Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-26 / 73. szám
Haza a házak között 1_| azafelé tartok, haza a házak közé, ahol lakom. A réten vágok keresztül, ahol füvek perjéit zizeg- teti a szél. Fakult szálak csapódnak fel köröttem, suhognak el lábam mellett, ahogy lépdelek. Nyomaim eldobott kalárisként fűződnek gyöngysorrá a dombtetőig. Mennyi nyomot őrizhet ez a föld? Hány vándorút vezethetett végig rajta, népeket vezérelve óhazából új hazába, míg végül otthonra lelt rajta e nemzet? Hány nemzedéket hordtak hátukon a mezőkről, szőlődombok közül szelíden hazakanyargó dűlőutak? Hányszor dübörögtek rajta harcba vágtató ménpaták, hányszor szántották, tiporták, becstelenítették meg e termő televényt harckocsik hernyótalpai? Mit temet magában, milyen emlékeket őriz ez a föld? Kié ez a föld? A szél nem tud felelni. A történelem huzata egykedvűen görgeti megtépázott leveleit az időverte rét fü_ csomói között. Visszapillanthatunk, előre tekinthetünk, de utunkat csak most járhatjuk meg Utamat csak most lelhetem föl én is, hogy hazataláljak, haza, a házak közé, ahol élek. De mi is az én hazám? Ez a föld? A fű? A házak? Az emberek? Ráleltem-e vajon arra az egyetlen útra, amely hazát is jelent a házak között? Valamikor úgy gondoltam: igen. A haza fogalma szent egységben lebegett előttem, megfoghatatlan, forma nélküli, mindenen túli és mindentől független lényegi mivoltában, csak éppen azt nem tudtam megmondani, hogy miben is rejlik ez a bizonyos lényegi mivolt. És ma? Minden józan számítás szerint túl életem felén, ma nevén tudom-e nevezni hazámat? És ezen túl, szeretem-e ezt a hazát? De hát hogyan szeressem? Megtanultam-e, megtanítottak-e rá, hogy hogyan kell szeretni? Vagy a történelem fel- tornyosulő viharfelhőire hát- rapiilantva inkább csak azt tudjuk, hogyan nem szabad, vagy hogyan nem kellett volna. De mit is kellene szeretnem pontosan rajta? Miből áll össze, miből sodródik, milyen láthatatlan, ta- pinthatatlan fonalakból áll össze a haza csodálatos finomságú. gyönyörűséges szö- vétneke? Mi is hát a haza? M eg merjem-e, meg szabad-e említenem Bur- kust, ezt a szürkeségében (fotó: Tóth Gizella) Alig több mint egy esztendő telt el 1977. március 15. óta, és ez a nao igen nevezetes dr. Popp Győző számára: ekkor kezdte meg körzeti orvosi tevékenységét a szép fekvésű Ostoros községben és a szomszédos Novaion. A fiatal — most 38 éves — doktor megjelenése, összhangban munkába állásának nevezetes napjával: forradalmi változást jelentett a két község egészségügyében. — Én inkább úgy mondanám: elkezdtünk valamit, ami szokatlan volt a körzetben élők számára — igvekszik pontos képet adni munkájáról Papp doktor.— bölcs korcskutyát, aki reggelenként mindig ott áll a sarki kis üzlet bejáratában — erről tudom, hogy öreg gazdája bent csoszog filctalpú papucsában a pultok között, s kekszet válogat az olcsóbbik fajtából. Burkus méltóságteljesen áll az ajtóban, várja hűséges, rendíthetetlen kutyatürelemmél gazdáját, akinek nagyobb szüksége van erre a kutyára, mint a kutyának gazdájára. Burkus áll, s csak orrának egy finom rezdülése árulja el, hogy megismert a járókelők forgatagában, hogy valami érthetetlen módon, valami rejtett, titkos szálon közünk van egymáshoz. Szabad ezt megemlítenem a hazával kapcsolatban? Szabad-e habos, olcsó sörökről beszélni, amit a nyár melegében munka után együtt emeltünk egymás egészségére barátokkal? Ide illik—e a szénaszagú csillagos éjszaka, ide illik-e, amikor először neveztem szépséges nyelvünkön csillagszeműnek valakit? Szabad-e kiejtenem Z. szerelmem nevét, aki botladozó mondatokkal bizonygatta az Atlanti-óceán végtelen vízsivatagjának partján, hogy a XX. század utolsó harmadában idejétmúlt dolog hazáról, rögről, kötődésről beszélni. Szárnyalni kell, kötelékek nélkül, mint a föld egyetemes lakója, akinek egyetlen lényegi jegye van, hogy ember, s emberségében maradjon meg, mindegy milyen földdarabon. Igaza lenne? Igaz lenne, hogy az érzelmeink szitáján fönnakadó, hazához tapadó élményrögeink súlyos tehertételek csupán? Vagy ezek az aranyrögök? Ezek a mesésen csillogó valódi gyémántok, amelyeket mindig kivet a hamu, s melyeknek fényénél köny- nyebb értő, világos, tiszta fejjel hazát szeretni? Megfér-e az érzelem kagylógyöngye, a racionális haza- szeretet komoly építményének mélyén? Milyen a racionális haza- szeretet? H ogyan szeretheti, szerethette, és fogja szeretni ezt a hazát a világos, tiszta elméjű politikus, akiben szikrázva csap össze vélt és valós érdek, jelen kívánalma és jövő igénye, kell és szükséges, akiben harcban bonyolódik pillanatnyi, szemvillanásnyi boldogság és a nép egészének boldogulása? Hol az ő iránytűje? Milyen mélységekig kell ilyenkor lebontani. ízeire Szokatlan volt ugyanis, ami egyébként természetes lenne, az, hogy alaposan megvizsgálom a betegeket. És még inkább szokatlan volt, hogy a Vöröskereszt és a tanács vezetőinek hathatós támogatásával — egészség- ügyi felvilágosító előadások sorozatával — előkészítettük és bevezettük a rákszűrést. Igen, a rákszűrést, s ennek eredményeként egy év óta Ostoros és Novaj lakossága, szemben sok más hasonló és nagyobb község lakosságával, abban a felbecsülhetetlen előnyben részesül, hogy e betegség megelőzésében, illetve időben történő felismerésében saját körzeti orvosára számíthat ... Mint mindennek, úgy ennek is megvannak az előzményei. Melyek ezek az előzmények? — kérdeztük dr. Papp Győzőt. — Remélem, most nem azt a választ várják tőlem — tisztázza mindjárt a beszélgetés eleién —, hogy már kisgyermek koromban elhatároztam: orvos leszek, hogy az emberek gyógyításának szentelem az életemet. Olyszedni, miszlikké aprítani és acélvázas biztos erőddé építeni a hazaszeretet? És lehet-e hazát szeretni, szolgálni, óvni, félteni, építeni érzelem nélkül? Lehet-e értelemmel a bölcs, higgadt szemével és fejével többet tenni, mint égve, lobogva, felragyogva, hőssé fényesülve, üstökösként bevilágítani a jövőbe vezető utat? Megyek a réten, ahol török és tatár rohant, ahol Kun László kunjai imádták rajongva vérükből származó királyukat, hogy egy éjszaka vérét vegyék Száguld a szél, fütyül a történelem húzata. Nehezen lelem az ösvényt haza, a házak közé, mint ahogy nem lelték Dózsa kaszásai sem, nem lelték azok a honfitársaik sem, akik el- árultattak, vagonba zárattak és elégettettek a hazaszeretet címkéje ürügyén. Megtisz- títtattunk-e a történelem szörnyű purgatóriumaiban örökérvényűen? Néppé és nemzetté válunk-e valahá- ra? Tanultunk-e mohácsainkból? Rátaláltunk-e az egyetlen helyes ösvényre? Elbírja-e ez az ösvény az öngyilkossági ráta, a válási százalék, az alkoholizmus ranglistájának ijesztő paramétereit? Gyarapodó javainkkal, alkotó szellemünkkel bírjuk-e belül a versenyt? Lépést tu- dunk-e tartani önmagunkkal? Lépést, nyomot tudok-e magam is találni, hogy ne csak házamba, de hazámba találjak? Hol az én iránytűm, amely a csodaszarvas legelte gyep. az önemésztő harci zajok fölött nőtt fű, a szerelmes ölelésekkel borított rét, a hemyótalpak szántotta mezsgye mentén elvezérel? M ilyen hatalmas ez a rét • * Szélei fölszaladnak az égnek, végei felhőbe vesznek, füvei halhatatlanok, az idők tanúi. Suhog a fű, susog az idő. Fülembe súgja, hogy esendő, szánandó és múlandó vagyok. Hogy vágyak, hatalmak, ábrándok mind-mind elpörőgnek az idő fonalán, s mi velük múlunk. Csak a nép nem múlik el soha. Az anyag malmai átforgatnak bennünket, hogy aztán újra pompázva, ragyogva léoiünk ki a történelem mezejére, mert a nép örök, s a néo újra arcot, vágyat és hazát ad nekünk, ösvényre vezérel. Haza a házak közé, ahol élünk. Szigethy András annyira nem így történt, hogy kereskedelmi középiskolában érettségiztem, és érettségi bizonyítvánnyal a zsebemben iskolai gondnok lettem Miskolcon. Akkor még nem tudtam, hogy rövidesen az orvosi pályát fogom választani. E választás rövid története, illetve előzménye az, hogy Papp Győzőnek ismétlődő mandulagyulladásai voltak, és ennek a sorozatos kellemetlenségnek egy jól sikerült műtét vetett véget. — Számomra két szempontból volt ez nagyon fontos — emlékezik vissza a több mint tíz esztendővel ezelőtt történtekre Papp dr. Először is: megszabadultam a betegségtől. Ehhez kapcsolódott á hála érzete azok iránt, akiknek ezt köszönhetem, és lényegében ez keltette fel bennem az érdeklődést az orvosi pálya iránt. És a további út már nyílegyenes volt: elvégezte a Debreceni Orvostudományi Egyetemet. Első munkahelyére, Tokajba, mint friss diplomás és mint újdonsült férj érkezett meg. ____ A z államosítás történetei „Elfoglaltuk már az első napon...!” Harminc éve történt, március 26-án, nagypénteken. Az előző napon a Vasas Szak- szervezet központjában a meghívott munkások előtt bejelentették: állami tulajdonba kerül minden üzem, amely száz dolgozónál többet foglalkoztat. A szakszervezet központjában megjelentek másnap már vezetők voltak korábbi munkahelyeiken, s ők adták tovább a hírt: a gyár ezentúl a dolgozóké, a nép tulajdona. A tőkés világra mért utolsó nagy csapással tulajdonképpen befejeződött az államosítás hatalmas munkája Magyarországon. Ez volt, amit úgy nevezhetünk ma már: szocialista forradalom. □ E forradalmi idők talán legegységesebb gárdája volt Heves megyében az egercse- hi bányászoké. A környék legnagyobb ipari központja volt a bánya, hiszen legalább hétszázan dolgoztak itt már a háború, a felszabadulás éveiben. A környékbeli szegény falvak népe ide járt, ha kapott munkát, akiknek meg nem jutott, mentek idénymunkára, summásnak az ország minden részébe, nyomorúságos bányászkolónián éltek azok is, akik Csehibe telepedtek. Ezen a munkásvidéken, megelőzve minden központi intézkedést, hamar megtörtént az államosítás. □ Garamszögi József és idős Nagy József a forradalmi időkben aktív részese, irányítója volt a hatalomátvétel eseményeinek Egeresedben. Több mint 15 esztendeje nyugdíjasok már, a bányatelepen élik a megérdemelt pihenés éveit. Az akkor történteket pontosan őrzi az emlékezet. — A németek, mielőtt elvonultak, alaposan , tonkre- -téttélc a bányát — kezdi Garamszögi József. — Felrobbantották a szénosztályozót, a villanytelepet, nem tudtunk dolgozni. Az igazgató elmenekült, mi magunkra maradtunk. Akik a környékbeli falvakban laktak, azok csak megvoltak, ha nem is jöttek be dolgozni, de nekünk szinte enni sem volt mit. Ezért aztán már 44 karácsonyán, amikor megalapítottuk a kommunista pártot, tömegesen léptek be a — Azt hiszem, kérkedés nélkül elmondhatom, hogy ott is szerettek, és bizonyára úgy gondolták, hogy jó orvos vagyok. Bennem azonban volt egy érzés, egy kellemetlen érzés: a szaktudás hiányának érzése. Hiába végeztem jeles ered • ménnyel, tudtam, hogy csak a szakosodással végezhetek eredményesebb munkát, így 1973-ban megkezdtem a felkészülést a sebészorvosi szakvizsgára. Azért a sebészetet választottam, mert ez a legbiztosabb módja annak, hogy megtudjuk, mi van a panaszok mögött. Sajnos, ennek során sok siralmas esettel találkozik az orvos. Nincs annál elszomorítóbb, mint amikor azt látja az ember, hogy már nem tud segíteni, pedig ha időben jelzik a kóros daganatot, akkor aránylag köny- nyü műtéttel, besugárzással még lehet segíteni. Ebből a tényből indultam ki, amikor elhatároztam, hogy szakosodon), mert tudtam, hogy igy jobban el tudom látni körzeti orvosi munkámai. A gyakorlat azóta már sokszor igazolta az ostorosi orvost, aki körzetében rendszeresen végzi azóta is a rákszűrést. És ennek számos előnye van, mindjárt első helyen pedig az, hogy a betegségre való hajlamot, illetve a betegség .kezdeti stádiumát időben felfedezik, ami hallatlanul sokat jelent a gyógyulás szemlakótelepiek. Létrejött az üzemi bizottság, s ezek a testületek aztán kezükbe vették az irányítást. Ahogy a front elvonult, már az első napon elfoglaltuk a bányát, nem vártunk senkire. Enni kellett az embereknek. □ Garamszögi József édesapjának Salgótarjánban volt cipészműhelye, de az nem adott megélhetést, így lett bányamunkás. Ezt folytatta a fia is; 1941-ben 36 évesen került Egercsehibe, miután a polgári iskolát elvégezte, sehol nem kapott munkát. Vájár lett, majd csapatvezető. 1946-ban a külszínen felvigyázóként dolgozott, később pedig aknász lett. A párt alapítója, három éven át a pártbizottság titkára volt a bányaüzemben. Rövid, néhány mondat egy nehéz, küzdelmes évekkel, lelkesítő változásokkal teli életről. Az ilyen emberekről mondják: ők csinálták a történelmet. □ — Volt egy csomó szén a bánya mellett felhalmozva — mondja Nagy József. — Amíg nem termeltünk, azt éltük föl: jöttek kocsikkal az Alföldről, hozták a babot, lisztet, zsírt, mi meg adtuk a szenet érte. Hogyan szereztünk húst? Azelőtt is sok orvvadász volt közöttünk, csapatba szerveztük őket, irány a környékbeli erdőkbe. A vadak húsát aszerint osztottuk szét, ki mennyit dolgozott. Eger városnak is küldtünk szenet. Azokban a forradalmi években 46—47—48- ban többször is jártunk bent a városban, tömegesen, csákánnyal á vállunkon, a csapat élén a bányászzenekarral. Tüntettünk az államosítás mellett, meg azért, hogy földet vissza nem adunk. A vasút nekünk az életet jelentette, elmentünk hát egyszer az egri állomásfőnökhöz, mikor javítják már tó a háborús károkat. Azt mondta: három év is eltelik, mire errefelé elindulhat a vonat. Mi meg erre azt válaszoltuk, hogy magunk tesszük ki az irodából, ha nyomban nem kezdenek munkához. Élnünk kellett, dolgozni akartunk. Jártunk mi Pesten is, a tupontjából. Nem kevésbé fontos az sem, hogy a páciensek ilyen szempontból való ismerete nagyban megkönnyíti az orvos számára a diagnózis, a helyes diagnózis megállapítását. — Nem ritka az olyan eset — mondja erről dr. Papp Győző —, hogy eljön például a rendelésre egy asszony, és mandulagyulladásról panaszkodik. Én azonban, éppen a korábbi rákszűrés eredményeként tudom, hogy petefészekgyulladása is lehet, ily módon nem a vélt, hanem a valódi betegség gyógyítható, és ennek jelentőségét, azt hiszem, nem kell hangsúlyozni, magától értetődik, hogy mennyire fontos a gyógyulás szempontjából. Hasonlóképpen fontos számunkra a hasi fájdalmak ismerete, hogy felismerjük: intenzív terápiát kell alkalmazni. Az ostorosi körzetben tehát , szerencsés helyzetben vanrak az emberek, kitűnő egészségügyi ellátásra nyílt lehetőségük. Kérdés: élnek-e a lehető-éggel? Szerencsére — mint az orvos elmondotta —, a társadalmi szervek és a községi tanács sok segítséget nyújt az egészségügyi felvilágosító munkában, így nagy gond nincs ezen a téren. Tény azonban az is, hogy több olyan munkahely van, ahol még nincs szervezett ráklajdonosoK irodájában, de addigra ott már csak hivatalnokok maradtak. Azokat nem érdekelte, mi mit csinálunk, de pénzt azt persze nem adtak. □ Idős Nagy József 17 évesen, vöröskatonaként harcolt a Tanácsköztársaság utolsó, szolnoki csatájában. A nagy- bátonyi bányában sztrájkot szervezett, s azután munkát már nemigen kapott sehol, csak 1939-ben Csehiben, amikor a háborús készülődés miatt már szükség volt az ilyen „jegyzett” munkáskézre is. De 1940-ben letartóztatták; Amíg a börtönben volt, a szomszédok, barátok több ennivalót összehordtak a 12 gyerekes családnak, mint amit az apjuk a kerese- tével elő tudott teremteni. A felszabadulás után, ahová a párt küldte, ott volt. Iparosként dolgozott a külszínen, szervezte a munkásszállítást, azután kérte, hogy mehessen le újra a bányába. A szivattyúház gépeit kezelte 1980-ig. Gyermekei közül öten ma is „iparosok” a csehi akna javítóműhelyében. □ — Még gyerek voltam, amikor csillésnek fölvettek — folytatja apja után az ifjabb Nagy József. — 1946-ban szabadultam, lakatos lettem. Apám mellett mindig ott voltam, a megmozdulásokban együtt vettünk részt.. A bánya tönkrement volna, ha mi hagyjuk, várunk az államosításra, a rendelkezésekre. Ugyanígy történt mindez az akkor velünk közös tulajdonban levő bélapátfalyi . cementgyárban is. Ők cementet adtak az élelemért, mi meg szenet. — Fiatalok,' l&ffeesek voltunk. Gyalog mentünk be Egerbe tüntetni, gyalog jöttünk vissza. A zsebünkben egy karéj olajos kenyér, azzal voltunk egész nap. De érdekelt bennünket a jövőnk, tudtuk, hogy rajtunk múlik minden. Amikor aztán 48 táján megalakult a vállalat, ahová ezt az üzemet kapcsolták, akkorra itt már rendben ment a termelés. A mi bányánkban. Hekeli Sándor szűrés, így például a termelőszövetkezetben. Tennivaló tehát még bőségesen akad, és dr. Papp Győző egyáltalán nem fél attól, hogy rendelőjében nagyon megnő a betegforgalom, ha mindenki, akit érint, hallgat a szóra, és szűrővizsgálatra jelentkezik. Hogy ennek mi a magyarázata?— egyszerű, hangzik a válasz: — Kétségtelen, sok körzeti orvos panaszkodik arra, hogy nagy a betegforgalom. Nálunk, a járás legnagyobb körzetében nincs ilyen gond, egy-egy rendelésen csak 50-60 beteg jelenik meg általában. Tapasztalatom szerint ugyanis, ha valakit jól meggyógyítunk, akkor az illető sokáig nem tér vissza, de ha csak felszínes kezelést kap, akkor hamarosan ismét jelentkezik, így lesz egy betegből több beteg. De szerencsére nálunk nem ez a helyzet. Igen, szerencsére, de talán helyesebb úton járunk ha azt mondjuk :hála a jó or» vost jellemző lelkiismer ét né ’c, B, Kun Tibor 1978. március 26., vasárnap j És ami a községben több... Hz ostorosi orvos
