Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
Születésének 80. évfordulóján Fodor Józsefre emlékezünk Nyolcvan éve, 1898. április 22-én született Nagyilondán Fodor József költő, a Nyugat második nemzedékének jelen lentős alkotója. Fiatalon, szinte az iskolapadból került az I. világháború lövészárkaiba, 1919-ben pedig vöröskatonaként harcolt a Tanácsköztársaságért. Költői kibontakozásával párhuzamosan a húszas-harmincas években bátor, humanista publicisztikákkal szállt szembe az erősödő fasizmussal, később kapcsolatot talált az illegális kommunista mozgalommal is. A felszabadulás után az irodalmi élet egyik lelkes szervezője, vezető egyénisége volt Az ötvenes évek kiszorított- sága után 1957-től ismét aktív szervezője volt az újjászülető irodalmi életnek egészen haláláig, 1972-ig. Éber intellektussal élte át a vele egyidős, kortárs írók legjobbjaihoz hasonló — századunk történelmének felemelő és megrázó eseményeit, forradalmi reményeit és tragikus fordulatait. Tudatqs er_ kölcsi eltökéltséggel vállalta az írástudó klasszikus szerepét, a költő hivatását: az „Eszmény és az Ember szolgálatát”. Korai verseit a haladó eszmékért és hagyományokért hevülő lelkesedés hatotta át. Az átélt történelmi viharok következtében hangjában hol az életöröm ódái zengése erősödött fel, hol a kétely, a valóságra való keserű ráébredés, de a tragikus életérzés és kiábrándulás ellenére mindvégig kitartott eszméi mellett; költészete hitvallás és kiállás az emberi kutúráért és szabadságért. Fodor József harcos humanizmusa, metaforák gazdagságából épülő modern, egyéni költői nyelve, filozofikus látásmódja nagy hatást gyakorolt a harmincas-negyvenes évek magyar költészetére. Kénytelen számadás Túl sokhoz van Itt vélt közöd, mi ferde. 1 Vagy éppen rossz: jobb volna tán nyugodnod. Mint lesni, vénen, bőszen, mi van itt-ott. S azon dühödni, mit tesz annyi kerge; Mert ha elkezdenéd, bizony, nevetve S bőgve lehetne bőven iszonyodnod A múlton, máig, a még le se forgott Történelmen át! Hát csak jól ügyelj te! Lásd be: szavaddal hiába riasztasz — Óvd meg hát elméd, a még eddig épet, Hisz avval, hogy magad őrjöngve téped, Nem változtat semmit a dolgon itt az — Sőt pöffed a rossz, mégjobban virítva, Hacsak mennykővel tölt szókkal nem írhatsz: Hogy reszkessen az ordináré kis gaz — S a nagy, ki bolygónkat vérbe borítja. ■ VSAAAMAAAAAAAAAAAAr 4 A madarai iovas Az időszámításunk VIII. szazadból származó, madarai lovas néven ismert szikladombormű a bolgár állam egyik szimbóluma, a monumentális művészet kiemelkedő darabja. A Sumen megyében, Madara falu közelében emelkedő sziklába vésett, lovast ábrázoló domborművet az UNESCO védettnek nyilvánította, mint nemzetközi jelentőségű műemléket. Ez az egyetlen ilyen alkotás a maga nemében Európában, és a tudósok felfedezték, hogy sok közös vonás rokonítja az ókori keleti népek művészetével. A dombormű körül felirat olvasható — ezt tartják a bolgár állam legkorábbi írásos emlékének. A madarai lovas domborművet elsőként egy magyar tudós, Kánitz Félix (1829— 1904) vizsgálta, még a múlt században. De mindez csupán a „tiszta tudomány”. A szakemberek úgy gondolják, hogy a műemlék megóvásához szükség van áz alkalmazott tudományok „beavatkozására” is. Két javaslat született: az első szerint a domborművet le kell vágni a szikláról, és másutt kell elhelyezni, helyébe pedig a lovas pontos mását kell állítani. A második javaslat szerint a madarai lovast a helyszínen kell konzerválni. Ezt a második módszert fogadták el. Most fogja érinteni első ízben emberi kéz a domborművet azóta, hogy egy ismeretlen mester a VIII. században a madarai sziklába faragta a lovas alakját. A terv előirányozza, hogy a munkák első szakaszában magukat a sziklákat erősítik meg; hogy megakadályozzák pusztulását földrengés; egyéb természeti csapások, illetve , a légköri hatások következtében. Egy légkondicionáló berendezést is beszerelnek. Ezt megelőzően azonban megtisztítják a domborművet. Évszázadok alatt nagy károkat okozott felületén a gombásodás, az erózió. A tervezet előirányozza a vegyi konzerváló eljárások alkalmazását is. Lenin az Októberi Forradalomról A kezemben tartott vékony kötet Lenin beszédeit tartalmazza, melyeket az Októberi Forradalom évfordulós megemlékezésein tartott 1922-jg. Olyan időszakban tehát, amikor már volt mit ünnepelni, de ugyanakkor még tengernyi gond is nyomta a fiatal szovjet állam vállát. Oroszországnak mindig valami külső megrázkódtatásra reagálva sikerült katartikus dolgokat produkálni. A jobbágyfelszabadítást megelőzte a krími vereség, az 1905—07- es forradalmat a japánok elleni vereség, a 17-es forradalmi átalakulást pedig a világháborús vereség siettette. S még valami, ami a történelemben csak igen ritkán adott, az érlelődő forradalmi válság olyan szellemi vezérkart talált Oroszországban, akik nemcsak a forradalmi teóriában voltak járatosak, hanem az orosz valóság összes lényeges, problémáit részletekbe menően és nagy összefüggéseiben is igen jól ismerték. A bolseviki vezérkar, élén Leninnel*, európai kitekintéssel tájékozódott, felismerték azt, hogy a világháború végével az európai nemzetek olyan válságba jutottak, amellyel szemben a kibontakozó népforradalmí hullám korábban nem remélt győzelmi eséllyel veheti fel a versenyt. A történelem egyik legnehezebb feladata, gondolatilag és logikailag kidolgozott elméleti konstrukciót átültetni a gyakorlatba. Megtalálni azokat a gyakorlati lépéseket, amelyek viszonylag hűen fejezik ki az elméleti tanítás lényegét. Az Októberi Forradalom győzelme után mindenki tudta, a neheze még hátravan. A forradalom „csak” a hatalom kérdését oldja meg, annak megtartásához, s a régi rend intézményeinek felszámolásához, az osztályellenség leveréséhez még hosszú és kíméletlen harcra van szükség. À forradalom vezérkara teljesen tisztában volt a helyzet bonyolultságával, s vállalta a következetes harcot a proletárhatalom megteremtéséért. Nézzük meg közelebbről, mik tükröződnek ezekből az írásokból, melyeket Lenin többnyire a forradalom évfordulós ünnepségein mondott? Először is világos és kristály- tiszta logikával megalkotott pontos, valósághű helyzetértékelés. Nyoma sincs benne a túlzott elbizakodottságnak, de a forradalmi optimizmus sem hiányzik. Valójában nem is ünnepi beszédek és cikkek ezek, hanem a forradalom taktikai feladatainak a felvázolását tartják legfontosabb feladatuknak. Forradalmi hit és intellektuális hevülettel áthatott meggyőződés hatja át ezeket az írásokat. Lenin, a bolsevikok között is szinte egyedülállóan, azt vallotta: az elvi deklaráción kívül olyan gyakorlati politikát kell folytatni, mely dolgozók széles rétegeit állítja a forradalom oldalára. S azt, hogy a termelőeszközök köztulajdonba vétel« mellett döntő fontosságú kérdés a paraszti tömegek megnyerése. Az első világháborút követően a nemzetközi munkás- mozgalomban is sokféle és ellentmondásos nézet alakult ki.' A háborús vereség legalább annyira bénított, mint a há - borús győzelem esélye. Lenin és a bolsevik emigráció nagy része már 17 előtt is világosan agitált: a háború befejezéséhez, a burzsoá kormányok megdöntéséhez forradalomra van szükség. A világforradalom eszméjét ugyan sokak magukénak vallották, érte mégis csak kevesen tettek valamit. Lenin, nem mentesen ugyan egy kis túlzott optimizmustól,' minden fórumon és tanácskozáson azon fáradozott, a valóban meglevő világforradalmi helyzet csak előnyös kiindulópont lehet, ennek kiaknázásáért maguknak a munkáspártoknak is sokat kell tenniük. Az írásokból nemcsak egy rendkívüli hatású és szug- gesztív népvezér alakja érződik ki, hanem egy tájékozott gazdasági szakember portréja is. Az új gazdasági politikát, meghirdető lenini koncepciónak évszázados elmaradottsággal kellett számolni. Stabil pénzügyi viszonyokat, produkcióképes nagyipart és mobil áruviszonyokat kellett teremteni. Befejezésül álljon itt egy lenini idézet 1923-ból. Ekkorra már egy fél évtized múlt el az Októberi Forradalom óta. Még mindig az a vád érte a fiatal államot; túl korai volt a forradalom, a szocialista átalakulás gazdasági feltételei nem voltak adottak. S mit válaszol erre Lenin: 1917. októberében a bolsevikok olyan harcba fogta'- bele, melyrőt' lemondani végzetes hiba lett volna, s megszilárdult egy új típusú hatalom, mely győzelemre vitte a NÉP politikát, s megteremtette a történelem addigi legszélesebb munkásparaszt diktatúráját (Kossuth, 77) 1 SZŐKE DOMONKOS P otyek komótosan dolgozik, a jó szakmunkások tudásával, de a mozgása nagyon a kö- zépszerűeké, akik nem érzik a szerszámot vagy az anyagot teljesen, akikben kicsike görcs van állandóan: a mi lesz, ha elrontom. De nemcsak a munkája, az egész élete ilyen. Ezt érzi a kocsmában, az első üveg sör után, a buszon hazafelé utazva, ha valakivel beszédbe elegyedik. Inkább csak hallgat, fél, hogy hülyeséget mond (és kinevetik. Ezért inkább ha. megszólal, problémákról beszél, kitalál hibákat a háztartási gépekre, de legtöbbször a permetezőre. A brigád ezüstérmes lett a vállalati ..versenyben. Az ünnepély után megbeszélték, hogy egy görbe estét csinálnak. Sokáig vívódott, hogy elmen- jen-e, végül úgy döntött az utolsó pillanatban, hogy nem megy el. Amikor elment a busz, amelyikkel időben beért volna, megbánta döntését, hiszen a kollégák szeretik őt, bár később ezt megkérdőjelezte magában, de haragudni nem haragszanak, mert nem bántják, nem is ugratják. Egy teríték üresen maradt. Hiányzik valaki, és nem tudnak rájönni, hogy ki. A brigádnaplót is magukkal vitték, sokan a söröspoharat akarták rányomni mindenáron a közös program pecsétjeFarkas Hona: Valaki hiányzik ként. Végül az étlapot csatolták igazolásként a naplóba. Szavazással a névsorolvasás mellett döntöttek. A brigádvezető felolvasta a névsort. Míg a Potyek nevéhez nem értek, nem is gondoltak rá. — Mindig kihúz. — Zárjuk ki! — Milyen ember az ilyen? — kiabáltak többen, míg a Varga IX. leintette a többieket. — Több jut nekünk, mit vagytok oda! — Biztosan valami dolga lett — állt pártjára Nagy VIII. Dotyek az ágyban sem nyűgeid dott meg. Akkorákat sóhajtott. hogy az. asszony nem tudott elaludni. — Beteg vagy? — Én? Miért lennék beteg? — Akkorákat sóhajtozol, félek, ránk szakad a mennyezet. — Azon gondolkodom, hogy mit fognak mondani... — Mafla er ber vagy. A mai napig nem tudom elképzelni, hogy hogyan szedted össze magad, mikor megkérted a szüleimtől a kezem ? El sem tudtam képzelni, hogy valaha is a feleséged leszek. Hiányzott belőled az a pici erőszakosság, ami a fiút a lányok szemében férfivá teszi. Szerencsére a gyerekek nem örökölték ezt a tu- tyimutyi természeted. — Szeretem a békességet. — Nem gondolod, hogy a te nagy nyugalmad — gyávaság? — Nem bántok senkit. — De néha lehetnének elképzeléseid, amit mindenen keresztül meg kellene valósítanod, még akkor is, ha nem túl lényegesek. '— Jókor mondod — emeli fel kissé a hangját. — Elégedett vagy te egyáltalán? — Igen, azt hiszem. — Nem ismerem a kollégáidat, nincsenek barátaid, szeretőd sem volt... — Nem lényeges az egész. — Lenézed az életet. — Mindenünk van,' mit akarsz? — Semmit — mondja az asszony lemondóan, és a fal felé fordul. Tisztában van vele, hogy tizenhét évi házasság után, nagyon későn mondta .el ezeket a dolgokat. P otyek óracsörges előtt öt • perccel felébredt,, Egész doboz altatót beszedhetne, akkor is felébredne időben, mert belehalná a szégyenbe, ha egyszer elkésne. Ilyen egyszerűen még sem történhet. Pillanatok alatt magára kapkodta a ruháit, kolbászt és kenyeret rakott a táskájába, és már rohant, is a buszmegállóba. Mindig áimodik éjjel, és soha nem felejti el. Egész nap a gép mellett ezeken az almokon rágódik. Kicsit hisz is bennük. Álmában megmondja mindenkinek a magáét, fiatal lányokat csábít el, néha disznókkal is álmodik, ami az öregek szerint nem jó. De nagyon sokszor fuldoklik piszkos pocsolyákban, ilyenkor tehetetlen, majd belefullad, nagyon fáradtan ébred az ilyen éjszakák után. Még soha nem mondta el az álmát. Nem tudná elviselni, ha kinevetnék. Még az asszony nevetése is bántaná. Néha a saját tehetetlensége annyira kínozza, hogy öngyilkosságra gondol. Nagyot sétál, eltéríti gondolatait magáról, és kis idő múlva megnyugodva hazafelé indul. Potyek hétfőn még szürkébb és halkabb volt, mint máskor. Félt az emberek szemébe nézni, de belül örült, hogy azok jól érezték magukat. Nagyon fülelt. Néha furcsa beszédfoszlányok ütötték <. meg a fülét. Visszhangzott az egész csarnok néha-néha a kollégák nevetésétől. Mindig azt hitte, hogy őt nevetik. Pedig csak a Kovács XX. Jóskát ugratják, aki sztriptízt akart játszani az étteremben úgy berúgott. Potyekon végigszaladt a hideg, amikor megtudta, hogy mi mindent csináltak. Szinteörült, hogy rçem volt velük. Neki soha nem tudja megmagyarázni senki, hogy miért iszik valaki any-: nyit, hogy utána ki kelljen hánynia az egészet. C gy pillanatra mégmereve^ dett, mikor megállt mellette a brigádvezető. Ügy gondolta néhány perccel előbb, hogy valamit hazudni fog, ha megkérdezik, miért maradt távol. Ez számadás, úgy gondolta, mindenképpen meg ■ kell magyarázni, mert nem szeretné, ha kiutálnák. Legfeljebb betegnek mondja valamelyik családtagját. De kit? Babonás. A gyerekeket semmiképpen nem mondhatja. A feleségét sem, mert akkor mi lesz vele, ha valóban beteg lesz? Mire feltekintett, senki sem volt mellette. Talán csak képzelte. , De nem. A gépasztalon egy boríték. Keze remegett, visszahúzta. Eszébe jutott, hátha figyelik. Kíváncsiságának ellenállni nem tudott. potyek arcán két hatalmas 1 könnycsepp gurult le. Nem bírta tartani, nem akarta, hogy kijöjjenek. A borítékból kihullott a pénz. Most először eszébe jutott 8 pillanat, amikor megkérte a felesége kezét. Össze kéne szedni magát ugyanúgy. Kézfejével megtö- ; rölte a szemét és eldobta a bori- tékot. H 4 A hatvanas években ismét gazdagon kivirágzott költészete. öregkori verseiben az era. béri létezés és elmúlás zaklató és felemelő kérdéseire keres választ, s az ódái szárnyalást elmélyülő gondolatiság hitelesíti a bölcsesség szózataivá.
