Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-13 / 86. szám
À gondnok gondjai » avagy egy Pintér-dráma Egerben NAGT NÉPSZERŰSÉGRE tett szert hazánkban az ínyencklubhálózat. £ klubokhoz tartozni bár nem jelent exkluzivitást, ám belépési szándékot, tagságot és együ- vétartozást az asztal szellemének tiszteletében azt feltétlenül. E klubok keretében módja nyílik a szakácsnak, hogy szabadon szárnyaltathassa fantáziáját, a pincérnek, hogy bebizonyítsa, pompásan tud szervírozni, ha akar, és a klubtag vendégnek, hogy olyasfélét egyék, amit sehol máshol és sehol máskor enni nem is óhajtana. Más szóval egy viszonylag szűk, de tiszteletre méltó réteg talál itt egymásra, hogy kipróbálják egymás tűrőképességét, fantáziáját, hogy a „vájt gyomrúak” kedve szerint süttessék, főzessék az étek. Aki most azt hiszi, hogy eltévesztette a sorokat, vagy a cikket, mert egy színikritikát óhajtott elolvasni, s helyette im . holmi vendéglátóipari szakcikkre akadt, az nyugodjon meg, nincs oka feltenni a kérdést: hogyan került a szakács az asztalra, illetőleg az ínyencklub a színházba? Ugyanis nemcsak a gyomornak vannak ínyencei, de — elnézést a profán hasonlatért —, a konyha, a főzés, az étek művészete mellett a színháznak is. Nos, a minap, meglehetősen szűk és intim, klubszerű légkörben, ilyen „ínyencfalat” került bemutatásra Egerben: Harold Pinter A gondnok című háromfelvo- nÿsos színműve. Az, hogy há- romfelvonásos, azt a címlapból lehet csak megtudni, mert lehetett volna egyvég- tében is játszani, vagy két részben is, de akár ötfelvoná- sos formában is. Az angol szerző e műve három, a tár. sadalom legszélére sodort figura sorsának történet nélküli története: két testvér és a harmadikként hozzájuk tántorgó csavargóé. A Pintér-dráma — s ezt már most elöljáróban le kell szögeznem — nem sok gondot okoz a közönségnek, mert nem érti, nem érdekli, és ezért jó része otthagyja az előadást. Gondot elsősorban a rendező, a díszlettervező és ruhatervező-mindenes Illés Istvánnak, a színészeknek jelenthetett és gondot jelent e sorok írójának. Nem azért, mert ez a színmű megbukott. Hála isten! — mondhatná a kaján hang, végre nálunk is megbukhat valami. Az ok, amiért A gondnokkal gondjai vannak a kritikusnak, az nem más, mint annak megértetni akarása, nem mindenkor a közönség éretlen egy — mondjuk — abszurd dráma iránt, vagy szemben, hanem a színház is lehet erteilen a közönséggel és a kritikával szemben. E lap hasábjain már több ízben is eltöprengtünk azon, miért kell a csak stúdiószínpadra, vagy legfeljebb kamaraszínházba való — szűkebb kört érdeklő, vagy még azt sem. de ott azért mégis kísérletezésre »lkalmas — produkciókat az egri „nagy” színpadra hozni. Bérletben! Az egri Gárdonyi Géza Színháznak nincs sem stúdiószínháza, sem kamarahelyisége: színháza, ha van. S ez a színház nem az egyébként tiszteletre méltó ilyesfajta kísérletezésekre való, hanem egy tudatos és konzekvens műsorpolitika megvalósítására. Kísérletezésre csak annyiban és úgy, hogy az új, vagy a klasszikus drámai alkotások minél jobb, izgalmasabb, elgondolkodta- tóbb interpretálása miként is lehetséges a leghatásosabban. i 1978. április IX, csütörtök ÉRTÉKES ALKOTÁSSAL is meg lehet bukni. Tiszteletre méltó bukás az. Am Harold Pinter színműve nem több, mint egy színházi ínyencklub tagjai számára készült szemre szakácsremek, amelyet izgalmasan lehet tálalni, de az első falatok után rögvest kiderül, hogy a valóban éhes ember számára még az íznek is csak az ízét nyújtja, mintsem a valóság lelket töltekező gyönyörűségét. Pinter hősei — már a kifejezés sem idevaló, hogy hősei — olyan figurái a kapitalista társadalomnak, akik extrémek ugyan, de voltaképpen érdektelenek, de akikről, az igazi áldozatokról Gorkij — például — az Éjjeli menedékhelyében elementáris erővel festett mégrázó történetektől, sorsoktól terhes portrésorozatot A félkegyelmű, pincelyukban lakó és vágyai netovábbjaként egy sufni felépítéséről álmodozó Aston, vagy testvére, Mick, akinek — állítólag — teher, autója van, de egy klozetnek is ocsmány romos házból akar palotát építtetni, vagy a mindenhonnan kirúgott, a „papírjaiért” mindig délre készülő csavargó Davies alakja, aki még gazember se tud igazán lenni, — egyszóval e három cselekvésre képtelen, emberi váz Harold Pinter három főhőse. Vele és általa akar nekünk valamit mondani. Ám meg vagyok győződve róla, hogy még véletlenül sem holmi ítéletet a mai angol kapitalista társadalomról — mégha van is valami felhang a darabban a színes bőrűekkel kapcsolatban —, mind inkább önvallomást a világ oktalan és értelmetlen voltáról, a tettek és a szavak céltalanságáról — általában. ÉS EZZEL A SZÍNMŰVEL akart nekünk, nézőknek valamit mondani a színház rendezője — aki egyben főrendezője, tehát műsorpolitikai diszpécsere is —, Illés István, mindezek után nyilvánvalóan reménytelen vállalkozásban. Különösen elkeserítő az egészben az — micsoda energiatékozlás —, hogy a rendezés rendkívül célirányos, remekül fejezi ki azt, amit Pinter nem akart kifejezni — nem szójáték ez, hanem színpadi realitás —, olyan atmoszférát teremtve a színen, hogy az embernek az élettől és sokaknak a színHétfő: óvatos ember vagyok, így aztán ijedten olvastam az újságot vidám, lakótelepi összkomfortomban. Az illetékes nyilatkozott városrészünkről: „Idén. a tél elmúltával újabb nyolcszáz lakásba vezetjük be a vizet, s további négyszázba tervezzük.” Puff! És akik nem tudunk úszni ? ! Kedd: hirdetést adtam föl, lakáscserére. Szerda: büszkeség nélkül mondhatom, rengeteg jelentkező akadt. Egy nyakig begipszelt férfit választottam ki, aki olybá tűnt, mint egy szórakozott giccs-macska, amelyik tévedésből magára tekerte a fehér gombolyagot. Jó szívem nem állta meg szó nélkül a cserét: háztól is elmegy a kedve: fullasztó, sivár, lehangoló és kétségbeejtő világot. Am nem azért, hogy értékes és önvizsgáló gondolatok ébredjenek utána bennünk, hanem csak azért, hogy: igazán abszurd legyen ez az abszurd dráma. És sajnálatom a színészeké is, akik tehetségük és szerepük szerint igazán mindent elkövetnek, hogy valami emberi értelme legyen Pinter értelmetlen an- tiemberségének. Reviczky Gábor Astonja pszichiátriai tanulmány, realitás az irrealitásban. S bár Vitéz László hangjában, gesztusaiban visz. szaköszönni tűnik néhány előbbi alakításának figurája, alapjában véve ő sem próbálkozik sikertelenül egy hősködő, de reménytelenül ostoba fickó alakjának megformálásával. Csapó János Daviese, ha alakjának megformálása kissé túlméretezett feladatnak is tűnt, különösen az előadás vége felé a számára, néhány jelenetében az elhihetőség realitásának szintjére emelte ezt a csavargót. Nem ők a hibásak a kudarcban, ők a legkevésbé. Groteszk hasonlattal kezdtem: ínyencklub. És nem a „tömegétkeztetés” számonkérése miatt. De azért feltétlenül, hogy amikor ablakot nyitunk a világra, tudjuk jól, a világ melyik részére nyitunk ablakot — nem földrajzi, de kultúrpolitikailag értve — és hogy kik számára nyitjuk meg ezt. az ablakot Jómagam és még nem kevesen, szívesen megnéztük volna és vitatkozgattunk is volna A gondnok című színművön, ha azt egy ötven-nyolcvan fős kis színházban tekinthettük volna meg. Hibái, vagy hogy inkább alapvető hibája még erénnyé is vált volna: érdekes és izgalmas vitaalapként így azonban még meglevő erényei is hibákká váltak. Megkockáztatom a megállapítást — miért is lenne ez kockázat? —, hogy Pinter é színműve, s annak nagyszínpadi bemutatása nem vág egybe kulturális életünk szükségletével, alapvető igényével. Nem jó színház az, ahol a közönség otthagyja az előadást. És nem éretlenségből, hanem értetlenségből, s ez utóbbi jelen esetben nem a sajátja volt. EZEK A GONDNOK GONDJAI! — Úszni tud? — kérdeztem részvéttel, majd az igenlő válaszra hozzátettem : — Azért jó, ha vesz búvárszemüveget! A gombolyagos számomra érthetetlenül, hasonlóképp felelt, s kötéseire mutatott: — Jó, ha tart kutyát, meg mindenféle fegyvert!... Csütörtök: új házam egy városszéli dombon álL. egy másik épület társaságában — kettőnké a hegy. A ház kicsit öreg, a nagymama szerint laktak már benne Árpád apán- kék is, szerintem ez hülyeség. (Egye fene, maximum a dúló tatárok!) A ház erős szél esetén megdől a völgy felé, ilyenkor az egész család átrohan a szoba túloldalára, hogy visszablllentsük az épüGynrkó Géza Mikrofilmen a betegek kórlapja A bonyolult kórházi ügyvitel egyszerűsítésére mikrofilmes archiválási rendszerre tértek át az Országos Reuma és Fizikoterápiás Intézetben. Képünkön: készül a kórlapokról a mikrofilm. (MTI fotó — Balaton József felv. — KS) I Immunológiai kongresszus Háromszázkilencven ösztöndíjas kezdi meg tanulmányait külföldi egyetemeken Lezajlottak a külföldi ösztöndíjra pályázók felvételi beszélgetései, s az eredményről az Oktatási Minisztérium a hónap végéig értesíti az érdekelteket. Az idén a tavalyinál valamivel többen, 1155-en pályáztak állami ösztöndíjra, s a januári felvételi vizsgán 60 százalékuk szerepelt sikeresen. A második forduló, a közelmúltban befejeződött felvételi beszélgetések alapján 340 fiatal nyerte el az ösztöndíjat. Közülük másfél százan az idén, a többiek pedig jövő szeptembertől kezdhetik meg tanulmányaikat az európai szocialista országok egyetemein és főiskoláin. Tavaly 240-en tettek sikeres előfelvételit, így velük együtt az 1978—79-es tanévre 390 magyar fiatal utazik külföldre tanulni. A legtöbben — 280-an — a Szovjetunió felsőoktatási intézményeinek hallgatói lesznek. Az NDK- ban hatvanan, Lengyelországban húszán, Csehszlovákiában tizenöten, Jugoszláviában heten tanulnak majd, bolgár és román egyetemeknek négy-négy első éves magyar hallgatójuk lesz. Évről évre nagyobb arányban kerülnek a külföldi ösztöndíjasok közé a fizikai dolgozók gyermekei. Az idén a pályázók 35 százaléka volt fizikai dolgozók gyermeke, a felvettek között viszont 43 százalékos arányt képviselnek. Az új ösztöndíjasok több- •sége — a korábbi évekhez hasonlóan — elsősorban műszaki és közgazdasági szakokon tanul tovább. Először utaznak az idén nagyobb számban — 15-en — a Szovjetunióba teljes egyetemi képzésre orosz nyelv és irodalom szak elsajátítására. Ösztöndíjasaink több mint 30 éve tanulnak külföldön. Eddig mintegy ötezren szereztek diplomát, közülük legtöbben — négyezren — a Szovjetunióban, és 600-an a lernet Demokratikus Köztársaságban. A magyar diákok többnyire olyan szakmát sajátítanak el, amelyekből hazánkban nincs felsőfokú képzés, vagy külföldön a hazainál specializáltabb az oktatás. Jelenleg mintegy 1 800 ösztöndíjas tanul külföldön. (MTI) A Vígszínházban tartották meg a IV. európai immunológiai kongresszus ünnepélyes megnyitóját. A kongresszus iránt —, amelyet első ízben rendeznek szocialista ország-; ban — világszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg a szakemberek körében. A mintegy 200 hazai kutató mellett több mint 1300 szakember vesz részt a háromnapos tanácskozáson az európai országokból, és számos, neves kutató érkezett a többi között az USA-ból, Kanadából; Japánból, Ausztráliából is. A nagyszabású orvostanácskozást Kesztyűs Loránd akadémikus, a Magyar Immunológiai Társaság elnöke nyitotta meg, majd Aczél György egészségügyi miniszterhelyettes köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnö-, ke és Alen Bussard profesz- szor. az immunológiai társaságok európai szövetségének elnöke mondott köszöntőt. A továbbiakban négy előadás hangzott el az immunológiai kutatások legaktuálisabb kérdéseiről. letet. Sajnos a nagymama már nem tud ilyen gyorsan szaladni. Ezért vettünk neki agy görkorcsolyát. Igaz, sajnos görkorcsolyázni sem tud, viszont szépen dong, mikor landol a parketten. Péntek: bemutatkozott a szomszéd. Nagy gorilla fogai vannak, és nem mondható túl szépnek. Amint hallottam. 1938 óta nem engedik be az állatkertbe, abban a vészterhes évben ugyanis meglátta őt az orangután. Szerencsétlen állat sikoltozva elrohant, azóta is alulról táplálják, és nincs eszméleten. — Maga új fiú itt — mondta a Szomszéd, és elégedetten hátradőlt a padunkon, de fölsegítettem és leporoltam. Elfeledtem mondani neki, hogy a pad támlája kijár. — Maga új fiú itt — mondta újtént. — Ne gyújtson rá, hallja?! Mit gondol, hol van? Otthon? Álljon egyenesen, ha velem beszél !... Kávéja van ? Hoztam neki kávét, de rám üvöltött, hogy nem elég erős. Megborsoztam neki. — Szóval — mondta — beszéljünk egyenesen: maga új fiú itt, így nem ismeri azt a kis temetőt... Letekintettem. A völgyben néhány sírkő, pár egyszerű fakereszt. — Itt laktak — sóhajtott vendégünk. — Pontosabban itt szerettek volna lakni. Nem mindig jöttünk ki... No, akkor: kevés feladata lesz. A lépcsőről minden reggel ellapátolja a havat, a hegyet hetente háromszor lesubic- kolja, de ragyogjon! Különben lekerül a többihez társbérlőnek ! Szombat: valahogy nem kenyerem az engedelmesség, és a szomszéd se lopta be magát a szívembe, így esett,, hogy a hegy subickolatlan maradt. Vasárnap: a Szomszéd átjött és figyelmeztetett. Mosolygott — ezt meglátva a nagymama kardfogú tigrise ijedtében szívrohamot kapott. Hétfő: mikor nem voltunk otthon, bezárta a lakást, a kulcsot a lábtörlő alá tette, a lábtörlőt pedig be a lezárt lakásba. Ez még csak figyelmeztetés. Kedd: megette a nagymama macskáját Égy medvével. Szerda: éjjel — éjt nappal. Iá téve — felgyújtotta a nyárikonyhánkat. Igaz, úgyis tél van. Csütörtök: hólapátolás közben az ajtónk előtt elrontotta a gyomrát, és egész nap havat hányt. Péntek: egy 32-es tábori ágyúval néhány lövést adott le a nagymama kanárijára. Ez még mindig csak figyelmeztetés. Este, mivel még mindig nem söpörtem el a havat a lépcsőről, slaggal ie- locsolta az egészet a buszmegállóig. Szombat: reggelre tükörfényesen csillogott a völgybe vezető egyetlen út. Munkába kellett mennem, éreztem tekintetét a hátamban, s visz- szasírtam a vízzel elárasztott összkomfortot. Ráléptem a jégre, jeges volt. És nagyon csúszott. Újra ráléptem — mint fent. Hirtelen megváltó ötletem támadt. Aktatáskámat — még a nagypapa vette Frankéi Leótól a párizsi kommüij alatt — letettem, ráültem, és boldogan viháncolva lecsúsztam a völgybe, a buszig. Komoly, meglett ember létemre! Viszont jól szórakoztam. El is határoztam, hogy egész télen így fogok csúszkálni. Vasárnap: a nagymama síelni tanul. Hétfő: a szomszéd le akart menni a kocsmába, de csak ez az egy út van. A kissé síkos lépcsőn kitörte kezél- lábát. Időnként meglátogatom, viszek neki virágot, meg tejbegrízt. Mert a fogai is kipotyogta'rj Szántó Pétét 1
