Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-27 / 279. szám

V H / '' V"» Y\ - & i VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXVIII. évfolyam, 379. szám AHA: 1,- FORINT 1977. november 37., vasárnap Biszku Béla Caracasban A Magyar Szocialista Mun­káspárt, Biszku Béla, a Po­litikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára ál­tal vezetett küldöttségének a Kolumbiai Kommunista Párt vezetőivel folytatott megbe­széléseiről közleményt adtak ki. A közleményben az MSZMP képviselői a magyar kommunisták szolidaritásá­ról biztosították a Kolumbiai Kommunista Pártot a mun­kásegység megvalósításáért, valamennyi demokratikus, imperialistaellenes erő össze­fogásáért, a Kolumbia füg­getlen és demokratikus fej­lődéséért folytatott küzde­lemben. A két párt képviselői ál­lást foglaltak a magyar—ko­lumbiai államközi kapcsola­Az ENSZ közgyűlése 102 szavazattal, 4 ellenszavazat­tal és 29 tartózkodás mellett határozatban ítélte el az arab területeken folytatódó izraeli megszállást és ezzel lezá­rult a közgyűlés négy napja tartó közel-keleti vitája. A határozat leszögezi, hogy igazságos és tartós békeren­dezést csakis az 1967 után megszállt arab területek visz- szajüttatása és a. palesztin nép jogainak elismerése ré­vén lehet elérni. A határozat, amelyet 33 ország szövegezett meg és Kuba, Madagaszkár és Sri Lanka terjesztett a közgyűlés elé, felhívja a nemzetközi közvélemény fi­gyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, amely az izraeli agresszió eredményeképpen a térségben fennáll. Elége­detten nyugtázza a határozat a szovjet—amerikai közös közel-keleti nyilatkozatot, ugyanakkor pedig felszólítja tok szélesítése mellett. Meg­erősítették, hogy a kapcsola­tok fejlesztéséhez továbbra is aktívan hozzájárulnak. A közlemény megállapítja, hogy a két párt nézetei a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseit illetően azonosak, s fontos feladatuknak tartják, hogy hozzájáruljanak a kommunista mozgalom egy­ségének erősítéséhez. Elítélik a szovjetellenesség minden formáját. A Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Kolumbiai Kom- munita Párt kapcsolatai a marxizmus—leninizmus. a proletár internacionalizmus alapján fejlődnek, jól szol­gálják a két nép barátságá­nak ügyét, a nemzetközi kom­munista mozgalom közös cél­az érintett feleket, hogy a le­hető leghamarabb hívják ösz- sze a genfi békekonferenciát valamennyi illetékes egyen­rangú részvételével, beleért­ve a Palesztin Felszabadítási Szervezetet is. A határozat ellen szava­zott az Egyesült Államok, Kanada, Izrael és Salvador, míg a tartózkodó országok között van az EGK kilenc tagállama, Ausztrália, Üj- Zéland, Svédország, Japán és több latin-amerikai ország. Líbia és Irak, amely a hatá­rozat megfogalmazását nem tartja elég élesnek, nem vett részt a szavazásban. A közel-keleti vita befeje­zésével a térség továbbra is az ENSZ érdeklődésének homlokterében marad: hét­főn ugyancsak a közgyűlés négynapos vitát kezd a pa­lesztin kérdésről, amelynek középpontjában egy ENSZ- különbizottság jelentése áll. jait. A találkozó tovább mé­lyítette az elvtársi együtt­működést a két párt között — fejeződik be a közlemény. ★ A magyar pártküldöttség pénteken Caracasba érkezett. A küldöttséget a venezuelai főváros repülőterén Jesus Fa­ria, a Venezuelai Kommunis­ta Párt főtitkára és a vene­zuelai testvérpárt más veze­tői üdvözölték. Lengyel SZEJM Szombaton délelőtt Varsó­ban megnyílt a SZEJM, a lengyel parlament ülése. A napirenden olyan fontos kér­dések szerepelnek, mint ha­tározat az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa és a szovjet kormány által a világ nemzeteihez, parlamentjeihez és kormá­nyaihoz intézett üzenetéről, valamint a jövő évi népgaz­dasági terv és költségvetés első olvasásban történő elő­terjesztése. Az ünnepélyes megnyitó után Erward Gierek, Henryk Jablonski és Piotr Jaro- szewicz, valamint a kormány tagjainak jelenlétében a parlament határozatot foga­dott el a szovjet legfelsőbb szervek üzenetéről. A határo­zat szerint a SZEJM a len­gyel nemzet nevében teljes támogatásáról biztosítja az üzenet eszméit, és örömmel üdvözli a Leonyid Brezsnyev által előterjesztett új lesze­relési javaslatokat. Ezután Tadeusz Wrzasz- czyk miniszterelnök-helyet­tes, a minisztertanács tervbi­zottságának elnöke terjesz­tette elő a jövő. évi országos társadalmi-gazdasági terv tervezetét. EiSSl-határoiat ítéli cl az izraeli megszállást Felhívás a békére Együtt KÖZÖS MUNKÁRÓL van szó, a hétköznapok apró- cseprő, de valamennyiünk számára igen fontos dolgai­ról, amikor „menetrend sze­rűen” sor kerül az esztendő utolsó hónapjaiban a tanács­tagi beszámolókra. A beszá­molóra szükség van. Szükség, hiszen annak idején, amikor a ciklus megkezdődött, sőt, korábban, amikor a jelölő­gyűlésekre került sor, már akkor is ügyes-bajos dolgok­ról, a körzetet érintő, az ál­lampolgárok javaslataival, észrevételeivel foglalkozó kérdésekről beszélgettek mindenütt. Ezeknek a beszél­getéseknek konkrétan lemér­hető adminisztrációja, és konkrétan lemérhető ered­ménye — vagy eredményte­lensége — van. A tanácsok mindenütt nyilvántartják a közérdekű javaslatokat és bejelentése­ket. A saját hatáskörükön keresztül igyekeznek intéz­kedni, az ésszerű javaslato­kat megvalósítani, a tanácsi munkának abban a bonyolult rendszerében, ahol ugyanak­kor a nagyobb közösség ér­dekeit is tekinteni kell, s ahol a pénzben számítható lehetőségeket is mérlegelik. Tulajdonképpen ez a legne­hezebb része a tanácsi, illet­ve a tanácstagi munkának. A tanácstag bizonyos fokig üt­közőpontban van. „Lentről” kapja az észrevételeket és a panaszokat, „fentről” pedig kapja a hogyan és a miért nem tájékoztatást. Ez áz üt­közőpont az információcseré­nek nagyon fontos, sőt a leg­fontosabb helye. Az a jó ta­nácstag, aki naprakészen is­meri a körzetével, illetve a város-, vagy lakóhely-politi­kával kapcsolatos legfonto­sabb és legnaprakészebb ál­lásfoglalásokat, lehetősége­ket, s aki ezeket az informá­ciókat ugyancsak szinte nap­rakészen továbbítja körzeté­ben a személyes találkozások és egyéb rendezvények al­kalmából. AZ, HOGY „NAPRAKÉ­SZÉN”, nem véletlenül hangzott el itt. Társadal­munk, népgazdaságunk, _szű- kebb környezetünk fejlődése egyre nagyobb ütemet diktál. Ez a tempó valamennyiünket foglalkoztat, valamennyiün­ket érint. A tanácstag társa­dalmi megbízatással végzi munkáját. Felelősségteljes „alkatrész” az állam gépeze­tében, olyan ember, aki a tá­jékoztatáson túl mozgósít is a különböző és elsősorban a lakóhelyet érintő feladatok megoldására. A mozgósítás társadalmi munkát is jelent. Amikor a tanácstagi beszá- -nolók megkezdődnek, gon­doljunk erre. És gondoljunk arra is. hogy a lakóhely-poli- ikai feladatok megoldása nemcsak és nem elsősorban )z általunk megválasztott ta­nácstagon múlik, hanem ép- nen a közösségen, azaz: raj­iunk is, akik megválasztot­tuk a tanácstagot, akik an­nak idején a jelölőgyűléseken a bizalom szavai mellett biz­tató szavakat is mondtunk, támogatva jelöltünket, hogy felelősségteljes küldetésében -mi is segítjük, mi is támogat­juk. MINDENT ÖSSZEVETVE, ez a munka „a legközössé- gibb”. Ezt a munkát csak együtt tudjuk jól végezni. S ha ez sikerül, a bizalom köl­csönössége, amely megnyil­vánult a választásokon, az eredményben nyer magasabb épztályzatot. K. G. Az Európai Katolikus Ke­resztények november 23—25- én megtartott VI., berlini konferenciáján — amelyen 26 ország, köztük Magyaror­szág tekintélyes egyházi sze­mélyiségei, főpapok, lelké­szek, teológusok, egyházi szervezetek képviselői, parla­menti képviselők, művészek, publicisták vettek részt —, felhívást intézett Európa ka­tolikusaihoz, hogy tettekkel járuljanak hozzá a béke és az igazság világának gőzeimé­hez. Az európai helyzetet a fel­hívás úgy jellemzi, hogy földrészünk képe a Helsinki Konferencia óta pozitív irányban tovább változott. Az államok, mindenekelőtt a szocialista és nem szocialista államok között számos szer­ződés és egyezmény mélyíti el az együttműködést és segít a bizalmatlanság felszámolá­sában. A különböző államok polgárai között fejlődnek az emberi kapcsolatok is. Az európai katolikus béke­fórum aggodalmát fejezte ki minden olyan kísérlettel szemben, amely mérgezi a légkört. Ellent mondunk min­den olyan Európa-eszmény- képnek. amelyet a kommu- nistaellenesség hat át, mivel meggyőződésünk, hogy az alapvető keresztény értékek a szocialista társadalomban is érvényre juthatnak, elvetjük a restaurációs alternatívákat Európa felépítésében. Európa minden katolikusához for­dulunk, különösen pedig azokhoz, akik az egyház szolgálatában állnak, ne en­gedjék meg, hogy hitünkkel kétes politikai célok igazolá­sára visszaéljenek, s tevé­kenykedjenek azon, hogy a keresztény etika alaptörvé­nyeit nemzeti és nemzetközi szinten figyelembe vegyék. Ez megfelel a különböző tár­sadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése elveinek is”. A konferencia kiállt a szo­lidaritás erősítése, a külön­böző világnézetű emberek együttműködése mellett az elnyomás nélküli és háború­mentes világ győzelméért ví­vott harcban. Dr. Fábián Árpád szombat- helyi római katolikus me­gyéspüspök — a magyar kül­döttség egyik vezetője — az alábbi nyilatkozatot adta a konferenciáról a Magyar Távirati Iroda berlini tudósí­tójának : — Szerte a világon a bé­keteremtő és békét munkáló erők mindent megtesznek a békét fenyegető veszedelmek elhárítására és az igazságon alapuló, s a fejlődést bizto­sító béke megteremtése ér­dekében. Ezek között ott van­nak Európa katolikus keresz­tényei is, akiknek egyik je­lentős mozgalma és fóruma a közel másfél évtizedes mun­kálkodásra visszatekintő berlini konferencia. — A bizottságok mélyre­ható vitái során kialakult ál­láspontok az általános ülés -záróokmányában úgy jelen­tek meg, hogy az európai ka­tolikus keresztényeknek — és az ő szavuk által minden hívő embernek — van mon­danivalója Európa és a világ nagy kérdései ügyében. — VI. Pál pápa békeprog­ramjától vezérelve mi is — a magyar delegáció tagjai — igyekeztünk más országból és más társadalmi helyzetből érkező testvéreinkkel együtt, a közös jó: a béke, a haladás és a békés együttmunkálko- dás irányába segíteni közös törekvéseinket. — Ügy érzem, hogy a VI. berlini konferencia jelentő­sen hozzájárult a kölcsönös megismeréshez és a jo szán­dékú tettek eredményes ösz- szegezéséhez — mondotta dr. Fábián Árpád püspök. 25 éves egri Gelka ülső szervizállomásuk a Zalár utcában működött, s ffl még csak öt dolgozót foglalkoztattak. Szolgáltató tevékeny­ségük a Katona téri épületben az eddiginél is sokoldalúbbá vált. A korszerű emeleti javítóműhelybe liften szállítják a hibás háztartási automatakészülékeket és a színes televízió­kat. Fotóriportunk munkájukból ad ízelítőt. Pócsik Lajos és Jakab Ervin, a csebokszári műhelyben kenykedik. így rakodnak a lírtne. (Szántó György felvételei) Bukucs József, a műszerek segítségével egy színes televízió hibáit keresi. ___ A ki az ügyfeleket fogadja: Holló Lászlóné.

Next

/
Thumbnails
Contents