Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-04 / 103. szám

Veronai Musical két részben Hősök és antihösök Ismerjük „rózsaszín” mez­ben, és ismerjük feketében. Láttuk Mátyás királyként is, és mint hódító Napóleont. A mozi vásznán cinikus hír­lapíróként köszönt vissza, s a színpadon egy Ádám és egy Lucifer fogadta a tapsokat. . Az egri közönség elé va­sárnap este Lukács Sándor jelmeztelenül lépett, maszk nélküli arcának változásai­val teremtve önmagából hő­söket és antihősöket. David monológja a Bot és gitárból. Aztán turbékolás két hangra. Majd mindkettőt idézőjelbe tévőén egy pikáns környezetvédelmi sanzon a A közönség, ha a színlapot elolvassa, azt hiszi, hogy ez alkalommal Shakespeare víg­játékát fogja látni, a két ve­ronai nemes ifjú szerelmi komédiáját, zenés-verses ki­adásban. A vígjáték történeti vázát némiképp megőrizve, a neveket mindenütt megtart­va az átdolgozok, John Gua- re és Mel Shapiro a rene­szánsz szerelmi kergetőzésé­ből revüt készítettek, ahol a tánc, a gyors ritmus, az ének és a zene kiszorítja a shakes- peare-i szöveg nagy részét. Ez a musical a New York-i Broadway-n született, an­nak , az ízlésvilága, nagy siker'is, de csak nagyon tá­volról az, amit mi Shakes- peare-től eredeztetünk. Leg­alábbis szellemében. Bor József rendező igen összetett feladatot kapott, amikor a színház ezt a dara­bot műsorra tűzte. A közön­ség —, ha áttételekkel is, ha Shakespeare-t ígérnek neki — Shakespeare-t akar halla­ni és látni. Még akkor is, ha tudja, hogy manapság min­den darabhoz hozzányúlnak, elvesznek belőle, átalakíta­nak rajta ezt-azt, mert a modernség címén ma sok szabadosság megengedhető ebben a műfajban. Shakespeare-nél a játék színhelye Verona, Milánó, majd egy erdő Milánó mel­lett. Itt a díszlet egy fémszí­nű fémrendszer, két szintre tagolt térség, ahol a darab­ban nyüzsgő népség valahogy mégis elfér, kihasználva azt a lehetőséget is, hogy a két szinten más és más cselek­vés keltheti fel a közönség érdeklődését. Értjük azt, ha a musical írói, az eredeti darab átdol­gozol egy mai demokrácia társadalmában úgy képzelik el a forrón lüktető életet, a fiatalság élni vágyását, sze­relmét, érzelmeit, ahogyan itt megmutatják: tánccal, zené­vel, lobogó ritmusokkal a végsőkig felfokozottan. mert ez az élni akarás az egeket veri. Azt is értjük, hogy ko­runkban a szerelem plátói vonásai inkább fényes fél­árnyékot húznak a testi sze­relem, a mámor kergetése köré, de azért ezt ruhában, jelmezben ennyire felemás módon túlhangsúlyozni ta­A musical fináléja Ián felesleges, még akkor is, ha a látvány egésze egyéb­ként jó összképet mutat Bor József a zenés műfaj­nak értő gazdája, hozzáérté­se itt is jó csapatmunkát eredményezett. Nincs egy pillanatnyi megingás a tem­póban, nincs üres járat, a színpadi gépezet olajozottan mozog, a színészek fegyelme­zettsége átsegíti a produkci­ót néhány nehezebb ponton. (Amikor a hangerősítők agyonharsogják az énekese­ket, a kart és mindent tor­zítva szinte akadályozzák a művészi produkció élvezetét). Somoss Zsuzsa koreográ­fiája és játékmesteri ötletes­sége az első pillanattól kezd­ve érezteti hatását. A Priz­ma együttes, a színház ba­lettkara, aztán Adámy Zsu­zsa, Dankó Klára, Gara Lidi, Csabai János, Önody László, olykor még a Vokál együttes is egy határozott művészi el­képzelés végrehajtói; olyan eleven táncsort adnak elő és a játék végén olyan finálét vágnak ki, hogy ez az este, mármint a bemutatóé So­moss Zsuzsa legnagyobb sze­mélyes sikerei között köny­velhető el. Az előadást Kalmár Péter vezényelte. Ezt a musicalt zeneileg egybefogni nem könnyű feladat. Nem is há­lás, különösen nem ezzel a gépi megoldással. Lehet, hogy a musical műfajához a gépi közbeavatkozás sikkes is, szükséges is egy háromezer férőhelyes színházban, de itt, Egerben, ebben a kamara méretű színházban felesleges. Ez a hangerő az élvezhető- ség határait súrolta, noha a zenei anyag értékét nincs okunk kétségbe vonni. A két velencei fiú közül Harmath Albert teljesítmé­nye a színesebb. Mer és tud önfeledten játszani, míg a Proteus mezét magára öltő Poór Péter nem él bátran a szerep adta lehetőségekéi. Holl Zsuzsa Júliája sze­mérmesebb figura, mint Horváth Zsuzsa Szilviája. Igaz, az ő színpadi bonyo­dalmai is szerényebbek, mint Szilviáé. A jó csapatmunkán belül is kiemelkedik Komáromy Éva, Abrahám István Lucet­Bemutatkozik a magyar népművészet Kiállítás Kanadában hz elmúlt esztendők során országhatárainkon túl is igen sokan figyeltek fel a magyar népművészet rangos értékei­re. Az érdeklődés felkeltésé­hez hozzájárulták azok a ki­állítások is, amelyek ízelítőt adt^k az alkotások legjavá­ból.-ilyenre került sor pél­dául 1974-ben Hollandiában, amikor dr. Bakó Ferenc *078. május 4., csütörtök kandidátus, megyénk mú­zeumi szervezetének igazga­tója állított össze kifejező anyagot az észak-magyaror­szági munkákból. Hasonló tárlatot rendez majd — a Kulturális Kap­csolatok Intézetének felkéré­sére — Kanadában is. A kü­lönböző népviseleteket, hímzé­seket, szőtteseket az egri, a balassagyarmati és a miskol­ci múzeumok gyűjteményé­ből válogatja össze. A rendezési munkálatokat szeptemberben végzik a hely­színen, a megnyitót ezt köve­tően tartják majd. (Jármay György felv.) ta, illetve Turio szerepében. A Fürgét alakító Kulcsár Im­rével és a Dárdást játszó Dariday Róberttel együtt ők azok, akik némileg a shakes- peare-i szöveg és szellem birtokában játszanak a szí­nen. A milánói herceget Mó* tyás Jenő alakította, Egla- mourt Matus György, Anto- niot Szili János. Az epizódis­ták jó teljesítménye dicsére­tet érdemel. Gergely István díszleteit nem azért fogadtuk ellenér­zéssel, mert önmagában véve nem lene érték; kitűnő já­tékteret ad egy jelentős szín. padi létszámnak; nem vitat­juk modernségét sem, hi­szen a musical ezt az at­moszférát, ezt a látványt ta­lán kívánja is; csak Shakes- peare-re gondolva tetszik mindez idegennek. Mint aho. gyan a kosztümök, jelmezek — Hruby Mária munkái — is sok értéket hoznak a fel­színre, azaz a színpadra, de a szándékolt felemásságot ki­fogásolnunk kell: a farmert a „korabeli” csizmával és a föveggel nehezen tartjuk összeházasíthatónak. Szabó Magda fordítása él­vezetes szöveg, indít arra, hogy az egész eredeti vígjá­tékot elolvassuk. Romhányi József uersszövegeit a nagy zajban nem mindig értettük. A nagy alliteráló bizonyára itt is sok jó fogást alkalma­zott. A bemutató itt, Egerben ezzel a technikai rátéttel, mármint a hangerősítéssel vegyes fogadtatásra talált. Pedig a zenés műfaj művé­szei élvezik az egri közönség rokonszenvét. Farkas András la Heltai... És ismét egy szédítő ugrás: Nagy Lászlóval, A forró szél imádata. Hatalmas ez a skála, és ő végig bírja új és új szánek­Magyar sikerek születtek a napokban megrendezett oberhauseni nemzetközi rö­vidfilmfesztiválon: hat fő­díjából kettőt filmművésze­ink nyertek. A nemzetközi zsűri — 37 ország beneve­zett 96 filmje közül r— fődíj­jal jutalmazta Gyarmathy Lívia: Kilencedik emelet cí­mű 40 perces dokumentum­filmjét és — egy jogoszláv versenyfilmmel megosztva — ugyancsak fődíjat nyert Jan- kovics Marcell: Küzdők című animációs filmje. Gyarmathy Lívia, a „Kilen­cedik emelet” rendezője a fesztiválról hazatérve nyilat­kozott az MTI munkatársá­nak: — Nagy öröm számomra ez a tekintélyes elismerés — mondotta — ezt a filmemet itthon még nem ismerik, mert közvetlenül a fesztivált meg­előző napokban készült el. Egy munkáscsalád hétköz­napjairól szól, két 8. osztó­kéi, árnyalatokkal. És mégis. Ez után az est után le kell írni; Lukács Sándor remény­telenül jó színész. Ha maszk nem is kell jellemcserélései­hez, de játékpartner igen ... Legjobbját ezúttal is ott lyos az első pályaválasztás előtt álló kamaszgyerekkel az előtérben. A két testvér — egy fiú és egy kislány — tör­ténetén át dokumentatív esz­közökkel azt kíséreltem meg feltérképezni, milyen tények terelik az azonos körülmé­nyek között élő gyermekek sorsát és döntését egymástól eltérő irányba. Az első vá­lasztásnak — ha nem elég megfontolt — súlyos követ­kezményei is lehetnek. — Ez a probléma nem tar­tozik a divatos filmtémák közé, és engem ebben is el­sősorban a család, a családi együttélés problémái, pers­pektívái és gátjai érdekeltek. örvendetes, hogy az öt magyar versenyfilm közül kettő fődíjat nyert és Janko- vics Marcell cannes-i nagy­díjas „Küzdők”-jének fődíja mellett a fesztivál interfilm- zsürijének dicsérő diplomá­ját is magyar film — Sopsits Árpád főiskolás vizsgafilmje nyújtotta, ahol — ha Mikes Lilla háziasszonyként nem is volt a pódiumon, — de leg­alább a zongorista figyelmes társtekintete fölizzítottaj meggyújtotta. (N.) I .JZ7 — a Szabadjegy a bombatölJ csérbe kapta. Fődíjas dokuJ mentumfilmem Oberhausen- ben egyébként másik díjat kapott: a fesztivál ifjúsági zsűrijének különdíját, amely- lyel az ifjúság problémáival foglalkozó legsikerültebb alj kotást jutalmazzák. A fesztivál verseny filmjeit! látva feltűnő volt számomraj hogy jelenleg a világ filma művészetében nincs egyetlen! úgynevezett főirányzat semj és a rendezők a legkülönbö­zőbb próbálkozásaikat veszik filmszalagra. Magam új já­tékfilmemre készülök. Pana Ferenc operatőrrel — akivel közösen készítettük a „Kilen­cedik eme!et”-et is — május végén kezdjük forgatni „Min-) den szerdán” címmel, s ebj ben is az emberi kapcsola-í tokról szeretnék szólni —J mondotta befejezésül aa oberhauseni filmfesztivál fő^ díjas filmjének rendezője. Magyar sikerek az oberhauseni filmfesztiválon Á fődíjas film rendezőjének nyilatkozata A tanár kora ifjúságától kezdve kalapot viselt. Széles karimájút. Télen fekete ve­lúrt, tavasztól őszig világos- szürke puha , nemezkalapot. Már nem emlékezett rá, mi­lyen volt az élet fedetlen fő­vel. Egyáltalán elképzelhetet­lennek tartotta, hogy fedet­len fővel járjon. Mindig elegáns volt. A karján meghatározott helyen lógott az összecsukható eser­nyő és a zakóját a legna­gyobb melegben sem gom­bolta ki. A kalap karimája alól szigorúan összevont szemmel vizsgálta az embe­reket, mint a rendetlen diá­kokat, akiknek már régen igazgatói rovó járna. Senki sem látta mo­solyogni. A szája keskeny vonal, mértani alapossággal odahúzva. A kalap kari­mája alól zárt­nak és bizton­ságosnak lát­szott minden. Pontosnak és körülhatárolt- nak akár az élete. Soha semmi slampos- ság, szabálytalanság. A föld­től a kalapkarimáig 170 cm volt a távolság, ami azon fe­lül létezett, körvonalazott­nak, elmosódottnak tűnt, mint sűrű ködben a házak. A földtől a karimáig és vissza, egy zárt egység. Mintha ál­landóan egy szobában járna és ami a plafon fölött van, teljesen elhanyagolható. Egy szeles, tavaszi nap az iskolából tartott hazafelé. És bár a kalap jól à fejébe volt igazítva, egy erős szélroham lesodorta és kaján játékos­sággal gurította egyre mesz- szebb tőle. A tanár meghökkent. Nem emlékezett rá, mikor történt vele ilyesmi és hirtelen az is képtelenségnek tűnt, hogy sza­ladjon utána, akár egy diák a labdáért. Előbb csak hosszabbakat lépkedett, mint akinek nem olyan sürgős a dolog, de az­tán mégis kénytelen volt szaladni, mert a kalap egyre messzebb került. És ráadásul egy hirtelen perdüléssel fel­ugrott egy gesztenyefára. Nem nagyon magasra, de a tanár így sem tudta elérni. Most mit csináljon? Mász- szón fel a fára akár egy gye­rek? Vagy várja meg, amíg a kalap magától visszaesik a földre? Mindenképpen di­lemma. Állni és nézni a ka­lapot, legalább olyan nevet­séges, mint felmászni érte. Óvatosan körülnézett. Az utcában nem sokan jártak. Megvárta, amíg egy fiatal pár lassan elandalog mellet­te, aztán az esernyőjét a fa­törzshöz támasztva, felka­paszkodott a kalapért. Meg­ragadta és akkor látta meg mellette a gesztenyevirágot. Felnézett és egyre több gesz­tenyevirágot látott, fel egé­szen a csúcsig, majd két gesz­tenyevirág között megpillan­totta az eget. A gyorsan úszó pamacsfelhőkkel. Sokáig kuporgott a vastag faágon és nézett felfelé, ügy erezte, minden kitágult,' megnőtt és valami nagyon szép,, végtelenül egyszerű ti­tok került a birtokába. Mint egy gyereknek, aki most lS, merkedik a világgal. És hosz- szu percekig nem látott mást. csak virágot és eget. Aztán lemászott a földre^ A kalapját a kezében lógatva sétált tovább, hagyva, hogy a haját rendetlenre zilálja a szél. Nézegette a házak felsó homlokzatát, a cirádás er­kélyeket, a falak vájataiban megbújó szobrokat, amiket azelőtt sohasem vett észre. Es aztán újra és újra az eget, a gyorsan rohanó felhőkkel. És akkor megszédült. Véd­telennek és tehetetlennek érezte magát, mint akit egy kötélen kilógattak a világűr­be. És bármerre kap, sehol sincs fogódzó. A fák korona, ja, a húiak homlokzata, az ég kékje egyszerre félr ne. tesnek tetszett, mint a min- denség titkát verdeső gon­dolat. Sietve tette fel a kalapot! Erősen a homlokába húz\ a, hogy a szél újabb tréfáiét el­kerülje. Megnyugodott. A kalap karimája alól újra zártnak és biztonságosnak látszott minden. ~ __;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents