aligha lehet iajd kételkedni, hiszen való­in a remény szándéka mon- itja majd őket. A nemzet- 5zi gyermekév azonban lásra is jó alkalom lenne. A idatára ébredő világ ön- izsgálatának is kellő helyet ell çiajd kapni a gyermek- ] keretei között, amikor :ámot kell vetni azzal, hogy Föld gazdagabbik fele mit :tt a szegényekért, mit tett zért, hogy a ma gyermekei, jövő felnőttéi ha nem is ’yenlő, de legalábbis hason- ) körülmények közepette él- ;nek. Napjainkban — a XX. szá- id végén, a szupertechnika órában — negyvenmillió mber áll közvetlenül az éh- alál szélén. A FAO — az NSZ élelmezésügyi világ- zervezete — ötszázmillióra ecsüli azoknak a számát, kik éheznek és egymilliárd- a azokét, akik nem jutnak Egyenlőek-e gyerekeink? naponta rendszeresen éle­lemhez. A Német Szövetségi Köz­társaságban egy emberre na­ponta 82,5 gramm protein jut Indiában hat gramm az átlagos fejadag, Iránban 12, Tunéziában 11 és Mexikó­ban 14. A létminimum 20 gramm lenne naponta és fe­jenként! Hogyan lesznek egyenlő felnőttek ezekből a gyerekek, bői? Hogyan gondoskodik ma az állítólagos, értelmes bölcs emberiség saját fajtájának fenntartásáról? Értelmesnek és bölcsnek mondható-e az a világelosztási rendszer, amelyben a következők for­dulhatnak és fordulnak elő: az Egyesült Államokban te­metők, közterek és golfpá­lyák füvesítésére annyi mű­trágyát szórnak ki, mint amennyi fedezné India egész gabonatermése szükségleté­nek elérését. Hogy az égbekiáltó ellent­mondás végső pontjára rá­mutassunk, azt is meg kell kérdeznünk, hogy vajon esz­méleténél van-e az emberi­ség, hogy létezni enged olyan csoportokat, amelyek bele­hajszolják a világot a neut­ronfegyverbe — egyetlen bomba gyújtószerkezetének (csak a gyújtószerkezetnek) 10 milliárd dollár a kifejlesz­tési költsége — ugyanakkor 1074 végén nem akadt a vi­lágon tízmillió tonna fölös gabona, hogy a Nyugat-Afri- kában és Indiában éhenhaló- kat megmentse. Vajon mire ítéltetne az emberiség összlelkiismerete, — ha létezne ilyen, — ha a nem létező bíróságon levetí­tenék azt a filmet, ahol Po­laris raktéták, atomtenger­alattjárók árnyékában fel- puffadt hasú, élő csontvázzá aszalódott gyermektetemeket görgetne a sivatagi szél a ka- ravánutak mentén. Honnan a bátorság, kié, kiké a felelősség, hogy eze­ket a halálra szülteket nem vállalja el édes gyermekének a világ? Ez a gazdag, koz­moszt kutató, néha megfon­toltan, néha féktelen, pa­zarló hányavetiséggel költe­kező világ? Évente 75 millióval ké­rünk többen kenyeret és jo­got az élethez. De még ezt a legelemibb jogot — az élet­hez valót — sem tudja bizto­sítani az emberiség minden egyes új tagja számára a hu­szadik század végén. Hogyan tudhatná akkor egyetemle­gesen biztosítani a többit? A boldogsághoz valót, az auto­nóm gondolkodás elsajátítá­sé'»>z valót, az értékes élet­vitelhez valót, az önmegvaló­sításhoz valót. Az évente 75 millió új­szülött közül mennyinek ada­tik meg a lehetőség ember­hez méltó életre a nagyvilág­ban? És nálunk, ahol ismeretlen fogalom az éhhalál, ahol a becsületesen végzett munka jogán mindenki igényt tart­hat és tart is nem csupán biológiai egyenlőségre, de társadalmira is, van-e mégis egyenlőtlenségi gond? Mi­lyen mélységei és fájdalmai létezhetnek az egyenlőtlen­ségnek? Egyformán, egyenlő esé­lyekkel vágnak-e neki az életnek gyermekeink? Vajon pironkodnunk kell-e azon a hazai fogalmon, amely így jelöl meg gyerekeket, hogy hátrányos helyzetűek? Mit jelent a hátrányos helyzet egy átmeneti világban — a szocializmusban — van-e lét- jogosultsága a megjelölés­nek? És most nem is azokról az ellentmondásokról kell első­sorban szót ejteni, hogy van­nak, akik már az óvodákba vállalati kocsin, vagy ma­gángépkocsin járnak, van­nak, akiket jótékony telefo­nok kísérnek el a gimnázi­umtól az egyetemen keresz­tül a munkahelyig, s vannak akik jeltelenül, védőpajzsok óvása nélkül küszködnek éle­tükön keresztül. Nem mintha ez nem lenne aggasztó gond, de sokkal mélyebb, igazabb és sürgősebben kívánkozó egyenlítenivalóink is lenné­nek. Kezdve ott, hogy a jelen­legi gyermekgondozási se­gély és családi pótlék diffe­renciálatlansága miatt, tulaj­donképpen rejtett módon elősegítjük a hátrányos hely­zetek kialakulását. Hogy ott születnek a tíz gyermekek, ahol a családi pótlék az egyetlen indíték az életre, s nevezzük nevén, így süllyed­nek, vagy legjobb esetben maradnak szinten az élet alacsonyabb minőségi szint­jére cigányaink, akik ha tet­szik, ha nem, magyarok. Né­pünkhöz tartoznak. Keilte pironkodnunk a szocializmus harmadik évti­zedén túl ezen a meghatáro­záson, hogy hátrányos hely­zetűek? Kiáltani kell, hogy igenis van hátrányos hely­zet, s mindent felszínre hoz­ni, a legkegyetlenebb nyílt­sággal beletáplálni köztuda­tunkba, hogy annál inkább lesz, mennél jobban hallga­tunk róla. Hogy még ma sem tudjuk az életmód azonos kvalitásait biztosítani az is­kolába kilométereket begya­logoló, hóban, sárban tipró tanyasi gyerekeinknek és a városi iskolák audiovizuális laboratóriumában nevelkedő fiainknak, lányainknak. A hátrányos helyzetűek meghatározás becsületéért, rangjáért kívánok szólni. Hogy mindannyiunk közügye legyen — ha már tízmilliós kis nemzetünk, bár FAO-tag- ként erejéhez mérten kiveszi részét, mégis kevésbé tud beleszólni az évente száz ki­lométert délre vándorló, éh­halált terjesztő Szahara pe­remén tengődök életébe — szívfájdalma a hátrányos helyzet? Feladatunk tehát kettős. Hozzájárulni a világ szociá­lis egyenlőségéhez, model­lünkkel pedig valóban kö­vetésre méltó példát felmu­tatni. A társadalom társadal- " mi méretekben igyek­szik megoldani az egyenlőt­lenség problémáját, de ke­vés szó esik arról, hogy ki­ki saját munkahelyén, kör­nyezetében, lelkiismereti kérdésként, közügyként ke­zeli-e gyermekeink jelenlegi és jövőbeni egyenlőségének kérdését? Szigethy András Egyre többen dolgoznak kinn a bányában asszonyok. Gépkezelők, szalagok felvi­gyázói. Nehéz fizikai mun­kának nem lehet mondani azt, amit elvégeznek, de ugyanúgy kinn a szabad ég alatt, vannak télen-nyáron, éjjel-nappal, mint a férfiak. Szép gesztus, ahogy a közös­ség az ő munkájuk elismeré­séről döntött: a nődolgozók aranyláncot kapnak, ám ne­kik nem kell huszonöt évet várniuk, mint a férfiaknak az aranygyűrűért. Az arany­lánc már 20 évi munka után jár. Kiss Ferenc termelési osz­tályvezető is az alakulás éveiben került a vállalat­hoz. Miniszteri ösztöndíjjal végezte a technikumot an­nak idején,, majd a baktat szarvaskői bányát irányi tót­tá. Az üzemek talán legjobb ismerője, felelős a termelé­sért, s ráadásul a dolgozók ( érdekvédelméért is: a szak- szervezeti bizottság elnöke, Míg nincs ellentétben a két funkció — mondja —, hiszen ha nincs munkaruha, nincs alkatrész, valami gondjuk van az embereknek, az a ter­melést is akadályozza. A társadalmi munkából má­sutt is kiveszi részét: mun­kásőr parancsnokhelyettes, a munkásőrség alakulása óta A Haza Szolgálatáért érdem, érem arany fokozatának bir­tokosa. Volt már egy-két emléke­zetes építők napja az életem­ben. Például, amikor a nagy tiszai árvíz idején sürgősen ki kellett vonulnunk. Átáz­va, fázva az ünnep délután­ján értünk vissza, bizony jól­esett az ital. Sokkal kelle­mesebb volt 1959-ben, Gyön­gyösön, a farkasmályi üze­miekkel. Én köszöntöttem őket, sok kitüntetett volt kö­zöttük — igen jól sikerült a? az esztendőnk. .Juhász Istvánnal és Ko­csis Istvánnal beszélgetünk az összevonás előtti eszten­dők eredményeiről. A IV. öt­éves tervben szinte példátlan gyorsasággal hozták be le­maradásukat a bérszínvonal­ban, s kerültek az iparág or­szágos rangsorában a máso­dik helyre. Harminckilenc- ezer-háromszáz forint volt az évi átlagjövedelme tavaly egy dolgozónak. Az új vál­lalatnál ha szerényebben is, de csak tovább nő a nehé» munka elismerése: az idei évre már 41 ezer 500 forin­tot terveznek. A napokban egyébként új szociális épületet avatnak e recski kőbányászok. Fürdő, öltöző, kultúrterem, összejö­vetelekre alkalmas tanács­kozóhely lesz itt a lakótele­pük szomszédságában. Pénz nemigen volt rá, viszont na­gyon hiányzott, így hát ösz- szefogtak, összeadták mun­kájukat. Ahogy a kőbányászok ta­pasztalták, egymást segítve könnyebben megbirkóznak c heggyel... Hekeli Sándor 1978. június 18., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents