Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-16 / 40. szám
\ Zene, játék, rajz A nagy sikert aratott bemutatót Hubert Erzsébet, az egri Kls- galéria vezetője szervezte és a sikerhez hozzájárultak saját eredményeik bemutatásával az I-es számú általános iskola zenei tagozatának tanulói és a Gárdonyi Géza Gimnáz ina rajzszakkörének tagjai, Dargay Lajos vezetésével. A kér érj és zenében való szerkesztés és rögtönzés egri bemutat át Apagyi Mária zenetanár, Lantos Ferenc képzőművész és Kiss István grafikus irányította. Eredményesen, mert bizonyítékát adták annak, hogy a könnyed, játékos módszerek sikeresen alkalmazhatóak a zene- és rajzoktatásban, de egész pedagógiánkban is. „A legegyszerűbb vizuális elem a pont, amelynek zenei megfelelője a hang. A pontok, illetve a hangok egymás mellé rendezéséből vonal, a zenében pedig dallam keletkezik” — magyarázza a bemutató ifjú résztvevőinek Lantos Ferenc, A pórul járt tv-néző Ivanoy Cselisv-beisQtaiä Egemen ..ön nagy tetteket visz végbe... megutáltatja az emberekkel ezt az álmos, félig halott életet.’’ (Gorkij Csehovhoz intézett leveléből) Egy derékba tört élet, egy meg sem élt élet végére pontot tevő pisztolydörrenés után a szoba belső mennyezetét formázó fehér vászon, mint valami halotti lepel borul Ivanovra és az élő, vagy hogy inkább még élő többiekre. Világos, egyértelmű rendezői kifejezés egy hagyományos Csehov-bemutató végén, amelynek sem az elején, sem a közepén nem óhajtja „avantgardírozni” a nézőt a rendező, nem óhajt semmiféle mai értelmezést, semmi bravúrt a scenikában, még kevesebbet a dramaturgiában. Ha nem lenne pejoratív kicsengése a szónak, Illés István Csçhov-rendezését konzervatívnak nevezném. Helyette inkább a hagyományost használtam, pedig az előbbi találóbb lett volna, Mert Illés tudatosan konzervatív eszközöket használt a színészvezetésben, a játék tempójában, a szöveg értelmezésében, a mindenféle ,,időszerűség” célzatos kike. rülésében egyaránt. Hogy ezen a felfogáson kell-e, vagy lehet-e vitatkozni, az más kérdés. Kétségtelen, hogy Ivanov története ebben a formában a mai ember, a mai színházra érett és nevelt néző számára kevesebbet mondhat, kevésbé látványos, nehezebb a kontaktus kialakítása a színpad és a nézőtér között. Cserébe viszont — s ez is kétségtelen — a főhős alakja, sorsa általános érvényűvé, időtlenné, szimbólummá és fogalommá, az Ivanovok fogalmává változik. Mélyebbre jut a néző az emberi lélek megismerésében, több és színesebb módja van a színésznek, hogy őmaga is felkutassa saját és alakítandó hősének azonosságra vagy különbségre valló belső jegyeit. Egyszóval: a külső történés síkjáról a belső. a mondatok és a lelkek mélyén lejátszódó folyamatokra tevődik a hangsúly. Hűségesebb Csehovhoz, kockáztatva, hogy hűtlenebb a mai nézőhöz. A kockázat sikerrel járt. Csehov Ivanovja az utóbbi, évek kiemelkedő színpadi sikere a rendezésben, a színészi játékban, a díszletek ökonómiájában, a jelmezek kifejező erejében egyaránt. Ami vitára késztet, még az is elismerést vált ki a vitatkozni akaróban. A Csehov-eik- lus — úgy hírlik — utolsó előtti darabjának bemutatója Eger művészi életének jelentős eseményévé lett Ha jól meggondolom, a 27 éves Csehov drámája, az Ivanav, ha nem is vetekedhet a Ványa bácsival, vagy a Cseresznyéskerttel, de már teljes írói fegyverzetben és drámaíró-egyéniséggel mutatja be az írót Amit ez az akkori fiatal drámaíró megfogalmaz az Ivanovban, ezt az alapképletet járja Körül későbbi drámái során, mind magasabbra, vagy ha úgy tetszik, mind mélyebbre 'ut- va: az emberi lélek, az orosz valóság ellentmondásainak feltárásában. Csehov hősei nem hősök köznapi fogalmaink szerint. Nem ők cselekednek, hanem körülöttük — nem történik semmi. Ez a semmi sem történés — a történet! Ha akarnának tenni valamit, a körülszorongató csend reménytelensége és sivársága, a belső tartásuk hiánya miatt a tett halála náluk még csak nem is az okoskodás, hanem a rezignált lemondás, a tehetetlenségi nyomaték. Itt van Ivanov, a parasztügyi bizottság állandó tagja. Földbirtokos Is, aki telve tervekkel, felhevült szándékok0JÜÄSS 1978. február 1&, csütörtök kai, került szembe házassága, majd a felvillanó szerelem csődje közepette azzal a világgal, amelyben és amelyért tenni nem érdemes. Ma azt mondanánk: a rakéta első fokozata már induláskor kiégett. Régebbi képet használva, csak felvillant a gyertya lángja, hogy szinte azonnal hamvába haljon a meg oly gyenge fénye is: ez Ivanov tragédiája. Az orosz értelmiség tragédiája Csehov- nál. Kicsinyes kapzsiság, évszázados megszokások, avitt erkölcsök, a gondolkodással szemben már beteges irtózat, és a makacs szándék, hogy semmi és senki ne mozduljon előbbre — ismeretes kép ez a magyar történelemből is. Eppur si muove — mégis mozog a föld —, dobbant Jókai hőse keményen és elszántan, hogy aztán ő is elbukjék. De Magyarországon akkor már a regényben is túl vagyunk a reformkorszakon, az író életében is már a szabadságharcon, míg Anton Pavlovics Csehov életének 27. esztendejében még minden csak következik, s ami volt, gondolat, forradalmi tett, úgy tűnt számára, nogy az végérvényesen elmúlt. És a jövő még messze van. Lvov, a fiatal járási orvos így kiált fel: „Én tisztessé' ges ember vagyok, s az én feladatom az, hogy kinyissam a vakok szemét. Teljesítem ezt a feladatomat és már holnap távozom ebből az átkozott járásból''. Mondja ezt az előadás vége felé. Ivanov a dráma elején, mint már csalódott ember érkezik a színre. „Ne álljon ki magányos harcra ezrek ellen. ne csatázzon szélmalmokkal, ne menjen fejjel a falnak... Isten mentse meg magát minden ésszerű gazdálkodástól, minden nem közönséges iskolától, minden tüzes beszédtől... Zárkózzék be a kagylójába, és végezze istentől kapott szerény kis feladatát’’ — mondja Lvov- nak, a fiatal orvosnak, s szavaiból egyértelműen kiderül, hogy harmincöt éves korára ím mindent megpróbált és mindenben csalatkozott is. Láttuk, Lvov szavaiból kiderült, hogy a fiatal orvos nem fogadja meg Ivanov tanácsát, változatlanul jobbítani akar. Ivanowal szemben is őt 'leplezve, ám Csehov aligha hagy kétséget afelől, hogy hiába menekül ebből a járásból, abból az Oroszországból nem menekülhet. És valóban a későbbi hőseiben visszarémlik Lvov, de akkor már mint kiégett, bukott hőse korának és világának. Bács Ferenc mély Intellektussal, önmagára szabott szerepformálással. érzelemgaz. dag, de érzelgősségtől mentes Ivanovot teremtett a színen. Egy-egy gesztusa, egy- egy félig elsóhaitott sóhaja többet érzékeltetett Ivanov belső tragédiájából, mint oldalnyi leírás. Játékának fegyelmezettsége, szövegmondásának kultúrája csak tovább erősítette a szerepformálás sikerét. Két ragyogó női alakítás kívánkozik rögtön Bács Ferenc művészi megformálásának méltatása után. Az egyik Gyöngyössy Kataliné, — ő Petrovna, a másik Martin Mártáé — ő Babakina. Gyöngyössy művészi tudatossággal, és fölényes magabiztossággal kerülte ki szerepének lehetséges buktatóit- A tüdőbajos, megcsalt feleség alakjában a kínálkozó külsőségek helyett a magára maradt és kiszolgáltatott ásszony szánandó sorsa, em, béri tragédiáját hangsúlyozta drámai erővel. Martin Márta olyan ostoba, olyan hangos, s olyan rangkóros, csupa hús özvegy, mint Babakina, hogy rémület fogja el az embert a nézőtéren : rettenetes feleség lenne belőle. Ahogyan diadalmas-bután körülnéz, ahogyan felvihog, ahogyan be próbál fészkelődni a társaság középpontjába, s ahogyan semmit sem ért meg a világ dolgaiból, azt csak egy nagyon értelmes, szerepét és annak korát alaposan tanulmányozó művész képes ily sikeresre formálni. Reviczky Gábor Sabelszkij grófja megfelelt, bár ha drámabéli korát kellett hangsúlyoznia a cselekmény szempontjából, már kevésbé volt hihető. Fehér Tibor Lebegye- ve nem volt egyenletes alakítás. Néhány jelenetében — gondolok itt az Ivanowal való négyszemközti, „baráti” beszélgetésre például — méltó partnere volt társainak. A dráma nagyjelenetében már lényegesen több külsőséget, színészi „fogást” láttunk tőle, és emiatt már kevesebbet, mutatott fel a kátyúba jutott Lebegyev jellemének színeiből. Lenkey Edit formálta Zinaidát, Lebegyev feleségét, Szása anyját. Határozott karaktert teremtett a színpadon, kevés árnyaltsággal ugyan, de Zináida jellemének alaptulajdonságait egyértelmű világossággal megfogalmazva. Hol! Zsuzsa számára nehéz feladat volt Szása, Ivanov fiatal és utolsó szerelmének megformálása. Szerep- felfogása tisztázott volt, ezt ki lehetett érezni a játékából ám e felfogás egyenletes és következetes megvalósítása ma még,meghaladja képességeit. Lényegében ezt kell elmondanunk a dráma egyik kulcsfiguráját, az Lvovot 3. — Én nem így gondoltam. — Én sem. De elképzelhető. Oly kevesen vagyunk már negyvennégyesek, szóval, akik negyvennégyben kezdtünk valamit tenni ezért az országért. Még a háború alatt. — Látod, ez a te bajod! Sohasem lehet tudni, mikor mondasz igazat, mikor gúnyolódsz. — A te bajod meg az, hogy ezt nem érzed! alakító Blaskó Balázs játékáról is. Hév és indulat akadt benne bőven, de belső átélés, az érzelmek és az érzések feletti uralkodni tudás már kevesebb. Különösen zavaró volt, hogy néha nem tudott mit kezdeni a kezeivel. Nem segítői, gátlói voltak azok a gesztusaiban, így nem a lényegre utaltak, hanem éppen arról terelték el a figyelmet. Vitéz László Borkinja, Hídvégi Elek Jegoruskája, Máthé Éva Nazarovnája egy-egy jól eltalált karakterfigurája volt az előadásnak, mintegy alaphangot, vagy inkább alapszínt adva és atmoszférát teremtve Csehov drámájához. Azt írtam, hogy Ivanov nem ér fel a Sirályig, vagy a Három nővérig. De nem azt írtam, hogy ez a dráma kevésbé sikerült volna. És ez nem ellentmondás: Ivanowal indult voltaképpen Csehov- ban az a drámai gondolatsor, az a drámai, színpadi elkötelezettség-vállalás, amely talán a Cseresznyéskert ben érte el a csúcsát. Azon lehetne meditálni, hogyha már Çsehoy-cjklust tervezett a színház, miért nem az Iva- nowal kezdte annak idején? Nem csak azért és főleg nem azért kezdve ezzel, mert valamiféle drámaszületési kronológiát kérnék számon. Sóikkal inkább azért, mert úgy érzem, hogy Csehov drámái egymásra építkeznek és hőseinek „irodalmi” múltjuk van: a megelőző drámákban születtek. Természetesen meditálni lehet ezen, de sokat ma és most már nem érdemes. Ivanovot most láttuk és jó, hogy láttuk. A ciklus ötödik darabja a Ványa bácsi lesz-e? Majd megtudjuk. Csehovnál — utóvégre — csak kellemes meglepetés érhet bennünket. Gyurkó Géza — Ez meddő vita — ráncolta seszínű szemöldökét Árvái. — Add át a kulcsokat, és ne zavard az osztály dolgozóinak a nyugalmát, mert az a szocialista munka rovására megy. — Sajnállak. Már ötpercenként ismétled magadat. Józsa komolyan nézett Árvái szemébe. És sokáig. Élvezte, hogy szüntelenül pislog. Mint a riadt gyermek. Nem, nem érzett gyűlöletet iránta. Inkább szánalmat Mert valamit, amit ő Nem tudom eldönteni, Orf- fot sajnáljam-e, vagy tvnéző magamat. Ügy jártam, mint a mesebeli királylány, akinek hoztak is ajándékot, nem is. Mert a galamb, a felemelt szita alól elröpült. Én is láttam is, hallottam is Orffot, nem is. A Carmina Buranát, ezt az oratórium-pantomim-opera remeklést, amelyet a televízió február 11-én 22.30-kor kezdett el közvetíteni. Valószínűleg azért választották .a. műsorszerkesztők ezt a szombat éjszakai időpontot, hogy a felnőtteknek nyújtsanak valami nagyon Izgalmasan szép élményt. Mert Orff, ugye, szereti az életet annak minden gyönyörűségét, és ezek a részletek nem mindig alkalmasak arra, hogy serdülök lelki egyensúlyát megpróbálják stabilizálni. Ez csak feltételezésem, mármint a szerkesztői szándék rugójának megtalálása. És mi lett a szándékból? Egy kaptam is, meg nem is. Mert tessék mondani, lehet-e úgy hallgatni Orffot, de bármilyen zeneművet, hogy a pianókat még sejteni is alig lehet, a zenekarból csak az üstdob hallatszik tisztességetudott, Árvái még nem tudott, és mégis hetvenkedett — A kulcsokat — mondta Árvái táskáját szorongatva. Józsa elmosolyodott. Körülnézett a zsúfolt kávéházban, üdvözölte néhány ismerősét távolból, aztán arra gondolt, jó lenne hangosan felnevetni. Itt ül vele szemben a helyettese, akinek szabad kezet engedett, sőt még akkor sem szólt, amikor az egyik beosztottjával összefogva az ő munkakörébe is beavatkozott. Talán ez volt a baj. A jó szíve. Hogy is mondta Kincs Gergő? „öregem, egyszer nagyon ráfázol a jó szívedre". — A kulcsokat... Józsa nem figyelt Árvái izavaira. Azon töprengett: hogyan merészkedhet egy ember így belegázolni a másik ember becsületébe, hogy feljebb kapaszkodjon? — .. .mert szeretnék elmenni. Józsa visszakapta tekintetét. — Kiszórakoztad magadat? — Nem értelek! ■*- Nem baj. Majd megértesz. — Felemelte az ujját, figyelmeztetőn. — Én egy fél óra múlva elfelejtem az egészet. Az nem érdekel hogy te elfelejted-e, vagy sem Persze, jobb lenne, ha elfelejtenéd. Menj haza, és sen, az énekkari számoknál pedig csupán a fortissimo? Nem, nem! Nem a hangmérnök hibájából! Nem is az adás gyenge hangminősége okozta ezt a különös furcsaságot. Bevallom, magamnak köszönhetem az egészet. De! Tehettem volna-e mást, mint hogy a tűrés határáig lecsökkentsem a hangerőt? Vállalhattam volna-e azt, hogy késő éjszakai órán sem a lakásomon belül, sem a házon belül ne tudjon aludni az, akinek Orff még nem. Orff, vagy ha az, különböző okok miatt nem hallgathatta? Mert az a bizonyos szelíd kérlelés is úgy szól: „Kedves nézőink, hallgatóink, tíz óra elmúlt, későre jár, kérjük, gondoljanak azokra, akik már pihenni szeretnének, és ezért halkítsák le készülékeiket” Mi lenne, ha egy tízemeletes házban, amelyben több mint hatvan család lakik, nem így tennénk? Így jártam én Orff Carmina Buranajával: láttam is meg nem, is, hallottam is, meg nem is. Jaj, de sajnálom!..j (—ér) pihend ki magad. Feleségednek add át üdvözletemet. Hálás vagyok, hogy akkor megszerezte nekem azt a gépírónőt. — Megmondom neki. De á kulcsokat... Józsa megcsóválta a fejét Nem, ez az ember nem éri a szóból. Az asztalra csapott — Nincs kulcs! — De a kollektíva..'! — Majd nekem mondj* meg, hogy mi baja van velem, és ne általai üzengessen, mint egy lakájjal. Nincs kulcs! És nem is lesz! Tizenegykor közölte velem az igazgató, hogy várja a tervet. S hogy én vigyem be. Érted? Különben, az átszervezés, amiről oly régen sző volt, elmarad! És hétfőn reggel kilenckor a szokásos időben, értekezlet. Fizetek! Ledobott tizenöt forintot az asztalra, és mosolyogva átment a szombati társasághoz. Húsz éve már, hogy minden szombaton itt találkoznak, akik még élnek a népes gárdából. Árvái döbbenten nézett J6- zsára. Előbb homloka Vtt fehér, aztán az arca Min ha a vér kifutott volna belőle, értetlenül motyogta átszervezés elmarad? — . (Véfifij [T ihm un Hmm—i—imi--------' * .-®w mmbbshhbwbh I VANOV: Bács Ferenc — ANNA PETROVNA: Gyöngyössy Katalin
