Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-21 / 68. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLTETEK! A kiváló Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár gyöngyösi üzeme 102,2 szazaiéira teljesítette elmúlt éves tervét. Helytállásukat az ti jelzi, hogy csaknem 6500 óra társadalmi munkát végezlek. Eredményeik alapján méltán javasolták számukra c megtisztelő kiváló üzem címet. Képriportunk mindennapi munka-. jukról ad egy-egy villanásnyi képet. • j AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIX. évfolyam, 68. szám ÄRAi 80,— FILLÉR 1978. március 21., kedd Tisztelet tizenkilencnek ötvenkilenc évvel ezelőtt, 1919. március 21-én a magyar munkásosztály és a haladó emberek régi vágya teljesült: kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Az 1848—1849- es magyar forradalom és szabadságharc hagyományaiból fakadó, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tanulságaiból táplálkozó magyar proletárállam elsőként valósította meg hazánkban az elnyomottak uralmát. A 133 dicsőséges nap, mind népünk, mind a világ számára történelmi jelentőségű volt. Hiszen bebizonyosodott, hogy a proletárforradalom, a proletárdiktatúra nem „orosz jelenség”, ahogy azt annak idején sokan bizonyítani próbálták, hanem világméretekben is megvalósítható és azóta meg is valósult törvényszerűség. A Tanácsköztársaság kikiáltása, és még rövid léte is lelkesítette a világ haladó embereit, a nemzetközi munkásosztályt, és még bukása is hasznos tanulságul szolgált, s szolgál ma is a kommunista és munkáspártoknak. Rövid, néhány hónapos léte alatt a munkáshatalom olyan vívmányokat ért el, olyan jogokat biztosított a korábbi elnyomottaknak, amelyek azelőtt szinte hihetetlennek, lehetetlennek tűntek. Biztosította a kizsákmányolásmentes munkához való jogot, érdemi demokráciát hozott a munkásoknak, lehetővé tette a tömegméretű művelődést, megbecsülést szerzett a tartalmas szellemi munkának, elősegítette a kultúra, a művészet fellendülését. Az átmeneti kábulatából felébredő belföldi burzsoázia, szövetkezve a külföldi elnyomókkal — azonban véres kegyetlenséggel leszámolt az első magyar prolctárállammal. A Tanácsköztársaságot leverték. Léte mégsem volt hiába. Hazánk felszabadulásával létrejöttek a lehetőségek, hogy a haladó hagyományokat folytatva, végérvényesen győzzön hazánkban a munkásosztály. A kommunista párt vezetésével, a Szovjetunió segítségével hazánk meg is teremtette, immár végérvényesen a proletárdiktatúrát, a munkások, a parasztok és a velük szövetséges rétegek olyan államát, amelynek legfőbb alapja és egyben értékmérője a végzett munka. Az eltelt több mint három évtized alatt, hogy mire jutottunk, talán szükségtelen is felsorolni. Hiszen ki ne tudná, ki ne látná az egyre korszerűbb gyárakat, a fejlődő mezőgazdasági üzemeket, az épülő iskolákat — egyáltalában, alapjaiban megváltozott, fejlődő életünket. Mint ahogy megyénk lakói is számba tudják venni, hogy honnan Indultunk és hová jutottuk. Hazánk, de tegyük hozzá, hogy megyénk eredményei Is a nagy egészen belül, nem csupán számunkra jelentenek örömet, a jól végzett munka tudatát. Eredményeink, a nyugati és a fejlődő országokban tevékenykedő kommunista és munkáspártoknak is példaként szolgálnak. De nem csak barátaink ismerik, hogy mit értünk el, hiszen hazánk egyre növekvő elismerése, nemzetközi tekintélye is eredményeinkből táplá’kozik. Egy nép vívmányai nem csupán a jelen munkájából, hanem a haladó hagyományokból, a tapasztalatok hasznosításából is fakadnak. Mai életünket értcke've és érzékelve tisztelettel kell ezért adóznunk a 133 dicsőséges nap hőseinek is. Részben azért, mert példát mutattak nekünk, de azért is. mert az egykori forradalmárok közül igen sokan, még nem is olyan régen, aktívan formálták napjainkat. Kaposi Levente Francia nemzetgyűlési választások Maradt a kormánytöbbség Mandátumainak számát növelte, de a győzelemhez szükséges határtól messze elmaradt a francia baloldal három pártja, amely külön-kü- lön indult a választási csatába és csak múlt hétfőn tudott közös, a nézeteltérések megoldását későbbre halasztó választási platformot kialakítani. A szavazatok arányát illetően csak kb 1 százalék volt a kormánypártok és a baloldal közötti különbség a második fordulóban, de a francia választási rendszer feltételei között ez elég volt a jelentős kormánypárti mandátumtöbbség létrejöttéhez. A francia nemzetgyűlési választások hétfőre virradó éjszaka közzétett eredményei szerint a Francia KP és a Szocialista Párt egyaránt 14- gyel növelte képviselőinek számát, míg a baloldali radikálisok két mandátumot vesztettek. A kormánypártok, több mint húsz mandátumos veszteségük ellenére Kényelmes. 91 fős többséget élveznek a Bourbon-palotában. Belső erőviszonyaik viszont a gis» card-ista tömörülés, az UFD javára változtak meg: az e pártszövetség soraiban tömörült kis pártok együttes ereje nagyjából egyenlő a Chirac ex-miniszterelnök vezette RPR tömbjével, amely a maga részéről 39 mandátumot vesztett, mégis képviselőinek számát tekintve a legerősebb párt maradt. A kormánytijbbség soraiban új helyzet alakult ki: egyrészt Giscard d’Estaing köztársasági elnök szélesebb támaszra számíthat a politikai elgondolásaihoz közelebb álló köztársaságiak, centristák és radikálisok tömörüléséből létrejött UFD révén, másrészt viszont Chirac pártja az RPR továbbra is a legnagyobb tömböt képviseli a kormánytáboron belül. A két Damaszkuszba utazott Fack Jen# A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége Fock Jenőnek, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével hétfőn Damaszkuszba utazott. A delegáció az Arab Újjászületés Szocialista Pártja nemzeti vezetőségének megh vására március 20-a és 25-e között hivatalos látogatást tesz a Szíriái Arab Köztársaságban. A küldöttség tagja dr. Tar Imre, az MSZMP Szabocs- Szatmár megyei bizottságának első titkára, dr. Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Szikra László, hazánk damaszkuszi nagykövete. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára búcsúztatta. Jelen volt Saddik Saddikni, a Szíriái Arab Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Púja Frigyes Szófiában Petr Mladenovnak, a Bolgár Népköztársaság külügyminiszterének meghívására vasárnap este hivatalos baráti látogatásra Szófiába érkezett Púja Frigyes magyar külügyminiszter. Púja Frigyest bolgár kollégája és más hivatalos személyiségek fogadták. Érkezése után Púja Frigyes a szófiai repülőtéren rövid nyilatkozatot adott a BTA hírügynökség tudósítójának, hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolatai politikai, a gazdasági és a kulturális területen egyaránt kiválóak. A szófiai tárgyalásokon e kapcsolatok elmélyítésének és további kiszélesítésének lehetőségeit vitatják meg. Púja Frigyes a továbbiakban kijelentette: látogatásának egyik célja, hogy vendéglátóival véleménycserét folytasson a nemzetközi helyzet különböző kérdéseiről, amelyekben „összehangoljuk nemzetközi tevékenységünket” — hangsúlyozta a magyar külügyminiszter. Az előzetes program szerint Púja Frigyest fogadja Todor Zsivkov. a BKP KB első titkára, a Bolgár Nép- köztársaság államtanácsának elnöke, valamint Sztanko Todorov miniszterelnök. Acél György és Óvári Miklós az NDK-ban Aczél György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, és Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának tikára, a Politikai Bízott ág tagjai, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának meghívására látogatást tettek a Német Demokratikus Köztársaságban. Szívélyes, baráti megbeszélést folytattak Kort Hagen el, a Fémet Szocialista Egységpárt P litikai Bizottságának tag- jf al, a Központi Bizottság b kárával. Aczél György és Övári B klós, Kurt Hagemek és H rts Modrownak, az NSZEP Dr=zda megyei pártbizottsága első titkárának társaságában, Drezdában megtekintette az NDK Vili. képzőművé» szeti irányzat közötti eltérés már a választás estéjén elhangzott tévényilatkozatokból is kitűnt: Chirac kijelentette, hogy nem „reformocskákra” van szükség — célzás az államfő elgondolásaira —, na- nem reális reformokra, elsősorban pedig új gazdaságpolitikára, a teljes foglalkoztatottsághoz való visszatérésre, stb. A baloldal soraiban a vereség hatására válság bontakozott ki a kis baloldali radikális mozgalomban. Robert Fabre, a mozgalom elnöke egy tévényilatkozatban kijelentette, hogy többé nem tekinti kötelezőnek magára nézve az 1972-es közös programot, amelyet most már harmadszor utasítottak el a franciák. Más MRG-vezetők azonnal leszögezték, hogy Fabre legfeljebb saját nevében szólhat, mert döntést e kérdésben csak a párt vezető szervei hozhatnak. Francois Mitterrand, a Szocialista Párt első titkára, a kudarcért az FKP-ra igyekezett hárítani a felelősséget. A francia nemzetgyűlési választások második fordulójának hivatalos végeredménye a következő: A 423 szavazókörzetből, ahol március 19-én újra választották 30 956 075 szavazójogosultból 26 206 710 (34,6 százalék) szavazott. Érvényes szavazatok száma 25 475 802 (82.2) tartózkodás 4 749 366 (15.3) . A közös programra hivatkozó pártok összesen 12 553 262 (49,29) szavazatot kaptak. FKP 4 744 868 :18,62) Szocialista Párt 7 212 916 (28,31) Baloldali Radikális Mozgalom 595 478 (2,36). A többség 12 559 395 szavazatot kapott (50 49 százalék) ezen belül az RPR 6 651 756 (26,11) UFD és csatlakozott jelöltek 5 907 603 (23.18). 305 763 szavazatot kaptak azok a jelöltek, akik külön a köztársasági elnök akciójának támogatása jelzővel indultak (1,20 százalék). Egyéb jelöltek 57 418 voksot szereztek (0,22 százalék). Készül az öntvény — készíti: Gréez! József Gácsi István a marógép mellett Kompresszorszerelés közben Gyula Mészáros György és - Kollár (Szabó Sándor felv.) Mély borúlátás Carter — Begin találkozó Menahem Begin izraeli kormányfő ma és szerdán tárgyal James Carter amerikai elnökkel s a találkozót amerikai politikai körökben mély borúlátás előzi meg. Begin látogatását eredetileg egy héttel korábbra tervezték, majd az Izraeli—palesztin akció miatt elhalasztották. Az amerikai—izraeli tárgyalások már az eredeti időpontban kemény vitákat ígértek, miután Begin ragaszkodik a megszállt arab területeken létesített izraeli településekhez, s egy jövendő rendezés keretében sem hajlandó visszaadni Ciszjordá- niát. Az Izrael mellett a reakciós arab rendszerekre is támaszkodó amerikai politikát keresztezik a Begin-kor- mány tervei A Washington szempontjából nehéz helyzetet tovább súlyosbította a Libanon elleni izraeli támadás. E fejlemény tükrében, mutatott rá vasárnap a Washington Post, gyakorlatilag eltűntek az esélyei az izraeli—egyiptomi tárgyalások újrafelvé- telének. Begin már eleve merev álláspontot foglalt el, de a libanoni „győzelem” után kevésbé lesz hajlandó engedni, mint valaha — hangsúlyozzák egybehangzóan az amerikai sajtó hét végi jelentései. Szadat végül is megelégedne azzal, hogy Izrael elfogadja a Ciszjordániából való kivonulás „elvét”, s a Begin- féle „önkormányzati rendszert” átmenetinek nyilvánítják. Ezért akarja Carter oly „kétségbeesetten” rábírni Be- gint, ismerje el a Biztonsági Tanács 242. számú határozatát — értesült a New York Times. Míg a korábbi izraeli kormányók is elismerték az ENSZ e határozatát, Begin újabban azt úgy értelmezi, hogy à döntés nem írja elő Izrael kivonulását Ciszjordániából is. Változatlanul szélsőségese^ merev izraeli álláspontról tudósított vasárnap Jeruzsálemből James Reston a New York Times ismert publicistája Értesülései szerint Begin változatlanul, bízik abban. hogy meg tudja győzni Cartert: Ciszjordánia megtartása nélkülözhetetlen Izrael biztonságához. Washington a látogatás előtt sürgette az izraeli kormányfőt: hozzon magával legalább néhány új javaslatot, amelyekkel ki lehetne jutni a közel- keleti zsákutcából —-, de semmi jele annak, hogy Begin megváltoztatta vo’na véleményét, vagy hogy - bármilyen úi, kompromisszumés javaslata lenne Reston tudósításából ''it-'i- nik, hoev az ameri ka' kormány felhívta Begint: n'ont. se be nyilvánosan, hogy kivonják az izraeli csapé* 'mt Libanonból, ne legven szuaá ség az ENSZ nyomására,. J