Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-26 / 22. szám
Jelige: az emberség Pillanatképek a napköziből Az üzemek és a gyermekvédelem A statisztikai adatok önmagukban is riasztók. Országunkban igen jelentős — mintegy százötvenezer — a veszélyeztetett helyzetű gyermekek száma, — közülük har, minchétezer állami gondozott, mivel szüleik — legtöbbször önhibájuk miatt — alkalmatlanok arra, hogy szellemileg és jellemileg egészséges emberré neveljék őket. A számszerű mutatók is jelzik, hogy a velük való sokoldalú törődés nem kizárólag az erre hivatott intézetek, az itt tevékenykedő pedagógusok feladata, hanem társadalmi tennivaló is, hiszen nem mindegy, miként fejlődnek, milyenné alakulnak. A közös felelősséget egyértelműen hangsúlyozza az a kormányhatározat, amely 1969- ben jelent meg. Ez — többek között — az üzemi patronálás fontosságát is hangsúlyozza, s a vállalatokat és szövetkezeteket kötelezi arra, hogy segítsék a gyermek- és ifjúság- védelmi munkát. Mindez tény, ám a megvalósítás mégsem töretlen. Több helyütt — s ez így van megyénkben is, — nem jutnak túl a szép szavaknál, az elvi egyetértésnél, s a határozott cselekvés sajnos elmarad. Nézzük most azt, hogy mi a helyzet szűkebb pátriánkban? Milyen eredményeket, gondokat tarthatunk számon, s hogyan lehetünk úrrá az utóbbiakon? A család szerepkörében Az emberség jegyében nemes küldetést vállalhatnak a munkahelyi vezetők és közösségek. Ha figyelemmel kísérik a szűkebb környezetükben dolgozó fiatalkorúak sorsát, akkor megelőzhetik azt, hogy káros befolyás hatása alá kerüljenek, és emiatt — legalábbis ideiglenesen kátyúba jussanak. Fel kellene számolni azt a káros szemléletet, amely még ma is dívik s táptalaja a túlzott óvatosság. A család élete nem kizárólag magánügy. Ha az apa italozik, rendszeresen durva otthon, ha bántalmazza hozzátartozóit, ha megbomlott a házastársak közti összhang, s emiatt fiaik-lányaik károsodnak, akkor nem érvényesülhet a „ne szólj szám, nem fáj a fejem” helytelen gyakorlata. Mindenképpen cselekedni, korholni kell. Jó szándékkal társult szigorral. A baj de sokszor megtörténik! A kiforratlan egyéniségű, a mások felelőtlensége miatt vakvágányra siklott, erkölcsileg megtévelyedett ifjak a fiatalkorúak börtönébe kerülnek. Büntetésük letöltése után azonban vissza kellene találniuk a becsületes állampolgárok körébe. Ez azonban aligha sikerül, ha magukra maradnak, ha a még meglévő előítéletek miatt húzódoznak tőlük, s nem értik meg, hogy épp ilyenkor van leginkább szükségük a támogatásra. Néha szerencsére nem ez az általános ! — különböző kifogásokkal állnak elő, s nem is alkalmazzák őket. A hivatásos pártfogók ugyan kardoskodnak értük, de nem egyszer hiába érvelnek. Meghívás vasárnapra Az állami gondozottak zömét megtagadta, s egyáltalán nem keresi fel, vagy nem látogatja vérszerinti apja és anyja. Csoda-e, ha szeretetre vágynak, ha sóvárognak az igazi kötődés után. Ezt a leglelkesebb nevelők sem pótolhatják. Ráadásul zárt világban élnek, a valóságtól kissé elszakadva. Készen kapnak mindent, épp ezért nem becsülhetik kellőképpen az értékteremtő munkát. Ezért, — tanáraikkal együtt — örülnek, ha egy-egy szocialista brigád kopogtat náluk, s ajándékokkal, játékokkal lepi meg a csoportot, vagy annak valamelyik tagját. Új élmények sorát jelenti ez valamennyiük számára. Ez az igyekezet elismerésre méltó, mégis a jelenleginél jóval tartalmasabbá \ehetne formálni. Kétségkívül szép gesztus, ha a munkások vasárnapra elviszik kedveltjüket, s traktálják minden jóval, ö azonban nem alkothat képet a hétköznapokról. Az lenne a helyes, ha az üzembe hívnák, <s láthatná miként dolgoznak, hivatásként művelik-e választott szakmájukat. Ez a pályaválasztás szempontjából rendkívül fontos, mert ez a tevékenység még mindig nem érte el a kívánt szintet. A nagykönyvben ugyanis csak néhány soros leírás található. Ebből azonban aligha tudja meg a tanuló, mit kell tennie egy köszörűsnek. Az viszont örvendetes, hogy a nagyobb üzemek nem tartózkodnak az áldozatvállalástól, s olykor egy egész intézetet patronálnak. Igazi mecénások: a forinttal sem fukarkodnak, s a társadalmi munkát is készséggel ajánlják. Ez utóbbi azért is lényeges, mert a kisebb beruházások megvalósítására igen nehezen találni kivitelezőt. Ezt teszi — méghozzá hosszú esztendők óta igen hatékonyan — a megyei tanácsi építőipari vállalat az egri intézménnyel. Ki a gazda ? Múzeum a dobozban Mennyibe kerül egy falusi múzeum létrehozása? Legalább annyiba, mint egy, a múzeumnál alapvetőbb közművelődési „szolgáltatást” nyújtó községi könyvtár, vagy művelődési ház megnyitása. Vagyis — feltételezve megyei segítséget is — legalább egy-két évig a községfejlesztési alapot erre a célra kellene összpontosítani, s ez idő alatt a település társadalmi munkásait teljesen lekötné az építkezés. Ha valamikor igaz volt, ma százszorosán az, hogy a gyűjtemények sorsa bemutatásuk pillanatával kezdődik. Jó példa erre a váli Vajda-gyűjtemény, amelyre most a költő jubileuma ismét felhívta az ország figyelmét. Olyan költőóriásnak, mint amilyen Vajda János volt, mondhatnám kötelesség múzeumot nyitni. Ezt tették — nem kevés költséggel — annak idején Válón, a költő szülőfalujában is. Csakhogy a „zarándokok” száma egyre fogyott, és az épület sem volt alkalmas múzeumnak. A jelenlegi megoldás: a Vajda-ház emlékhely marad, a gyűjtemény pedig (újabb költséggel) „átköltözik” olyan helyre, ahol remélhetően nagyobb lesz majd köz- művelődési vonzása. Csupán a Dunántúlon barangolva, számos hasonló példára bukkanhatunk. A cecei kúriában, ahol még a múlt évtized elején, az emlékmúzeumok „divatba” jöttekor igen célszerűnek látszott múzeumot nyitni Csók István emlékezetének, jóval több külföldi látogató (főként festészetének sok francia tisztelője) fordul meg, mint helyi vagy környékbeli. Ezeknek a tanulságoknak gondolkodásra kell késztetniük a „múzeumalapító" terveket dédelgető községi tanácsokat. Számolni kell itt is a beruházások célszerűségével. Dunántúli, Fejér megyei példa segítségével szeretnék előhozakodni egy szerencsésnek tűnő megoldással. A megyei múzeumok igazgatósága nemrég létrehozta az úgynevezett „dobozmúzeum” intézményéi. Ez a könnyen költöztethető vándorkiállítás egyaránt magába foglal tárgyi anyagot és audiovizuális információkészletet: fotókat, film- és hangszalagokat. tehetővé teszi a témák változtatását: régészeti, majd képzőművészeti, később néprajzi „tárlat” küldhető a dobozban a legkisebb településre is. Főként az iskolai oktatás támogatására használják fel, de általános közművelődési hasznosításának lehetőségeihez sem fér kétség. Hazánkban — évente öt-tíz, jórészt községi intézmény- j nyel gyarapodva — jelenleg négyszáznál több múzeum van. j Nem vagyunk azonban annyira gazdagok vidéki közművelődési intézményekben, hogy a „dobozmúzeumra”, vagy más, hasonló ötletes megoldásokra ne lenne szükségünk. A ..dobozmúzeum” előnyeit — a magyar falu művelődési lehetőségeihez mérten — érdemes tenne országszerte megszívlelni. Ha jobban forgatjuk majd a közművelődési intézményfejlesztés forintjait, bizonyára több jut majd számos községben könytárra. klubra, művelődési házra. Bár, ezek a múzeumhoz képest kevésbé alkalmasak fény, hir, dicsőség szerzésére, egyszerűen: szükségesek. Mekis János A közérdeklődésre számot tartó témát a közelmúltban egy olyan tanácskozáson tárgyalták, amelyre meghívták a gyárak képviselőit is, hogy tájékozódjanak, s javaslataikkal gyorsítsák meg a jelenlegi nehézségek felszámolását. Ezekből ugyanis akad még jó néhány. Ma is kevés a társadalmi pártfogó. Legalább hétszer annyira lenne szükség, mint amennyi van. A patronálás a legtöbbször nem rendszeres. Ez különösképp aggasztó, hiszen a gyerekek — s ez ösztönös igényük — tartós kapcsolatokat óhajtanak kiépíteni. Megoldatlan a túlkoros, ám a tizennyolc évet még be nem töltött diákok pályakezdése. Általában nem karolják fel őket. Albérletbe kerülve anyagi gondokkal is küszködnek, s elszakadnak a megszokott környezettől, egykori társaiktól. Ha közös ösz- szefogással, s megyei támogatással ifjúmunkásotthon létesülne például Egerben, akkor együtt maradnának, s az önállósodás felé nevelők vezetnék őket. Sok helyütt — ez elsősorban a nagyobb cégekre érvényes, — nincs gazdája a gyermek- és ifjúságvédelemnek, a fokozott törődésnek. Mindenkinek van véleménye, de az egyértelmű állásfoglalás — enélkül nincs érdemleges cselekvés — csak nem születik meg. Az oktatási felelősök — majd mindenütt főállásban dolgoznak már — vállalhatnák a koordinálást. Felmérhetik a helyzetet, mérlegelhetik a lehetőségeket, s elkészíthetik a feladattervet. Többletelfoglaltság ez? Lehet. Ám százötvenezer ifjúról nem feledkezhetünk meg, jövőjükért valamennyien felelősek vagyunk. Ezt követeli a legnemesebb törvény, az emberség bensőnkből fakadó regulája... Pécsi István Mindenkinek jólesik az ízletes ebéd •• Ünnepi hetek Sopronban Háromhetes, gazdag program Elkészült a soproni ünnepi hetek idei programja. A háromhetes nyári kulturális programot június 23. és július 16. között bonyolítják le. A megnyitót hagyományosan a középkori belváros legszebb terén, a Beloiannisz téren tartják fúvószenekari koncerttel, toronyzenével és táncegyüttesek gálaműsorával. Az ünnepi hetek keretében rendezik meg a kamarakórusok országos találkozóját. Orgonakoncertekre és más komolyzenei hangversenyekre kerül sor a fertőrákosi barlangszínházban, a Szent Mihály — és az evangélikus templomban. Ugyanitt mutatják be Verdi Aida című operáját a budapesti Operaház művészeinek előadásában. Vendégszerepei ezenkívül Sopronban a bécsi Volkso- per társulata, a Pécsi Balett, az Állami Népi Együttes, azonkívül a győri és a kaposvári színház társulata is a János vitéz, illetve a Sybill című operettekkel. A festőteremben a Zala megyei festők mutatkoznak be, a fertőrákosi kőfejtőben pedig Varga Imre szobrászművész tárlatát rendezik meg. (MTI) A tanulás előtt kikapcsolódhatnak a játszótéren Ez már a komoly munka, s aki segít ebben: Pláthy Antalné pedagógus. (Szabó Sándor képriportja) ANATOLIJ BAVIKIN: \l\ \i ♦ \.s».\ tft Mv Hívat az edzőm: — Szenya, készülődj. Játszani fogsz. A mérkőzésből 15 perc van hátra. A csapatnak pontot kell szereznie, különben kiesik az első osztályból. A mérkőzés l:l-re áll, de az ellenfél nem nyugszik. Rossz nézni. — Felváltod Kurocskint — közli az edzőm. — Szegény olyan, mint az elvérzett kakas. A legfontosabb: tempósan rúgni és az időt húzni. Egyszer-egyszer játszd meg a sérültet, de alaposan. Szóval, ahogy szoktad... Bekapcsolódom a játékba. Kivárom a sérülésre legalkalmasabb pillanatot. Ez akkor a legjobb, ha jó páran egy kupacban vagyunk. A bíró ilyenkor szinte semmit se lát. Kapunk előtt forró a helyzet. Gyorsan besrófolódom a tömörülés közepére, kis helyet keresek az elvágódáshoz. A boly a labda után lódul. Most! Es a zöld gyepen ott hever egy élő test. Természetesen én. A bíró sípol. Az orvos jobbról-balról tapogat Főleg a fejemet fog- dossa és így suttog: — Remek, Szenya, csak kitartás. — Fekszem és nem lé- legzem. Hallom a mentőautók szirénáját. Valaki kezemnél, lábamnál fogva ráncigái hordágyat hoznak. A betegszállítók igyekeznek. Hullaként fekszem a fűben, egykönnyen nem adom meg magam. A mentő elindul. Rendületlenül fekszem és nem lélegzem. 4 Valaki a mellemre hanyatlik. Orromat átható „pikk dáma” parföm csapja meg. Aha, a nejem. „Sze-e-nyecska, sze-rel-me-mem, miért ha- agy-tá-ál i-itt!..Futball- trikóm csupa könny. Fekszem és nem lélegzem. Valami szomorú zenét hallok. És az edzőm hangját is hallom: „Soha nem felejtjük el a mi drága Szenyánkat —, mondja érzéssel teli hangon. — Az ö hiánya nagyobb fájdalom a kiesésnél (aha, ezek szerint vesztettünk). Igazi futballista, jó elvtárs, jeles családapa volt. Szenya örökre a szívünkben marad. ..” Miféle gyűlés ez? Bal szememet résnyire nyitom: két tagbaszakadt ember lapátra támaszkodva áll előttem. Aha, gödröt ásnak. Jobb szememmel látom: köröttem fejfák. síremlékek. Űristen! A fejem rá, hogy ez egy temető Fekszem és nem lélegzem. — Ekkor a — fülem mellett — rázendít egy basszus Ábra, a csapatkapitány, a középcsatár. Szónokol, Játszani ugyan nem tud, de most ek. érzékenyülve beszél. Csodálatos, szinte ríható szövege van. Tőlem még a bírók is félnek, bármelyiket ki tudja beszélni. Hallom: „A mi Szenyánk a tiszta futball élő bajnoka volt. Az edzéseken mindig fogkefével és szappannal jelent meg. Igaz, tartalékjátékos volt, de megtalálta helyét ebben a nagy sportban. Hát csapatunk most már, hogy álmodozhat az aranyéremről? Sajnos, Szenya nélkül — nem. Nagy veszteség ez a csapatunknak! Állítom —, pótolhatatlan veszteség. Szenya volt a csapat célratörő agytrösztje, irányítója motorja. Minden futballista átérzi e nagy veszteséget... A hála könnyei öntötték el szememet. Mi a fenének is fekszem én itt? Az egész futball.. és szurkolótábor szenved! A jövő nagy váltogatott- ja teljesen elárvult! És ekkor elhatároztam, hogy lélegezni fogok. Egészen nagy lélegzetet veszek. Igen, egészen nagyot. Hozzákezdek, tele akarom szívni a tüdőmet. .. Érzem, sehogysem megy. Nem és nem. A rekeszizmom nem működik, a mellemre hatalmas emlékma hezedik. (Fordította: Baraté Rozália)
