Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-14 / 112. szám

Barcsay-giyűjtemény Szentendrén Szentendre központjában egy újjávarázsolt barokk épület­ben nyílt meg a napokban a Barcsay-gyűjtemény. Az idős mester a városnak ajándékozta művészetére jellemző fest­ményeit, grafikáit Képeinken a múzeum egyik terme, illet­ve a Munkáslány című alkotása látható. Á vers születése OLÁH JÁNOS: A tisztás A tisztás felé vettük az utunk, és megpihentünk egy korhadó farönkön. Vártam, hogy beálljon a csönd, arra tettem a gyerekeket is, hogy hallgassanak. Helyette forrón és bugyborogva ránkzuhant az esti erdő: bódult madarak rívása, sikongatása. Mit akarhatnak ennyire, hogy mindegyik beszél, és egyik se hallgat? De ekkor már tudtam, nincs okom fölényes csodálkozásra: ugyanezt tesszük mi is, s. még súlyosbítva — árammal, nyomtatással. Sétálni mentünk. 'Ritkán sikerül ilyen könnyen elsza­kadnunk a lakástól, mint ahogyan akkor sikerült. Visszatartja az embert a gye­rekek öltöztetése, s még ezer más apróság. Most nem. Va­lami különös kegyelem foly­tán máris ott voltunk a tisz­táson — érdekes, hogy ké­sőbb milyen nehezen találtam meg mégis ezt a szót. Men­tünk lefelé a hegyi úton a feleségemmel, a két kisebbik gyerek a kezünket fogta, a nagyobbik ezalatt előretrap- polt, hét éve minden ener­giája benne volt ebben a ro­hanásban, kék kiskabátja, szőke haja világított az al­konyodó tisztás hirtelen ki­tágult terében. Rá akartam kiabálni, hogy álljon meg, mert őzeket láttam apró, nem túl sietős bakugrások­kal odébboldalazni a bozó­tos rejtekébe, de nem szól­tam, nehogy még jobban el­riasszam őket. És valóban, mintha tényleg nem vették volna túl komolyra a dol­got. Ekkor döbbentem rá, hogy a fiú, bármilyen is raj­ta a ruha, elválaszthatatlan része mindannak, ami itt kö­rülveszi, és én is, aki ki vé­nülve ebből a csattogó ficán- kolásból, a kicsikkel együtt botladozva figyelem. Visel­kedésünk akár az őzeké. A létezés elemi lényegét tekint­ve egyformák vagyunk. A különbség itt, ezen a ponton elhanyagolhatónak látszott, az azonosság, az egymásrais- merés furcsa döbbeneté min­denen eluralkodott. Más az tudni, és más az megélni va­lamit, mert tudni régóta tud­ja az ember, érezni meg még sokkal régebben — valószínű, amióta megindult a különvá­lás útján — a rokonságot, de mindig is az elkülönülés fe­lé tört. Látni és megélni egy, a visszafordulás lehetőségét megmutató pillanatot nem­kívánt ajándék, amit az em­ber ha kénytelenségből is, azért mohó kíváncsisággal fogad el. Olyan ősi és miti­kus volt ez a föleszmélés, hogy nem szívesen beszélek rőla.A megírás pillanatában mégis e legegyszerűbb, a leg­köznapibb ritmus és szóhasz­nálat elemei felé vonzódtam. Mindez, amit itt leírtam nincsen kifejtve a versben, az első és a második sor kö­zött volna a helye, de onnan kimaradt. Miért maradt ki? Magam is csak utólag tudom meg­magyarázni. Az az igazság, hogy ez az élmény, a meg­írásnak már inkább gátja, mint segítője volt. Mindig vele akartam kezdeni, de rá kellett jönnöm, hogy nin­csen mit mondanom róla. A tisztás szó mentett meg, amely — ahogy fölmerült az emlékezetemben — nyomban magához vonzotta a farön­köt, kiszorítva így az ötlet születésének semmire se jó történetét. Az őzekkel való találkozás élménye motoszkált bennem később is, amikor az őzek már rég nem voltak ott, az esti madárhangok hallatán, s így került, kerülhetett szembe a mi kudarcos be- szélhetnékünk —, s főként a magamé — okozta csalódá­sokkal. E kétfajta belső rez­dülés között —, amelynek eredete elég távol van egy­mástól ahhoz, hogy egy le­gyen — létrejött kapcsolat: maga a vers. A formája is talán ezért áll közelebb a minden poétikai megoldást nélkülöző 1 magánbeszédhez mint a. természethez írott himnuszok, ódák, s egyebek fennkölt tirádáihoz. Már készen volt a vers, körülbelül az állt a papíron, amit akartam, s körülbelül úgy, ahogyan szerettem vol­na. Most már csak az utolsó sorral — ami eddig az egyedüli szilárd pont­nak tetszett — vol­tam elégedetlen. Próbáltam javítani, de nem sikerült. A csattanósabb, a könnyedebb, a beszédszerűbb megoldások mind alulmaradtak. Rá kel­lett jönnöm, hogy éppen az, ami nem tetszik benne, a hosszadalmassága, homá­lyossága, elvontsága az eré­nye az „árammal, nyomta­tással” kifejezésnek. Látszó­lag semmi köze sincs már a kezdő kép éles, különös, bár a közbeszéd álruhájába búj­tatott jellegéhez, csupán annyi, hogy mindenben ellent­mond neki- Ahányszor csak megpróbáltam ezt a zárósort közelíteni az indításhoz, visz- szakapcsolni a gondolatot az eredetéhez, vagy annak tény­szerű fényével próbáltam te­líteni, mindig az lett az eredmény, hogy föléltem a vers levegőjét. Egy idő után aztán néni is próbálkoztam to­vább. Minden maradt a ma­ga helyén és a maga módján. Mert ha szépséghibája is ez az utolsó sor a versnek, enél- kül nem élne, vele a közlést ölném ki az eddigi sorok kö­zül is — elhagyni is megpró­báltam —, megszüntetném a fogalmak, az érzelem vib­rálását, pedig ezek megsejté­se nélkül eszembe se jutott volna soha papírra vetnem mindezt noidkfktffc» Kiss Tamás gyűjteményes verseskötete Nyelvek tudójaként, tudásával örök elégedetlenü vall­ja, hogy a görög.poézis igei alakja anyagi és szellem: ava- kat előhívó cselekvést jelentett. Kiss Tat >s számára több mint 5 évtizede életet gazdagító, kiteljesíL elekvés a köl­tészet. Középiskolai magyartanárból lett tudó; -öltő. Babits Nyugatjában kezdte pályáját 1934-ben. Otthon nagy múl­tú és irodalmi hagyományú Debrecenben talán Esztétikai könyve A lírai mű megközelítése, esszékötetéi ~K címe: Árkádiában éltünk. A Holdkikötő már a hetedik versköte­te. Klasszikus képzettség, az önfegyelem derűvel társuló józan komolysága árad, a versekből. Régi reggelek emléke ciklusba rendeződve bizonyítja, hogy a gazdagegyszerűség közvetlenségével tud szólni a pályakezdés, a fiatal évek élményeiről. Költői szemléleté­nek irányultságát, a kötődéseket jelzik versajánlásai: Jé- kely Zoltánnak ajánlja A kihűlő táj, Weöresnek a Civakodó koldusok című verset. A tűnődő, biztató, szendergő, elégí- kusan meditáló hangulatok árnyalt kifejezése már az induló költőnek is művészi igénye. A Kunsági elégia a szülőtájról, a gyerekkor napfényes birodalmáról a személyesség sugárzó szeretetével szól. Vers­emléket állít Gaál Gábor hittevő elkötelezettségének. A Duna orsovai látványa nagy omlások, világégések után a kis népeket ezüstszalagként egybekötő vén Iszter történelmi példáját idézi tanulságként: „Adj erőt és adj hitet, / te Pél- da vagy és Gondolat, / hogy fejem meg ne hajtsam én -f, hitetlen szolgasors alatt,” A látványból a nemzetféltés mély őszinteségű gondolatai fakadnak. A Férfitáncban az egyéni létnek értelmet adó, közösségi erejű szerelmi érzésről, az életben és munkában is társról, a hitvesről és a fizikai öröklét letéteményeséről, a gyerekről vall sugárzó szépségű, bensőséges szavakkal. Szelíd embersége a legrokonabb lel­kek egyikének érzi Gulyás Pál emberi és költői példáját. A rangkórosokat, a bizalommal visszaélőket szarkasztikusán, mérhetetlen, végtelen gúnnyal, iróniával veti meg Szamár­tövis című versében. Versírásra ihlette nemcsak a Nagyerdő, hanem a Mátra élményt adó, mindent átható, meditációra késztető beszédes csendje, a lélekifjító kék égbolt, az életigenlő rigófütty, az újulást jelző földszagú tavaszi szélben. Az utazások a nagy­világ csűrbegyűjtésének lehetőségei: Prága, Párizs Weimár. De a megtérés után az otthont, az értő társak közelségét biztosító, a maradandóból folyton újuló Debrecent köszönti A népdalok tisztaságát idéző versben írja: „Ez itt a Hort, / az ott a Bágy, / körüskörül / a Hortobágy, / kilenc leány / a víz alatt / vállán tartja / a Kőhidat”. A lét mú­lásán hajthatatlan objektivitással meditál, felsejlik a Hold­kikötő. Benne is a jövőt fürkészi, boldogabb képeket, em­berarcú jövőt remél. Nagyelődnek, Adynak a debreceni pél­dáját követve ír emlékverset Puskinról: a Néva partján, a Puskin-házba „beleköltözött egész Oroszország”, a szívében mindig „lángrakész tüzet” művei árasztják, s csak a testén foghatott az oktalan halál. Csokonai a legközelebbi magyar példaadó „a debreceni szélben / tövig leégett rózsa,.. .szom- jú homokon oltár”. A múlt nagyjai, „rokonai igéznek / Cso­konai Vitéznek”; Méliusz Péter, Szenei Molnár, a Nagy­templom, a Nagyerdő. Nagy örökség letéteményeseként tudja, a költészet első feladata és tárgya — a verseimben zászlóként kitűzött Emberré lenni művészi elv. Magyar­tanárként a gyakorlatban igazolta: nevelni annyit tesz, mint emberré tenni. A szép válogatott kötet záró részében az új, kötetben még meg nem jelent verseket olvashatjuk. A zárósorok , összegző igénnyel szólnak a tudatos kötetszerkesztésről, számvetésről: „Testvérem lett a föld, / húgom az ég és bátyám a tenger, / a mindenséget fogadtam szívembe; t de ha átlépek a szivárvány alatt, / homlokomon viszem a napot, / s gyanútlanul keresem a részem: / a sosem lelt, a mindig keresett, / a föl nem talált tökéletességet”. Kiss Tamás egyéni hangú, szelíd emberségű költő. Űj magaslatokhoz jutott, tehetségének vitális ereje új, termé­keny költői korszakban bontakozik ki. Ember és világ tudott és átélt kapcsolatát megkapó tisztasággal tudja kife­jezni. Igazán közel jutott nemcsak önmagához, hanem az emberhez is, a mindenkori „poézis első tárgyához”. Ezért várhatnak tőle újabb köteteket verseinek olvasói. (Szépirodalmi, 1978.) CS. VARGA ISTVÁN f ^«^^AAAAAA/\A^AAAA/VN^^/NAAA^AAA>VNAA/\AA/WVWNA/\AAAiAA/VAAAA^V\^>^A>A^AAA^/W^AA^^^^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/sAAAA^A^SAAAAAAA/N^A^^^-aiAAAAA^^AAAAAAA^^/^AAAA^^SAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^^AAA>,WAAAAAAAA^f\/\AjAAAAAA. M ás lenne a helyzet, ha fém­jelezné legalább egy hős az anyagbeszerzés históriáját. Egyet­len szerényen meghúzódó hírecs- ke valamelyik lap ládafiában: „Y. X. békésen sétálgató anyagbeszer­ző felismerte és elfogta a Balaton utcai gyilkost !” Toldi-méretű tett kellene. De hát manapság nem fújtatnak bi­kák a Nagykörúton, s ha mégis, legfeljebb egy sárgamellényes ut­caseprőt öklelnek fel. Könnyű az ügynököknek : Arthur Miller szülötte, Willy Loman meg­halt a földkerekség valamennyi képernyőjén. Az anyagbeszerzői mesterség viszont úgy tűnik — a pályaválasztási tanácsadóban sem szerepel —, törvényen kívül áll. Beszerzőnek senki nem tanul. Az­zá lesz — akinek szerencséje van. Persze azok szerint, akik irigyelik őket Az anyagbeszerzők a hely­hez kötöttek Simon Tempiarjai, a blokkoló tisztviselők idegenlégió­A kulcskirálynál futunk össze. Hatalmas táskát cipel magával, i Átröntgenezem. Elsőnek a csontok: > kqpott bőrdosszié védi a lágy szer- £ veket — áttekinthetetlen feliegyzé­Kertész Péter: Blind úr,az anyagbeszerző sek, szigorúan saját használatra. Bé­lyegző— a szív: kísértések ezreinek kitéve. Négy-öt Parker-betét, két főtt tojás, bicska, papírban só, Népsport, Rejtő Jenő. És az elma­radhatatlan csekkfüzet. — Kicsi a piac. A lelkesek sorra járják az összes üzletet. Semmi értelme. Kurrenciát úgysem kap outsider. Időben átadott kis aján­dék, toll vagy naptár év végén, természetesen a cég költségére, meeteszi a hatását. S még valami : hölgyeknek kézcsók, férfieladókat uramnak szólítani egész évben. „Elvtárs” megszólítással nem le­het megélni a kereskedelemben. Már lefelé sem használják. Blind úr vasban utazik harminc éve. Sört iszik módjavai, reggel hosszú duplát. Fradi-drukker, vi­dékre is elkíséri csapatát. Miről mesélhet az unokájának? Vasban utazik. És aki bányász- sza a vasércet, aki kohósítja, aki szí ti a csekktömböt, a „becsületes” „megtaláló” sem tudja használni, mert vásárláskor rá kell írni a nevet és a személyazonossági iga­zolvány számát a csekk utolsó ol­dalára. — Azonosítják a csekkre írt adatokat? — Előfordul, hogy nem. — Mellékes kereset? — Elmúlt az aranykor. Jófor­mán egyetlen esély maradt — ma­szekkal dolgoztatni. Többnyire ak­kor van erre lehetőség, ha állami vállalat nem tudja rövid határidő­vel vállalni a munkát. A maszek mindent vállal, neki a kis szériá is üzlet, s ami a lényeg: premi­zálja a beszerzőt. — Más? — Tsz-beszerzés, másodállásban. Egyéb nemigen akad. Nagyritkán bejön egy svarc, ha van kocsi és nem majrés a sofőr. A jól jöve­delmező fekete fuvar azonban ál­lami rendszámú kocsival túlságo­san. kockázatos. És akkor .még Tisztelni kell a pilótával. — Mégis? — Mégis. Ha megéhezek — ha­zamegyek. Délelőtt megnézek egy jó filmet esetleg randevú, uszo­da. Higgye el, én előbb észreve- szem az első rügyező fát tavasszal mint bárki más... — Csak nem romantikus? — Nem. Nem lehet romantika- az ember. hasznossá formálja a vasat, aki eladja? — az is vasban utazik. — Nem fáradt? — A vágóhíd közelében lakom. Mikor a levágásra ítélt marhák kiszállnak a vagonokból, rozzant kordákra terelik őket. Tetováltak, roggyántak, nem védekeznek. Nem is hiszem, hogy van bélszín ezek­ben a jószágokban. Két ló húzza a kordét, minden szállítmányt meg­könnyeznek, mintha tudnák, ha nem bírják ínnal, végez velük is a tagló. Álmomban gyakran húzom a halálraítélteket, sírva ébredek. Az egyik vallalatnal anyagbe­szerzőt keresnek. Megpályázom. K. úr, az akció felelőse fogad. — Ismeri a nyomtatványokat? — kihúz egy jól olajozott fiókot: ott vannak. Micsoda látvány egy mn fdviinVgyűjtőnek! — Igyekszem majd ... t-Az előző kollégával nem vol­tunk megelégedve L. kartárs többször leszólt a műszakról, hogy látta, amint munkaidő alatt privát ügyeit intézte. Kénytelenek vol­tunk ráállítani a rendész kartár­sat. „ — Igyekszem majd... — Ügy terveztem — hajol köze­lebb K. bizalmasan —, hogy elbe­szélgetünk húszegynéhány pályá­zóval, ; majd a négy legalkalma­sabbat visszahívjuk. Ezek között azután rendezünk egy jó. kis ve­télkedőt. Aki a legtalpraesettebb lesz... , De jó lenne győzni! — Ki az ideális anyagbeszerző? — kérdezem ismerősömet, Blind urat. — Gyors, határozott. Ha kidob­ják az ajtón, menjen be az abla­kon. — Fiatal? — Lehet öreg, sánta. Az agya járjon szaporán. — Mi van, ha határozatlan ? — Lenézi az eladó. — Megbízhatóság? — Erkölcsi bizonyítvány szük­séges, hiszen a beszerző készpénzt és csekket kap a cégtől. Ha teszem azt, saját céljaira vátlalati csekkel fizet, egy hét alatt lebukik. Ha elve-.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents