Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-27 / 279. szám
Festmények a pénzeken, pénz a festényeken címmel kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában. Fenti képün- kön Marastoni József alkotása, amely Fáy Andrást. az első hazai takarékpénztár megalapítóját ábrázolja. Mellette Heinrich Ede műve, amelynek címe: A ■ régiségbúvár. Ady és a nagyvilág Beszélgetés Dr. Demeter Tibor bibliográfussal Dr. Demeter Tibor évtizedek óta gyűjti a magyar irodalom idegen nyelvű fordításait, elsősorban az 1800 óta megjelent versekét. Az Országos Széchenyi Könyvtár Hungarica gyűjteményét, a ! Corvina Kiadót és a Petőfi I Irodalmi Múzeumot évtizedek óta látja el értesüléseivel, melyekhez az egész világot behálózó levelező kapcsolatok révén jut. Szeret levelezni. Most az Ady-évforduló kapcsán felkerestem Demeter Tibort, hogy megkérdez- i zeni: értesülései szerint Ady életműve mennyire ismert a világban? Adyt a kortárs emigránsok kezelték népszerűsíteni a 20- as évek elején. Elsősorban Kassák Lajos köre Bécsben, ám a súlypont csakhamar áttevődött Párizsra, — mondotta. — Bizonyára nem véletlen, hogy a „Párizs az én Ba- konyom” költőjét választott városa fogadta szívébe. Ott születtek a legjobb fordítások. Kezdve Gáldi László, Gáspár Margit munkálkodásán. a Sauwageot-kör közreműködésén egészen Gara László vállalkozásáig, aki 16 igen kiváló költőt nyert meg tolmácsul. Európában az orosz a másik nagy világnyelv, amelyen Ady sok verse szól és igen jól, különösen ki kell emelnünk Leonyid Martinon munlcdsságát, aki a magyar líra lelkes és avatott tollú átültetője. A Szovjetunió sokféle nyelve közül az ukrán és a kazah fordításokról is feltétlenül meg kell emlékeznünk a válogatás és a tolmácsolás színvonala miatt. Igen sok fordításról tudok viszont a velünk szomszédos népeknél. Még Ady életében románra fordította verseit a vitapartner-ellenfél, Oktavián Goga. s a/óla is szüntelenül folyt az átültetés, ami érthető is ott, ahol magyar és román irodalmárok képeznek hidat egymás értékeihez. Hasonló a helyzet Csehszlovákiában és Jugoszláviában is: cseh, szlovák, szerb, horvát, vend, szlovén, makedón, nyelven jelentek meg válogatott kötetek, köztük prózai antológiák is. Egyedül szlovák nyelven 10 önálló kötetről tudok, de a többi nyelven sem kevés a kiadványok száma. Bár a lengyeleknél nincs meg az előbb említettek kétnyelvűségének előnye, mégis több kötetnyi válogatással (prózaival is) dicsekedhetnek. A finneknél különféle antológiákban körülbelül 30—40 vers jó fordítása forog közkézen. Kisebb mértékben jutott el Ady-életmű a német nyelvterületre, s a fordítások közül is csak Franyó Zoltánéit mondanám igazán jóknak A többi európai nyelven hol több, hol kevesebb Ady-ver- set találunk. Van svéd, norvég, dán, angol, spanyol — utóbbi Közép- és Dél-Amerikában is — bolgár, holland tolmácsolás, több eszperantó, igen kevés portugál. — Angol alatt, gondolom, európai angolt ertett. De mi a helyzet az észak-amerikai angol fordítások terén? — Amerikában tekintélyes, 500 lapos kötet jelent meg 1969-ben, de addig is voltak kiadások, nem szólva a lapokban, folyóiratokban megjelent versekről. Amerika különben a „vad fordítók” hazája: ha eszébe jut egy gazdag könyvmolynak, fordít és kiadja a kötetet, olykor persze rá sem lehet ismerni a költőre. — De térjünk vissza közelibb tájakra, egzotikusabb földrészekre. Ismeri Adyt a harmadik világ? — Kevéssé. Itt-ott igen. Azok a népek, amelyeknél most kezd kibontakozni a folklórból a műköltészef, nemigen tudnak mit kezdeni vele. Akkor sem értenék, ha fogalomkincsük alkalmas volna a fordítására. Amilyen könnyen befogadják Petőfit, olyan nehezen boldogulnak AdyvaL Nem véletlen, hogy Közép- és Kelet-Európábán hat Ady a leginkább: itt még él a vers tömeges kedvelése, de az irodalmak már alkalmasak a tolmácsolására, az olvasók is a befogadására. Hogy Ázsióban mennyire fennáll az előbb említett megértési akadály, azt egy példával érzékeltethetem: nálunk tanuló koreai diákok a Petőfi Múzeumban próbálgatták, sikerül-e Adyt fordítaniuk? A „Tüzes seb vagyok” című versből valami ilyesmi lett: „Tiszteletre méltó hölgy, epekedem utánad.” Vannak nyelvek, amelyeken nem tűr nyomdafestéket, illetlennek számít a másféle hang, néha még a Petőfié is. nemhogy az Adyé! Az iszlám világa sem fogadja be egykönnyen, de azért már kaptam olyan antológiát, amelyben Petőfi versei mellett ott volt pár Ady-vers is. India fogékonyabb iránta. Bengali nyelven is jelent meg kötet, sőt a Fülöp-szigetek tagalog nyelvén is, ezen a két nyel ven Ady volt a magyar irodalom első hírvivője. Japánul két antológia szólaltatta meg, héberül egy (különös érdekessége, hogy arameus kifejezések tarkítják), kínai és vietnami fordításról viszont nem értesültem. Az évforduló bizonyára sok kiadást hoz majd, de ezek csak később érkeznek hozzám — fejezte be bizakodóan beszélgetésünket. Bozóky Éva Cí J KONVU GräRDoniyiR^L Ügy tűnik, vannak írók, akikről szólni soha sem lesz elegendő: a szakember vagy elégtelennek érzi azt a képet, amit mások es ó maga rajzolt korábban kedvenc Írójáról, vagy pedig úgy .gondolja, hogy újabb és újabb csatornákon kell informálni az olvasóközönséget elfelejtett vagy ismeretién értékekről. Gárdonyival is így vagyunk már, hiszen Z. Szólal Sándor, a Szépirodalmi Könyvkiadó Gárdonyi- . sorozatának (1962—1966) egyik sajtó alá rendezője és a köteteket kísérő tanulmányok szerzője, az író Titkosnapló című kötelénék gondozója, saját 1970-ben megjelent könyve (Gárdonyi műhelyében) és Kispéter András monografikusigényű műve után (Gondolat Kiadó, 1970) most egy újabb pályaképet nyújt a Szépirodalmi Könyvkiadó Arcok es vallomósofc-sorozatában. Helyesebben: a sorozat igényeihez és szándékához igazítva foglalja össze és ismétli meg korábbi írásainak fontosabb szempontjait és megállapításait. Ily módon a vállalkozás értéke csak az Arcok és val- lomások-sorozatnak a Kiadó támasztotta igényéhez mérhető, és egyáltalán csak a munka jellege minősítheti az eredményt is. Mert nyilvánvaló — a sorozat eddigi köteteinek ismeretében —, hogy a kiadói szándék a vallomásos hangvétellel és a bőséges írásos- és fényképdokumentumokkal az alkotót magát akarta emberközelbe hozni, kihámozva a művek értékét is a tudományos szak- irodalom nyelvi zsargonjából és egzakt gondolatvilágából. A népszerűsítő, ismeretterjesztő jelleg vált így fontossá, amivel szükségképpen a jóértelmű könnyedség kívánalma járt együtt. Gárdonyi pályaképének összeállítója maradéktalanul igyekezett megfelelni ezeknek a várakozásoknak. Z. Szalai Sándor alapvető módszere a mozaikszerű intimitás, amely a környezeti hatásokat és az író legfontosabb pszichikai tulajdonságúit összekapcsolva a kiemelkedő művek eszmeiemberi (és nein annyira esztétikai) értékét is láttatni igyekszik. Közben az életpálya időbeli kronológiájára építi a pályakép ívét. Ezzel az egyszerű és a cél érdekében legkézenfekvőbb megoldással az olvasó elé villanhatnak a Ziegler család alakjai, a sályi gyermekkor idilljei, a tanítóképző és a tanítói pálya sanyarú napjai, az újságírói robot nélkülözései. s közben a szerelmek, múló érzések, házasság • és megbomlott emberi harmónia. A szerző ezzel a módszerrel akkor kerül kissé zavarba, amikor Gárdonyi egri huszonöt esztendejének „belső életét” szeretné az olvasó elé állítani. Ez az időszak már ke-* vésbe mozgalmas negyedszázada volt az író életének, igy a hangsúly itt inkább már a művek — regények, drámák — hangulati atmoszférájának és eszmei — néha talán szükségtelen és vitatható politikai aktualitásának — értékelése felé tolódik el. Igaz, Gárdonyi „egri műhelye” ekkor sem szűkölködik intimitásokban. Ilyenek: a Margit-szerelmek. válóper, a Mila-szerelem, betegség, a titkosírás stb. Mindezek emberi reményeket, csalódásokat, örömöket és bánatokat hordoznak. A belső intimitások e nagymérvű előtérbe kerülése ugyanakkor elnyomja a művek objektív értékét, illetve olyan szubjektív értékrendet tudatosít, amely félrevezető lehet Gárdonyi műveinek történeti és esztétikai megítélésében. Z. Szalai Sándor igyekszik áthidalni ezt a sorozat jellegéből is következő aránytalanságot, es néhány olyan szemponttal nyit távolabbi horizontot, amelyek további gondolkodásra serkenthetnek olvasót és szakembert egyaránt. E szempontok közül a szaktudományt bizonyára az a — titkosírás esztétikai természetű feljegyzéseiből kikövetkeztethető — megállapítás érdekelheti legjobban, hogy Gárdonyi, aki a századforduló népiességének is felfrissílője volt, 1908 után. — tehát már a polgári radikalizmus előretörésekor, majd az erősen szociális töltésű avantgarde tendenciák megerősödésének idején — egy nagyfokú „átállásra” készült. Ha ez így igaz, akkor ennek az emberi-művészi „átállásnak” eszmei és művészi tartalma lehet igazán izgalmas: Gárdonyi útja az erősen szociális töltésű, drámaian tagolt móriczi próza felé vezetett volna vajon, vagy pedig az európai polgári regény erőteljesebb lélektani intel-" lektuaüzmusát és elvontabb jelképiségét hasonította volna a magyar fejlődés lehetőségeihez? Ennek megválaszolása sok vitatott kérdést segítene eldönteni, s főképpen igazságot tehetne'a Gárdonyit mindenképpen az irodalmi konzervativizmus körébe utaló fanyalgók és az árnyaltabb megközelítéseket keresők ellentétében. Z. Szalai Sándor ez utóbbiak közé tartozik, és eddigi munkái alapján alighanem ő lenne legalkalmasabb a fenti kérdés eldöntésére. Ezt. mutatja mostani könyve is, amelynek érdekességét a jól megválasztott fényképanyag is növeli. Bizonyára nagy érdeklődéssel forgatják majd Gárdonyi tisztelői és az iskolából, a tantervekból már lassan kiszoruló írói életművet mégis megismerni vágyó diákok (Szépirodalmi, 1977.) E. NAGY SÁNDOR A tenyere nyirkos lett, homlokát kiverte a veríték, és, a sötétben félni kezdett. Talán a vacsora volt nehéz — gondolta, s ezzel próbálta nyugtatni magát De nem ment. Jól ismerte ezt a torkot szorító érzést. Kétszer már úgy tört rá, mint a napsütéses nyári időre a zivatar, de önmaga elől nem tudott menekülni. Akkor a konyak sem segített, sőt Seduxen tábornok is csak fejbe verte, hogy úgy szé- delgett az utcákon, mintha üldöznék. Aztán amilyen gyorsan jött a nyomasztó érzés, oly hirtelen szabadult meg tőle. De most megint itt van, és rémülete nagyobb lett, ahogy a félelem elzsibbasztotta testét „Talán csak nem a szívem?” Ahogy a gondolat végigcikázott fejében, a veríték teljesen ellepte homlokát, izzadságban fürdött. „Észrevétlenül kell megdögleni, de legalább gyorsan túl leszünk rajta”. A magára erőltetett cinizmus kissé megnyugtatta. Bámult ki az ablakon, nézte a szürke betonfalat, hallgatta Halász Miklós: Elmaradt beszélgetések felesége ütemes szuszogását Valami kellemesre akart emlékezni, kereste a gyakran felidézett képeket, de rögeszmerendszeréből egyetlen emlék sem kattant be. A gondolatok azonban sebesen űzték egymást, és egy meghatározott pont felé kúsztak. Miért olyan üres minden? Emlékek sora ezt kérdezte. X/öröshagymával ették a bifsz- v teket Saeiéknál. Az édeskedves Saci milyen boldog volt, hogy mindenki nevetett Jóízűt kacagtak, akkora zajt csaptak, hogy a felső szomszéd lekopogott Vörös bort ittak, és énekeltek, ő inkább elhúzódott a másik szobába, idegennek érzett mindent, nem volt kedve semmihez. Könyveket böngészett. unottan, és az órájára lesett Idegesítette, hogy mindenkinek jókedve van, idegesítette, hogy Saci utána jött, s még rosszabb kedvű lett megjegyzésétől: „Kimért vagy”. Eszébe juttatta, amikor egyik kollégája háta mögött úgy jellemezte: „Tartása van”. Utálta, akikre ezt mondták, de mostanában azokat kezdte utálni, akik ezt mondták. Felesége hazafelé duzzogott, magában dúdolt, dühösen, s úgy érezte, legszívesebben elfutna tőle. Egyszer szólt csak hozzá, eny- nyit mondott mindössze: „Lehetetlen tudsz lenni”. Saci soha többé nem hívta őket Letörölte a homlokát, már any- nyira nem gyöngyözött, de végtagjai iszonyúan fájtak a félelemtől. Rettenetesnek tűnt a csend, azt várta, hogy mielőbb reggel leaven. De a gondolatok tovább kínozták. „Ne hidd, hogy markodban az élet, nem igaz, hogy felül lehet emelkedni”. Miért is mondta ezt régi jó barátja, Feri? Vagy rosz- szul emlékszik? öt éve látta utoljára. Nem sokat beszélgettek, inkább Feriből ömlött a szó. Igen, most már jól emlékszik. Feri mindig vidám volt. olyan igazi belevaló gyerek, és akkor a filozófiáját magyarázta. „Meg kell fürödni az életben, csak semmi méltóság, inkább alázat... Élni, apa, élni kell!... Lazíts, ne légy mindig olyan feszes, mert korán megdög- lesz”. Emlékszik arra is, hogy kinevette, s akkor úgy tűnt, Feri csak nézi, nézi bambán, aztán szomorúan mondta: „Nagyon megváltoztál, miért tagadod le magad?... Miért nem tudunk már beszélgetni...?” B eszélgetni... Tényleg, most kéne beszélgetni. Ez a rohadt érzés egyből elmúlna. Valaki még Ferin kívül is mondta a beszélgetést Ki is?... „Nem beszélgetek?... Tényleg nem beszélgetek”. Felhúzta a párnáját, felült, cigarettáját kereste. Megtalálta a csomagot az éjjeli- szekrényen, és kéjjel zörgette a papírt. Nyugtatta a zizegés, majd rágyújtott. „Mindig csináltam valamit, csinálok is... Rendet szeretnék az életemben, mindig is berendezkedni akartam ... Nincs időm másokra... Nem is közelednek... De az istenit, miért nem akarnak velem beszélni?” Még jobban felhúzta magát az ágyon, a lába nem fájt, a homloka sem gyöngyözött. Hallgatta az ütemes szuszogást, aztán hirtelen átnyúlt az ágyon, megrázta felesége vállát. Az a szemét sem nyitotta ki, fejét egy kissé megemelve, tagoltan kérdezte: •— Mit akarsz? — Beszélgessünk — mondta a férfi örömmel. Felesége még magasabbra emelte a fejét, de hirtelen a párnára ejtette. — Megőrültél? — motyogta, és folytatta az ütemes szuszogást. I ejjebb csúszott az ágyon, is- mét az ablakra nézett. A sötét oszlani kezdett. Lábait jólessen kinyújtotta, nem zsibbadt már „Beszélgetni. Ez az, beszélgetni kell”. Rögeszmeszerűen ismételte magában, de ahogy a világossá? megjelent az ablakban, kínlódás-*- ráborult az álom. vwwwvvw V
