Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
HÁROM ÉVTIZEDE LÉTESÜLT AZ EGRI TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA. A RANGOS JUBILEUM ALKALMÁBÓL MEGSZÓLALTATJUK LAPUNKBAN AZ ALAPÍTÓKAT, AZ ELSŐ TANÁROKAT ÉS HALLGATÓKAT, S ÍZELÍTŐT ADUNK AZ ELMÚLT ÉVEK EREDMÉNYEIBŐL IS. Harminc év Aki diákként tanszéket vezetett... I (Fotó: Szántó György). Ma hihetetlennek tűnik, pedig így volt: Papp László, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem jelenlegi főtitkára, három évtizeddel ezelőtt magyar—történelem szakos főiskolai hallgatóként tanszéket vezetett. Társainak előadásokat tartott, s vizsgáztatta, sőt, szigorlatoztatta is őket. Erről a napjainkban el sem képzelhető szerepkörről beszélgetünk, s az ifjúságot idézve egy korszakot emlegetünk, amikor új rend szüle tett, amikor a huszonévesek nemcsak akartak, hanem tudtak is tenni érte. A feladatoktól — legyenek bármilyenele 4s — nem riadtak meg: minden tisztes megbízatást vállaltak és teljesítettek. Egy szabolcsi faluból indult olyan ismeretekre vágy va, ameyeket később továbbadhat, hogy a jobb sorsra érdemes parasztgyerekek tehetsége ne kallódjék el. Akkoriban egészen másként felvételiztettek mint most. Minket még a budapesti pedagógiai főiskolára hívtak be, s az ottani másod- és harmadévesek kérdeztek bennünket. Nem a választott szakok tényanyagáról érdeklődtek, hanem politikai tájékozottságunkat vizsgálták. Emlékszem, nekem a pacifizmusról kellett szólnom, s ennek kapcsán megvitattuk a békeharc megannyi összefüggését. Annyira belejöttem, hogy teljesen elfeledtem: tulajdonképpen jövőmről döntenek. Bejutottam, s előbb a cívisvárosban, majd egy esztendő múltán — amikor az intéz mény ideköltözött — Egerben lettem kollégista. Mindennap zsúfolt program várt ránk. A reggeli tornát orosz nyelvlecke követte. Nem maradt el egyszer sem a sajtófélóra, s a közös daltanulás sem. Az utóbbi sem volt hiába, hiszen amikor együtt. indultunk az órákra, végigénekeltük a poroszlai utat. Olyannyira, hogy az arra járók ránk csodálkoztak. Esténként nem szórakozni mentünk, hanem megbeszéltük a hallottakat és segítettünk azoknak, akik megtorpantak. Megérte, mert n~Ti léptek vissza, s behozták pillanatnyi lemaradásukat. Egymásért is felelősséget éreztünk, s nem tudtuk elviselni társaink kudarcát sem. Ez az összetartozás erőt adott, s ma is kellemes rá visszaemlékezni. Akárcsak az olykor maratoni vitákra, amelyek személyiségünket formálták, s hozzájárultak világnézeti tisztánlátásunkhoz. A hétvégeket sem pihenéssel töltöttük, hanem a pértbtzottság aktivistáiként a környező településeket kerestük fel, s érveltünk, magyaráztuk a napi politikát. Egy alkalommal Haidúhad- ház választási biztosának neveztek ki. Később Komá- diba.küldtek azzal a feladattal, hogy az ottani gyermek- otthonban folyó pedagógiai tevékenységet elemezzem, s ellenőrizzem a gazdasági ügyeket is. Milyen furán hangzik, mennyire naivnak látszik ez! Most így gondolkodunk, de akkor mindenki természetesnek tartotta. Nem rőkönyödtek meg a nevelők, s én is magabiztosan fogtam a munkához. A szakmai biztonság hiányát pótolta a lelkesedés, s annak tudata, hogy helyt kell állnom. Az irodalom és a história vonzotta, de megkedvelte harmadik szakját, a műhelygyakorlatot is. Másokkal együtt úgy vélte, hogy csak akkor válhat sokoldalúbb emberré, ha nemcsak a humán, hanem a reálismereteket is elsajátítja. Ezenfelül énekből és rajzból is jártasságot szerzett, s biológiával is foglalkozott. Akkoriban azt hirdették: a tanár csak úgy állhat hivatása magaslatán, ha bármilyen tárgyat jól oktat. Ezt a szemléletet már túlhaladta az idő, mégis örülök, hogy így történt, mert szélesedett látóköröm, s nem formálódtam szakbarbárrá. Az egykori ifjú szorgalmára, igyekezetére felfigyelt tanára, s másodévesként, demonstrátorrá fogadta. Ezt követte a sokkal felelősségteljesebb megbízatás : egy esztendővel később ő lett a történelem tanszék megbízott vezetője. Húszévesen, diákként! — Varga Zoltán megbetegedett, s nem volt, aki helyettesítse. Amikor előadta kérését, meghökkentem. Se diplomám, se tudományos múltam. így álljak b velem egyidősek elé! Mi történik, ha tiltakoznak, ha szégyent vallók, s kinevetnek? Morfondíroztam eleget, de nem léphettem vissza. Tudtam: nagy fába vágom a fejszém, ezért mindig alaposan felkészültem. Nem ment köny- nyen, éjszakánként bizony csak két-három órát aludtam. Nappal szinte széde- legtem, de a fiúk-lányok elismertek. Tisztelték az akaratot, a tudást. Sőt, a tehetségesebbek között segítőim is akadtak, ők vállalták a szemináriumokat, mert egyedül már nem bírtam a túlzott lekötöttséget. A sikerélmény egyébként kárpótolt a fáradozásért. Néhányan csak elégedetlenkedtek, s panaszos levelet küldtek a minisztériumhoz, helytelenítve, hogy hallgató ült a professzori székbe. Határozott közbelépést, gyors intézkedést sürgettek. Az illetékesek fel is figyeltek a jelzésre. — Az egyik kétórás előadásomra — a Tanácsköztársaságról beszéltem — eljött Boldizsár Iván államtitkár, akit dr. Némedi Lajos igazgató kísért el. Mindjárt sejtettem, miről van szó. Mi tagadás: izgultam, s igen kíváncsi voltam a véleményükre. A vendég azt mondta: „Gratulálok, fiatalember nyugodtan mehetek visz- sza Pestre.” Főnököm meg így értékelt: ,,Én se csináltam volna jobban.” Hát ezért nem sajnáltam az álmatlan éjszakákat,.. Az alma matert emlegetjük, azt a harminc éve alakult intézményt, amely azóta tizenötezer ifjú tanárt bocsátott ki az életbe. Méghozzá rangos útravalóval. — Megtanultuk, hogy csak szorgalommal társult önbizalom a célravezető. S ha ez ötvöződik az egymásért való áldozatkészséggel, akkor valóban embert formálhatunk. Akár a katedrán, akár más poszton. Pécsi István Amikor a pénz nem boldogít... EGY KORÁBBI statisztika szerint országosán az ismertté vált bűncselekmények több mint felét a vagyon elleni bűnesetek teszik ki. Számuk évi átlagban a 70 ezer körül mozog: lopás, betörés, rablás, és a társadalmi tulajdont károsító cselekmények sajnos elég széles skálá. ja. A bíróságok vagyon elleni bűncselekmény miatt 1971. második felében 10 236, 1975 második félévében pedig 11 723 személyt ítéltek el. A kép azóta sem javult, bár például Heves megye a társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűncselekményekben országosan a 17. helyen állt 1976- ban. A vizsgálat megállapította, hogy a felelősségre vont fiatalkorúak túlnyomó többsége személyi tulajdont károsító bűncselekményeket követ el. A felnőtt korúaknái a társadalmi tulajdont sértő cselekmények körében a csalások száma emelkedett feltűnően. A vagyon elleni hűn- cselekmények elkövetőire az erőszakos mód nem jellemző, azonban a rablást elkövető fiatalkorúak száma és részvételi aránya igen magas. Az okozott kár értéke esetenként eltérő, bár összességében évi átlagban milliós nagyságrendről beszélhetünk. A bíróságoknál tárgyalt ügyek túlnyomó többségében az okozott kár nem éri el a kétezer forintot. A társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények kárértéke sajnos igen magas. Megállapították azt is, hogy a gazdálkodási és vagyonkezelési szabályok megsértésével elkövetett bűncselekmények között emelkedett a jelentős, illetve a különösen nagy kárt okozó bűntettek aránya, elsősorban a szövetkezett szektorban. Kik az elkövetők? A FELNŐTT KORÚAK közül a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt elítéltek egynegyede, a személyek javait károsító bűncselekmények miatt felelősségre vontaknak pedig közel fele bűntett előéletű. A nők részvételében bizonyos csökkenés volt tapasztalható. A személyi tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények „résztvevőinek” műveltségi foka, szakképzettsége alacsonyabb, mint a társadalmi tulajdont károsítóké. Ez utóbbiak közül a felnőtt korú elkövetők általában rendezett anyagi körülmények között élő, megfelelő jövedelemmel rendelkező személyek. Ebből is adódik, hogy a vagyon elleni bűncselekmények elkövetését a legritkábban motiválja az anyagi rászorultság. A társadalmi tulajdont károsító eseteknél leginkább a kínálkozó alkalom, az ellenőrzés hiánya, valamint a jövedelemmel enyhén szólva nem arányban álló anyagi igények kielégítésére való törekvés szerepel az okok között. A felderített bűn maga után vonja a büntetést. Az említett eseteknél azonban nem biztos, hogy csak a szabadságvesztés, vagy a szabadságvesztés önmagában eléri a büntetési célt. A BTK nemrégi módosítása, s a kapcsolódó, a tapasztalatokra épült legfelsőbb bírósági állásfoglalások szorgalmazzák a pénz fő- és mellékbüntetés kiszabását is. A Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa ugyanerre hívta fel határozatban a bíróságok figyelmét, amikor megfogalmazta a pénz mellékbüntetéssel kapcsolatban : a vagyoni haszonszerzés céljából elkövetett bűncselekmény esetén az elért nyereséget, vagy előnyt vagyoni hátrányt jelentő büntetéssel, intézkedéssel mindig el kell vonni. A PÉNZBÜNTETÉSEK mértéke körében a megváltozott kereseti, jövedelmi viszonyoknak megfelelően maga. sabb összegű büntetéseket szabnak ki a bíróságok. Míg korábban az ezer forinton aluli pénzbüntetések voltak túlsúlyban, az utóbbi években már a magasabb, a több ezer forintos büntetések a jellemzőek. Megjegyezzük, hogy a törvény szerint — bírói mérlegelésre bízva —- száz forinttól ötvenezer forintig terjedőét a pénz fő-, és mellékbün-j tetés. A pénzbüntetések száma az utóbbi években csaknem a duplájára nőtt, viszont a vagyon elleni bűncse_- lekmények miatt szabadság- vesztésre ítéltek aránya 11— 14 százalékkal csökkent. Heves megyében a közvádas ügyekben az elmúlt esztendőben 760 esetben szabtak ki a bíróságok pénzbüntetést; pénz mellékbüntetést pedig 219 esetben. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy a büntetés összege valamilyen arányban áll az okozott kárral. Itt a bűncselekmény súlyát, társadalmi veszélyességét, a vádlott magatartását mérlegelik. A törvény azonban más peres eljárásokon keresztül biztosítja a kár megtérítését is. Így volt például nemrég az: egri Centrum Áruházzal kan_ csolatos bűnügyben is, ahol a vádlottakat nemcsak pénz- büntetésre, illetve szabadság- vesztésre ítélték, hanem ugyanakkor kötelezték őket az áruháznak okozott kárér- ték megtérítésére is. A TAPASZTALATOK azt mutatják tehát, hogy a pénz- büntetésnek is megvan a visszatartó ereje, s bíróságaink a vagyon elleni bűncselekményeknél egyre inkább élnek ezzel a büntetési formával. Kátai Gábor 1978. április 23., vasárnap Otthon az élet alkonyához Még napjainkban is sokan úgy nevezik ezt az otthont: szegényház. Mert, hogy évtizedekkel ezelőtt valóban ez volt a neve. És nagyon kifejező volt. Később lett belőle szeretetotthon. Ebben már kevésbé sikerült eltalálni a névadóknak az intézmény (?) valódi jellegét: hiányzott ugyanis belőlük a szeretet. De ez régen volt. Most szociális otthon a neve. Az egykori szegényházak, szeretetotthonok utódairól ma is igen sok félreértett, rosszul, vagy egyáltalán meg nem magyarázott ismeretek birtokában úgy beszélnek, mint a társadalmon kí- vülrekedt, félredobott emberek kényszerű gyülekezetéről. A félreértések tisztázása, a megismerés vágya indított el, hogy az egri szociális otthont belülről is lássuk, A környezet sokkal inkább emlékeztet egy szanatóriumra, mint egy meglehetősen, de jogosan szigorú házirenddel bíró intézményre. Sajnos, a szeszélyes április nem kedvezett abban, hogy a park színeit is megcsodáljuk: az eső vigasztalanul és makacsul esett, a csípős szél nem ózont, hanem tűhegyes eső''senp«ket sodort az arcunkba. De egy kis fantáziával könnyű volt elképzelni: ebben a parkban jóleshet az üldögélés. „kvaterkázás”. Jakab Emilné, a városi tanács egészségügyi osztályának szociálpolitikai főelőadója és Kerek KálmAnné. az otthon vezetője a kísérőnk. Kerekná nagy örömmel beszél a „birodalmáról", és láthatóan büszke, amikor végignézzük a szobákat. Mindenütt rend, tisztaság. — Jelenleg 85 lakója van a szociális otthonnak, férfiak, nők, összesen 18 szobában. — Kik a lakók? Valóban „eldobott” szülők? — Nem. Ide azokat az öregeket vesszük fel, akik nem képesek már dolgozni, vagyis csaknem magatehetetlenek. De az szerencsére egyre ritkábban fordul elő, hogy a gyerekek —, ahogyan ön mondta —, „eldobnák” a szüleiket. Szerintem, a mai rohanó világban, amikor minden, ki dolgozik, nem könnyű a szülőkről, a tehetetlen öreg emberekről gondoskodni. Nem is jó az az idős szülőnek, ha naphosszat egyedül gubbaszt a fia, vagy a lánya lakásában. Itt pedig megtalálja a társaságot és a napközbeni törődést; figyelmességet is. — Különben sem lehet csak úgy egyszerűen bedugni a szociális otthonba valakit — mondja a szociálpolitikai főelőadó. — Nem veszünk fel senkit, ha ő maga nem akarja. Tavaly 110 jelentkező volt, egyet sem kellett visszautasítani kizáró okok miatt. 1972-ig mindössze 400 forint volt az ellátási díj, azóta 1 200-ra emelkedett. Talán emiatt is jobban meggondolják a hozzátartozók, hogy kezdemé. nyezzék-e a szociális otthonban történő elhelyezést. De az alapvető oka mégsem ez az örvendetes szemléletváltozásnak. Azt hiszem, kevesebb olvan gyerek van, aki félvállról veszi öreg szülei sorsát. O Wce lm*e bácsi a múlt ■ októbere óta él az otthonban Fehér hajú, szálfitermetű ember. Széles vállait most csüggedten leengedve ül az ágy végén. Nem nehéz szóra bírni, keserű szavak törnek elő belőle, amelyeket régen hordoz magában, és amelyeket már számtalanszor végig, gondolt és elmondott. — A fiaméknál laktam. Egész nap dolgozgattam kint a kertben, pedig már elmúltam 85 éves. A menyem egyszer azt mondta: tűnjek el innen a portájukról. Először az öcsémhez mentem ... — De hát miért nem beszélt erről a fiával? — A fiammal.. ? Ö is mondta, hogy nem akar a felesége családjával összeveszni, menjek el. Az öcsémhez mentem, aztán a húgomhoz, sehol se volt jó. Akkor határoztam el, hogy eljövök a szociális otthonba. Ezt valamikor képzelni se mertem. ., Mélyen önmagába réved: — Pedig az egész nyugdíjamat is a fiaméknak adtam, meg aztán minden munka, ami a ház körül adódott, az én feladatom volt. Itt se bírom ki, hogy ne dolgozzak: tavaly az otthon szőlejét met_ szegettem, de azt mondták, most már pihenjek. Hát, a kanálásig lehet, hogy pihenek. . Korózs János bácsi: — Három éve vagyok a szociális otthonban. A fiamnak nagyon jó beosztása van Miskolcon, sokat keres, szép lakás... Igen ám, csakhogy a harmadik emeleten! Nagyon szerette volna 6 ip, a menyem is, meg az unokák is, ha ott maradok velük. Nem bírtam az egyedüllétet. Egész nap olvastam, a szemem is akkor '•omlott meg. Én magam akartam, hogy ide hozzanak A fiam minden héten kétszer- háromszor meglátogat, hoz ezt-azt, de főleg sseretetet. Ismerkedés fia Bár mindenkinek ilyen lenne! — Mivel telik a nap az otthonban? — Evés-lvás, heverészés — nevet döcögősen. — Meg persze szórakozunk is: verjük a blattot: zsírozunk. Ismeri ezt a játékot? Sokszor nyerek. A lábam, sajnos nem bírja már a sétálást. Néha csak kiülök a parkba, ha jó idő van. O Az otthon vezetőjével és a városi tanács főelőadójával az irodában folytatjuk a beszélgetést. — Kétmillió-egyszáz forintból gazdálkodunk évente — mondja Kerek Kálmánné, majd talán észreveszi, hogy a szokatlanul nagy összeg hallatán kissé meglepődtem, kérdezés nélkül sorolja: — Ebben minden benne van. Az épület és a berendezések felújításától az itt dolgozók béréig. Csupán az étke zés napi 18 forint egy sze mélyre. És — igaz, ezek apróságok, — minden ünnepre ajándékot kapnak öregjeink, sőt, mindenki születésnapját ig megtartjuk, egy kis ajándékkal kedveskedve a? iinnepeltnek. Aztán vannak itt néhányan, akik se nyugdíjat, se egyebet nem kapnak, számukra egy hónapban száz forint zsebpénz is jár, — a napi hírekkel.,. (Fotó: Tóth Gizella) — Az épülettel sajnos gonj dunk van. Valamikor nj araló volt, egyik oldalával a hegynek támaszkodik, s ez a rész vizes. Próbálkoztunk! már mindennel, dupla fallal, szigeteléssel, sajnos, mint ahogyan látja eredménytelenül, — Talán egy új, egy másik épület kellene... — Lesz — veszi át a szót Jakab Emilné, -— Illetve nemsokára épül egy új szociális otthon Egerben, a Csebokszá- ri-lakótelepen. Valószínűleg jövőre hozzá is kezdenek a munkálatokhoz. Most azon tö_. ri a fejét a tanács, hogy egyszintes, vagy kétszintes legyen. Az egyszintes előnyösebb a nehezen járó öregek szempontjából, de helykihasználás szempontjából mindenképpen jobb a kétszintes. És liftet lehet beleszeret i. Egyébként kétszáz személyesre tervezzük. Az egri szociális otthont látva beigazolódottnak látni a névváltoztatást: az egvkori rossz emlékű szegénybe "tk- ból kényelmes, valóban -átJ honos intézmények szüli 'ki Azok érdekében, akik my életet áldoztak a munkára, És reánk... jj Bendó János
