Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-17 / 114. szám
■ )/ A szervezésfejlesztés halaszthatatlan I Víz a Tárná Régi igazság, sokat emlegetett közhely, hogy minden határozat annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle; úgy is mondhatnám : amennyire komolyan veszik. Nos, ebből a szempontból nézve, a szervezésfejlesztéssel kapcsolatos eddigi határozatok, rendeletek nem sorolhatók a legsikeresebb alkotások közé. Kivéve . a legutóbbit, aminek értékét megint csak az dönti majd el, hogy hatására végre mozdul-e a vállalatszervezés körüli csendes állóvíz. S mert ez a határozat csak nemrég jelent meg, a remélhető változások jeleire egyelőre még várni kell. Annyi azonban már most biztos, hogy minden eddigi hatá_ rozat közül ez fogalmazza meg a legfélreérthetetleneb- bül, a legkonkrétabban a sürgős és még sürgősebb tennivalókat; ez a határozat ad talán a legkevesebb lehetőséget a látszatszervezésekre, az olyan akciókra, amelyek eredményeként csak az apparátusok duzzadnak és a látványos — ám fedezet nélküli — jelentések szaporodnak, miközben a munka szervezettségének színvonala változatlanul a mélyponton van. SZÁMŰZNI a bürokráciát S ez az a kormányh; rozat, amelyet — a jelek szerint — maguk a kormányzati szervek is a legkomolyabban vesznek. Erre utal a döntés, hogy a végrehajtás elősegítésére, általános koordinációjára tárcaközi bizottságot kell létrehozni, mely bizottság — jelentett^ ki nemrégiben egy konferencián a munkaügyi miniszter — száműzni kívánja munkájából a bürokráciát és minden törekvése arra irányul, hogy érdemben segíthesse a vállalatszervezés fejlesztését. Persze, a kormányhatározat végrehajtásának a jó szándékon, vagy éppenséggel a kemény elhatározásokon kívül még megannyi egyéb feltétele is van. Ezek közül — mondják sokan — az egyik legfontosabb a megfelelő képzettségű és létszámú szakembergárda megteremtése. A kormányhatározat ezért külön is intézkedik a szervező szakemberek oktatásának korszerűsítéséről, és ez bizonyos mértékig megnyugtató. Ám sokan — és nemcsak laikusok — nem értik a szakemberhiánnyal kapcsolatos, állandóan visszatérő panaszokat. Magyarországon szinte se szeri, se száma a különböző szervezési intézeteknek. Ott vannak az ágazati minisztériumok mellett, a szövetkezeti központok mellett, a kereskedelemben, s ezeken kívül tucatnyi kisebb-nagyobb csoportosulás foglalkozik a szervezéssel. Az intézetekben több mint 7000 ember dolgozik egy mammutvállalatnak is becsületére váló költségvetéssel. És mégis kevés a szakember? Vagy netán e „szakemberek” szaktudásával lenne baj, esetleg az egész intézményhálózattal ? MEGNEHEZÍTIK A SZAKEMBEREK DOLGÄT Tény, hogy a szervezés, mint minden fiatal — legalábbis hazai viszonylatban fiatal — tudomány, mágnesként vonzotta és vonzza a képzetlen, bár meglehet: jó szándékú, dilettánsokat. Jó ideje lehetünk tanúi annak, hogy aki csak teheti, szervez. Különösebb felkészültség nélkül, innen-onnan összecsipegetett ismeretmorzsák alapján, nemcsak közvetlenül is mérhető anyagi károkat okozva. ezzel, de megnehezítve a magukat joggal szakembereknek vallók munkáját, és lejáratva az egész szervezői szakmát. Ráadásul e botcsinálta szervezők olyan intézményi rendszerben dolgoznak, amelynek ésszerűsége önmagában is megkérdőjelezhető. Amikor a Zalaegerszegi Ruhagyárban megjelentek a svájci szervezők, ők nem a svájci könnyűipari szervezési intézetet képviselték, nem könnyűipari szakemberek voltak, hanem munkaszervezők. Profi munkaszervezők, akik ha kell, a könnyűiparban, ha kell, akkor mondjuk a gépiparban dolgoznak. Említhetnénk más példákat is — többek között a pozsonyi Munkatudományi Intézet szakembereinek Mosonma- gyaróvárott, egy gépipari üzemben végrehajtott szervezését —, s ezek a példák, no meg az általános külföldi gyakorlat egyértelműen bizonyítja, hogy a szervezőintézetek ágazati specializálódása csak nálunk divat No, de tételezzük fel: ez a helyes, a célravezető és nem pedig az, amit a nálunk fejlettebb, és a szervezéstudományt és gyakorlatot illetően lényegesen nagyobb tapasztalatokkal rendelkező államokban követnek. Csakhogy ezt a fel- tételezést bizonyítani kellene, a bizonyítás pedig mind ez ideig elmaradt. SEGÍTHET A SZÁMÍTÓGÉP Nyilván sokan vitatják — elsősorban persze az érdekeltek —, mégis tény, hogy a hazai szervezőintézetek aligha nevezhetők a vállalatszervezés alkotóműhelyeinek. Alig-alig foglalkoznak a munkahelyek, munkamódszerek és a munkahely környezeti tényezőinek elemzésével, a termelőfolyamatok racionális összehangolásával és nem utolsósorban a számítástechnika szervezéstechnikai alkalmazásával. Pedig a nagy intézetek mindegyikében ott a számítógép, amit jobbára bérmunkában végzett rutinszerű adatfeldolgozásra használnak. Egy korábbi kormányhatározat értelmében ez év közepéig felül kell vizsgálni a hazai szervezőintézetek működését. Remélhető, hogy ez a vizsgálat elindítója lesz egy olyan folyamatnak, amelynek a végén a szervezési intézetek megtalálják helyüket a gazdálkodás szervezetében és érdemben segíthetik a most már halaszthatatlan szervezés-fejlesztési tennivalók elvégzését. Vértes Csaba Ez a mostani májusi eső mintha eltért volna attól a megítéléstől, hogy minden cseppje aranyat ér. Illetve: ez az általánosítás sem tökéletes. Elég csak a karácsondi Kossuth Tsz elnökének a szavait idézni : — Az a néhány hektár, ami az'ősziekből víz alá került, sokkal kisebb kárt okoz, mint amilyen jól jött az eső a kalászosokra. Sajnos, nem mindegyik környező gazdaságban vélekednek így a Tárná mentén. Ahogy megkíséreltünk egy nagy vonalakban felvázolt képet kialakítani Karácsond- ról, megtudtuk, hogy 750 hektár az őszi vetésük, és ebből csupán öt hektárra jutott a kelleténél több víz. Kukoricából 350 hektárt vetnek el, az esős idő miatt azonban még 110 hektár várja a magot. — Két nap, két éjjel és ezen is túlleszünk — jegyzi meg Lukács Sándor. — Ez nem okoz nehézséget. A hidegtől viszont a 70 hektár lucernát és a 106 hektár szőlőt féltette. Ha a lucerna megfázik, nem növekszik tovább. Az pedig sok gondot okozna a gazdaságban. A nagyfügediek már egészen másként beszéltek a vízről. De hát erre minden okuk megvolt. Ahogy a ludasi elágazáshoz értünk, az út mentén vízzel elöntött kalászosokat láttunk. Egy kis kerülővel eljutottunk a tanyához vezető út hídjához is. Ott földgépek dolgoztak, szivaty- tyúk ontották a vizet, a domb tetején katonás rendben vártak „bevetésre” a gépmonstrumok. Egy lakókocsi pedig a vizet őrzők viszonylagos kényelmének szolgálatában árválkodott a lankás oldal elején. A Tárná medrét megnyúzta az ár, ez látszott a már apadó víz után ott maradt nyomokon. Ami megnyugtató körülményként feltűnt, az a híd betonlábára húzott piros vonal volt, jó méterre már a víz akkori szintje fölött. Odáig ért a szennyes ár 1974 őszén. A nagyfügedi Dózsa Tsz termelési vezetője Agócs Béla. ö sorolta a vízzel borított területeket: 320 hektár őszi búza, 119 hektár káposztarepce, 210 hektár napraforgó, 164 hektár kukorica és 300 hektár vetetlen terület, aminek azonban csak a felét lepte el a víz. — Az őszi búzából 150 hektáron teljes a pusztulás — mondja Agócs Béla. — Lesz olyan területünk, amire csak júniusban mehetünk rá. Arra számítunk, hogy 70 hektáron esetleg még silókukoricát tudunk termeszteni, de lesz olyan része is a most vízzel borított határnak, amit az idén már nem tudunk hasznosítani. — Milyen kárral számolnak pillanatnyilag? — Ügy látjuk, hogy hárommillió körül lesz a kárunk. — Mit térít meg ebből az Állami Biztosító? — Nem sokat. Nagyon keveset. — Hogy lehet az? — Ügy, hogy a háromévi bázisunk nekünk 36 mázsa hektáronként. A terveinkben 42 mázsát állítottunk be. Ügy látszott, elérjük még a 45 mázsát is. de aztán jött a víz. Még ennek ellenére is elképzelhető, hogy nagyjából a 36 mázsás bázis körül lesz a végeredmény. Ha arra gondolunk, hogy a tavalyi évet is rosszul zárták a nagyfügediek és az idei sem kecsegtet semmi jóval, akkor megérthetjük, ők ugyancsak sűrűn néznek a felhős ég felé. Számoljunk el a Tárná mentén húzódó többi településsel is. Tamamérán összesen 1400 hektár állt víz alatt, aminek majdnem a fele rét. Viszneken 225 hektár kalászos, 35 hektár kukorica és 70 hektár lucerna fulladozott a vízben. Ludason 45 hektár őszi búzát, Nagyúton 49 hektár napraforgót, Vámosgyör- kön 222 hektár kalászost, 225 hektár kukoricát és 173 hektár napraforgót károsított a víz. Vigasztalhatnánk magunkat azzal, hogy ezek a területek aranyaikban mégsem olyan, jelentősek, ha a gazdaságok művelésre fogott határát nézzük. De a kár így is nagy, és ez nemcsak azzal jár együtt, CIGÁNYOK 1. Hivatalosan az a helyzet... # I Tájkép fehérneművel, fabódéval (A szerző felvétele) Címünk minden bizonnyal pontosabb lenne, ha . így hangzana: Tárná menti cigányok. Annak, hogy rövid habozás után végül is a „Tárná menti” jelző elhagyása mellett döntöttem, igen egyszerű oka van, mégpedig az, hogy hitem szerint Tárná mentiek és nem Tárná mentiek sorsa nagyon sok tekintetben ma is azonos. Meghatározza azonosságukat közös történelmi múltjuk, közös — és nem is nagyon távoli' — őseik nomád, fél nomád számkivetett élete, a csavargó életmód, az üldöztetett- seg, önnön nem ri:kán kegyetlen törvényeik, s ezeknek a lelkekben való rezdülései : túlzott érzékenység, befelé fordulás, a világgal való egyféle sajátos szembenállás, heves, nemritkán nagy indulatokat felszabadító érzelmi élet, többnyire az értelem kitárulkozásának, felszabadulttá, dominánssá válásának rovására. Kötelék ez. A .cigányokat, megannyi szállal egymáshoz béklyózó, erős kötelék Egyre nehezebben tűrt, egyre nehezebben viselhető, de gyakran még ma is a csontig húsba vágó,' fájdalmas, megindító, oldódni ritkán tudó kötelék. ★ — Ezek szerint ctgán/OK.- ról akarsz írni? — Igen. — Csak nem gond-vod, hogy segítesz vagy javítasz rajtuk a cikkeddel? — Nem tudom, de jó lenne. — Hát akkor ide ügyelj — mondta a tanácselnök, akiről tudom, hogy igen rendes, egyszerű ember —, mondanék én neked valamit. Meg is írhatod, ha akarod, csak ne írd, hogy tőlem hallottad. Nem mintha félnék, de erről a kérdésről nem illik őszintén beszélni... Csak azt ne kérdezd, hogy miért, nem? — én se tudom. De nap mint nap látom és tapasztalom. — Mit látsz, mit tapasztalsz, elnök? — Azt, hogy gyakran ködösítünk Legutóbb is: leülünk, mi, a körzetben érdekelt községek vezetői, meg a megyétől kiküldöttek is, a cigánykérdésről tárgyalunk. Hogy mit tettünk már, cs hogy mit kell még tennünk. Egyik megyei fejesnek eszébe jut a „beolvasztás” szó, és megkérdezi, mi a helyzet ezen a téren. Mondjuk, hogy amit hivatalból, adminisztratív úton el lehet intézni, az csak megy valahogy, de azzal vége. „Hogyhogy?” — kérdezi a megyei fejes. Erre én azt válaszoltam, hogy beszélni könnyebb róluk, mint velük élni. Miért? Hát nálunk például többek között, azért, mert nagyon sokan vannak, és a falunak csak egy vendéglője van. Na már most, ha én vasárnap vagy hétköznap, munka után megkívánok egy pohár bort vagy korsó sört, és teszem azt, éppen fizetés után vagyunk, bizony, meggondolom, hogy bemen- jek-e barátaimmal, vagy jobb, ha lemondok a boromról? Megneheztelt ezért a megyei ember, és azt mondta, látják, elvtársak, ez a baj, hogy a. vezetők is így vélekednek. Ahelyett, hogy jő példával járnának elöl... Mit mondjak: melegedni kezdett a fülem, örültem, amikor hallottam, hogy odakint csapódnak a kocsiajtók. Miután pedig az elnök befejezte, rám nézett: — Érted, ugye, hogy mit akarok mondani? Igen, értettem. És azt is tudtam, úgy igaz, ahogy mondja. Szeretem én is, megiszom én is, de inkább a torok szárazsága, mint ami fizetés és környéke idején ott van. Fülsértőén üvölt a wurlitzer, óbégatnak, veszekednek. verekednek, felborítják a poharakat, ember ember hátán, klasszikus kocsma. — Szóval: nincs megoldás? — mondom az elnökömnek, de önmagámnak is szól a kérdés: — Nincs? — Lenni éppen lenne, de az nem lehetséges... mindenesetre, úgy nagyjából a fele — rendes ember volna. —Csak nem azt akarod mondani... ? — Én? — ugyan Hivatalosan az a helyzet, hogy községünkben eredményesen foglalkozunk a cigányokkal, a munkaképesek többsége dolgozik, már vannak, akik építenek vagy lakást vesznek; a tankötelesek iskolába járnak, a rászorulókat tanácsi keretből szociális segéiy- lyel támogatjuk... így megfelel. .. ? Mert így igaz. Minden jelentésben olvashatod. Csakhogy, barátom, ez a rózsaszín oldala a könyvnek. A nemszeretem dolgok — más lapra tartoznak. Betyár az élet és drága a bor, A tavasz is más volt valamikor. (Juhász Gy.: Tömörkény asztalánál) B. Kun Tibor Következik: Nem akari már „közöttük”.*,. hogy az év végén kevesebb lesz a bevétel, hanem azzal is, hogy a termésből sok-sok tonna, vagon hiányzik majd, amit a kártalanítás esetleges összege sem képes pótolni. Amikor Tarnumérán a vízügyi szakemberek összegezték a május 12—i állapotokat, akkor pontos kimutatást készítettek. Bennünket arról tájékoztatón Kocsis Imre, az ár- vízvédelem, vezetője, hogy vasárnap estétől már egészen más munka várt rájuk, mint a korábbi napokban. — Engedélyt kaptunk a huszonnégy órás helyreállításra. Megkezdtük a gepek és a szivattyúk karbantartását, a beépített anyagokat igyekszünk visszanyerni. — Azt mondják, az idén is a Bene-patak okozta a galibát. A bánya és az erőmű víztárolójának' a felesleges vizét ez a patak zúdította a földekre. Ha Nagyfügednél azt a bizonyos, mintegy húsz méteres szakaszt megerősítették volna, akkor ez a mostani árhullám kár nélkül vonult volna le a Tárnán. — Az igaz, hogy az erőműi víztárolónál kisebb hiba keletkezett, ami miatt a szabályozást nem tudták úgy biztosítani, mint ahogy lehetne azt még a nagyobb árhullám esetében is. A Bene-patak medre is eliszaposodott az utóbbi években és emiatt nincs meg a szükséges vízelvezető képessége. Az idén azonban megkezdtük a Bene- patak tisztítását, és ha készen leszühk vele, újból alkalmas lesz arra, hogy az árhullámot levezesse. — Más védekezési lehetőség nincs az árvíz ellen? — De van. Az utóbbi években szinte teljesen hiányzanak a megművelt földeken az úgynevezett szivóbarázdák. Ezeknek lenne a feladatuk, hogy a mélyedésekben összegyűlt vizet elvezessék. A mos_ tani vizes területek is úgy , alakultak ki a szántóföldeken £ nagyobb részben, hogy a la- s posabb helyekre összefolyt a víz. — Miért árasztották el Nagyfügednél a csatlakozó területeket? — Van nekünk egy mentesítő depóniánk. Arra kellett vigyáznunk, hogy a régi települést ne veszélyeztesse árvíz. Igen : olykor a két rossz közül kell választani bizonyos szükséghelyzetben és ilyenkor az ésszerűség azt követeli, hogy a kisebbik rossz mellett döntsünk. + Már megszűnt az árvízvédelmi készültség a Tárná mentén. Az emberek és a gépek bevonulnak a telephelyükre. Felsóhajthatunk. Ez a mostani veszély meg sem közelítette az 1974-es állapotot. Csupán csak néhány száz, ezer hektárnyi megművelt területet öntött el a víz. Ha azonban arra gondolunk, hogy a mostani kár sok-sok milliós összegéből könnyedén meg lehetett volna csinálni a Bene-patak kitisztítását, a szükséges védelmi munkákat el lehetett volna végezni, hajlamosak vagyunk az értetlenkedésre. Miért nem történt ez meg eddig? A józan ész azonban arra figyelmeztet bennünket, hogy belássuk: nem lehet mindent egyszerre. Az a bizonyos 74- es árvíz fontosabb teendőket irt elő. A Bene-patakra és a Tárná vízgyűjtő területére most került sor. Reméljük, végérvényesen megoldódik ez a Tárná menti vízügyi kérdés is. Erre van szükség. G. Molnár Ferenc i 1978. május 17., szerda
