Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
£gy színház —e«y évtized Mit, játsszék egy színház, ha nem budapesti? Milyen műsor politikát alakítson ki egy vidéki színház, amely- nem egyedül keli tartania a jrontot s kielégítenie a közönség sokrétű igényét? Játszania kell prózát, operettet, tragédiát és vígjátékot, klasz- szikust és mai szerzőt, külhonit és magyart Egyszóval: mindent. S ez a minden bizony nagyon nehéz. És v°gül: mit játsszék a miskoic. Nemzeti Színház, amelynek utazó társulata Mezőkövesd határától már mint Gárdonyi Géza Színház gördül Eger felé? Nehéz ügy! Mondhatnám színházi paradoxon, hiszen két különböző karakterű város igényét, érdeklődését kell kielégítenie egyetlen társulatnak. Mégpedig egyazon műsorral. A színházi házasság — pontosabban a kényszerházasság — hosszú éveinek tapasztalata bizonyítja, hogy Miskolc és Eger közönsége a műsorterv mintegy fele részében más műveket, másfajta bemutatókat kívánna. Alaoi gazság ez, ám most mégsem a két megyeszékhely lakosságának eltérő ösz- szetétele áll a vizsgálódás középpont iában. Csak a műsor. Vagyis a kínálatról, a választékról lesz szó. Modern népszínház A színház vezetőinek társulati üléseken, nyilatkozatokban gyakran megfogalmazott alapkoncepciója tömören így hangzik: modern népszínházát szeretnénk csinálni. A célkitűzés szimpatikus. A megvalósítás legfontosabb eszköze persze maga a műsor, az előadások stílusa, színvonala, hatása, vonzereje. Maradjunk a műsornál. Milyen lesz a 77—78-as évad? — kérdezték sokan a bérletváltás idején. Izgalmas, sokoldalú — mondom ma is, amikor lassan már félidejéhez ér az évad. Nyolc prózai és három zenés mű, két magyar ősbemutató, Ibsen, Csehov, Dürrenmatt drámái, egy mai angol és egy mai cseh szerző egy-egy új, színpadi játéka. S ha mindehhez hozzászámítom a tervbe vett,, de egyelőre nem megvalósítható bemutatókat, akkor világosabbá válik, hogy egyre inkább világirodalmi rangú müvekben gondolkodik a színház. Baj ez? Nem! Azaz, talán mégis. Merthogy nem ilyen egyszerű a kérdés. A magyar klasszikusok ugyanis hiányoznak a színház műsorából! Véletlen? Nem. A színháznál inkább a tendenciák érvényesülnek, s ezek n/yo- mon is követhetők. Egy évtized műsorát tekintettem át, igyekeztem rendszerezni a miskolci, egri színház bemutatóit. Izgalmas munka volt, hiszen láttam valamennyi bemutatót, s a premierek után kritikus kollégáimmal felváltva lelkesedtünk e lap hasábiain, dicsértük, vagy vitattuk az előadásokat. Azok értékei alapján és szívünk szerint is persze. El kell még mondanom azt is, hogv egyetlen mű színpadra állításának jogosságát sem vonom kétségbe, azt keresem inkább, ami feltűnően hiányzik a műsorból. Miközben figyelek az aránytalanságokra is. T izennégy ősbemutató Előttem egy évtized műsora, az 1968—69-es évadtól napjainkig. Kilencven szerző 123 művét látszotta a színház, 80 prózát és 43 zenés játékot. Mértéktartó arányok, jelentősen vezet a próza, de nem szorul háttérbe a zenés műfaj sem. Ez utóbbival kapcsolatban érdemes megjeOMÉMM 1912. december 2»., vasárnap gyezni, hogy i. még mindig uralkodik a hagyományos operett, — húszat játszottak — mellette 19 zenés vígjátékot, csak nárom musicalt, s egyetlen dalművet mutattak be. Megfigyelhető, hogy a közönség körében oly népszerű — a premierek bizonysága szerint színvönala- san, ötletesen elő is adható — zenés művek évről évre kevesebb helyet kapnak a műsorban. A 74—75-ös évadban például még öt zenés darabot láthatott a közönség. mégpedig változatos formában, hiszen játszottak zenés komédiát, musicalt és hagyományos nagyöoerettet is, míg az idei műsorterv két operettet, és egy musicalt ígér. Zenés vígjátékot egyébként 1973 óta nem játszott a színház A prózai művek fele magyar. -Ez nagyszerű! — teszem hozzá, noha mindez természetes, hiszen magyar színházról van szó. De az már csakugyan szép és nagyszerű, hogy a 40 magyar premierből 30 mai alkotás, közöttük pedig 14 új, vagyis ősbemutató, amelynek keretében többek között Darvas József, Szakonyi Károly, Gyárfás Miklós, Kertész Ákos. Páskándi Géza és Bertha Bülcsu kapott első színpadot. Ezek a bemutatók a színház felelősségét és egyben vállalkozó kedvét is jelzik. Nézzük a humor oldaláról. Legalábbis ami a számokat illeti. A negyven magyar bemutatóból 17-nek van köze a humorhoz, a szatírához. Sok ez, vagy kevés? Mindenesetre nálunk nagyobb szerephez jut a humor, mint az ország színházi palettáján, bár e téren is tapasztalható némi hiányérzet, amelyre még visszatérek. Előbb azonban a színház legnagyobb és legfájóbb adósságáról szólok: a magyar klasszikusok hiányáról, nem. zeti értékeink mellőzéséről. Bajza Józsefet, a költőt és irodalomkritikust, a Nemzeti Színház egykori igazgatóját hívom most segítségül. „Mit akarunk mi színházainkkal? Nem egyedül mulatságot, gyönyörködtetést, nekünk magasabb célokat kell hozzá kötnünk: nyelvet, nemzetiséget. Figyelmet kell tehát fordítani, a legnagyobbat, honi íróink termékeire." Mindez ma is igaz. Egy színház, amelyet szellérrij „t s 1 n o s o d á s u n k" érdekében hozott létre a nemzeti lelkesedés — ilyen a miskolci Nemzeti Színház — nem szoríthatja háttérbe a magyar klasszikusokat, nemzeti értékeink színpadra állítását. örömmel látjuk a világirodalom nagyjait, ám a színház emberformáló műhelyének szemet kell nyitnia közeli és távolabbi múltunkra is. Senki nem vitatja — miért is tenné! —. hogy kétezer év világirodalma több bemutatásra érdemes művet kínálhat, mint egy nemzeti irodalom négyszáz éve. Akkor is, így is ijesztően kevés a magyar klasszikus dfáma az évtized műsorában. Nemzedékek klasszikusok nélkül Leírni is restellem: három magyar klasszikus jutott színpadhoz az elmúlt tíz évben, Katona, Vörösmarty és Jókai. Ha az egyszerűség kedvéért kissé szabadon kezelve a klasszikus fogalmát olyan írókat is megtisztelek ezzel, akiket csupán a félklasszikus, vagy talán még inkább a közelmúlt írója megnevezés illetne s ide sorolom Bródyt, Gárdonyit, Tersánszkyt, Molnár Ferencet és Kacsóh Pongrácot, ákiknek művei gazdagítják nemzeti értékeinket, nos, akkor is csak nyolc bemutatóról számolhatok be. Míg a világ bővített értelembe vett klasszikusai 33 bemutatóval szereveitek az elmúlt tíz esz- ‘-»n dobén. így jött létre a műsor paidoxöna: 1971-ben iátzották a Bánk bánt, 74- ben a Csongor és Tündét s azóta nincs magyar klasszikus a szinlapon. Pedig vannak művek, értékek, amelyeket öt-hat évenként szinte visz- szatérö reprízként kellene játszani. Gondoljuk el: elhagyja a középiskolát egy nemzedék, sőt kettő, három is, és Miskolcon, Egerben nem Iáhatják a Bánk bánt, Madách Az ember tragédiáját, vagy Vörösmarty müveit. De nem játszott a színház Csokonait Szigligetit, Csiky Gergelyt, vagy például Kis~ faludi Károlyt sem, aki pedig „a magyar vígjáték atyja” címet viseli irodalmunkban. Ä méltatlanul mellőzött írók listájára kell feljegyezni Eötvös Józsefet, Teleki Lászlót, Nagy Ignácot és Móricz Zsigmondot is. akinek nemcsak eredeti drámái játszhatók, hanem regényeinek színpadi változatai is, mint például a ma is nagyon időszerű Rokonok. És nem jut hely a műsorban Remenyik Zsigmondnak sem, akinek műveit nemcsak azért ajánlottuk már többször is a színház figyelmébe, mert e táj szülötte, hanem mert remek, jól játszható drámákat írt, amelyeket sorra fedeznek fel a rendezők. Idehaza és külföldön is. Sajnos a mi színházunk vezetői és rendezői nem vesznek tudomást Remenyik műveiről a „Vén Európa” Hotelről —. amelyet a veszprémiek mutattak be Egerben, nagy sikerrel — a Saroküzletről, az Atyai házról, vagy a Blöse úrék mindenkinek tartoznak című groteszk komédiáróL Világirodalmi méretekben Nemzeti értékeink más színházban sem kapnak ugyan megfelelő helyet, rangot, ám a mellőzés Miskolcon, illetve Egerben a legszembetűnőbb. Tavasszal a Miskolcon ren-. dezett színházi napok egyik vitáján Páskándi Géza, a magyar vígjátekoKról szólva így fogalmazott: „... a magyar irodalomnak miért kellene feltétlenül Dür- renmatt-tól tanulnia, groteszket és történelmi groteszket, amikor erre az Űj Zrinyiász- ban remek hazai példát is talál. Csokonairól, Karinthyről. sőt bizonyos népmesékről nem is szólva. Kritikusaink egy része jobban szereti alkotásainkat világirodalmi tendenciákhoz kötni, mint nemzeti, népi hagyományaikhoz.” Páskándinak tulajdonképpen igaza van, noha tapasztalataink szerint nem a kritikusok, hanem inkább a szinházi alkotóműhelyek hibáztathatók nemzeti értékeink lebecsüléséért. A világirodalmi méreteket ugyanis már a műsortervek tükrözik. Az idei választék prózáinál maradva: Ibsen, Csehov, Ben Jonson, Corneille, Mussset, és Dürrenmatt. Értékeiket senki nem vitatja. Musset Lo- renzaccioja bizonyára kielégíti a közönségromantika igényét, bár ugyanezt megteszi például Heltai Jenő A néma leventéje is. Ben Jonson Vol- poneja fergeteges komédia a pénzről, a harácsolásról, de talán, ha szerényebb eszközökkel is, ugyanezt a gondolatkört kifejezheti Szép Ernő Vőlegénye, vagy Kisfaludi egy-egy víg játéka is. S e műveket nemcsak játszani, hanem újraértelmezni is lehet. Más arányeltolódások is tapasztalhatók az elmúlt tíz év műsorában Ezekről csak röviden szólok. Jó dolog, nogy a színház figyelemmel kíséri szomszédaink drámairodalmát. ígv került színpadra 1975-ben egy Bukovcsun-úrámu na u a következő évben egy másik ugyanettől a szerzőtől, babán a romániai Méhes György vígjátékát mutatta be a színház, 72-ben pedig Méhes egy másik művét De!... Ugyancsak kétszer kapott színpadot élő klasszikusunk, lly- lyés Gyula is —.a tíz év alatt, Németh László csak egyszer, Gárdonyi, Bródy és Örkény is. Elkerülte a színházi műsor például Csutka Istvánt, Száraz Györgyöt és még sorolhatnánk tovább a tehetséges szerzőket. Másik oldalról: a Csehov- cíklus figyelemre méltó, négy dráma bemutatása csaknem egymás után rendkívüli vállalkozás. Ám a közönség nem látott Gorkijt a színházban ! S hiányoznak a színpadról a mai szovjet drámák is. =0“ A múltat lehet értékelni, vitatni is, megváltoztatni aligha. E vázlatosan összegező áttekintés is elsősorban a holnapon igyekszik jobbítani. A műsorterv elkészítésekor persze nemcsak szerzőkre, művekre, hanem a rendezőkre és a színészekre is figyel a színház. És a közönségre. Vagyis sok minden szükséges egy bemutatóhoz. Lehet, hogy nincs mindenben igazam. Am, hogy a múlt értékeinek ápolása, a magyar klasszikusok bemutatása elsősorban egy magyar színház feladata, az egyértelműen bizonyos. Márkusz László Ünnepi grafikák Rékassy Csaba: Népmesék Gáborjáni Szabó Kálmán: Tél A tudományos egyesületek sikeres éve Az V. ötéves terv a gazdaság minden ágazatában a minőségre, a hatékonyabb, szervezettebb munkára fordítja a legnagyobb figyelmet. Nőtt a szerepe az irányításnak, a vezető szakemberek munkájának. A feltételekhez gyorsan, rugalmasan igazodva, elképzelésekben,, ötletekben ' nem szűkölködve tudnak csak eredményesen dolgozni a vállalatok, üzemek. Érthetően nagyobb figyelem kíséri tehát a jobb megoldásokat közösen kereső tudományos egyesületek tevékenységét is. Ezek az egyesületek megyénkben igen sok feladatot oldottak már meg környezetük, az üzem, a lakóhely gyarapodása érdekében. Ezektől a többet adó, az újra érzékeny szakemberektől várják elsősorban a munkahelyeiken is a javaslatokat & hatékonyabb munkához. Megyénkben ahogy gyarapodtak az üzemek, a közös gazdaságok, úgy erősödött a tudományos egyesületi munka. Az egyesületek tagsága azonban azóta is állandóan nő, amióta a munkahelyen dolgozók összlétszá- ma szinte egyáltalán nem emelkedik: mindig több a szakmáját jobban értő, érdeklődő szakember. A tudományos egyesületek 27 szervezete, csoportja dolgozik szű- • kebb. hazánkban, • tagjaik száma az idén már elérte a 4300-at. Különösen „erős” lett az agrárszakemberek és a gépiparban dolgozók szervezete. Az idei év mérlegét az egyesületek munkáját összehangoló MTESZ megyei szervezete a legjelentősebb rendezvénysorozat, a műszaki hetek zárásakor készítette el. Ez a rendezvénysorozat, amely lassan már tíz esztendeje ismétlődik november—december, az eltelt évek alatt országos jelentőségű fóruma lett műszaki, közgazdász, agrárértelmiségünknek. Egyáltalán nem lehet szó persze arról, hogy az évnek csak ebben az időszakában dolgozzanak az egyesületek, s ilyenkor aztán megunárig egymást érjék a programok Ezért is lett az utóbbi időben „műszaki hetek” az elnevezése: ne legyen kötött egy hónapra, jobban eloszthassák a szervezők a programokat. rendezvényeket. A másik fontos cél pedig az volt: ne csak Egerben, a Technika Háza minden szempontból alkalmas környezetében legyenek jó programok, de ne is csak a megye városaiban. Hiszen az egy-egy körzet munkaerejére támaszkodó üzemek dolgozói, a községekben élő műszakiak, közgazdászok, különböző foglalkozású szakemberek is egyre inkább részt vállalnak a társadalmi tevékenységekben. Színvonalas klubélet alakult ki Recsken, egyre többet hallatnak magukról a visontai üzemekben dolgozó szakemberek, megerősödött a Gépipari Tudományos Egyesület csoportja Sírokban' is. Az említett községekben a megye több más településéhez. hasonlóan van közönségük a színvonalas szakmai rendezvényeknek, nem meddő kísérlet előadásokat, an- kétokat megszervezni; mint ahogyan ezt éppen a nemrég befejezett műszaki hetek sikere is igazolja. Több mint ötezren vettek részt ezeken a programokon. A tudomány, a technika szakmába vágó legújabb eredményeiről frissen tájékozódni szinte alapfeltétele már a sikeres gazdálkodásnak. Rdadáiul sokkal olcsóbb, gyorsabb megoldás is: nagy fényűzés újra kitalálni azt, amit már másutt tudnak. A tervcélok is errefelé pró- bállák irányítani a gazdálkodó egységeket; legyenek rugalmasabbak. reagáljanak gyorsabban a külső hatásokra. Hogyan segítettek ebben itt megyénkben az idén a tudományos egyesületek? Tallózzunk a MTESZ programjai közt: országos tanácskozást szerveztek a tájékoztatásról, a vállalati információcseréről, kiállítás nyílt az egri Technika Házában a szovjet külkereri-edelem propaganda-anyagaiból, konferenciát tartottak a környezetvédelem kérdéseiről. Sokáig lehetne sorolni a példákat, bemutatókról, szakmai továbbképzést szolgáló előadássorozatokról, s bár a legjelentősebbek a megye- székhelyre összpontosultak, elismerésre méltó a gyöngyösi, a hatvani, hevesi csoportok munkája is. Az Izzó szakember-aktivistáinak támogatásával egyre eredményesebben dolgozik a gyöngyösi műszaki klub, ahol rendszeresen találkozhatnak, vitatkozhatnak szakmai kérdésekről az érdeklődők. A sikeres munka persze az igényeket is gyarapítja Jó lenne például, ha nagyobb együttműködés alakulhatna ki a hasonló szakmában dolgozó tudományos egyesületi csoportok között Érdeklődjenek egymás munkája, gondjai, örömei iránt, a nagy elkülönülés ugvanis óhatatlanul a „szakbarbár” szemlélet táplálója. Nagyobb vállalati elismerés, jobb feltételek volnának szükségesek néhány szervezet munkájában: az a színvonal, amit már elértek, mindenképpen megérné a nagyobb figyélmet. A megve műszaki, közgazdász, agrárszakemberei nemegyszer értek már el országra szóló teljesítményeket kutatásaikkal, újításaikkal, a-' lálmányaikkal Ennek a zel- lemi erőnek a jövőben még több hasznot kell hoznia gazdaságunkban. Iiekell Sándor
