Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-19 / 16. szám
Két féríi sakkban Hornicek vígjátéka Egerben Q Lehet, hogy bennünk, vagyis a közönségben van a hiba, mert nem készültünk fel megfelelően, s ennek következtében rosszul játszottuk szerepünket, de tény, hogy Hornicek vígjátéka nem aratott átütő sikert Egerben. Bizonyára ismeri az olvasó az öreg partizán szakállas történetét, aki miután három évtized késéssel megtudja, hogy vége a háborúnak, így morfondíroz: Már harminc eve? Én meg itt vagyok az erdőben és csak robbantga- tok, robbantgatok ... Megvallom, ez a sztori jutott eszembe, miközben fent a színpadon, a két, kimondhatatlan nevű nemes lovag a maga szakállára — és a mi szórakoztatásunkra — meghosz- szabbítva a háborút, tovább- játszotta a harcot, s igyekezett robbantgatni a humor és helyenként a szatíra petárdáit. Am azok legtöbbje olyanformán viselkedett, mint az általuk feltalált „csendes” puskapor: nem robbant, vagy legalábbis nem adott egész estét és egy nagy színházat betöltő hangot. Mindezekről persze nem egyedül a csehszlovák szerző, Miroslav Hornicek tehet, aki mint olvashattuk, jeles színész, önmagára írja műveit, testre szabja a szituációkat és vfgjátékaival sikert arat a prágai ABC Színházban. Shakespeare. Moliere is írta és játszotta is a maga szerepeit és még hosszan sorolhatnám a kétarcú elődöket, akiknek művei bizonyítják, hogy nem árt. ha az író színész is egyben. Egy színházi mondás pedig úgy tartja, hogy csak színész lehet tökéletes rendező. Nos, ez is stimmel, hiszen ezt a bemutatót jó színész rendezte. Itt jegyzem meg, hogy a száz évvel ezelőtt született Molnár Ferencre emlékezve, a napokban közvetítette a televízió a szerző egyik, remekbe sikerült egyfelvonáso- sát, amely ismét világossá tette azt az igazságot.' miszerint: az sem baj, ha nem színész a szerző, csak író legyen. Mégpedig jó ír á! Tudom, nem illik két művet összevetni, csupán a jubileum szolgáltatott erre némi ürügyet és természetesen az a körülmény, hogy Molnár Ferenc ragyogó vígjátékai és színművei a miskolci —egri színház számára is elérhető közelségben vannak. vizsgázik, el lehet vagy el kell játszani. Ahogyan tették azt Prágában vagy Miskolcon, a stúdiószínpadon, ám nem szabad ugyanezt a produkciót Egerben, nagyszínházi rangra emelni. Említettem már, lehet, hogy a nézőkben van a hiba. A nézőkben, akiket korábban két eredeti komédiával kényeztetett el a színház, mégpedig mindkettőt remek előadásban. Nem Hornicek tehet róla, hogy rosszul állt össze a sorrend és az ő XVIII. századba visszalépő — ám feltétlenül a mához szóló — vígjátékát megelőzte Ruzante (ő is színész volt!) Csapodár madárka című, eredeti reneszánsz vásári komédiája, valamint A mi Moliere-ünk című, fergeteges tálalásban bemutatott, szellemes összeállítás. Még él bennünk a két bemutató élménye, s mert Ruzante és Moliere komédiája is a szerelem, a férfi és nő kapcsolata körül forgott, a két nagy sikerre emlékezve, bizony már kevésbé tetszett szórakoztatónak a most bemutatott vígjáték. A szándékot, valamint a mondanivaló igazságát, időszerűségét nem vitatom. Az egymást fogva tartó, pózoló, szerepet játszó két lovag és az őket rabul ejtő. ölelésre termett két nő története valóban vígjátéki téma. Még inkább komédiába hajló, hiszen, ami az emberi értelem ellen való, az magában hordozza a nevetségest. A két férfi hősködő magatartása valóban nevetséges, ám önmagában ez még nem elegendő egy jó vígjátékhoz. Még kevésbé egy komédiához. Schiller szerint a komédia tulajdonképpen tragédia, egy másik fórum előtt. Hornicek játékának azonban nincs tétje, az ismétlődő jelenetek szinte előre kiszámíthatók, a történet nem szolgál váratlan fordulatokkal, írói leleménynyel — s mindezt a dramaturg, Szakonyi Károly ■ sem tudta hatásosan pótolni. Az első öt ~ .percben . kiderül ugyanis, hogy bármilyen balga lélek ez a két vitézkedő Varga Gyula és Martin Márta (Jármay György felvétele) nemes, ők bizony nem falják fej egymást, éhen sem vesznek, s bukásuk oka legfeljebb a két nő bájaiban keresendő. Csak a vándor alakját felöltött narrátor szolgált némi meglepetéssel, ő volt az, aki megmagyarázta azt, ami úgyis érthető, előre jelezte, amit majd látni fogunkj levonta a tanulságot, vagyis igyekezett helyettünk gondolkodni. Őszintén szólva, ezt nem szeretjük. Ha ugyanis a színpadon a csendes puskapor feltalálásáról van szó. s erről, mint a természet csendjét megőrző, humanista fegyverről beszélnek a XVIII. század lovagjai, akkor mi, a nézőtér sötétjében, szájbarágós nélkül is tudjuk, miről van szó. Tessék ezt ránk bízni! Piszkátomál jól jön egy narrátor, de Horniceknél, gondolom, nélkülözhető. s Sallós Gábor — mint tudjuk, jó színész — igyekezett kedvében járni színészeinek, s mint rendező, kiaknázta a vígjátékban rejlő helyzetkomikumot. A vázlatosan megrajzolt jellemek, a pikáns szellemességtől megóvott szöveg, valamint az ismétlődő szituációk azonban behatárolták a vígjáték lehetőségeit, amely ilyenformán csupán, mint.egy-egy színészi teljesíí- m.ény formájában marad. meg . emlékezetünkben. '. Kiskorban Martin Márta vérbő Giuliettája. Széles skálán mozgó, színészi eszközei most is érvényesültek. játéka — még bakizása is — természetes és megnyerőén őszinte. A férfihiányban szenvedő másik nő, Bianca szerepében Tanay Bella mutatkozott be Egerben. Jellemek, magatartások különbözőségéről az író hibájából nem szólhatunk, ezért csak azt jegyezzük fel, hogy bizonyára látjuk őt még jobb, összetettebb szerepben is, mert hogy alakítása most halvány volt. A két férfit — akik, ha nem is egy Lysistrate, de feltétlenül az ellenállhatatlan asszonyi bájak és rafinéria hatására vetkőzik le ostoba nagyképűségüket, csörtető mi- litarizmusukat — Varga Gyula és Vitéz László játsszák. Az egri színházban bemutatkozó új partner, szinte felvillanyozta Varga Gyula tehetségét, aki aprólékosan kidolgozott alakításban játszót*- ta a nemesi életforma vitézlő lovagját. Az előadás meglepetése és egyben erőssége Vitéz László kulturált, humorra érzékeny, tehetséges játéka, örülünk, hogy egy jó színésszel ismét gazdagodott a társulat. Somló Ferenc megtette, amit tehetett: ízesen, hangulatosan feltartotta a játék amúgy sem sodró lewdfítetéf: - v Elvítáthátaflan: hogy mindez kiderüljön, él kellett’ játszani tlornicek’Hgjátékát. Márkusz László * Kiállítások az egri Márka presszóban A Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat, valamint az egri műsorrendező iroda közös szervezésében ezentú’ a szórakozni vágyók külön böző tárlatokat is megtekinthetnek a Széchenyi út Márka presszóban, Egerben. Elsőként a huszadik századi modern művekből kaphatnak ízelítőt az érdeklődők. A sajátos sokszorosítási — szita technikával — készült reprodukciók népszerűsítik, s ez tulajdonképpen a vállalkozás egyik célja, a legújszerűbb törekvéseket valló alkotók munkásságát Februárban századunk magyar anyaga, közülük is a legértékesebb válogatás kerül közönség elé. Ezt követően négy hónapon át a budapesti Fiatal Művészek Klubjának képző- művészeti tagozata jelentkezik. A piktúra barátai Szabó M. László, Beretvás András, Haász István, valamint az ózdi kollektíva különböző műfajú munkáit nézhetik meg. A Kossuth Könyvkiadó újdonsága A GAZDASÁGI ÉPÍTŐ- MUNKA KÖZVETLEN ÉS TÁVLATI FELADATAI címmel a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvalakban a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1977. október 20-i és december 1-i ülésének dokumentuma. A könyv tartalmazza Németh Károly- nak az 1977. október 20-i KB ülésén és a december I-i KB-ülésen elhangzott előadói beszédét, valamint az MSZMP KB 1977. október 20-i határozatát a hosszú távú külgazdasági politikánk és a termelési szerkezet fejlesztésének Irányelveiről és a december 1-i határozatát, az 1978. évi népgazdasági terv, és az állami költségvetés irányelveiről. Pályázat Az otthon művésze Napjainkban egyre nagyobb teret hódít a lakások díszítésében a népművészeti elemek alkalmazása. Szinte minden községben működnek különböző szakkörök, melyek célja megismerni, felkutatni és továbbfolytatni a hagyományos népművészeti munkát. Ez az érdeklődés természetesen kiterjed más népek népművészeti hagyományaira is, s ezt fejleszteni célja annak a pályázatnak is, amelyet a „Lányok Asszonyok” című folyóirat írt ki „Az otthon művésze” címmel. Pályázni lehet minden olyan varrással, hímzéssel, vagy egyéb kézimunkával, mely a ‘magyar népművészeti elérnek felhasználásával készült, vagy más nemzetiségek, nemzetek népművészeti örökségének líszi- tő elemeit tartalmazza. A pályamunkák beküldési határideje: 1978. március 20. A pályázatokat —, amelyekhez mellékelni kell a lap 1978. január, február, márciusi számában lévő pályázati szelvényeket — a Lapkiadó Vállalat címére kell küldeni: 1073 Budapest, Lenin körút 9—11. A pályázatra beküldött legszebb munkákból Budapesten országos kiállítást szerveznek. A megyei díSzltőfrtűvész szakköreinek ez alkalommal is 'módjuk nyíHk -arra;' • hogy öregbítsék a Heves megyei szakkörök munkájának jó hírét. r b Egy bemutató sikerét sok minden befolyásolja. Többek között a helyszín. Miskolcon az úgynevezett zsebszínházban játszották, Egerben pedig, mint más műveket, bérletben és a nagy színpadon. A két helyszín között bizony nagy a különbség. És nem elsősorban a színpad mérete miatt, amely a miskolci zsebszínházban mindössze tenyérnyi, hiszen, mint láttuk, Langmdr András ötletes, kifejező díszletét, ügyesen áttelepítették a tágasabb egri színpadra. A nézőtér méretei sem jelentenek meghatározó különbséget, noha azzal feltétlenül számolni kell, hogy más a hangulata, intimitása egy 80 személyes stúdiószínháznak. ahol testközelben játszanak a színészek, mint egy nagy színháznak, ahol félezer r.éző már bizonyos távolságból figyeli a játékot, amelynek üzenete, poénjai, ötletei nem mindig jutnak át a rivaldán. A két színházi forma közötti különbséget elsősorban o funkcióban kell keresni. Noha évek óta léteznek nálunk stúdiószínpadok, az ilyen szűk körben bemutatott előadásoknak még mindig kísérleti jellegük van Abból kellene kiindulni, hogy akadnak értékeket, ú.i stílusokat, formákat hordozó művek, amelyek emellett remek szerepeket is kínálnak, s ezeket érdemes nagyobb kockázat nélkül bemutatni. Ilyen ígéret volt Hornicek egyetlen ötletre épített vígjátéka is, amely, ha a rendezőt nem is, de a színészeket hálás feladathoz, mondhatnám erőpróbához juttatta. És. mert mint tudjuk, a dráma mindig a színpadon Ursítz József: H mélyből a napvilágra A Mátraalji Szénbányák fizikai dolgozóinak és műszaki állományú irányító apparátusának nagyon sokat kellett tanulnia ahhoz, hogy a visontai külfejtés felnőjön feladatainak ellátásához. 21. Óriási változás következett be Mátraalján néhány év alatt. Gondoljunk arra, hogy a századforduló idején még a ló testi erejével vontatták a csilléket a szűk bányavága- tokban, Visontán pedig már gépóriások termelték ki a lignitet olyan mennyiségben egy-egy műszakban, amiről akár még egy-két évtizeddel korábban sem mert álmodni senki. A műszaki fejlesztéssel együtt meg kellett változniuk a bányászoknak is. A visontai külfejtésen már egészen másfajta munka várt a gépekkel dolgozókra, mint valamikor a gyöngyösi XII-es aknánál például. Az embereknek szinte önmagukat kellett újjá szülniük. Nem ment ez könnyen, mert a régi szokások visszatartották az embereket, és az előítéletek sem segítették az átállást. A bizalmatlanság az újjal szemben, csak fokról-fokra szűnt meg. Valamikor a bányász büntetést kapott azért, ha nem vasvillával rakta fel a lignit javát a csillébe. A bányából kiszállított lignit fűtőértéke nem lehetett 1800 kalóriánál kevesebb. Az új erőmű már nem volt ilyen igényes. Az emberek azt sem felejtették el egykönryen, hogy mindig a víz volt a legnagyobb ellenségük a bányában. Amikor a kisgombosi függőaknát elöntötte a víz, tekintélyes szakemberek figyelmeztettek mindenkit arra e veszélyre, amit ezen a vidéken az artézi víz jelent. A gyöngyösi XII-es aknában például 135 méterre] az Adriai-tenger szintje felett volt a feltörő víz nyugalmi szintje. A visontai külfejtésnél !s először a vízelvezetés problémáját kellett megoldani. Az emberek különböző tanfolyamokon és iskolákban szerezték meg a nagygépek kezeléséhez szükséges tudn:- valókat. A mérnökök és a technikusok külfejtési szak- képzettséget nyertek el. Nagyon sokan jártak a környező országok hatalmas külfejtéses üzemeibe, de a távolabbi oi- szágok külfejtéses bányáit is tanulmányozták, így még Japánba is eljutottak. Bár mindenütt más és más. adottságok találhatók, a szerzett tapasztalatok alapján mégis sokat tudtak könnyíteni a visontai külfejtés üzemeltetésének gondjain. Ahhoz, hogy a több száz tonna súlyú gépek a külfejtésben ne süllyedjenek el, megfelelően tudjanak mozogni, ehhez megfelelő nyomő- szilárdságú talajra volt szükségük. Tehát a vizet kellett lecsapolni a lignitből és a meddőrétegbői. így tudták elérni, hogy a gépek úgynevezett lavirszintje egyenletes legyen és a száraz talajon a gépek tapadása csökkenjen, ugyanakkor a lignit nedvességtartalma is alacsonyabbá váljék. A meddőhányó állékonyságát is csak a víztelenítéssel lehetett növelni. További fontos tényező a szállítás. A visontai Thorez Külfejtésből 1975-ben 5.5 millió tonna lignitet termeltek ki és szállítottak el a szomszédos Gagarin Hőerőműbe. Ahhoz, hogy ezt a szénmennyiséget kitermelhessék, mintegy 25 millió köbméter földet kellett jö- veszteni és elszállítani. Ezek a számok szokatlanul nagyok, de azt is figyelembe kell venni, hogy még nem jelentik a csúcsot, még tovább fognak növekedni és éppen ezért az is következik mindebből, hogy ekkora mennyiségnek a mozgatása, az elszállítása teljesen szokatlan feladatot jelentett. Visontán a szállítást acélbetétes gumihevederes szállítószalagokkal oldották meg. Vannak külfejtések, ahol gépekkel esetenkén* vasúti szerelvényekkel vég • zik a szállítást. Az ecsédi külfejtés tulajdonképpen csak előiskolája volt a visontainak. Minőségileg még az is nagy különbséget jelent, hogy egészen más méreteket kellett megtanulni és használni Ecséden, mint Visontán. Még a gépek nagysága és teljesítménye is óriási eltéréseket mutat a két külfejtésen. Munkájukat a természeti erőkkel szemben is folytatniuk kellett. A víz Visontán is próbára tette már a dolgozókat, néhány évvel ezelőtt szinte elsüllyedt az egész bánya. Itt is óriási erőfeszítésekre volt szükség ahhoz, hogy aránylag rövid idő aiatt újból üzembe álljanak a gépek és megkezdjék, illetve folytassák a termelést. 1977. már olyan eredményeket hozott, amikkel méltán büszkélkedhetnek a visontaiak, akár a lignittermelést vesszük figyelembe, akár a letakarást, a felszabadított szénvagyon mennyiségét. Ebben a munkában élen jártak mindenütt a szocialista brigádok és nagy lendü’e- tet adott hozzá a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára való készülődés, az erre az alkalomra megfogalmazott felajánlások teljesítésére való törekvés. A visontaiak büszkén jelenthették a jubileum alkat-' mából, hogy amit vállaltak, azt teljesítették. Ha összevetjük az utóbbi évtizedek eredményeit egymással akkor azt állapíthatjuk meg, hogy egy nagy ívű, töretlen fejlődés jellemezte a mátraalji szénbányászok munkáját. Kezdődött a peó- íibányai altáró műszaki fejlesztésével, majd teljesítményének fokozásával, a gépesítés általánossá tételével, folytatódott az ecsédi külfejtés kialakításával, hogy eljussanak a visontai külfeité- ses bánya meghökkentő nagyteljesítményéhez. Ezek a változások azt is bizonyították egyben, hogy a bányászok képesek haiaini, képesek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, mindig sikerrel vesz‘K át az újat, ha ez nem is megy máról, holnapra. Visonta példája lehet a magyar szénbányászat korszerű fejlődésének. Példája annak is, hogy a bányászok a külfejtéssel is megőrizték legjobb erényeiket: a nehézségeket együttes erővel küzdik le és mindig számítani lehet rájuk, áldozatos munkájukra Állíthatjuk bátran, hogv ami ma Visontára jellemző, az idők múlásával tovább változhat, változik is, növekednek majd a teljesítmények, mert erre lesz szüksége az energia iránt egyre fokozódó igények kielégítéséhez a nemzetgazdaságnak. Egy idős bányász idézte fel emlékeit, kezdte el gyermekkorának élményeivel, hogy eljusson egészen a mához. Ha valamit sajná nat most, csak az lehet, hogy az élet szigorú törtvényei alapr ján ma már nem lehet ott! azok között, akik továh' növelik a bányászok jf- írétj szakmai becsületét j i Végei i
