Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-19 / 67. szám

Ötvenéves a szentendrei müvésztelep címmel kiállítás nyílt a Szentendrei Szalonban. Képeink a kiállításon készültek: Balra: Kmetty János festménye, az önarckép lila kalappal. Fönt, Paizs Goebel Jenő: Lágymányos télen.

Ibsen Magyarországon

Henrik Ibsen norvég költő, drámaíró, akinek most ünnepeljük 150. születésnapját, Shakespeare és Moliéré mel- ' lett talán a legnépszerűbb- „magyar” színpadi szerző. Magyar nyelven először az aradi színház mutatta be „A Társadalom támaszai” című drámáját 1887-ben, darabjai azóta állandóan műsoron vannak színpadjainkon. A magyar szellemi életre gyakorolt hatásáról Ady szavai vallanak: „Költők, piktorok, szobrászok, muzsikusok, gon- clolkodók és epikureusok új világokat láttak meg általa. Ha lesz a mi korszakunknak eldicsekednivalója ' a kul- túrhistória előtt a legelsők között majd Ibsenre mutat."

Ady értékelése kiállta az idők próbáját. Ibsen korának, a forradalmi reményeket érlelő, emberi jogokat, szabadságeszméket meghirdető és saját reményeibe vesző XIX. századnak valóban reprezentáns alkotója. Pályája a forradalmi .romantika jegyében indul, kiáll a forradalmi, szocialista eszmék, mozgalmak mellett. Lelkes versben köszönti a magyar szabadság- harcot, üdvözli később . a francia kommünt is. Ugyanakkor a XX. századi válság- irodalom (például Pirandello) őbenne tisztelheti ősét; a polgári világ bomlását színpadon leghatásosabban először Ibsen mutatta meg.

Szenvedélyesen átélte korának ellentmondásait, nagy kérdező és vádoló volt, Fábry Zoltán Európa lelkiismereté~ nek nevezte. Tudatosan vállalt morális alapállását így fogalmazza meg írói jelmondatában: „írni annyit jelent, mint ítélőszéket tartani önmagunk felett”. Érett korszakának drámái a polgári társadalom alaprealitását, a hazugságot állítják pellengérre. Hősei a kisszerű élet elől az illúzió hazugságába menekülnék (pl „Vadkacsa”), vagy tehetetlenül vergődnek a valóság és eszményeik között A. becsület és erény ideáljait őrző, de megvalósíthatatlan- ságukat tisztán látó hőseinek a bukása szükségszerű, e tragikus hősiesség Ibsen darabjainak talán legjellemzőbb sajátja.

A magyar színjátszás elválaszthatatlan Ibsen nevétől, színháztörténetünk nagy egyéniségei keltették életre alakjait. A krónikák nagy sikerekről — és bukásokról számolnak be. A magyar sz'npadokon legtöbbször a Nórát és a Peer Gynt-et mutatták be, amelynek hősei a

világirodalom jelképes típusaivá váltak.

Talán nem véletlen, hogy a gyorsan polgáriasodó Budapesten Ibsen művei közül először a Nórát játszották 1389-ben, azt a darabot, amely a századvég jellegzetes — azóta könyvtárakat megtöltő — problémáját, a női emancipáció kérdését veti fel. A darabot a Paulay Ede igazgatta Nemzeti Színház mutatta be, a főszerepet Márkus Emília alakította. Az előadást 1891-ben, néhány napos pesti tartózkodása során Ibsen is megnézte, s elragadtatással szólt játékáróL Ibsent Magyarországon nagy ünneplésben részesítették, a Nóra előadása után az ünneplő tömeg jellegzetesen múlt száza, di módon fejezte ki lelkesiilt- ségét: fiákeréből kifogták a lovat, s a fiatalság maga húzta a kocsiját.

A Peer Gynt, ez a nagyszabású drámai költemény ki- ’ emelkedő csúcs Ibsen életművében. Hőse a XIX. század emberének jelképévé vált: a világhódításra, önkiteljesedésre vágyó polgári individualizmus csődjét testesíti meg. A darab kimeríthetetlen költőisége és gazdag filozófiája újból és újból erőpróbára csábítja századunk színművészetét. Hazánkban Márkus László rendező indította el diadalútjára 1917-ben a Magyar Színházban. Éz az előadás a dekoratív törekvések mellett képes volt a fausti remekmű sokszínű tartalmának kibontására, költészetének és filozófiai mélységének megközelítésére. A címszerepben Törzs Jenő élete legjobb alakítását nyújtotta. A Nemzeti Színház 1941. évi bemutatóján a korabeli kritika szerint Jávor Pál nem tudott sikeresen megbirkózni a szereppel; a gazdag és ellentmondásos figurát népmeséi alakká egyszerűsítette. A felszabadulás után 1958-ban került vissza a magyar színpadra, Gellért Endre rendezte a Nemzeti Színházban, a főszerepeket Ladányi Ferenc és Gobbí Hilda 'játszotta.

Ibsen darabjai jelenleg is műsoron vannak a fővárosi és vidéki színházakban, s bizonyára az eljövendő kotok nézői is találkozni fognak velük. Ibsen életműve nemcsak a drámatörténet kiemelkedő fejezete, hanem morális és filozófiai gazdagságával eleven hatóerő, kimeríthetetlen művészi forrás marad továbbra is.

Angyal János

Szerettem a sötétet

és szélzúgást

Veress Dániel könyve Kemény Zslgmondról

Kemény Zsigmond „maga voli a nemzeti önismeret”, őbenne az emlékezés, önismeret, anyagismeret nem tudás, hanem valóságos élet volt. Egy darab eszmélkedő, a világban eligazodni próbáló magyar múlt. Keményről és koráról rajzol izgalmas, hiteles képet kismonográfiájában a kitűnő erdélyi író: Veress Dániel. Kemény életrajzából könyveimnek emelte ki az önjellemzően vallomásos szavakat: „Szerettem a sötétet és szélzűgást”.

Az ifjú Kemény Zalatnán kap leckét a vallási és nemzetiségi türelemből. Majd 11 évig lesz otthona a tógás diáknak az enyedi Bethlen Kollégium, Erdély szellemi, politikái életének egyik fontos és forrongó centruma. Anyjában, tanáraiban az eszme és az eszmény megvalósítóit tisztelhette, \ Léthelyzete fiatalon arra készteti, hogy a kor ravasz politikai légvárait, az egyéni élet ábrándjait elvesse. Az egykori erdélyi fejedelem, Kemény János oldalági leszármazottja nem birtokokat, hanem korszerű humán és természet- tudományos műveltséget halmoz fel. Végtelen valóságfanatizmusa, alkati zárkózottsága miatt vált magányos lélekké. Az élet csalódásai műveinek lesznek bővizű forrásaivá. Az öntörvényű lélek vaskövetkezetességgel bontja ki tehetségét. Sorsa ellenében is alkotott. Jelszóként vallotta: „Kövesse ki-ki vezércsillagát”. Számára az önismeret volt a vezércsillag.

„Az ábránd nem válhatik életté, és az élet nem hajlandó ábránddá változni.” Ebből fakad az emberi élét művekben ábrázolt tragikuma és az alakjait meghatározó drámai he- roizmus. Nagy regényeiben Dosztojevszkijjel egy időben szinte dosztojevszkiji mélységekbe világít bele. Monológokban lávázó hőseiben a freudi „tudatalatti” tör felszínre. Az 1848-as szabadságharc idején is a nemzetféltő politikai realizmus híve. A forradalom után hosszú zaklatás a2 osztályrésze. A szavak keresztjére feszülve vállalja a népszerűtlen, önveszélyes, higgadt számvetést. - Önbíráló önvizsgálata nemzeti érvényre tart igényt. Ebben nő Kemény alakja hegynagyságúvá. Több terve volt, mint ideje, ezért vált élete elhamvadó tüzek árnyjátékává.

Kevesen ismerték nála mélyebben áziembert: „Bűneink nagy része túlhajtott erény, erényeink nagy része magát ki. nem nőtt bűn". Egész tragikumelméletet épít Gyulai Pál Kemény tragikumfelfogására. Nemcsak a tragikumra, de a szenvedések, emberi próbák katartikus szépségére, heroiz- musára is fogékony volt. Tudta, hogy a magyarságnak a valóságtiszteletben kellene olyan következetesnek lennie, mint az önkényuralomnak a kíméletlen nemzeti elnyomásban.

Életművének eszmegazdagsága, gondolati sokirányúsága Móricz, Németh László, Lukács György, Sütő András csodálatát váltotta ki. A történészek hivatását máig érvényesen, jelölte meg: „visszahozni a kedélyekbe a nyugalmát apátia nélkül; elvenni az ábrándokat, de megóvni a hitet”. Regényben — Arany János szavával szólva — „egekbe nyúló hármas piramyd”: az özvegy és leánya, A rajongók és a Zord idő. Ezek a magyar nemzeti regény realista válfajának fontos állomásai. Elvetette a rajongók ábrándjait, a szenve. dély színjátszó csalfaságát. A kiegyezéskor attól félt, hogy az önként megtagadott jogok visszaszerzése nehezebb lesz, ha a kölcsönös becsapáson alapuló paktum önbecsapást Is tartalmaz.

Ügyekben gondolkodó eszmeember volt. Számára a szépírás csak az egyik lehetőség az önkifejezésre. Pusztakamarásra nagybetegen tér vissza, A már életében elha- gyatoit Kemény Zsigmond síremléke Pusztakamaráson hirdeti feliratával: „A fáklya másnak szolgál, magát emészti meg”.

Veress Dániel valóban közhasznú és eredményes múrt- kát végzett: Kemény Zsigmond írói, eszmei örökét a mának szóló üzenetekben tudta megragadni.

Sütő Andrásnak ajánlja a könyvet, aki példaadóan ébresztette Kemény szellemi örökségét: „ö az egyetlen, akitől nem elvenni, hanem átvenni kellett valamit. A terhes mivoltában is kovász-természetű örökségét. .. .Konok sírköve fektében is mondja a tanulságot a -másnak világító s önmagát elemésztő fáklyáról. Vele, mint minden költővel, egy csipetnyi eszményi emberség költözött a világba.”

CS. VARGA ISTVÁN

A történet egyszerű. Szereplője is csak annyi van, amennyi lehet egy egyszerű történetnek : két kisfiú, egy tanító az osztályával, és néhány fürt szőlő. A’ tanítónak Meleg Károly volt a neve. Az egyik kisfiút Bandula Károlynák hívták.. A másik gyerek nevét szükségtelen megmondani, mérf az én voltam.1 A történet idejéről meg csak annyit, hogy történhetett tegnap, hogy történhet ma, és remélhetőleg egyre kevésbé fog megtörténni* holnap. , '

Énekóra volt. A - folyosón végre megszólalt a csengő, de Meleg Károlynál nem lehetett abbahagyni az’ órát. Harsogva, tele torokból fújtuk. Igazabban tudtak az udvarón énekelni a lányok, és a fiúk arcáról is eltűnt kint a félelem. Akkor tértünk igazán magunkhoz, ha már a tantermen kívül voltunk.

Meleg Károly *a* felgyorsított ütem miatt pálcájával az asztalra csapott.*

— Mi ez?! — üvöltötte — Tessék újra kezdeni!

Megadta a kezdőhangot, aztán intett

Halkan, lassan, tele félelemmel kezdtünk, hozzá. Mikorra befejeztük, letelt a szünet. De Meleg Károly felemelte a hangját :- — A bal oldali padsor kezdi a kivonulást. Szünet lesz.

Szokása szerin katonásan vezényelt. aztán kipara^csolt m'nden- k’h A történet voltaképpen itt kezdődik.

. Aï imént említett, két kisfiú, tehát Bandula Karcsi és én, utolsóOsztojkán Béla:

Egy fürt szőlő

nak hagytuk el a tantermet Karcsi

előkotorászott a táskájából egy papírzacskót, és kivett belőle egy hatalmas fürt szőlőt Kétfelé tépte, majd az egyik részét átnyújtotta nekem. Egymásra nevettünk, aztán kirohantunk a többiek után. Meleg Károly, aki az asztalától mindezt végignézte, szótlan csodálkozással bámult utánunk. Tíz perc múlva megint a tanteremben voltunk.

— Földrajz helyett osztályfőnöki óra lesz — mondta. — örültünk ennek az órának, mert általában jobban szerettük a többinél. Ilyenkor rendesen beszélgetett velünk. Mesélt, és kedélyeskedett. Most azonban. ünnepélyes volt. Tapsolva helyre parancsolt' mindenkit, aztán a dobogón az íróasztala elé állva összefonta a karját. Sorba végighordozta a tekintetét az osztályon, de az utolsó pádnál, ahol Karcsi és én ültem, megakadt.

— Ki tudja megmondani — kezdte szemrebbenés nélkül —, ki tudja megmondani, rni az, hogy ösz- szetartús?

Pillanatnyi cserd után Csernyi Jóska föltette a kezét.

— Az összetartás az, amikor két vagy több ember összetartanak.

— És mi az, hogy bajtársiasság? — kérdezte megint.

C rre Szilágyi Irma felelt a padsor elejéről:

— Azt nevezzük bajtársiasság- nak, amikor két vagy több ember bajban van, és segítenek egymáson.

Meleg Károly ismételten végigtekintett az osztályon.

— Van itt közületek valaki, aki ezt másképpen gondolja?

Nem volt. Senki se merte másképpen gondolni. A tanító elégedetten engedte le a kezét. Asztala mögé vonult, kopott aktatáskájából papírzacskót vett elő. Rátette az asztalra, az osztálynapló mellé.

— Gyerekek! — kezdte újra. — Örülök, hogy az iménti fogalmakkal- mindenki egyformán tisztában van. Örülök, hogy egyöntetűen gondolkodtok erről a nagyon fontos, mindenki számára elsődleges kérdésről. Ezért, hogy ezt a gyakorlatban is megismerjétek, most látni fogtok egy valóságos szem- , léltető példát Bandula és a padtársa jöjjenek ki a táblához.

Karcsi riadtan rám nézett, én pedig. vissza. Kibukdácsoltunk a dobogóhoz és vártunk. Meleg Károly a pálcájával ránk mutatott.

» AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAW W\AAAAAAAAAAAAAAXAZWX^AA^AAAAAAAAAAA>v%

fölrántva a vállát. — Nekünk nem kell! ...

A tanító keze remegni kezdett. Nem számolt ezzel a váratlan fordulattal. Lassan a pálcája felé nyúlt.

— Neveletlen pimasz kölyke! Mióta divat az iskolában nemet mondani!

Karcsi nem válaszolt. Az osztály lélegzetvisszafojtva figyelte a jelenetet. Egy pillanatra olyan csend keletkezett a teremben, hogy a ryitott ablakon át behallatszott a falevelek zörgése.

— És te? — fordult hozzám. — Te, Béla, okosabb vagy. Mutasd be nekünk, amit a szünetben csín ittatok. Ha Bandula nem kér belőle, fogyaszd el egyedül.

Nem mozdultam, nem Is válaszoltam.

— Megnémultál? — kiáltotta.

Erre sem feleltem. Belekapaszkodtam Karcsi karjába, arcomon éreztem tanulótársaim félig riadt, félig kíváncsi tekintetét. Tudtam, a pillám se rezdülhet.

KJ incs megalázóbb, mint

1 amikor negyven másik előtt úgy fenekelik el az embert, hogy a pálca rostjaira' hullik. Az osztály rémán figyelte meg veretesünket. Szemeikből lázadás és félelem ve-t gyes indulatai tükröződtek. Azt*hi\ - szem, szolidárisabb kis közösséget „ még nem láttam így együtt cigányok mellett. Noha sem előtte, sem utána nem tudtak még igazán befogadni minket, az eset után mégis úgy éreztem, könnyebb volt közöttük az életünk.

— Nézzetek erre a két fiúra. Mindenki tudja róluk, hogy az osztály legrosszabb tanulói. Amikor szüneten voltatok, tanúja lehettem, micsoda összetartással vannak ezek mégis egymás iránt. Ilyet csak ritkán, és csak a filmeken vagy regényekben olvashat, illetve láthat az ember. Most ugyanezt fogják itt nektek megismételni. Tanuljatok belőle. Nem szégyen tanulni a cigányoktól sem.

C zek a cigányok mi voltunk.

Én és Bandula Karcsi, a 4/b. legrosszabb tanulói.

Meleg Károly kibontotta a zacskót. Odaszólt Karcsinak, vegye el, ami benne van, és ossza meg velem. A zacskóban a Karcsiéhoz hasonló óriás fürt szőlő volt.

—Vedd el — mondta Karcsinak. — Vedd el, és oszd meg Bélával.

Karcsi először nem tudta mire vélni a dolgot. Ám amikor rájött, hogy itt nem 1 lehet szó másról, minthogy meg akar szégyeníteni mirket, belevörösödött.

— Mi vagyok én!...— dünnyög- te — Kódus? . Nekem nem kell, van nekünk otthon !...

A tanító csodálkozással nézett szét.

— Ne félj. A tiétek lehet.

— Egye meg! — mondta Karcsi

AAAÁfWWVWVWWW