Népújság, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-09 / 238. szám

Nyolcvan esztendővel ezelőtt született Louis Aragon, Lenin-békedíjas francia költő, regényíró, esszéista, a szürrealista mozgalom elindítója, a szocialista irodalom egyik úttörője. Munkásságára a Befejezetlen regény című müvének egy részletével emlékezünk. Aragon Kézen fogtak a szavak Képek nélkül csak úgy szerelnék szólni róla Mi lett belőletek barátság szerelem Felvillantani azt a kort a Húszas évek színeiben Felvázolni megint a régi útitervet Apróra pontosan amerre visz a nyom S a lépteket amik vezettek Keresztül-kasul Párizson Keresztül-kasul az éjen és önmagunkban A szív dalol a szem mereng az agy tüzel Saját rendünk vermébe hulltan Saját élcünkben bukva el Mit más elhallgatott mi menten dobra vertük Rombolás volt napunk törvényünk kihívás Bölcseletre álmot feleltünk És támadásra támadást Micsoda háborúit világ volt ez A tébolyt Benne az élettől el nem választhatom Az utat mely soká enyém volt Betemette buján a gyom Ügy nézem már e kort akár egy ismeretlen Aki nem éghető nem fog a láng azon Az emlék hült hamu csak Engem Majmoló árnyék a falon Az első ifjúság honába visszanézve A bomlott gesztusok nem idézik elém Az összevissza fénytörésbe Kik voltunk annak idején Bármi állt is közénk hogy elválasszon minket Hajdani társaim én látlak titeket S rezzenésén emlékeimnek Megőrzőm régi szemetek Mint megosztott kenyér lett hajnalunk közössé Bárhogy volt is csodás tavasz volt ez azért És meg nem másíthatja többé Semmilyen érv se ellenérv El kell fogadni azt mivé az élet átgyúr Egyszer minden vihar és gyűlölet elül Hajnal gyúl minden éjszakán túl Minden borulat kiderül S ha tán minderre csak gúnyosan bólogatnánk A születő jövő örökre egyesít Hol a mi májusunk kalandját Még soká megemlegetik Fordította: Somlyó György Horthy és hatalmi rendszere 1919—1922 Pölöskei Ferenc kötetéről Amikor Ferenc József egy­kori szárnysegédje 1919 au­gusztusában nemzeti hadse­rege élén elindult, a Dél-Al­föld és a Dél-Dunántúl „megtisztítására”, korai lett volna még arra gondolni, hogy a történelem ennek az embernek a közeljövőben fontos szerepkört szán. Va­lójában maga Horthy sem sejtette, hogy a belső és külső erőviszonyok számára történő kedvező alakulása őt a közeljövőben Magyar- ország kormányzói székébe emeli. S hogy mégis így lett, az mindenekelőtt annak volt köszönhető: a hatalmukat restaurálni akaró nagybirto­kos-tőkés csoportok benne látták azt az erős kezű em­bert, aki elveszett politikai hatalmuk visszaállításának leghatékonyabb eszköze le­het. Pölöskei Ferenc könyve elsődlegesen az ellenforra­dalmi éra születésének poli­tikai, jogi körülményeit, a politikai hatalom kiépülésé­nek szerkezetét vizsgálja. Nagy súlyt helyez annak be­mutatására is, milyen volt a hatalom mechanizmusa, a kormányzati politika szerke­zete. 1919 augusztusában a pro­letár forradalmat külföldi segítséggel leverő nagybirto­kos-nagytőkés csoportnak a legfőbb gondja az volt, kik­nek és milyen politikai cso­portoknak a segítségével kí­sérelheti meg a forradal­makban megtépázott politikai hatalomnak a minél telje­sebb visszaszerzését. Persze a számba jöhető politiku­sok, akik nem voltak ugyan kevesen, különbözőképpen ítélték meg a helyzetet. Csak kevesen ismerték fel, nem lehel ott folytatni a politikát, ahol az 18 őszén abbamaradt. Üj jelszavak, új politikai programok és pártszerű keretek kellenek. Az ellenforradalmi rend­szer politikai konszolidáció­jának három jellegzetes fi­guráját kell kiemelni, akik ugyan nem egyforma képes­séggel és tehetséggel, de szorgoskodnak ennek az új rendszernek a megszületésé­nél. Elsődlegesen Bethlen István és Horthy Miklós, il­letőleg Teleki Pál. A könyv Horthy szerepének bemuta­tására helyezi a fő súlyt, de mellette Bethlen alakja is élesen kirajzolódik. 1919 őszén, hozzávetőlege­sen három jelentős politikai és katonai csoportosulással lehet számolni. Volt egy erős és befolyásos dzsentri - katonatiszti csoport, amelyik az őrségváltás jelszavát han­goztatva igyekezett magá­nak nagyobb részt kikanya- rítani a politikai hatalom­ból, velük szemben a tény­leges katonai erőt Horthy nemzeti hadserege, a politi­Egy élt Kazinczy Ferenc Amikor Petőfi százhar­minc évvel ezelőtt Széphal­mon ellátogatott Kazinczy sírjához, ott irt versében így jellemezte nagy íróelődjé­nek pályáját: „... fél száza­dig/ Tartá vállán, mint At­lasz az eget,/ A nemzetiség­nek ügyét./ Magyar nemzet, most nem volnál magyar,/ ö akkor volt az, midőn senki sem volt,/ Midőn magyarnak lenni/ Szégyen vala.” Van némi túlzás Petőfi szavaiban, de az kétségtelen, hogy a magyar nyelv és iro­dalom elsősorban Kazinczy évtizedes harcai nyomán újult meg, elsősorban az ő áldozatos munkássága te­remtett nálunk fejlett kultu­rális életet. Kevés régi ha­zánkfiának az életműve le­het annyira érdekes és tanul­ságos a mai olvasók számá­ra, mint éppen Kazinczyné. A Móra Könyvkiadó régi hi­ányt igyekszik pótolni, ami­kor a népszerű Így élt __so­r ozatban most Kazinczy éle­tével és munkásságával is megismerteti az ifjú és a fel­nőtt olvasók tízezreit. A szövegbe szervesen il­leszkedő idézetek és a válto­zatos, gazdag képanyag egy­aránt élménnyé teszik e kis­monográfia olvasását azok­nak is, akik még csak most ismerkednek Kazinczyval. s azoknak is, akik már sokat hallottak-olvastak a széphalmi vezérről. Nagy érdeme a könyvnek, hogy emberközel­be tudja hozni Kazinczy Fe­renc nemes emberi alakját, örömeit és gondjait, mindig tettre kész haza- és haladás- szeretetét. Z. Szabó László könyve a következő öt fejezetre tago­lódik: Az ifjúkor; A közéleti ember; A forradalom olda­lán; Az irodalmi vezér; A széphalmi csendben. E feje­zeteken belül a kisebb ré­szeknek egytől egyig úgy adott címet a szerző, hogy mindegyikben magát Ka- zinczyt idézi. Kazinczynak a magyar jakobinus mozga­lomban való részvételét és ezzel kapcsolatos hétévi fog­kai erőt pedig a mágnás-tő­kés csoportok jelentették Bethlen vezetésével. Horthy szerepe akkor válik döntő­vé, amikor a kiéleződő ha­talmi harcban a Bethlen-fé- le csoport Horthyt katonai szövetségesnek megnyeri. Horthy kormányzóvá vá­lasztása jelzi a rendszer ideiglenes konszolidációjá­nak a kezdetét. Pölöskei könyve újszerűén elemzi az így létrejött hatalomnak a jellegét. A majdnem feudá­lis királyi jogokkal felruhá­zott kormányzó rendelkezett a nemzetgyűlés feloszlatásá­nak jogával, hadseregeket használhatott fel az ország­határon kívül és belül. Ami­kor a húszas évek elejére a Bethlen—Horthy szövetség megszilárdult, Horthy átme­netileg kivált az aktív po­litikai életből, ügyelve arra: az ország fegyveres testüle­téiben mindvégig megtartsa szilárd befolyását. Jól jellemzi a szerző a körülményekhez és a nem­zetközi realitásokhoz nehe­zen alkalmazkodó kormány­zati politikát is. Azt a kor­mányzati törekvést, hogy az erősödő nacionalista nemze­ti eszmét az irredentizmus­sal és erős faji töltéssel ösz- szemossák. Horthy megtart­va arisztokratikus elkülönü­lését, mindvégig a jobbol­dali erők szövetségese ma­radt. A tánc nyelvén (Kossuth, 1977) Szőke Domonkos ságát ilyen idézetcímek alatt tárgyalja: „...Nem szeret­tem a politikai dolgok akko­ri folyamatját..„... .Amit csinálnak, azt többé szen­vedni nem lehet...”; „...Ha veszni kell, vesszünk szé­pen ___”; „... Szenvedtem B udán, Brünnben, Kufstein­ben, Munkácson...” Valószínűleg hiba a könyv 15. lapján, hogy „A sárospa­taki kollégium” aláírású kép ennek a műemléknek nem a hagyományos képét adja; a képszerkesztő talán összeté­vesztette valamivel. Végül azt jegyzem meg: hiányoljuk, hogy a szerző említetlenül hagyja Kazinczy Ferenc gyermekei közül La­jost, aki 1848—49-ben a ma­gyar forradalom és szabad­ságharc egyik katonai veze­tője lett, majd pedig az aradi vértanú tábornokok egyike, a tizennegyedik, akit a többiek után tizenkilenc nappal lö­vetett főbe Haynau. Dr. Pásztor Emil \AWVV\ANAAAVVWWWWVWWVVWVVW\AAAi WWWVWWA/VWS/VA/WWWVAAAA/W\AAAAAAAAA/VVV\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VVíAAAAAMAAAAA^AAAA/'iAAAAA/WWWSAAAAAAAAAAAAAAAAA/VVW\AAAAA^ < fi szokásos ultipartira megér­< H kezett mid a három szom­< szed. A háziasszony — Rend An­< tatné — aki éppen a konyhában S tartózkodott, jól tudta, hogy ilyen- $ kor pontosan délután ötöt mutat 5 az óra, így hát nem is nézte meg, < keze automatikusan a kávédaráló | felé nyúlt. $ Persze, hogy nem tévedtem — < mosolyodon el —, amikor Bojtár | Barnának, a művezetőnek dörmögő < adjistenjét meghallotta. Nemsoká­< ra Tőr Bertalan harsány jó napot­< ja következett, azután a lassú be­< szédű Boskó Sándor tenorízű szer­< vusza hatolt be a konyhába. — s Mindez azonban a Tónimnak szól < — mosolygott ismét Rendné —, ami 5 pedig a kávéfőzést illeti, ez már az < én dolgom és a szokásos négy tisz­< ta borospohár bevitele is. i Jó egy éve, hogy hetenként két- 5 szer összejött nálunk ez a kompá- 5 nia. vagyis mióta Bojtár, a műve- S zető is itt kapott lakást, ebben a | bérháztömbben. Tőr és Boskó ve- 5 lük együtt költözött ide, ám füg­I getlenül attól, hogy a férje brigád­jában dolgoztak, a rendszeres ösz- szejövetel gondolata csupán a mű­vezető ideköltözése után valósult meg. Minden alkalomkor más és más ultipartner hozta a két liter bort, amit aztán a nyereségből dob­tak össze, nem kis hosszúságára. ha a bort hozót karolta át Fortuna. Ma éppen a művezető volt a sö­re«, s mire Rendné bevitte a feke­tekávékat, már fel is bontották az üvegeket. — Végre, a poharak — dörmö- gött Bojtár —, máskor egyenesen a konyhába megyek magához, Ma­riska, a dugóhúzóért. — Mi van magával. Barna, ta­lán csak nem heringet ebédelt? Az őszülő hajú, de azért fiatalos külsejű háziasszony nevetett, de ahogy a férjére nézett, ijedten kérdezte: — Csak nem történt valami a gyárban? — Hát... éppen történhetett vol­na, de a vártnál kisebb lett a baj — mondta harsányan Tőr. — Majd én elmondom, mi tör­tént, majd este, tudod, Mariskám, a gyár az gyár, nem akármilyen terület, sok veszélyes hely akad, azután... — Jó, jó, Tónikám, majd elmon­dod, csak kártyázzatok. Nekem va­csorát kell készítenem, nemsokára hazajön edzésről a fiunk, és engem esz meg, ha nem leszek kész... H anem a kártyázásból nem lett semmi. A négy meg­lett férfi úgy ülte körül a dohány­zóasztalt, oly borús arccal, mintha nem bor. hanem holttest lenne Önvád... azon. Még a kártyacsomó sem gya­korolt hatást rájuk, sem az, hogy a szeptemberi alkony befészkelte magát, s villanygyújtásra érett az idő. Kétszer is kiitták a poharakat, míg Boskó — szokása szerint las­san tagolva a szókat — megszó­lalt: — Véleményem szerint a balese­tért senki sem vonható felelősség­re. Dárdainak tudnia, vagy látnia kellett a henger repedését. Ha nem látta, az annyit jelent, hogy nem figyelt. — Három órakor telefonáltam a kórházba, még semmit sem tudtak mondani. A főorvos szerint az ope­ráció sikerült. Ha a szíve bírja... — Dárdai kemény melós, hidd el, Barna. Valóban úgy van, ahogy Boskó mondja, nem lehet felelőssé tenni senkit a balesetért. A henger megrepedt, kiugrott s egy darabja Dárdai fejét érte. Szerencsétlen vé­letlen! A művezető a házigazdára né­zett, s a fejét ingatta: — Nem, nem egészen úgy áll a helyzet, ahogy ti gondoljátok, Tó­nikám. A harmincadik évemet töl­töm a gyárban, másfél évtizede vagyok művezető, de ilyen súlyos baleset még nem történt a műsza­komon. Tény, hogy nem tehetek a balesetről, a munkahely baleseti veszélyforrás nélkülinek számított, mégis... — Nem értem, mire gondolsz? T ór harsány miregondolszára mintha összerezzent volna a művezető. Ujjai között lassan for­gatva a borral félig öntött poharat, ismét megszólalt: — Dárdait ismerem huszonöt éve. De ti is ismeritek, jól dolgo­zik, fegyelmezett, szorgalmas em­ber. Ma reggel is olyan vidáman köszönt... Tudjátok, nagyszerű ér­zés, ha egy régi szakit lát az em­ber, ha tudom, hogy ez egy sta­bil, fix erő az üzemben és mindig számíthatok rá. En nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de engem min­dig elönt a melegség, amikor na­ponta végigjárom az üzemet, s fel­bukkannak előttem a régi, meghitt arcok, a szokott mozdulatokkal dolgozó szakik. Soha nem mulasz­tanám el ezeket az úgynevezett el­lenőrző körutakat, nem azért, mert kötelességem, hanem, mert örömet is okoz. Ma szintén a szo­kásos időben indultam, a kisesz- tergáknál kezdtem, azután benéz- rem a tmk-sokhoz, majd a nagy- darukezelővel váltottam néhány szót, szóval, a szokott út, ma azonban... Éppen a Dárdai mun­kahelye felé indultam, amikor Ba­kóné, az adminisztrátor utánam jött, mert sürgős telefonhívást kap­tam. Természetesen visszamentem az irodába, s úgy jó negyedóra múlva ismét nekiindultam az üzemjárásnak. Végig is mentem én minden helyen, de miután a Dár­dai munkahelye volt a legmesszebb és telefonon a gyáregységvezetőtől néhány sürgető utasítást kaptam, úgy gondoltam, majd a műszak vé­ge felé nézem meg Dárdait. A töb­bit tudjátok ... Dárdait fél tízkor már vitte a mentőautó. Hát ez az... — Ügy gondolod, ha elmész Dár­daihoz, akkor nem történik bal­eset? — Ne bolondozz, Tóni — har- sant a házigazdára Tór —. ez egy nonszensz, a henger megrepedt, hi­bás volt az anyag, nem! Ezért nem vádolhatod magad, Barna, hiszen te úgy fél kilenc felé szoktál Dár­dainál lenni, a baleset pedig kilenc húszkor következett be! Tehát... A művezető felállt: — Nem, egyelőre nincs „tehát”, csak ott, belül a szívemben, agyam­ban vagy talán nevezzük a lelki­ismeretnek, itt ez esetben nem egyezik valami. A talán és a ha szócskák zsonganak bennem és ti tudjátok meddig? Jó-jó, tudom, a józan ész mást mond, mégis talán, ha a telefonhívás után rögtön odamegyek... Ne haragudjatok, ma nem játszom, majd a jövő hé­ten, és telefonálni is akarok a kór­házba .... Alig csukódott be az ajtó a mű­vezető után, Boskó is készülődött. Rendné csodálkozva nyitott be: — Ilyen hamar? ... N em fejezte be a mondatot, elég volt a felkattintott vil­lanyfényben a férje arcára néznie, hogy lássa; ma nem az adu ász volt a legfontosabb beszédtéma. Holdi János V vWSAVNAMWWAAAAA/WWViAAArtAAAA )TvVVS/VVVVVVVVWVVVVVVV>i *VWSÁAA/V\i*<VVVVVSA<VVVVWVV\^SAAAA/VVV>A<^#VNAAAAA/NAAA/VVVV'n.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents