Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-24 / 47. szám

5 sütörtök esti külpolitikai kommentárunk: Apartheid a pellengéren NEM ELŐSZÖR ÍTÉLI EL az ENSZ a dél-afrikai fajüldöző rezsimeket. Legutóbb a világszervezet embe­ri jogokkal foglalkozó bizottsága határozatban erősí­tette meg a Dél-afrikai Köztársaság, az általa tör­vénytelenül megszállt Namíbia (Délnyugat-Afrika), va­lamint a fehér telepesek uralta Zimbabwe (Rhodesia) népeinek elidegeníthetetlen jogát az önrendelkezésre és a függetlenségre. Ezzel összefüggésben az ENSZ- bizottság égy másik határozata felszólítja a tagálla­mokat, vegyenek tevékenyen részt a március 21-én kezdődő apartheid-ellenes harci évben. Az apartheid-rendszer — a Dél-Afrikában ural­mon levő fehér lakosság és a fekete tömegek teljes elkülönülése — a fasiszta fajelméletben gyökerezik ideológiailag, s politikai gyakorlata sem különbözik sokban a hitleristákétól. A bőrszín szerinti megkülön­böztetés ellen tiltakozókat a dél-afrikai rendszer — akár fehérekről is legyen szó — kegyetlenül elnyom­ja és a gyilkosságoktól sem riad vissza. Ennek illuszt­rálására csak egyetlen, aránylag friss példát hozunk fel. Daniel Woods, a dél-afrikai Dailya Dispatch fő- szerkesztője, aki lapjában felemelte szavát az elnyo­mottak érdekében, kegyvesztett lett a hatóságoknál s háziőrizetbe helyezték. Szökésre és emigrálásra akkor szánta el magát, amikor a kislánya számára postán küldött ingeket mérgező anyaggal itattak át „vala­kik”, s a gyereket kórházban kellett kezeink Az ENSZ apartheid-ellenes határozatainak haté­konyságát eddig is jelentősen hátráltatta az a tény, hogy a térség volt gyarmattartó hatalma — Nagy- Britannia —, valamint más nyugati országok, ame­lyek multinacionális vállalataik sok milliárd dollá­ros dél-afrikai befektetéseit féltik, nem hajlandók teljesen kiközösíteni a pretoriai rendszert. Politikailag ugyan már nem vállalhatnak szolidaritást vele, de óvakodnak a gazdasági „kehyértöréstől”. REMÉLHETŐLEG A VILÁGSZERVEZET által meghirdetett apartheid-ellenes harci év alatt fokozódik majd a haladó világközvéleménynek a fajüldözők „csendes pártfogóira” gyakorolt nyomása. Erich Honecker, a NSZEP KB főtitkára, államfő berlini hivatalában fogadta Alvaro Cunhalt, a Portugál Kommunista Párt főtitkárát. (Népújság-telefotó — ADN/ZB — MTI — KS) Pálfi Viktor HaderőC'ökkentési tárgyalások Becsben Csütörtökön Bécsben Wolf­gang Behrends nagykövetnek, az NSZK küldöttségvezetőjé­nek elnökletével megtartották a közép-európai haderők és fegyverzet csökkentéséről fo­lyó tárgyalássorozat 161. ple­náris ülését. A tanácskozás egyedüli felszólalója dr. Ingo Oeser nagykövet, az NDK de­legációjának vezetője volt. Beszédében Oeser nagykö­vet rámutatott arra, hogy a szocialista országok által elő­terjesztett javaslatok lehető­vé teszik az előzetes konzultá­ciók eredményein alapuló, valamennyi résztvevő or­szág számára elfogadható egyezmény kidolgozását. — A tanácskozás sikere ér­dekében szükséges — mon­dotta —, hogy valamennyi részt vevő állam a csökkentési térségben levő haderők meg­közelítő egyensúlyából indul­jon ki. A bécsi haderőcsökkentési tárgyalások következő plená­ris ülését jövő héten csütörtö­kön tartják. Ünnepség Prágában A Csehszlovákiában 1948 februárjában lezajlott balol­dali fordulat 30. évfordulója alkalmából csütörtökön a prágai Várban együttes ün­nepi ülést tartottak az or­szág vezető testületéi: a CSKP Központi Bizottsága, a nemzeti front központi bi­zottsága, a szövetségi kor­mány és a szövetségi par­lament. Az ülés szónoka Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke volt Gutáv Husák visszatekin­tett Csehszlovákia népének századunkban vívott nemzeti és társadalmi felszabadító harcaira. Rámutatott, hogy ezek a küzdelmek logikusan vezettek el 1948 februárjáig, amikorra már a CSKP maga mögé tudta állítani a régi rend képviselőivel való dön­tő összecsapáshoz a nép el­söprő többségét. Gustáv Hu­sák ezután összefoglalta az ország 3 évtizedes szocialis­ta fejlődésének legfőbb eredményeit. IWnosalí és sikeresei voltak tárgyalásaink 4ss/,ad elutazóit Moszkvából — Rendkívül hasznoséit és sikeresek voltak moszkvai tárgyalásaink, amelyeken beható véleménycseré'3 nyílt alkalmunk Leony j Brezsnyevvel, Alekszej Ko­sziginnel és más szovjet ve­zetőkkel — jelentette ki Ha­fez Asszad, az Arab Újjá­születés Szocialista Pártjá­nak főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke a szóv’et sajtó képviselőinek csütör­tökön, mielőtt elutazott Moszkvából. A szíriai államfő köszöne­tét fejezté ki a szovjet ve­zetőknek, s a szovjet népnek azért az állandó, követke­zetes és elvi támogatásért, amelyet az összes megszállt arab terület felszabadításá­ért és a palesztínai arab nép törvényes jogainak helyreál­lításáért küzdő arab népek­nek nyújt — Moszkvai látogatásunk minden tekintetben megfe­lelt a hagyományos szovjet— szíriai barátság megszilárdí­tása és az együttműködés el­mélyítése érdekeinek — je«; lentette ki Háfez Asszad. • • Összehívják a kínai parlamentet Pekingben csütörtökön es­te bejelentették, hogy febru­ár 13. és 23. között Hua Kou-feng elnökletével ülést tartott a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülés feladata az volt, hogy előkészítse a Kínai Országos Népi Gyűlés (parlamenti és a Kínai Népi Politikai Tanács­Hat nap februárban Csehszlovákia harminc év­vel ezelőtt néhány nap alatt a polgári demokratikus köz­társaságból átalakult népi demokratikus állammá. A feb­ruár 20-tól 25-ig tartó hat nap az új társadalmi beren­dezkedésért folytatott harc csúcspontját jelentette. Tu­lajdonképpen ez alatt a nem egészen egy hét alatt dőlt el a „ki kit győz le” kérdése a haladó erők javára. Csehszlovákiában három évvel a háború befejezése után koalíciós kormány irá­nyította az országot. A mi­niszterelnök Klement Gott- wald, a Csehszlovák Kom­munista Párt elnöke volt, miután az 1946-os választá­sokon a párt szerezte meg a legtöbb szavazatot és ezzel a parlament legerősebb párt­jává vált. A Csehszlovák Kommunis­ta Párt a háború után hoz­zálátott a demokratikus ál­lamrend felépítéséhez 1945 őszén államosították a nagy­ipart. a bankokat, hozzálát­tak a földrpformhoz és ezzel megosztották gazdasági ha- ta’máfol a nagyburzsoáziát.. Harminc évvel ezelőtt a csehszlovák polgári pártok vezetői úgv látták, elérkezett az 'dő arra, hogy megállítsák a további demokratizálást, el ;ő lépésként kiszorítsák a kormányból a kommunistá­kat Szemük előtt nyilván F •an-'anr-szág é« Olaszország példái? l“beg-»tt. ahol néhány hénaonai átlőtt a felszaba­dná harcok egvik vezető ere­jét. a kommunista pártot ki­szorították a ha+aiomból. 1<>48 február 20-án a prá­gai kormánv rendkívüli ülé­se anélkü' végződött, hogy ei íltalán elkezdődött volna A há-o— -oigán nárt m'­QJíMkM lu io. leuruar 24., péntek A mimkasmilícia felvonulása a prágai öváros téren. (Fotó: CTK — MTI — KS) niszterel — 12-en a 26 tagú minisztertanácsból — ugyan­is beadták lemondásukat. Ezzel kirobbant a nyílt kor­mányválság, amely hat nap­pal később új kabinet meg­alakításához, azaz a burzso­ázia vereségéhez vezetett. A polgári miniszterek arra szá­mítottak, hogy távozásukkal munkaképtelenné válik a ka­binet —, ami végül Is a rendkívüli választások kiírá­sát eredményezi majd. A kommunista párt , kezdettől felmérte a burzsoá miniszte­rek lemondásának lehetséges veszélyeit, és amellett moz­gósított. hogy a kormányt olvan politikusokkal egészít­sék ki. akik támogatiák az addigi demokratikus feRődés folrtnMröt Oottwgld minisz­terelnök a prágai óváros té­ren százezres tömeg előtt kérte a cseh és szlovák mun­kásokat. földműveseket és értelmiségeket arra. hogy tömoe-esák a kommunista nárt hennát a működőkénes és demnVraMi^jg kormány létrehozásáért. A ií*a-t4neacoinöVp Edu­ard Ben=« akkor még nem ’ogn-ttp oi a hnresoá mlnísz- mpk lemondását és a kom- mnlsták ezért ennek kiesz- rözléséne mozgősftották a dolgozókat. Megalakították a fegyveres munkásmiliciákat, amelyek legfőbb feladata a gyárak védelme volt, de szükség esetén a fegyveres ellenforradalmárok ellen is harcba lehetett volna külde­ni őket. Annak ellenére, hogy a munkásság fegyverben volt és mozgolódtak a reakció földalatti fegyveres szerveze­tei is, a februári kormány- válság teljesen békésen zaj­lott le. Az erőviszonyok egy­értelműen a kommunista párt vezette demokratikus erőknek kedveztek. Február 25-én Klement Gottwald ismét felkereste Beneá államfőt, hogy arra kérje, fogadja el a polgári miniszterek lemondását, és ezzel tegye lehetővé az új kormány megalakítását A csehszlovák rádió délben be­mondta, hogy a köztársasági elnök elfogadta a lemondá­sokat a hír akkor még nem volt igaz, csak néhány óra múlva vált valósággá, de hallatára a prágaiak, élükön a fegyveres milíciával, a vá­ros központiába, a Vencel- térre vonultak. Gottwald miniszterelnök rövid beszédben számolt be az államfőnél tett látogatás­ról: „Közölhetem önökkel, hogy a köztársasági elnök úr úgy fogadta el iavaslataimat, ahogyan azokat benyújtot­tam. A köztársasági elnök úr aláírta mind az elbocsátó, mindpedig a kinevező okira­tokat és azokat pár perc múlva magam is elleniegyez­tem. A köztársasági elnök úr számára nem volt könnyű a döntés, ami már abból is lát­ható, hogy elég hosszú ideig mérlegelte és fontolgatta a dolgot. Mindennek ellenére elismerte az intézkedés szük­ségességét és elkerülhetetlen­ségét. És főképpen azért is­merte el. mert látta, hogy ez a nép kívánsága, akarata és hangja”. 1948 februárjában győzel­met arattak a kommunista párt vezette haladó és de­mokratikus erők. Meggyor­sult a népi demokratikus fej­lődés, tavasszal államosítot­ták a kül- és nagykereske­delmet, májusban elsöorő többséget szereztek a válasz­tásokon a hazafias erők, nyár elején egyesült a két mun­káspárt: a kommunista párt és a szociáldemokrata párt. Októberben jóváhagyták az első ötéves tervet. A cseh és szlovák nép feb­ruári győzelmének eredmé­nyeként Csehszlovákia vég­érvényesen a kialakuló szo­cialista közösség országai kö­zé lépett áft! íks: kozó Testület (népfront) so- ronlévő ülésszakát. A központi bizottság ülé­sén elhangzott beszédében Hua Kou-feng, a kb elnöke, miniszterelnök, értékelte a XI. pártkongresszus óta eltelt félév eredményeit. Egyebek között megállapította, hogy „kezdeti sikereket” értek el a pártkongresszuson meghir­detett „nagy rend” kialakítá­sában, és jelentős győzelmei arattak a „négyek bandája” elleni harcban. Az elnök hangoztatta, hogy jelentős változások következtek be Kínában a politika, a gazda­ság. a nemzetvédelem és a kultúra területén. Mint mondotta megértek a feltételek ahhoz, hogy össze­hívják a kínai parlament ás! a népfront ülésszakát. A plénum egyhangúlag el­fogadta az országos népi gyűlés állandó bizottsága tagjaiként javasolt jelöltek névsorát, a miniszterelnök, illetve az államtanács (kor­mány) tagjainak személyére tett javaslatokat, valamint a legfelsőbb bíróság és legfőbb ügyészség elnöki tisztére vo­natkozó javaslatot. Ugyan­csak jóváhagyták a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület országos bizottsága állandó bizottsága taglalnak javasolt jelöltek névsorát. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elfogad­ta az Ország nemzeti himnuz szának új szövegét. Callaghan és a neulronfegyver James Callaghan brit kor­mányfő az alsóházban mon­dott beszédében állást fog­lalt a neutronfegyver gyártá­sa és Nyugat-Európaban tör­ténő elhelyezése mellett. Cal­laghan, támogatva az erre irányuló amerikai terveket, azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy míg egyfelől „propa­gandacélokat” követ a neut­ronbombával kapcsolatban, addig másfelől, úgvmónd, el­utasítja az egyéb fegyverfaj­ták korlátozásával összefüg­gő problémák megvitatását. Helyi megfigyelők Callag­han nyilatkozatával kapcso­latban arra hívják fel a fi­gyelmet, hogy a brit minisz­terelnök teljes mértékben hallgatott a Szovjetunió le­szerelési kezdeményezéseiről, így például említést sem tett arról a szovjet felhívásról, amely azt javasolta, hogy kölcsönösen mondjanak !» a neutron fegvver gyártásé ró' Több alsóházi képvise 5 szembeszegült a kormányfő­vel és ellenezte a neutron- bomba Nyugat-Európá^an történő elhelyezését, miv"' ez a katonai kiadások növelné­nek újabb hullámát indítaná el, s fokozná egy nukleáris háború veszélyét. Angola: 1978 a mezőgazdaság éve A mezőgazdaság fejleszté­sére helyezi a fő hangsúlyt Angola párt- és állami veze­tése 1978-ban. Abból a tény­ből kiindulva, hogy a 6 mil­liós agolai nép 85 százaléka a földből él és mezőgazdasá­gi dolgozó, az MPLA decem­beri első kongresszusa a szo­cialista orientációjú fejlődés döntő tényezőiének az ipart, alapjának pedig a mezőgaz­daságot jelölte meg. Az MPLA Munkapárt KB Politikai Bizottsága 1978-at a mezőgazdaság évének hirdet­te ki. Első teendő a mezőgaz­daság új szövetkezeti és nép- gazdasági szerkezetének lét- i re'—ása A legjobb eredményeket eddig az államosított cukor- és kávéültetvények hozták. 3 területen több ezer kubai szakértő nyújt internacio ta- lista segítséget az angolaiak­nak. Kvanza-Sul tartomány, ban 28 állami farm állatte­nyésztésre és tejtermelésre szakosodott, és újabb állami gazdaságok létesülnek az ál­lamosított gyapot- és olaj pál­ma-ültetvényeken. Huam o tartományban két nagy tvuK- farmot hoznak létre, illetve az idén 200 mezőgazdasági termelőszövetkezetet alakíta­nak. Kvanza-Sulban 147 szö­vetkezet már megkezdte a közös termelést, ___ ^

Next

/
Thumbnails
Contents