Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-02 / 258. szám

Sorsforduló Érdekes anyag, ötletes rendezés ády-emlékkiállítás az egri vármúzeumban Lehet-e ma, 1977-ben Ma­gyarországon sikerrel hir­detni politikus tematikájú pályázatot, s a beérkezett anyagból színvonalas, jó ki­állítást csinálni? A felve­tett kérdés bonyolultabb, mint amilyennek első pilla­natban látszik. Tény, hogy a képzőművé­szek jelentős részét foglal­koztatják azok a mondani­valók, melyeket általában elkötelezettnek, sőt pártos­nak nevezhetünk. Ezt még különösebb pozitívumként sem kell elkönyvelnünk, hi­szen a művésznek a körü­lötte levő világra való ter­mészetes reagálása, hogy azt ábrázolni, kifejezni kívánja, s ha látóköre nem szűkül be, úgy foglalkozik, foglal­koznia kell a munka, szo­cialista építőmunkánk ered­ményei vagy akár történeti tartalmak ábrázolásával. S ez a pályázat sem kí­vánt mást, többet, mint hogy három megye és a vá­rosunkkal már eddig is kap­csolatban álló meghívott művészek most a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom tiszteletére, annak szel­lemében fogant műveiket hozzák kiállításra. . Próbáljuk meg nagy vo­nalakban végigkövetni azo­kat az okokat, melyek a művészek egy részét távol tartják, vagy olcsó megol­dásokra késztetik, a közön­séget pedig nem tudják megnyerni, vagy egyenesen taszítják azoktól az alkotá­soktól, melyeket pedig esz­mei és művészi szempontból kvalitásosaknak tartunk. Mindkét részről aligha a politikai érdeklődés, a hatá­rozott, vagy pozitív irány­ban alakuló világnézet hiá­nyában találjuk meg ezeket a tényezőket. A felszabadulás után, a szocialista kultúra építésé­nek elején a század végi kritikai realizmust tekintet­ték olyan hagyománynak, melyre támaszkodni lőhet, hiszen új közönséget kellett megnyerni, és ez elsősorban a könnyen érthető, leíró jel­legű eszközökkel volt lehet­séges. E törekvéseknek azonban rövidesen megnyil­vánultak az ellentmondásai, mely oda vezetett, hogy vul- garizálódtak a realizmus kö­vetelményei — és valamifé­le új naturalizmus alakult ki, mely esetleges, egyedi vonósok megjelenítésébe bo­nyolódva, szem elől tévesz­tette a lényeget, és többnyi­re külsőséges jegyekkel akarta a szocialista tartal­mat kifejezni. Mindnyájan emlékszünk még képekre és szobrokra, melyeken mo­solygó izomkolosszusok ön­tudatosan néztek a jövőbe — s közben alkotójuk ép­pen azt veszítette el, amit keresett, és ábrázolni kí­vánt. Nem a hittel dolgozó, építő embert jelenítette meg, hanem beállított, mű­termi figurát, kinek kalapá­csot nyomott a kezébe. Az ellenforradalom utáni kon­szolidáció a művészeti élet területén is sok mindent tisztázott, és ez a folyamat az eltelt húsz évben csak erősödött. Mi igényt tar­tunk a nemzeti és nemzet­közi művészet haladó ha­gyományainak egészére. Ugyanakkor a korábbi té­vedések még sokáig érez­tették és éreztetni is fog­ják hatásukat. Ez egyrészt abban mu­tatkozik meg, hogy a mű­vészek félnek a politiku­sabb témák ábrázolásaitól, nehogy dogmatikusnak, szűk látókörűnek bélyegezzék őket, másrészt vannak, akik mindentől elzárkózva önma­guk alkotta világukat tart­ják mindenek fölötti mér­cének vagy modern irány­zatok tartalom nélküli mo­dernkedéssé fajult hordalé­kát variálgatják. A közönség oldaláról oly gyakran megmutatkozó tájé­kozatlanság, művészi igény­&Mwm 1977. november 2., szerda Tárlat Egerben telenség felszámolása nap­jaink sürgető feladata, mely­nek még vázlatos oknyomo­zása is más alkalomra kí­vánkozik. Térjünk hát visz- sza kiindulási pontunkhoz: lehet-e ma, 1977-ben siker­rel meghirdetni politikus te­matikájú pályázatot, s a be­érkezett anyagból jó kiállí­tást csinálni? Aki látta a Sorsforduló című kiállítást Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban, azt hiszem, egyértelműen igennel válaszolhat. Korántsem azért, mert ez a kiállítás a maga nemé­ben páratlan, egyedülálló kvalitásokat csillogtatna, s művészetünk sorsforduíóia- ként megújítaná napjaink magyar képzőművészetének nagyot igen-igen ritkán pro­dukáló lassúdad folyamatát. összességében azonban mégis van ebben a kiállí­tásban valami, ami előre­mutató: Itt minden .kiállítóművész, vállalva az elkötelezettséget, hol több, hol kevesebb si­kerrel birkózva a feladat­tal, nem akart a „mondani­valóhoz illő”, önmagától idegen eszközökkel dolgozni, idegen toliakkal ékeskedni, így a politikus tematika ör­vendetes módon nem veze­tett valamiféle uniformizálá­si tendenciához — a kiállí­tók meg tudták tartani sa­játos, egyéni hangvételüket, s így sokrétű, színes össz­kép alakult ki. Hogyan vallanak hát a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, a Sorsfordu­lóról a művészek ? Lóránt János elgondol­kodtat. Azokat a területeket érinti, melyek valahol az érzelem és képzelet határán vannak: nemzedékünk szá­mára értelmileg élő, érzel­mileg mítosszá váló alako­31. Ez volt az egyetlen epi­zód, amely megnevettette Adyt esküvője napján. Csú­csára érkezve sokat javult a kedve, próbálta átérezni, hogy okkal lehet boldog. Rövid idilljéből az újabb katonai idézés zökkentette ki. Tasnádra rendelték, ama járási székhelyre, ahonnan Érmindszentet is igazgatták. Nem vált bé. Felesége is vele tartott, s abbéli örö­mükben, hogy szerencsésen túljutottak az újabb kelle­metlenségen, remekül va­kációztak Érmindszenten. A költő édesanyja a tőle tel­hető legteljesebb odaadással járt a fiatalok kedvében, mert hiszen fia házasságá­nak jobban örült, mint ma­ga az érdekelt Ady Endre. Jól sikerült a folytatás is. 1915 nyarán Bölöni és fele­sége, Itóka társaságában re­kat, a történelemkönyvből kilépő Lenint, „a forrada­lom romantikáját” festi. So­moskői Ödön számára 1917 egyetlen nagy robbanás, szinte élvezi az egymás mellé rakott különböző vö­röslő színek ragyogását. Bodó Károly Aurórája drámai és ünnepélyes, a szí­neknek önmagukban rejlő dinamikájára épít, eszköze a festői színesztézia. Külön említést érdemel Titles Béla triptichonszerű három képe, a Monumentum, amely a vendégkönyv eddigi bejegy­zései szerint is a legelté­rőbb véleményeket provo­kálta. Legtöbben értetlenül állnak a vastag festett gipszstukkók előtt, kellemet­lennek találják a durva, monoton sötétszürke felüle­teket, a vérre emlékeztető vöröses foltokat, a réseket összekapcsoló vaspántokat — kegyeletsértőnek az em­lékmű ilyenfajta megfogal­mazását. De miért lenne kegyelet­sértő arra az emlékezésre kényszeríteni a nézőt, hogy 1917, 1919, 1945 füstben, lángban, vérben született? A Sorsforduló eszmekörébe ez éppúgy belefér, mint To­per András színes, lendüle­tes gyárépítkezései, Seres János szépen szer készteti; vasöntödéi, Blaskó János lakótelepe, sőt! Bartl József bolondos és vidám Variáci­ók című sorozata. Míg ezen a kiállításon a festőket többnyire a téma érzelmi megközelítése jel­lemzi, a grafikusokra in­kább az értelmi a jellemző. Pásztor Gábor litográfiái szépen kidolgozott jelképek, melyeken a sajátos és tár­sadalmilag elfogadott szim­bólumok egyértelműen, az eszme erejével jelentkeznek. gényes körutazást tettek Er­délyben. Ady Endre valami különös nosztalgia követ­keztében makacsul erdélyi­nek vallotta magát, pedig a Szilágyságban született és Erdélyt Kolozsváron túl so­ha nem látta. Most beba­rangolták négyesben a Szé­kelyföld szívéig, a Hargitá­ig, kipróbálva Szováta hí­res gyógyfürdőjét, ismer- kedve-barátkozva Marosvá­sárhely irodalomszerető ér­telmiségével. Az erdélyi bo­lyongás után is folytató­dott a nyaralás, Ady stran­dolni járt Csúcsán a habzó morajló Sebes-Körös part­jára. De mintha irigyelnék tő­le a viszonylag nyugodt na­pokat, a jobboldali sajtó hangulatot próbált kelteni ellene, mondván, hogy a korábban oly hangos költő most bezzeg hallgat, holott tudhatná a haza iránti kö­Ifj. Blaskó János: Károlyi Mihály Dargay Lajos és Bukta Im­re rajzai asszociatív hatá­sukban találkoznak. Dargay sorozatán a kibomló vörös csillag, Bukta Imréén a mind nagyobbá váló tömeg­folt — elvontabb, majd­hogynem elméleti síkon és száraz, rajzos megoldásban hasonló tartalmakat hordoz­nak: egy eszme jelképi ki- teljesedését. Feledy Gyula szinte adat­közlő, idealizálást mellőző Lenin-portréit, Czinke Fe­renc lendületes és hatásoá, szinte plasztikus litográfiáit, Pető János és Szabó M. László elgondolkodtató, szé­pen kidolgozott sorozatait említhetjük még meg a gra­fikai anyagból. A viszonylag kevés szo­bor közül kiemelkedik if). Blaskó János szigorú és ha­tározott Károlyi-portréja, mely portrészobrászatunk legjobb hagyományait köve­ti, kiemelhetnénk Pusztai Ágoston szép formálásé mű­veit, Király Róbert gránit és bronz jelképeit, Nagy Sándor alig faragott, súlyá­val, statikusságával hatásos szobrot, Folytathatnánk a sort, külön-külön foglalkozva jó és gyengébben sikerült mű­vekkel — mert ilyen is jó pár akad, s tekintsünk el azok felsorolásától, akik jő szándékkal, de kevesebb si­kerrel birkóztak a témával. így befejezésül csak a ko­rábban feltett kérdésre vá­laszolhatunk: lehet és kell is politikus tematikájú ki­állítást rendezni, mert az ilyen ünnepi alkalom eddig csak esetlegesen felbukkanó energiákat szabadít fel, és a művészek elkötelezettségéről tesz tanúbizonyságot. telességét. Bűnéül rótták fel, hogy nem állt az uszí­tok közé. Ady Endre na­gyon a szívére vette az igaz­ságtalanságot, keserűen pa­naszolta: neki mindene az írás, szenved a némaság mi­att, de muszáj hallgatnia, mert amit mondhatna, az nem kell. Közérzete lassan, de biztosan megint elsötétül. Még a könyvek olvasásához sincs kedve, viszont az új­ságokat, és a folyóiratokat mohón falja, nem hagyva ki még a Földtani Közlemé­nyeket sem. Hangulatromlásával együtt növekedett az elfogyasztott bor és cigaretta mennyisé­ge. Állandóan panaszkodott idegességből eredő gyomor­fájdalmaira. Kevéske kikap­csolódást jelentett számára az estéli kártyázás, amikor a nagymamával, Berta né­nivel ártatlanul elcivakod­tak a lapjárásból adódó fél­reértések miatt. A teljes el­szigetelődés veszélye elől az ősz folyamán néhány hétre Pestre jöttek kapcsolatokat ápolni és újakat keresni, főképp a Pesti Napló háza táján, de csak a pénzük fo­gyott és a kedvük romlott a háborús légkörű, megvál­tozott fővárosban. Csalódot­tan tértek vissza Csúcsára. A rosszul sikerült próbál­kozást betetézte az újabb sorozási idézés, amely ezút­tal Bánffyhunyadta szólítot­ta Adyt karácsony hetében, 1915. december 20-án. ■ Gya­nítható, az orvos akkor is A budapesti Petőfi Irodal­mi Múzeum munkatársai — az Ady-jubileum tiszteletére — két kiállítást állítottak össze. Az egyik eljut majd az ország nagyobb települé­seire, s így százezrek kap­hatnak ízelítőt egyik legna­gyobb poétánk életének for­dulóiból. Ezt az anyagot tekinthe­tik meg — először Egerbe ér­kezett, s innen viszik majd Kecskemétre — a vármúze­um klubtermében az iroda­lombarát felnőttek és fiata­lok egyaránt. Érdeklődőben nincs hiány, mert zseniális költőnk minden korhoz és korosztályhoz szól, s min­denkinek nemcsak újat mond, hanem valamennyi ol­vasóját elbűvöli lírájának varázsával, verseinek egye­di erejével. A rendezők alapevtő érde­me az, hogy az összeállítás vezérelvéül az időrendi sor­rendet választották. A fotók felvillantják a millenium előtti és utáni Magyarország társadalmi valóságát. Lát­hatjuk az önfeledten mulato­zó úri rend képviselőit, s megrendít azok tekintete, akiket az elviselhetetlen nyo­alkalmasnak nyilvánította volna, ha hordágyon viszik elébe. Bevált. Csinszka felháborodott és kétségbeesett. Az apjával ví­vott harc óta most nyílott először szomorú alkalma, hogy bebizonyítsa Adyért való szívósságát, elszántsá­gát. Valósággal kicsikarta a hatóságoktól a fölmentést, így megszabadult a költő a katonai szolgálattól. Nem is a fölmentés ténye, hanem az asszony ragaszkodó el­szántsága hatotta mea na­gyon Ady Endrét. Ennek bizonyítéka az őrizem a szemedet című verse. 1916. január 16-án közölte a Nyu­gat, amelynek Ady yáltozat- lanul főmunkatársa volt, és épp erre való tekintettel kapott fölmentést, de köte­tet nem mertek kiadni tő­le, respektálandó a hiszté­rikus háborús hangulatot. Néha azzal vádolták a költőt, hogy adott esetben a barátaival szemben sem volt kíméletes, de az igaz­ság az, hogy erős érzelmi kötődéssel tudott ragaszkod­ni. 1916 januárjára megint sokat hanyatlott egészségi állapota, mégis elment Zi­lahira nagybetegen, amikor értesült Kincs Gyula halá­láról. Megrendültén, zokog­va borult egykori igazgató­tanárának koporsójára, majd megírta a Pesti Naplóba a sirató verset: Kincs Gyula emlékére. (Folytatjuk.) mór arra kényszerített. hog^ olykor családjuktól is elsza-í kadva Amerikában, a csodá-* latosnak vélt lehetőségek ha-* zájában próbáljanak szeren-^ csét. Ez az ellentétezés jó fo­gás, mert a lényegre hívja fel a figyelmet. A tablókon egyébként ke-J vés a szöveg. Ez a mérték- tartás dicsérendő, hiszen be-j szélnek a mindegyiken felJ tüntetett, s fontos gondolatot! jelző költeményrészletek, s ezeket illusztrálják — még­hozzá tökéletesen a felvéted lek, a fényképek. Elidőzhetünk Zilahon,’ Nagykárolyban, bepillantha­tunk a szerkesztőségi szó-* bákba, sétálhatunk Nagyvár radon, a Körös-parti Párizs­ban. Találkozhatunk Léda asszonnyal, annyi emlékeze­tes alkotás ihletőjével, a Nyugat című folyóirat nagy- jaival, Babitscsal, Móriczcal, Osváthtal. Ott van Csinszka portréja, s szembenéz velünk a világháború rettenetétől' meggyötört, a halálos kórtól kínzott, a mindent tudó, s mindenkitől búcsúzó Ady te-! kintete. Nem csodálkozhatunk rá kuriózumokra, nem bukka­nunk rá újonnan felfedezett) relikviákra. Sokan ismerik a felvonultatott dokumentum- másolatokat. Mégsem jönnek hiába, hiszen most az egészet láthatjuk együtt, s ez viszont maradandó élményt ígér bárkinek. (pécsi) I Minden téma a Szovjetunióhoz A jubileumi évforduló al-7 kalmából a gyöngyösi mező­gazdasági főiskola párt- és állami vezetősége tegnap délelőtt emlékülést tartott a főiskolai tanárok, a város ok­tatási intézményeiben dolgo­zó pedagógusok és a tudomá­nyos diákkör tagjainak rész­vételével. Bevezető előadást tartott Kádár Béla, a városi pártbi­zottság titkára. A Nagy Ok­tóber nemzetközi jellegéről dr. Dráviczki Imre, a lenini szövetkezeti terv magyaror­szági hatásáról pedig Hodá- szy Miklós beszélt. Még hét előadás hangzott el a főiskolai tanárok mun­káiból, ezek mindegyike a magyar—szovjet tudományos együttműködés eredményeit taglalta. Feledy Gyula: Lenin F. Ludányi Gabriella — Ady Endre élettörténete — A békéscsabai Kner Nyomda Táncsics Mihály szocialista brigádja a kiállításon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents