Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
Ünnepségek Budapesten és megyénkben Kitüntetések a 33. évfordulén A hazánk felszabadulásának 33. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat vasárnap tovább folytatódott. A Parlament előtt katonai külsőségek közepette ünnepélyesen felvonták az állami zászlót, a Gellérthegyen pedig a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. A Szabadság téri emlékműnél és a Hősök terén koszorúzási ünnepséget rendeztek. A Szabadság téren Losonczi Pál, az Elnöki Tanács c nőké. Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Lázár György, a Minisztertanács el_ nöke helyezett el koszorút. Ott voltak a szovjet nagykövetség, a diplomáciai testületek, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli-hadseregcsiport, valamint a fegyveres erők, illetve a társadalmi és tömegszervezetek magas rangú képviselői is. Délután Gáspár Sándor, az MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára ünnepi bestédet mondott a rádióban és a televízióban. A 33. évforduló alkalmából megyeszerte is megemlékezéseket tartottak az ünnep elő estéjén. Megkoszorúzták a szovjet hősi emlékműveket, és kitüntetések, jutalmak átadására is sor került. Megyénkben a központi ünnepséget ma délután rendezik meg Hatvanban, a városi sportcsarnokbar Április 2-án, vasárnap délelőtt zajlott le a megyei tanács dísztermében a kitüntetési ünnepség. A jinegjelente- ket — köztük Vaskó Mihályt, a megyei pártbizottság első titkárát — Szalay István, a megyei tanács általános elnökhelyettese köszöntötte, majd Ferencz János, a tanácsi apparátusi pártbizottság titkára elmékezett meg az évfordulóról. Ezt követően Fekete Győt Endre, a megyei tanács elnöke kitüntetéseket nyújtott át a mukában élen- járó tanácsi és az élet más területein kiemelkedő tevékenységet végző dolgozóknak. A Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki Katona Bélát, a Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat igazgatóját. E kitüntetés ezüst fokozatát kapta meg a vasárnapi ünnepségen dr. Bállá Gyula, a gyöngyösi városi tanács osztályvezetője, dr. Böszörményi Mátyás egri körzeti orvos, dr. Köböl László, a megyei tanács osztályvezetője, Kőtel- ky Dénes, a tanácsi építőipari vállalat főmérnöke, Nagy Jó- z-sefné, a megyei kórház osztályvezető ápolónője, Orosz Lajos, az egri járási hivatal csoportvezetője, Szipszer Imre, a Heves megyei Sütő- és Édesipari Vállalat főkönyvelője, Dér József, az egerszóláti Ho Si Minh Mezőgazdasági Termei lőszövetkezet elnöke valamint Dávid László, az Egri Csillagok Termelőszövetkezet erőgépvezetője. A Munka Érdemrend bronz fokozatát Agyagost Józsefnek, a megyei tanács műhelyvezetőjének, Herczeg Józsefnek, a Heves megyei Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat főszakácsának, Stump, hauser Mihálynak, a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat boltvezető- ■ jének, Szabó Jánosnak, a viszneki községi tanács vb- titkárának, Szabó Teréznek, a füzesabonyi járási hivatal előadójának, Borbás Viktornak, a pétervásári Gárdonyi Tsz. erőgépvezetőjének, Fad- gyas Kálmánnak, az egri állami erdőrendezőség kirendeltségvezetőjének, lnklovics József nek, a káli Károlyi Mihály Tsz elnökének, Juhász Lajosnak, a hatvani konzervgyár osztályvezetőjének, Lu- dányi Lajosnénak, a gyöngyöspatai Mátrai Egyesült Tsz baromfigondozójának, Pető Bélának, a Tarnamérai Sertéshízlaló Közös Vállalkozás igazgatójának és Szakkay Imrének, a gyöngyösi Mátra- • kincse Tsz közgazdasági elnökhelyettesének nyújtotta át a megyei tanács elnöke. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke a Kiváló munkáért kitüntetést adományozta Görög Istvánnak, a megyei tanács csoportvezetőjének, Kiss Ferdinándnak, a szihalmi községi tanács elnökének, Magyar Sándornak, a tenki községi tanács vb-tit- kárának, Molnár Istvánnak, a vécsi községi tanács vb-titká- rának, Patkó Imrének, a hatvani városi tanács elnökének, dr. Szabó Bélának, az egri városi tanács osztályvezetőjének, Utassy B. Jánosnak, az istenmezeji községi tanács elnökének és Marján Jánosnak, a ..megyei tanács oktatási és továbbképzési intézetei gazdaságvezetőjének. A Pénzügy Kiváló 'Dolgozója Lopósz István, a Heves megyei Illetékhivatal csoportQ MBËÊS 1978. április 3., hétfő vezetője és Rófusz Béla, a megyei tanács pénzügyi osztályának főelőadója lett. A Belkereskedelem Kiváló Dolgozója kitüntetést Varga Bála, a megyei tanács. kereskedelmi osztályának főelőadója kapta meg. A Haza Szolgálatáért Érdemérem kitüntetést adományozták Majoros Jánosnak, a gyöngyösi járási pártbizottság osztályvezetőjének, Molnár Jánosnak, a kiskörei nagyközségi tanács elnökének, dr. Nagy Sándor, nak, az egri városi pártbizottság osztályvezetőjének. Honvédelmi Érdeméremmel tüntették ki Kállay Albertet, az egri posta helyettes vezetőjét, Pusztai Lászlót, a megyei tanács testnevelési és sporthivatalának elnökét, Tatai lm. rét, a gyöngyösi járási hivatal osztályvezetőjét. Az Egészségügy Kiváló Dolgozója dr. Kovács Józsefné, a megyei tanács egészsígügyi osztályának vezető védőnője lett. Prokaj Béla, a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója, Csáki Balázs, a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozata, dr. Hortobágyi István, a megyei tanács osztályvezetője, a Kiváló Munkáért kitüntetést érdemelte ki. A Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetést hárman, a járási főtanácsosi címet ketten, a tanácsosi címet pedig heten kapták meg. A kitüntetettek nevében Katona Béla, a Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat igazgatója mondott köszönetét. Az ünnepség a megyei tanács elnökének fogadásával fejeződött be. Ifjúkommunisták kitüntetési Az Egri Hámán Kató megyei Űttörőházban került sor a megyei KlSZ-bizott- ság kitüntetési ünnepségére. Az évforduló alkalmával rendezett eseményen Szántó Márton, a megyei KISZ-bi" zottság titkára üdvözölte a résztvevőket, közöttük Lévai Ferencet és Kiss Sándort, a megyei pártbizottsáá osztályvezetőit, valamint Zvara Pált, a megyei tanács képviselőjét,. Mlinkó Lászlónak, a megyei KISZ-bizottság titkárának ünnepi megemlékezé- ze után Köpf Lászlóné első titkár adta át az ifjúsági mozgalomban kiemelkedő munkát végzőknek, az ifjúságért sokat tett gazdasági vezetőknek, aktivistáknak a kitüntetéseket. Mindenekelőtt bejelentette, hogy a KISZ-KB Vörös Vándorzász' Iáját az Egri Dohánygyár, a Mátraaljai Szénbányák, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium, valamint a Hatvani Lenin Tsz KlSZ-bizott- sága nyerte el az eddig végzett eredményes munkájáért. A kitüntető zászlókat a helyi ünnepségeken adták, illetve adják át az évforduló alkalmából. Az ifjúság körében végzett kiemelkedő népművelői munkájáért a Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta meg Farkas János, az Izzó gyöngyösi gyárának közművelődési előadója. Az Ifjúságért Érdemérem tulajdonosa Macskási Géza, az Egri Finomszerelvénygyár tanműhely vezető je lett. A KISZ Érdeméremmel Mikola Zoltánt, a VOLÁN 4. sz. Vállalat autószerelőjét, Cs. Nagy Istvánt, a GHV szolgálatvezetőjét, Balogh Józsefet, az Egri Dohánygyár gyártásvezetőjét, valamint dr. Patkó Györgynét, az Egri Gárdonyi Géza Gimnázium tanárát tüntették ki. A Kiváló Ifjúsági Vezető Érem kitüntetésben Kovács Ferenc, a KÖTIVIZIG kiskörei szakaszmérnökségének esztergályosa és Kemenes Jenőné, a Megyei Művelődési Központ előadója részesült. AZ Aranykoszorús KISZ- jelvényt Ferencz Éva, a megyei KISZ-bizottság munkatársa, Farkas Sándorné, a felsőtárkányi KISZ-tábor takarítónője, illetve Horotán József, a Csepel Autógyár egri gyárának marósa vehette át az ünnepségen. A KISZ-KB Dicsérő Oklevelét a Thorez bányaüzem Fák~ lyavivők KlSZ-alapszerveze- te, a Gyöngyös—domoszlói AG KISZ-bizottsága, Molnár János, az SZMT munkatársa, Tóth Mariann, az Egri IIo Si Minh Tanárképző Főiskola hallgatója, Czövek Lászlóné, a megyei KlSZ-bizott- ság ügyintézője és Balás Dénes, a Mátraaljai Szénbányák műszaki ügyintézője kapta meg. Az úttörőmozgalomban végzett kiemelkedő munkájáért az Üttörővezetői Érdemérem kitüntetésben részesült Fábián Károly, a - . hatvani 3. számú ■ általános. ' iskola tapára, Szuromi Pál- : né, a hevesi körzeti általános iskola tanára, Bujdosó Sándorné, az egri 10. számú általános iskola igazgatóhelyettese és Zay Béla, a füzesabonyi járási hivatal osztályvezetője. Az úttörőszövetség országos elnöksége Dicsérő Oklevelét Farkas László, a feldebrői általános iskola csapatvezetője kapta meg. A kiváló ifjúvezetői munkáért Üveges Imrét, az Országos Villamosipari Vállalat egri üzemegységének dolgozóját tüntették ki. A Kiváló Üttörővezető kitüntetést hatan kapták meg a felszabadulás 33. évfordulója alkalmából. Az úttörőházi ünnepség a kitüntettek tiszteletére adott fogadással ért véget. Április 4.-e alkalmából a KISZ Központi Bizottsága a Kiváló KISZ.szervezet kitüntető zászlót adományozta a füzesabonyi járási hivatal alapszervezetének. A zászlót Kalina József, a járási KISZ- bizottság titkára nyújtotta át bensőséges ünnepség keretében Szabó Teréziának, az alapszervezet titkárának. Az ünnepségen más, a kiemelkedő ifjúsági munkát elismerő kitüntetés átadására is sor került. A Munka Érdemrend kitüntetettjei Hazánk felszabadulásának 33. évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Vörös Csillag Érdemrendet adományozta Pálinkás Ferenc vezérőr. nagynak, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének. A MUNKA ÉRDEMREND ARANY FOKOZATÁT Győri Sándor, a Mátraalji Szénbányák igazgatója, Kiss Sándor, az MSZMP Heves megyei Bizottságának osztályvezetője, és Morvái László, a Mátraalji Szénbányák műszaki-gazdasági tanácsadója kapta. A MUNKA ÉRDEMREND EZÜST FOKOZATÁT Farkas József Béla, a Mátra- vidéki " Fémművek géplakatosa, Füle ki Sándorné, a kápolnai ÁFÉSZ-vendéglő vezető- helyettese; dr. Király Gyula, az Egri- Htr-Si Minh Tanárképző; Főr|kofe docéhse, Kur- - jak István, a -Mátráál jí Szénbányák lakatos csoportvezetője. Sas Kálmán, à Cémentés Mészművek bélapátfalvi gyárának igazgatója, Simon Dezső, az Égri Finomszerelvénygyár főosztályvezetője kapta. A MUNKA ÉRDEMREND BRONZ FOKOZATA kitüntetésben Bereczky Bertalan, a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat kőművese, Bíró Endréné, a Heves megyei. Állattenyésztési Felügyelőség felügyelője, Cseh Istvánná, az Egri Finomszerelvénygyár szerelő lakatosa, Fekete Dezsői a Cement- és Mészművek Selypi VA77JL B1KOV (Befejező rész) Több rakéta nem repült fel, lövés se hallatszott. Csak valahol, a kis erdőcskétől oldalvást lobbant föl egyszeregyszer az ég alján valami távoli fény, miközben tompán remegett a föld, bizonyára a lemaradozott szomszédos hadsereg vonta előre harcrendjeit. Jó lett . volna biztosan tudni, hogy minden sikerül és a kiküldött fel- derítők baj nélkül visszatérnek. A parancsnok most semmi szín alatt se akarta elveszíteni két régi harcosát — az ilyenek értéke ettől az éjszakától fogva megkétszereződött. Néhány ember közeledett a harcállásponthoz, megkerülték az árkot, odamentek a- sorhoz és megálltak a parancsnok közelében. -Volosin az elöl jövőben felismerte a heledik század szolgálatvezetőjét. Grak törzsőrmestert — az utánpótlásért jöttek. — Nos, végeztem. Van kérdés? Kérdés nem volt. A parancsnok felzárkóztatta a sort, mely most jóval rövi- debb lett, mint az imént, aztán nekiállt négyes rajokra szabni a sort. — Nyolc, kilenc, tíz ... Jobbra át! Grak törzsőrmester, vegye át őket! A szolgálatvezető elvezette a csoportot, ő meg nekiállt, hogy megszámolja a megma- radtakát. Kevesen voltak. A nyolcadik századnak, amely a leginkább meggyengült; többet kellett volna juttatni, de a századparancsnok meggondolta magát és a sor maradékát felébe osztotta. — Nyolcadik és kilencedik század — egyenként tizennyolc fő. — Csak? — csodálkozott el a nyolcadik század szolgálatvezetője. — Csak. Viszont selejt nélkül. Ludányi Lajosné, a gyöngyöspatai tsz baromfigondozója átveszi a Munka Érdemrend bronz fokozatát. (Fotó: Perl Márton) Gyárának üzemvezetője, Herczegh Alajos, a hatvani takarékszövetkezet elnöke, Juhász Lajos, a hatvani konzervgyár osztályvezetője, Marosi Pál, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóságának osztályvezető helyettese, Polonkai László, az Egri Technolux Ipari Szövetkezet elnöke, Tolnai Fcrencné, a Pamutfonóipari Vállalat lőrinci gyárának előmunkása, Vastag Lajos, a Mátraalji Szénbányák kotrómestere és Winczheim Károly, a gyöngyösi MÁV Kitérőgyártó Üzem osztályvezetője részesült. A fegyveres testületek kiválói Áz ünnep alkalmából a honvédelmi, miniszter a polgári. védelemben kiváló'munkát . végzetteket Honvédelmi 'Éfdérhéremmél tüntette ki. Heves megyéből 15 év után dr. Csépányi Nétusz, Mit- nyik János és Ott László részesült e kitüntetésben. Tíz év után Honvédelmi Érdemérmet kapott Horváth Gábor, Kovács István, dr. Kovács Sándor, Koós Viktor, Semjén Pál, Tábori László, Varga András és Varga Lajos. ★ A Heves megyei Rendőr- tőkapitányságon rendezett ünnepségen, amelyen megjelent Mihály Jánosné, a megyei párt-végrehajtóbizottságnak tagja, dr. Misi László, a megyei pártbizottság munkatársa mondott beszédet, majd Pálinkás Ferenc vezérőrnagy, a megyei kapitányság vezetője kitüntetéseket, jutalmakat és előléptetéseket adott át a kiváló munkát végzett belügyi dolgozóknak. ★ Felszabadulásunk 33. évfordulója alkalmából a honvédelmi miniszter kitüntette a kiváló munkát végzett MHSZ aktívákat. 15 év után a Honvédelmi Érdemérem kitüntetésben Hatala László, és Sturmann Zoltán részesült. Ugyan-e kitüntetést 10 év után Jaros János kapta meg. •k Ünnepséget tartottak, aa évforduló alkalmából a MÉSZÖV egri székházában is. Ezúttal Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést nyújtottak át hát, a szövetkezeti mozgalomban eredményesen tevékenykedő dolgozónak. Itt kapta meg a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója, kitüntetést Huszár János, -a hevesi ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályvezetője. ★ Április 4-éről, a -felszabad dulás eseményeiről ünnepi gyűlésen emlékeztek meg a Révai Nyomda egri gyáregységében is. Imreh Ferenc KISZ-titkár ünnepi beszéde után Vilcsek János gyáregységvezető Kelemen Gyulánó berakónőnek és Nagy Pál tipográfus-szedőnek a könnyűipari miniszter által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést nyújtotta át. Az embereket elvezették a a századokhoz, a zászlóaljparancsnok pedig beugrott az árokba és kis híján beleütközött Markinba, aki — vállára vetett bekecsben ott áll- logált. A hadnagy nyomban ásszafordult. A zászlóaljpa- ’ancsnok kissé meglepődött: mit keresett itt amaz? Visszatértek a csaknem üres fedezékbe. A kályha már nem égett, Csernoru- cseniko, a telefonos, az állandó kályhaügyeletes, fejére csatolt hallgatóval, fagyosan kucorgott a sarokban a szalmán.. Markin a ládára hajította csővé tekert füzetét. — Azt hiszi, azok csakugyan betegek? — kérdezte alig leplezett elítélő éllel a törzsfőnök. — Dehogy. — Hát akkor? Csak hátra arc, és mars vissza az arcvonal mögé? Mire föl? Markin dühöngött, nem is igyekezett leplezni elégedetlenségét a parancsnok lépése ■miatt, csak úgy dúlt-fúlt. A zászlóaljparancsnok azonban nemigen törődött morgásával,’ elővette zsebéből óráját és odalépétt. a lámpához. Mindkét zöldesen foszforesz- káló mutató a tizenkettes felé közeledett. — Remélem, hadnagy, nem néz hülyének. — Ugyan ■ ■. Csak úgy mondtam. — Ha valaki, hát maga meg kell, hogy értse: céltáblára nincs szükségünk a harcban. Letette az óráját a láda szélére és leült mellé. / — És azok, akik maradlak, nem céltáblák? — vágta oda váratlan dühvei Markin. — Az már tőlünk fog füg- geni. — Tőlünk! Hát, majd meglátjuk, hogy fognak holnap talpra állni. Csak ne úgy kelljen talpra rugdosna lut őket. — Ez is nagyon könnyen megeshet. Könnyen lehet, hogy holnap nem állnak föl. Hogy úgy kell felrúgd >sii őket. De egy hét múlva m ír fölállnak. Egy hónap mV’-j pedig már kitüntetésekei o- gunk nekik osztani. Markin belebújt a bekecse ujjába. — Ha lesz kinek — mondta nyűgöd tabban és előhúzó t zsebéből egy másik füzetet. — Tessék. Az ezred harcintézkedése. Támadásra. A zászlóaljparancsnok elvette a füzetet,., melyet félig megtöltött az ezredírnok ismerős kézírása és előhúz*a táskájából a gyűrött térképet. Markin ült még egy keveset, aztán ásított egyet, és végigdőlt a sarokban a szalmán. Odafenn nagy-nagy zsend támadt.,. (Soproni András fordítása.) j