Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
Kötődés a faluhoz Tanítósors Viszneken Nem tudjuk még jól magyar nyelv..." Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója lett Fiatalon kapta meg ezt a rangos kitüntetést, hiszen még nyolc esztendeje sincs annak, hogy diplomát szerzett a jászberényi tanítóképző intézetben. 'Nem futkosott protektor után, nem óhajtott városba vagy annak közelébe kerülni hanem hazament abba a faluba, ahol nevelkedett, ; ahol egykor iskolapadban ült, ahol mindenki ismerte. Nem prófétának érkezett, -mégis nemes szenvedély sar- .kallta: tudta, hogy szükség .van rá, s bizonyítani akart. •Nem idegen környezetben, hanem saját pátriájában, a kisiskolások körében. Ifjú Csőmből: József férfiként oktatja azóta is az apróságokat, az elsősöket' és a másodikosokat a betűvetés - tudományára, áz olvasás, a ’^számolás fortélyaira. Kollé- gái emlegetik is: „Nőnek elváló hivatás ez, ők köny- nyebben bánnak a gyerekekkel, ráadásul kitartóbbak, türelmesebbek”. ö azonban másképp vélekedik: — Ez a mai gyakorlat, s ‘ ebből a szempontból való• ban kivétel vagyok. Ettől függetlenül legalább annyira helytállhatok, mint a gyöngébb nemhez tartozó ‘ kartársak. Ha valaki szívvel—délekkel tevékenykedik, akkor megbirkózik minden • nehézséggel. Ezt feleségem is elismeri, akivel együtt dolgozóm. Ide kötődünk, mert • apám is tanító, s így a család valóságos alsó tagozatos ■ munkaközösség, s a munka nem fejeződik be az iskolában, hanem otthon is folytatódik. A közművelődésről sem feledkezhetünk meg: azt tesszük, amit régi elődeink: oktatunk, s a művelődés ügyéért is szorgoskodunk... Q Mindez kinyilatkoztatásnak, amolyan sablonszövegnek tűnne, mégsem az, mert a mondatok hitelességét tények sora igazolja, s az ifjú pedagógus készséggel beszél eredményeiről és gondjairól, sikereiről és esetenkénti kudarcairól. — Napról napra észlelhetem a fejlődést, és kizárólag rajtam áll: mire jutok. Nem ámíthatom magam, úrrá kell lennem a pillanatnyi bajokon. Hadd említsek egy kifejező példát, ezt ugyanis őrzi az emlékezet. Egyik diákomat gyógypedagógiai, intézetbe utalták, ám a szülők megmakacsolták magukat. Nem értették meg, hogy a fiuk érdekében javasolták a szakemberek ezt a megoldást. Ezért itt maradt a riadt tekintetű, a szellemileg visszamaradt tanuló. Hatványozott buzgalommal törődtem vele, s az órák után és délutánonként korrepetáltam. Többször elkeseredtem, mert semmit sem haladtunk, s mindent újra kellett kezdenem. Fel mégsem adtam a küzdelmet, úgy éreztem : képességeim próbája ez a vállalkozás. Érdemes volt kitartani, mert, ha csigalassúsággal is, de csak előbbre léptünk. Ma már ötödikes diák, s eleget tesz a követelményeknek. Ezt az örömet semmi mással nem lehet pótolni. 0 Az ifjúság az új utakat keresi, a huszonévesek zömére jellemző a kísérletező kedv, a hatékonyabb , módszerek kutatásának igénye. A visz- neki ifjú nevelő se kivétel, mégis alapos megfontolás után cselekszik. — Nem a dívát, a látványosság számít, hanem a gyakorlati érték. A komplex olvasástanítás bevált, hiszen a fiuk-lányok lényegében két hét alatt megismerik a betűket, s ez nagyszerű dolog. Tetszik a matematikaoktatás is, formálja a gondolkodást, mégsem elégedhetek meg ezzel. Nem hagyhatom el a szorzótáblát, ugyanis az összeadás, kivonás és szorzás készségét is ki kell alakítani. Ha a megalapozásról lemondok, a nehézségek később jelentkeznek. Mindig az élet, a hétköznapi valóság dönti el, hogy mikor, mit tegyek. Más szóval: tanítványaim érdeke vezérel... S ' A Csombok család valamennyi tagja lelkes népművelő is. Méghozzá nem amatőr szinten. Az apa a művelődési otthon munkáját is irányítja, az anya könyvtáros, s a mozi vezetője. Ezt a feladatkört lassan harminc éve látják el. így aztán érthető, hogy a fiuk is követte példájukat, s a népi tánc-oktatás megszállottjává formálódott. A tanulók felét megnyerte az ügynek, s valamennyien rendszeresen megjelennek a próbákon. Ez sem véletlen, hiszen szereplésüket mindenütt elismerték. — örültek a sok-sok arany és ezüst oklevélnek. Az különösképp lelkesítette őket, hogy 1976-ban az országos úttörő. népitánc-fesztiválon mi képviseltük Heves megyét, s felléphettünk a gálaműsorban is. A szülők is büszkék, ezért készítették el, emiatt hímezték — mekkora munka volt ez — a kalocsai viseleteket. A kultúra háza mindig megtelik, ha a gárda bemutatkozik. Ez a legjobb módszere a közönség toborzásának. A bábművészet is izgat, szerveztem egy csoportot, igyekezetüknek köszönhető, hogy megszerezték a megyei második helyezést. s Szabad idejének felhasználásáról érdeklődöm, s ő hobbijaira hivatkozik, mondván, hogy számára nincs kellemesebb kikapcsolódás. Épp, ezért szeretné elvégezni — már jelentkezett is — a népművelés szakot, mert apja stafétaváltója akar lenni. Abban a faluban, ahol felnőtté érett, ahol megbecsülik, ahol kibontakozhatnak képességei. :. Tatjána — Nem baj, mégis szeretném, ha magyarul beszélgethetnénk. Mióta vannak Egerben? A lányok segélykérőén néznek Pét hő Zsigmond adjunktusra, aki vállalta, hogy „szükséghelyzetben” tolmácsol nekünk. A kérdésemet megismétli oroszul. A két csebokszári lány külsőre egymás ellentéte: Lidia szőke, nyúlánk, sápadt, Tatjána erőteljesebb, barna, vidámpiros arcú. Egy valamiben viszont megegyeznek: állandóan derűs, szerély mosoly ül az arcukon. — Tavaly november 13-án kerültünk Egerbe — mondja Tatjána, természetesen oroszul. — Csebokszáriban, a Jakovlev Tanárképző Főiskolára járunk — folytatja Lidia. — Amikor szóba került, hogy két hallgató elmehet Magyarországra tanulni, eszünkbe sem jutott, hogy mi lehetünk a .kiválasztottak”. Különben nem nagyon éri meg... Pécsi István Thiery Árpád: ÄRTIITLIIRI TIWOLSÂG A csarnok vasszárnyai szétnyíltak. A nyílásban alacsony, svájcisapkás fiatalember állt. — Jó napot! — köszönt hangosan. — Jó napot. Hatalmas kezeit kissé fölemelte, kényszeredetten mosolygott. — Nem tetszik emlékezitteni. Itt minden nap gyalog is átmehetett volna. Az iskolaigazgató kiüzeni Sali Jóskáért, majd egy emlékeztető cédulát tett a jegyzetfüzetemre : „Sáli József, VI. c, naponta vonatta] jár be, tavaly a falujabeli iskolában három tárgyból megbukott. Nálunk . javult valamit, de lusta és visszahúzódik a közösségtől.” / Téma: az ál-és a legújabb hűti történelem A Mágyar Munkásmozgalmi Múzeum. a Magyar Nemzeti Múzeum — a Hazafias Népfront támogatásával — 1978‘ra országos pályázatot hirdet az új- és legújabb kori magyar történelem — a XVIII. század elejétől napjainkig terjedő időszak — témaköréből. Alapkövetelmény az, hogy az egyes munkák a közgyűjteménybe még fel nem vett történelmi forrásokra, muzeális értékű tárgyakra, dokumentumokra, fotókra, egyéb ábrázolásokra és’ visszaemlékezésekre támaszkodjanak, azok lelőhelyének feltüntetésével. Az írások felölelhetik az elmúl! két- százhetvennyoic év bármely tárgykörét — politika, munkásmozgalom, hely-, gazda-éKJssir-"’'” 1. április 9., vasárnap ság-, társadalom-, művelődéstörténet — amely meghatározott területhez, társadalmi osztályhoz, réteghez kap- . csolódik. Csak azok nevezhetnek be, akik nem hivatásszerűen foglalkoznak históriaírással, illetve gyűjtőtevékenységgel. Ők is csak olyan művekkel jelentkezhetnek, amelyeket korábban nem adtak ki. •Az érdeklődők három kategóriában — ifjúsági, felnőtt egyéni, valamint csoportos — próbálkozhatnak. Alkotásaikkal az iskolai és a helytörténeti szakkörök és a szocialista brigádok is versenghetnek. A tanulmányukat az illetékes megyéi múzeumi igazgatósághoz kell beküldeni 1978. augusztus 31-ig. A helyi eredményhirdetésekre a múzeumi és műi mléki hónap folyamán kerül sor. A megyei szinten elyezést elért művek ré-zi sznek az or- ■ szagos döntőben is. ni? Tanácstalanul néztem rá, ahogy ez sok év után természetes. — Én vagyok Sali Jóska a IV. c-böl... Lekapta a sapkáját, hátha könnyebben felismerem. Rövidre nyírt, sűrű hajában forradás nyoma fehérlett. Arcából vastag orr tolakodott elő, érzékenyen remegett az izgalomtól. Fürkésző tekintete rám tapadt — Most már tetszik emlékezni? Bólintottam. — Én a műhelyben rögtön felismertem magát — mondta a fiatalember —, de nem akartam zavarni, amikor a művezetővel beszélt. A távolb&I feltűnt a hosz- szú falusi- utca, kifelé a temető zárta le, a másik végén majorépületek roskadoztak. Nehezen találtam meg Sáli Jóskáéit házát. A kerítés mögött fenyő magasodott, a házfal árnyékában olvadoz- tak a hófoltok. Az anyja a kapuig kísért — Nagy igazságtalanság történt — mondta szomorúan. — A levélben mindent leírtam. Megmondtam az , uramnak is. hogy minek a vá- ^ rosi iskola, amikor a többi I gyereknek is megfelel az Sali Jóska félszegen ácsorgóit az ajtónál. — Ülj le arra a székre! — mondta neki az igazgató. A gyerek leült sapkáját a térdei közé fogta, maga elé bámult, mint aki nem tart igényt a megértésre. A folyosón óraközi szünetre csöngettek. Az igazgató az ujjá- val megemelte Sáli Jóska állát, a tekintetét kereste. — Tudod, hogy miért hivattalak? — A levél miatt — válaszolta a gyerek. ötoldalas levél volt, Sali Jóska anyja írta. „A kisfiam egyik nap szomorúan jött haza az iskolából. Hiába faggattam. Leült, nem evett, egyszercsak sírva fakadt, és azt mondta: Ugye, anyám, maga arra tanított; hogy bátor legyek és erős. semmitől se ijedjek meg? Mindenkit tiszteljek, becsüljek, és á vonaton az idősebbnek adjam át a helyemet. Óvakodjak a rossz barátoktól. Én ezeket meg is tartottam. Csak az táj, hogy most a bátorságomért nem kaphattam meg a jutalmat. Pedig az életemet is kockáztattam. És akkor elmesélte, hogy a tanító bácsi elvitte őket a futballpályára, és Tatjána szigorú pillantására Lidia elhallgat. — Miért nem éri meg? — Nézze, ez az egy év, amit Egerben töltünk, kiesik a tanulmányi időnkből — mondja Tatjána. — Mégis eljöttek ... — Persze, persze, hiszén nem mindenki éri el a főiskolások közül, hogy külfödön tanuljon. — Mit? — Magyar nyelvet Egy héten tizenhat óránk van, és nemcsak a nyelvvel, de a magyar irodalommal is megismerkedünk. Sztorjalova Lidia és Jásenkova Tatjána tehát alig négy hónapja került Magyarországra. Ha idegenből jött turistákat kérdeznék, biztosan az iránt is érdekLidla (Fotó Szántó György) lődnék, milyenek a magyar ételek. — Önök tanulni jöttek hozzánk. De nem hiszem, hogy könnyen megszokták a ma- ' gyár ételeket, amit a menzán kapnak- Mert, hogy enni muszáj... összenevetnek. — Jaj, eleinte csípte a nyelvünket a paprika, De most már úgy megszoktuk, hogyha valamit paprika nélkül kapunk, hiányosnak érezzük. — Ha már a magyar viszonyoknál tartunk, kíváncsi vagyok, mi a véleményük a magyar fiúkról. Elpirulnak. Lidia szólal meg először. — Van egy csuvas közmondás, amely szerint csak akkor ismerhetjük meg egymást ha megeszünk együtt egy púd sót Mi még egyetlen magyar fiúval sem ettünk sót... — Fordítsuk komolyabbra a beszélgetést. Amikor hazamennek, hol folytatják a tanulmányaikat, vagyis, milyen szakosak, hanyadévesek? — Harmadévesek vagyunk, orosz nyelv és irodalom szakra járunk. — Ki várja magukat otthon? — A szüléink, Tatjána édesapja erdészetben dolgozik, édesanyja pedagógus, az én szüleim kolhoztagok. — Mit szólnak a fogadtatáshoz? Sikerült-e beilleszkedniük? — Ó, itt nagyon kedvesek a lányok hozzánk! Meghívnak a falujukba, sőt, a szilvesztert Gyömxőn töltöttük, ahol még csárdásoztunk is. Mi egyébként az új évet kétszer is köszöntöttült, egyszer magyar időszámítás, egyszer pedig orosz időszámítás szerint. Húsvétra is meghívták bennünket... Júliusban vizsgáznak magyar nyelvből, aztán visszakerülnek Csuvasíába. Pethő Zsigmond adjunktus úgy véli, mindenképpen hasznos évet töltenek el Egérben. Ha a magyar nyelvet nem is lesz alkalmuk használni,, a barátság elmélyítésére, a testvéri kapcsolatok ápolására mindenképpen hasznos a „hallgatócsere”. (-dó) amint ott futkároznák. egyszercsak leszakadt Jóska alatt a föld és megy lefelé. A két karját gyorsan kitárta, és addig tartotta magát, amíg a kiáltozásra odajöttek a többiek és kimentették. Visszamentek az iskolába, ott a tanár bácsi leültette őket és megkérdezte, hogy ki az a bátor gyerek, aki lemegy a föld alá, ahol leszakadt? A fiam jelentkezett, hogy ő nem fél. A szívem elszorult, amikor végighallgattam a fiam beszédét,. hogy kötelet engedtek a derekára és leengedték a mélységbe. Amikor leért, sok csontvázat talált, meg kardokat. Erre leeresztettek neki egy kosarat, abba belerakta a kardokat, szám szerint tizenkilencet, meg egy órát Volt ott még egy kard, az égjük csontváz oldalán, azt is levette. Á csontváz eközben nagyot zörrent, odafentről meg is kérdezték, hogy mi volt az? Gyorsan felhúzták a kötélen, mert erős gázszag lett Tegnap aztán belépett egy ember az osztályukba. Szép piros csillag volt a sapkáján, pisztoly az oldalán, és megkérdezte, hogy hol van az a gyerek, aki lement a föld alá? Erre a fiam jelentkezett. Az ember megkérdezte a nevét, meg hogy hol lakik. Amire azt mondta -neki a pisztolyos ember, hogy a tanárok leszavazták, így nem kaphatja meg az ajándékot Az egészből egy szó sem volt igaz. — Primitív fahtáziája van — jegyezte meg az igazgató, és a levelet bezárta a fiókba. (Folytatjuk)
