Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-11 / 291. szám
A mezőgazdaság támasza — az ipar piaca Az érem harmadik oldala Drecln József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, fogadta a Központi Sajtószolgálat munkatársát és válaszolt a mezőgazdaság ipari hátterével kapcsolatos kérdéseire. — Milyen mértékben tudja kielégíteni ma a hazai gépipar a mezőgazdaság gépigényeit? — Néhány jellemző adat: az ötödik ötéves tervben a mezőgazdaság gépberuházása ötvenöt-ötvenhat milliárd forintot tesz ki. Ennek mintegy negyven százaléka a belföldi eredetű gép. A hatvan- százalékos hányad nagyobb részét szocialista országokból hozzuk be. Az elmúlt évtizedek során kialakult már az árucsere-forgalomnak az a struktúrája, amely lehetővé teszi, hogy a gépek és berendezések nagyobbik részét importból szerezzük meg. A behozatal ellenértékét részben magyar mezőgazdasági gépek és berendezések exportjával egyenlítjük ki. A magyar gépipar az úgynevezett alapgépek jelentős hányadát sem gyártja, elsősorban gazdaságossági okokból. Ez ugyanis, csak akkor lenne kifizetődő, ha a belföldi szükséglet többszörösét gyártanánk. Ennek külföldi értékesítésére azonban nincs reális lehetőség. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a mezőgép- gyártást nem fejlesztjük. Mostani ötéves tervünkben a mezőgépgyártás nagyjából a gépipar átlagos fejlődésével megegyező ütemben (öt év alatt 35—36 százalékkal) fejlődik. Előreláthatólag nem lesz a gépipar átlagánál alacsonyabb a mezőgépgyártás fejlesztési üteme VI. ötéves tervünkben sem. — Mennyire kifizetődő a mezőgépgyártás, érdekük-e a vállalatoknak, hogy fejlesszenek? * — A mezőgépgyártás általában nem rossz üzlet. Átlagos jövedelmezősége nem rosszabb, mint a gépipari átlag, de természetesen csak azokon a területeken, ahol megfelelően fejlett gyártmánnyal rendelkezünk és piaci, valamint technológiai felkészültségünk is megvan a gazdaságos gyártáshoz. Ehhez hozzáteszem, hogy az általunk exportált legtöbb mezőgazdasági gép és termék exportgazdaságossága még javítható. Ennek érdekében feltétlenül előbbre kell lépnünk a műszaki fejlesztésben és a nyereség javításában egyaránt. — Milyen erőt, milyen műszaki színvonalat képviselnek ma mezőgazdasági gépgyáraink? — Ezt a témát én viszonylag távolról, mint kívülálló szemlélem csupán, válaszom tehát nem helyettesíti a szakminisztérium, állásfoglalását. Szerintem a magyar mezőgépgyártás rendkívül vegyes képet mutat. Korszerűnek nevezhető gyártmányok és gyártási kultúrák mellett nagyobb hányadban szétforgácsolt szervezet és inkább elmaradott, mint kielégítő technikai-technológiai színvonal a jellemző. Dolgozunk azonban egy távlati fejlesztési koncepción, amelynek feladata, hogy megfelelő beruházásokkal növelje a kapacitást és a műszaki színvonalat. Ehhez szervezeti lépések, profilváltoztatások is tartoznak majd. — A távlati koncepció megvalósítása során szán- ( dékozunk-e kizárólagos profilú magyar traktorgyárat építeni? — Határozottan kijelenthetem, hogy nem szándékozunk új traktorgyárat építeni. Emlékezetes, hogy a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár (DUTRA) megszűnt, átvette a győri Magyar Vagon- és Gépgyár, a Rába. Ugyanez az üzem azonban ma már gyárt traktort, de más elképzelések alapján. Mivel a győri gyárban nagy sorozatban készülnek olyan részegységek és alkatrészek, amelyek traktor építéséhez is fel- használhatók, a Rába külföldi kooperációval viszonylag gyorsan ki tudta hozni a közben népszerűvé vált Ró- ba-Steiger óriás traktort. Mivel ehhez megfelelő munkagépeket nem sikerült biztosítani,a Rába olyan üzem építéséhez kezdett, amely a nagy traktorhoz ? I Ima« munkagépeket gyárt, a Rá ba-Steiger gyártása folytatódik, a család újabb tagokkal gazdagodik, de — ismétlem — önálló traktorgyár építésére nem gondolunk. Gondjaink vannak ugyan a nyolcvan lóerő körüli univerzális traktorok beszerzésével, de bízunk benne, hogy ezt a problémát a KGST keretében meg tudjuk oldani. A legújabb esemény, hogy a Rába átvette a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárat is. Tudom, hogy ez a lépés az agrárszakemberek körében nagy izgalmat váltott ki. Ezért szükséges megemlíteni, hogy a Rába kötelezettséget vállalt: tovább folytatja Mosonma- gyaróvárott azoknak a mező- gazdasági berendezéseknek a gyártását, amelyek szállítására a korábbi üzem vállalkozott. Ez természetesen csak úgy lehetséges, hogy korszerűsítik, fejlesztik a magyaróvári üzemet. Tanúi vagyunk tehát annak a folyamatnak, hogy a magvar gépipar egyik legtekintélyesebb vállalata, a győri vagon- és gépgyár egyben „mezőgép- gyárrá” is változik. Ez azonban így volt a Rába múltjában és erre sok példát találunk a világ gépiparában. — Ismert a nyomasztó alkatrészhiány. Rá tudjuk-e bírni a gépek hazai és külföldi gyártóit, hogy igényeink szerint szállítsanak alkatrészt? — A választ egy kicsit távolabbról kezdeném, mégpedig a hiánypszichózissal. Egy vizsgálat kiderítette, hogy a harmadik és negyedik ötéves tervben az üzemek az aggodalom hatására a szükségesnél több alkatrészt készleteztek és végül ennek csak hetven-nyolcvan százalékát használták fel. Meg kell tehát szüntetnünk a hiány- pszichózist. Napjainkban az alkatrészfelhasználás eléri a gépberuházás értékének negyven százalékát. Ez túl magas szám, ami csökkenthető. El kell érnünk, hogy javuljon az új gépekbe épített szerkezeti egységek és alkatrészek üzembiztonsága, élettartama. Meg kell valósítanunk a magasabb színvonalú üzemi karbantartást — például diagnosztikai vizsgálatokkal. Végül pedig magasabb színvonalra kell emelnünk a gépkezelők szakismeretét és csökkentenünk a gépek túlzott leterhelését. Ami a konkrét kérdést illeti. Mint mondottam, a mezőgazdaság gépigényének negyven százaléka belföldi eredetű, de a pótalkatrészigények hetvent százaléka származik hazai gyártásból. Ez arra mutat, hogy a KGST- országok közötti alkatrész- forgalom még nem elég fejlett. Nekünk nem érdekünk és nem célunk a hazai pótalkatrészgyártó kapacitás növelése, bízunk viszont a gyártók (szállítók) nagyobb mér- I vű alkatrészszállításában. I — Térjünk talán át most a vegyiparra, ahol a helyzet nem ennyire feszült. Mégis megkérdezném: szándékozunk-e új műtrágya- gyárat építeni? — Ezt a témát sokáig vitattuk, végül is az álláspontunk az, hogy 1990-ig nem. 1985 után kerül majd sor két „régi” üzemünk, a BVK és a TVK rekonstrukciójára, egyébként a nitrogén műtrágyaigényeket — 1985-ben 2,5, 1990-ben hárommillió tonnát — hazai gyártásból és szocialista importból biztosítani tudjuk. A kálium műtrágyát távlatilag is a Szovjetunióból, illetve az NDK-ból hozzuk be. A foszfor műtrágya előállításához nincsenek természeti adottságaink. Ügy tűnik, hogy ezt tőkés relációból kell beszereznünk; nyers- a nyag, félkésztermék, vagy akár késztermék formájában. A jelenlegi por alakú szuperfoszfát termelésről fokozatosan át kell térnünk a szemcsézett termék gyártására, mert ennek szállítása, tárolása és felhasználása egyaránt kedvezőbb. — Megfigyelhető, hogy újabban a vegyipar látszólag távol eső ágai (pl. a gyógyszergyárak) is élénken érdeklődnek a mezőgazdaság, mint piac iránt. ' Mi ennek a jelenségnek a magyarázata és távlata? — Kétségtelen, hogy például a nagyüzemi állattartás fejlődése egyre bővülő, stabil piacot kínál az állatgyógyászati termékek és takarmánykiegészítők gyártása számára. A gyógyszeripar ennek a lehetőségnek a maximális kihasználására törekszik. Maga a tendencia azonban korántsem spontán. Mi az energiafelhasználás számunkra kedvező átalakítására törekszünk. A műtrágyagyártás például rendkívül energiaigényes. Ezzel szemben a már említett állatgyógyászati cikkek, takarmánykiegészítők, és növényvédő szerek gyártására kedvezőbbek az adottságaink. A gyógyszeripar magas fokú felkészültsége kiválóan alkalmas új szerek előállítására és kipróbálására is. A célunk tehát az, hogy exportra is előállítsunk ilyen értékes termékeket és ezzel is fedezzük műtrágya-behozatalunkat. Számokban kifejezve: előzetes elképzeléseink szerint a hazai növényvédőszer- ipar termelési értéke a várható 1980. évi 8,3 milliárd forintról 1985-ig 15 milliárd forintra nő. Ebből a termelésből mintegy 4 milliárdnyi érték szocialista, 2 milliárd pedig tőkés exportra kerülhet. Földeáki Béla P gyre több vállalatnál és intézménynél vált már nélkülözhetetlen munkatárssá a számítógép. Megbízható, objektív, pontos. Ritkán téved, s ha téved is, valós tükröt tart elénk: feltárja a pontatlan adatszolgáltatást, a vállalati szervezetlenséget, a belső mechanizmus buktatóit. Feladata az, hogy programját teljesítse, s a gépnek nem lehet magyarázkodni az objektív nehézségekről, arról, hogy az alapadat azért hibás, mert Jolika a statisztikai osztályon — influenzás... Példák sora mutatja, hogy a rossz információ rossz eredményt ad, s ezért nem a gépet kell hibáztatni. Egyik vállalatunk kutatója szép eredményt ígérő kísérletet végzett. A nagyobb számú mintával megismételt Kísérlet eredményeinek értékelését külső vállalatnál számítógépre vitték, ahol kidé rült: az eredmény nem iga zolja az előzetes várakozást. Vajon miért? Csalni akart a kutató? Nem, de annyira az Ahhoz, hogy az érem harmadik oldaláról beszélhessünk, tudnunk kell: mi van az elsőn és a másodikon? Hát igen! Szabó Iván szobrász- művész Hatvan kitüntető emlékérmét gazdagon díszítette. Első lapján egy búzakévét tartó, fiatal leányalak dominál. De mögötte kirajzolódik plasztikusan a tanácsháza ismert körvonala. Hátsó lapját a település címere, a jogart tartó oroszlán tölti ki ágaskodó figurájával. Alatta pedig az érem rendeltetésére szóló utalás: „Hatvan városért.” A tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi ülésén ketten érdemelték ki ezt a műalkotásként is rangos plakettet, ilyenformán ők — Papp József és Ambrus Sándor — írták, rajzolták munkásságukkal az érem harmadik oldalát. ★ Nyúlánk, pirospozsgás, öt- venen túli férfiember a konzervgyár igazgatója. Még nem láttam morózusnak, s azt sem hallottam felőle, hogy bárkit visszautasított jogos kérelmével, panaszával. Egyébként Pesten született Papp József, s a népes munkáscsalád feje alig hihette, hogy a gyermekből pár évtized múltán Hatvan legnagyobb gyárának igazgatója lesz. — Persze nem ment magától a dolog. A konzervmeste- ri szakmát még csak köny- nyen elsajátítottam, de a vezetői megbízatásig sok mindent meg kellett tanulnom. Jó nevelőm volt viszont a munkásmozgalom, ahol elsősorban az emberekkel való párbeszéd, bánásmód gyakorlatát sajátítottam el. Enélkül nem lehet dirigálni, illetve eredményesen dolgozni semmiféle vezető funkcióban... Talán származásom, a gyermekévek környezete határozza meg azt is, hogy itt az üzemben nem csupán a gazóhajtott eredményre koncentrált, hogy akaratlanul is a kedvező eredményeket mutató tényezőkkel törődött. A számítás közbeni kerekítések, a kedvezőtlen adatok figyelmen kívül hagyása, s még egy sor, egyébként egymás hatását lerontó tényező, amit a szubjektív kísérletező jóhiszeműen az általa vélt igazság bizonyításának szolgálatába állított — ezek révén jelezte a gép az első kedvező eredményeket. Van olyan eset is, amikor a számítógép „tévedése” hívja fel a figyelmet egy-egy vállalati hibára. A nagyvállalat bére’számolását számítógépre vitte, s az első fizetés előtt közderültséget váltott ki a gép jószívűsége. Sokaknak nem egy, hanem két-három havi fizetést utalt ki, s ha a kifizetést nem a pénztáros, hanem maga a gép végzi, dasági mutatók érdekelnek. Nyilván fontos a jó, külföldön és idehaza egyaránt kedvelt konzerv gyártása, s örülök a termelési sikereknek. De legalább ennyire figyelem a munkások szociális helyzetét, legalább ennyire érdekel személyes boldogulásuk. Ezért öröm számomra például a mindmáig tartó rekonstrukcióamelynek 260 millió forintos költségfedezete növeli kapacitásunkat, s ugyanakkor módfelett megjavítja embereink munkafeltételét ... Amikor megkaptam a „Hatvan városért” kitüntetést, az indoklás többi között javamra írta az új strandfürdő, az Ifjúsági tábor építésének sikerét, gyermekintézményeink korszerűsödését. Való igaz, hogy minden erőmmel, tudásommal szolgálni igyekszem a települést, ahol élek családommal. Ám a lehetőség, hogy a gyár segítheti á fejlődést, munkásembereinktől ered. Ha nem dolgoznának felelősséggel, szakértelemmel, akkor miből nyújtanánk a különböző támogatást? Ezért tekintem én az újabb elismerést az egész gyárénak! ★ A tíz esztendővel fiatalabb Ambrus Sándor, az emlékérem másik idei kitüntetettje, csányi parasztcsalád gyermekeként járta ki az élet iskoláját, mígnem a hatvani Damjanich János Szakmunkásképző Intézet élére került. — Először én is szakmát tanultam, s molnárlegényként iratkoztam középiskolába, majd felnőttként szereztem tanári diplomát. Bevallom, eleinte kicsit idegenül éreztem magam a gyöngyösi szakmunkásképzőben, ahol a tanítást kezdtem. De amikor 1967-ben a hatvani intézet élére állítottak, s magam mögött éreztem a városi vezetőket, mind biztosabban láttam a célt. Akkor még nehéz vimegnézhették volna a vállalat bankszámláját fizetés után. A bért másodjára már hagyományosan számfejtették. Kiderült, a téves adatok olyan dolgozótól származtak, aki már máskor is követett el hasonló hibát, de akkor felettese ellenőrzés közben észrevette, s egy tollvonással kijavította. Tehette, mert ismerte a körülményeket, s tudta, hogy a megadott érték nem fedheti a valóságot. A gépnek viszont nem volt ilyen információia, ezért rezzenéstelenül utalta ki a két- háromszoros fizetéseket. Az anyagkönyvelés gépesítése is számos érdekes esetre adott alkalmat. Egy vállalatnál egvre több vegyszert rendeltek, hogv az állandó működéshez szüskéges meny nyiség a raktárban legyen. I számítógép adta ki a mind nagyobb mennyiséget tártálszonyok között neveltük, ta- nítottuk a szakmunkás-u inpótlást. Hiányoztak a leg on- tosabb tárgyi feltételek. E_'órt tartottam halaszthatatlannak pótlásukat. Most már új, tágas épületben oktatunk, pár éven belül lesz kollégiumunk, belső felszereltségünket pedig megyeszerte példaként emlegetik... Mit tartok személy szerint nagy horderejűnek iskolánk munkájában? A tanulóképzés 1985-ig terjedő prognózisát. Az üzemekkel, vállalatokkal! kiépített kapcsolat eredményeként pontosan tudjuk, hogy a különböző szakmákban milyen a munkásszükséglet. Ez komoly eredmény. A zökkenőmentes termelés egyik biztosítéka... Másik alapelvem a beszűkülés ellen fogalmazódott. S tantestületünk nevelői, szakoktatói ma már természetesnek tartják az iskolánkban rendezett hangversenyeket, kiállításokat, irodalmi műsorokat, valamint a könyvtár hatékony jelenlétét. A munkás nem a gép kiszolgálására született, hanem a humánus életre. Gondolom, ez a törekvés szintén méltánylást nyert, amikor a város vezetői kitüntettek! Mert tartom olyan fontosnak, mint a városszerte végzett társadalmi munkákat! k Belelapoztunk Ambrus Sándor kitüntetésének indoklásába. Nem hiányzott belőle az általa megfogalmazott! igény, az ifjúmunkások széles körű, sokoldalú nevelésének jó szolgálata. A szép emlékérmet nyugodt lélekkel helyezheti el tehát lőrinci otthonának valamelyik vitrinjében. Miként Papp Józsefnek is csak gratulálni tudunk Hatvan város kitüntető elismeréséhez. Moldvay Győző mazó „megrendeléseket”. A raktáros viszont észrevette, hogy készlete egyre jobban halmozódik, s már nincs hova tenni az újabb szállítmányokat. Kiderült, hogy a géphez csak a kivételezett anyagmennyiségek adatai jutnak el, a raktárba érkező mennyiségről nem kapott információt. A javított adatokkal aztsp helyreállt az egyensúly. A z említettek arra ^ utalnak, alaposan Körül kell nézni a vállalatok háza táján, mielőtt átállná- nak egy-egy ügyviteli folyamat számítógépesítésére. Hiszen a gép nem lehet elnéző, a kisebb-nagyobb anomáliák felett. Ez egy gépnek nem hibája, hanem erénye. Gőz József ! dlMkMO 1977, december 11., vasárnap Ambrus Sándor Papp József Tévedő gépek?
