Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
f * 'Ai ipif»*VSnMTés rtövefc« éjé nett alakulási I9b0 <100 Néhány régi fénykép, s egy kézi nagyító; elegendő a fölfedezéshez. Mert hiszen mi más lenne, mint fölfedezés a negyven év alattiak számára a megkopott, sárgult, töredezett szélű fotókon a cölöpverő munkás fabunkó- ja, a műhely légterét pókhálóként ellepő transzmissziós szíjak szeszélyes rajzolata, a salaktér forró poklában vas- talicská’át toló ember?! S az idősebbek, kik idegeikben, maikban ott hordják a fényképekre merevült világ sok kínzó, s néhány szép emlékét, hajh de szívesen megfe- ledkeznenek csontjaik ropogásáról, az izmok görcseiről, mondván, ami volt az volt, elmúlt. Egyetlen mondat 'Kt 1975. márciusában ülésező XI. kongresszus elfogadta a Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozatát. Egyetlen mondatot — de történelmi súlyút! —• ebből: „Hazánk agráripari országból szocialista nagyiparral és nagyüzemi mezőgazdasággal rendelkező ipari-agrár országgá vált”. Fölmérhető út? Tárgyi alakjában igen. Embert, társadalmat, kis és nagy» közösségeket formáló hatásában már-már beláthatatlan. Ipar. Szocialista ipar. Termelése 1970 és 1976 között 42 százalékkal bővült, s e mérték gyorsabb — s főként folyamatos gyarapodásra támaszkodó — mint Ausztriáé, Finnországé, Olaszországé, Franciaországé. A Német Szövetségi Köztársaságban például 1973 és 1976 között akkora ingadozásokat mutatott az ipari termelés, hogy az 1973-as szintet csak 1976- ban érte el ismét, s ekkor is csak 13 százalékkal volt magasabb, mint 1970-ben. Ipar, de a régi ipar: majdnem negyven esztendeje, 1938-ban 31 ezer cipész, csizmadia dolgozott hazánkban. Ügy, ahogyan a szerény mühelyecs- kékben lehetett, s annyit, amennyire akadt megrendelő; többségük javításból élt. Négy évtized persze sok idő, a világ más országai sem toporogtak ez alatt, ám nekünk úgy kellett lépnünk, hioay miközben gyorsul a ritmus, mérséklődjék a sok-sok esztendőn át fölhalmozódott adósság. Mert .történelmietlen, azaz hamis lenne nézőpontunk, ha eltakarnék a start i helyét; mélyről indultunk. Az utolsó békeévben a nemzeti jövedelem 37 százalékát termelte meg az ipar. de úgy, hogy e nemzeti jövedelem évi átlagos növekedése 1920 és 1945 között nem érte el a két százalékot! ösz- szesen 723 ezer embernek adott kenyeret az ipari munka 1938-ban, a gyáriparban viszont csak 400 ezren tevékenykedtek, s ők is 4112 ipartelepen. A fennmaradó 323 ezer fő 136 500 „ipartelepen” dolgozott, azaz a kisiparban. Nem feledett örökség Ma hazánkban összesen 9593 ipartelep fogadja az ott munkálkodókat, s ebből 5250 az állami iparé. Ez a tagoltság örökség is, magunk létrehozta állapot is egyszerre; nem volt szívünk föladni soksok feketére pácolódott kis197S műhelyt, s ugyanakkor a szocialista iparosítás telepeket hintett a hazai táj azon darabjaira is, ahol addig a kovács üllője, bőrköténye testesítette meg az „üzemet”. Ha akarnók, sem feledhetnék örökségünket; mai gondjainkban is jelen van, s még inkább éreztette hatását a szocialista iparosítás kezdeti szakaszában. A felszereltségben elszenvedett veszteségekre utal például, hogy 1946-ban a gyáripar az 1938. évi termelés 37 százalékát állította elő. a létszám viszont a korábbi 97 százalékát érte el. Ilyen helyzetben érthetően — a nemzeti vagyon 40 százaléka pusztult el a háború köVetkeztében — az kerül a középpontba, ami elérhető, ami reális cél. Ezért mondta ki a Magyar Kommunista Párt 1945. május 20 —21-i országos konferenciája: „Az újjáépítés a fiatal magyar demokrácia tüzpró- b a ja, erre kell összpontosítani a nemzet minden erejét Az országos pártértekezlet helyesli azt a gazdasági programot, amely elsősorban a vasút, a. közlekedés, és a posta rendbe hozására fekteti a fő súlyt, az építőipar és a mezőgazdasági gépipart helyezi előtérbe”. Ne szépítsük, mint padlóra került ökölvívónak, olyan keservesen kellett feltápászköd- nunk. Voltak, akik húsz, mások ötven esztendőt véltek elegendőnek arra, hogy a gazdasag a háború előtt állapotot elérhesse. Nos, milliók tanúskodhatnak: a pesszimisták prognózisa tenyérjóslásnak bizonyult. Harminc esztendeje lesz jövőre, hogy a Minisztertanács határozatot hozott a száznál több munkást foglalkoztató üzemek államosítására. Ekkor a gyáriparban dolgozók több mint (ele a fővárosban tevékenykedett. Az államosítások be- I felezésekor — 1949-ben — az állami iparban 568 ezren keresték kenyerüket. Idén, az év elején, 1 764 600 volt az ipari foglalkoztatottak száma... Történelmi fordulat Bánjunk óvatosan a jelzőkkel. ám akkor is azt kell leírnunk: a szocialista iparosítás történelmi fordulat volt, ez állította hazánkat a huszadik század vágányaira. Az operettek régi szép békeideje csak a színpadi deszkákon nem visszataszító, valójában az egyhelyben járás békéje volt ez. Tíz év alatt, 1929 és 1938 között a gyáriparban az egy foglalkoztatottra számított erőgépi teljé- sítrhény csökkent, azaz a fejlődés abból állt, hogy alacsonyabb technikai színvonalon, több munkás, nagyobb fizikai igénybevétellel termelt. A gépgyártás — ami egyik mércéje az ipari fejlettségnek — a gyáripar termelésének érték alapján mért 9,3 százalékát állította elő, a legtöbben a textiliparban dolgoztak, s az é' ilmiszeripar áruinak mindössze öt százalékát adta el külföldön, a mezőgazdasági termékek nyers formájú kivitele volt a jellemző. Némi iróniával akár azt az állítást is megkockáztathatnék, ilyen állapotok után nem volt nehéz a történelmi fordulat. Valóban, csakhogy ehhez források kellettek, s emberek, akik fanatikusan hittek az ipar jövőjében, akik vállalták — országszerte! — a kezdetleges körülményeket, a mostoha munkafeltételeket, a szerény megélhetést nyújtó bért Vannak kápráztató számaink, mert hiszen a vegyipar — bruttó termelése alapján —a huszonhétszere- sét adja az 1950. évi teljesítményének, a gépipar — miközben a foglalkoztatottak száma két és -félszeresére emelkedett —a tizenkétszeresét. Ezek a számok igazak, nagy jelentőségűék, mégis, fontosabb, előbbre való az, hogy emberek tíz- és százezrei vívták meg a maguk harcát az összefoglaló adatok mögött Szakmát kellett tanulniuk, s új lakóhelyén gyökeret ereszteni. Kiszakadni a falu zárt világából, .elfogadni, — sőt, életformává tenni — az ingázást, az ipari technológia diktálta fegyelmet, s mindezt sokasodó követelményekkel szembenézve. Négy lakosra egy pár cipő Hetekre ellátna kérdésekkel egy vetélkedőt az iparosított Magyarország tegnapja es jelene. Hiszen ha jól értjük az adatokat, ha mögöttük kitapinthatjuk az összefüggéseket. izgalmas számjáték feszesei lehetünk. Lássuk csak: 1938-ban 2,3 millió pár bőrlábbeíi készült Magyar- országon, 1950-ben ennek a háromszorosa, tíz év múlva a kilencszerese. A sokat, s nem ok nélkül szidott hazai cipőipar 1970-ben már 36, 1976- ban 45 millió pár bőrlábbelit termelt, azaz míg 1938-ban négy lakosra jutott egy pár e holmiból, most négy és fél pár jut egy lakosra... Játék? Természetesen annak is fölfoghatjuk, ahogyan az 1956-ban gyártott kétezer, az 1966-ban kibocsátott 298 ezer, s az 1976-ban előállított 412 ezer televíziókészüléket szintén Valamilyen napról napra ismétlődő ipari-közgazdasági játék ez, ám nagyon, is komoly téttel: a gazdasági növekedés eredményével!A változás minősége A mennyiségi fejlődés sem lebecsülhető, hiszen sokfajta erőmozgás következménye az, ha sikerül például a martinacél termelést az I960, évi 1,7 millió tonnáról 1976-ig 3,3 millió tonnára növelni. Nemcsak mennyiségi, hanem minőségi .változások súritöje az a tény, — mert korszerűbb, nagyobb értékű, jobb használati tulajdonságú lett az áru, s azért, mert a gyártás igazodott az új követelményekhez —, hogy 1960-ban 8775 elektromos hűtőszekrényt állított elő a hazai ipar, tavaly pedig 434 147-et! Mégis, valahogy féloldalas ez az érvelés, megmarad a határokon belül. Lássuk tehát a tá- gabb világot. Ma Magyarországon egy lakosra számítva annyi villamosenergiát termelnek, amennyi az Egyesült Államok hasonló adatának ötödét éri el. Az ötvenes . években viszont — s itt a lépték különbözősége! — a tizedet sem tette ki. Szűkebb a rés, csökken a távolság: Ausztria 1960-ban kétszer annyi villamosenergiát termelt, mint hazánk, ma a másfélszeresét. Ott megkétszereződött, nálunk megháromszorozódott a villamosenergiaipar teljesítménye. Acélból 1960 és 1976 között Ausztria másfélszeresére bővítette az árukibocsátást, hazánkban ugyanez megkétsze- zek nagyobb hányadát a fővárosban fektették be, az reződött. Egy lakosra számítva ma Ausztria acéltermelése kétszer annyi, mint a mienk, az utolsó béke évben, 1938-ban viszont a nyolcszorosa volt. Más földekre lépve: a műtrágya egy hektárra jutó, s hatóanyagban számolt felhasználása 1961-ben a hazainak tizenkétszerese Belgiumban, ma kétszerese, Dániában ötszöröse, ma pedig a magyar adat fölötte áll a dánnak. Ilyen és hasonló tényeit seregestöl idézhetők tanúként, de ehhez — sok más mellett — az kellett, hogy az 1970 és 1976 közötti esztendőkben az ipar a beruházásokra fordított minden száz forintból 36,3—38,9 forinttal részesedjék, s hogy míg a vegyipar fejlesztésére 1966- ban négy-, 1976-ban 11,5 mil- liárdot adjanak ki. Á negyé- dik ötéves tervben az összes ipari beruházás 221 milliárd forintot emésztett fel, de amíg korábban — a hatvanas évekig — az ilyen pén- említett összegből Budapest már csak 44 milliárddal részesedett. Olyan, mezőgazda- ságinak tartott megyében, mint Békés, Szabolcs-Szat- már, Tolna, 4—5 milliárd forintot használtak fel egyenként ebben az időszakban iparfejlesztésre. J Középpontban az ember Nem cél, hanem eszköz az iparfejlesztés, s annak intenzív — ma járt — útja. Eszköz a dolgozó ember életkörülményeinek javításához, életszínvonalának folyamatos növeléséhez. Látszatra eltávolodva az ipartól: másfél évtized alatt lényegében változatlan maradt a lakásépítés színvonala Ausztriában, Svájcban, Svédországban, nálunk viszont gyorsan növekedett. A két utóbbi országban a hatvanas évek elején ezer lakosra számítva kétszer annyi lakás épült, mint Magyarországon, ma hazai eredményeink fölötte állnak az ott elérteknek. Ezer lakosra elosztva olyan országokat előzünk meg a lakásépítésben, mint Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Hollandia, Olaszország, Német Szövetségi Köztársaság. Aligha szükséges bizonykodni, mi minden kellett iparfejlesztésben — építőanyagtermelésben, szerelési anyagokban: házgyári technológiában, stb. — ahhoz,' hogy eddig juthassunk. Változó arculatú tájak, s települések, formálódó, új értékeket hordozó emberek — ez jár az ipar nyomában Negyven esztendeje 17 ezren tettek szakmunkás-vizsgát — s harmaduk nem talált szakmájában elhelyezkedési lehetőséget —, tavaly a végzősök száma nyolcvanezer. A diplomát szerzők tábora ugyancsak e két időpontban: kétezer, illetve 26 ezer. A negyedik ötévés tervben mindössze egy százálékkal nőtt országosan az ipari foglalkoztatottak létszáma, de Zalában 24, Hajdú-Biharban 18, Bács-Kiskunban 18 százalékkal. Ma az ipar az ország minden részében hatóerő, hiszen Borsodban tízezer lakosból 1929 az ipari kereső, Győr-Sopronban 1934 s a listavezető Komárom megye, 2252 ipari dolgozóval. S mennyi mindent kellene, illene sorolni, méltatni ahhoz, hogyha elnagyoltan is, de fölvázolhassuk a képet: ilyen, ezt tudja, ezt nyújtja a- iparosított Magyarország. , Mészáros OíÚJ I fii (Gldifft (oflfkmaZtétof&fc szimánzk d'Ogozzlzw 'V Iptrtwn és * mezöd*cd*»édbkpe dolgozók uéménok kfkkutéM 1941 1960 WdSgazdálkodás és vlyqazdátkodéi adataival agyutt 1?94,0 1976
