Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-13 / 267. szám

w Aprily Lajos válogatott versei Ady után egy évtizeddel, 1887. november 14-én szüle­tett Aprily Lajos. Válogatott verseit születésnapja alkal­mából jelentette meg a ki­adó. Neve összenőtt az erdélyi történelmi, természeti él­ményvilággal. A Pa- rajdon töltött gyermekévek a költői lélek mélységét, barmóniavágyát jelző ősél­mények. Anyja az emléke­zés szép versének, az Arany­kapunak tanúsága szerint: ..Gondkapuit meseszóval, da­lokkal takarta.” Az elveszett éden, a létezés teljessége volt a parajdi világ: piszt­rángos patakokkal, zúgó ren­geteggel, szajkókkal, fenyő­rigókkal, titokzatosan néma temetökerttel, Rapsonné vá­rával, a szomszéd csengő kovácsműhelyével: a létezés sugárzó derűjével. Kolozsvár az életút: kö­vetkező állomása, majd Pá­rizs, a „szép ámulások szent városa”. Párizsban elmu­lasztotta azt a kivételes al­kalmat, kegyelmi pillanatot, hogy Adyval találkozhasson. A Rue de Lévis 92. kapujá­ból szivdobogva fordult visz- sza. Nem mert becsengetni Léda lakájába Párizsban éri a „horgony- talan múlandóság” fájdalmas élménye. A szülőföld haza­hívó szavára visszatér. Az embert nevelő, emberséget növelő Nagyenyedi Kollégi­umban lesz tanár. 1918-ban ifjúsága nagy szellemi él­ményéhez, az Ady-rajongás- hoz híven vállal szerepet a nagyenyedi forradalmi ta­nácsban. De a cselekvés színteréről szive arit.miás re­megése s az apját fenyegető vég „rettentő látása” elvon­ja­Célja, hogy szintézist ta­láljon magyarság és euró­paiság között. A nagyenyedi professzort gyakran éri a hajnal a könyvtárszobában Baudelaire. Verlaine. Cso­konai. Petőfi, Ady társasá­gában. Költészetében ötvözi Ady szimbolizmusát. Koszto­lányi formaművészetét. Tur- genyev természetlatását, Ste­fan George tömörítő mód­szerét. Tanult a görögök természetérzéséből, a fran­cia költészet kifejező esz­köztárából. Költészete nagy lélegzetű „őszi monológ”, benne a nyár kilobbant for­radalmár lesz. aki „vérpad­ra hajtia szőke, szép fejét”. Verseiben az emlékezés­szituáció a legtermékenyebb. Megelevenednek az idilli, zenével teljes, történelmi hangulatú enyedi éjszakák és a gyermekkor, a „herva- dás tündérvilága”. A szelíd­ség és szépség szerelmesé­nek verseiben felragyog a csönd varázsa, felzeng a „fegyvertelen” életöröm: „harangtisztán kicsendül s magasra száll az ember dal­lama”. A fájdalom „szirtbe zárt titok”-ként rejtőzik a versek érzelmi és gondolati tömbjében. A Csáklyakő nárciszai, a kollégiumi szü­retek, az Őrhegy, a Maros­part, a fuvolahangu, „ékes­tollú szivárvány-madarak” árasztják az életörömöt, zen­gik az emberség dallamát. Aprily 1929 nyárvégén Budapestre költözik. A jó hírű Maár—Madas nevelőin­tézet igazgatója lesz. Legna­gyobb élménye a visszavá­gyódás. Ügy érzi, hogy egy­szer nemcsak Erdélybe, a fényt adó szülőföldre megy vissza, de a történelmi múltba is: „De néha túl a rácsozott időn / csillagmező­ket lobbantott a távol. /Szél jött és megtelt hervadó tü­dőm / a végtelenség feny­vesillatával”. Életszerelemmel nyújtózik a fény felé. Mint költő és műfordító újabb magaslato­kat hódít meg. Az Anyegin magyar átköltője halhatat­lant alkotott. Mennyi szín, mennyi árnyalat! A piros életöröm mellett a bánat, a fájdalom sötétülő változatai. A Március ős evőét fény­be kiáltó, csúcsra kiálló di-< ákja a fiatalság életigenlé- < sének. diadalmas verse. Aj Szeptemberi fák őszi szín-? pompája az őszélmény fes-< tői kifejezése. A Vers vagyj te is, Ma milyen szép vagy< szerelmi vallomása a szelíd- j ség végtelen finomságának j lelki varázsát árasztja. A; Rönk a Tiszán a beilleszke-« dés, a közösségvállalás val- < lomása. A Tavasz a házson- gárdi temetőben, Abel füst- í je, Rábamenti alkonyat leg-< szebb versélményeinkhez j tartoznak. Mekkora szellemi és lelki < frisseség jele, hogy Aprily < Lajos erejéből idős korában« is ilyen versremekre futja „Pilinkézz, porka hó, szitálj,^ fehéredjék a barna táj. Tüntess el minden föld­sebet, < boríts fázó vetéseket. A lombtalan fát cicomázd, derítsd a bút, enyhítsd a gyászt.^ Pilinkézz, porka hó, szitálj,! ragyogtass, idealizálj. csillagformájú, kis pihe, lebbenj pillám közé, ide! Ma légy cseppentő gyógyszerem, gyógyítgasd gyengülő szemem J hogy zúzmarák, derek, havak, még lássalak. Még lássalak ” < Cs. Varga István Fenékpusztai ásatások Torzított gót és alán koponyák Hazánk egyik legfonto­sabb népvándorlás kori ré­gészeti lelőhelye Keszthely szomszédságában — a Bala­ton nyugati partján — Fe­nékpuszta. A Festeticsek egykori lovardája környékén hosszú évek óta végeznek ásatásokat a keszthelyi Ba­latoni Múzeum munkatár­sai. Tavaly nyáron, amikor a Magyar Tudományos Aka­démia Régészeti Intézete vet­te át a feltárás irányítását, meggyorsították a kutatáso­kat. Szovjet szakemberek is bekapcsolódtak. Az idén még nagyobb erő­vel folytatódott a munka. Az akadémiai intézet és a keszthelyi múzeum szakem­berei mellett két moszkvai régész is közreműködött a feltárásokban és száz buda­pesti műegyetemista is dol­gozott Fenékpusztán. A ku­tatások irányítója. Erdélyi István, a régészeti intézet osztályvezetője jelenleg egy szovjetunióbeli ásatáson vesz részt. Szőke Béla, a régészeti in­tézet munkatársa és Sági Karoly, a keszthelyi múze­um igazgatója tájékoztatott az idei feltárás eredményei­ről. Legjelentősebbnek a szentgyörgyi határrészen lelt torzított koponyás temetőt tartják. Gótok és alánok V —VJ. századi itt-tartózko- dásának dokumentumai ezek a különleges, tudomá­nyos értékű koponyák. Száz­ötven hasonlót ismert a szakirodalom. Fenékpusztán a múlt nyáron egyre, most további nyolc koponyára bukkantak. A sírok környé­ke őskori gödrökkel tagolt, s római kori árkokat is ta­láltak. Az erdőtől délre, a Kis- Balatonba nyúló félsziget keleti lejtőjén XIII—XlV. századi cserepek, település­nyomok, kemencemaradvá­nyok, szemetgödrök kerültek napvilágra. A sármelléki út déli részén, a lezárt homok­bányában bányászás köz­ben elpusztított, kora Árpád kori — X—XI. századi — kisebb leletek, mellette ró­mai és őskori hulladékgöd­rök tárultak föl. Római ko­ri árokrendszerre derült fény az erőd közelében, benne gabonásverem, ötkiló^ nyi búzával, árpával, zab­bal. Ugyanitt a IX. századi temető — harcosok sírjával, lándzsával, edényekkel, köz- ' tűk úgynevezett frank pa- ' lackkal — további munkára is buzdít. Folytatják majd az erőd belsejében egy ház alapjai­nak kutatását is, amely az erőd korának meghatározá­sában jelentős. S jövő nyá­ron az ideinél is nagyobb erőket szerveznek Fenék­pusztára az ásatások meg-] gyorsítása érdekében. Az eddigi fenékpusztai ku­tatások jelentősége oly nagy, hogy novemberben Moszk­vában nemzetközi konferen­cián foglalkoznak a témá­val. Sági Károly a keleti gotokról tart előadást, Er­délyi István pedig a torzí­tott koponyás sírleletekről számol be. Nemcsak a régészeket, ha-' nem az idegenforgalmi szakembereket is élénken foglalkoztatja a fenékpusztai ásatások bemutatásának gon­dolata. (r. i.) V legrégibb dal o ~ Hány éves a legősibb dal? Ö00 vagy 1 000? Nem. Sokkal régibb: 3 400 éves. Legaláb­bis ezt bizonyítja a kaliforni­ai egyetem három zenetudó­sa, akik sztereolemezre vet­ték fel az ősi Ugarit kultikus himnuszát (az ősi város va­lamikor a mai Szíria terüle­tén volt). A lemezt a „csend hangja­inak” nevezik. A lemez egy dal három, lírán kísért voká­lis és hangszeres interpretá­cióját tartalmazza. A líra élesen magas hangot ad és pontos mása annak a hang­szernek, amelyen i. e. XIV.— XV. században játszottak. A dalt az ősi asszír nyelv­vel foglalkozó Anna Kilmer kottázta le. 15 évig dolgozott az agyagtáblákra vésett ék alakú jelek megfejtésén, Szakemberek, zenetudósok és történészek segítségével sike­rült újra megszólaltatni az ezer évvel ezelőtti dalt. A dallam igen egyszerű, mindössze két hangból áll. Filmet forgatnak Marxról Sokrészes filmet forgatnak szovjet—NDK koproduk­cióban Kari Marx életéről és tevékenységéről. A televí­ziós film rendezője Lev Kulidzsanov, a Szovjet Filmmű­vészek Szövetségének vezetője. A felvételeket a moszk­vai Gorkij és az NDK-beli DEFA filmsúdióban készítik. Marx szerepét bolgár színész alakítja. A tudományos szocializmus megalkotójáról készült film a stúdiókban forgatott Híres emberek élete című sorozat egyik legfontosabb darabja lesz — közölte a ren­dező. — A sorozat első hat részében Marx ifjúságával, a társadalmi-politikai, forradalmi tevékenységének kezde­tével kapcsolatos tényekről és eseményekről számolunk be. Különös hangsúlyt kap a filmben az ifjú Marx sze­mélyiségének kialakulása, jellemének és világnézetének formálódása. A film alkotói igyekeznek sokoldalú képet festeni Marxról, a gondolkodóról, a filozófusról, és a forradalmárról. Feltárják emberi tulajdonságait, amelye­ket oly nagyra értékeltek barátai és ismerősei. Részlete­sen foglalkoznak majd Kari Marx és Friderich Engels barátságának kialakulásával és fejlődésével. A film forgatókönyvét dokomentumok alapján állítot­ták össze. A szerzők hosszú éveken át tanulmányozták az archivanyagokat, felhasználták Marx levelezését, a kortársak emlékezéseit. A filmben egy történész is fog szerepelni, aki kommentálja majd a vásznon lejátszódó eseményeket. A külső felvételeket az eredeti helyszíneken készí­tik. Néhány epizódot az NSZK-ban, Trierben, Marx szü­lőhelyén, egy kis Rajna menti városban és Kölnben vet­tek fel. Felvételeket készítettek Franciaországban, Bel­giumban és Angliában is. A forgatócsoport jelenleg az NDK-ban dolgozik. *AA*VSAAAAAAAAA/SAAAAA/V\A/WWVAAAAAAAA/VNAAA/VVNA/VAAAAAAAA^\AA/N/SAAA/> Annus József: ÜZENETEK II A hasított fa is bent van már a szín alatt. Az öreg megáll előtte, sandít rá. Odakint a tuskó körül mintha nagyobb csomónak tetszett volna. No, szép rakás ez így is, majd a tetőig ér. De kell is hol­napután! Ámbár a pörzsölés már a gázpalackról megyen, ahhoz nem kell a rengeteg aprófa, mint vala­mikor. A tűz persze csak ég egész nap. Meleg víz a mosáshoz, aztán az abálónak. Délután meg sül a zsír. Mert az is lesz tán a Kezes­ből, ha igaz. — Mégis csapni kell hozzá még néhány darabot! Indul a tőkéhez. Két zsurmó eperfatövet odébblökött délelőtt, most azokat görgeti elő. Legalább kettőbe kellene reccsenteni mind­egyiket, hogy valamiképp a katlan alá férjen. Jó az ilyen lassú láng­gal pislákoló darab. Tartja a tüzet. Belevág. Szisszen a fejsze, jól belekapott. Most aztán fokára, és add neki! Jót kanyarit, lecsap, majd újra megint. Nézi az ered­ményt: bizony gyengécske. Ügy látszik, nem ez a leggyöngébb pont­(( ja a kis tuskónak. Újat kell fogni, hanem ahhoz előbb ki kell rángat­ni a fejszét. Ez sem könnyű műve­let, azonban kisebb zajjal jár, így meghallja, hogy nyílik a kiskapu: Oly keservesen sírdogál, mióta kicsit megereszkedett az idő. Meg kéne már kenni. A gyerek jön a telepről. A Per- neki fia. Na, ugyan mit akar? Csak nem a csizmát? De hát az nem le­het, hiszen maga Tóth András erőltette rá, ő le akarta adni azt is. De a főnök azt mondta: vigye csak Ferenc bátyám, otthon is van disz­nó, annak az aklába is be kell lép­ni. Aztán a nyugdíjból úgyse telne mostanában... A gyerek már a belső kapun ma­tat. Nem találja a nyitját. Pedig egyszerű. Fakallantyú van rajta. — Mi van hékám? — kérdi az öreg már messziről, a köszönést se várja. — András bátyám küldött. — Na, tán ecetér, mint Bogos Lajit Makóra? — Nem, hanem mert baj van. Azt kérdi, nem gyünne-e ki Ferenc bátyám egy pár napra a telepre, mert Fórai Jóskát elvitte a mentő. Vakbele van. Aztán tudja, hogy most van az ellés. Csak addig kel­lene. .. András bátyám jött volna, de most ő maradt ott a Mancival. Azt mondta, ha éjszakára kiérne... — Persze, hogy kiérek. Csak eridj, hátha segíteni kell ott Vala­mit! A z asszony már a szemén lát­ja, hogy valami nincs rend­ben. Nem tudomány ez, hanem ösztön. A kéthetes menyecske is birtokában van már. Hát akkor Julis néni, aki negyvenkilenc éve nézeget már a Ferenc bácsira! — Tán azt üzenték, hogy föl­emelték a nyugdíjat? Olyan gan­gosán lépsz... — Hát azt. Erre a hónapra biz­tosan. .. Az öreg érzi, hogy túl gyors a tempó, ezért hát elhallgat. Nekiha­jol, megpiszkálja a tüzet, vet is rá két morzsoltcsutkát. De ilyenkor minden balul üt ki. — Ne tüzelj, ne tüzelj, a jó isten áldjon meg, mind megég a tökmag a lerniben! t— Afene tudta... Most aztán, hogyan tovább? Hogyan, hogyan, hát bátran! Az idő halad, a levegő úgyis büdös már, hát haladjunk: — Ki kéne menni pár napra az elléshez. Tóth Bandi üzent... — Kéne bizony! Jól mondod, csak kéne! Elmúlt az a világ, hogy a Tóth András csak úgy üzenges­sen! Nyugdíjas vagy! Ha akart valamit, ő maga is eljöhetett vol­na. .. — Akart. , — Akkor miért nem jött? — Mert ő maradt a jószággal. Fórait elvitte a mentő. — Mi baja? — Vakbele van. — Na, most legalább megtudják, ki voltál nekik. Bezzeg te egy per­cet nem hiányoztál soha. Mentél, mint a bolond. Még tavaly télen is, a tüdőgyulladással. Ez meg... — Hallgass már! A vakbél veszé­lyes betegség. Operálni kell. Nem nyaralni ment szegény Jóska... — Jól Van, tudom én. De miért téged rángatnak? Hívjanak mást. Hiszen öreg vagy már. Mindig az motoz a fejemben, hogy megszé­dülsz ott a kút fölött... jajistenem! — Ugyan, ne sápítozz már! Há­rom hete nem voltam öreg? Ak­kor még rendesen kijártam... — Éppen ez az! Három hete vagy nyugdíjas. Még ki se pihented ma­gad. De tudom én. hogy te is szíve­sen mennél. Mert már elég volt itthon, mert már ácsingózol a rü­hes malacaid után... Na és mi lesz a disznótorral? A gyerekeknek mór elment a levél. Azok jönnek szegé­nyek ebben a szörnyű útban. .. Patkó Sanyi is betervezte a pörzsö- lést, Istvánék is rákészültek... — Adnál föl egy táviratot... — Én, ugye? Gondoltam. Aztán mit írjak bele? Tán azt, hogy apó­tok megbolondult, a disznótor el­marad. .. — Sanyinak szólnék én most menet, most este... — Már menni akarsz? — Éccakúra. — Hát menj! Vidd a poprétot is! Minek az olyan ember, aki úgy­sincs otthon soha. Hát menj csak! Siess a disznaidhoz, hogy a dög forgassa fel mindnyáját egy szálig! jvj őst csendnek kell lennie! 1 1 Ferenc hallgat is, mint a kuka. A kezét emeli csak nleg, de aztán leengedi. Áll a nagy falióra előtt. Nézi a sétálóját. Vár. És nem hiába. Az asszony halkabban szól újra: — Hát mért nem küldenek vala­kit a takarmányosoktól? — Ejnye, hát nem érted, anya? Ellenek! Ahogy a gyerek itt járt, éppen a Manci volt bent, de... — Az a nagy siska? — Az. Kezesnek az anyja... Máskülönben nem árt még egy hét a Kezesnek. Jól eszik, és látom, hogy most nagyon fog rajta a koszt... Hátha az idő is keményed- ne... Most megint várni kell, s ez nem könnyű. De a férfiembernek is van ám taktikája. Ferencnek is, hót ahhoz tartja magát. Vár a megvál­tó mondatra, amely ezúttal így hangzik: — A bekecset kividd ám a dere­kadra, mert hajnalra lehűl... Kezet kellene csókolni az asz- szonynak, vagy megölelgetni, de hát az errevaló etikettben nincs benne. Hanem az van benne, hogy most már indulni lehet a kamrába a tarisznyáért, s hozni befelé. És az öreg indul. Hóna alatt hoz­za a kopott jószágot, a könyökevei löki be az ajtót. — ... azokat a rühes disznókat, hát csak megégett miattuk a tök­mag! i_ zeket hallja Ferenc, amikor belép, de tán nem is hallja már. Cérnavékony visításokat hali, s apró, rózsaszín malacokat lát, amint elnyúlva szuszognak az inf- ralámpa lila udvarában...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents