Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
Tovább erősödött a szakszervezeti munka tekintélye és hatékonysága is Interjú Dorkó Józseffel az SZMT vezető titkárával A magasság negyven méter Nagyfeszültségű táyyezeték a bélapátía.vi beruházáshoz (Fotó: Perl Márton) Üjév előtt feszültséget kapcsoltak a 25 millió forintos beruházással épült távvezetékre, amely a bélapátfalvi cementgyárat látja majd el villamos energiával. A 120 kilovoltos kétrendszerű távvezeték kiindulásánál, Borsodnádasdon az üzempróbán részt vettek a leendő tulajdonos, a cementgyár, az ÉPBER képviselői, az ÉMÁSZ egri üzemigazgatóságának vezetői, a vállalati központ képviselői és a szerelést végző dolgozók. A vezeték sikerrel állta a próbát: ahogy a műszaki átadásnál, ezúttal sem találtak hibát. A távvezetéket egy napig tartják feszültség alatt, a hálózatba való végleges bekapcsolására a bélapátfalvi fogadóállomás elkészültével kerülhet sor. Képünkön Szabó Tibor szerelő negyven méteres magasságban a távvezeték egyik oszlopán végez ellenőrzést; ez a feszítőoszlop egyébként ritkaságnak számít az ország villamos hálózatában. Nemzetközi politikai szabadegyetem—Ady és kora TIT-rendezrények Egerben — Mennyivel, miben nagyobb ma a szakszervezetek tekintélye, mint mondjuk egy évvel ezelőtt volt? — Egy politikai szervezet tekintélye, így a szakszervezeteké is sok mindentől függ. A körülményektől, a szervezetek vezetőinek hozzáértésétől, a tagság igényeitől, a hatás- és jogköröktől, a végzett, munkától, stb. Mindezekről elmondhatom: fejlődő szocialista viszonyaink nagyon kedvezőek a szak- szervezetek működése számára. A különböző szintű szakszervezeti szervekben dolgozó vezetők és aktivisták túlnyomó többségének munkája javuló. Egyre hoz- áértőbben látják el felada- :aikat, amelyeket a tagság bizalmából és a tagság érdesében önként végeznek. Nagyrészt nekik, a több mint 16 000 társadalmi aktivistának köszönhető, hogy szakszervezeteink egyre inkább rendeltetésüknek megfelelően . működnek. Az ő fejlődő Szervező és meggyő- rő~'!ffWtt;fftfk Hozza mozgás- fc>a azt á-296 alapszervezetet, ámelyben megyénkén belül közel 120. ezer szakszervezeti Ing tömörül. Mihdezek alapján. 1 a meglévő gondok és nehézségek ellenére sem tűnik tálán szerénytelenségnek, ha azt mondom: megyénkén belül ; is nagyobb a szakszervezetek tekintélye ma, mint jegy évvel ezelőtt, — A Szakszervezetek Heves 1 megyei Tanácsa véleménye ’ szerint sike tilt-e tovább erő- . stteni, szélesíteni a munkahe- /.lyeken az üzemi demokráciát? ] ] — Azt hiszem, hogy napjaink, sőt talán éveink egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó kérdése ez. Eredményeinket és gondjainkat egybevetve úgy látom, ßiogy az utóbbi időben fejlődés tapasztalható az üze- { mi , munkahelyi demokrácia erősítése és szélesítése területén is. Ez a fejlődés abban jut kifejezésre, hogy fórumai rendszeresebben működnek, tartalmasabbak és közérthetőbbek a beszámolók, nagyobb az aktivitás. Erősödött az a felismerés a vezetőknél, hogy az üzemi demokrácia érvényesülése elősegíti a dolgozók aktivizálódásának fokozódását, látókörük bővülését, a társadalom és az üzem érdekei iránti felelősségérzet elmélyítését, a rejtett tartalékok feltárását és hasznosítását. Nem lehetünk azonban elégedettek az elért eredmények ellenére sem. Ezen a területen is további, még lényegesebb fejlődésre van szükség minden üzemben és munkahelyen. Ezt segíti elő az üzemi demokrácia továbbfejlesztésére hozott MT—SZOT 1018/1970-es sz .határozata. Végrehajtása megyénkén belül is időben elkezdődött, melyet nemrégen értékeltünk. Alapjában véve kedvezőek a tapasztalatok, különösen az építők és a Volán területén, noha ezeket csak kezdetieknek tekintjük. A határozat végrehajtásához kedvezőek a feltételek. Ahol már ismerik, az a tapasztalatunk. hogy mind a dolgozók, mind az aktivisták kedvezően fogadták és jelentősek elvárásaik a végrehajtását illetően. Nagy örömmel vennénk, ha a Népújság hasábjain is többször olvashatnánk olyan jellegű cikkeket, vagy riportokat, amelyek az üzemi demokrácia továbbfejlesztésére hozott MT—SZOT említett határozatának végrehajtásáról tájékoztatná megyénk közvéleményét. — Hogyan és mikor védik ma igazán a szakszervezetek a dolgozók érdekeit? — A szakszervezetek érdekvédelmi tevékenysége igen összetett és sokrétű. Szocialista társadalmi viszonyaink között mint a dolgozók érdekvédelmi- és érdek- képviseleti szervezetei más szervekkel együtt fejti ki ilyen irányú tevékenységét. Végső soron a szakszervezetek egész tevékenysége érdekvédelmi tevékenység, amely a szakszervezeti jogosultságok gyakorlati érvényesítésén keresztül valósul meg. Ezt a munkát azonban csak akkor végzik jól és helyesen, ha különböző egyéni és csoportérdekeket mindig a társadalom érdekei messzemenő védelmének figyelembevételével képviselik, másrészt úgy, hogy a jogosultságokat a kötelezettségekkel együtt érvényesítik. Felsimerése ezért megfelelő felkészültséget és hozzáértést igényel. Ezeket pedig csak úgy tudjuk elérni, ha testületeink tagjait, tisztség- viselőinket ebben az irányban továbbképezzük. Szak- szervezeti szerveinknek és aktivistáinknak azonban soha nem szabad semmiféle csoport-, vagy egyéni érdeket úgy védeni és képviselni, hogy az sértse a nagyobb, a társadalom érdekeit. *- Ma már a mezőgazdasági üzemekben Is van szervezettség, folyik a szakszervezeti élet. Mennyire tartalmas, vagy formális ez a munka? — Az állami ■ és erdőgazdaságainkban már hosszabb idp óta működtek, míg a termelőszövetkezetek egy részében 1976. évben hoztuk létre. Ebből is adódik, hogy a tartalmi munka vonatkozásában nagy eltérések vannak. Az állami és erdőgazdaságokban a szakszervezeti munka színvonala több helyen elérte az ipari, vagy más szakma területén működő alapszervezetek szintjét, míg a termelőszövetkezetekben csak kezdeti eredményekről beszélhetünk. Itt valóban még gyakrabban jelentkeznek formális elemek, de azt is látni kell, hogy nagyon hiányzik a megfelelő gyakorlat, és tapasztalat. Éppen ezért csak üdvözölni és támogatni lehet és kell is azon* törekvéseket, amelyeket az „Eger- völgye” termelőszövetkezet gazdasági , párt- és szak- szervezeti vezetése kezdeményezett: hogy jól dolgozó ipari vállalat szakszervezeti bizottságával létesítenek tartós- és folyamatos munkakapcsolatot a jó munka- módszerek átvétele céljából. Sajnos még gyakori, hogy egyes helyeken nem értik, vagy nem megfelelően értelmezik a szakszervezetek helyét és szerepét. Ez nagymértékben megnehezíti a megfelelő munkakapcsolatok kialakítását. A szakszervezetek kettős feladata a mezőgazdasági üzemekben is változatlan, de ezt a munkát, amely a tervek készítésétől egészen a végtermék előállításáig, forgalmazásáig terjed, az eddiginél hatékonyabban kell végezni. — A szakszervezetek egyik fő feladat a termelés segítése. Milyen eredményekről tud számot adni? — A szakszervezetek termelést segítő feladatát nagyon sokan csupán a munkaverseny szervezésére korlátozzák, holott ettől sokkal szélesebb, szinte a termelés és gazdálkodás egész területét érintő a feladatuk Részt vesznek a tervcélok kialakításában, « beruházási, műszaki-fejlesztési programok meghatározásában és végrehajtásában, a kollektív szerződések szabályainak kialakításában. Szakszervezeti szerveinek munkája sokat fejlődött, a munka- és üzemszervezés fejlesztésében, a reális teljesítménykövetelmények meghatározásában, az ezekhez kapcsolódó bérezési elvek- és gyakorlatok megvalósításában, a munka- és technológiai fegyelem javításában, az újítási mozgalom fejlesztésében és az ösztönzőbb szabályozás kidolgozásában, az élet- és munkakörülmények javításában. Az utóbbi években nagyon sokat fejlődött a szocialista .munkaverseny, és brigádmozgalom is. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére a csepeliek felhívásához megyénk szinte valamennyi üzeme csatlakozott. A vállalások, amelyet a brigádok tettek és népgazdasági célokkal összhangban történtek és teljesítésük jobban ellenőrizhetők. Szeretnénk, ha a versenymozgalom lendülete nem csökkenne és az új esztendőben is tovább folytatódna. — Miben látja a megye szakszervezeti szerveinek feladatait? — Nem . hiszem, hogy munkánk kevesebb és köny- nyebb lesz az új évben, mint volt az elmúlt esztendőben. Fakad ez abból is, hogy az 1978-as esztendő V. ötéves tervünk döntő éve, és a két kongresszus közötti időszak felező ideje. A sikeresebb munkához már megtettünk bizonyos előkészületeket. Szakszervezetek megyei Tanácsa a közelmúltban értékelte a szakszervezetek termelést segítő tevékenységét. Meghatározva a tennivalókat elfogadta az 1978-as év I. féléves munkatervét, melynek végrehajtása elkezdődött. A hagyományos szakszervezeti munka igényesebb végzésével együtt a legfontosabbnak a termelés területén jelentkező nehéz feladatok megvalósításának hatékonyabb segítését, a szocialista munkaverseny- és az üzemi demokrácia továbbfejlesztéséről hozott felsőbb szintű határozatok következetes végrehajtását tartom. A különböző szintű szakszervezeti szerveknek azonban gondolni kell arra, hogy úgy végezzék sokirányú tevékenységüket, hogy az új esztendőben számot kell adni választóiknak a legutóbbi szak- szervezeti választások óta végzett munkáról, a kongresszusi határozatok végre- hatásáról, amelyek megfelelő szervező és gondos elemzést igényelnek. Végezetül szeretném megragadni az alkalmat; hogy sok sikert, és jó egészséget kívánjak az új esztendőben minden szakszervezeti tagnak és aktivistának. — Köszönjük az Interjút! Koós József A TIT Heves megyei Szervezete az idén ismét megrendezi a korábbi esztendőkben nagy sikert aratott Nemzetközi Ifjúsági Szabadegyetemet. A nyolc előadásból álló sorozat, a leszerelés és a békés egymás mellett élés problémakörével, az USA és Kína külpolitikájával, valamint az afrikai változásokkal foglalkozik majd. A fiatalok politikai ismereteit bővítő beszélgetésekre januárban hétfő délutánonként öt órai kezdettel kerül sor, a TIT egri előadótermében. Ady és kora címmel, több éves szünet után ismét sor kerül az irodalmi szabadegyetem megrendezésére is Egerben. Az előadások, amelyeket Hanák Péter, Németh Lajos, Kiss Ferenc, Bodnár György, Koczkás Sándor és Czine Mihály irodalomtörténészek tartanak majd, minden bizonnyal nagy segítséget nyújtanak az érettségire és az egyetemi, főiskolai felvételire készülő fiataloknak, A programsorozatra szerdánként, délután 4 órakor kerül sor, az első előadást január I8-án tartják. És megáll az idő... Tudjuk: sohasem áll meg. De miként a bibliai Józsua is megállította egy pillanatra a napot Gibeonnál (ha ugyan hihetünk az egykori tudósításoknak), úgy mi is megállítjuk egy másodpercre az év fordulóján, Szilveszternek éjszakáján. Megállítjuk, vagyis inkább szeretnénk megállítani, hogy elkövetkezhessék a számvetésnek, összegezésnek ideje, hogy megpihenjünk a fogadkozások és ígéretek másodpercére. Ne tagadjuk, még a minden érzelmességé- től megszabadult embernek is megrendülés ez a perc, vagy pillanat, akármennyire is érzi a határkő mesterségességét. Európai civilizációnk években, napokban, órákban, másodpercekben számol, s tudatunk legkisebb sarkába is beleivódott az a tény, hogy az idő: múlik. Mi másért akarnánk megállítani, ha nem lenne leggyökeresebb élményünk ez a múlandóság, melyet persze más oldaláról, mint fejlődést élünk át. Két arca, ám egyetlen iránya van az időnek: miközben a jövő felé halad, eltemetni a múltat, miközben a jelen pontjain átömlik, maga egyszerre már három vektorra bomlik: múltra, jelenre, jövőre. Ne bonyolódjunk most ennek filozófiájába. Kétezer esztendő rejtélyeit és feladványait kellene megoldanunk. Utolérheti-e Akhilleusz a teknősbékát — kérdezte hajdanán az eleai Zénón, mert eltöprengett azon, hogy ha minden mozgó tárgy a térben ahhoz, hogy útjának végére érkezzék el, elébb a felét kell megtennie, s minthogy Akhilleusznak éppúgy, mint a teknősbékának mindig saját útjának felével kell bajlódnia, a sebesebb Akhilleusz sohasem fogja utolérni a teknősbékát. A tapasztalati igazsággal szemben a formális logikáé bizony hosszú ideig tartotta magát, s csak éppen történetként mondjuk el, hogy Zénón e kérdésfeltevését végül is csak a magasabb matematika, a tizenkilencedik századé oldotta meg. Mi viszont filozófia nélkül is érezzük az időt, sőt a gondolkodást éppen érzékeink magyarázatára hívjuk segítségül. Két, egymással ellentétes érzésről vall mindennapi lényünk. Az egyik: a folyamaté, vagy folyamatosságé. S a másik a változásé. E két roppant egyszerű összetevőből áll időtudatuk. S mivel a tudat javarészt helyesén tükrözi a valóságot, voltaképpen magát az időt határozzuk meg e két érzésünkkel. Az idő (röviden) az az általános létforma, melyet két, egymással dialektikus kapcsolatban álló tulajdonsága fejez ki — az állandóság és a változás. Zénón, az ókori filozófus csupán egyik tulajdonságát merevítette ki: végtelen oszthatóságát. Azt, hogy minden egységének lehetséges a fele. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a sok félnek lehetséges az egysége — a folyamatossága. Amikor tehát azt mondjuk a szilveszteri éjfélen, hogy egy pillanatra megállítjuk az időt — összegezésre, fogadkozásra — voltaképpen az idő természete szerint járunk el. Egyik arcát, az oszthatóságát, a megállíhatóságát vesszük szemügyre, hogy azután továbbsürgessük, visszaállítsuk abba a folyamatba, amelyből kiszakítottuk. Az idő tehát olyan valóság, mellyel tudatunk, hű tükre, játszhat is. Ebből a szempontból a képzelet is valóság, hiszen maga is az idő része. Lelkünk mozivásznán hányszor pergetjük le azt, hogy idősebbek lettünk, még többször talán, hogy fiatalabbak — az időben, az időről, az idővel, mondhatnánk e játékról. Miközben maga az idő egyenletesen folyik, vagy hömpölyög (e képről ugyan már bebizonyították, hogy hamis, de érthetősége miatt őrizzük csak meg egy pillanatra) — addig mi hajtjuk, vagy tartóztatjuk, merítünk folyamából, hogy visszaöntsük örök medrébe! Az időnek nincs eleje és vége, de a közepe viszont valaminek az eleje és valaminek a vége — ne feledjük hát, hogy ezzel épp annyi játékra képesít, mint maga az élet. Gyorsuló idő — hangzik gyakran manapság. Nem az idő gyorsul benne, csak éppen a tudományokról szóló információk érvényesek rö- videbb ideig, mintha nem a vonat menne sebesebben, melyből kinézünk, hanem a fák rohannának gyorsabban visszafelé. Nincs időm — mondják gyakorta. Holott időnk lenne, csak éppen valamire nincs időnk. A nyelv vonzatai elárulják, hogy nem az időből fogytunk ki, hanem annak csak egyik, hasznosítható szeletéből. Munkaidő — ezt a tőkés gazdálkodás a munkabér adott hányadának egyenletébe emelte, s magát az időt is a kizsákmányolás eszközévé züllesztette. De talán nincs messze az az idő, amikor a munkára fordított órák a szabadság árát jelzik, sőt, amikor a szabadság a munkaidőben is teljesebben valósul meg. Kétszer nem léphetünk be ugyanabba a folyóba — tanította Hárakleitosz, a kora: görög materializmus bölcse lője. Kétszer nem merítke hetünk meg ugyanabban pillanatban. De az időnek c adja — hétköznapi szóval — a valutáját. Ez az értéke, ez a kincse. Hogy visszafordíthatatlan folyamat. A képzelet épp azért játszik vissza- fordíthatóságával, hogy ennek a visszafordíthatatlanságnak himnuszát és elégiáját megszólaltassa. Egy esztendővel idősebbek lettünk. Vagyis kiszakítottunk magunknak egy esztendőnyit a végtelenből. Lezártuk, hogy újrakezdjük, megállítottuk az időt, hogy ismét megindítsuk. Marxnak van egy pompás megfigyelése: hogy az ember vidáman búcsúzik múljától. Nem azért, mert ez a múlt feltétlenül rossz volt. Hanem azért, mert a múlt sohasem külön és elszigetelhető egész. Vidáman, mert a múlt egy folyamat része, mert a jelen a múlt jövője, mert épp akkor derül ki az időről, mennyire egész, amikor osztani próbáljuk. Fosszuk meg jelzőitől az időt. Ne legyen gyorsuló, vagy kevés, maradjon pőrén úgy, ahogy a legméltóságtel- jesebb. Idő. Elég nekünk, mert minden vagyonnál több. Van múltja, jelene, jövője. S csak óvatosan és halkan, egy pezsgőspohárral a kezünkben mondjuk ki szinonimáját, a rokon értelmű szót, mely rejtélyes arcát a legszebben világítja be. A szó így hangzik: élet. Ungvári Tamás NwísbbV) 1978. január 1., vasárnap
