Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-26 / 73. szám

t^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^1^

vagy...

Nem hazabeszélek, de jó, ha az ember újságot olvas. Jó, mert hírt kap olyasról, amiről eladdig nem tudott és jó, mert a hír kapcsán módja van egyen és máson eltöprengenie, a hírt továbbgondolnia, a hír cselekményszálait továbbgombolyítania. Mindez onnan jutott az eszembe, hogy a napilap gondos átböngészése közben egy első olvastán nem különösebben fel-, vagy odafigyelésre méltó hirecs- kén akadt meg a tekintetem. A hír csupán ennyi volt: . a gyermekek munkára neveléséről tárgyalt az úttörőszövetség ..Helyes, mormoltam magamban, nem lehet elég korán megkezdeni a nevelést általában, és konkréten nem, ha a munkáról van szó. És miért ne lenne ez feladata és gondja az úttörőszövetségnek?

Idáig jutottam a hír önmagámnak való kommentálásában és már lapoztam volna is tovább, ha fel nem ködük bennem a kaján ötlet, mi lenne, ha olyasféle hírt olvasnék a lapokban, miszerint: „a felnőttek munkára neveléséről tárgyalt a már utat törtek szövetsége..Ha a több mint egymillió és kétszázezer úttörő helyett és mellett a több mint ötmillió munkára képes felnőttet nevelné munkára egy szövetség, de legalábbis e milliók közül azt a nem kevés számút, aki szívesen elmenne a munka temetésére, ha vinnék, s nem mennie kellene.

Aztán fűzvén tovább a gondolatot a hír kapcsán, amely még egy újabb mondatocskát szentel annak a nem lebecsülhető ténynek, hogy az úttörők milyen büszkék iskolájukra, s a világért el nem mulasztanák, hogy társadalmi munkájuk végzése során ki ne hangsúlyozzák: mely iskola neveltjei ők — fűzvén tovább tehát a gondolatot, újabb töprengeni való akadt a számomra. Jelesen : a felnőtt munkás, a munkálkodó munkás, a munkára nevelt dolgozója valamely üzemnek, büszke-e, hogy éppen annak az üzemnek a dolgozója, amelyiknek az? Aligha vitás, hogy Csepelen lenni munkásnak, vagy a Lenin Kohászati Művekben, avagy a Ganzban, az fogalmat és nevet és talán — miért: talán? — már önmagában véve Is rangot és tekintélyt is jelenthet. Jól csengő nevű, nagy múltú, hagyományokkal gazdagon rendelkező, jobbára a munka sikereiről és a termékek minőségéről híres nagy gyárak munkavállalójának lenni, gondolom, presztízs is lehet.

Mert mégsem minden a pénz. Még akkor sem, ha a pénz végképpen nem lebecsülendő valami.

De vajon valóban presztízst jelent-e mindenütt és általában? Vajon valóban büszkélkedve mondja-e a bervai. vagy a siroki munkás, a visontai külfejtés bányásza, hogy ő ott dolgozik, ahol? Akitől kérdem, munkásból lett középvezető az egyik Heves megyei üzemben, megrántja a vállát, tűnődik egy pillanatra, úgy válaszol:

— ... hát.,. szóval, hogy is mondjam. En még ezen így nem is gondolkodtam... Az biztos, hogy vagyunk jó néhányon, akik sok éve dolgozván itt. el sem tudnánk képzelni az életünket a gyár nélkül. De, hogy büszke? ... Mégis azt hiszem, hogy büszke vagyok. Én is, meg a jó melósok .. . meg mindenki, akit megbecsülnek ,,. Igen, szívesen mondom, hogy hol dolgozom...

— A szövetkezeti ipart képviselő ismerősöm, vállat ránt:

— Mi a nyavalyát büszkélkedjem? Pénz van, az a lényeg Mondjam, hogy melyik kátéeszben vagyok? Jobb, ha nem tudják, minek szidják azt is, meg miatta engem is... A pénz, az a lényeg. Ha pénzem van, büszke vagyok, ha nincs, hát akkor pironkodom... Így van ez, kérem...

— Hát ez meg honnan jutott az eszedbe? — kérdi visz- sza a szövetkezeti elnök... Mondom a hírt, amit olvastam, azt is, hogyan töprengtem végig a gondolatsort, amíg hozzá is eljutottam a kérdéssel, büszkék-e a tagok, mert ebben a szövetkezetben dolgoznak, s hogy egyáltalán szövetkezetben dolgoznak.

— Ha tizenöt éve kérded, akkor talán még azt is letagadják, hogy szövetkezeti tagok, mert nem is a szövetkezetét szégyellték, hanem azt, hogy beléptek. . Ma? Megkérdezem az emberem, hogy hova valósi... Három községből lett egy szövetkezet, így hát nyilván a falu nevére kérdek... Erre magától értetődően válaszolja, hogy hová... Es a szövetkezet nevét mondja, nem a falujáét... Valamikor annyi vicc és annyi gúny járta, amennyi irigység most a szövetkezeti parasztság miatt... Mégha nem is jó fokmérő, de sokat mutat ám ez az irigység... Sokat... Én különben büszke vagyok bizony, hogy szövetkezetben dolgozom, meg hogy ennek vagyok az elnöke...

A srác húszéves és hülyének néz, amikor rákérdezek.

— Hogy micsoda? Büszke? Mire? Gyengén muzsikál a csapat, lehet, hogy ki is esünk... Ja. hogy a munkahelyemre? Nem is tudom... De miért kellene büszkének lennem? Miért?

Valóban: miért?

És kiknek? És kiktől várható el, hogy büszkék legyenek az üzemre, ahol dolgoznak, s milyennek kell lennie annak az üzemnek, amelyre büszke lehet a becsületes

munkása?

Az íróasztal sarkáról újra előkotrom az újságot, elolvasom immáron még egyszer a hír befejező sorait is: .... a gyermek munkára nevelésére teremt további alkal- mat... a kezdeményezett 12 napos közhasznú munkavég- és fokozatos bevezetése az általános és középiskolákban...” És máris az újabb kérdés: ha olyanok között végok ezek a gyermekek a munkára neveltetés közhasznú munkáját, akikben semmi büszkeség munkahelyük és 'nunkásmivoltuk iránt, nem lesz-e jogos majd velük kapcsolatban is feltenni a kaján-profán kérdést egykoron: ■nem kellene-e megszervezni a felnőttek munkára nevelését is?”

Am erre a kérdésre éppen kaján volta miatt már nem

kérek senkitől és sehonnan választ. Még magamtól sem.

i

Ebből a szép parasztházból múzeum lesz

ükk... Sok csodálatos

tájat ismerek, de a Bükknél nincs csodálatosabb. — Sok megkapó szépsége van a hazának, de a Bükk a legregényesebb. — Minden szépségnek kútfeje. — Sok ilyen poé- tikus mondatot olvashatunk a Bükk hegység leírásaiban. Még az alföldet imádó Petőfi is csupa elragadtatással hajt fejet előtte Miskolcról keltezett útilevelében: „A természettel mulattam, az én legkedvesebb barátommal, kinek semmi titka nincs előttem.” És mennyi rajongás, szeretet melegsége süt Herman Ottó vallomásából : „Gyermekéveim legszebb emlékei bükkerdőből mosolyognak felém. Hányszor osontam ki a házból, mélyedtem el a bükkösbe, az egyetlen templomba, amelyben igazán szívem és eszem szerint tudok ájtatos lenni. És milyen is ez a templom! Földjét halo- ványsárga levelek borítják, oly szépen, mintha nem is a szél, hanem gondos kéz hintette volna el”.

A mai krónikás már nem mondhat semmi újat, még azzal sem, hogy jut bőven a természet szépségeiből a hegység kis falujának, Szilvásváradnak is. Szilvásvárad a Bükk nyugati kapuja. Az utak mentén színes, szép

köntösű, magas homlokú házak, városba ülő villák sorakoznak, habzó virágú ablakokkal. A forgalmas települések közé tartozik, hiszen az év minden szakában kirándulók és turisták népes serege látogatja, köztük igen nagy számban külföldiek.

Három éve jobbadán még csak tervekről, elképzelésekről számolhattam be innét. Most — az idegenforgalmi szezon kezdete előtt — annak az izgalmas kérdésnek megválaszolására utaztam háztűznézőbe, hogy: mi valósult meg a tervekből, Szilvásvárad és környékének fejlődése lépést tart-e az érdeklődés rohamos növekedésével? Miután széjjelnéztünk a faluban, a tanácsházára kopogtattunk be, ahol Rojtos József elnökkel és Kovács Mihályné vb-titkárrai beszélgettünk.

— Nemzetközi és egyben országos jelentőségű üdülőSzilvásvárad!

Saáztssznéző

hely Szilvásvárad — kezdte Bojtos József. — Éppen ezért nagyon fontos feladatunk annak biztosítása, hogy minden további fejlesztés a község szerepköréhez igazodjon, hogy az idegenforgalmi igényeket minél jobban kielégítsük, és az ehhez szükséges fedezeteket megteremtsük. Komplex fejlesztési programunk és intézkedési tervünk 1985-ig kidolgozott, s ezek ott vannak a megyei tanács tervosztályán is, hogy az átfogó fejlesztési programok összeállításakor ránk is gondoljanak. Nincs is semmi panaszunk, mert az idegenforgalommal törődő: :í megyei és országos szervek jó mecénásaink.

Kovács Mihályné, vb-tit- kár az eredményeket sorolta elő:

— Megépült a nyitott lo- vasbemutató-pálya, s hozzá élelmiszer-, büfé-, pecsenyesütőd ajándékpavilonok.

nyokat, autóparkolókat. Ivó- vízgondjaink nincsenek. A nádasdi lemezgyár vezetékéről kapjuk a Szalajka-forrás kristálytiszta, egészséges vizét. Szennyvízhálózatunk is elkészült, a derítőművel együtt. És egy modern szállóval gyarapodunk most. Mindezek értéke sok-sok millió forint, amit sok szerv, vállalat, gazdaság, intézmény összefogása teremtett elő.

Fölötte szívesen fogadják a község rangosodását, gyarapodását a szilvásiak. Maguk is — kedvesen versengve egymással — sokat tesznek a falukép szépüléséért.

— Itt nem rakják takarékba a pénzüket az emberek, sőt, amit eddig kamatoztattak is, sorra kiszedik, hogv korszerűsítsék házaikat Parkettáztatnak, csempéztetnek. fürdőszobát csináltatnak. Rendben tartják portájukat és környékét, árkot tisztítanak, füvet kaszálnak, virágosíta- nak. űtszás forintokért rendelnek rózsatöveket, dísznövényeket.

A község fejlődése az utóbbi három év során szembetűnő, de egyik évről a másikra is sok a gazdagodás, a változás. Még idén átadják pl. az új házasságkötő termet, amely a tanácsház mellett épül. Erre azért is nagy szükség volt már, mert a szil— vásiakon kívül a közeli és távoli környék igényeit ugyancsak szolgálja majd. Ugyanis Borsodnádasdról, Sajószentpéterről, Özdról, Csernejből, Btíkkmogyorósd- ról jönnek ide kimondani a boldogító igent. És eskettek már külföldieket, holland meg dán párt is.

Sor kerül hamarosan a kastély-üdülő felújítására és bővítésére. Idén restaurálják azt az I860 körül épült szép parasztházat is, amelyben múzeumot nyitnak. Tervezik ipari műemlékük, az öreg malom felújítását. A későbbiekben kilátót építenek a Bálvány és az Istállóskő tetejére. És hosszan lehetne még idézni a tervekből, elképzelésekből, a sodró lendületű fejlesztési munka feladataiból. Ám a község vezetői most a gondokra terelik a szót.

— Nem lehetünk elégedettek a kereskedelmi ellátás és a vendéglátás színvonalával. A múlt nyáron az áruellátás igen ingadozó volt, sok problémát okozott a kenyér, a hús- készítmények és a zöldség-, gyümölcs hiánya, kimaradása. Az egyik élelmiszerboltot éppen az idegenforgalmi szezon kellős közepén zárták be, tatarozás miatt, két hétre. A vendéglátásra annyit, hogy messze elmarad attól, amit a község nemzetközi üdülőhelyi rangja megkövetelne.

A természeti és tájképi szépségek mellett az idegen- forgalom legnagyobb vonzerejét jelentik a lovasrendezvények, amelyek országos és nemzetközi rangú bemutatók, versenyek. A lovasrendezvények szervezése, lebonyolítása a Szilvásvárad! Állami Gazdaság vállára nehezedik, s ezt a feladatot eddig sikeresen, példamutató áldozatossággal teljesítette. Kovács Mihály, a gazdaság igazgatója mégsem elégedett:

— Ha a lovaspálya avató- jának programját is számoljuk, 1976. óta hét lovasrendezvényünk volt. Csak 1977- ben 24 ezren voltak kíváncsiak pragramjainkra. Ez kevés, ha azt vesszük, hogy a lelátókon 18 ezren helyezkedhetnek el kényelmesen. A hibát az elégtelen propagandában kell keresni. Sem Hevesben, sem Észak-Magyarország más megyéjében nem kapunk a hírközlő szervektől megfelelő támogatást, mert rendezvényeinket csupán a Szilvásvárad! Állami Gazdaság magángazdasági tevékenységeként kezelik. Nincs a világon még egy olyan lipicai tenyészet, mint nálunk. Emellett kormányhatározat szabja meg, hogy Szilvásváradot Észak-Magvarország lovasközpontjává kell fejleszteni. Ezért épült nemzetközi szintű lovaspálya, és ezért vari 7 nak magas színvonalú rendezvények.

Tegyük mindjárt hozzá : ezért épült fel a motel, modern szálló is, amelyet április végén adnak át — országos sajtótájékoztató keretében, A motel 93 személyes, beruházási költsége pedig 11 millió forint.

— Más tervünk is van még a tarsolyban — mondja Kovács Mihály. — Magyarországon először, itt Szilvásváradon, újra életre hívjuk, megteremtjük a magyar lovasiskolát, az úgynevezett spanyoliskolát. Már ez évben a lovaspályával szemben, a Szalajka-völgy bejáratának bal oldalán, hozzákezdünk egy fedett lovarda építéséhez. Alapterülete 27x72,50 m, bemutatótere: 20x60 m lesz.

Szögletesen kialakított U alakú lelátóján 1000 néző foglalhat majd helyet. Az építés költsége 4,5 millió forint.

Háztűznéző utunk utolsónak -a Szalajka-völgybe vezet. A Bükki Nemzeti Párk területén járunk. Ide tervezik azt a fogadóközpontot, ahol majd filmvetítés és szóbeli tájékoztatás segíti a nemzeti park értékeinek megismerését, s innét indulhatnak el az érdeklődők — szakképzett vezetők kalauzolásával — azokra a „tanösvényekre”, ahol az élő múzeum kincseit láthatják.

A Bükk élő múzeumában 1971. óta szabadtéri erdei múzeumot is láthatunk, a Szalajka-völgybői kiágazó Horotna-völgy elején. Itt láthatjuk a múltat, az erdő munkásainak viszontagságos életét idéző rekvizítumokat. Eredeti állapotukban, korhű berendezésekkel állnak a nyomorúságos szálláshelyek, amelyek mellől nem hiányoznak az ősi munkafolyamatokat szemléltető kezdetleges munkaeszközök, szerszámok sem.

Az erdei múzeum állandóan nemzetközi gyűjteménnyel bővül. Tervezik egy állandó zárttéri erdészeti múzeum létrehozásást is. S ami három éve még csak a tervekben szerepelt, de ma már valóság — a vadaskert. A hegység nagyvadjai — szarvasok, őzek, muflonok és vaddisznók — kaptak itt helyet, kedvező és természetes körülmények között.

A Szilvásváradra ’ látogatóknak kedvére szolgál egy legújabb hír is. Meghosszabbítják az erdei kisvasút sínpárját 3 km-nyi szakaszon. 1980-tól már kisvonaton utazhatunk a Mária-bánya és a Szalajka-völgy közötti úton, a Bükk legmagasabb csúcsa az Istállóskő bokájáig. S talán elkövetkezik hamarosan az az idő is, hogy libegő szállítja fel a kirándulókat a völgyből a hegyorom- zotra, ahol máris az őserdő közvetlen szomszédságában lehetünk, és pihentető sétára indulhat a bakancsos kiránduló is a csönd, a nyugalom, a friss-tisza levegő, a természet remekműveket csodált*) tó, áhitatos „tempIofoAv'an .

Pataky Dezső

Abrakra várva...

(Fotó: Tóth Gizella) Építettünk parkokat, sétá-