Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-25 / 48. szám

MtAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA» ï Péntek esti külpolitikai kommentárunk: Suárez időzavarban Érdekesen alakul a spanyol belpolitikai játszma. Úgy tűnik, Adolfo Suárez miniszterelnök időzavarba került. Több jel arra utal, hogy az eredeti forgató- könyv a kormányzó demokratikus centrum párt ér­dekében módosításra szorul. Kezdetben — nem a régmúltban, a Franco-kor- szakban. hanem a demokratizálódási folyamat első időszakában — a spanyol baloldal lojalitást muta­tott a centrista kormánypárttal szemben. Mind a kommunisták, mind a szocialisták várakozó álláspont­ra helyezkedtek, s megelégedtek annyival, hogy a múlt év júniusában rendezett választásokon jóval több mandátumhoz jutottak, mint a klasszikus érte­lemben vett jobboldal, s alig maradtak alul Suárez centristáival szemben. Tekintettel az ország súlyos gazdasági gondjaira, a baloldali pártok is csatlakoztak az úgynevezett Moncloa-paktumhoz. Igaz, csak megfelelő biztosítékok és feltételek fejében, de támogatásukról biztosították a kormányt a gazdasági élet fellendítésében. A múlt év őszén aláírt megállapodás meghozta gyümölcsét: csökkent az infláció, fellendült a termelés és az ex­port. Suárez már a biztató adatok birtokában' döntött a további teendőkről: tavaszra tervezte a helyhatósá­gi választásokat, kora nyárra az új alkotmány vitáját és elfogadtatását a törvényhozásban, s azután — a számára legkedvezőbb időpontban — az új választá­sok kiírását. Csakhogy nem minden esemény igazodott a kor­mányfő elképzeléseihez. A szakszervezeti választáso­kon például kiderült, hogy az eddigi voksok többsége a spanyol kommunisták által irányított munkásbi­zottságot támogatja. Második helyen áll a szocialisták szakszervezeti szövetsége, s a jelekből ítélve a két munkáspárt befolyása a spanyol dolgozók túlnyomó többségére kiterjed. Az üzemekben leadott szavazatok aligha vonat- koztathatóak el a spanyol politikai élet küzdőterétől. S így azután érthetően ma már Suárez környezetében is aggodalommal tekintenek az esetleges községtaná­csi választások kimenetelére, hiszen a munkahelyi „balra át” könnyűszerrel áttevődhet a közigazgatásra is. Ha pedig ott baloldali fölény alakul ki, akkor az veszélybe sodorhatja az amúgy is ingatag többségű centrumot a későbbi általános választásokon. Ráadá­sul a baszk és a katalán szeparatisták sikere, az auto­nómia elismerése is a baloldal tekintélyét növelte. UJabb szövegtervezet a belgrádi találkozón Maróthy László felszólalása a DjVSZ közgyűlésén A belgrádi európai bizton­sági és együttműködési ta­lálkozón péntek délután rö­vid plenáris ülést tartottak. Ezt követően a szocialista országok küldöttei nem hiva­talos megbeszélést folytat­tak a semleges és el nem kötelezett államoknak a kép­viselőivel, amelyek újabb, nem hivatalos szövegterve­zetet készítettek a találkozó záródokumentumára, miután az erre vonatkozólag eddig beterjesztett javaslatok nem kapták meg az egyöntetű tá­mogatást. A találkozó hétfőn délelőtt folytatja tanácskozásait Dr. Maróthy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára a DÍVSZ kongresszusának péntek dél­előtti ülésén elhangzott fel­szólalásában bevezetőben a KISZ nevében szívélyesen üdvözölte a közgyűlés részt­vevőit és hangsúlyzta: úgy kívánunk részt venni a vi­lág haladó ifjúságának e fon­tos tanácskozásán, hogy te­vékenységünkkel tovább vi­gyük előre az antiimperialis- ta szolidaritás, a béke, a tár­sadalmi haladás közös ügyét. — Jó érzéssel állapíthatjuk meg. hogy a világ ifjúságának egyre nagyobb része ismeri fel felelősségét az emberiség és saját jövőjének formálásá­ban. Egyre több ifjúsági szer­vezet száll síkra az antiimpe- rialista harcban az enyhülési politika elmélyítéséért, a bé­kés egymás mellett élésért és a társadalmi haladásért. Nö­vekszik a haladó mozgalmak ereje, szervezettsége és befo­lyása mind nemzeti, mind nemzetközi téren. Erősödik az együttműködés a nemzetközi ifjúsági szervezetek és azok tagszervezetei között a közös érdekű kérdésekben, miköz­ben társadalmi-politikai programjuk változatlanul két nagy táborra osztja őket. Ez a fejlődés javítja a haladó, demokratikus erők pozícióit, lehetővé teszi a szélsőséges, reakciós körök meg-megújuló támadásainak visszaszorítá­sát és meghatározza a nem­zetközi ifjúsági mozgalom fejlődésének alapvető irányát. A Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség véleménye sze­rint ebben a világpolitikai fo­lyamatban pozitív és ifjúsá­gi vonatkozásban meghatáro­zó szerepet játszik a Demok­ratikus Ifjúsági Világszövet­ség. A DÍVSZ alapvető tevé­kenysége azt bizonyítja szá­munkra — állapította meg a tovább’akban Maróthy László, —, hogy az elmúlt három év­tized eredményein és tapasz­talatain alapuló továbbfej­lesztésre van szükség, amely lehetővé teszi az összefogást minden más haladó erővel a békéért, a biztonságért, az együttműködésért, az antiim- perialista szolidaritásért, a társadalmi haladásért és az ifjúság jogaiért vívott küzde­lemben. Érdekeink és nézeteink alapvető közössége lehetővé teszi, hogy feladatainkat nyugodt, alkotó légkörben határozzuk meg a valóságos helyzet és a reális lehetősé­gek számbavételével — ál­lapította meg. Pham Van Dong Indiában Maróthy László hangsú­lyozta, hogy a jövőben gya­koribb, körültekintőbb, ter­mékenyebb konzultációkra van szükség az ifjúsági moz­galom keretein belül. A vé­lemények széles körű egyez­tetése alakíthatja ki a haté­kony regionális programokat és akciókat, amelyeknek si­keres megvalósítása tovább gazdagítja az egységet, nö­veli a különböző földrészeken az eltérő körülmények között működő szervezetek össz­hangját. — Az előttünk álló fela­datok megoldása szükséges­sé teszi a DÍVSZ megerősí­tését, akcióképességének fo­kozását. A jelenlegi szerve­zeti kereteket alkalmasak­nak tartjuk erre. megváltoz­tatásukra nem látunk okot. A megnövekedett feladatok felvetik a vezető szervek sze­rény bővítését: ezt a felelős­ségteljes munkát azonban a reális lehetőségek figyelem­bevételével, nagy körültekin­téssel kell elvégezni, messze­menően szám előtt tartva az iroda működőképességét — mutatott rá Maróthy László, majd felszólalása végén ki­jelentette: — Biztosíthatjuk önöket arról, hogy a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség tagsága, a szocializmust épí­tő és békeszerető magyar if­júság minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy mint eddig, a jövőben is hozzájáruljon a világszö­vetség nemes céljainak elé­réséhez, hogy a béke, a biz­tonság, az együttműködés és a társadalmi haladás eszméi az egész világon valóra vál­janak. (MTI) fl februári győzelem évfordulóján A februári győzelem Süj évfordulója alkalmából pén­teken fogadást adott dr. Vác«' lav Moravec, Csehszlovákiá budapesti nagykövete. A fo­gadáson jelen volt Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Bor" bándi János, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Korom Mihály igazságügyminiszterj Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter; Nagy János külügyminiszter­helyettes, s ott voltak — V.' J. Pavlovval az élen — á szocialista országok Buda­pestre akkreditált nagyköve­tei, illetve nagykövetségeinek’ képviselői. ★ Az évforduló alkalmából Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Gustáv Husák elvtársai á CSKP főtitkárát, köztársasá­gi elnököt és Lubomir Stroué gál kormányelnököt Hárombafalmi tárgyalások Géniben Genfben pénteken űjabb találkozót tartott az atom­fegyver-kísérletek általános és teljes betiltásáról folyó tárgyalásokon részt vevő szovjet, amerikai és brit kül­döttség. Ülésezik a kínai népfront Pénteken Pekingben meg­kezdődött a Kínai Népi Po­litikai Tanácskozó Testület ötödik országos bizottságának első ülésszaka. A megnyitó ülésen, amelyen Teng Hsziao-ping miniszterelnök­helyettes elnökölt, Hua Kuo- feng pártelnökkel és minisz­terelnökkel az élen megjelent a Kínai Kommunista Párt és a kormány számos vezetője. Az országos bizottság állan­dó bizottságának az elmúlt tizenhárom évben kifejtett tevékenységéről a bizottság egyik alelnöke, Hszu To- heng tartott beszámolót. A szónok egyebek között azt fejtegette, hogy bár Liu Sao-csi, Lin Piaó és különö­sen a „négyek bandája” sú­lyos mértékben félbeszakítot­ta és szabotálta a népfront munkáját, ebben a munká­ban a Kínai Népköztársaság kikiáltása óta „Mao elnök forradalmi vonala dominált”. Végezetül olyan nemzet­közi egységfront” megterem­tésére szólított fel, amely .a két szuperhatalom, a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok” ellen irányul. (MTI) I Hivatalos látogatásra Új-Delhibe érkezett Pham Van Dong vietnami kormányfő, akit a repülőtéren India miniszterel­nöke, Morardzsi Deszai fogadott. (Telefotó — AP—MTI—KS) Spanyol szakszervezetek  munkásbizottságok sikere KOMMUNISTA választási győzelem Spanyolországban ! Nagy siker ez, alig több mint két évvel Franco halála után —- még akkor is, ha szakszer­vezeti választásról van szó. A dolgozók január közepe óta adták le szavazataikat, az egyhónapos maratoni válasz­tás hivatalos végeredménye azonban még néhány napig várat magára Az viszont már most biztos, hogy a sok szer­vezet közül a kommunista ve­zetés alatt álló munkáebizott- ságok juttatták be legtöbb je­löltjüket az üzemi bizottsá­gokba. A második legerősebb szervezet a SDanyol Szocialis­tái Muukáspá-thn^ tartozó Ál­talános Munkásszövetség (UGTi lett. A választást az indulók leg­többje erőpróbának tekintette, bár a munkásbizottságok en­nél sokkal fontosabbnak tar­jewrur £6., szombat tották a szakszervezeti egy­séget. A szocialista pártiak azonban arra számítottak, hogy — a parlamenti válasz­tásokhoz hasonlóan — ezúttal is a baloldal vezető erejeként végerneiç. ]JZ g számítáSllk eavébként nemcsak utólag látszik merésznek: már ta­valy. amikor néhány iparág­ban előzetes választásokat tartottak, az üzemi bizottsá­gok tagjainak 60 százaléka a munkásbizottságok jelöltjei közül került ki. Akár létrejön a szakszerve­zeti egvség. akár nem. min­denképpen politikai siker a demoU-ratizálódó Spanyol- országban, hogy a dolgozók járivegéb°n csak baloldali je­löltek közül választottak. Ezeket a szakszervezeteket csupán tavaly áprilisban le- gaiw-susk és mée nváron is létezett a Fran-o-idők ..szak- szervezete”. A Nemzeti Szin­dikátus ..pevesftetto” a kor- mánv illetékes miniszterét, a tőkések kénviselőit és a dol­gozókat stkikrtok KZ-AKŐI SU­tomatikusan vonták a tagdí­jat. A szindikátus ebből a pénzből 30 ezer alkalmazot­tat foglalkoztatott, 60 újságot, 27 rádióállomást tartott fenn, de a bértárgyalásokon termé- szetésen nem képviselte a dolgozók érdekeit és a sztráj­kot illegális tevékenységnek minősítette. Ennek ellenére már akkor is szerveztek — el­sősorban a munkásbizottsá­gok — sztrájkokat, de ezért elbocsátás járt. Az évek so­rán tizenötezer dolgozó ju­tott erre a sorsra Spanyolor­szágban őket — egy né­hány hónapos törvény alap­ján — most már vissza kel­lene venni, de ezt a törvényt egy munkaügyi bíróság a múlt hónapban még egysze­rűen alkotmányellenesnek minősítette. Marcelino Ca­macho, a munkásbizottságok vezetője is élni akart ezzel a törvényes jogával, de amikor meglelent egykori munkahe­lyén. a Mo*or Theri-onál, be sem engedték a kaoun A szakszervezeteknek te­hát lesz mit tenniük és sze­repük más fontos ügyekben az országos politikára is ha­tással lesz. A kormány fel szeretné lendíteni a gazda­ságot, de ennek az az ára, hogy a 13 millió spanyol munkavállaló közül a hivata­los terv szerint háromne­gyed, valójában azonban in­kább egymillió az idén mun­ka nélkül maradjon. A bér­emelések felső határát 22 szá­zalékban szabták meg (ezt az ellenzéki pártok is aláírták a kormánnyal kötött, úgyne­vezett Moncloa-paktumban). de ha az infláció nem csök­ken 25 százalék alá. akkor er­ről újra kell tárgyalni. A szakszervezetek ezenkívül azt is el akarják érni. hogy a 22 százalékos korlátozást a kor­mány ne alkalmazza vissza­menőleg, vagyis a Moncloa- paktum előtt beígért béreme­lésekre. (Ezért tört ki tavaly ősszel többször is a repülő­tereket megbénító sztrájk). A Suarez-kormány egész politi­kába csak akkor lehet sike­res, ha megoldódnak a snanvol gazdaság gondjai. Rogy ez tniifímen történik, abba már kommunista és szocialista szakszervezeti ve-**'- '« be­leszólnak. ,j_ Bedő Iván <rÆ (Qúuii Obj/jnuLa érettségizett és 8 ált. iskolát végzett fiatalok jelentkezéséi várja a nyomdai kéziszedő, magasnyomó és ofszet gépmester szakmákra. Tanulmányi idő 3, ill. érettségizett fiataloknak 2 év. A tanulók ösztöndíjat, tanulmányi szerződés kötése esetén további ösztöndíjat kapnak. A gyáregység korszerű szociális és munkafeltételeket, munkaruhát, 1 Ft térítés ellenében üzemi étkezést biztosít. Kellő szakmai gyakorlat és a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után a gyáregység továbbtanulási lehetőséget biztosit. KORSZERŰ GÉPEK ÜZEMELTETÉSÉHEZ kéziszedő, gépszedő, monóöntő, korrektor és könyvkötő férfi és női átképzősök jelentkezését várjuk. Az átképzósöknek lehetőség nyílik a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésére. FELVESZ SZAKMUNKÁSOKAT géplakatos, villanyszerelő, kőműves szakmákban. Alkalmaz vülamostargonca-vezetőt. JELENTKEZÉS: 3301 Eger, Vincellériskola u. 3. özeméivzeti és munkaügyi vezetőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents