Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-05 / 55. szám
A társadalomtudományok és a gyakorlat Brigádok az élvonalban Együtt a gépekkel... A közelmúltban vezető párt- és állami szervek megtárgyalták a tudománypolitika időszerű kérdéseit. Hogyan értékelték a társadalom- tudományok fejlődését és milyen igényeket fogalmaztak meg velük szemben? — erről nyilatkozott lapunknak ç Korcsog András, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának helyettes vezetője. — Ml tette szükségessé, hogy napirendre kerüljenek a tudománypolitika kérdései, s hogy vezető testületek átfogóan elemezzék a tudományos élet lej- lödéscnek tapasztalatait? — Ügy gondolom, a legfőbb ok abban jelölhető meg, hogy napjainkban — s ez világjelenség — erőteljesen megnövekedtek a tudományos kutatással szemben támasztott társadalmi igények. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a társadalmi élet legkülönbözőbb szféráinak dinamikus, kiegyensúlyozott fejlődése nem nélkülözheti a tudományok aktiv részvételét és közreműködését. A tudományok növekvő társadalmi jelentősége és szerepe szükségessé teszi, hogy vezető párt- és állami szervek időről időre áttekintsék a tudománypolitika végrehajtását, elemezzék a megvalósítás tapasztalatait, s kijelöljék azokat a tennivalókat, amelyek hatékonyabban szolgálják a szocialista társadalom fejlődésével összefüggő politikai, gazdasági, kulturális és ideológiai feladatok megvalósítását. Mindez nagyon konkrét formákban tükröződött pártunk XI. kongresszusán, a dokumentumokban és hozzászólásokban egyaránt. A tudománypolitika végrehajtásának és a tudományos élet fejlődésének átfogó elemzése közvetlenül összefügg a fejlett szocialista társadalom felépítéséből fakadó — a párt XI. kongresszusán megfogalmazott — feladatok megvalósításával. — A tudománypolitikai irányelvek elfogadása óta megközelítően egy évtized telt el. Miben foglalhatnánk össze a társadalomtudományok ez időszakban elért eredményeit? — A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a társadalomtudományok a gyakorlat felé fordultak. Nemcsak abban az értelemben, hogy hozzájárultak a társadalmi-politikai gyakorlat elméleti megalapozásához, s jobban szolgálták a szocializmus építéséből fakadó gazdasági, kulturális stb. feladatok megoldását, hanem abban az értelemben is, hogy a marxizmus—leni- nizmus elméletének gazdagításával hozzájárultak a tudatformáláshoz, az általános ideológiai tevékenységhez. Ez annál is fontosabb eredmény, mert a hatva ras években erőteljesen érződtek annak hátrányai, hogy a tudományos kutatás túlságosan önmagába zárkózott, befelé fordult., s nem volt kellő kapcsolata a társadalmi élet egyéb területeivel. Megmutatkozik ez abban, hogy erőteljesen nőtt a szocializmus építésének mai, aktuális kérdéseivel foglalkozó kutatások száma. Számos társadalomtudományi ágazatban (történettudomány^ közgazdaságtudomány, irodalomtudományok stb.) a korábbinál jóval nagyobb figyelmet kapott a felszabadulás óta eltelt időszak gazdasági, kulturális, ideológiai, politikai folyamatainak és összefüggéseinek vizsgálata. A tudománypolitikai irányelvek hatására — e kutatások társadalmi presztízsének növekedésével egyidőben — a társadalomtudósok sokkal bátrabban és felelősségteljesebben nyúltak korábban „kényesnek” tartott kérdések vizsgálatához. A társadalom- tudományi kutatások közelebb kerülése a társadalmi gyakorlathoz jelentős változást eredményezett a tudományos eredmények hasznosításában. Mind a központi, mind a helyi párt- és állami szervek a döntések előkészítésébe, a javaslatok kidolgozásába egyre jobban bevonják a társadalomtudományok művelőit, s a gyakorlati megvalósítás konkrét feltételeinek kimunkálásában, a döntések hatásainak elemzésében, ellenőrzésében, egyre nagyobb mértékben támaszkodnak a társadalomtudományokra. Kedvező tapasztalat, hogy a legújabb társadalomtudományi kutatások eredményei egyre jobban beépülnek mind a marxizmus—leninizmus oktatásába, mind a pártpropagandába. Hadd tegyem hozzá, hogy a társadalomtudományi kutatások eredményei konkrét művekben, alkotásokban is kifejeződtek. Számos, az eddigi eredményekre épülő, nagyobb igényű szintetizáló munka jelent meg vagy készülőben van. Elkezdődött például Magyarország történetének tízkötetes kiadása; vagy utalhatok például a magyar irodalom történetének készülő köteteire, a Nyelvatlaszra, a Néprajzi Lexikonra stb. Ezeknek az eredményeknek, az egyéni és kollektív alkotásoknak a fővárosi és a vidéki tudományos kutatók egyaránt részesei voltak. — Ehhez kapcsolódik következő kérdésünk: milyen lényeges változások történtek az elmúlt években a vidéki társadalomtudományi kutatóhelyek fejlődésében, s ezek miképpen kapcsolódtak be az országosan előtérben álló témák kutatásába? — Mint említettem, a társadalomtudományi kutatások eredményeit nem lehet a „főváros—vidék” viszonyban szemlélni és értékelni. A vidék kutatóbázisa szerves része a hazai tudományos élet egészének, és így eredményei is elválaszthatatlanok á hazai kutatóbázis 'egészének alkotásaitól. A vidéki kutatóbázis mind volumenében, mind pedig minőségében erőteljesen fejlődött, bár az 1969. és 1975. évi statisztikai adatok összehasonlítása alapján a főváros és a vidék aránya nem változott. A vidéki tudományos élet fejlődésében nagy szerepet játszottak a regionális akadémiai bizottságok. Eddig négy városban — Szeged, Pécs, Veszprém és Debrecen — jött létre ilyen bizoitÉvről évre nagyok a feladatai a 31. számú Állami Építőipari Vállalatnak Bélapátfalván. Idei, 410 millió forint értékű megbízása is akkora, hogy teljesítéséhez bizony már kevés a saját gárda: a mindennapi munkához idegen alvállalkozókat, katonákat, hazai és külföldi vendégdolgozókat kellett segítségül hívnia. Így kerültek — immár lengyel építők is a cementgyári nagyberuházás területére. Valóságos csapatra való van belőlük a pernyetárolónál, ahol a kijelölt bérmunkát végzik: ácsolnak, vasbetont szerelnek az előkészített „terepen.” — Több mint hetvenen vagyunk — magyarázza Tóvári József tolmácskodása mellett Witold Taczalski főépítésvezető. — Érdekes, izgalmas a vállalkozásunk, de nem ismeretlen, a legkevésbé sem szokatlan. Cégünk, a krakkói vállalat ugyanis számos programban vett már részt alapítása óta. Épített kohót, dobozgyárat, tejüzemet, járműjavítót, vízmüvet, s hatalmas cementgyárat is, hogy csupán néhányat említsek. Idegenben, sőt, Magyarországon sem először járunk: néhányunk például a Hajdúságban születő kábái cukorgyártól jött át ide Bélapátfalvára. Bízunk benne, hogy becsülettel elvégezzük ez alkalommal is, amit kérnek tőlünk, s elégedettek lesznek munkánkkal. ...! Fiatal ember a főépítésvezető, s igencsak egykorú lehet vele a tolmács is. ság, s kialakulóban van az ötödik, a miskolci is. Mint ismeretes, a bizottságok több megyére kiterjedő hatókörrel működnek, s jelentős szerepet játszanak a helyi tudományos erők tevékenységének összefogásában, szervezésében. Így nem kis részük volt abban, hogy a vidéken működő akadémiai intézmények, egyetemek, főiskolák és egyéb kutatóhelyek egyre m- ,kább bekapcsolódnak a társadalomtudományok országos jelentőségű kutatási feladatainak megoldásába. A helyi társadalomtudományi kutatásokban fontos szerepet játszottak — és a jövőben is játszanak — a tudományos társaságok és szervezetek — a TIT, a Közgazdasági Társaság stb. — vidéki szervezetei, örvendetesnek tartom, hogy a megyei pártbizottságok oktatási igazgatóságai egyre inkább bekapcsolódnak a központi témák kutatásába, és mindinkább a megyékben folyó társadalomtudományi kutatómunka bázisává, centrumává válnak. Az elért eredmények ellenére is gond azonban, hogy a főváros és vidék, az országos és a helyi intézmények között még nem kielégítő az információs és a kapcsolat- rendszer. Sok helyen nem ismerik kellőképpen, melyek a tartalmi súlypontjai egy- egy kiemelt, országos témá • nak; nem tudják, miként kapcsolódhatnának be érdemben annak kutatásába. A tudományszervezési tapasztalatlanság is közrejátszik abban, hogy a társadalomtudomány vidéki bázisai még nincsenek megfelelően bevonva az országosan központi helyen álló kérdések kutatásába. — A fejlett szocialista társadalom építésével járó feladatok, az új társadalmi összefüggések és folyamatok elmélyültebb feltárása a társadalomtudományokkal szemben is fokozottabb tartalmi, minőségi követelményeket támaszt. Melyek a legfontosabb teendők a társadalomtudományok további fejlesztésében és milyen szerepet játszhatnak a feladatok megoldásában a vidéki bázishelyek? — Alapvető feladatunk az, hogy a társadalomtudományok alkotó módon járuljanak hozzá a fejlett szocialista társadalom építéséhez, sokirányú, bonyolult feladatainak megoldásához. A társadalomtudományoktól azt várjuk, hogy a szocialista építés hazai és nemzetközi tapasztalatainak általánosításával, tudományos igényű szintézisével segítsék elő a gyakorlati feladatok megoldását, s a marxizmus—leninizmus elméletének gazdagításával biztosítsák a marxizmus pozícióinak erősítését a társadalomtudományi kutatásokban és a közgondolkodásban is. A követelmények tehát nagyok, ugyanakkor a társadalomtudományokról is elmondhatjuk, hogy a fejlesztés extenzív szakasza — egykét területet kivéve — fokozatosan lezárul. A növekvő feladatokkal tehát nem nő arányban a kutatóbázis terjedelme, kapacitása. Ez azt jelenti, hogy a társadalom- tudományokkal szemben támasztott növekvő igényeket csak a kutatóbázis strukturális átalakításával, a jobb témakoncentrálással és a hatékonyság fejlesztésével tudjuk kielégíteni. Ügy ítéljük meg, hogy a vidéki kutatóbázis rendelkezik ilyen jellegű tartalékokkal. Ezért a tudományirányi- tásndk, a tervezésnek, az anyagi-pénzügyi alapok elosztásának olyan irányban kell hatnia, hogy ezeket a potenciális tartalékokat minél jobban kihasználhassuk. Az országos állami Irányító- szervek erre fokozott figyelmet fordítanak a jövőben, s ezt várjuk, kérjük a megyei szervektől Is. Szorgalmazzák a különböző tudományterületekkel foglalkozó kutatók összefogását, együttes tevékenységét, a komplex, több tudományágra kiterjedő, úgynevezett interdiszciplináris kutatásokat. Lépjenek fel a helyi elzárkózás néhol tapasztalható jelenségeivel szemben, hívják fel a kutatók figyelmét arra, hogy vegyék tekintetbe és hasznosítsák a másutt született kutatási eredményeket is. A megyei párt- és állami szervek ezzel nagy segítséget nyújthatnak abban, hogy a vidéken dolgozó társadalom- tudományi kutatók, az ilyen tevékenységgel is foglalkozó oktatási és más intézmények az eddiginél erőteljesebben legyenek részesei a társadalomtudományokra tiáruló új feladatok megoldásának, a tudomány és a társadalmi gyakorlat további közelítésének — fejezte be nyilatkozatát Korcsog András. n daruhoz nem kell tolmács Lengyel építők között—Bélapátfalván Tóvári József —, aki egyben építésvezető — mosolyogva mondja, hogy: teljesen egyidősek. Harminc esztendősek mind a ketten. S amíg az építkezést járjuk így hármasban, sztorit mesél : — Magyar nevem ellenére is lengyel állampolgár vagyok. Kárpátaljai apám ugyanis Ausztriában lengyel nőt vett feleségül. Jómagam egyébként már a Szovjetunióban születtem, s csak tízéves koromban kerültem ki családommal Krakkóba, ahol aztán az egyetemet is végeztem. Asszonyt azonban Magyarországon választottam, méghozzá itt a közelben: Egerben! Turistaként, egy kiránduláson. Úgyhogy most egy kicsit ide is hazajöttem... Hegesztés közben szólítjuk meg Henryk Hardeckit. — Igazából ács lennék — beszéli — csak hát ezt a munkát is el kell végeznem, amit most rámbíztak. Máskor asztalosokodom. Különben: igazán nem is tudom már, hogy mit nem csináltam 14 éves koromtól, amióta az építőipart szolgálom ? ! — Hogy érzi magát Bélapátfalván? — Köszönöm, jól. Mint korábban Kábán. Igaz, itt még nem sikerült annyira összemelegednem a magyar kollégákkal, mint amott, a cukorgyárnál. Nincs még olyan kedves, jó barátom, mint István volt, vagy a Kálmán. Bízom azonban abban, hogy előbb, vagy utóbb azért Bélapátfalván is sikerül jól összejönnünk néhány helybelivel! Hanem a koszttal, nos, igen, a koszttal már biztosan nehezebb lesz megbarátkoznom. Érzem. Nem tehetek róla, de, hogy őszinte legyek: ezekkel a fűszeres, paprikás magyar ételekkel meglehetősen hadilábán állok. Csupán néhány leves vígasztal meg kissé, no, meg a kitűnő bor, a bikavér. Ám, lehet, hogy különös, azért néha a pirított krumplit aludtejjel, vagy a kedvenc káposztalevest, még a bikavérért sem adnám oda! Antoni Bukowiec az előőrstől jóval későbben, nem egészen három hete érkezett. Bőrfeldolgozó gyárat, illetve textilüzemet épített odahaza, mielőtt ide szólították. — Hiányzik, nagyon hiányzik a család, hiszen még soha nem voltam tőle Ilyen mesz- szi! — halljuk a munkástól. — No, de talán később megszokom én is, hogy ritkábban vagyok otthon. Mindenesetre: itt sem érzem magam éppen 1972-től dolgoznak együtt a Mátravidéki Fémművek füJ zesabonyi gyárában az „Április 4” szocialista brigád tagjai. A tizennyolc fős kollektíva a koronaüzemben a koronadugó kivágását és készregyártását végzi. Munkájukért 1977-ben elnyerték a bronzkoszorús címet és jelenleg is kitüntetés várományosai a vállalatnál. A gumfrozógépnél, Tomkó Jánosné. Milyen minőségű a lemez? Fegler Béla brigádvezető a brigád két tagjával, Fegler Bélánéval és Báder Györgynével. (Fotó: Szántó György) I idegenben ! Sokan vagyunk lengyelek, s jól együttműködünk magyar barátainkkal. Itt van például éppen egy kiváló barátunk, Kopasz Sándor! — mutat a helybeliek közül a „Kirov” daru kezelőjére. — olyan jó érzékkel, oly ügyesen, szorgalmasan dolgozik a kezünk alá, hogy valósággal élvezet igénybe venni a segítségét! Tolmács nélkül is remekül boldogulunk egymással! A társa, Jerzy Sraniski helyeslőén bólogat. Egyetért a dicsérettel, sőt — kivehetően — megtoldja még néhány jó szóval. S kiegészítésként pedig barátságosan vállon veregeti a magyar darusembert. Jerzy — „Gyuri” —, mint a tolmács beszéli: valóságos világ járt építő! Fiatal kora ellenére is dolgozott már, Csehszlovákiában. és az NDK-ban. Élvezi, szereti, amit csinál. Ha hozzáfog — ahogy mondani szokás —: valósággal ég a munka a keze alatt! Fel sem veszi, hogy két műszakos a munkarendje, s ha délelőttös, 10 órát is kinn tölt az építkezésen. — No, azért nem tagadom — vallja —: nekem is jólesik munka után egy kicsit lazítani a szálláson. Érzem, kell a pihenés. A rádió, a tv, az olvasás, vagy akár csak egy jó nyújtózkodás is, az ágyon. A rádióból a lengyel adást hallgatjuk, a tv-n meg a magyar műsort nézzük. Van saját könyvtárunk, vagy 300—40n kötettel, s bár általában csak egyhetes késéssel, de kijut hozzánk a hazai újság is... — Négyen lakunk egy szó. bábán — szól közbe Bukowi- ec, az Idősebb lengyel. — Talán sok ez egy kicsit, de kétségtelenül vidámabb így. Nem unatkozunk annyira, jobban megy a szöveg, ha nekifogunk. — Néha főzőcskézünk is — mondja Tadeusz Radzieda, az egyik művezető. — Kár, hogy a szállás három hűtőszekrényéből csak kettő jó, kettőben tudunk élelmiszert tárolni a vacsoránkhoz, s csaknem nyolcvanunkra mindössze négy villanymelegítőt tudtak biztosítani. No, de azért mindig megoldjuk valahogy a dolgot! — mosolyog. — Mit láttak már a kör* nyékből? • — Sajnos, még nem sokat — válaszolják kórusban lengyel barátaink. — Sok a munka, a hét végén is dolgozunk. A négy vasárnapból is legalább kettő munkával telik... Néhányan, persze már jártak Egerben, Miskolcon, de például a csodálatos Szilvásváradon, ami, mint mondják, itt van a szóm* szódban: még egyikünk sem volt. No, de ami késik, az nem múlik! Amint jobb idők lesznek, feltétlenül szakítunk időt egy-egy emlékezetesebb kirándulásra is... ! Gyóni Gyula | 1978. március 5., vasárnap )
