Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
„Mim kásszolidari tás—78” Beszélgetés Timmer Józseffel; a SZOT titkárával Timmer elvtárs, több mint százharminc éve, hogy a Kommunista Kiáltványban megjelent a jelszó: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” Az ön véleménye szerint 1978 gyakorlatában mit jelent a munkásszolidaritas fogalma? A nemzetközi munkásmozgalom zászlajára irt jelmondat annak első, a Kommunista Kiáltványban megfogalmazott megjelenése óta mindig irányadó, egyértelmű célkitűzésünk volt, s az is marad. Ügy gondolom, aligha lehet bármely korra, esztendőre gondolva fontosabbnak, vagy időszerűbbnek minősíteni. Pontosan olyan fontos és aktuális volt megjelenése napján, mint most, 1978-ban. Feladataink, tennivalóink megfogalmazásakor egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg erről az alapvető fontosságú célkitűzésünkről. Hiszen az osztálytestvériség tartalmát foglalja össze, tömören, egyetlen mondatban, néhány mindmáig mozgósító erejű szóban A nemzetközi munkásosztály évtizedes harcai során megtanulta, hogy nagy céljai csak az egység útján valósíthatók meg. A gyakorlat bizonyítja, hogy a szolidaritás ereje valójában korlátlan. Képes határokon, börtönfalakon, koncentrációs táborok jól őrzött kerítésein is átjut- I ni, erőt adni az elnyomás, a "I kizsákmányolás, a fasiszta -j önkény, a fajüldözés, vagy az- i ujgyarmatosítás igája alatt . szenvedőknek S képes győ'.j zelemre segíteni az imperialista hadigépezet ellen küzdő- népeket Gondoljunk csak 2 Vietnamra! De képes kisza- I badítani rabságukból a mun- fi kásosztály legjobb fiait. Elég, ]j ha a chilei hazafiakat emlí- ;; tem, élükön Luis Corvalan i elvtárssal. A szolidaritás ere- *< jét világszerte igénylik ma is I a. harcban álló dolgozók. Fel- T adataink megfogalmazásakor 1 mi sem feledkezünk meg er- l rőU s együtt a szakszerveze- I ti világmozgalom haladó eró- i ivei tevékenységünk közép- ! pontjába állítjuk az egység. I a nemzetközi szolidaritás gondolatát * Azt hiszem ez a kérdés ne. künk, magyaroknak r end kiVia fontos, hiszen a hazai munkásmozgalom születeti sétál fogva szoros kapcso£ latokat tart fenn a környező 1 országok szakszervezetei? vei, a nemzetközi munkásf szervezetekkel. Hogyan jel} lemezné a magyar szak; szervezetek jelenlegi külkapcsolatait? Általánosságban szólva a magyar szakszervezetek rendkívül széles körben tartanak fenn kapcsolatokat világszerte a szakszervezeti szervezetekkel. Közelebbről: hagyományosak, sokoldalúak, rendszeresek kapcsolataink a szocialista testvérországok szakszervezeti köz- > pontjaival. Hangsúlyozni szeretném, hogy a magas szintű találkozókon túl, szakmai, megyei, üzemi, vállalati szinten is eredményes kapcsolatok szövődtek. Európában, kontinensünkön gyakorlatilag minden szakszervezettel vannak kapcsolataink, ha ezek különböző színvonalúak és melységüek is. Az elmúlt években meggyőződtünk arról, hogy van mit tanulnunk egymástól és élnünk is kell ezzel a lehetőseggel. A kétoldalú érintkezések lehetővé teszik ezt. Ráadásul az enyhülés légköre, azok az eredmények, amelyeket Helsinki hozott, valamint a t ezzel szemben álló erők aktivizálódása arra kötelezi a szaks lervezeteket, hogy kapcsolataik felhasználásával is arra törekedjenek, hogy ez a folyamat, a békés egymás mellett élés gyakorlata visz- szafordíthalatlanná váljék, hisz ez minden dolgozó ember alapvető érdeke. Külkapcsolatainkról szólva arról is kell beszélni, hogy kontinensünkön kívül is törekszünk a már meglevő kontaktusaink ápolására és újak létesítésére. Gondolok ázsiai, afrikai és latin-amerikai I szervezetek egész sorára, amelyekkel már hagyományos együttműködéssel rendelkezünk. Kétségtelen azonban, hogy e téren akad még tennivalónk. A magyar szakszervezetek a Szakszervezeti Világszövetség tagszervezetei. Mint ilyenek, szorgalmazzuk a nemzetközi központok közti közeledést is, hasonlóan a már jó eredményeket hozott kétoldalú kapcsolatokhoz. Kétségtelenül, a sokoldalú kapcsolatok formálása nehezebb, lassúbb ütemben halad, mint a kétoldalúaké. Nem mondhatuk azonban le arról az erőről, amely az egységben rejlik, s ehhez közeledésére, az évtizedek során lerakodott, hogy ne mondjam megkövesedett bizalmatlanság feloldására van szükség. Ezt pedig csak türelemmel, megértéssel, egymás érzékenységére való tekintettel lehet megvalósítani. ön a magyar szakszervezeti mozgalom külügyeivel foglalkozik. Ismeretes, hogy a SZOT vezetői már több éve részt vesznek az európai szakszervezeti vezetők találkozóin. Sokan ezeket a megbeszéléseket a szakszervezeti világmozgalom egysége helyreállításához vezető lehetőségként értékelik. Valóban megérett erre a helyzet? 9 Aligha lenne helyes akár igennel, akár nemmel válaszolni a kérdésre. . Kicsit olyan ez, mint a közismert példa a pohárral, amely félig vízzel telve áll az asztalon. Az asztal körül ülők egyike azt mondja: félig még üres. A másik viszont azt állítja: félig már tele van. Nyilván az a derűlátó, s ebben az esetben az jár közelebb az igazsághoz, aki pozitívan fogalmaz. Nevezetesen, aki úgy látja, hogy már elértünk valamit. Az európai szakszervezeti vezetők genfi konferenciája immár rendszeresen, kétévenként összeül, hogy közös érdeklődésre számot tartó kérdéseket tűzzön tanácskozásának napirendjére. Ezek a konferenciák a közeledés ügyét szolgálják, s a több oldalú együttműködés, érintkezés formálásának jó eszközei. Az egység helyreállításáig azonban — megítélésem szerint — még hosszú utat kell bejárnunk, amely nem is lesz. könnyű. Mint már utaltam rá, sok bizalmatlanságot, kölcsönös gyanakvást kell feloldani. Bizonyos azonban, hogy minden ilyen találkozó, s ezúttal a kétoldalú eszmecserékre is gondolok, jó szolgálatot tehetnek ennek érdekében. Az orenburgi gázvezeték, az Uszty-Ilimszk-i cellulózkombinát, s a szocialista országok többi nagy közös vállalkozásai is talán hozzájárulnak ahhoz, hogy a különböző nyelveket beszélő dolgozók között új típusú kapcsolatok alakuljanak ki, erősödjék a proletár internacionalizmus érzése. Milyen jelentőséget tulajdonít ön ennek a ténynek? A proletár internacionalizmus korunk meghatározó ereje, amelynek hatása világunkban egyértelmű, szolgálata a nemzetközi munkás- mozgalom minden erejének megtisztelő feladata. Különösen időszerűnek érzem ennek a hangsúlyozását most, a nemzetközi munkásszolidaritás nagy ünnepe, május 1. alkalmából. Bebizonyosodott, hogy határok, földrészek, nyelvi korlátok ellenére a proletár internacionalizmus nagyszerű tettekre, nagyszerű eredményekre képes. Bizonyítja ezt a szocialista közösség, elsősorban a Szovjetunió léte, dinamikus fejlődése, az a tény, hogy már mi is a fejlett szocializmus építését tekintjük közvetlen célunknak. Anélkül, hogy nagy szavakat használnék, ki kell jelentenem: az emberi élethez, a munkához, a létbiztonsághoz való egyértelmű jogot és hangsúlyozni szeretném: a lehetőséget is, csak a szocializmus viszonyai között kapta meg a dolgozó ember. Köszönöm az interjút! Miklós Gábor Nyugdíjban az A lakásán nem találtuk. Előtte fél órával a községi pártházba sietett, hogy ott legyen a termelőszövetkezet vezetőségi ülésén, hiszen fontos témáról, a takarmány- és a tejtermelés fokozásáról esett szó. Bár februárban nyugdíjba ment, de azóta se tud elszakadni a régitől, attól a gazdaságtól, melyet tizenegy esztendeig első számú emberként irányított. Az ülés szünetében ültünk le beszélgetni egy élet munkájáról. örömökről, gondokról, sikerekről és kudarcokról. Tótit Ignác, a 63 esztendős mezőtárkányi ■ elnök, kemény, barázdált arcú, sokat próbált ember. Indulása is nehéz volt, hiszen a fiatal cselédgyerek, apját korán elvesztve már hétéves korában bojtárként az állatokat terelgette három véka búzáért. Hat osztályt járt, mert nem telt többre, mellette inkább napszámos volt, jómódú parasztok birtokán. Mint fiatalember, a harmincas években vasútépítéssel is próbálkozott. Sínpárokat fektetett többedmagával Mezőkövesdnél, de ott nem találta helyét, mert visszavágyott a földhöz, a faluhoz. Nem sokáig maradhatott, mert 1944. őszén a háborúba hívta a parancs, és másfél év múltán mint hadifogoly tért haza. — Egyéves volt a fiam — magyarázza tűnődve régi emlékeit — amikor elcsigázva megjöttem a front után. Mégis elfelejtettem minden rosszat, mert, örömhír fogadott. Kaptam másfél hold földet az egri fökáptalani birtokból, melyet akkoriban osztottak fel a magamfajta nincstelenek között. Annyira örültem, hogy még a köny- nyem is kicsordult. 1953. nevezetet dátum Tóth Ignác életében. Huszonhaton összefogtak és a már akkor meglevő Szabadság mellett megalakították a Győzelem Termelőszövetkezetet. — A falu határában, Besenyőtelekhez közel — folytatja —, a hosszú dűlőben, a Laskó menten, 260 holdon közösen láttunk munkához. A talaj munkát, a vetést, már gépekkel végeztük, csak a művelést, az aratást egyénileg. Már akkor brigádvezetőnek választottak, bíztak bennem az emberek, azt mondták, kell valaki olyan közülünk, aki irányít is. Jólesett a bizalom, ösztönzést adott a munkához. így teltek az évek sok-sok tennivalóval, mígnem 1959-ben a mi 26 fős csoportunkhoz mások is csatlakoztak és létrehoztuk a nagyobb létszámú Búzakalász Termelőszövetkezetet. Továbbra is brigádveze- tő maradtam, de közben vezetőségi tagnak is beválasztottak. Háromszáz fős volt már a tagság, amikor a hatvanas évek közepén Mezőtárkány- ban egyesült a korábbi két szövetkezet és megalakult az Aranykalász. Az akkor ezer holdért felelős Tóth Ignác brigádvezető életében újabb fordulat következett: — Patai Zsigmond, a szövetkezet elnöke váratlanul megbetegedett, a betegsége súlyosnak bizonyult és lemondott tisztségéről. Poczok Barnabás, á füzesabonyi járási hivatal osztályvezetője akkor különösen gyakran járt szövetkezetünkben. Egyszer engem is megkeresett és elbeszélgettünk. Azzal állt elő, tudja, szeretnek az emberek a faluban, a tagság is bízik bennem, vállaljam el az elnöki feladatkört. Nagyon meglepődtem ezen, hiMint lapunkban is hírül adtuk, pártunk Központi Bizottsága április 19—20-án ülést tartott, amelyen elfogadta a Politikai Bizottság jelentését a XI. kongresszus óta végzett munkáról. A Központi Bizottság ülése, illetve az ülésről kiadott közlemény után felkerestük megyénk két kongresszusi küldöttét, hogy ők is mondják el személyes tapasztalataik alapján, miként értékelik az elmúlt időszak eredményeit, és fejtsék ki véleményüket: vajon megvalósulnak-e azok a határozatok, amelyre annak idején ők is szavazatukat adták. Győry Sándor, a Mátraalji Szénbányák igazgatója: — A Központi Bizottság a napokban értékelte a párt- kongresszus óta végzett munkát és így azt hiszem, érthető, ha azt mondom, hogy az én véleményem nem tér el a Központi Bizottság közleményétől. De miután most mégis az én véleményemre kíváncsiak, hadd mondjam el, hogy szerintem a kongresszuson megfogalmazott és elfogadott határozatok kiállták az idő próbáját, helyesnek bizonyultak. Ezt bizonyítja többek között népgazdaságunk fejlődése is. Véleményem szerint az akkor kirajzolódott perspektíva ma is mindannyiunk számára biztató, és az is jó érzés, hogy alapvetően rendben mennek a dolgok nálunk. Mégis, hadd fűzzem hozzá azt is, hogy a fejlődés tempójával egy kicsit elégedetlen vagyok. Ügy érzem, ha mindenki következetes és fegyelmezett munkát végezne, ha mindenki megfelelő fontosságot tulajdonítana a jó munkaszervezésnek, jobban odafigyelne a tartalékok feltárására, jobban dolgozna azért, hogy a hatékonyság ne csupán jelszó legyen — akkor érzésem szerint előbbre is tarthatnánk. Nem szeretek más portája előtt seperni, de igen sokszor a gondok forelnök szén mint brigádvezető jól éreztem magam. Hetekig töprengtem rajta, míg a családom is beleegyezett, és elvállaltam. Tizenkét esztendővel ezelőtt áprilisban, a tervtárgyaló közgyűlésen ellenszavazat nélkül a tagság Tóth Ignácot elnöknek választotta. — Bíztam a tagokban, mert ismertem szülőfalum lakóinak becsületes, szorgalmas munkáját. Én is közülük kerültem ki, és úgy éreztem. a bizalmat meg kell szolgálni 51 éves fejjel is. 1966.-ban nehéz helyzetben vettem át a szövetkezet irányítását, hiszen akkor egy munkaegység alig érte el a 29 forintot. Nem sokkal utána, hogy megválasztottak, baj volt a munkafegyelemmel, főleg a traktorosok körében. Egy reggel Cseh József akkori tanácselnökkel mentünk a gépműhelybe, hogy beszéljünk az embe- rekkél. A negyvenből 15 kikérte a munkakönyvét, mégsem estünk kétségbe, mert akik maradtak, megmutatták, hogyan kell dolgozni! Kevesebben láttak munkához, mégis hamarabb elvégezték a talajművelést, a vetést! Éz volt az első közös sikerünk. Minden erőt a termelés fejlesztésére, a hozamok növelésére fordítottunk, hogy több legyen a kenyér- nekvaló, meg a takarmány az állattenyésztéshez. Nehéz erre gazdálkodni, hiszen a határban sok a szikfolt, amivel meg kell küzdeni évről évre. Azért két esztendő múltán már 38 forintot fizettünk munkaegységenként. De ennél lényegesen többre törekedtünk. Elnöki pályafutásának tizenegy esztendejét számtalan. újdonság jelezte. A 120 rása — ezt a gazdasági területre értem — a megfelelő vezetői magatartás hiánya. A határozatlan, nem körültekintő vezetői magatartás problémákat szül állandóan, csupán egyet említve például —: fegyelmezetlenséget, míg az ellenkezője meghozza a kellő eredményeket. Persze az eredményekért ma komolyan meg kell dolgozni. Véleményem szerint, ha a gazdasági vezetők valóban végrehajtják mind a kongresz- szusi határozatok, mind pedig a Központi Bizottság határozatait, akkor biztosított az ütemes fejlődés. Hadd említsek egy saját példát. Az idén mi szinte ugyanazzal a gépparkkal és kevesebb emberrel kibányásszuk a hétmillió tonna szenet. Nyilvánvaló, ezt csak jobb szervezéssel tudjuk biztosítani. Tehát a munka- és üzem- szervezés magasabb színvonalra való emelése valóban tonnákban, vagy forintokban mérhető eredményeket hoz. — Milyen kérdésnek tulajdonít most igen nagy fontosságot? — Az üzemi demokráciának. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy jó eredményeket csak altkor lehet ma már elérni, ha a dolgozók teljes tudatában vannak annak, hogy mit, miért és hogyan csinálnak. Csak a dolgozók és a vezetők kollektív munkája hozhatja meg a sikert. — És melyik az a terület, ahol nem érzi kellőnek az előrehaladást? — Hadd módosítom úgy a kérdést, hogy melyik területen érzek némi bizonytalanságot. Mint elmondottam, alapjában véve úgy érzem, hogy jó úton haladunk, a határozatok valóra válnak. Azt, is említettem, hogy a tempót lehetne azért gyorsítani. Megmondom azonban őszintén, egy területen, mégpedig az energia területén bizonytalanságot tapasztalok. Nem vagyok benne biztos, hogy az (Fotó: Perl Márton) férőhelyes szarvasmarha- és a 600 férőhelyes sertéstelep, a géppark nagyarányú fejlesztése, a talajjavítás, a havi fizetések bevezetése 1971- től, hogy csak főbbeket említsük. És tavaly ősszel irányításával a szövetkezet belépett a bajai kukoricatermelési rendszerbe. Javaslatára elkezdték a szomszédos besenyőtelki szövetkezettel közösen létesítendő bábolnai szárító építését is. Tóth Ignác közéleti ember. Több mint egy évtizede tanácstag már a Jókai utcában, ott ahol lakik, és tagja a községi tanács végrehajtó bizottságának is. Áprilisban múlt negyed- százada, hogy alapítóként termelőszövetkezeti tag lett. Brigádvezetőként kezdte az egykori cseléd és jutott el a legmagasabb beosztásig, a szövetkezeti elnökig. Eredményes tevékenységéért nemrég a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. Elégedett ember, aki 63 évesen nyugdíjasként is ott van, ahol tenni keli.., L ’ -v Mentasz Károly _ U ország távlati energiaigénye helyesen van felmérve, azt pedig különösen nem ér- tém, hogy amikor országunk óriási lignitkészletekkel rendelkezik, akkor miért nem támaszkodunk jobban erre. Mert jelenleg az országban a legolcsóbb villamosenergiát lignitből állítjuk elő. S végezetül hadd mondjam el azt, hogy mint kongresszusi küldöttnek, a saját munkámmal is elő kell segítenem a határozatok megvalósulását, hiszen ellenkező esetben kellemetlen helyzetbe kerülnék. Ugyanis nem szeretném, ha megkérdeznék: te is megszavaztad, és éppen te nem hajtod végre? Kiss Ferencné, a karácsonyi Kossuth Termelőszövetkezet állattenyésztője volt a kongresszus idéjén, ma pedig a közös gazdaság tejárudájában dolgozik. — Még ma is jó visszagon-' dőlni azokra a napokra — mondja. Nagyon meglepett annak idején, hogy kongresz- szusi küldöttnek választottak, nem tagadom, a torkom is elszorult az izgalomtóL Különösen akkor, amikor felutaztunk Budapestre és elfogadták a jelentkezésemet felszólalásra. El is készítettem a beszédemet, de sajnos mégsem sikerült elmondani, mert olyan sokan akartunk felszólalni, hogy nem volt rá idő. De a beszédet beadtam, és a Központi Bizottság később értesített, hogy az észrevételemet figyelembe vet-: ték és hasznosították. — Mit szeretett volna akkor elmondani? ■—. A kongresszust megelőzően öt évvel magasabb volt a nyugdíjkorhatár a termelőszövetkezeti dolgozóknál; mint: az iparban. Én is az ti akartam kérni a kongresszuson, hogy ezt a hátrányos megkülönböztetést töröljék el. De már a kongresz- szus idején bejelentette Kádár elvtárs, hogy leszállítják a nyugdíjkorhatárt a mezőgazdaságban is, — Érzése szerint megvalósulnak-e a kongresszuson hozott határozatok? — Igen. Én egy szövetkezeti asszony vagyok, de elmondhatom, hogy le lehet mérni, miként javul az országban is, de a mi fal unkában, a mi szövetkezetünkben is az életszínvonal. Hiszen az egyik legfontosabb célkitűzésünk az, hogy a dolgoz« emberek minél jobban, minél boldogabban éljenek. S ha csupán az elmúlt időszakot veszem figyelembe, el-i mondhatom, hogy igen sola új ház épült a faluban, szinte minden házban tévé van; igen sok ember kocsit vásárolt. És azt is elmondhatom, hogy elégedettek is az emberek. Különösen az öregele mondják el, hogy milyen jő ez a politika, ami most van, hiszen ilyen jómód sohasem volt azelőtt. Most már azok) is kardoskodnak a tsz mellett, akik ánnak idején ellenezték. Egyszóval így lehet lemérni, hogy az emberek értik és támogatják is a párt politikáját. — Mi az, ami véleménye szerint jobban is mehetne? — Én is sokszor hallom,' I hogy azonos adottságú tsz- \ ekben nagyon eltérnek az eredmények. Az egyik jól, a másik rosszul gazdái kod i k. Véleményem szerint ez elsődlegesen a vezetés gyengeségéből, hibájából fakad; Ezen pedig lehet, sőt kell ia változtatni. — Ha szót kapna <z következő kongresszuson, akJ kor mit mondana? — Nem is tudom ... Taláni azt, hogy mi, falusiak, iga-: zán egyetértünk ezzel a poá litikával. Kaposi Levente AlßnuLtiitf flWKjUÈia-UÆt/ g 1978. április oil, vasárnap . | Most hogyan Êàt/àk7 Kongresszus után - félidőben
