Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-09 / 34. szám

Szögre akasztott vándortarisznyák MEKKORA A FEJKVÓTA? — MÄST AKAR A VEZETŐ, MAST A DOLGOZO — MENT­NVI JUT A „NAGY KALAPBÓL”? — MI A SORSA A KOMMUNISTA MÜSZAI BEVÉ­TELEINEK? Szociális ellátás— szociális tervek NE BÍZZUK EL MAGUN­KAT azért, mert szögre ke­rült néhány tízezer vándor­tar.sznya; ám a tényt érzé­kelni kell: ha lassan, vonta­tottan is, de valamelyest csökken az iparban a mun­kahelyet változtatók tábora. Igaz, még mindig irdatlanul nagy tábor ez, hiszen egy esztendő alatt száz foglal­koztatottból huszonnégy, huszonöt, veti vállára a ván­dortarisznyát, s indul útnak, mert jobbat remél, esetleg ’óbb bért, könnyebb mun­kafeltételeket, kedvezőbb akibeosztást, s persze, sokan csak azért mozdulnak, mert szeszélyük löki őket, valós •ndokaik nincsenek, nem is keresnek ilyeneket. Ütjük most már — az ismert, kor­látozó rendelkezések követ­keztében, mint amilyen az előző helyen kapott bérrel egyező javadalmazás, a kö­telező kiközvetítés bizonyos esetekben stb. — nem any- nyira zavartalan, akadályta­lan, mint korábban, jó né- hányan azonban megtanul­ják, miként kell selyemcipel- • 'oben gödrös úton járni. Mielőtt ferde szemmel néznénk minden ki- vagy belépőre: a munkaerőmozgás egy része társadalmilag szükségszerű, sőt, akadnak esetek, amikor kimondottan hasznos. A pályát kezdő ifjú: új belépő. A megérdemelt pihenést választó nyugalom­ba vonuló: ott szerepel a ki­lépők statisztikájában. Az is munkaerő-vándorlás, amikor fölszámolnak egy-egy üzem­nek nevezett manufaktúrát, s az ott dolgozók olyan helyre kerülnek, ahol mun­kájuk társadalmi hatékony­sága többszöröse a korábbi­nak. Ök korholást érdemel­nének? Támogatást a beil­leszkedéshez, új feladataik minél gyorsabb megismeré­séhez. Az már kétarcú eset, amikor — a ruházati ipar a példa — a végzett szakmun­kások tizenöt ».százaléka két éven belül; nemcsak munka­helyét hagyja ott, hanem az iparágat is' Bizonyára van­nak közöttük, akiknek nyo­mós oka van erre, de olya­nok szintén, akik így korri­gálják a rossz pályaválasz­tást, a felületes „na, majd meglátjuk” elhatározást. Ez a korrekció azonban sok; pénzbe kerül, s nem azok­nak, akik mennek, hanem a maradóknak. Egy-egy na­gyobb vállalat pénzben mér­hető vesztesége — a munka- időalap átmeneti csökkenése, a betanulási idő alacsony teljesítménye stb. miatt —. a munkahelyváltoztatások következtében esztendőn­ként forintmilliókat tesz ki’ Számítások és becslések egy­aránt arra a végeredmény­re vezettek, hogy a társadal­milag nem indokolt munka­hely-változtatások egyetlen esztendőben 3,5—4 milliárd forint kárt okoznak — köz­vetlenül. A közvetett kár, s még inkább az erkölcsi vesz­teség, fölmerhetetlen. ENNEK TUDATÁBAN már másként láthatjuk a hol ko­pott, hol nagyon díszes ván­dortarisznyákat; aligha alap­talanul alakulnak át nyűggé, kolonccá, amitől jó lenne mielőbb megszabadulni. Ami nemcsak az ipart szorítja, hanem kivétel nélkül a nép­gazdaság valamennyi fő te­rületét. Mert hiszen 1976- ban — az 1977-es végleges * adatok még nem állnak ren­delkezésre — a 476 ezer ipa­ri foglalkoztatott kilépése mellett az építőiparban 130 ezer „tarisznya” vándorolt, a kereskedelemben meg a teljes létszám 34,6 százaléka, 152 ezer férfi és nő, mond­ván, ide a munkakönyvét, megyek. Az új helyen meg azzal kopogtatott, jöttem, mit kínálnak, mit ígérnek. Az ilyesfajta —, hogy szaksze­rűek legvünk — munkaerő­mobilitásnak vajmi kevés köze van a tervszerűséghez, a munkaerő-gazdálkodáshoz, a kívánatos irányú munka­erő-áramláshoz. Az egyéni elhatározáshoz természetesen mindenkinek joga van. ámde — s itt a lényeges különb­ség a vélt és a valós igazság között — a társadalomnak nem kötelme az egyéni óha­jok mindenféle részletének teljesítése. Sőt, az lenne sű­rűn az érdeke, hogy szem­beszegüljön az irreális kí­vánságokkal, erre azonban ma még ritka a példa. Saj­nos, hogy ritka, mert ez a hűséges, . józan többséget sújtja. Vándornak se bírája, se barátja, mondták valamikor, arra utalva, aki nem kötő­dik sehová, senkihez, annak 'értékrendje is elüt másoké­tól. Mi tagadás, keserves bi­zonyítékot kapott erre sok munkahely, ahol némelyek úgy jöttek és menek, hogy elprédált anyagokat és szer­számokat, lerobbantott gépe­ket, silány termékeket hagy­tak maguk után. Józan fel­ismerés volt tehát annak a döntésnek az alapja, hogy ma már jó néhány vállalat szóba sem áll a tarisznyás vándorokkal, azt tartva, a kevesebb olykor több, az összetartó garda megoldja a növekvő feladatokat. SOKFÉLE INTÉZKEDÉS­NEK, szabályozó finomítás­nak — így a bértömeggaz­dálkodásnak — adminisztra­tív közbeavatkozásnak része van a vándortarisznyák egy- egy tucatjának, százas, ezres pakkjának szögre akasztásá­ban. Mégis, ezeket a ténye­zőket, nem lebecsülve, úgy véljük, legalább ilyen súlv- lyal. erkölcsi erővel hatott és hat a közhangulat válto­zása, a szembefordulás a szi- re-szóra fölkerekedő vándo­rokkal, a közösségek egész­séges önvédelme, amit mind több helyen tapasztalni. Ügyeskedők, rendelkezések lapjait boszorkányosán ösz- szekeverők ma is vannak, de valahogy megrendült alattuk a föld: már nem mindenütt várják tárt ka­rokkal őket. Kezdik elveszí­teni hitüket abban, hogy szemesnek áll a világ, mert lám, itt is, ott is ajtót — ka­put — mutattak nekik. S ha szóba álltak velük, nem azt sorolták, nekik mi jár, ha­nem azt. tőlük mit , vár, uram bocsa”, mit követel munkaadójuk. S ez utóbbi gyakorlat terjedési sebessé­gé nagy befolyással van ar­ra, mennyi vándortárisznva kerül a már szögön lógók mellé­—- Újságcikk Ítészül ebből? ~ kár, mert én regényt tűd­nek-mesélni,..- .Igazi, való­ságos regényt ' Na, jól van, legyen akkor csak cikk, ma­ga tudja, én mindenesetre sorolom. Gondolom, minde­nekelőtt a nevével, meg ez életkorával jegyzik az em­bert, hát akkor először azt írja fel: Gömöri Albert, hat­vannegyedik éves. És Volán­nyugdíjas. Nekem viszont tz a lényeg. Nem annyira a nyugdíjas, mint inkább a Vo­lán. Mert nekem minden ah­hoz kötődik, röviden elmon­dom, hogy miért. Kezdjük azzal, hogy kilenc- százhuszonkilencben, amikor elvégeztem a polgárit, a gép­kocsivezető és autószerelő mesterséget: tanultam ki. Hogy miért? Megmonodom őszintén: azért, mert a szü­leim parasztemberek voltak, és én nem akartam az lenni. Pászthi Istvánnál tanultam, ő híres ember, volt a maga ide­jében, hat hónapig ott is ma­radtam . nála, miután meg­kaptam a segédlevelemet, de aztán jött egy rőfös, Weisz Ignác, azt mondja nekem, jöjjön hozzám. Bercikém, meglátja, jó lesz. Mentem, be is vált. egé­szen 1937-ig nála voltam, az­tán két év katonság. és utá­na már kapott rajtam 'Zy másik rőfös, Schwarcz Ede. ót fuvaroztam, vele vásároz­tam. Jól is ment miinden, 'de NEHEZ ALTALANOS Ké­pet rajzolni arról, milyen színvonalú szociális ellátást biztosítanak dolgozóiknak a megye vállalatai, üzemei. Központi program alapján 24 termelőegységnél vegeztek erről vizsgálatot a megyei NEB aktívái, hozzájuk csat­lakozott az SZMT közgazda­sági osztálya, újabb tíz vál­lalattal bővítve a kört. Ugyan­akkor a felmérésről készült jelentés vitájánál, a szak- szervezetek megyei tanácsa elnökségének ülésén is szá­mos, a vizsgálatkor tapasz­taltaktól eltérő példa került elő más üzemekről. A szociális ellátás színvo­nalát nemcsak a vállalat anyagi ereje határozza meg, sok minden közrejátszik eb­ben, ami pénzzel nem mér­hető. Megmutatkozik itt a vezetők szemlélete, a gyár­egységeknek a központjuk­hoz való viszonya, az üzemi demokrácia érvényesülése. Ez a juttatás nem fizetés, ráadásul nem is egyformán részesül belőle minden dol­gozó. Ahogy ez természetes is : a helybéliek például nem kapnak utazási hozzájáru­lást, s akik nem veszik igénybe az üzemi étkeztetést, nem részesülnek az ebéd­hozzájárulásból. Rendkívül változatos a kép, alig hasonlítható össze egyik munkahely a másik­kal. összességében ugyanazt állapíthatták meg a vizsgálat résztvevői, hogy évről évre folyamatos a fejlődés, nagy összegekkel növekednek a béren kívüli jutttatások, kü­lönösen a kisebb vállalatok­nál, szövetkezeteknél azon­ban még mindig alig éri el az elfogadható szintet a szo- • ciális ellátás. A JÓLÉTI ÉS kulturális alap tervezésénél azt hatá­rozzák még, mennyi pénz jut egy dolgozóra. Ez az úgyne­vezett „fejkvóta” meglehe­tősen eltérő: a vizsgált vál­tatoknál 191 forinttól 900 fo­beütött a háború, a fog­ság, minden, aztán mikor végre hazakerültem, és a nehéz idők után stabi­lizálódott a helyzetem, és megalakult a MATEOSZ, először még mint maszek fu­varozó egyesület, tagja let­tem. Igen nehéz helyzetben, szinte mindennap Pestre jár­tunk, . sót, fűszert, élelmet hordtunk, éjfélben érkéz- tünk meg, és hajnali négykor már újra jártunk az, ócska tragaccsal. Később, 1949. áp­rilis 26-án megalakult a Te­herautó-fuvarozási Nemzeti Vállalat, öt rossz -kocsival. Ez lett a2 elődje a mostani Volánnak. Azt talán mondanom sem kell, hogy telephelyünk az egyáltalán nem volt, igen ne­héz körülmények között dol­goztunk, nagyon sokáig. Nem részletezem, akik ott voltak, tudják, akik meg nem voltak benne abban a küzdelemben, mert az volt, mindennapos küszködés, na, akik- azt" nem csináltak, azok úgysem tud­ják elképzelni... . Elég az hozzá, hogy evekig fuvaroz­tam. lassan a helyzet is ja­vult, lett telephelyünk, mű­helyünk. irodánk, engem pe­dig 1953-ban megtettek mű­szaki ellenőrnek. 1964-től pe­dig nyugdíjazásomig munka­ügyi előadó lettem. Röviden ennyit kell tud íi rólam, hogy megérthessék azt a ragaszkodást, ami engem még ma is meghatároz. , a rintig terjed. A legalacso­nyabb a színvonal a keres­kedelemben. Viszont a 90U förint sem a legmagasabb a megyében, vannak olyan — a közös felmérésbe be nem került — gazdálkodó egysé­gek, ahol az ezer forintot is meghaladják a dolgozónkén­ti béren kívüli juttatások. Egyébként ott, ahol a 650 fo­rintot még nem érték el, évenként száz forinttal nö­velhető ez az alap. Az álta­lános színvonal mutatója is, hogy ez vállalataink nyolc­van százalékát érinti. Nincs tehát pénz minden­re. Ezért is különösen fontos helyben, pontosan meg­ítélni, mi a legsürgősebb a vállalatnak: mikor kell töb­bet költeni például munkás- szállításra, üdültetésre, sport­ra, vagy éppenséggel üzemi étkeztetésre. Ehhez jól kell ismerni az igényeket, s mint az SZMT elnöksége is meg­állapította, éppen ezek ' a pontos felmérések hiányoznak a legtöbb vállalatnál. Van olyan nagyvállalat, ahol - a felmérést elvégezve kiderült, ■ hogy más igényük van a dolgozóknak, mint amit a. vezetők elképzeltek. Ugyan­akkor az is igaz, hogy fej­leszteni kell ezeket az igé­nyeket, mert nem egy eset­ben szavaztak le szociális beruházást a dolgozók azért, hogy a pénzt részesedéskor megkapják. Az összeg per­sze csak együtt tűnt nagy­nak, szétosztva alig növelte a nyereséget. Az üzemi étkeztetésnél szintén fordultak elő hason­ló esetek Azokon a munka­helyeken például, ahol fize­tik az ebédidőt is, nem tud­nál^.; bevezetni — ugyancsak kedvezményes — étkeztetést, mert a dolgozók inkább nem ebédelnek, csak ne essenek el ettől a juttatástól. - - • ■ UGYANAKKOR viszont minisztertanácsi határozat írja elő az üzemi étkeztetés vonzalmat, amit a vállalat és a volt munkatársaim iránt ér­zek, köztük is elsősorban, persze, az öregebbje iránt, akikkel valamikor együtt kezdtünk. Ma is össze-össze- jövünk velük, meg a többi­ekkel, de hivatalból is, mond­hatnám, mert tavaly is, ta­valyelőtt is végigdolgoztam a nyugdíjasoknak engedett 440 órát a műszaki főnökségen. Segítek, amit csak tudok, és el-elbeszélgetünk a kollégák­kal a „régi szép időkről”. Bizony, nehéz volt, de meg­érteimért én mondom, nagy­szerű volt, hogy szinte a nul­láról indulva, mindazt elér­tük, ami ma már az igazi, nagy vállalatot képezi. És az emberek, akikkel évtizede­ken át együtt dolgoztam ! Az, ahogy mi meg tudunk örülni egymásnak! — de ez már megint olyan, hogy csak íz értheti meg, akinek szintén él ez: az érzés. Bizony, ha rá­gondolok, még a torkom is elszorul, mert nincs is annál nagyobb öröm, mintha tudja az ember, hogy szeretik, be­csülik. Na, hát nalam ez a hely­zet. Sétálok az utcán, hogy más példát ne mondják, de gondolom, ebből is megért­hetik, szóval, sétálok, mon­dom, és jönnek ugye a bu­szok, és a vezetők kiinten^k vagy kürtőinek, fénnyel te­leznek, úgy köszöntnek. B. Kun Tibor kiszelesíteset, színvonalának állandó emelését. Persze az ebéd minősége, az étkezés idejenek a munkarendhez való igazítása is sokat szá­mít: ezek miatt nagyobi az érdeklődés az üzemi ebt 1 iránt például az Egri Közúti Építő Vállalatnál. Megyénkben különösen a gépiparban es az építőanyag­iparban dolgozik sok, a köz­pontjától távol eső gyáregy­ség, üzem. Fejlesztésükben, gazdálkodásukban gyakran hátrányos, hogy még kiseb a kérdésekben is ritkán dönt­hetnek önállóan; ezt több­ször szóvá tettük lapunkban is. A szociális,' kulturális alapok vizsgálatánál szintén érződik ez a hátrányos hely­zet. Még a nagyobb gyáregy­ségek sem rendelkeznek ön álló szociális tervvel, leg­többször még azt sem tud­ják, a „nagy kalapól” meny­nyit szán rájuk a központ, fejlesztéseik így esetlegesek. Az szb helyi képviselője ugyan részt vesz a nagyvál­lalat tanácskozásán, amikor erről döntenek, de vélemé­nye csak formális lehet: sa­ját gyárára vonatkozóan nem tud mit mondani. Ha indo­kolt is néha a koncentrál­tabb fejlesztés érdekében együtt tartani a pénzt, annyi önállóságot azért kaphatná­nak ezek a gyáregységek, hogy legalább a kollektív szerződésük mellékleteként, szerepelnének e célra meg­határozott juttatások, alap­ként egy tudatosabb szoci­ális tervezéshez. A DOLGOZÓK aktivitásit tükröző kommunista műsza­kok nagy bevétele nem egy vállalatnál segíti a gvermek- intézmények fejlesztését, tá­mogatását. a lakásépítési hozzájárulások növelését. Ezekre az akciókra a jövő­ben is mozgósítani kell; ha a dolgozók értelmét látják, szívesen adják munkájukat ilyen célokért. Az óvodák, bölcsődék terven felüli meg­valósítását is ezek a pénzek segítik. A tanácsok és a vál­lalatok jobb együttműködé­sére van azonan szükség, ugyanis a tanácsi költségve- I tés csak az előre tervbe vett I gyermekintézményeket tudja üzemeltetni. Így az a. sajátos helyzet áll elő, hogy nem tudja elfogadni a terv fölötti támogatást. A vállalatok az üzemeltetést is tamogathat- * ják, az összeg elosztásáról tehát jó, ha a tanácsokkal közösen döntenek. Ugyanakkor érdemes fel­figyelni egy másik visszás­ságra is: a gyáregységek, üzemek nem rendelkezhet­nek önállóan a társadalmi műszakjaikból befolyt pénz­zel sem. Az Ipari Szerel­vény- és Gépgyár gyöngyösi gyárában például — ez már nem az említett felmérés megállapítása — nem is tud­nak arról, mi lett a sorsa kommunista műszakjuk be­vételének ___ A kétségkívül nagy fejlő­désről nem szabad megfeled­kezni, különösen a társadal­mi akciók eredményeként sokat javultak a szociális el­látás feltételei megyénk üze­meiben, vállalatainál. A SZOCIÁLIS juttatásra fordítható összegek nehezen növelhetők, azonban a leír­tak is igazolják, hogy nem minden múlik a pénzen. 4 jobb, tervszerűbb elosztás is sokat segíthet __ 1 lékeli Sándor HmmiaCk 1978. február: 9., csütortMs /• A dánszepbnikiósi Micsurin MG TSZ mintegy 400 hektáros almosában pneumatikus gépekkel metszik a gyümölcsfákat. A gépesítés révén lénvetreeen gyorsabban végeznek a kora tavaszi munkával! (Ä1TI .fotó;, Király -Krisztina) Mészáros Ottó Fénnyel feleznek, úgy köszöntnek Ceruzavázlat Gömöri Bernât Volán-nyugdíjasról Gépi fametszés

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents