Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-12 / 10. szám

W#M, Korszerű oktatás az egyetemen A miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetemen korszerű kí­sérleti eszközök és berende­zések segítségével gyarapít­hatják tudásukat a jövő gé­pész-, kohó- és bányamérnö­kei. Képünkön a mechanikai­technológiai tanszéken hid­raulikus egyetemes anyag- vizsgáló gépen tanulmánvoz- hatják a fémek mechanikai tulajdonságait. (MTI fotó: Manek Attila felv. — KS) Petőfi bánva! qond: Nem minden fényes a Fényben öt esztendeje adták át ren­deltetésének a Felső-magyar­országi Vendéglátó Vállalat egyik legkorszerűbb, leg­szebb üzletet, a petőfibányai Fény Éttermet, amely első­sorban a négyezer embernek otthont nyújtó lakótelep igé­nyét hivatott kielégíteni. Ér­tendő ez a mindennapi ét­keztetésre éppen úgy, mint az esténkénti kultúrált szórako­zásra. Nos. utóbbi tekinteté­ben nem a legjobb az öt esz­tendő mérlege. Az étterem­ben gyakorta akad randalí- rozás, s bizony nem egy kö­zelben elkövetett bűncselek­mény tettesei ,.tankolnak fel” az étteremben, mielőtt üzel- mükbe fognának. Vagyis az ide járók kis hányada mit sem ad azokra a rigmusokra, amelyek a tágas szórakozó­helyet ékítik. Egy a gyöngy­szemekből : „Ne kezdjük szesszel, hanem egy Márka­meggyel!” Hétvégeken annál hangulatosabban játszik tánczenét a Bojszl együttes, amelynek rózsái, jobbágyi tagjait idők folyamán meg­kedvelték a jóérzésű fiatalok, s azok az idősebb petőfibá­nyai munkáscsaládok, ame­lyek otthonaikból le-lerán- dulnak ide vacsorára, sörre, borra. Vacsorát emlegettünk, szól­junk hát az üzemi étkeztetés­ről, amely fő feladata a Fény Étteremnek! öt esztendeje még dobbal kellett toborozni az előfizetőket, halljuk az üzletvezetőtől, ma pedig már nem győzi a konyha az igé­nyeket. Pedig időközben a legkorszerűbb gépi berende­zések kerültek Petőfibányára, s biztosították nyári melegek idejére a hűtőláncot. A ve­gyesüzemből gépüzemből, a külszíni fejtésről naponta hatszázan fogyasztják el ebédjüket a Fényben, s a jó konyha idecsalogatott száz­ötven diákgyereket is. Mi mi­att fő eközben az ügyintézők, beszerzők feje? Szakállas a norma. Ma is éppen úgy 11 forint 17 fillérből kell előál­lítaniuk egy-egy komplett ebédet, mint nyitáskor. Pe­dig hol van az akkori hó! ' Öröm a2 ürömben : Petőfi- bánya húsellátása kitűnő, 1977-ben már bőséggel volt zöldáru ilyenformán nem je­lentett gondot a választék biztosítása. Ne feledjük ugyanis, hogy a leves után a második fogást háromféle ételből választhatják ki mun­kások, diákok egyaránt. (m. gy.) © NëmM& 1978. január 12.. csütörtök Kik ielentkezíisliiek az egyetemek és a iskolák esli és levelező tagozataira? Egységesítették az egyete­mek és a főiskolák különböző tagozatain a jelentkezési ha­táridőt. Az esti és a levelező tagozatra jelentkezők — a nappali tagozathoz hasonló­an — március 30-ig juttathat­ják el a szükséges iratokat az intézményekhez. Egyetlen kivétel van: a kiegészítő mű­szaki tanárszakra jelentke­zők kérelmét a műszaki fő­iskolák augusztus 1-ig fogad­ják el. A felsőoktatási intézmé­nyek esti és levelező tagoza­taira, valamint az Idegen Nyelvi Továbbképző Központ tanfolyamaira azok a mun­kaviszonyban álló dolgozók jelentkezhetnek, akik tavaly vagy korábban megszerezték a szükséges előképzettséget. Akik ezt esti vagy levelező tagozaton szerzik meg, már az oklevél megszerzésének évében jelentkezhetnek esti vagy levelező tagozatra. Az agrár-felsőoktatási intéz­mények esti és levelező tago­zataira a mezőgazdasági üze­mek, vállalatok, szakoktatás, kutatás és igazgatás terüle­tén, valamint a társadalmi szerveknél hasonló munka­körben dolgozók kérhetik fel­vételüket. A Testnevelési Fő­iskola tanári szakára csak azok a pedagógus képesítéssel rendelkező és pedagógus munkakörben dolgozók je­lentkezhetnek, akiknek to­vábbtanulását munkáltatójuk is támogatja. Hasonló köve­telményeknek kell megfelel­niük azoknak a felsőfokú végzettségű dolgozóknak, akik újabb diplomáért a tu­dományegyetemek nem taná­ri szakaira, valamint a Pénz­ügyi- és Számviteli Főiskolá­ra: illetve azoknak az óvónői szakközépiskolát végzettek­nek, akik felsőfokú óvónő­képzőbe szeretnének jelent­kezni, csak a képzés szakirá­nyának megfelelő munkate­rületen dolgozóktól fogad el felvételi kérelmeket a Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, a Külkereskedelmi Főiskola és az Orvostovább­képző Intézet Egészségügyi Főiskolai Kara is. A tanárképző és tanítókép­ző főiskolákra, valamint az óvónőképző intézetekbe az oktatási intézményekben pe­dagógus munkakörben, képe­sítés nélkül dolgozók jelent­kezését fogadják el. Száz éve születelt Berzeviczy Gizella Történelmi név viselője volt. Berzeviczy Gizella a ne­ves nagyok szegénysorsú ro­konágáról származott. ....csa­l ádunk úgynevezett ,ősi-ne­mesi neve’ és gazdasági helyzetünk apró nyomorúsá­gai — ez az ellentét vált for­radalmi fejlődésem legelső hajtóerejévé”. A Ternes me­gyei Csákváron, 1878. janu­ár 15-én született. 1898-ban Budapesten érettségizett és a pesti tudományegyetemen szerezte történelemtanári ok­levelét. Trencsényben, Buda- dafokon, Szabadkán és Ara­don tanított. Aradon, a há­ború vége felé figyelt fel a munkásmozgalomra, a szoci­alista eszmékre. Itt lépett be a szociáldemokrata párt­ba és az őszirózsás forrada­lom idején itt alapított pe­dagógus-szakszervezetet, amelynek alelnökeként tevé­kenykedett. A román inter­venciós csapatok előrenyo­mulása miatt Budapesten rekedt, ahol éppen egy szo­ciológiai tanfolyamot látoga­tott. A Tanácsköztársaság ide­jén az egri Erzsébet Nőisko­la igazgatója volt, egyben Heves megyében a tanács­kormány kultúrpolitikáját magyarázó tanfolyamokat tartott a helyi pedagógus- társadalomnak. 1919. augusz­tus elsején búcsúzott hallga­tóitól és mire Budapestre ér­kezett, már dühöngött a fe­hérterror. Ezzel el is kezdődött meg­próbáltatásainak sorozata. A proletárdiktatúra alatti te­vékenysége miatt letartóz­tatták és kéthónapi vizsgá­lati fogság után nyolcévi fegyházra ítélték. A vád „osztályelleni izgatás és is­tenkáromlás" volt, mert „mint az Erzsébet Nőiskola vezetője, mind a növendé­kek körében, mind a tanári kar előtt, a kari gyűlésen mondott beszédeivel, a Ta­nácsköztársaság fenntartása érdekében állandóan agitált, mint a szociológia előadója, eszméit a kiskorú és serdü- letlen növendékek soraiban is terjesztette”. Börtönélmé­nyeiről megrendítően tudósít Márianosztra című önéletraj­zi regényében. 1922-ben az ismeretes fogolycsere-akció­val Szovjet-Oroszországba kerül. Részt vett a szocializ­mus első hazájának kulturá­lis forradalmában. Ogyesszá- ban, Tbilisziben és Szaratov- ban tanított. Mindvégig tag­ja volt a Szovjetunió Kom­munista Pártjának. A II. világháború alatt magyar hadifoglyok százait oktatta szemináriumókon, megismertette a kényszerűen távolba került katonákat az ellenforradalmi rendszer, a£ Horthy-fasizmus igazi ter­mészetével, a szovjethata­lom perspektíváival, kossá István, a későbbi miniszter írta róla: „A háború alatt is­mertem meg. Akkor a Moszkva közelében levő 27- es hadifogolytáborban dolgo­zott. Előadásokat tartott a magyar nép szabadságszere- tetéről, a Horthy-rendszer- ről, az embereknek emberek által történő kizsákmányo­lásáról ... Egyszerű, minden­napi nyelven beszélt. A leg­egyszerűbb katona — aka­rom mondani: fogoly — is megértette. Amikor kis, filigrán ter­mete feltűnt a hadifogolytá­bor kapujában, a szakaszve­zető, Suhajda Feri már fu­tott is a hírrel: Itt a Gizi mama. Mert „csak" Gizi mama volt. Hiába volt rajta a szovjet hadsereg katonai „uniformisa". 1946-ban tért vissza fel­szabadult hazájába. Nyugdí­jasként is, korát meghazud­toló frisseséggel és energiá­val folytatta amit elkezdett. Előadásokat tartott, részt vett vett az oktatómunká­ban, a párt könyvtárának te­vékenységében. 1954-ben halt meg. R. T. Pályázat diplomázó művészek részére Szobrok Hatvannak A képzőművészeti főiskolá­val kötött megállapodás ér­telmében az idei nyáron már fiatal szobrászok, festők töl­tenek másfél hónapot Hat­vanban. ahol mesterük irá­nyításával dolgoznak. A fő­iskolai tanács kedden küldött értesítést arról is, hogy jóvá­hagyta a város kérelmét, s az ösztöndíjalaphoz nyújtott támogatás viszonzásaként pályázatot írt ki diplomázó művészek részére: Ennek alapján még az év folyamán, legkésőbb novemberig négy szoborportré gazdagítja Hat­vant. A szakmunkásképző in­tézet elé Damjanich tábor­nok, a vízmű vállalat kiren­deltsége előtti kis parkba Ba­lassi Bálint, a tízemeletes új lakótömbbel szemközti gye­pes területre Dózsa György, a Farkas Imre utcai általános iskola homlokzatához pedig az 1914-es mártír, az utca pedagógus névadójának szob­ra kerül. A hatvani pártszékház beír ső udvarában, a nyilvános­ságtól szinte elzárva áll Mi- kus Sándor szobrászművész Kígyóölő című ismert bronz alkotása. A közeljövőben ez is hozzájárul a helybeli la­kosság esztétikai érzékének fejlesztéséhez, ízlésének for­málódásához. A Horváth Mi­hály utca elején,“az új lakó­tömbök közötti kis park kö­zepén állítják fel. 15. Változott a világ abban is Petőfibányán, hogy a bányá­szokat már gépkocsikkal szállították a lakóhelyükről a munkahelyükre és vissza. Még a legközelebbi község­ből, Apcról sem kellett már senkinek sem gyalogolnia, eleinte csak tehergépkocsik, később erre a célra épült, úgynevezett munkásbuszok szállították az embereket, majd megjelentek a modern Ikarus-autóbuszok is. Két vájáriskolában nevel­ték a szakmára a fiatalokat. A bányásznapi vásárok az egész környékről oda vonzot­ták az érdeklődőket is. Az első időkben ezek a vásárok valóságos nép ünnepély szám­ba mentek. A felállított sát­rakban minden kapható volt, itt vették meg a motorkerék­párokat a hűtőgépeket, ké­sőbb a televíziókat is a bá­nyászok abból a pénzből, amit bányásznapra kaptak hűségjutalom címén. Hogy változhasson, még­hozzá ilyen nagyot, a világ képe, annak alapfeltétele volt, hogy a termelés egyre nőjön a bányában is. Külön­böző alkalmakkor terven fe­lüli felajánlásokkal tettek ígéretet a bányászok arra, hogy a kötelező mennyiségen túl termelnek ki lignitet, vagy takarítanak meg fa­anyagot, villamos energiát, különböző eszközöket, szer­számokat. A felajánlások értékelése­kor a legjobbak kitüntetése­ket kaptak, melléjük kisebb- nagyobb értékű emléktárgya­kat, a legtöbb teljesítményt elért bányászokat pedig a zenekar köszöntötte. Leg­többször a lakásuknál adták szerenádot, aminek sok néző­je, hallgatója is akadt. Egy- egy ilyen esemény azért is volt jelentős, mert tudtára adta a telep lakóinak, a szomszédoknak, hogy ki az a személy, aki munkájával ki­érdemelte ezt a megtisztelő figyelmességet. Az ilyen elismerés eseten­ként mindennél többet ért. Említettük már, hogy Pe­tőfibányán a gépesítés a szállításban szinte hiányta­lanná vált. Ez a gépesítés azonban a szénfejtésen, a vá­gatok hajtására már nem volt ilyen mértékben érvé­nyes. Ezeken a munkahelye­ken, a fizikai erő és a sok­évi munkával szerzett ta­pasztalat segítette a dolgozó­kat. A tapasztalat lehetővé tette azt is, hogy különböző újításokkal könnyítsék meg a bányászok munkájukat. Ma már talán mosolyogni valónak tűnik, pedig annak idején ugyancsak sok gondot okozott a frontfejtés szállító­berendezésének, az úgyneve­zett kaparónak a tapadása. A munkaidőnek majdnem a harmadát kötötte le a kapa- róval való bajlódás. Két la­katos, Kozsa és Kasléder újítása változtatott a helyze­ten. Nagyon egyszerű eszközt szerkesztettek a kaparó tisz­tításához. Kis Sándor ács­mester úgy könnyítette a bá­nyászok munkáját, hogy az ácsolatúkhoz szükséges fát a saját szerkesztésű gépeivel a külszínen előkészítette, meg­munkálta. Az újítók közül sokan em­legették Göroőri István és Dobos József nevét is. A Mát- ravidéki Szénbányák újítói­nak munkája nyomán sok tízmillió forint értéket taka­rítottak meg. Mindezek ellenére is azon­ban a munkaidő kihasználá­sának mérése azt bizonyítot­ta, hogy nagyon sok az az idő, amit a benti dolgozók nem a közvetlen termelésre fordítanak. Például a kézi erővel végzett vágathajtásnál nagyon sok időt rabol el a fenntartási munka. Emiatt az előrehaladás aránylag lassú. Havonta 40—50 méter vága­tot hajtottak, a talpduzzadas és a víz elhárítása sok ide­jüket kötötte le a bányászok­nak. A frontfejtéseken a nem termelő munka a műszak harminc-negyven százalékát tette ki. Ez abból adódott, hogy az ácsolatút be kellett építeni, majd az omlasztás- nál ki kellett szedni azokat és minden ciklusnál a fejtés teljes hosszában át kellett szerelni a kaparószalagot is. A vágathajtásnál már ren­delkezésre állt az úgyneve­zett F 4-es gép, amit azonban kezdetben meglehetősen ide­genkedve fogadtak. A kézi- szerszámokhoz szokott bá­nyászok furcsa pillantásokkal méregették a gépet, egyálta­lán nem akarták feltételezni, hogy ezzel gyorsabban és könnyebben tudják majd vé­gezni munkájukat. Meg kel­lett tanítani őket az F—1-es gép kezelésére, meg kellett szervezni az F—4-es gép üze­meltetését, úgy, hogy a szük­séges anyagok és eszközök mindig a megfelelő időpont­ban és helyen rendelkezésre álljanak. Az első sikert a szűcsi X- es aknában érték el az F—4- es géppel, ahol egyetlen hó­nap alatt 635 méter hosszú vágatot sikerült kihajtani a segítségével, hat négyzetmé­teres szelvényben. A gépesítés során megje­lentek a bányában a külön­böző kontsrukciók, így az Ajkai—Szilárd-féle vágat­hajtó gép, a Kóta-féle rako­dógép, a Szemán-féle réselő- gép, valamint a Hidasi-féle rakodógép és még más egyéb berendezés is. Az útjuk azonban nem volt sima és folyamatos. Ma már külföldön is használt és elis­mert az Ajkai—Szilárd-féle vágathajtó gépe, és hogy el­jut erre az elismerésre, azt kevesen képzelték volna a kezdetben, amikor még az el­ső szériák kiselejtezésének gyors végrehajtásáért helyen­ként prémiumot is kitűztek. Ugyanígy megmosolyogták Kóta Józsefet is sokszor azok a szakemberek, akik kétked­ve hallgatták a Kóta-féle millszekundumos robbantás előnyeit és hatékonyságát. A Hidasi-féle rakodógép bemu­tatásával megbízott személy úgy látta el feladatát, hogy a köréje serégletteknek el­kezdte magyarázni a gép hát­rányos tulajdonságait. A régi igazság most is be­bizonyosodott: minden új el­lenállást vált ki a régi em­berekben, minden új beveze­tése nehéz és hosszadalmas erőfeszítések útján lehetséges csak. Pedig nyilvánvaló volt, hogy a rohamos fejlődést csak megfelelő gépesítéssel lehet elérni a bányákban. Példának említsük a vágat­hajtást. Ahhoz, hogy mielőbb el lehessen jutni a szénhez, a bányában dolgozóknak megfelelő mennyiségű leve­gőt lehessen biztosítani, a vágathajtás ütemét kell fo­kozni. Ehhez kellett a gép. A két magyar feltaláló, Ajtai és Szilárd ehhez a feladathoz segítette a bányászokat az F—4-es gép megszerkesztésé­vel, amit szénkombájnnak is neveztek. A gépek teljesítményére már külföldi példákat is hal­lottak a magyar bányászok, így például azt, hogy a szov­jet bányászok két kombájn­nal két párhuzamos vágatban több mint 1300 métert halad­tak égy hónap alatt egy hét négyzetméteres szelvényben. A vágatot szénben hajtották. A vágathajtó gép maróláneos, villamos meghajtású, önrako­dó szerkezet volt, a kitermelt kőzetet gumihevederes szala­gon szállította a fő gyűjtő­vágatra. Mi volt a titka az ilyen eredménynek? (Folytatjuk) J Ursitz József: A mélyből a napvilágra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents