Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-19 / 43. szám
Szeretek a Bartók-terembe janii Valóban szeretek az egri Bartók-terembe járni. Soksok művészi élményt kaptam ott az évek során; megismertem. megszerettem egy folyton változó és mégis valahogyan mindig ugyanazt a tanári kart, mert a folytonosság sehol sem érezhető olyan nyilvánvalóan, mint ahol oktatnak és a fiatalságot viszik előbbre. Még inkább, hogy ma már országos nevek is fémjelzik azt, ami itt oktatás és nevelés címén történik. A TEREM. A Dobó tér közepéről nézve szinte nem is látszik a Panakoszta-ház, amelyben található. Ott is az első emeleten. Alig százötven ember fér belé. A város legjobb akusztikájú terme. Ezt a tulajdonságát egy időben azzal honorálták, hogy kamarahangversenyeket rendezett benne a Filharmónia. Valamilyen okból erről leszoktak már évek óta. A pódiumot körfüggöny díszíti, az adja az előadóknak a hátteret. A terem ablakai egy zsebkendőnyi belső udvarra nyílnak, s ha rajtuk kinéz a látogató, minden fontos eseményről értesülhet, ami itt, ebben a zeneiskolában történik. A teremben szerény díszítések, és a sokévi Pénzügyi Keret által itthagyott vagy ittfelejtett lemezszékek, amelyen talán pedagógiai okokból ilyen kényelmetlenek és kemények. Egyébként mindenütt az ízléses szerénység uralkodik. A világítás modern és nem is vesszük észre, hogy egy műemlékház első emeletén, százados falak között hallgatjuk a muzsikát. A KÖZÖNSÉG. Érdemes körülnézni. Az összetétel személy szerint változik, de az évek során az egyes csoportok aránya szinte változatlanul ugyanaz. Most is itt van, ezen a hétfő esti tanári hangversenyen 20—25 kislány és kisfiú vegyesen, 8—12 évesek korosztályából szolid ünnepélyességgel és a mamával és papával, mert meg kell nall- .gatni az illetékes tanár néni vagy bácsi zenei produkcióját. Aztán itt vannak az Egri Szimfonikusok tagjai, családtagjai és ismerősei, mert a szakma tudja, hogy ennek a tizenöt éve fennálló és jelentőségében egyre növekvő együttesnek a szellemi, erkölcsi és szervezeti magvát ennek az iskolának az oktatókara képezi. A fenti szakmai körön kívül összejön az a harminc— negyven érdeklődő, zenerajongó, az önzetlenek kategóriája. Énektanárok is vannak köztük a társintézetektől, akiket a tanári hangverseny mint esemény is érdekel, és akik tudják, hogy az itt eltöltött két óra élményt és emelkedett szórakozást hoz. Ez a létszám korántsem teljes! De telt ház! Kellő atmoszféra! A TANÁROK. Nehéz róluk tárgyilagosan ;rnom, mert kevés kivételtől eltekintve — inkább a fiatalabbak vannak ezen a 'istán — barátaim. Évek óta együtt vagyunk a város zenei rendezvényein, ők a rivalda másik oldalán, de mindig a siker érdekében teszik a magukét. Most is mindent. Előadónak komoly elmélyülést kívánó müveket. ' azoknak egyes valóban közönségfogó részeit, mert hiszen a zenész Is azt akarja, hogy a közönséget ne csak arra a pár percre foglalja le és tartsa meg magúnak, amíg az ő hangszere szól. S alig van vége számának és a tapsnak, az előadó máris ugrik ide és oda, rendezi a pódiumon a kottatártól; állását.- a székükét arrébb tolja, a zongorát és a cembalőt úgy telepíti ide vagy oda. hogy a közönség is, a következő előadó is a legjobb 'helyzetbe jusson. Beméri, beállítja a mikrofontávolságot. Néha hárman négyen is serénykednek,hogy a számok közti kényszerszünet minél kevesebb ideig tartson. És közben észre sem veszik, hogy a zenének az ilyen irányú szolgálatával, a „kisegítő munkának” ezzel a magától értetődő teljesítésével olyan példát adnak a lenn ülő növendékeiknek, amire még hosszú évtizedek múlva is emlékezni fognak. S ha már tartásról, magatartásról van szó, hadd írjuk le ennek a légkörnek egyik dicséretéül; ezek a tanárművészek, vagy művésztanárok — mindegy, hogyan írjuk, nem a sorrend a fontos itt! — pedagógusok a javából akkor is, amikor a sikeres szám után a tapsot megköszönik Meghajlanak a kellő mértékig, nem pózolnak, nem lógatják le földig a hajlásban két karjukat, mint ahogyan azt manapság a ,,menő tejeknél” látni pódiumon és színházban egyaránt. Az ő tartásuk tartás és ezt nyugtáznom kell, ha a légkörről beszélek. Azt még külön feljegyezném, mert szakmai jóindulat és emberi tisztesség kérdése, ahogyan a zeneiskola törzskarából egy-egy tanár felhívja a figyelmet társalgás közben az új kolléga vagy kolléganő értékeire. Egy vidéki városban otthont kereső és találó fiatalembernek bizonyára jólesik, ha nemcsak szembe mondják neki, hogy szeretnék megszeretni, hanem anélkül is tesznek érte valamit, hogy nem is tud róla. Talán ezért is ilyen otthonos ez a Bartók-terem. Otthon. A HANGVERSENY. Talán az egész bemutatást, a zeneiskola légkörének a rajzát, változatos hangulatképét inkább a hétfő esti hangversenyről szóló beszámolóval kellett volna kezdenem. Nos, jobbnak láttam előbb a hangulatot, a légkört ecsetelni egy-két vonással, hogy aztán annál jobban érthetővé váljék a tényleges teljesítményről szőlő pár sor. A zeneiskola tanárai a műsor szerkesztésénél a változatosságra törekedtek és arra, hogy néhány hangszer megcsillogtasson egy-egy kedvenc zeneművet. Varga Mária cembalón három szonátát adott elő Scarlattitól, adva a temperamentumos muzsikával együtt az ő egyéniségét is. Soproni János gitáron Paganinit játszott és ezúttal az olasz líra egy . gyöngyszeme érvényesült. Mezei László Gedike Kon- certetüdjét adta elő trombitán. nagy sikerrel. Chopin Asz-dűr keringő jót Takács Dánielné látszotta és itt is erőteljes líra szólalt meg. A szólisták közül Asztalos Loránd hozta a legtöbb hangulatot. mert Debussy Sy- rinx-e egy álmodozással vegyített. nagyszerű elmélkedés. A kamarazene Telemann c-moll szonátájától Mozart Klarinétötöséig terjedt, s ezekben a számokban felléptek Asztalos Lóránd. Miklo- vitz László, Panp János. Varga Mária, Radnóti Tibor, Kalmár Gyula. Soproni János, Cs. Deák Dorottya, Szepesi György. Két számról azért külön kell megemlékeznem. Radnóti Tibor és Kalmár Gvula Schubert Duo-szonátájának XII.—IV. tételét játszotta. Az elmúlt héten a két művészt egv másik hangversenyen hallottam külön-külön. ott Mozart volt a nagy teljesítmény Radnóti Tibortól. Ez a két fiatal művész alkatilag is közel áll egvmáshoz. Művészi találkozásukból még sok értékes adódhat Saint. Saëns: Variációk egy Beethoven-témára című két- zongorás darabját B. Víncze Teréz és Kalmár Gyula adták elő. A hatásos mű azzal a felforrósodó és állandó lük- tptésssd, aminek nem lehet ellenállni, kitűnő zárószámként hangzott el. Ezt a műsort elviszik Igló- ra is, barátainkhoz. EPILÓGUS: Ha az intézményeinkben folyó művészi munkáról teszünk említést arról, hogy amatőr szinten mi mindent létre lehet hozni, erről a tanári karról sem kell megfeledkeznünk ebben a városban, ahol az amatőr mozgalomnak mindig is nagy hagyományai voltak. Farkas András Hol van már a régi lelkesedés? H Töprengés a Mindenki Iskolájáról A KEZDET GONDOKKAL terhes volt. Az annyira beharangozott rajtra megyénkben nem készültek fel. A szervezés akadozott, az adásokat már közvetítették, ám a csoportokat még nem sikerült összehozni. A lehetőségeket mindenki nagyra értékelte. A Megyei Művelődési Központban — a Népművelési Intézet anyagi támogatásával — kiemelt konzultációs központ létrehozását ígérték. Ide futottak vől- na be a hasznos ötletek, s innen címezték volna a -vidéki iskolákba a jól kamatoztatható tanácsokat. Bizakodásban nem szűkölködött senki, a tettek azonban várattak magukra. Az érdekeltek bevonásával operatív bizottság alakult, amely már első maratoni időtartamú ülésén igazolta élétképtelen- ségét. A rajt — akkoriban ezt szóvá is tettük lapunk hasábjain — majdhogy kudarcba fulladt, mert a meggyőzéshez, a jelentkezők toborzásához hiányzott a talpraesettség. Az induláskor tapasztalható érdektelenség később csökkent. Elsősorban azért, mert felfedezték a bajok okait, s ezek ismeretében módosították a „haditervet”. Különösképp jó módszereket talált a Szak- szervezetek Heves megyei Tanácsa. Ennek köszönhető, hogy osztályok verbuválódtak Istenmezején, Apcon és Eger-, csehiben. Az MMK támogatásával Atkáron, Kiskörén, Pé- tervásárán, Markazon fogadták a jól felkészült, az új iránt vonzódó pedagógusok a felnőtt diákokat. A lendület sokáig nem tört meg, s a beiratkozok zöme kizárólag a műsorok megtekintése és megvitatása alapján vizsgázott eredményesen a hetedik és a nyolcadik osztály tananyagából. A vizualitás élménye olyan többlét volt, amely megkönnyítette azt, hogy sikeresen vegyék' az akadályokat ÜGY TŰNT: Minden rendben. s.a folytatás csak... jobb . lehet. ' Sajnos:. nem ez- ú .-tör- , tént; a lendület megtört. Az egri konzultációs központ csendesen vegetált. A segítségre várók egyáltalán nem kopogtattak, a (tanárok hiába érkeztek pontosan : senki sem akadt, akinek magyarázzák a nehezen érthető összefüggéseket. A községből sem jött visszajelzés, s ott is feleslegesen reméltek útbaigazítást, felhasználható tippeket. Nem maradt más hátra, mint a kapuzárás. Ezután a Népművelési Tntézct pénzbeli ösztönzésére sem volt szükség. Miért alakultak így a dolgok ? Mindenekelőtt azért, mert az egykori sablonok ismét kísértettek. A témával foglalkozó szakemberek váltották egymást. A tantestületekkel nem formálódott egészséges munkakapcsolat. Az üzemekkel, a kisebb és nagyobb vállalatokkal se jutottak közös nevezőre. Ezért —, s ez hozzátartozik az igazsághoz — elsősorban a gyári oktatási előadók hibáztathatok, hiszen sok helyről még arról sem küldtek jelzést, hogy a dolgozók közül hányán nem fejezték be általános iskolai tanulmányaikat. Mi tagadás : ez közömbösség a javából. A valóság alapos feltérképezése nélkül ugyanis aligha bontakozhat ki gyümölcsöző együttműködés. — Kétségtelen az is, hogy a felvilágosítás sem volt tökéletes, ezért a munkahelyi vezetők se tudták mindenütt: mekkora lehetőséget szalasztónak el. Maguk is toborozhattak volna csoportokat, amennyiben vállalják —. végtére is szolid összegről lett volna szó — a fenntartás költségeit. JÖTT MÉG EGY NEKIFUTÁS, kissé megcsappant op- timizmussal. Méghozzá úgy, hogy módosították a korábbi elképzeléseket.- A Mindenki -Iskoláját összekapcsolták a a dolgozók iskolájának már megszokott nyolcvanórás tanfolyamával. így tették Adácson, Pélyen és Füzesabonyban. A hetediken mindenütt túljutottak, s úgy hírlik a nyolcadiknak is nekirugaszkodnak majd. Lényegében helyesen cselekedtek, mert ez a párosítás is megmenti— legalábbis részbe ti — a hajdani jó kezdeményezés értékeit. Nem vész teljesen kárba az aZ idő az a fáradság és az a nagy pénz, amit a televízió és a rádió munkatársai az egyes adások elkészítésére fordítottak. Ezek zöme ugyanis színvonalas, közérthető, s megvilágítja a fontos összefüggéseket. A gyakorlat az, hogy a tanulók otthon tekintik meg a programokat, s később az órákon megbeszélik a nevelőkkel. Az eny"-tetős nem mindig sikerül. Egyszer a tanárok foglaltak, máskor —, s ez fordul elő többször — a felnőttek nem érnek rá a készülék elé ülni, vagyis nincs mit megvitatni. Különösképp ott, ahol később kezdtek, s a haladásban jóval a tévé mögött kullogtak. A felejtés törvényéről nem szabad megfeledkezni, s a látszatmegoldás csak porhintés. Szakmai tanácsok? Nem is kérik, nem is küldik. Igaz, a megyeszékhelyen — jelentős anyagi segítséggel megalakult a felnőttoktatási stúdió. Ide a hét néhány napján benézhetnének a munka utáni tanulást vállalók. A kínálat bőséges. Meghallgathatnák a rádióműsorokat, megismerkedhetnének, az audiovizuális, szemléltetőeszközök használatának fortályaival. Sajnos eddig senki sem jelentkezett! Ezért bizony szervezésből nem jár jeles érdemjegy... A KÓRISME EZEK UTÁN világos: nyoma sincs a régi lelkesedésnek. A szép jövőre jogosult próbálkozás majdhogy agonizál, holott nem kínozza gyógyíthatatlan betegség. Épp ezért az orvoslás még nem késő. Nem lehet belenyugodni abba, hogy a nekibuzdulást teljes csügge- dés váltsa fel. Erre az ügyre szellemi energiát és soksok pénzt fordítottunk. Ez nem veszhet kárba. Legyen gazdája a témának, olyan ember vagy olyanok, akik ismerik a megyei helyzetet. Kell ez mert ha az SZMT, a Megyei Művelődési Központ, az üzemek, az iskolák egymásról mit sem tudva tevékenykednek, akkor szétforgácsolód- nak az erők. Jó lenne, ha a gondokra — ezek nemcsak Heves megyeiek, hanem országosak is — a Népművelési Intézet és a tévé is felfigyelne, s közösén kutatnák a megoldást. Érdemes, hiszen hazánkban több százezren nem szerezték meg még az alapműveltséget sem. Róluk van szó, rajtuk kell segíteni. .. Fécsl István CjAL CfÓC2t £^ZSé36TS clkhméU Tl?4fií 21434 ©Jf-■mm JAIS. íeuiuiU vasárnap I. S. J. gyilkossága és öngyilkossága óta a „Neptunusz” forgalma ugrásszerűen föllendült. Elsősorban természetesen szerelmespárok keresték föl, s húsz forintot, néha még több borravalót ígértek a pincérnek, ha szabaddá teszi számukra azt a bizonyos asztalkát. — De leg- ! feljebb fél órára — súgta a S pincér, miután ügyetlenül eltüntette a papírpénzt, mintha ; náthás zsebkendőt gyűrne a ! zsebébe. Odasietett a bal ket- I tes asztalhoz, diszkrét párbe- 1 szed, s az ott üldögélő szerelmespár engedelmesen sze- delőzködni kezdett. A bol- S dog utódok fel óra múlva természetesen ugyanerre a sors- ' ra ítéltettek. Az asztal fölött figyelmeztető táblácska lógóit, mint s vasúti étkező- ! kocsikban: „Fogyasztási idő 30 perc!” —, de csak a pincér számára láthatóan. Órabérben árulta az asztalt, mint -, saját tulajdonát, mint va- •’mi elfogyjaíatlan mennyi- ágű perecel., Éveken át nem t tett zsebre annyi borravalót, mint szegény megboldogult S. J. jóvoltából. A „Neptunusz” egyébként szűk, elhanyagolt cukrászda volt, olyan száraz és hangulattalan, hogy még lezüllená se tudott. A végleges becsu- kástől az mentette meg, hogy két egyetem között éktelenkedett, s a diákok vizsgák előtt idejártak tanulni, akár egy lakatalan szigetre. De évek óta nem fordítottak egy fillért sem a tatarozására, csinosítására. Bármelyik percben várható volt, hogy szétmállik az egész helyiség, mint valami öreg múmia. Amikor az esetnek, néhány szemfüles riporter útján híre szaladt, a kis cukrászdát elözönlötték az egyszerű emberek, akik annyira szeretik a különlegességet, a bátorságot és a vért, mindent, amit csak álmukban mernek elkövetni. S ekkor összeültek az illetékesek, s elhatározták, hogy „élére állnak” a megindult folyamatnak, s a forgalmat tervszerűen fogják továbbfejleszteni. Kihasználják a konjunktúrát, A cukrászdát átalakítják, hozzákopcsolják a szomszédos húsboltot — a háziasszonyok fél kilométerrel odébb is beszerezhetik a combot és a parizert — és kék csempével-fogják bebur-- kolni a falakat Természetesen zongorát is kap a vendéglátóipari egység, sovány, hosszú hajú, szomorú zongoristával és fölkérnek egy. zeneszerzőt — lehetőleg,Kossuth-díjast —, hogy komponáljon egy hangulatos, fülbemászó táncdalt a szegény boldogtalan szerelmesekről, akik ebben a cukrászdában, fejezték be. fiatal életültet. Hogy tulajdonképpen mi történt, nem tudta senki. Akkor, délután három órakor, bejött egy magas, hihetetlenül sovány, jól öltözött fiatalember a „Neptunuszba”, amely szokás szerint teljesen üres volt, leült a bal kettes asztalhoz — szemben a kijárattal — és konyakot rendelt. A pincér álmosan és rosszkedvűen szolgálta ki. Április volt, felhős, tompa idő, az embernek mindenszentek! sírok jutottak az eszébe. A fiú visszaküldte a pincért és kért egy szódavizet is. Eléggé ingerült volt a hangja: „Maguknál nem szokás kísérőt adni az italhoz?”. A pincér egy árnyalattal rosszkedvűbben éslúd- talpasabban, kivitte a szódavizet is, aztán visszakönyökölt a púira, keresztrejtvényt fejteni. Sehogy sem akart kijönni a tej fokmérőjének a neve. A sánta pénztárosnő számolt, minden szabad idejét arra fordította, hogyösz- szeadja a bevételt és megszámolja a pénzt, mert betegesen félt attól, hogy elszámolja magát. — Meglátjátok, egyszer száz forint hiányom lesz! — suttogta vészjóslóan. A kövér, nagyon csúnya kávéfőzőlány, akit csak óriási protekcióval vettek föl a vendéglátóiparba, s örültek, hogy van egy „Neptunusz”, ahol eldughatják; csillogó ■ bárpultról és toronymagas bárszékekről ábrándozott, ahonnan khaki-nadrágps élsportolók és filmszínészek ostromolják epekedve. A va- lószínűtlenül sovány vendég, akirőt közben mindenki megfeledkezett, még egy konyakot kért. Míg a pincér az asztalához csoszogott, ő felhívott egy telefonszámot, nem szólt bele semmit, csak hallgatta néhány pillanatig, aztán visszament a helyére. Mint a nyomozás később kiderítette, a pontos időt hívta föl. Jó tíz perc múlva egy csinoska, jelentéktelen nő lépett a cukrászdába, s a fiú asztalához ült le. A fiú az ő számára is rendelt konyakot. Aztán beszélgettek. Hogy miről, nem hallatszott a pultig, de a mozdulatokból nem észlelt a személyzet semmi gyanúsat, nem volt köztük vita, indulatkitörés, fenyegetés. Olyanok voltak, mint a többi szerelmespár, . akiknek nincs hova menniük, S elrothad a hátuk a presszókban. Egyszerre pokoli dörrenés hallatszott, pillanatokig föl sem fogták, honnan jön a hang, és mitől eredhet — aztán eldördült a második lövés is. Azt még láttáik, hogy a fiú pisztolyt fogó keze a homlokáról lassan az asztalra hanyatlik, aztán a pisztoly lecsúszott az asztalról, még füstölgőit a csöve. Telefon, rendőrség, mentők, a nő halott volt már, de a fiúnak még vert a szíve, amikor elszáguldott a mentőkocsi. A rendőrtiszt fölvette a jegyzőkönyvet, s már ő is menni készült, amikor a pincér, akit már percek óta ugyanaz az aggodalom szorongatott, félszegen elébe állt: — Bocsánat. 1. kapitány űr... három konyakot fogyasztott a megboldogult... Más körülmények között nem hiszem, hogy fizetés nélkül távozott volna. Úriembernek látszott. A rendőr megnyugtatta, hogy a kárt természetesen megtérítik. Aztán, távozásra szólított föl mindenkit, és a cukrászdát bezártáik. De csak másnap reggelig. Másnap, nyitáskor már olyan tömeg tolongott a járdán, mintha a cukrászda búcsújáró hely lenne, ők pedig hívő zarándokok. A pincért ostromolták a részletek felől, már akik egyáltalán asztalhoz jutottak; az állóvendégek kénytelenek voltak beérni a sánta pénztárosnő és a kövér kávéfőzőlány felvilágosításával. A pénztárosnő a nap folyamán háromszor is mellészámolt — szerencsére mindháromé zor a maga javára —, a kávéfőzőlány ragyogott és a pincér meséli A nyúlfarknyi történet ter-1 mészetesen bővült, alakult, úgy változtatta formáit, körvonalait, ahogy az igények nőttek iránta. A pincér idővel beleszőtte a napilapokban olvasott adatokat; tudni vélte, hogy a rejtélyes S. J. a Somogyi János nevet takarja, amit azért nem hoznak nyilvánosságra, mert a pisztolyra nagyon is törvényes úton tett szert; hogy soha nem volt viszonyuk, sőt négy éve nem Is látták egymást. négy év után itt találkoztak először a Neptunuszban. (Folytatjuk)
