Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-28 / 99. szám
Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk: Kaírúi szappanbuborék EGY NEM EGÉSZEN ártatlan indítékú politikai szappanbuborék szétpukkadását volt kénytelen bejelenteni Ibrahim el-Kajubi egyiptomi főügyész. A múlt héten őrizetbe vett négy nyugati állampolgár és 20 palesztin arab állítólagos összeesküvéséről nyilatkozva közölte: nem igazolódott be az a gyanú, hogy ezek a ■ személyek Egyiptomban végrehajtandó szabotázsakciók elkövetésére kapcsolatot létesítettek volna egy ; palesztin szélsőséges szervezet és az Aldo Morót fogságban tartó „vörös brigádok” nevű olasz terrorista ; csoport között. (Mindez azzal a céllal történt volna, ; hogy a két szervezet együttműködve merényleteket hajtson végre az egyiptomi—izraeli különalku színhelyéül szolgáló épületek ellen.) A főügyész elmondta, hogy sem a vallomások, sem a tárgyi bizonyítékok nem támasztják alá a vádat. Az ügy felfújása két szempontból volt érdekes Kairó számára: egyrészt a különutas politikáját elvető : palesztin ellenállási mozgalom lejáratására, másrészt pedig arra, hogy még szorosabb ellenőrzés alá vonja az : Egyiptomban élő palesztin menekülteket. Damaszkusz- : ban ugyanakkor Hafez Asszad szíriai államfő fogadta Jasszer Arafatot, a Palesztin Felszabadítási Szervezet : elnökét s a szíriai—palesztin kapcsolatoknak az 1969- : es kairói és az 1977-es sturai egyezmény keretében történő újjászervezéséről tanácskozott vele. (Mindkét ; megállapodás a palesztinok libanoni státuszával foglal- < kozik.) Szíria ezzel is politikai támogatást nyújt a! PFSZ-nek, amelyre Egyiptom és a libanoni reakció? nyilvánvalóan egyeztetett mérgezett nyilakat lődöz. Bejrútban a parlament éppen most tárgyalja a jobb- j oldal indítványát, hogy tiltsák be a palesztinok katonai akcióit az ország területén. A PALESZTIN FELET, amely nélkül pedig sem- ! miféle tartós rendezés nem képzelhető el a térségben, ; Izrael, az Egyesült Államok és az arab reakció egyaránt a kibontakozás fő akadályának próbálja feltüntetni. A PFSZ azonban helyesen felismerte az amerikai politika célját, hogy megakadályozzák az arabok egységes álláspontjának a kialakulását s az egyiptomi— izraeli tárgyalásokhoz való csatlakozásra bírják a „mérsékeltnek” mondott arab államokat. Figyelemre méltó ezzel összefüggésben a PFSZ „árnyék-külügyminiszte- : rének”. Faruk Kadduminak a minap elhangzott meg- ' állapítása: „Szadat egyiptomi elnök eljátszotta minden aduját, anélkül, hogy bármit is nyert volna. Ügy véljük, a tavaly ősszel született szovjet—amerikai munkaokmány tartalmazza azokat a minimális elemeket, amelyek a közel-keleti probléma megoldásának alapját képezhetik.” Pálfi Viktor *VW\AAAAAAAAAAAAAAAAA/\AA/V\(VNAAA/V\A/VVWVAAA/VW*AAA/VVVV\A/V\A/VV» Brezsnyev Mind Moszkvában, mind Bonnban rendkívül nagy figyelmet szentelnek Leonyid Brezsnyev jövő héten az NSZK-ban teendő hivatalos látogatásának. Az elmúlt hetekben számos hivatalos állásfoglalás és értékelés hangzott el a kétoldalú kapcsolatokról. a tárgyalások varható témáiról. MOSZKVAI VÉLEMÉNYEK Az MTI moszkvai tudósítója egy nappal a látogatás bejelentése után, 1978. április 5-én szovjet lapokat idézve rámutatott: Brezsnyev útja alkalmat ad arra, hogy a két ország vezetői ne csak az államközi kapcsolatokat vitassák meg, hanem tárgyaljanak a nemzetközi és ezen belül mindenekelőtt az európai heyzetről is. A tudósító felhívta a figyelmet arra, hogy miközben a szovjet sajtó határozott hangon bírálja mindazt, ami az NSZK politikájában ellentétes az enyhülés tendenciájával — a fokozódó militarizálást, az újfasiszta jelenségeket —, elismeri azt, hogy az NSZK kormányának fontos szerepe volt és van az enyhülés eddigi eredményeiben, illetve továbbfejlesztése lehetőségeinek kihasználásában. A Szocialisztyicseszkaja Indusztrija, az SZKP ipar- gazdasági napilapja egyebek között rámutatott, hogy az NSZK a Szovjetunió egyik legfontosabb kereskedelmi és gazdasági partnere. A kereskedelmi forgalom értéke 1977-ben meghaladta a 11 milliárd nyugatnémet márkát, és a kölcsönös áruszállítások értéke a 70-es évek eleje óta mintegy ötszörösére növekedett. A tőkés gazdasági válság napjaiban Bonn számára / különösen fontos a szocialista országokkal folytatott kereskedelem, mert — nyugatnémet adatok szerint — ez biztosítja a munkát a foglalkoztatottak 10 százaléka részére. A gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztésének jelenlegi fő irányvonala a hosszú távú gazdasági és kereskedelmi megállapodások kibővítése, a kompenzációs alapon megvalósuló gazdasági együttműködés. A TASZSZ hírügynökség április 14—i kommentárjában kiemelte, hogy a Szovjetuniót a Német Szövetségi Köztársasággal kapcsolatos politikájában mindig a jószomszébonni látogatása előtt ségekbe ütközik, akkor ezt tudomásul kell venni. LEGFONTOSABB AZ ENYHÜLÉS Genscher külügyminiszter április 17-én újságírók előtt úgy vélekedett, hogy Leonyid Brezsnyev látogatása „mindkét fél számára hasznos lesz” „A cél az — mondotta Genscher —, hogy véleményt cseréljünk, a félreértéseket lehetőségek szerint felszámoljuk, és egyidejűleg haladást érjünk el a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében”. Willy Brandt, az SPD elnöke az elmúlt napokban több ízben meggyőződését fejezte ki, hogy Leonyid Brezsnyev látogatása és Schmidt kancellárral folytatandó megbeszélései előrelépést hoznak a kétoldalú kapcsolatok terén és újabb ösztönzést adnak a kelet—nyugati kapcsolatok fejlődésének, elsősorban a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásoknak. Éliizem az egri olajkutatók kollektívája Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Nagy-alj, di Kutató- és Feltáró Üzemének közép-alföldi üzemegysége elnyerte az „Élüzem” címet. Az erről szóló oklevelet csütörtökön, Szolnokon, a vállalat központjában rendezett ünnepségen adták át Németh Lajosnak, az egri központú üzemegység vezetőjének. A kutató- és feltá-j ró üzem „Kiváló vállalat”, címet kapott, s ennek átadásakor kapták meg kitüntetéseiket, jutalmaikat az üzemegység élenjáró szocialista brigádjai is. Ma az üzemegység munkahelyein röpgyűlé- seken emlékeznek meg a munka ünnepéről és értékelik elmúlt évi tevékenységüket. Jubileumi oklevelet kapott a Finom szerel vén y gyár Auróra brigádja dí viszony megteremtésére irányuló törekvés vezérelte és vezérli. A két állam közötti szerződés 1970. augusztusában Moszkvában történt aláírása óta a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok normálisan alakulnak, sikerült megteremteni a különböző területeken megvalósuló együttműködés kiszélesítésének és továbbfejlesztésének szilárd alapjait. Terjedelmes írásban foglalkozott a szovjet.-—nyugatnémet kapcsolatokkal április második hetében a Novoje Vremja szovjet külpolitikai hetilap is. Cikkében rámutatott, hogy a kétoldalú kapcsolatokban sikerült elérni a kölcsönös megértés egy bizonyos szintjét, rendszeressé váltak a különböző szintű konzultációk. Ehhez sok, nemcsak politikai, hanem pszichológiai jellegű akadályt kellett leküzdeni. A Novoje Vremja kiemelte, hogy a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez több szerződés és egyezmény ad szilárd jogi alapot. BONNI MEGNYILATKOZÁSOK A nyugatnémet vezetők, köztük Helmut Schmidt kancellár Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter és Willy Brandt, az SPD elnöke Leonyid Brezsnyev köszöbön- álló látogatása kapcsán több nyilatkozatban foglalkoztak a kétoldalú kapcsolatokkal, a látogatáshoz nyugatnémet részről fűzött reményekkel. Április 12-i sajtónyilatkozatában Helmut Schmidt, az NSZK kormányfője elmondotta, hogy a hivatalos tárgyalásokon elsőrendű szerepet szán a leszerelés és az enyhülés kérdéseinek. Emellett — mint mondotta — a világgazdaságban végbemenő folyamatok, az energiahelyzet és a nyugatnémet— szovjet viszony jövőbeli alakulása áll a bonni kormány érdeklődésének homlokterében. Schmidt jelezte: nem számít arra, hogy sikerül aláírni a nyugat-berlini kérdés miatt még nyitva álló három megállapodást a tudományosműszaki együttműködésről, a kulturális cseréről és a jogsegélyről. „Ezeken a területeken bonni szempontból kívánatosak lennének az eredmények, ám amennyiben a megoldás továbbra is nehéz( Tudósítónktól) Az egri Fínomszerelvény- gyár dolgozói a vállalati kul- túrházban tegnap tartották ünnepi nagygyűlésüket, ahol az elnökségben helyet foglalt többek között Virág Károly, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára, Schmidt Rezső, a városi pártbizottság első titkára, és dr. Varga János Eger Város Tanácsának elnöke. A megnyitót követően Kócza Imre vezérigazgató számolt be a vállalat 1977. évi eredményeiről, melyhez .... nagymért ékben járultak hozzá a vállalat szocialista brigádjai. Ezt követően kitüntetések és jutalmak átadására került sor. A megyei pártbizottság jubileumi oklevelét Virág Károly nyújtotta át Bozsik Istvánnak, a műszaki fejlesztés Auróra brigádja vezetőjének. Kiváló munkáért kitüntetésben részesült Szabó Sándor idomszerész brigád- vezető, Birincsik Istvánné meós brigádvezető, Bakondi Antalné gépmunkás, Szabó Máté szerszámkészítő, a vszb elnöke. Körösi József igazgatóhelyettes és Szűcs Vilmos főosztályvezető. Többen kaptak szakszervezeti, KISZ- és vöröskeresztes kitüntetést. A kiváló újítók és DH-aktivis- ták jutalmazására is ezúttal került sör. A vállalatnál eltöltött 25 éves szolgálatért 88 dolgozó kapott jubileumi aranygyűrűt. Kiváló dolgozó kitüntetésben 102 fő részesült. A .munkaversenyben végzett tevékenységért öt "gazdasági egység kapta meg a kiváló címet. Vállalat kiváló brigádja kitüntetésbén részesült a Dobó Katica és a Pannónia brigád. További 21 brigád arany, 33 brigád ezüst, 31 brigád bronz fokozatú kitüntetést kapott. A kitüntetésekkel 1,2 millió forint jutalmat fizettek ki a dolgozók részére. Fesztbaum Béla Tizenöt nap a Hawaii szigeteken //. Honolulu — Pearl-Harbor v * * ■.-. •. : *... r ■*** JL, Honolului — szállodasor az óceán partján. A tizenöt napos túraútunk utolsó öt napját Oahu szigetén, Honolulu városában töltöttük. Szokás szerint Kauai szigetéről ide is repülővel érkeztünk. Itt uralkodott valaha az államalapító király és itt székelt az utolsó uralkodó is. Ma itt van az államirányító apparátus, a bankok, a pénz- és egyéb intézmények központja. A legtöbb és legszebb szállodákat is itt építették fel, a szállodaipar, a turizmus központja ez. Honolulu az USA ötvenedik államának fővárosa. A hatalmas metropolisról van szó. A legmodernebb amerikai városok egyike, korszerű úthálózatával, modern épületeivel, nyüzsgő és pezsgő városias életritmusával. A városra jellemző szállodai és szórakoztatóipar, mindent megtesz azért, hogy az ideérkezők jól érezzék magukat, és kényelmesen tölthessék gondtalan napjaikat. Mindezért természetesen busásan megfizetnek. A fővárosban eltöltött na- nok 6em teltek el tétlenül, annak ellenére, hogy az óceán partján, a januárban 30 fokos melegben napozni, fürdeni nem éppen eldobni- való program. Ezt a lehetőséget is kihasználtuk és barnára lesültünk. Mód nyílt tofà.iïéWSM UKöt április 23., péntek vábbá, hogy megismerjük és betekintést nyerjünk a főváros, a sziget mindennapi életébe. A modernizált óceánparton végigsétálva a szállodák sokaságával találkoztunk- Egyik a másikánál szebbnél szebb és luxusabb- nál, luxusabb kényelmet kínál. Minden egyes szálloda előtt impozáns és szemetgyö- nyörködtető trópusi kertek. Esténként a világító (gáz) fáklyák teszik romantikussá a környezetet. Mindenhol, rejtett hangszórókon keresztül, a lágy, andalító hawaii muzsika hallható. A szállodák óceán felőli részén édesvizű fürdőmedencék, majd ehhez csatlakozóan a homokos part és a végtelen sós víz található. A luxuskörnyezet nem az átlag amerikai zsebéhez mért. Nem egy óceánparti szállodában egy-egy éjszakára megkérik az 50—60 dollárt, de sok esetben még ennél többet is. Itt található a városmag is. Itt helyezkednek el az üzletek. A legkülönbözőbb tengeri csigákból, ko- rallokból, vulkanikus lávákból készült dísztárgyakat és fafaragványokat kínálnak. De itt találhatók azok az üzletek is, ahol az éghaj lanak, a Hawaii-szigetvilág egzotikumának megfelelő és annak jellegét visszatükröző különlegesebbnél különlegesebb női ruhákat, könnyű színes ingeket, egyéb használati cikkeket lehet kapni. A legkülönféle éttermekkel is itt lehet megismerkedni, ahol az amerikai ízlésnek megfelelő ételek és italok mellett a helyi szokások étrendjének is lehet hódolni. Ha azonban valakit ez sem elégít ki, ellátogathat a kínai, a japán, a francia, az osztrák vagy német éttermekbe és a sorban ott található a magyar vendéglő is. Egyszóval bárok, show-mű- sorokat biztosító éttermek, a golf- és teniszpályák sokasága, a szórakozás, a sportolás lehetőségét kínálja, nem éppen a szigetlakok számára, akiknek mindebből csak a munka marad. Honolulu azonban nemcsak ezt kínálja. Mint minden fővárosban, itt is megtalálhatóak az országot, ez esetben a hawaii szigetcsoport történetét bemutató múzeumok, emlékművek. Megismerésük céljából jutottunk el többek között a királyi palotához. A látványos és megragadó környezetben eltörpül a palota, melyet ma már a hatalmasabbnál hatalmasabb épületek vesznek körül, és amely palotában uralkodtak azok a királyok, akik I. Kamehamea uralkodót követték, aki egyesítette a hawaii szigetek törzseit, vagy királyságait egy viszonylag nagy nemzetté. A városnéző körút alkalmával jutottunk el a Peari- Harbor-i öbölbe, ahol emlékét őrzik annak a tragikus eseménynek, amely 1941. december 7-én történt. Itt volt a második világháború egyik legemlékezetesebb csatája, amikor az Egyesült Államok csendes-óceáni flottája elpusztult, a japán katonai diktatúra váratlan támadása következtében. Az öböl kikötőjéből túrahajóra ülve körbejártuk a csata színhelyét. Közben a hajó idegenvezetője elmondta az ott horgonyzott sorhajók, torpedórombolók pusztulásának történetét. A legtragikusabb esemény az Arizona nevű hajó pusztulása volt. A hajó lőszerraktárát bombatalálat érte és pillanatok alatt a nagy hajó 1102 tengerész koporsójává, az öböl vize pedig sírjává vált. A hajó ma is ott van a víz alatt, úgy ahogy december 7- én 8.10 órakor elsüllyedt. Az utókor emlékművet állított a víz alatti hajó fölé, hogy adózzon azoknak a katonáknak és tiszteknek, akik itt pusztultak el a váratlan támadás következtében. A csata alig két óráig tartott. Ez alatt 2 335 amerikai, 55 japán katona és 78 polgári személy vesztette életét. Elpusztult az amerikaiak legyőzhe- tetlennek hitt csendes-óceáni flottája, ugyanakkor Honolulu városában is tetemes kár következett be. Az emlékművet csak hajón lehet elérni, az emlékművön a hősi halált halt katonák nevel, fényképek, melyek a szörnyű pusztítást mutatják be, valamint néhány muzeális értékű emléktárgy. Mindez — és az a hangjáték, amely a történelmi eseményeket pergeti vissza — figyelmezteti a háború borzalmaira, a béke fontosságára azokat az embereket, akik nap mint nap ellátogatnak a víz alatt békésen nyugvó Arizona hajóhoz, és föléje emelt emlékműhöz. Székely Ferenc Kiváló cím az egri IBUSZ-nak Eredményes munkája alapján a Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ kiváló címmel tüntette ki az IBUSZ Utazási Irodát. A Budapesten tartott ünnepségen kijutott az elismerésből az iroda egri dolgozóinak is, akik elsősorban a magyar— szovjet barátság elmélyítéséhez, szélesítéséhez adtak példamutató segítséget. Szervezésükben tavaly több mint húszezer szovjet turista ismerkedett meg megyénk életével. munkájával és több ezren utaztak megyénkből is a Szovjetunióba üdülni, pihenni, tanulni. Mindezek alapján nyerték el az egriek a kiváló címet, amelyet Németi József vezérigazgató adott át Molnár Eszternek, az egri iroda vezetőjének. Dicsérő oklevél a lakásszövetkezetnek összesen 330 tagja van a gyöngyösi Április 4-e téri Lakásépítő és -fenntartó Szövetkezetnek, a felvételüket kérők száma pedig a négyszázat éri el. Ebben az évben több mint 150 új lakást vesznek birtokba. A mostani tervidőszakra a céljuk 360 lakás megépíttetése, amiből eddig már 252 elkészült. A gondjaikra bízott érték 96 milliót tesz ki. > A jól működő lakásszövetkezet tegnap délután vette át a SZÖVOSZ elnökének Dicsérő oklevelét, amellyel kiemelkedő tevékenységük»» értékelték.