Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-01 / 77. szám

Vadember Francia Nos, ez az a film — már­mint a napokban bemutatott Vadember — amelyet egy kézlegyintéssel el lehetne in­tézni, ha egyáltalán megérné akár azt a fáradságot is, hogy valaki megemelje miau ta a csuklóját Tulajdonkép­pen még a történetnek is ag­gódom nekikezdeni, mert fé­lek, hogy az erre adott szű­kös terület arra kényszerít, hogy tömörítsem, amennyire csak lehet, s úgy esetleg még yalaki azt hinné, hogy egy jól pergő, fordulatos cselek- ményű alkotást láthat egy zavaros, logikátlan és terjen­gős produkció helyett... Es mégis. Ha már egyszer — ki tudia miért? — a hazai vetítővásznakra került e Jean Paul és Elisabeth Rappeneau írta, de csak az előbbi rendezte francia víg­játék, a mozirajongó bíráló­nak kötelessége a lelkes jegyváltókat tájékoztatni ar­ról, miért rossz, sőt — nem félve a szótól — káros ez a film. Van egy nő, bizonyos Nelly, aki durva jegyese elől megszökvén megismerkedik a feleségétől bujkáló Martin­nal. Ráakaszkodik, s így egy darabig együtt, jobban mondva — az ágyjelenet után — gyűlölködve egymás mellett élnek egy lakatlan szigeten. Majd megérkezik a vőlegény, s nem sokkal ké­sőbb, a dúsgazdag, pipere­cikkgyártással foglalkozó „Martinné” is, aki tekintve, hogy férje nem hajlandó to­vább illatokat előállítani a számára, börtönbe záratja urát. A szabadulás után az­tán következik a happy-end. Az eddigiekből talán kide­rült, hogy mondandója még csak véletlenül sincs ennek o sületlen kamasz képzelgé­seket megfilmesítő műnek. A rendező nem is a bárgyú történetre építkezik, hanem egyes egyedül Yves Montand és Catherine Deneuve nevé­re. Amit talán még el is le­hetne viselni, ha akár Mon­tand, akár a Cherbourg-i esernyőkben kellemes hangú­nak megismert Deneuve éne­kelne. .. Sajnos nem teszik, s így menthetetlenül kiderül, hogy ez esetben a kapanyél még az ő istenáldotta tehet­ségű kezükben sem sül el... Az eddigieket esetleg még feledtetni tudná a jóízű ko­mikum, az ötletgazdagság, a humor. Emlékezzünk csak vissza a hasonló alapállásból rajtoló, ám végül mégiscsak egy kellemes másfél órát szerző Magas, szőke férfi.. .- re. Itt azonban még a filme­sek kisujjának számító autós üldözést, bunyózást, ügyetlen nyomozást is olyan tehetség­telenül mutatja föl a rende­ző, hogy a mindenre elszánt teenager nézők is csak rövid és erőltetett kaccantásokra képesek a láttán. Mindezek után talán kár is megemlíteni a tisztességesen fényképező operatőr nevét. Reméljük másutt, és érdemes alkotásban még találkozunk vele. S végül, mindazok szá­mára, akik valóban szeretik a mozit, kellemes kikap­csolódásra, szórakozásra vágynak, az a javaslatunk, hogy e néhány napon, míg ezt játsszák, keressenek egy másik filmet. Németi Zsuzsa XKassák-kiállítás Egerben A Megyei Művelődési Köz­pont szőnyegfolyosóján Kas- sák-kiállítás várja a nézőt; a zarándokot, aki a látvány­ként eléje tett anyagból akarja kirakni magának a képet az évtizedeken át ma­gához ; töretlenül hű Kassák Lajosról, jelleméről, hitval­lásáról, művészetéről és ar­ról a tartásról, amely a maga fegyelmezett merevségével sohasem akart lazítani, eltá­volodni az önmaga által vá­lasztott őrhelytől és állás­ponttól Hiába változott az idő, hiába gyorsult fel egy és más irányban a kor ira­ma, ő változatlan ott állt, az avantgarde-mozgalom élvona­lában szerzett tapasztalatai­val „valahol Európában”, a korszerű tartás megmásítha­tatlan öntudatával. el az idő, Kassák nem akart — nem is tudott volna — hűtlen lenni eszméihez. A külső forma mindenütt egy sor elvontságot takar, mint ahogyan a Kassák által szer­kesztett és írott lapok fejlé­cei is arról tanúskodnak, hogy ez a szikárságában is vonzó és színes egyéniség mint képzelte el a maga for­májára és tartalmára át­hangszerelt világ működését és gondolkodását. Mert nála ez a kettő, mármint a gon­dolkodás és működés, a szel­lemi’ izgalom és az alkotás, rokon jelenségek, nagyon is közel esnek egymáshoz. bért? Vagy a fogalmak tar­talma a kérdéses? Vagy a szándék, amellyel a témához, az emberhez közelítünk? Tanácstalan vagyok. Most sem tudom, miért és honnan a terv, Kassákot így, ilyen vázlatosan be- és felmutat­ni? Ki húz hasznot ebből? Eligazítás ez egy ember ügyében, eligazítás egy mű­vészi hitvallás ügyében? Vagy okítás az avantgarde- magatartásról. kései utódok­nak? Vagy utóélet, vagy egy szellemiség feltámasztása? Ez az anyag így nem elegendő egy jelentős életmű hű és plasztikus érzékeltetéséhez ! Farkas András Blaskó János festőművész bemutatkozott a Gárdonyi Géza Társaságban Blaskó János festőművész, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola tanszékvezető taná­ra a Gárdony; Géza Társa­ság felolvasóülésén ismertet­te több évtizedes festői mun­kásságát. Ahogy a kifejezést használta, „lehúzta a cipzá­rat” és megmutatta, belül milyen Vagy inkább azt kel­lene mondanunk, megmutat­ta, hogy ő milyennek ismeri magát, milyen képet képes mutatni magáról a szavak erejével és a diavetítés emlé­keket ébresztő, az alkotások visszafénylését szerényen közvetíteni tudó hatásával. A társaság nagy érdeklő­dést tanúsított a művész és előadása iránt. Ezt az érdek­lődést nemcsak az a szándék erősítette, hogy a társaság ezekkel az eddigi gyakorlat­hoz viszonylag újszerű felol- vasóülési megoldásokkal szí­nezni kívánja a társaság éle­tét, hanem az a körülmény is, hogy az egri festők közül éppen az vállalkozott ez al­kalommal a bemutatkozásba, a művészi gyónásra, akitől érett művészetének új for­dulatai okán egyre többet re­mélünk. Másfél órában és ötven diában — meg a köztes szö­vegben — ismertette önma­gát Blaskó János. Ez a kala­uzolás az életrajzi elemek bi­zonyító erején felül ott kez­dett el felhevülni, amikor a kezdeti vállalkozások után kialakult a művészben az az alapállás, amely eddig elé is meghatározta konstruktivis­ta szándékait és alkotói stí­lusát. Nem véletlenül hivat­kozik Blaskó Rilkére, mert erős a vágy benne a minden­napi dolgok és megélések misztikuma iránt. Sőt talán akkor sem túlzunk, ha szö­vegéből azt érezzük ki, hogy a mindennapok embereit és önmagát egy hallatlanul fe­szes, mégis lírai rendtartás­ban szeretné látni és tudni, mert a világban és az ember körül rendnek kellene lenni. Nem a külső világ rendjét kéri ő számon önmagától és embertársaitól, hanem a készségnek a jelenlétét és termékeny működését, amely a világ átélésében és az eb­ből a megélésből fakadó megértésében valami szépet, valami fenségeset, valami harmóniát, általában a rend­nek és fegyelemnek nevezhe­tő elrendezettséget teremti meg. És mindez a rendterem­tés a léleké, amely arra hiva­tott, hogy az embert a maga testi valóságában a természet urának és a természet pará­nyi elemének láttathassa. Már a holdból is van kéj pünk a földi világról, a koz­mikus látási szög méretei egyre tágulnak. Talán a sej­tést és illúzióinkat egyre in­kább veszítjük — mondotta —, de nem szabad felhagy­nunk a kereséssel, amely, újabb sejtések, újabb borzon­gások, újabb titok irányába hajtja, vagy hajthatja az em­bert. Innen már csak egy vo- nalnyi erősítés és benn va­gyunk az emberi harmónia csúcsában, amely a jóság és a boldogság, valamint a szép­ség eggyéötvözését találhat a ki, mutathatja fel az ember, a folyton kereső emberi tu­dat számára. És végül is nem könnyű tudni, hogy hol kez­dődik el a forma és a lényeg közötti megszakíthatatlan kapcsolat megteremtése és lezárása. Nyitni kell mindig valamerre — és ez a legfőbb dolog a művész életében. Akár konstruktivista, akáy szürrealista, akár olyan, aki a természetet „egy az egy­ben” teszi vászonra, akár egyszerűen, sokrétűen, sok4 1 éltfien alkotni szeretne. Egy gondolatmenetet mondott élj ami nem csak kiegészíti ezt komoly művészi alapállást^ de közelebb is hozta a közön-i séghez őt és művészetét. , (farkas) ÉRTELMISÉGI FÓRUM — ÚTTÖRŐ SZÍNJÁTSZÓSZEML E — FÉNYKÉPEZŐGÉPPEL A DELTÁBAN — BESSENYEI-EST \ / y Gyöngyösi műsor áprilisra • (Tudósítónktól): Mese felnőtteknek, azaz Hétköznapi csoda. Jevgenyij Svarc háromfelvonásos szín­művét április lö-én este mu­tatja be a Népszínház társu­lata a művelődési központ­ban. Több mint 50 versenymű érkezett „A politikai ünne­pek kulturális műsorainak megszerkesztésére” hirdetett megyei pályázatra. A díjazott pályamunkák bemutatója, valamint az eredményhirde­tés április 9-én 10 órától lesz a gyöngyösi művelődési köz­pontban. Mázán Géza és Varga And­rás fotóiból nyílik kiállítás április 14-én, Fényképező­géppel a Deltában címmel. E kiállítás adja a hátteret a szocialista brigádvezetők vá­rosi klubjának e havi fog­lalkozásához, április 20-án. A környezetvédelemről lesz szó a biológus, az orvos, és a ter­mészetvédelemmel foglalko­zó szakember közreműkö­désével. A kiállítás a mű­velődési házban április 28-ig lesz nyitva. Egy új kezdeményezés áp­rilisban az értelmiségi fórum. Az első összejövetel 29-én es­te 8 órakor lesz, témája Bán­laki Pál szociológus, „A vi- dékiség tünetei” című tanul­mánya. Pedagógusoknak és népmű­velőknek ajánljuk elsősorban dr. Nagy Andor előadását a televízió pedagógiai hatásá­ról, a televízióról és közön­ségről, ideje április 27., 14 óra, helye a művelődési ház. Ugyancsak a művelődési köz­pont a színhelye a megyei úttörő színjátszószemlének, április 23-án délelőtt 10 óráJ tói. A városi-járási klubtanács a város és a járás ifjús ?i klubjai számára sportnapot} szervez Mátrafüreden, ápri­lis 23-án. A klubok csapa­tokkal, illetve egyéni ver­senyzőkkel nevezhetnek a kü­lönböző sportágakban: női és férfi futball, tollaslabda, asz­talitenisz, kézilabda, tájéko­zódási futás. ., V A Fegyveres Erők Klubja programjából kiemelkedik a Gyöngyösi Szövetkezeti Szín­pad és a Móra Ferenc Gyer­mekszínpad előadása, a Ta­vaszköszöntő, április 6-án 18 órakor. Felnőtteknek ajánljuk a FÉK rendezvényét, Bessenyei Ferenc színművész előadóest; jét, április 17-én 18 órától. / Patkós Magdolna Elveszett szülők A kiállításon elsősorban a dátumok tűnnek fel, az év­számok, amelyek a történe­lemből így, egy-egy lapon kiragadva meghökkentenek bennünket; még akkor is, ha csak egy személy, egy egyéniség szikravetését fi­gyeljük is. A Tett 1915. szep­temberi száma, a Munka 1930-ból származó második évének 12. száma, annak címlapja fekete-fehér abszt­rakciókkal az arculatán, raj­ta a szerzők neveivel, akiket már csak az érdekesség mi­att is érdemes felsorolni: Vajda Imre, Falus Ervin, Krupszkaja, Nádas Endre, Fischer József, dr. Rosenberg Menyhért, Nádass József, Vas István, Mária Béla, Déry Tibor és Kassák Lajos — hogy a teljességre ne is töre­kedjünk. Aztán itt van a Ma 1933- ból, az aktivista folyóirat, úgy, ahogyan a szellemi irá­nyítást és művészi vezérlést Kassák a maga szintjén és ízlése szerint elképzelte. Me­gint egy Ma-borító vörös, fe­kete, fehér absztrakciókkal. Művek, ábrázolatok 1963, 1967-ből, amelyek bizonyít­ják, hogy hasztalanul szaladt 0 Mwmp 1978. április 1., szombat Mindezt olvasmányaim ha­tására így elmélkedem bele ebbe a tárlatba, amikor a fo­tókat, a lefényképezett szö­vegeket és Kassák képzőmű­vészeti alkotásait újból és újból sorra veszem, örülök, hogy láthatom ezt a görcsö­sen egyenetlen írást, az 1963- ban keltezett versnek, az A gyárnak a kéziratát. Több sort kihúzott belőle (ezt: „Micsoda mag volt az, / mi­csoda földbe került / és mi­csoda nap sütött rá”), hogy a mondandó annál feszeseb­ben és egységesebben álljon. Vagy mit gondolt a vers egé­széről, hogy ezt a pár sort feleslegesnek tartotta? El­gondolkodom az alkotó gon­dolatmenetén, azokon a for­dulatokon, amelyek ezen a papírlapon, meg a betűk for­máin, a betűsorok ingatag egyenességén is nyomon kö­vethetők. Nem jutok messzire! Ezen a kiállításon, ebben a kör­nyezetben és ennyi anyagot körbefogva nem érzem a szellem valódi leheletét. Azét az emberét, akiről az irodal­mi lexikon azt állítja, hogy „író, költő, festő, a XX. szá­zadi avantgardista irányza­tok leghatásosabb magyar propagálója”. Itt a sorrend is fontos! És mit mond a Művészeti Lexikon: „író, költő, festő és művészeti író, Kossuth-díjas, mint képző­művész, a konstruktivizmus híve”. Ki vagyok segítve a jellemzések által? Mindkét lexikon más-más időből származik. Ennyire nehéz meghatározni egy jelentős életművet és benne az em­Ez a reggel is pontosan olyan mint a többi. A Nagy­lány első és öntudatlan moz­dulatával a magnót kapcsolja be, a Középső és Kicsi egy­mást taszigálva rohamozza meg a szülői ágyat, ahonnan csak véget nem érő huza­vona után hajlandók kimász­ni, és végre elindulni a für­dőszoba felé. A konyhában a meglehe­tősen kába Atya cukrozza meg éppen harmadszor a ká­véját, és óriási erőfeszítéssel úgy tesz, mint aki se lát, se hall. Jómagam izgatottan futko­sok felemás zoknik, elhagyott cipőfűzők, és feltúrt fiókok között, miközben legidősebb gyermekem szobájából az Abba együttes vészjóslóan harsogja: mani, mani mani... A fürdőszobában gyanús a csend, kinyitom az ajtót, ott áll a Középső csuromvizesen, és megvetően pucér húgára mutat: — Ez megette az összes fogkrémet! — Már csak ez hiányzott... — motyogtam. Szerencsére Atya időköz­ben kilábalt reggeli mélasá- gából, már csak percekre tör majd rá, amikor az öltözte­tésnél komótos rendszeres­séggel összecseréli a gyerme­kek ruháit. Valahogy mégis­csak elkészülünk, ez az egyik rejtély, amellyel családom naponta elkápráztat. Kitód'dunk a folyosóra, az ajtót előrelátóan nem csu­kom be. Először a Középső rohan vissza zsebkendőért, aztán a Nagylány fejti le ma­gáról futtában a kék puló­vert, hogy visszavegye a piro­sat, amelyet egyébként per­cekig nem talál. Atya követ­kezik nyomában Kicsivel, tisztázatlan céllal, utolsóként én osonok vissza szerényen a bennfelejtett kulcsért. Végre elindulunk. Elöl Atya, karján Kicsivel, nagy egyetértésben, a Csicseri bor­só dallamára. Mögöttük a Középső és én kézen fogva fiam elnéző modorban a gép­kocsimárkákra oktat, míg mellettünk egy fáradt zsirái lépteivel a Nagylány halad, arcán a szokásos világuna­lom. A bölcsőde ajtajában a Ki­csi megfeledkezik fölényes engedékenységéről, mellyel a világ dolgai iránt viseltetik; alig lehet bevonszolni. Amíg vetkóztetem, családom tagjai gyászosan téblábolnak, még a Nagylány is részvevő arccal topog kishúga körül. Mikor a Kicsi apró fenekét riszálva eltűnik az ajtó mögött, Atya szemlátomást visszazökken hajnali mélaságába. Odahajol a kulcslyukhoz, hogy utolsó pillantást vessen kedvencére. — Már a bilin ül — közli felindultan. — Gyerünk! — mondom könyörtelenül, miközben igyekszem elkerülni a Nagy­lány fürkésző tekintetét. Az óvodáig pár lépés csak,' ezalatt a Középső fantaszti­kus gyorsasággal elhagyja férfiúi méltóságát, viharosan búcsúzkodik, újabb megpró­báltatásnak téve ki család­tagjait. A lépcsőfordulóból még drámaian visszaint, nő­vére lelkesen puszit dobál, teljesen elfelejtkezve króni­kus ernyedtségéről. A busz­megállóban azt£n ő is elbú­csúzik, elindul az iskola fe­lé. Utána bámulunk, mesz- sziről nézve a Nagylány meg. hatóan bájos ifjú hölgy, mintha nem is az én mak­rancos csibém volna. — Harmincnyolcas lába van— mondja Atya, a lélek­búvár. — Szia, mami, szia, papi — ordítja a Nagylány, felénk fordítva cseppet sem közö­nyös arcát. — Menj már — mondom porig sújtva. Ott állok a buszmegálló­ban, oldalamon egy ugyan­csak porig sújtott Atyával, teljes elveszettségben a cse­metéink nélkül. — Jön a busz — mondja Atya zordan, Fölszállunk, a tömeg szoro­san egymáshoz taszít. — Végre kettesben — sú­gom, és gyengéden beleásítok Atya gallérjába. Átfogja a vállam, még job­ban magához húz, és a meg­vető, fölháborodott és irigy tekintetek kereszttü 'ében szerelmesen a fülembe lehe­li : — Két kiló krumplit ve­gyek vacsorára? Bogárdi Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents