Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-24 / 276. szám
A fürdőigazgató Berta Bufcsu víg játéka az egri színházban Hangversenypódinmon Gary Sieigerwalt zongoraműr ész 0 Az új bemutató színlapjáról hiányzik valami. A szereposztás után efféle szöveg kívánkozik: továbbá, játszó személyek még, maga a közönség. Ennyit a nagyérdemű is megérdemel, ha már részt vállal a sikerben. Max ílein- hardtól származik a mondás miszerint: a közönségnek is el kell játszania a maga szerepét. Ezek után örömmel közölhetem, hogy a bemutató közönsége a nézőtéren helyet foglaló játszó személyek vették a lapot, s jóízű nevetéssel — uram bocsa’ hangos hahotával — szinte beavatkoztak a színpadi játék menetébe. Sőt legtöbbször a végszót is betartva hangzott fel az értő nevetés, amelyből helyenként kicsengett az együttérzés, a megbocsátás derűje is. Bertha Bűlcsu a jó tollú újságíró, a szenvedelyes publicista, a mai magyar irodalom ismert tehetsége, most már színpadi szerző is egyben. És kezdő, persze legalábbis, ami a drámát, pontosabban a dramaturgiát illeti. Mégis szerencsénk van, mert új szerzőnk nem hangot, csak formát váltott, amikor a drámaírásra adta a fejét. Ily módon sikerült átmentenie írói erényeit, közéletiségét, életismeretét. A fürdőigazgató cselekményéből, dialógusaiból o társadalmi feszültségeket, a nevetséges, vagy kisszerű emberi magatartásokat ostorozó, szókimondó író szól a közönséghez. S amit mond, az nagyon izgalmas és mai. Még inkább mai és ezért izgalmas. Rólunk szól a mese, hiszen ez a Pap Gedeon nevezetű fürdőigazgató tulajdonképpen a mi emberünk. Kortársaink természetesen a többiek is. Még azt a megjegyzést is megreszkírozom, hogy sokkal „szimpatiku- sabb” ez a túltengő fantáziával megáldott igazgató, — aki mintegy bűvész szervezi kapcsolatait, könnyed eleganciával lépi át a jelen időt és cseréli fel a szűkösebb ront a látványosabb l e - g yenre, aki a fejlesztés bűvöletében megfeledkezik a realitásról, — mint azok, akik csak bólogatnak, vagy semmit sem csinálnak, mert hogy abból nem is lehet semmi baj Bertha jó érzékkel mutatja fel az igazgató jellemét, pozitív és negatív vonásait is. Olyan ember a vígjáték hőse, aki képes egy pocsolyá-. ban Is meglátni a nemzetközi hírű fürdő lehetőségét és bizony őszintén sajnálhatjuk, hogy ez a megszállottság felelőtlenséggel párosul. Ábrándjai csodálatosan szárnyalnak — felvirágoztatni a kis fürdőt, amely valutát hoz majd az országnak, és gyógyulást a betegeknek — csak éppen a lehetőségek morális határát jelző fékberendezés hiányzik gondolkodásából. Még inkább hiányzik szolgalelkű, korrupt környezetéből. Nem kis feladat a fotóriporter számára, hogy képekben fogalmazza és mozaik- szerűen érzékeltesse a földünk egyhatodán elterülő Szovjetunió tájainak szépségét, a testvéri nép életét. Erre vállalkozik az MTI Vadas Ernő termében a „Fotó- riportereink a Szovjetunióban” címmel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 0 J/mjsM 1977. november 24.. csütörtök Ahogyan mondani szokás az ilyen ember elöbb-utóbb lebukik, (vagy fel esetleg!) Jön is a szuperrevizor, aki a papírhalmaztól nem látja az életet, a fürdőt, s nem veszi észre a légvárat. E vaksí főhatósági ellenőr mentségére legyen mondva, hogy bizony megetették: előbb fellengzős dumával, aztán aktákkal, majd csirkével, de nem hiányzott az étrendről a csinos kabinoslány sem. 0 Berta Bulcsu szatirikus vígjátéka a színpadi szerzőség biztató nyitánya. Elsősorban azért, mert A fürdőigazgató valóban szatirikus, e hangvétel érvényesül a vígjátékban, igaz nem egyenlő hangsúllyal. Ezek után a mű gyengéiről kellene szólnom. Arról, hogy vontatott a kezdés, hogy elnyújtott a vasúti (jelenet, s talán nem is kapcsolódik kellőképpen a cselekmény lényegéhez, meg, hogy a kabinoslány erkölcsi megújulásáról szóló jelenetekbe némi szirupos ízek vegyültek, a vígjáték befejezése pedig megfelelő előkészítés híján túl hirtelen érkezett a csattanóhoz. Ami talán nem is volt olyan eredeti csattanó. Sorolhatnám ugyan a végjáték igaz, vagy vélt gyengéit, szerzőnk leleményességén úgysem lehet kifogni. Nem, mert mintegy felmentést kérve, már a műsorfüzetben bevallotta, hogy bizony kimaradtak életéből a dramaturaiai stúdiumok. Mindez megbocsátható. De az már kevésbé, hogy Bertha Bulcsu nem használta ki azt a ritkán adódó lehetőséget, amelyet a mű három bemutatója ígért. A fürdőigazga- tó-t ugyanis júniusban a színházi lapok keretében mutatták be Miskolcon, majd rögtön szakmai vita örvendezett az újszülött felett, s elemezte erényeit, gyengéit. Ezután több hónapos szünet következett, majd az új évadban előbb Miskolcon, most pedig Egerben került közönség elé. Kevés változtatással! Pedig szerzőnk is tudja, hogy a dráma mindig a színpadon vizsgázik. S a második, vagy még inkább a harmadik vizsga mért ne lehetne jobb, mint az első volt. Tehetségéből és időből is telt volna némi kiigazításra. 0 Beke Sándor rendezése igyekezett látványosan tolmácsolni a vígjáték lényegét, hangulatát. Az író haragja és feszültségét feloldó humora hatásosan ötvöződött A realitás szintjén maradt az előadás, ily módon tulajdonképpen valós történet tanúi voltunk, mégpedig olyan történeté, amely nem zárul le a színpadi cselekménnyel, folytatódik a közönség gondolataiban, mert mégiscsak meg kell érkeznie az igazi revizornak, aki majd szembeszáll az illúziókkal, a gátlástalan vezetői magatartással. 60. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítás, amelyet szerdán Lakatos Ernő, az MTI vezérigazgatójának első helyettese nyitott meg. Nagy méretű színes és fekete-fehér képek, az utóbbi húsz esztendőben készült felvételek kalauzolják el a látogatót a hatalmas szovjetország vidékeire. A megnyitó ünnepségen részt vett Fodor László, az MSZMP KB osztályvezető helyettese, Lengyel László, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese, továbbá a MUOSZ képviselői. A rendező bár nem tudta áthidalni a vígjáték már említett gyenge pontjait, mégis színvonalas előadásnak tapsolhatott a közönség. Különösen az ábrándokat kergető igazgatót körülnyaldosó pitiáner emberek felvonultatása, a hozzá nem értő sunyítás sokszínű ábrázolása tetszett, mert az tette teljessé az írói látleletet. Gyarmathy Ágnes díszletei ötletesen karikírozzák a feje tetejére állított délibábos világot, s egyben jó játékteret nyújtanak a kissé sokat mozgó színészek számára. Csiszár András remekül játszik a címszerepben. Könnyedén, szárnyaló főnön köt alakít, azt a típust, aki nem tudja hol a határ, s nem is érti mi a rossz abban, amit csinál. Mindenkit lerohanó, a hibákból is erényt kovácsoló demagóg szövegei mindig ülnek, p oentirozottak. Jól felépített alakítás. A főhatósági ellenőrt Kulcsár Imre játsza kissé visz- szafogott stílusban, mintegy jelezve, hogy ez alkalommal nem övé a terep. Dicséretére legyen mondva, Kulcsár el is játsza az iratokba temetkező megfáradt revizort, aki csupán megjelenésével, indítja el a leleplezés hullámait, de nem az ő magatartásán méretik meg a felelőtlen gazdálkodás súlya. A beijedt sunyiság portréját Somló Ferenc villantotta fel a főkönyvelő szerepében, árnyaltan, tehetségesen Páva Ibolyának két magatartást kellett eljátszania egy szerepben. Az első rész buta és közönséges kabinoslánya jól szolgálta a vígjátéki építkezést, ám a második rész nagy kitöréséből az igazabb élet utáni vágy felmutatásából már hiányzott az írói és a színészi hitel. Csapó János rohangáló lelkiismeretet jelképező gondnoka a tehetséges színész egysíkú epizód- szerepeinek sorát szaporítja. Lenkey Edit a büfésnő szerepében a leírt szövegen túl is sok mindent okosan bemutatott. Tetszett Olgyay Magda takarítónője és Simon György ízes vadőre. ★ Tartozom még az igazságnak azzal, hogy megemlítsem: az előadás végén a hosszan tartó taps után a ruhatárat ostromló közönség soraiban már azt találgatták: vajon hol is található az a bizonyos fürdő, és ki az az igazgató, akiről a játék szólt. Jó jel... Stockholmi szállodai szobámban ücsörögtem. Hirtelen eszembe jutott, hogy mielőtt elutaztam Dániából, Thomsen ezt mondta nekem: — Ha unatkozol, hívd fel az én régi barátomat, Gosta Jonssont. Itt a telefonszáma. Remek fiú. okvetlenül lesz valami jó ötlete. Csupán add át az üdvözletemet. Tudod, ö az a bizonyos, akivel tavaly nyáron ismerkedtem meg Norvégiában, amikor a feleségemmel ott jártunk, és aki kölcsönadta nekem a horgászbotjait. Az a bizonyos, aki minden este kávéval és konyakkal kínált bennünket. Remek fiú. Hívd fel és add át üdvözletemet. Kifordítottam a zsebeimet és megtaláltam egy apró, gyűrött papírdarabkát, amelyen Jonsson telefonszáma volt. Tárcsáztam. Az Országos FTlhannónia bérleti sorozatának keretében hétfőn, a Gárdonyi Géza Színházban adott hangversenyt Gary Steigerwalt (USA), az 1976. évi Liszt— Bartók zongoraverseny díjnyertese. Műsorát Haydn F-dúr szonátája vezette be, melyet a mester mecénásának, Eszter- házy Miklósnak ajánlott. Könnyed virtuozitás, egyszerű, 1 póztalan megformálás jellemezte ennek a tüneményes kis remekműnek az előadását. Kissé szokatlan módon, több évtizedet — főleg zenei korszakot, stílust — átugorva következett ezután Aaron Copland, amerikai kortárs zeneszerző 1930- ban íródott „Zongoravariációk’’ című műve. Ebben a már modern eszközöket kereső, merőben új effektusodat,. hangzásokat, harmóniákat felsorakoztató variációsorozatban, rendkívül differenciált ritmusképietek tobzódnak, valamiféle izgatott, szaggatott beszédjelleget adva az egésznek. Egyaránt érződnek a dél-merikai zene és jazz elemei, valamint a XX. századi Európa zenei törekvéseinek hatásai. Az előadó igen tudatosan, gondosan felépítve tolmácsolta ezt a mai értelemben is modernnek ható zenei mondanivalót. Majd három Liszt-mű csendült fel a „Vándorévek” sorozatból. „A forrásnál” című darab valósággal impresszionista hangulatot áraszt — Halló, Jonsson úr? — Az beszél. Bemutatkoztam. — Thomsen üdvözletét szeretném átadni. — Kicsodáét? — Thomsenét, Koppenhágából. En a barátja vagyok, és ő azt mondta, hogy telefonáljak önnek és adjam át az üdvözletét, ha Stockholmban járok. — Nagyon köszönöm. — Igen szóval most itt vagyok és elhatároztam, telefonálok önnek és átadom a barátom üdvözletét. — Köszönöm. Szünet Hallgattam — és Jonsson úr is hallgatott. A kagylóban csupán a világűr csendje hallatszott. Mit mondjak még neki? — Azt szerettem volna mondani, hogy nála minden rendben van. (Fotó: Szántó György) a víz játékát, csobogását szinte hallani véljük. Minden virtuozitása mellett, elmaradt a mű hatása, amely több lazaságot, könnyedséget kívánt volna az előadótól. „Petrarca 104. szonettje”, amely a költő egy szerelmi költeménye alapján íródott, az olasz reneszánsz emlékeivel való találkozás örök és remek élménye. Szenvedélyes, olasz dallamosság uralkodik mindvégig, a zongora összes regiszterét kihasználó, gazdagon ornamentált kompozícióban. A művész tökéletesen tudott azonosulni a művel, érzékelni, tudta annak szenvedélyességét, minden érzelgősségtől mentesen. Még nagyobb sikert' hozott a „Me- fisztó-keringő”, amely minden előadó számára a „nagy vállalkozást” jelentő mű. Lisztet e programzene komponálására Nicolaus Lenau, magyar származású költő verse ihlette. Mefisztó kárhozatba akarja taszítani Faustot, ezért elviszi egy falusi kocsmai táncmulatságba. Az eddig minden testiségtől irtózó Faustban, vágyat ébreszt táncosnője. Merész modulációk, aszimmetrikus ritmusok alkalmazása érzékelteti a cselekményt és Mefisztó démoni alakját. A szerelmi vágy zenei megfogalmazását meg-megtöri Mefisztó gúnyos kacaja, melyet nagyszerűen lehetett érzékelni a kitűnő, valóban szuggesztív elő— Valóban? — kérdezte ridegen beszélgető társam. — És önnél mi a helyzet? — Köszönöm, tűrhető — Jonsson hangjából sarkvidéki hideg áradt. Talán tegyem le a kagylót? Nem, ez udvariatlanság volna. — Tudom, hogy ön tavaly nyáron Thomsennel együtt volt Norvégiában... És kölcsönadta neki a horgászbotjait ... — Micsodá-át? — A horgászbotjait. — A. már emlékszem! — És konyakkal kínálta. — De most nincs konyakom! — felelte Jonsson szinte kiabálva. — Ugyan, nem értett meg jól. En nem iszom: rossz a gyomrom. — Mi baja van? — A gyomrom nem bírja a szeszt. Ügy rémlett, Jonsson hangjából megkönnyebülés csendült. Szünet. — Mint már említettem, megígértem Thomsennek, hogy felhívom önt, mihelyt... — Micsoda-a? Izgalom fogott el. Be kellett fejezni a beszélgetést. Napnál is világosabb volt: Jonssonnak a legcsekélyebb vágya sincs arra, hogy meghívjon engem otthonába koktélra, és még kevésbé érez „Fotóriportereink a Szovjetunióban" Márkusz László VfUY BR EINHOLST f _ Jp STOCKHOLMI, adásban. Gary Steigerwalti diszponáltam igen magabiztosan oldotta meg ezt a rendkívüli technikai felkészültséget és drámai megformáló készséget igénylő remekművet A továbbiakban Is programzene jellegű műveket! j hallhattunk. De míg Liszt darabjaiban általában egy világosan körülhatárolható! i tárgy, történet vagy személy , áll a mű középpontjában, ad-! ! dig Debussy „Prelude”-jeij a színek, hangulatok, víziók! tükröződései. Felhő, szelj hullámok, esőcseppek játéka. Hangulati képek ezek, melyek! futó benyomásokat, átsuhanó sejtelmek pillanatát rögJ zítik, lehelet könnyedén, a zongorajáték technikáját a végletekig kifinomitva. A sorozatból 3 prelüdöfl hallhattunk: „Ondine"-t, aa j emberi szenvedélytől meg-í érintett vízitündér portréját,' a „Fogadóerkély a Holdfény- ben” című szerzeményt, mely-4 nek visszafogott, sejtelme» előadásában a pianők légies billentésén keresztül valami hallatlan feszültség érződött^ majd a „Lavin generális — a bohóc”-ot, amelyben egy clown alakját rajzolja meg Debussy, jazz elemekkel. A befejezésként játszót# „Szimfonikus etüdök”-eti Schumann huszonnégy éves korában komponálta. Minő több ifjúkori műve, ez ia úgyszólván tetőpontját jelen-i ti művészetének. Minden* tud, amit a hangszerrel kap- . csolatban tudni kell, ugyan- 1 akkor mesterségét kitűnően értő zeneszerző is. Ez a 13 variációból álló sorozatj csaknem minden zenei szerkesztésmódot fölhasznál, s egyben a zongorázás összes játéktechnikai lehetőségeit isi Komoly, de hálás feladatod jelent minden előadója szá-J mára. A művész kitűnően ol-í dotta meg feladatát, különös sen jól sikerült a témát köú vető variáció, a 3. változat! Paganini technikájára emlékeztető játéka, a francia barokk zenét stilizáló 8. etűd és a záróetüd indulószerű, feszes, heroikus erejű pazaö megoldása. Vastaps köszöntötte a fiatal, tehetséges, szerény muzsikust, aki azt két Gershwin- darab ráadásával hálálta meg a közönségnek. Nagy Miklós vágyat arra, hogy megmutassa nekem az éjszakai Stockholmot. De talán arra várt, hogy én hívjam meg? Talán a felesége hárpia, akit egyáltalán nem érdekel az, hogy elnézzen bennünket iddogá- lás közben? Hátha Jonsson halálosan szeretne elmenekülni hazulról és csak egyetlen szót vár tőlem? — Nem volna kedve benézni a szállodám bárjába, egy pohár italra? — szakadt ki belőlem a kérdés. Jonsson válasza azonban arra késztetett, hogy lecsapjam a kagylót. Semmi rosz- szat nem akarok mondani róla, maga a megtestesült udvariasság és kétségtelenül remek legény. Ha már valakiről mondok valamit — akkor ez Thomsen. Véleményemet azon a kis papírdarabkán fejeztem ki, amelyre ő saját kezűleg felírta Jonsson telefonszámát. „HÜLYE!” — firkantottam rá csupa nagybetűvel, borítékba zártam és elküldtem neki. Jonsson ugyanis azt közölte velem, hogy szíves örömest eljön hozzám, ha visz- szaadom neki a horgászbotokat, meg azt a száz koronát, amelyet tavaly nyáron Norvégiában kölcsönkért tőle. (Fordította: Gellért György)
