Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-19 / 67. szám
Edison fonográfja A múlt század utolsó harmadát gyakran nevezik a találmányok korának. Olyan találmányok sora született ebben az időben, amelyek nélkül a mai ember élete elképzelhetetlen volna. Néhány ezek közül: a belső égésű motor, a gőzturbina, a telefon, az izzólámpa, a villamos vasút, a rádió. E korszak feltalálói között kiemelkedő szerepet töltött be a több mint 130 éve, 1847. február U-én született Thomas Alva Edison. Nem végzett egyetemet, autodidakta volt, 6 magát is „gyakorlati feltalálódnak tartotta. Munkásságát elsősorban a kísérletezés jellemezte az általa létrehozott első kutatólaboratóriumban, ahol számos kiváló képzettségű fizikust, kémikust és mérnököt foglalkoztatott. Egyik találmánya a száz éve felfedezett fonográf volt. Edison egy tölcsér végét vékony lemezzel zárta el, és e lemezre tűt erősített. A tű hegye alatt viasszal vagy ónnal bevont hengert forgatott, mégpedig úgy, hogy a tű spirális, szerűen, szorosan egymás mellé barázdákat vágott a viaszba. Ha rábeszéltek a tölcsérre, a lemez rezgésbe jött, és a ráerősített tű a hangrezgésnek megfelelően hol erősebben, hol gyengébben nyomódott a viaszhengerbe. így tehát a hangrezgések szerint változott a tű által karcolt barázda mélysége. Mintha csak a hanghullámok megtelepedtek, megdermedtek volna a barázda alján! Hogyan szólalt meg a fonográf? A tűt egyszerűen ráhelyezték a barázda elejére, és a hengert forgatni kezdték. Miközben a tű így „végigbukdácsolt” a hangbarázda mélyedései fölött, rezgésbe hozta — nyilvánvalóan az eredeti hangrezgéseknek megfelelően — a membránt, ez pedig a levegőt rezgette meg, tehát a viaszlemezre felvett hangok ismét hallhatóvá váltak. Később a fonográf hengerét egy kör alakú lemezzel, a „mélységírást” pedig „oldalírással” helyettesítették. A tölcsér membránjára kar segítségével rögzített tűt a hangrezgések jobbról balra mozgatták. A magasabb hangok sűrűbb, az erősebbek nagyobb oldalirányú kilengéseket eredményeztek. Képünkön Edison fonográfja látható a Tokióban megrendezett „A hangrögzítés 100 éve” című kiállításon. Edison személyesen vett fel vele egy gyermekdalt. SZÖVEG NÉLKÜL Humorszolgálat A vonat egy hosszú alagútból kiér a napfényre, a fülke ismét kivilágosodik. Az ifjú így szól a mellette ülő leányhoz: — Nem fogod elhinni, de ennek az alagútnak az építése több millióba került! — Megérte! — kiált fel a lány boldogan, és rendbe szedi kissé zilált ruházatát. Iván bátyó csak néz, csak néz kifelé az expresszvonat ablakán, meglát egy sorompót, s megszólal: — Furcsa, hogy ezt a sorompót még sohasem láttam felhúzva. Orvosi történet: Markónak kioperálták a vakbelét. Amikor levették a kötést, csodálkozva látta, hogy két párhuzamos forradás van a hasán. — Professzor úr, mi történt velem? — Tudja, miközben önt operáltam, a hallgatóim anynyira megtapsoltak, hogy egy kis ráadást is kellett adnom. A rendőr nagy nehezen leállítja a kezdő gépkocsivezetőt, s megkérdi: — Miért nem állt le azonnal, amikor intettem? — Nem veszek fel stopposokat! ★ Az asszony: — Szeretnék száz évig élni! A férj: — Az nem lesz könnyű... Az asszony: — Ugyan miért? A férj: — Mert már régóta megállapodtál a harmincadik évednél! — Hallotta, hogy Rudolf felesége beleesett a folyóba? — Szegény Radoj! — De a járókelők kihúzták. — Szegény Radójf BALÄZS BÉLA: Tábortűz mellett vörös őrségen Tábortűz mellett, régen, nem régen, Szatmármegyében. Sárosmegyében, Sokszor feküdtem vörös őrségen. Páston elnyúlva. Fejem a nyergen, kezem a puskán, Hanem a szemem a csillagos _ égen. Fegyvert pucoltunk, sebet kötöztünk Üszkös haragon szikkadt a könnyűnk, Sok jó elvtársunk nem ült már köztünk Vörös őrségen. Mégis dúdolva, mese és nóta. Nyájas anekdota járta közöttünk. Éltét elszánta. Holnap meghalhat. Uszítnl őt már nem kell, szavalhat. Életről ízépet örül ha hallhat Tábortűz mellett. „Hát miért vérzünk, ha nem a szépért? Mesélj, Balázs Béla. Hűvös a harmat.” Hej, regő rejtem, el ne felejtsem, Vérben és szennyben, sírva is sejtsem. Emberről álmunk el sose ejtsem Vörös őrségen, tgéret kincsét, emberszív báját, Élet édességét szívemben rejtsem. Miért harcolnánk, ha ez nem volna? Bár elrabolva, bár elhantolva? Hogyha mesém nem igazat szólna Tábortűz mellett? Lehetne — szépség, bárhol is sejlik: Énekembe vágyam mágnese vonja. Regős, mit adsz te holnap csatára? Tápláló hitet kenyereszsákba, Robbanó álmot a patrontásba. Vörös őrségen. Hogy szerethessed, amért csatázol. Nem ingyen indulunk, pajtás, halálba. Tábortűz mellett most is mint régen, Dalolgatok még vörös őrségen Mi szépet látok, mesélem szépen. Kobzosnak dolga. Fejem a nyergen, kezem a puskán, Hanem a szemem a csillagos égen. Aforizmák A skót lakásán cseng a telefon. — Itt a telefonközpont. Nem fizette ki a múlt havi telefonszámlát — hangzik a vonal másik végén. — Ez valami tévedés lesz —■ mondja a skót —, hiszen nekem nincs is telefonom! HELYZETFELISMERÉS „Bizony, egyre nehezebb lesz” — ezt szokták mondogatni a sportújságírók a súlyemelő-világrekordról. MEGERTÖ EMBER * Szigorov, a közlekedési rendőrség közszeretetnek örvendő őrmestere, mindig elébe siet a közúti forgalmi szabályok megsértőinek. A MŰVÉSZET EREJE * Az úgynevezett „Mona Lisa-hatás” érvényesülését napról napra bebizonyítja a XXX. kerületi önkiszolgáló áruház vezetőnője, Eberova. Bárhol tartózkodik is a kedves vevő — a vezetőnő rejtélyes szemének figyelmesen rászegezett pillantását állandóan magán érezheti. ★ ALAPOS SEGÍTSÉG Mucsov község 5—7. osztályos tanulói gazdag termést gyűjtöttek be a kolhoz almáskertjében. Ezzel egyidejűleg a vezetőség rendelkezésére, Mamlaszov csőszt azonnali hatállyal felmentették állásából. ★ Vajon ki röppentette fel elsőnek azt a kacsát, hogy a gyermekeket a gólya hozza? ★ A király nem volt udvarképes. 1 ” ' ★ .......... ' f;:; K ezdő emlékiratszerzők okulására : aki folyton a régi dolgokat hánytorgatja fel — annak nem szabad a szeme elé kerülni. ★ Az igazság egészen jól befészkelte magái: még minden tréfában is akad belőle egy kicsiny hányad. (V. Kolecsickij gyűjtése.) Ha teljesen őszinte vagyok — akkor be kell vallanom, hogy nem lehetek teljesen őszinte. (Machiavelli olasz politikus) Nuku...!? htvánháza A múltkoriban fent a Várban találkoztam régi jó barátommal, Zsubernyák Bandival. Nagyon megörültünk egymásnak, kérdezgettük az ilyenkor szokásos hogyésminteket. Bandi elmondta, hogy épp a Hiltonból jön, szellözködik egy kicsit, mert több órás fárasztó tárgyalása volt amerikai partnereivel. — Nocsakl — mondtam én. — Hát mi vagy te most? — Én vagyok a BIEKI. — Az mi? — Nem hallottál még a BIEKI-ről? — nézett rám csodálkozva. — Persze, persze! Valami rémlik, mintha olvastam volna — próbáltam kivágni magam nagy szégyenkezve, mert úgy mért végig a barátom, mintha ázt mondtam volna, hogy nem tudom, ki az a Gujdár. — Na, ne viccelj! „Mintha olvastam volna” __ Másról s em írnak a lapok, mint rólunk, a mi eredményeikről, és a rádió, és a tévé... Csuda pofa vagy, a régi ugratás: „Valami rémlik!” Apró, óvatos kérdésekkel sikerült megtudnom, hogy ez a bizonyos BIEKI valami kutatóintézet, amelyet Zsubernyák szervezett alig három éve, és olyan példásan, hogy a hasonló intézményeknél szokásos munkaerő harmadával dollármilliókkal mérhető csodálatos eredményeket tud felmutatni. — És hogyan csinálod? — kérdeztem, amikor már nagyjából sejtettem a lényeget. — Pofon egyszerűen. Először is kiküszöböltem, eleve kiküszöböltem a legnagyobb magyar átkot: a névnapot. — Értem. Megtiltottad, hogy az intézetedben névnapi ünnepséget tartsanak. — Nem. Én mérnök vagyok, reálisan gondolkodom. Tudom, hogy hiába kö- nyörgök a Dunának, hogy forduljon meg, és folyjon északnak ... — Megvan! Csak munkaidő után köszönthetik egymást a dolgozók. — Az ilyesmit nem szokták betartani, és ha mégis, másnap másnaposok. — Akkor hát...? — Nézd, öregem, naptárkészítőink az utóbb; években.a leglehetetlenebb neveknek is felkutatták a névnapját. — Előveszi a noteszét, és olvassa: — Van Bendegúz napja január 11- én, és Eufrozina szeptember 25-én, de Kreszcenciából kettő is: április 19., és július 15. Hasonlóképp Töhötöm, öt is lehet köszöntem június 17- én, avagy szeptember 2-án. Az intézetnek van körülbelül százötven dolgozója. Ez — jó esetben (például sok azonos név) — száz nap, személyenként 4—8 óra. Nos, ezt én egyetlen húzással töröltem. Három éve, amikor megszerveztem az intézetet, csak olyanokat vettem föl, akit — ha férfi — Istvánnak hívnak, és — ha nő — Ilonának. — Tehát augusztusban két-három nap alatt lezajlanak a névnapi ünnepségek. Óriási! — Még óriásibb! — nevetett fölényesen Zsubernyák barátom. — Augusztus második felében két hétre szabadságra megy az egész, intézet. Na, mit szólsz hozzá? — Add csak ide azt a noteszt! — válaszoltam, majd föllapozva a névnapokat, a tőlem telhető legfinomabb gúnnyal ráolvastam: — Vagyis senkit nem ■ ünnepelhetnek a dolgozóid, kivéve téged, akár négyszer is. — Olvastam: — Endre február 4, május 21, november 10, és november 30. — Endre? Igen, valamikor úgy hívtak, de három éve belügyminiszteri engedély- lyel Istvánra változtattam a keresztnevemet. Avagy arról sem hallottál, olvastál, hogy a BIEKl-t a szakmában csak Ist- vánháza néven emlegetik? ■4c Valóban nagy ötlet. Terjeszteni kellene, hiszen rengeteget takaríthatna meg a népgazdaság, ha az egyes vállalatokat, hivatalokat, intézményeket Jánoshá- zának, Bélaházának, vagy Csillaházának hívnák. Sólyom László Nem is oly régen még a tolvajnyelvnek, a jasszok beszédének, az argónak szókészletébe tartozó kifejezésként tarthattuk számon. Ma már nemcsak a szóbeli közlésekben, hanem az írásos közleményekben is feleslegesen nyelvi szerephez jut. Lapunk hasábjain is fel-feltűnik, s az egyik közleményben olvashatjuk pl. ezt a furcsának tetsző nyelvi formát: „Sertés nuku!" (Népújság, 1977. 163. sz.). A családiasabb, bizalmasabb szóbeli beszédhelyzetekben inkább ezt a szólásszerű nyelvi képletet halljuk; „Pénz nuku!’’ Az eddig csak alkalmi használatban jelentkező nuku szóalak már a humoros, a gunyoros és ironikus hangulatot is árasztó versekben is egyre gyakrabban jelentkezik, s mintha forgalmi tartalma és használati értéke is egyre •gazdagabbá és változatosabbá formálódna: „Jó ideig — tiu- ku ihlet — / sörrel gyógyítja magát” (Soós Zoltán: Pityeri). — „Nuku dalom / Nukuda- lom / pokolodom!” (Tamkó Sirató Károly: Egyed-omor), A versbeli beszédhelyzet teremtett lehetőséget arra, hogy Simon András Levegőképek című versében is kulcsszerepet kapott szavunk. A tiroli cirkuszos a levegőképek mutogatását saját alko- tású rigmusaival kísérte, s a költő nagyon jellemzően és környezetfestő hatással foglalta versbe ezt a megnyilat. kozást: „Bódé-tervem sehr precíz van, / engedély nekem nuku!" Mindennapi életünk nyelv- használatát tekintve hogyan ítélkezzünk erről a leggyakrabban állítmányként használt névszóról? Véleményünk egyértelmű: nem örülünk a terjedésének. Annál is inkább nem, mert sok jó magyar szóból, kifejezésből válogathatunk a helyettesítésére, a pótlására. A leggyakrabban ebben a szólásszerű nyelvi formában halljuk: Pénz nuku! Ezeknek a kifejezéseknek» megnevezéseknek a használatával iktassuk ki szóbeli és írásbeli közleményeinkből: nincs pénzem, nincs egy árva garasom, nincs egy fillérem se stb. Elég gyakran, ha azt akarjuk kifejezni, hogy valamit nem szabad megtenni, így hangzik fel rövid megállapításunk: Nuku! Egyértelműbb a közlés ezeknek a kifejezéseknek a felhasználásával: Nem szabad, nincs rá lehetőség, nincs rá eset, nem lehet stb. Nyelvünk különben is igen gazdag, a tagadást kifejező megnevezésekben, szólásokban: van miből válogatnunk. A nuku tehát pótolható, kiiktatható!' Dr. Bakos József rfWWVVVWVVWVWWWWVWVW *
