Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-20 / 92. szám
Vékonyabbak, vastagabbak, egymástól távolabb és egy kis darabka térre összezsúfolva, hogy különböző formákat mintázzanak, és ezek a formák a művész parancsára különböző gondolatokat, érzéseket, hangulatokat fejezzenek ki. De csak akkor tudják céljukat elérni, ha a néző, a szemlélődő maga is részese lesz annak a folyamatnak, amelyet a rajzot kialakító kéz végzett, csak most nem az indulástól kell eljutni a végeredményig, hanem a fordított sorrendet kell bejárnia: a kész képet kell „visz- szaszámlálnia” a kritikus pontig. Jelkép: olvashatjuk az egyik kartonon. A trónörökös: áll a másikon ez a név. De folytathatjuk még: Esküvői kép és Barátaim találkozója elnevezésekkel. Pontosan azért ezekkel, mert bennük véljük felfedezni alkotójuk legmarkánsabb vonásait, ha úgy tetszik: legsajátosabb lényegét. De ezek a címszavak önmagukban is alkalmasak arra, hogy igazolják, a kiállító nem tartozik a könnyen érthető és felfogható művészek közé. Ügy mond valamit a valóságról, hogy azt átkölti a maga képére és hasonlatosságára, hogy azt a tényanyagot, amit mi realitásnak nevezünk, ő egy kicsit a mesék varázsos leplével befedi, és így átlénye- gítve adja oda másnak, má1978. április 20., csütörtök 1. Varga Edit bölcsészhallgató, magyar—francia szakos tanárjelölt az államvizsgát megelőző héten a vidéki városba utazott, hogy a gimnázium igazgatójával megbeszélje állása ügyét. Az igazgató a helyettesével meg április végen egy radírszínű Skodán bejárta az ország három bölcsészkarát, hogy francia szakos tanárt szerezzen, mivel három éve hiába próbálkozik pályázattal, sem idős, sem fiatal tanárt nem kap. Kérésére a dékáni hivatalba hívatták azokat a végzős hallgatókat, akik számításba vehetők vidéki tanárkodás tekintetében; négyen össze is jöttek, két házaspár, egyik Szegeden, a másik Debrecenben; de egyikük sem vállalta az állást. Pedig az igazgató sok mindent ígért, egyebek mellett jól fűtött alagsori szobát is, amit majd a tornatermi öltözőből választanak le, egy kis teakonyhával. Mindkét vidéki egyetemen összenéztek a házastársak, aztán a szakállas férjek mosolyogva szóltak: több vállalat, ktsz és tsz ígért már nekik állást, nagyobb fizetéssel és nagyobb lakással; kénytelenek lesznek ezek közül választani, pedig — vallották be csöndesen — tanárok szerettek volna lenni eredetileg. Ezek után az igazgató a helyettesével kétségbeesett kísérletet tett a budapesti bölcsészkaron. (Veszítenivaló nincs, legföljebb szétnéznek Pesten, hátha sikerül Radiál-gumit kapni a Skodához.) Az itteni dékáni .hivatalban egyedül Varga Edittel találkoztak, mivel éppen ott járt, valami orvosi igazolás ügyében. Az igazgató és helyettese csaknem elsírta magát, amikor Varga Edit azt mondta: gondolkodási időt kér. Gondolkozzék csak nyugodtan — biztatta az igazgató és helyettese nyájasan, — de legkésőbb június húszadikáig adja meg a választ. Az igazgató és helyettese boldog volt; a búcsúzásnál kezét csókolommal köszöntek, és csakugyan kezet csókoltak Varga Editnek. Varga Edit utazott hát, mert az államvizsgája előtt a vidéki gimnázium igazgatói irodájában akarta kimondani: vállalja az állást. Június tizenkilencedike volt, nagy meleg. Opera- és balettest szakmunkástanulóknak (Fotó: Szabó Sándor) Bitskey egyszemélyes színháza Volt krumpliorrára érzékeny Cyrano, volt tragikus sorsú Trisztán, szerelmek közt őrlődve. Játszik antik drámát a Körszínházban, s formálja nemzeti történelmünk nemes alakjait a televízió képernyőjén. Mennyi arc, mennyi sors, ami mind Bitskey Tibor nevéhez fűződik. A fiatalok, akik hírére összésereglettek ezen az estén a gyöngyösi főiskola új szellemtől táplált klubjában, most ismét más oldaláról fedezték fel a művészt. Egyszemélyes színházat játszott. Illetve annyi szerepet, ahány költő. író a sze. mélyiséeét adta jól szerkesztett, ügyesen összekötött műsorához, amelyet a közelNem könnyű művészet az, amit a gyöngyösi főiskolások láthatnak Stefanovits Péter jóvoltából a klubtermükben. Akik szeretik a gyorsan felfogható és áttételek nélkül ható képeket, kicsit húzódoznak majd az itt sorakozó táblák előtt nézelődve. Most nem lehet egyetlen pillantással felmérni, átfogni és megérteni azt, ami a kartonokon található vonalakból összeszőve, legyen az akár karc, akár metszet vagy maratás. A legfőbb eszköz a vonal, ez szolgálja az alkotó célját, rendszerint más és más alapanyagra húzva. Vonalak, vonalak és vonalak. jövőben megyeszerte hallhatunk. Bitskey ars poézise? Formai, tartalmi egység, amit leginkább egy Móra-vers sugall. Ezzel indít, de csak, hogy a soron következő poémák — Csokonai, Tóth Árpád, Radnóti, Ady, Szabó Lórin — még inkább erősítsék bennünk a ráismerést a választott mű és a kivitel ösz- szecsengő hitelét, s egyben az előadóművész karakterét. Gazdag ez a portré. Árnyalt, érdeklődő, emócioná- lis! A gyenge világításban, Stefanovits-metszetek hátterében szinte fuvallattá válik, amikor az „Estve” soraival idézi Vitéz Mihály finom— halk, rokokós természeti lísoknak: az én szemem így látja, az én gondolatom így tartja, az én érzésvilágom ilyennek tudja mindazt, ami titeket, minket körülvesz, érdekel, fogva tart, izgat, állásfoglalásra késztet. Emlékeztet mindez a gyerekek lelkivilágára, az ő naivitásukra és groteszkjeire, amik azonban külön-külön is és együtt is a legfontosabb tartalmi jegyeket hordozzák a maguk sajátos kifejezési eszközeinek közvetítésével. Stefanovits Péter képei előtt időzni kell. (Omf) ráját. Tóth Árpád „Április”- ában zenei hasonulása fog meg, ezáltal fogadjuk el a költő filozófiáját, miszerint a halál csak része életünknek. És ennyire igaz, őszinte az a visszafojtott, belső tüzű láza_ dás, mely Rodnóti leveléből szól a hitveshez, idézve haláltáborok szörnyűségét, s a természet feletti erejű akarást: szakadjon le bár a pokol, a gyalázat, valamikor a lágerlakó még visszatér. Aki indulástól ismeri Bits- key Tibort, most konstatálhatja, hogy évekkel, idővel együtt érő, tovább teljesülő művész pódiumokon is! Vala_ ha romantikus kulcsfiguraként. szoc-reál színpadi művek pozitív hőse gyanánt skatulyázták be, amit ugyan eltűrt, mostani műsora azonban a művésziét friss, gazdagabb arca. Az est csúcsa pedig? Talán Szabó Lőrinc szonettciklusa, a „Huszonhatodik év” amely megannyi versben kínozza, gyötri költőjét, e líra múltba hulló alanyát, s ugyanígy az érzékeny hallgatót, egyszervolt szerelem létét perlőn: „Nem múlik ízed ajkamon...”. így maradjon lankadatlan az a kedv is, amely a gyöngyösi főiskolásokat most újólag hatalmába fogta. Nem másért pedig, mint, hogy a Bits- key-műsor nagy sikerének felhajtó erejével közelítsenek a teljesebb embereszményhez, ötvözvén a mezőgazda- sági reáltárgyak, szakmai tudnivalók gondolatkörét a művészetek nemes kötőanya_ gával. (moldvay) Stefanovits Péter képei a gyöngyösi főiskolán A Dobo István Gimnázium énekkara és szólistái Szepesi György a zenetanár szakszerűségével. magyarázta meg a fiataloknak, hol és mikor, miben és milyen módon kapcsolódik a balett, a tánc a zenéhez az emberi test mozgásában, a gesztusokban, a végtagok, az arc játékával, mégis az volt a meggyőzőbb és tanulságosabb, ahogy ezek a fiatalok ezen a kis színpadon azt a Mielőtt a vonat beért volna a vidéki állomásra, Varga Edit fogta nagy bőrtáskáját, és kiment a mosdóba átöltözni. Levetette a sárga pólóinget, a fafmernadrágot, a surranót, magára vett egy patyolatos teher blúzt, sötétkék szoknyát, lakkos, fekete körömcipőt. Levette óriási szemüvegét is, amelynek kerete halványlila volt, s föltett egy szolid krómnikkel keretes pápaszemet. Belenézett a tükörbe, és úgy találta, máris nagyon tanárnós, akár azonnal föladhatna a katedrára. A gimnázium hűvös falai között az utolsó osztály érettségizett. A soron követkéz» diákok ott toporogtak az aulában, rnatrózblúzosan, ünneplő sötétben; akik mái leérettségiztek, hazaszaiad- tak átöltözni, s már hanyagul a falnak támaszkodtak, cigarettáztak, meséltek emezeknek, milyen tételek úsztak mar el, milyen az elnök, stb. Ahogy forgolódott közöttük, nehányan a közelébe jöttek Szia! — köszöntötték. Sziasztok! — mondta utánuk csöndesen. És rögtön tudta: nem sikerült tanárnővé ved- lenie a vasúti mosdóban. Mélyen elpirult, zavartan érdeklődött, merre találja az igazgatói irodát. Már benyitott volna, ha ki nem vágódik az ajtó, ki nem rohan az igazgató, ünneplő sötétben. Válluk egymáshoz ütődött; Varga Edit fölszisz- szent, az igazgató morgott valamit, de nyomban mosolygott is egyet. — Sárika, kérem, beszaladtam az érettségire! — kiáltotta vissza az ajtóból az igazgató. nagy és érdekes illúziót kapták a fiatal művészektől, amitől a színpad színpad, az élet pedig ezekre a percekre átsiklik a művészet hatására egy* izgalmasabb régióba. A balettnövendékeket Kovács Györgyi, a balettintézet koncertmestere kísérte zongorán. S ha ebben a sorozatban újdonságként nyugtázzuk és Rá sem nézett Varga Editre, viharzott végig a folyosón. Fájó vállát tapogatva egy ideig, a régi tablókat böngészte, aztán visszament az aulába a diákok közé; leült egy székre, úgy fordította, hogy sajgó vállát a hideg radiátornak vethesse. — Ha a szögfüggvényeket húzom, végem van — mondta neki egy kezeit tördelő, sapadt lány. — Te mi járatban vagy, csak nem póterettsegizel? — fordult hozza egy nyúlánk fiú. — Magyar—francia szakos tanar vagyok, szeretnek itt tanítani jövőre — mondta, és megint elpirult, mert azt mondta tanár vagyok. És rögtön latta magát, amint kezeit tördelve ott toporog az államvizsga ajtaja előtt, es az jar a fejében, ha Chateaubriand-t huzza, vége van. — Pardon... — hebegte a fiú. — Niycs semmi baj. Kivágódott a folyosói csapóajtó, az igazgató helyettese robbant ki az érettségiről. — Jó napot kívánok! — állt föl Varga Edit. — Jó napot! — torpant meg egy pillanatra a helyettes, és homlokráncolva végignézte. Aztán elfutott, mert Sárika sürgette: — Emiikéin, telefon, az isten szerelmére! Amikor kis idő múlva visszajött, Varga Edit fölállt, és újra köszöntötte. — Ugye maga ... maga a Major Valiékkal érettségizett hetvenkettőben? — állt meg a helyettes nagy tűnődéssel. (Folytatjuk) (Szántó György felvételei) értékeljük a balett megjelenését, legalább ekkora örömmel kell elkönyvelnünk azt a bemutatót, amit Ócskán György munkája eredményeképpen élvezhettünk: az Egri Szimfonikusok a Dobo István Gimnázium énekkarával együtt szólaltatták meg Süssmayernek A névnapi ünnepély című egyfelvonásos gyermekoperáját. A Mozart kortársa által írott mű a családi ünnepség, egy névnap előkészületeibe, a gyermeki izgalmakba és igazságokba vezet el minket, hogy aztán az apró bonyodalmak végül is jól zengő névnapi jókívánságba torkolljanak. Ezt a második meglepetést annál is szívesebben fogadjuk elismeréssel, mert ezzel is eggyel több bizonyítékunk van arra, hogy a városban értékes, és eredményes zenei stúdiók alakulnak ki, ahol a szabványfeladatoktól, iskolai kötelezettségeken messze túlmenően tesznek és nem is keveset a zenei közízlés és a zenei élet fellendítésért. Ez a gyermekopera nemcsak Ocskay kutatási szenvedélyét igazolja, eredmény az is, hogy ennek az előadásnak a létrehozásában egy sokfrontos együttes — sokat és sok helyen vállaló —, az Egri Szimfonikusok álltak helyt. A Dobó Gimnázium énekkarát a sikerült előadáson kívül az is dicséri, hogy hét szólistát tudott felvonultatni, akik közül színes orgánumának értékei és az adott operában énekelt szólószáma miatt is ki kell emelnünk Pánczél Éva teljesítményét. Az Egri Szimfonikusok a már említett számokon kívül Bizet Carmenjének előjátékát, Erkel Hunyadijának Palotását játszották. Szüle Tamást nem először halljuk Egerben. A Zeneművészeti Főiskola operatanszakos hallgatója a Bordalt énekelte Erkel Bánk bánjából. A hanganyag egyre színesedik és reméljük, hogv a magyar operaéneklés egy egyéniséggel gazdagodik majd diplomájának megszerzése után. Farkas András Az Egri Szimfonikusok által indított és a szakmunkás- tanulók zenei nevelését, tájékoztatását szolgálni hivatott sorozatban kedden este a Művelődési Központ dísztermében opera- és balettműsort rendeztek. Még ha rövidet is, és ha csak néhány népszerű és népszerűsítő szemelvényt is kaptak a fiatalok ezen a bő egy óráig tartó műsorban, az elgondolást csak helyeselni lehet. A kitűnő ötletnek örülvén az eleién rögtön arra gondoltunk, hogy ezen a mini- színpadon hogyan is fognak ezek a táncosok „megélni”; de a látvány meggyőzött minket arról, hogy a művészek és a szükség mindenre talál megoldást: a zenesar levonult a nézőtérre és a zsebkendőnyi színpadot átengedte a táncosoknak. A fiatalok számára bizonyára élményt jelentett az Állami Balettintézet két művészkép- zős növendékének, Király Melindának és Szabó Elemérnek a fellépése, akik Csajkovszkij Csipkerózsika című balettjéből Fiorina hercegnő és a Kék madár kettősét táncolták eL Király Melinda és Szabó Elemér
