Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-06 / 286. szám
Mesesarok — 930 kisiskolás tagja a hatvani Ady Endre Gyermekkönyvtárnak. Főképp az alsó tagozatos osztályok diákjai a szorgalmas látogatóink — mondja Erdélyi Zoltánné, a könyvtár vezetője. — E korban már fontos felhívni a fiatalok figyelmét a könyvek értékére. Havonta kétszer mesedélutánokon a legutóbb olvasott könyvek tartalmát, a maguk készítene bábuk segítségével eljátsszák pajtásaiknak. Így keltik fel egymás figyelmét az érdekesebb olvasmányokra. Képünkön: főpróba a mesesarokban. Erdélyi Zoltánné irányításával Gulliver kalandjait próbálják. (Szabó Sándor felv.) MEBIB mérleg Változóban a megye idegenforgalmi arculata Latabár — ebéd után A TELEVÍZIÓ műsorgondokKal küzd. Mennyiségi és minőségi gondokkal. A televíziót ezért bírálja a kritikus, kritizálja az előfizető, pedig ha egymagában csak ezért, a gondok tényéért illeti szó a < e’evízió háza elejét, akkor nincsen igaza se a kritikusnak. se a kritikus nézőnek. A televízió, most már a két csatornájával, a hétfői megtartott szünnappal együtt is ha- ta'.mas és kielégíthetetlen étvágyú molochhá vált, amely sok órás műsoridejével be- és felfal minden mennyiségű prog'-amot. És még az is kevés a számára. Ez tehát az egyik és ez a természetes gond. A másik: a minőség. Miből: mit! Nem úgy „minőség”, hogy csak Sztravinszkijt és Shakespeare-t, hanem Sztravinszkijt a lehető legjobb tolmácsolásban, és Ábrahám Pált a lehető legjobb előadásban. Műsortípusokon és műfajokon belül a legjobbat. Lehetőleg. Ha van rá mód. És itt jutottam volt el ahhoz, amiről voltaképpen szólni akartam, Latabár Kálmán közelmúltban bemutatott filmsorozata nyomán. A könnyű műfaj talán legnagyobb gond a televízió berkeiben. Nemcsak a hazai tévésberkekben, de igényesebb formában — lám, a középfok, voltaképpen az „alacsonyabb” fokot jelenti még — a világ színpadain is. Egy televíziót egy jóízű mosolyért! És ekkor a Magyar Televízió vasárnap délután, az ebéd utáni szendergő szieszták, a labdarúgó-mérkőzések, kirándulások idején pergette le azokat az immár —, ha változó színvonalú is — muzeális értékű filmeket, amelyeknek legfőbb vonzereje nem „múzeumi” voltuk, hanem Latabár Kálmán jóvoltából ma is elevenen ható derűjük volt. Vagy lett volna inkább! KÖZHELY, hogy az ember egy idő után meghatottan tekint vissza saját ifjú, vagy ifjabb kori fényképeire. És nem közhely, hogy a régi és sikeres — sőt néha még a nem sikeres — filmek, tévéjátékok felújításakor is elfogja a nézőt ez az egyáltalán nem elítélhető szentimen- talizmus, ez a sajátos szembesítés egykori emlékeivel a film jóvoltából. Közhely az is, hogy Latabár kevés számú filmjei közül a „legújabbak” bemutatója óta is felnőtt egy nemzedék és felnövekvőben van a második is, akik számára, vagy jó részük számára a hazai szín-, és filmművészet e nagy egyéniségével való találkozás az újdonság ízét és vidám örömét jelentette volna. Nem szólva arról, hogy e filmek, a maguk módján és eszközeivel, kortörténeti dokumentumok is, sok mindent jobban megértettek volna belőle, vagy tőle és általa a ma ifjú generációjának képviselői. És a legkevésbé közhely az, hogy a magyar filmművészet értéket jelentő vonulatának kontinuitását is kifejező Latabár filmsorozat, akár tananyag is lehetett volna, minden ellentmondásával sőt éppen azokkal együtt a felsősök filmesztétikai óráin. És nem utolsósorban: segített volna a televíziónak a szerencsésebb időpont-megválasztás az esti, de legalábbötven gólyafészket „áthelyeztek” és megemeltek a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat dolgozói, hogy nyugodt, biztonságos környezetet teremtsenek a hosszú lábú állatoknak. Ugyanis a gólyák a megváltozott falusi építészet, továbbá a fészekrakásra alkalmas helyek — gé- meskutak, öreg fák, kémények — egyre csökkenő száma miatt új fészekrakásra alkalmas helyeket kerestek. A legjobbnak találták a kisfeszültségű hálózatot tartó magas oszlopokat. A gólyatelepülések azonban sok gondot okoztak az üzemeltetés is a késő délutáni, már csúcsidők programjának népszerűbb összeállításában. Utóvégre olyan jól nem áll a magyar színház- és filmművészet — de vélem, a világ egyetlen országának művészete sem —, hogy jelesei alkotásainak felújítását a vasárnapi ebéd utáni emésztés óráira szánja. És Latabár Kálmán meg sem érdemelte ezt. Ám úgyis és sajnálatosan oly kevés filmje volt. És még ezt az oly keveset is újból, vagy először oly kevesen látták. Ahhoz képest, amennyien láthatták volna, vagy amennyinek látnia kellett volna. És az utolsó közhelyet: a programösszeállítás, azazhogy a műsorszerkesztés kultúrpolitikai, művészetpolitikai kérdés is. Ezt minden bizonnyal még nálam is világosabban tudják és látják a műsorok programjának szerkesztői. Csakhát a tudás, az elmélet sajnos nem mindenkor adek- vát a m»<?valós»tás?al. MINDÖSSZE EZÉRT írtam le a töprengő sorokat Latabár Kálmán ürügyén, de a holnapok okán. Gyurkó Géza során. A szerelők a veszélyes helyről többször a környéken levő alkalmatosságokra vitték át a fészket, de a gólyák makacsul ragaszkodtak az általában betonból készült magas villanyoszlophoz. A vállalat dolgozói megtalálták a mindenkinek kielégítő és biztonságos megoldást: „megemelték” a fészkeket, az oszlopot megtoldották egy méter magas úgynevezett fészektartó szerkezettel. Az újszerű megoldás tetszett a gólyapároknak, s a nyáron már ötven megemelt fészekben költöttek. (MTI) A Bükk, a Mátra és -Eger — a Balaton, a Velencei-tó és a Duna-kanyar után — az ország negyedik leglátogatottabb idegenforgalmi területe. Mindezt nem kell különösebben bizonygatni, hiszen a hevesi tájat járva — függetlenül az évszaktól — lépten-nyomon érdeklődő, a természet szépségeiben gyönyörködő hazai és külföldi turistákkal találkozik az ember. Két adat azonban mégis idekívánkozik: az 1971-es évet alapul véve, a szálláshelyeken mért idegenforgalom hazánkban 25 százalékkal növekedett, Heves megyében 55,1 százalékkal, vagy: 1974-ben csak az egri várnak 480 ezer fizető látogatója volt... A kirándulók, a turisták százezreit vonzó tájegység egyik természetvédelmi mecénása, idegenforgalmi fejlesztője, fenntartó gazdája a Mátra—Eger—Nyugat-bükki intéző Bizottság, a MEBIB. Az 1958-ban alakult, s a három évvel ezelőtt átszervezett intéző bizottság — az al- és a szakbizottságok munkájának koordinálásával — a hevesi tájegység idegenforgalmi arculatának formálását tűzte célul. ORSZÁGOS ÉS HELYI TÁMOGATÁS A MEBIB — mint azt Dömén Imrétől, az intéző bizottság titkárától megtudtuk — az egri, a bükki és a mátrai albizottságra tagozódik, ezeken belül pedig egy sor szakbizottságban dolgoznak az idegenforgalom fejlesztéséért a tagok. Ily módon a korábbinál hatékonyabban és szakszerűbben végezhetik a munkájukat, egyebek között a vissza nem térítendő országos, illetve a helyi támogatás felhasználását. A feladatok tervezésénél csak a racionális érdekeket és elképzeléseket vették figyelembe. Pontosabb helyzetfelmérést kértek a szakbizottságoktól, gondosabb előkészítőmunkát végeztek egy- egy beruházásnál, a megvalósításkor pedig fokozták az ellenőrzést. Ezzel sikerült elérnie a bizottságnak, hogy 1975 óta a támogatások ösz- szegét évente áthúzódás nélkül használták fel. Az intéző bizottság a feladatok megvalósítására az Országos Idegenforgalmi Tanácstól, illetve a helyi szervektől kap rendszeres támogatást. Jelentős a társadalmi munkával nyújtott helyi támogatás: három évvel ezelőtt 710 ezer forint értékű segítséget kaptak a különböző üzemek, intézmények dolgozóitól. 1976-ban már 1 millió 800 ezerre, az idén pedig csaknem 3 millió forintra rúgott ez az összeg. Az 1974- től kapott 17,5 millió forintos ÓIT-támogatással együtt ez évente jelentős anyagi alapnak felelt meg. AUTÓSPIHENŐK, SZABADIDŐKÖZPONT Az intéző bizottság összeállította a legfontosabb és a legsürgősebb feladatokat tartalmazó listát, ebből húzták ki aztán azokat, amelyeket megvalósítottak. Jutott a pénzből esőbeállók építésére, sportlétesítmények felúj'tá- sára, tájba illő padok, asztalok, szemétgyűjtők vásárlására, ivó- és szalonnasütőhelyek kialakítására, parkosításra, múzeumi és műemléki feladatok támogatására. Kialakítottak a Mátra és a Bükk leglátogatottabb részein autóparkolókat, autóspihenőket, de jutott a turistáié tesítmények felújítására is az összegből. 1977-ben megkezdődött Eger közelében a szabadidő- központ építése, a kőlyukte- tői 20 hektáros területen kispályákat, játszóteret, tornapályát, szalonnasütőhelyet avatnak május 1-én. A télisportok kedvelői bizonyára örülnek majd a három nyilvános sífelvonónak, amelyeket a Mátra lejtőin építettek fel. Befejeződik a Bükkben felfedezett esztátkői cseppkő- barlang feltárása, a közeljövőben megnyíló, eddig ismeretlen természeti érdekesség Felsőtárkány felől közelíthető majd meg. Szilvásváradon épül az új szálloda, s szép környezetben kerül majd sor a rendszeres élővadbemutatóra is. Egerben, Sástón és Szilvásváradon újabb motelek épülnek, a megyeszékhely egy ezer férőhelyes kempinget >s kap, a MEBIB felügyelete alá tartozó területen az országos támogatásból húsz, a tájba illő kereskedelmi pavilont is felállítanak a kulturált vendégvárás és az ellátás javítása érdekében. MI LESZ A TURISTA- HAZAK SORSA? Az intéző bizottság nemcsak az eredményeket tartja számon, hanem a gondokat is. Jól tudják például, nogy ma még nem megoldott a területen a szállás biztosítás. Elavult a közvetítési rendszer — Síkfőkútra például Budapesten egyszerűbb szobát foglalni, mint Egerben —, szükség lenne az egész szállásbiztosítási folyamat újjászervezésére. Van egy másik gond is: x fenntartóhálózat átszervezése óta csökkent a turistaházakban töltött vendégéjszakák száma. Ezek az erdei tanyák elhanyagoltak, kívül- belül rossz állapotban vannak. Sőt: a legtöbbjük .arva van, mint például az ágasvári, a sikfőkúti, a maira- szentimrei, vagy időnként a bánkúti. A közelmúltban megtartott intéző bizottsági tanácskozáson a szakemberek javasolták a Belkereskedelmi Minisztériumnak, hogy vizsgálják felül a fenntartóhálózat életképességét, s hozzon intézkedést a turistaházak rendeltetésszerű üzemeltetésére. Amenny i ben ezek a mai — s meglehetősen égető — gondok megszűnnek, ágy egy, a hevesi táj idegen- forgalmi arculatát csúfító folt tűnik el. Ez pedig mindenképpen a helyi idegen- forgalom még jobb fellendülését eredményezheti. Nem mindegy ugyanis, hogy a hazai és a külföldi vendégeink milyet s-ájizzel mondanak búcsúi a: gyébként százezreket von evési tájtól. i Szilvas István J HELMUTH HOCHRAIN: Egy angyal ment át a hídon Amikor a férfi az ékszerüzletbe benyitott, Duval úr önkéntelenül is a riasztógombot kereste ujjaival. — Parancsoljon — szólította meg az érkezőt. — Valami nagyon szép dolgot szeretnék ... — mondta a férfi és kopott, szuty- kos kalapját a pultra helyezte. Vöröses haja volt, arca rücskös, mint egy végigbombázott szántóföld. Az ékszerész megismételte: — Valami nagyon szép dolgot... természetesen, uram... — és udvariasan meghajolt nem mindennapi kinézetű vendége előtt. — Nagyon szép holmijai vannak... — mondta elismerően a vevő és a kiállított ékszerekre mutatott. A zakója a könyökénél jócskán megkopott, csaknem lyukas volt. A hideg ellenére, kabátot nem viselt, inge nyaka gumiszalaggal volt összekötve. — Csak elsőrendű árut tartok ... — mondta Duval úr nyomatékkai és előjött a pult mögül. — Mégis, mire gondolt, uram? A másik megvakarta bo- rotválatlan állát. Egész külsője elhagyatottságról, elhanyagoltságról árulkodott. — Valami nagyon szép és értékes dologra gondoltam — mondta ismét. — Egy fiatal hölgy számára lesz... — tette hozzá és az ékszerészre nézett. Sötét, csillogó szemei megrebbentek. — Tájékozatlan vagyok ezekben Q tímisM litt,, tiecemoer 6., kedd — bizonytalan mozdulatot tett a vitrinek felé — ismereteim csekélyek, és az ön tanácsaira hagyatkozom. Az ékszerész megjegyezte. — Ez az üzlet az egyik legrégibb a párizsi ékszerüzletek között. Vevői között királyok és hercegek is voltak A férfi a nadrágzsebében kotorászott és egy nagy kö- teg papírpénzt húzott onnan elő. — Nézze meg, mit tud ezért adni... — mondta és a bankjegyeket letette a pultra kalapja mellé. — Eny- nyim van... — és megvonta a vállát. — Valami divatékszert, természetesen valódit — ajánlotta az ékszerész. — Természetesen, valódi legyen! Az ékszerész nagyjából megszámolta a pénzt. — Ügy gondolom, talán elég lesz... — szólt ismét a vendé g. Duval úr egy pillanatig tanakodott, majd kinyitotta a trezort és kivett belőle egy briliáns nyakéket, letette a vevője elé. Kézműves, értékes munka volt, hozzá tartozott egy pár fülbevaló is, ugyanolyan anyagból és kivitelben. A férfi óvatosan vette fel durva ujjaival a csillogó ékszert. — Ez királynővé teszi őt.. — mormolta maga elé. — Bizonnyal... — erősítette Duval úr. — Ez a készlet egy kivételes darab. A legjobb ötvösművész készítette. Időtlen és divattól független ... — Elég lesz ...? — kérdezni a férfi, a pénzkötegre mutva. — Igen. Elég ... — Akkor, kérem, csomagolja be. Szépen... — Hirtelen mintha zavarba jött volna. — Csomagolja be és küldje el a Belvedere-be. Duval úr blokkfüzetet vett elő. — írja: Durand kisaszszonynak ... Evelyn Durand ... Felírta? — Igen, uram. És kinek a megbízásából...? — Ja, igen persze. Erre nem is gondoltam... — vakarta meg a tarkóját. Gondolkodott. Végül megszólalt: — Helyezzen mellé egy kártyát és írja rá: Marcel Clochard... — Marcel Clochard... — Duval úr arany töltőtolla mintha egy pillanatra megállt volna, de aztán írta tovább. A vevő, miközben megmarkolta szutykos kalapját és a szélével babrált, ismét motyogott valamit. Mintha azt mondta volna: — Olyan szép, mint egy istennő... — Aztán hangosabban folytatta: — Láttam egy filmben Ű egy angyal... Tegnap láttam átmenni a Neuf-hídon, ahol pihenni szoktam. És képzelje — fordult az ékszerészhez — rám nevetett. A nagy Durand rám nevetett... A hangja elbizonytalanodott. — Arra kérem, teljesítse maradéktalanul, amit kértem öntől... — A legteljesebb mértékben meg lesz elégedve — bizonygatta Duval úr és az ajtóhoz kísérte vevőjét. Elgondolkodva nézett utána, amint elbaktatott a lassú hóesésben. ... Két nappal később a Soir az első oldalon hozott egy fényképet a nagy Du- randról, azzal kapcsolatban, hogy bemutatták új filmjét. A nyakán egy rendkívülien szép, csodálatosan szép nyakéket viselt... A lap ugyanezen számában, de az utolsó oldalon a vegyes hírek között Duval úr egy kétsoros értesítésre is bukkant. Azt adták hírül, hogy a Neuf-híd alatt holtan találták Clochard Marcelt. Megfagyott... . Fordította: Antalfy István „Megemelt” gólyafészlek
