Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-23 / 70. szám

Lesz-e közteherviselés? Töprengés a pedagógusok munkaköri kötelezettségeiről A televízióból jelentjük: A túlélés művészete Késiül a Rejtekhely, Páskándi drámájából A TÉMA HOSSZt évek óta foglalkoztatja az ország tanítóit és tanárait Akkor is, ha kötelezettségeiket a külön­böző jogszabályokban, a Munka Törvénykönyvében, a rendtartásokban, az egyes bér- és munkaügyi rendelke­zésekben és az oktatási-neve­lési tervekben leírtak lénye­gében meghatározzák. Mindez nem ellentmondás, ugyanis hiányzott az egysé­ges keretbe foglalás, s igen sok helyütt nem valósult meg a közteherviselés. Akadtak olyanok, akiknek szabad ide­jét szinte teljesen lekötötte a számos megbízatás. Nemcsak az órákon álltak helyt, vál­lalva a kísérletezést, az új, a korábbinál hatékonyabb módszerek kutatását, hanem pályaválasztási felelősként, szertárosként ifjúságvédel­mi megbízottként is tevé­kenykedtek és szervezték a kulturális, a sportrendezvé­nyeket. Természetesen a tár­sadalmi munkából sem ma­radtak ki, s közéleti ember­ként településükön, járásuk­ban, vagy megyéjükben jó néhány funkciót töltöttek be. S ezzel még korántsem zá­rult a kor, mert, ha kellett, nem húzódoztak a tankönyv­es a folyóirat-árusítástól, az adminisztrációs feladatok el­végzésétől. Tiszteletre méltó buzgalom ez, de az egyéni teljesítőké­pességnek is vannak határai, s az állandó fáradozás hosz- szü távon az alkotókedvet csökkenti, s jelentős energiát von el a felnövekvő nemze­dékek szellemének és jelle­mének formálásától, azaz épp attól, ami a legfontosabb az iskolában, amire a hajdani nevelőjelöltek négy, illetve öt éven át készültek fel a főis­kolákon és az egyetemeken. Az elaprózódás legnagyobb veszedelme ez. Aggasztó az is, hogy kollé­gáik — látván társaik ön­zetlenségét — húzódoznak minden órán kivüli elfoglalt­ságtól Megteszik, ami feltét­len szükséges, de többre nem hajlandók. Ráadásul a ké­nyelmesség hívei egyébként ■ se erőltetik meg magukat, s csak a fizetésükért dolgoz­nak, általában lelkesedés nél­kül. Ez természetesen merev szembeállítás, mert olyanok is vannak, akiket családi kö­rülményeik akadályoznak ab­ban, hogy a köz javára szor­goskodjanak. A pillanatnyi helyzet mégsem megnyugta­tó. Az igazgatók egy része ugyanis nem mérlegel, tény­ként fogadja el a jelenlegi valóságot és nem törekszik egyenletesebb megosztásra, mondván: aki bírja, hadd húzzon. Csoda-e, ha a pedagógus­tábor zöme esztendők óta sürgeti a változtatást, a kö­telmek egyértelmű rendezé- ! sét? NOS, AZ ÓHAJ hamaro­san valóra válik. Gondos elő­készítés, tájékozódás, vita után az Oktatási Miniszté- ! rium általános és középisko­lai főosztályai és a Pedagó­gusok Szakszervezete központi vezetőségének munkaügyi és szociális osztálya 1978. janu­árjában állásfoglalás-terveze­tet jelentetett meg az alsó és középfokú oktatási-nevelési intézményekben foglalkozta­tott pedagógusok munkaköri kötelezettségei ről. Ezt eljuttatták az iskolák­ba, s kijelölt helyeken meg is tárgyalták. Tették ezt azért, hogy összegyújtsék a véleményeket, s ezek felhasz­nálásával alakítsák ki a vég­leges változatot. A fogadtatás kedvező volt, érthető, hiszen régi gondok megoldását ígéri. Méghozzá világosan és egyértelműen! A tanítók, tanárok felada­tait négy, elkülönített cso­portba sorolja. Az elsőbe tar­toznak az alaptevékenységgel összefüggőek, azaz olyanok, amelyek a nevelő-oktató munkából fakadnak, s az egyes munkaköröknek meg­felelően mindenkire kötele­zően vonatkoznak. A képes­ségek legjavát kell bizonyíta­ni az órákon, a szorgalmat, az ötletességet az ezekre való felkészüléskor, az ön-, a to­vábbképzés, az ismeretek korszerűsítése folyamán, se­gítve az úttörőcsapatot, a KISZ-szervezetet, feltérké­pezve a diákok családi kör­nyezetét, támogatva a szülői munkaközösséget. Csak a legjellemzőbb pél­dákat emeltük ki, hiszen ezek ellen senki sem hadakozott. Lényegében egyetértettek azzal is, hogy az intézmény egészére háruló tennivalók közül a „felelősi” megbízatá­sokat is vállalják, azaz kor­repetáljanak helyettesítse­nek, részt vegyenek a fel­nőttoktatásban, a munkakö­zösségek irányításában. Erre ezentúl is kötelezhetők. Erre készteti egyébként valameny- nyiüket a hivatásszeretet, az a nemes küldetés, amelynek célja az ifjúság tájékozottsá­gának gyarapítása, gondol­kodásmódjának, világszem­léletének pallérozása. Az viszont helytelen — s itt van szükség az egészséges munkamegosztásra!, — hogy egyeseknek négy-öt poszton is teljes emberként kell helytállniuk, mások meg foly­vást kibúvót keresnek. Az áldatlan állapotok felszámo­lásáért az igazgatók tehetnek legtöbbet. Érdekük is, hiszen valamire való eredmények kizárólag közteherviselés ese­tén születhetnek. A HARMADIK KÖR EL­HATÁROLÁSA bizonyára ál­talános tetszést vált ki, mert ide gyűjtötték a tanulók el­látásával és az iskola életé­vel összefüggő, de pedagógiai felkészültséget nem igénylő tevékenységeket, valamint a hasonló jellegű adminisztrá­ciós terheket, hangsúlyozva, hogy ezeket a gondnokok, is­kolatitkárok, a fizikai dolgo­zók, s az információkat kérő szervek lássák el. Helyes is! Ne kötelezzék a nevelőket tankönyveladásra, ösztöndí­jak kifizetésére, különböző díjak beszedésére, takarék­bélyegek árusítására, bal­esetbiztosítás szervezésére, egészségügyi törzslapok ve­zetésére. az orvosi vizsgála­tokhoz szükséges iratok el­Ma este a Gárdonyi Géza Színházban Gálaest Vidám beszélgetés a . zenés színházról, sok muzsikával — ezt az alcímet viseli az egri Gárdonyi Géza Színház mai bemutatója, a Gálaest. A műsort, amelyben Csór. ba Ilona, Komáromy Éva. Poór Péter, és Várhegyi Már­ta, valamint a miskolci—egr színház zenekara és balett le ONwusäi l 1978. március 83., csütörtök rának szólistái működnek köz­re, Kanalas László és Ábra- hám István vezeti. A Fényes Szabolcs, Jerry Kerman, Huszka Jenő, Kál­mán Imre, Lehár Ferenc, Frederick Loewe, Jacques Offenbach, Johann Strauss ■'s Oscar Strauss művelt ját­szó zenekart Kalmár Péter — az előadás összeállítója- vezényli. Az összekötő •öveget Gyarmati Béla írta. A Gálaestet Somoss Zsu­zsa koreografálta, s mint meghívott vendég, Bor Jó­zsef rendezte. Jelenet a Rejtekhely forgatásáról. lenőrzésére, az oktatás-irá­nyítás által vért és engedé­lyezett adatszolgáltatások összeállítására. Ezt csak ön­kéntesen vállalhatják, s ha megteszik, akkor nem marad­hat el a honorálás sem, akár jutalék, akár tiszteletdíj for­májában. Az arányosság egyébként itt sem mellőzendő szem­pont, ezért ennek érvényesí­téséről nem feledkezhetnek meg a direktorok, mert so- kadrangű dolgokra értelmet­len túl sok időt pazarolniuk azoknak, akik a jövő felnőt­téit képzik. A tervezet szót ejt a társa­dalmi munkáról, kiemelve, hogy nem nélkülözhetjük — különösképp így van ez fa­lun — a közéleti hangoltságú pedagógusokat Igaz, nem előírás, hogy ott legyenek a különböző posztokon, aktivi­tásukért azonban tisztelet és megbecsülés jár. A funkció- halmozás mégis káros jelen­ség, mert az órákon való helytállást veszélyezteti. NEM KÉSIK TOVÁBB az annyira óhajtott rendezés, s valóra váltása jelentős lépés lehet a nevelésközpontú is­kola felé, ahol az erőket a leglényegesebb cél elérésére összpontosítják. Az állásfoglalás azonban nem jogszabály, s a végre­hajtás elmulasztása vagy ha­logatása nem fegyelmi vét­ség. Épp ezért rendkívül fontos az. hogy az illetékes művelődésügyi szakigazga­tási szervek, valamint a szak- szervezeti bizottságok javas­lataikkal segítsék és ellenő­rizzék az oktatási intézmé­nyek belső munkamegosztá­sát, figyelmeztetve arra: ne foglalják le a pedagógusokat munkaköri kötelezettségük körébe nem tartozó felada­tokkal. Szorgalmazzák : le­gyen végre mindenütt közte­herviselés, mert csak így formálódhat emberibb em­berré, sokoldalúan tájékozot­tá a ma és a holnap ifjúsága. Pécsi István A MAFILM II-es telepén. Az óriási téglapincében mindenütt csizmahegyek. Csendélet Csak a csizmadia­mester hiányzik: Simon var­ga. Középütt, az alacsony asztalka és körülötte az apró székek. Kigyúlnak a lámpák. S a kilövésre kész televíziós ka­merák rámozdulnak a színre besétáló színészekre: Kálmán Györgyre, Kállai Ferencre és Szalay Editre. Azaz ponto­sabban Guillotine doktorra, a polgárra, Armandra, az arisztokratára és Marie Claire énekesnőre. A férfiak leül­nek, s kártyázni kezdenek. — Felvesszük a jelenetet — adja ki az utasítást a film­gyár udvarán álló kocsiból a rendező, Fehér György. Az asszisztens közelebb lép a súgópéldánnyal. Az 1- es kamerán kigyullad a vö­rös lámpa­Ki vágódik a pinceajtó, és Varga Simon asszonya (Tá­bori Nóra) robban be felpap- rikázottan, ahogy egy jaku- binus feleségéhez illik. — Miért nem dolgoznak? Lopják a napot, miközben drága fiaink vérüket hullat­ják a frontokon. — ...de Simon varga hi­ányzik, hogy tanácsot adjon a munka szépségéről — véde. kezik az arisztokrata. Hol van a forradalom elől bújkálóknak menedéket adó házigazda, az egyszerű susz­ter? A választ a feleség ad­ja meg. — Simon varga nevel, ne­veli a zsarnok fiát, hogy so­ha többé ne legyen zsarnok­ság Franciaországban. A színhely Párizs, az idő­pont 1974, a jakubinus dik­tatúra utolsó hónapjai. Pás­kándi Géza Rejtekhely című tv-játéka (eredetileg dráma volt, és Kecskeméten már bemutatták) különös gyüle­kezőhelye a túlélésre, a for­radalom véres időszakának átvészelésére berendezkedő menekülteknek. A forradal­mi terror végsőkig kiélezte az ellentéteket. A túlélni igyek­vők és a meglapulók a tisz­takezű forradalmárok véré­ből, életéből igyekeznek hasznot húzni. „Kivárjuk a hősöket, akik helyettünk cse­lekszenek” — fogalmazza meg a darab eszmei magját Guillotine doktor. „A forradalmat nemcsak rossz csizmákkal, üres lősze­rei ládákkal lehet szabotálni. Vannak, akik magatartásuk­kal, jellemükkel, életmód­jukkal szabotálják. Ok a for­radalom láthatatlan hátorszá­ga” — vélekedik róluk az író, Páskándi Géza. — A felvétel vége — hang­zik messziről. A díszletező munkások víz­zel locsolják a pince padló­ját. S a néhány perces szü­netben, amíg a színészek a monitor előtt csoportosulva nézik végig az imént felvett jelenetet, Kálmán György á következőket mondja a daH rabról és a szerepéről: — Politikai pamfletben játszom Armand arisztokrata figuráját. Nincs benne sem­mi komplikáció. A darab a túlélés művészetéről szól As örök tanmeséről. A tenni nem akarókról, arról a bizo­nyos társadalmi rétegről amely kívülállásával bizo­nyít. Páskándi Géza, az író. nem véletlenül helyezte mindezt a nagy francia for­radalom időszakába Simon varga is a túlélés művészetét gyakorolja, miközben fent, házának emeletén a kivégzett XVII. Lajos fiát neveli (kor­báccsal és alkohollal), és a fodrradalmár Dantonnal, Saint Just-tel és Robespierrel tárgyal, — lent a pincében a forradalom ellenségeit rejte­geti. Domokos *' 2. Nemigen mondta ki kere­ken, hogy még pénzt is sze­retne, de könnyű volt kitalál­nom. Én mondtam ki Inkább kereken, mikor kénytelen voltam vele: ne haragudjon, de most végképp nincs pén­zem Nem tudok adni. De ritkán mentek el egy-egy ötvenes, vagy százas nélkül. Pedig ha valaki, ml nem hajigáltuk a százasainkat. Így is eléggé szorítottak a megélhetés mindennapi, ga- rasos gondjai. Mégis amikor ők beállítottak: odalett a sa­ját szegénységünk. Hozzájuk képest? A sors kegyeltjei vol­tunk. Szinte szégyenletesen kiváltságosak. Igen. bevallom, szégyelltek magunkat Ha másért nem, hát Pistike miatt. Hogy az ott fekszik tehetetlenül, míg mi hat egészséges, vidám gyereket nevelünk. Furcsa módon épp akkoriban kezd­tek véget érni életünk legszű­kösebb évei, mikor a saját családunk kiadós terheit még Krisztinkáék is segítettek megszaporítani. Gyerekeink persze más szemmel nézték a dolgot. Az együttérzés bennük Is feléb­redt — mi ezt tartottuk az egészben a legfőbb nyere­ségnek —, de szégyen vagv félelem? Egy szemernyi sem Nyugodtan játszottak sze­génycsaládot : rakosgatták n ruhákat, s mondogatták köz ben nagv röhincsélések köze­pette: ,,Ez jó lesz a Misiké­nek . ezt majd odaadjuk az Ágikénak.,. nézd, Gyuri­kám, ez a tied lesz... jaj, ez még biztos felmegy a Jancsi­kára, próbáld meg, Jancsi­kám, húzd föl nyugodtan, hogy jó-e... Piriké, hol vagy, Piriké gyere már, ez a gyö­nyörű kabát, ez pont rád il­lik... Na ml van, Jancsika, nem jó? Adjuk inkább a Pistikének?” Nem intettük le őket, ők úgyse igen értették volna meg, hogy igaziból azért élet- re-halálra megy ez a játék. Itt ez a szerencsétlen asz- szony a hat gyerekével, köz­tük egy nyomorékkal, nyug­díjat alig kap, csak árvael­látást, az se olyan sok, de in­tézetbe nem adja őket, még Pistikét se. Azt akarja, hogy vele legyenek, hogy hallja maga körül a nyüzsgésüket, éjszaka a szuszogásukat, mert különben mi értelme volna az egésznek. Családról családra hurcolja inkább őket, igy annyi csak lepoty- tyan innen is, onnan is, hogy abbói már kijönnek... Még javítgatta is otthon a kapott ruhákat, volt amit pénzzé is tett, másoknak adott el. hogy néha egy ki* húst is vehessen, egy kis saj­tot is, meg hogy mozi pénz' adhasson a gyerekeknek, ha már nagyon hangosan ku - nyeráltak, követelőztek igy lassan csak felnevelt- őket. Pistikét azért csak oda ke’ leit adnia utóbb. Ügy meg nőtt, hogy már nem bírt ve­le, gyönge volt hozzá, hogv emelgesse. De a többi az ő kenyerén lett emberré, szer­zett szakmát, Ágika még érettségit is, Anyjukat persze szégyel­lik. El nem mennének vele már sehova. Hozzá is inkább csak azért, hogy pumpoljanak tőle egy kis pénzt olykor­olykor. A 670 forintos nyugdijá­ból? No nem. Krisztlnka most is eljár azért ide-oda. Hozzánk is. Egy-egy hét végi látogatá­sakor Pirikének a két kis gyerekét is hozza. Mert Pi. rike elvált, s a két kicsit hetes óvodába adta, lévén a fodrászüzletben váltott mű- sza. De, hogy a szombat-va­sárnapja se menjen rá a gyerekekre, anyjának kell mindig értük mennie, velük lennie. És ő megy. És mivel Piri­kétől pénzt se igen kap, vi­szi őket hol erre, hol arra. Inkább a csurranósabb, mint a csöppenősebb helyek­re. Ezek még nem szégyellik, hogy ilyen a Mama. Ilyen tarhás. Mennek vele boldo­gan. Csak őt bántja valami. Pe­dig mostanában az asztma se gyötri annyira. De múlt­kor azt kérdi: — Varga úr, mondja, mért muszáj nekem így lenni? — Ezt, hogy érti? — Ügy utálom én már ezt a koldulást! Mért nem lehet nekem annyi nyugdíjam, hogy ezt egyszer abbahagy­hassam? Annyi szomorúság volt a szemében, hogy összeszorult a szivem. Egyszerre az egész “letét megértettem. Nem volt ő soha koldus- lélek. A gyerekeiért tanult meg tarhálni. Művészien csi­nálta, jobban, mint a hivatá­sosak, de csak muszájból. S most belefáradt. Akkor életre-halálra ment , játék. Most csak arra megy, hogy a lányának több kényelme legyen. Meg több pérme. Hát ér<s°me«? (VÉGE) A beszélgetés félbeszakad.1 Üjra kigyúlnak a lámpák, folytatják a Rejtekhely főm gatását. Szémann Béla ' _À G ondolat könyv­újdonságok Mi szülte a rabszolgaságot; milyen társadalmi alapokban gyökereznek a szexuális vi­selkedési normák, a házas­sági szokások, miből fakad­nak a babonás hiedelmek — egyebek között ezekre a kér­désekre ad választ William Graham Sumner, „Népszo­kások — szokások, erkölcsök, viselkedési módok szocioló­giái jelentősége” című köte­te, amely a társadalomtudo­mányi könyvtár sorozatban látott napvilágot a Gondolat Könyvkiadónál. A Gondolat kiadó műhe­lyeiből több művészi kötet Is a könyvesboltokba került. Az 1930-as évek kedvelt film­színészéről, Jávor Pálról írt monográfiát Bános Tibor, a Szemtől-szembe sorozatban. A filmművészet kiemelke­dő alakjának korszakot te­remtő zsenijének állít emlé­ket Viktor Sklovszkij Eisens­teinről irt kötetében. i A könyv nemcsak a film- szakembereknek szolgá' új­donságokkal, hanem ez 192C- as, 1930-as évek szovje' mű­vészetét mélyebben mégis-; merni kívánóknak is, ___ Jí

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents