Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-03 / 284. szám

A lottó, a színház meg a pro és kontrák A meglepetés: Télapó Panaszkodik a vidéki nép­művelő: a helyi vezetők leg­többje — tisztelet a kivétel­nek — ritka vendég a kul­túra hajlékában. Vannak, akiket csak az állami ünnep­ségek díszelnökségében vagy a zárszámadó közgyűlésen lehet megtalálni a művelődési házban. S mindezt egy kisvá­rosban. ahol mindenki ismer mindenkit, a vezetők pedig valósággal reflektorfényben élnek. Márpedig, mondja, roppant kínos dolog, amikor a reflektor — jelképesen és valóságosan — üres székeken pásztázik végig a notabilitá- sok számára fenntartott első sorban. Bezzeg az elnök... A tizenötezres lélekszámú járási székhely művelődési központjának igazgatójában szemlátomást régi sebek fa­kadnak fel: a tanácsi vezetők csak akkor keresik fel a mű­velődési házat, ha valami kérnivalójuk van. Hiába kötötték le évente több alka­lomra az Állami Déryné Színházat, s a szomszéd me­gyeszékhely színházának tájelőadásait, a vezetőket — úgy látszik —, a drámairoda­lom nem érdekli. A helyi termelőszövetkezet évek óta négy bérletet vásárol a bemu­tatókra. És kik járnak vele színházba? A szocialista bri­gádok tagjai, mert kulturális vállalásaik között színházlá­togatás is szerepel. Bezzeg az elnök vagy a főmezógazdász még egyszer sem áldozott Thália oltárán. Őket legfel­jebb csak akkor érdekelné a Hong-kongi paróka, ha lottó­sorsolással kötnék össze a bemutatót, mondja dühösen az igazgató, s ezzel bennem fakaszt fel régi sebeket. Amikor — sok évvel ez­előtt — először hallottam a rádióban a lottósorsolás hely­színi közvetítését, s a sorsolá­si bizottsági tagok névsorában a helyi pártbizottság, s az államhatalmi szerv képvise­lőinek nevét, nem akartam hinni a fülemnek. Azóta — sajnos — rájöttem, hogy nem én vagyok érzéki csalódás áldozata, hanem a szóban forgó vezetők. Azok, akik a szerencsejátékot valamiféle kói sürgették a folytatást, élükön a pártbizottság és a tanács vezetőivel. Ma pedig már — ha sikerül megnyerni az időközben világjáróvá vált művészt újabb fellépésnek — be sem fér a hallgatóság az öreg falak közé. Sorolhatnám tovább a pro és kontrákat, ám ennyi is elég talán a tanulságok levonásá­hoz. A népművelők feladata Átformálandó közgondolkodást 186 szakma a pályaválasztó fiataloknak fogás sok mindent elárul ah­hoz, hogy az ember az álla­tok érzelemvilágába bele­kukkanthasson. Rövid ismerkedés után egyenesbe jutottuk. — Uram — fente hozzám ismét a csapzott bundáját —, már két hete kódorgóm az utcákat, miközben azt figye­lem: ki lenne az a jótétlélek, aki engem fölpártolna. Mert, higgye el, nem is a magány kínoz, mint inkább a gazdát­lan állapot. A régi gazdám, egy felkapaszkodott hurka- árus, akit éveken át szolgál­tam hűséggel arra jött rá egyszeribe, hogy én egy kö­zönséges, pedigrét nélkülöző, kankutya vagyok. S ezért, hogy ne rontsam a szomszéd­ságban a hírnevét gondol­kodás nélkül kirakta a szűrö­met. Itt búsan nézett föl rám, miközben vizslatva kutatta arcomat. — Tudja, kérem — nyüszí­tette halkan —, csak mosta­nában jöttem rá, hogy mi­lyen keveset ér az a kutya, amelyik nem rendelkezik megfelelő papírokkal. Megütközve néztem az új­donsült útitársra. — Márpedig ez így van! — vinnyogta. — Aki nem tudja igazolni nemesi származását, az jobban teszi, ha elmegy birkaterelő kutyán«. (Folytatjuk) A képzőművészeti alkotá­soknak az emberre és kör­nyezetére gyakorolt esztéti­kai, érzelmi és tudatformáló hatásáról háromnapos elmé­leti konferencia kezdődik hétfőn r. Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A Ma­gyar Képző- és Iparművé­szek Szövetsége, valamint a Szovjet Képzőművészek Szö­vetsége közös rendezvényén — melyen népes szovjet kül­döttség is részt vesz — fes­tők, iparművészek, belsőépí­tészek és építőművészek csaknem 20 előadás kereté­ben vitatják meg az épüle­tek falait, közösségi tereit díszítő, úgynevezett morális képzőművészeti alkotások szerepét, jelentőségét, és á festészet, illetve az iparmű­vészet e sajátos ágával fog­lalkozó művészek feladatait. A szovjet résztvevők a konferenciát követően ellá­togatnak Salgótarjánba és Pécsre, hogy a helyszínen ta­nulmányozzák a két város középületeit díszítő képző- művészeti alkotásokat. A rendezvény egyben elő­készítése a jövőre, Moszkvá­ban tartandó nemzetközi kép­zőművészeti konferenciának, amelyen a szocialista or-zá- gok képviselőinek részvételé­vel kívánják megtá>-ura:ni az építészet és a képzőművészet kapcsolódásának problémáit a szocialista városéoítAsh társadalmi akcióval, a szám­sorsolást pedig fontos közéleti eseménnyel tévesztették össze. Vannak más példák is Nálunk — újságolja a fia­tal szocialista város művelő­dési házának művészeti Veze­tője — el sem kezdődhet addig az író—olvasó találkozó, hangverseny, vagy irodalmi est, amíg a városi pártbizott­ság első titkárát fel nem fe­dezzük a nézőtéren. Szőke haja szinte világít, ő a kaba­la: a versmondók neki sza­valnak, a zenészek neki ját­szanak. Aztán: a két nagy­üzem gazdasági és politikai vezetői meg is sértődnének, ha egyszer nem küldenénk nekik jegyet valamilyen kul­turális rendezvényre. El nem maradnának a világért sem, pedig nem is helyben laknak, hanem a megyeszékhelyen. KÉTSZÁZ ÉVES A FÜRDŐ — 25 ÉVES AZ ÄLLAMI GYÓGY­FÜRDŐ kórház — Átadtak a nyugati épület­szArnyat Ünnepségek Parádfürdőn A parádfürdő! Állami Gyógyfürdő Kórház rekonst­rukciója során újjáépítették a nyugati épületszárnyat, amelyet pénteken ünnepség keretében adtak át. Dr. Gyet- vai Gyula igazgató főorvos megemlékezett a parádi für­dőkultúra 200 éves történeté­ről, méltatta a negyedszázad­dal ezelőtt állami rangra emelt gyógyfürdő kórház je­lentőségét, majd azokról a változásokról beszélt, ame­lyek a rekonstrukció során tovább javítják az intézmény gyógyító munkáját. A 26 mil­Panaszkodik a kisvárosi népművelő: nemrég kiállítást rendeztek a megyében műkö­dő képzőművészeti csoport tagjainak alkotásaiból: a több mint kétezer látogató között nagy számban voltak ipari munkások és katonák, iskolai tanulók és munkásőrök, ter­melőszövetkezeti dolgozók és hétvégi kirándulók, ám a vá­rosi tanácstól egyedül az egészségügyi osztály vezetőjét érdekelte a kortárs képzőmű­vészet. Sőt: népszerű művé­szeti együttesük tagjainak le: hie akkor látta először a művelődési osztály helyet­tes vezetőjét, amikor tavaly nyáron elkísérte őket tízna­pos nyugat-európai vendég- szereplésükre ! T. mindössze néhány ezres lelkes köz«ég egyik tájegysé­günk szélében. Általános is­kolai igazgatója irodalmi for­rásokból megtudta, * hogy a helyi templom orgonáját a legszebb hangzásúak, a legiobbak között tartják számon az országban. Nosza, felkereste az akkor még kevéssé ismert, fiatal orgonaművészt és meghívta: tartson náluk orgonahang- ver^enyt. Az első koncerten mindössze néhány ráérő öreg­asszony meg a tantestület taglai vettek részt. A máso­dikon harmadáig megteltek a faragott padok. A harma­dik után az egész község la­lió forintos költséggel felújí­tott nyugati szárnyban kor­szerű röntgenosztály, a jól felszerelt labor, valamint a többségében kétágyas szobák kaptak helyet, amelyekben 56 beutalt elhelyezését bizto­sítják. A Ma folytatódik a jubileumi ünnepség. Tudományos emlék­ülést rendeznek Parádfürdőn, ahol délelőtt gastroenteroló- giai, délután pedig nőgyógyá­szati előadások hangzanak el. A tudományos emlékülésen a két orvosi terület legjobb szakemberei vesznek részt az ország különböző részeiből. Sulyok Sándor (jobbról az első) és kis barátai Télapó-figurát készítenek (Fotó: Szabó Sándor) között válogathatnak, képest ségeiknek, igényeinek megfe­lelően. Igyekszünk minél bő­vebb tájékoztatást nyújtani az összes szakmáról, hogy a gyermekek lehetőségeik is­meretében döntsenek életük további irányáról. Kiváltkép­pen fontos az úgynevezett „hiányszakmák” benépesíté­se; hiszen az öntő, a henge­rész, a fonó-szövő munkája éppoly felelősségteljes és szép, társadalmilag éppoly hasznos, mint az autószere­lőé. A közgondolkodást kell tehát átformálnunk ahhoz, hogy minden szakma elfog­lalja az őt megillető helyet az emberek tudatában. (MTI) Építészet, képzőművészet a városépítésben Az egyik: átmeneti korban élünk, politikai és gazdasági vezetőink legtöbbje munka mellett gyarapította hivatá­sához szükséges ismereteit, s nem született műértőnek. A kultúra áldásai, a tartalmas- igénves szórakozás iránti ér­deklődést, vágyat felkelteni bennük is a népművelők feladata — és felelőssége. A másik: nem elég meg­venni a színházbérletet — fel is kell használni A meg­növekedett szabad idő célsze­rű, kulturált eltöltésére nem elég másokat ösztönözni, pél­dát is kell mutatni. A harmadik: azok a veze­tők, akik olyan szívesen kötöttek ismeretséget Fortu­nával, a szerencse istennőjé­vel, tegyék ugyanezt az Olümposz többi lakóival is. Ha nem is minddel, de Pál­lasz Athénével — a művészet s a tudomány istennőjével — feltétlenül! Nyíri Éva Ebből hóembertánc lesz. Aki betanítja: Fekete Lászlőné, az Iskola tanára. Négyszáz kisgyerek jár a hatvani I. sz. Iskola napközi otthonába. Mint annyian má­sok, ők is a hétfői Télapó-ün­nepség lázában égnek. A ne­gyedikesek kisebb pajtásaik és szüleik megajándékozására készülnek. Hulladék nyers­anyagból, melyek a környék­beli üzemekből szivacs, mű­bőr és egyéb színes anyagok formájában kerültek ki — Télapó-figurákat készítenek. Fő művüket, egy kétméteres télapót, a napközi előcsarno­kában helyezik el, ennek puttonyában a gyerekek kí­vánságlevelei lesznek. Természetesen minden kis­gyerek reméli: kedvező vá­laszt kap. Vagyis ajándékot. De azt nagyon. Évenként száz-százhúszezer gyermek fejezi be általános iskolai tanulmányait, s keres választ a kérdésre: „Hogyan tovább?” Hazánkban egyre kedvezőbben alakul a nyol­cadik osztályt végzettek to­vábbtanulási aránya: nagy többségük — mintegy 97 szá­zalékuk — szakmunkásképző intézetben, szakközépiskolá­ban vagy gimnáziumban folytatja tanulmányait. — Hogyan készítik fel a tizennégy éveseket a pálya- választásra?— Erről nyilat­kozott Brauer Károly, az Országos Pedagógiai Tanács­adó Intézet igazgatója az MTI munkatársának. Elmon­dotta: a fitalok 186 szakma Püspöki Mihály: Ebnemesi törekvések í. Van annak már nyolc esz­tendeje is, hogy kutya szol­gált a portán. Amolyan kis- étkű, kis igényű eb volt; vé­kony esontú, kócos bundájú korcsivadék, de az utolsó idejében annyira eluralko­dott rajta a köszvény, hogy végül is át kellett segíteni az elmúlás ösvényén, mert a szenvedését már nem bírtam nézni. Az „átsegítést”, az irgal­mas hóhérmunkát szegény jó sógorom vállalta. (Esztendő­re rá, ő is elszegődött az örök vadászmezőkre.) És amikorra keserves „kivégzés” elkezdő­dött, még most is magam előtt látom a Porciót ez volt a neve a hűséges házőr­zőmnek —, amint egykedvűen, valamiféle szomorkás bele­nyugvással nézett a ráfogott vadászfegyver csövébe. Megrendült lélekkel ástam el a szomorú véget ért jószá­gomat, miközben erősen fo­Qjjwmgj 1977. decerni' r 3-, szombat gadtam: kutyát a portára többé nem vállalok. Semmi kedvem arra, hogy még egy­szer hóhérmunkával fizessek a hűségért. S mégis. Valamelyik este, amint fáradtan baktattam hazafelé az állomásról, egy majdnem teljesen fehér sző­rű, kuvaszra hajazó eb sze- gődöttt mellém. Már tovább akartam tessékelni, hogy menjen másfelé isten híré­vel, de a kutya oly esdeklő szemekkel nézett fel rám, hogy megesett rajta a szí­vem. a következő pillanatban már, majdhogynem bizalmas­kodva, hozzám dörgölődzött. S a szemeiből akkora oda­adás sugárzott felém, amely által olyasfélét véltem kiol­vasni, hogy a világ végére is követne engem. Beadtam a derekamat. — Nos, Vakkancs — ruház­tam föl kapásból egy ráillő névvel —, halljuk a mesét! Miféle szél sodort utamba? Vakkancs egyszeribe meg­sejtette, hogy valamicskét értek a nyelvén Hiszen egy- egy farkcsóválás, bizalmas­kodó djrgolődzés hébe-hóba megeresztett vinnyogás, kaf-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents