Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-06 / 262. szám

Csuvasiában jártunk Néhány éve kezdődött, de már önmagában hordja mindazt, amely a barátságot jellemzi, élteti és erősíti. Sokszor fogalmaztunk itthon is, odakint is úgy, hogy bár a két területet igen nagy távolság választja el egymástól, ez a távolság a barátság útján*igen rövid, mert egyre jobban megismerjük egymást. A kapcso­latból a „hivatalos” jelző mindinkább kitöröltetett, ahogy az évek során egyre több találkozás során meg­ismertük egymást. Még a jó értelemben vett „proto­koll” jelleg is a háttérbe szorult a kialakult kapcsola­tok során, amikor üzemek, vállalatok, intézmények dolgozói, kultúrcsoportok tagjai, művészek és közön­ségük, vagy éppen a barátságvonatok nagyszámú uta­sai találkoztak a vendéglátókkal. A kedves licitálás azt hiszem, soha nem merül ki, hiszen minden búcsú­záskor úgy érezzük, hogy nehéz lesz valami újat, szebbet, jobbat nyújtani majdani vendégeinknek. — Cserébe a kapcsolatok közvetlensége volt és lesz a biztosítéka barátságunknak. Összeállításunkban a találkozások néhány szép pillanatára emlékezünk. A Volga Csebokszárinál — Meg érdekes is. Orosz folyó, meg csuvas folyó, az­tán tatá^ folyó... Ügy bi­zony. Volga anyácskánknak nagy szíve van, magához öleli az itteni népeket... Ügy bizony — böki meg még egy­szer a sapkáját öregemberem, aztán lassan eltűnik a part- hajlatban és a sűrűsödő al- konyatban. Csönd van. Este van. Mö­göttem a város, az egész na­pos program szépsége és ter­he, ismerkedés Csuvasiával, ismerkedés a várossal, az emberekkel. A lüktető, ele­ven, soha meg nem nyugvó, serény és szapora léptű élet­tel. Oda-oda loccsan a Volga a fafaragásos hajóhídhoz, ki­kifut a partra, hogy aztán szélesen, sebesen hömpölyög­jön tovább. Mint fonalra a .gyöngyöket, úgy fűzi fel a nagy szívű Volga anyácska a végtelen tájat, s benne a vá­rosokat sorba, mind. Mint Csebokszárit is. Amely nem tudná elkép­zelni életét a hatalmas fo­lyam nélkül. Írták: GYURKÓ GÉZA HEKELI SÁNDOR KAPOSI LEVENTE KÁTAI GABOR KOÓS JÓZSEF MOLDVAY GYŐZŐ Hazaszóltunk telefonon... Egy külföldi úton sok apró élmény rakódik le az em­ber emlékezetében, olyan, ami riportba, tudósításba nem is kerül bele. De hosszú évekre kitörölhetetlenül megmarad, s mindenképpen előbukkan akkor, amikor az illető ország­ról esik szó. Csuvasiában ifjúsági barátságvonattal jártam néhány esztendeje. Eseményekkel zsúfolt napok; kedves vendég­látóink egy szűk hét alatt akarták a lehető legtöbbet meg­mutatni életükből. Esténként meg pihenésképpen minden alkalommal találkozók, vidám beszélgetések, nótázások. Mindezekről nyomban tudósítani kell az itthoniakat — ha­tároztuk el —, mégpedig telefonon, jó négyezer kilométernyi távolságból. Csebokszári főpostáján, mint ahogy másutt is a Szov­jetunióban, állandóan tucatjával telefonálnak a távoli vá ■ rosokba. A nagy távolságok miatt az érintkezés egyik igen fontos — és igen olcsó! — módja a telefon. Naponta hívtuk hát mi is Moszkvát, Budapestet, Egert. Hogy igen verité- kesek voltak ezek a telefontudósitások, az nem a Csebok­szári—Budapest közötti távolságnak, hanem a Budapest— Eger közötti százhúsz kilométernek volt köszönhető. Ott már sokkal nehezebben vergődött tovább a hang, mint a föld­résznyi országon keresztül. Egy alkalommal komoly megbízatást kaptam utastársaim­tól. „Ha már hazaszólsz telefonon, kérdezd meg, mi lett az Egri Dózsa focimeccsének eredménye." A szépreményű gár­da akkor még első osztályú volt, és nem lehetett olyan messze kerülni a szülőföldtől, hogy róluk elfeledkezzenek. Moszkvából tiszta hang, Budapestről gyönyörű, utána nyekergés. Hosszú percek mennek el hallózgatással. Izzadva diktálom a tudósítást, alig érek a végére, amikor egy bájos női hang három nyelven is közli velem, az időm lejárt, vége. Hirtelen megkocogtatják a fülke ablakát: „Na, mi van? Mi az eredmény?" — Pazsáluszta, isó, nye... — meg a jó ég tudja miket kezdtem nyögni a telefonba hirtelenjében. A hölgy végül is megértette, hogy nagyon fontos dologról van szó, s mint „régi" ismerősnek, szívességből újra kapcsolt. Űjra Moszk­va, Budapest, Eger — recsegés-ropogás. Nem is hallottam az eredményt, csak azt: győztek... Aranyat érő traktorok őszintén bevallom: ma­gam sem láttam még az aranyat érő traktorokat. Jártam ugyan már abban a gyárban, ahol készülnek, de akkoriban még az építők Csebokszári kikötő a Volga partján Szélesen, sebesen hömpö­lyög a Volga. A másik part a csendesülő alkonyba olvad, és itt is, szinte a lábam alatt is, csak a csipkefehér orna- mentikájú, zöld hajóhíd lágy ringása az, amely széttörni igyekszik a sűrűsödő estét. A nagy folyó elsiet a város lábai mellett, és sietnek raj­ta a hatalmas hajók is, a te­li ergőzösök és a hófehér sze­mélyszállítók, amelyek ta­lán Uljanovszkból, a hajdani Szimbirszkből indultak el, vagy még fentebbről, vala­honnan Kosztroma környé­kéről. A part itt nincs még kiépítve, bokrok, cserjék, fás ligetek kísérik a parton a fo­lyó futását, — mintha a ter­mészet egy ősi darabja vert volna itt tanyát, Csebokszá­ri környékén — örökre. A part, ahol állok, elzárja előlem a vá­rost, felfogja minden za­ját, estével vitatkozó fénye­it, mintegy gát a természet ősi múltja, érintetlen és szép­séges vadsága, meg az épülő, fejlődő város nem is mai, de sokkal inkább holnapi reali­tása között. Elválaszt, vagy összeköt? öregember baktat lefelé a partba Vésett lépcső­kön, horgászbot, szák mu­tatja a vállán, hogy a vizek mélyének kincseire indul: a Volga méhébők akar jó fala­tokat hal képében kifogni magának. Megpöccinti siltes sapkáját, jó estét mormogok - én is oroszul, aztán nézném, hogyan ereszkedik lejjebb a vízhez. De megtorpan. — Nézi a Volgát? — Igen. Szép, nagy folyó. Lenyűgöző méretek Századunk viharos tempójú száguldásában hozzászok­tunk, hogy nap mint nap új rekordok születnek az élet különböző területein. Na­ponta hallhatjuk a rádióban, láthatjuk a televízióban, ol­vashatjuk az újságokban, hogy itt meg itt épült fel a világ legnagyobb cementgyá­ra, készült el a világ legna­gyobb acélöntőműve, átadták rendeltetésének az óriási mé­retű rádióteleszkópot és igy tovább. Hozzászoktunk, hoz­záedződtünk a legekhez. Mégis más az, ha valaki nem csupán olvassa, vagy hallja, hanem személyesen is tapasztalja a lenyűgöző mé­reteket. Így voltam jómagam is, amikor néhány évvel ez­előtt — első szovjetunióbeli utazásom alkalmával — megnéztem a csebokszári tex­tilkombinátot. Davidov Nyi- kolaj Petrovics, a kombinát párttitkára ismertető beszé­dében elmondta, hogy na­ponta négyszázezer méter szövetet készítenek. Először arra gondoltam, hogy a tol­mács rosszul értette a szá­mot, de a kérdésre a párttit­kár kifejtette, hogy szó sincs félreértésről, valóban ennyi a napi termelés. S hogy még jobban megnyugtasson, el­mondta azt is, hogy amikor náluk járt vendégségben Nyi- kolajev űrhajós, akkor kiszá­molták, hogy a kombinát öt év alatt annyi szövetet gyárt, amely elérne a Holdig és on­nan vissza a Földig. S hogy ne csak a fülünk­nek higgyünk, néhány órás gyárlátogatás során a sze­münkkel is meggyőződhet­tünk a kombinát óriási mé­reteiről, bár csak töredékét tudtuk megnézni a hatalmas gyárnak. De így is megérez- tük, hogy a lenyűgöző mére­tek mögött fantasztikus ener­gia és alkotókészség húzódik meg — olyan, amely képes szinte a csodákra is. Hangverseny a háztetőn... Két esztendeje, 1975. nyarán járt a Csuvas ASZSZK-ban az Egri Szimfonikus Zenekar. A látogatás munkaterv sze­rint történt, a fogadtatás, s az ott töltött néhány nap azon­ban mellőzött minden hivatalos jelleget. Már csak azért is, hiszen művészemberek találkoztak közönségükkel, művé­szek művészekkel, s ez a tény túlnő az úgynevezett szab­ványokon. Az egri együttes több hangversenyt is adott, s minde­nütt nagy ünneplésben részesítették a zenekar tagjait, akik valóban magas színvonalon tolmácsolták a magyar zene- irodalom klasszikusait, de a forró siker érthetően nem ma­radt el akkor sem, amikor Farkas István karnagy feldolgo­zásában egy szép eredeti csuvas népdalt adtak elő. Meg­értettük a vastapsra buzdító jó érzést, hiszen annak idején, amikor nálunk járt a csuvas népi együttes és saját dalaink­kal is kedveskedtek, nekünk is igen nagyon jólesett, mi is ugyanígy ünnepeltük őket. A hangversenyek közül különösen a „nem hagyomá­nyos" rendezvények jelentettek élményt — még a szerep­lők számára is. Így például határozottan jól sikerült a hang- versenyterem szigorúbb légkörét mellőző, de annál ember- közelibb találkozás a csebokszári traktorgyárban, ahol mű­szakváltás után, egy nagy szerelőcsarnokban adott műsort az együttes fúvósötöse. Később vendéglátóink egy Volga- parti munkásüdülőbe invitáltak bennünket. Forró nyári nap volt, de a környező erdő mérsékelte a hőség tobzódását, s a Volga felől hűs szellő simogatott. Ami a vendéglátást illeti? Minden várakozást felülmúlt, össze is néztünk: hogyan tud­juk ezt otthon viszonozni. S ekkor született az ötlet: hang­versenyt adunk a házigazdáknak. Felcsillant a szemük az örömtől, amikór előálltunk az ötlettel. De hol? Hát fenn, a tetőn! Szép terasz, odalátni a Volgára, s az egész táj szinte kívánta ezt a nappali szerenádot. Sokáig szállt a dal, nem akarózott a nagyszerű hangulatot elrontani. Egymás után kerültek elő a dalok a bő repertoárból, s nem tudnám megmondani, kik hatódtak meg jobban: a vendéglátók-e, vagy mi... ? Kedves ajándék: az új erőgép makettje voltak a főszereplői a mil­liárdos beruházásnak. Ma viszont már a 330 ló­erős lánctalpas gépek a sztárok. Az építkezésen ugyan még most is tízezer ember dolgozik, de ez mit sem zavarja a másik tízez­res kollektívát a traktorok gyártásában. Csebokszári vendégei kö­zött aligha akad olyan, aki­nek ne mutatnák meg ezt az építkezést, a minden te­kintetben világszínvonalon készülő lánctalpas traktoro­kat. Nem alaptalanul büsz­kélkednek vele a derék helybéliek. Ezek a léghűté­ses gépek ugyanis ugyan­olyan erővel és kapacitás­sal dolgoznak 50 fokos me­legben, mint hatvanfokos hidegben. Több mint 16 faj­ta építkezésen — út-, vas­útépítés stb. — tudják hasz­nát venni, és ha 1980 kö­rül befejeződik a beruhá­zás, nem kevesebb, mint 45 ezer embernek biztosit nyu­godt megélhetést. Eddig több mint húsz „masina” készült el a gyár­ban és egytől egyig sikere­sen esett túl a több hóna-' -pig tartó...„riyúzás’ripróbákón.- S közben javában ' készül­nek a tervei az 500 és a 800 lóerős gépeknek is. Az elmondottakon kívül más oka is van annak hogy a traktorgyár az egyik szeme fénye lett, illetve lesz a csebokszáriaknak. Ilyen típusú gépeket Ugyan­is eddig nem gyártottak a Szovjetunióban, hanem a kanadai KATERPILLER- cégtől vásárolták meg. S nem mással fizettek érte, mint arannyal. Ezért érnek hát aranyat a csebokszári traktorok, amelyekből minden bizony­nyal rövidesen jut majd ne­künk is. De addig is szíve­sen beülnék valamelyik ^pi­lótafülkéjébe”. Legszíveseb­ben kint, Csebokszáriban . .. Egy kis nép megtalál-; ta helyét, építi jövőjét* a hagyomány tisztelte> múlt alapján. Csuvasia 1 Moszkvától keletre, az % orosz föderáció kebelén > éli szorgos, dolgos éle­tét. Kis nép, de nagy a múltja, nagynak ígérke-i zik jövője, sok hőst, tu-- dóst, művészt adott a j világnak. E nép életéről* tanulmányok jelentek í meg és jelennek meg$ hazánkban is. Hogyan i is vállalkozhattunk vol-\ na rá, hogy egy újság-\ oldalnyi terjedelemben| akár megközelítő képet | is adhassunk Csuvasia > mindennapjairól. Volta- s képpen emlékképekí ezek, mozaikok, ame- i lyek ha összeálltak az | olvasóban, képet for-i máinak bennük, nem > Csuvasiáról, de azokról a kapcsolatokról, érzel­mekről, amelyek Heves megyét és a Volga-parti autonom szocialista köz­társaságot összeköt egymással. ^ AWWWWWWWVWWWAMAMA Mondjátok mejr Máriának: szeretem...! Mihail Ivaszkov egy az ötezerből, aki Csebokszári szövőgyárában naponta fel­öld magára a kék munkakö­penyt, s odaáll a szalag mel­lé. Tapasztalt, sokat próbált művezető, árgus szemekkel figyel minden rábízott mun­kafázist. — Nem akármilyen felada­tot vállalt ez a gyár! Hiszen szinte az egész szocialista vi­lág részére szállítunk külön­böző típusú gépeket, s bár a munkálatok zöme itt folyik, sok alkatrészt kapunk a gyártásban társult országok­tól. Segítenek a magyarok is. Onnan kilencvenhat alkat­részt importálunk csereelszá­molás alapján. A különböző cikkekért kész masinával fi­zetünk ! Az együttműködés termé­szetesen nem merül ki csu­pán a gyári termékek, illet­ve alkatrészek mechanikus csereberélésében. A jobb, eredményesebb termelés, a mind tökéletesebb árucikk előállítása végett évente ta­lálkoznak a szövőgép gyár­tásában érdekelt országok mérnökei. Nyúlánk, barna beszélgető, partnerünkről közben kide­rül, hogy korábban éveket töltött Magyarországon. Pes­ten, Budakalászon, Sopron­ban szerelte, ellenőrizte a szovjet gyártmányú, de kö­zösen alkotott szövőgépeket. Szívesen emlékezik a nálunk megélt eseményekre, külön­böző benyomásaira. Még ta­lán erősebb érzelmi szálak is kötik ide, mert amikor ba­rátok, ismerősök felől kérde­zem, elhúz a futószalagtól, s dalba foglalja üzenetét: — Mondjátok meg Máriá­nak: szeretem __/ P ersze, nem ilyen artiku­í Mihail Ivaszkov, aki dallal üzent... láltan, magyar fülhöz simu- lóan, hanem úgy meggyötör­ve kedves nyelvünket, hogy csak az ismételt melódia alapján sül ki a messzire szánt, talán el is késett val­lomás lényege. S merre él a címzett? Azt sem firtattam. Fontos a tartalom. Könyvel­jék el Máriáink valamennyi­en, ' nekik szóló üdvözletként Mihail Ivaszkov énekét, amint megemelt fejjel zengő­szépen nekiereszti az ismert slágert a zümmögéssel teli szerelőcsarnok magasának.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents