Népújság, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-05 / 234. szám

„Különc”

A Nemzeti Színház szeptember 30-án mutatta be Illyés Gyula Különc című drámáját.

Rendező: Marton Endre. Képünkön: a két főszereplő, Kohut Magda és Sinkovits Imre.

(MTI fotó

KS)

Múzeumi hónap

Hangverseny az egri képtárban

Az Egri Zeneiskola tanárai évről évre, a múzeumi hónap keretében hangversenyt adnak a Vármúzeum képtárában. Ennek a kedves és értékes környezetnek, valamint a művésztanárok ka- maraegyüteseinek lassankint észrevehető közönsége alakult ki és az egyórás műsor

ma már zenei eseménynek

számít Egerben.

A képtárt műsorban hétfőn este, a Mezei László, Bikkes István, Lorenz Péter és Kovács Károly ösz- szeállítású fúvóskvartett Má- riássy Reneszánsz táncok című kompozícióját adta elő. A feldolgozás egy száKépzőművészeti Világhét 1977

Kinek muzsikáltak Füzesabonyban?

A megyei kiállítás margójára

Megyénk képzőművészeinek most lezajlott, rövidre sikerült füzesabonyi kiállításán láttam a virtuóz Her- czeg István „Királyi pár” című monotípiájét, amelynek tenyérnyi felülete egész középkori drámát tömörít. Fennkölt arculatú uralkodó néz velem farkasszemet, királyi hitvese — bizton perlekedés nyomán — elfordul tőle, s a konfliktus talán vétlen, talán tudatos felidézője, a hegedűs, túl a palota ablakán, húzza a keservest, a hivogatót. Kinek muzsikál? 8 fölbérelték, vagy saját vágya zeng a húrokon? Közömbös. Egyediben az általánost, egyszeri mesében az ember annyiszor megosztott érzelemvilágát tükrözi az irónikus lap.

Jelképesen számomra mást isi Különösen ha színvonal dolgában végzünk mustrát ezen a tárlaton, g utcai dalnoknak, udvari lantosnak tekintjük a rendezőt, a királyi párt megszemélyesítő közönséghez szóltában. Mert bizony gyengécske ez a mostani muzsika, ez a szemle. Összhatásukban hullámzó, rpércén aluli teljesítményt nyújtanak a meghívott alkotók, ami különösen kár- hozatos, ha „megyei” mezben tündököl. S innen a megnyilvánult érdektelenség, a hallgatózó-leső „királyi pár" közömbössége.

Szóval felemás érzelmeket táplál a mustra. A naturális ábrázolást váltja a mobil, a batikot a tűzzománc, olykor Iskolás előadásban, máskor kulturáltan, de folyvást Ismételve a kérdést: kinek basznál egy hevenyészett, darabjaiban régóta és többször látott összeállítás? Vállalkozói igény és közönségnek szánt teljesítmény dolgában ugyanis nem ismerhetünk pardont, amikor a festményt, a szobrot bárki a közművelődés szolgálatába állítja. Továbbá kínos helyzetbe jutnak a legjobbak, midőn programszerűen, kötelességből életművük apró forgácsát — bőrüket? — ilyesféle vásárra viszik. Gondolok például Kastaly Istvánra, akinek ma is friss, »színben és ritmusban fiatalos városképei, utcarészletei bárminő rangú közegben ülnek. Gondolok Nagy Ernőre, aki észrevétlenül, következetesen küzdve forma. A8*7. október, 5., szerda

nyelvének megtisztításáért, a „Domboldal” felfelé bukdácsoló fáiban önmaga művészpályájának talán végső kigyúlását festette meg. Gondolok Kishonthy Jenőre, mert a „Klinkerégető” figurájában lendületet és feszült figyelmet ötvöz megragadó művé. S a már emlegetett, mesevilágot bölcs tanúságtétellel párosító Her- czeg István mellett gondolok Magyar Istvánra, mivel a „Napraforgóban” nem csupán formai egyszerűsítés, hanem olyan színhangulat, dinamika jelenik meg, ami Füzesabonyon lényegesen túl mutat.

Senki ne értsen félre! Nem a tárlatnak meleg szívvel otthont nyújtó nagyközség fóruma, publicitása jelenti itt a bökkenőt. Sokkal inkább az anyag, sokkal inkább az Iméntiek mércéje alá szorult kiállítók sereglése, ha bár fémjelezett nevek — Kengyel Zoltán, Seres János, Király Róbert — találhatók soraikban. Most ők sem brillíroztak. Seres az egy színen belüli gazdagságot jelenvaló képein csak keresgéli. Király bronz hasábból, kockából alig kibontott balladás kisplasztikái vészesen ismétlik a tragikus sorsú kolozsvári Márkás Andrást, vagy a több ezer éves keleti kultúrát. Kengyel pedig képtelen arra, hogy vonalakkal, kontúrokkal síkdarabokra bontott képfelületein régi, természetelvű önmagát akárcsak meg is közelítse. Talán Trojan Marian József az, aki agyonírt, túlcizellált kisgra- fikáival szemben most olyan levegős, nagyobb folthatású munkákkal jelentkezik, amelyek pozitív irányban lendíthetik előre munkásságát. S a negatívumokon túl azért figyelmeznünk kell Merza Istvánra is, midőn festéket nem kímélve, magabiztos színharmóniával, formakultúrával keres kifejezést — „Virágcsendélet" — művészi mondandójának, érzelemvilágának.

Akikről hallgat a krónika? Ügy vélem, minden egyéb erőtlen, színtelen önmutogatás, vagy pedig ügyeskedő utánzat ezen a kiállításon. Holott erőnkből több telne ennél, ha gondolunk vele. Mármint a művészekkel, művekkel — muzsikusainkkal — s a befogadásra kész közönséggel, amely ezúttal velünk ismételheti: kinek húzták a

csöndest Füzesabonyban.. .7

Moldva? Győző

munkra újra és újra felfedezett és felfedezendő zenei korszak anyagát ismertette meg, azt a dallamvilágot, amely érzékletes és szinte látni szeretnénk a táncoló párokat, amint régenvolt vigasságban mulatják magukat.

A Mozart-zongoranégyes

helyett Beethoven c-moll szonátáját kapta a közönség Radnóti Tibor és Kalmár Gyula előadásában. Radnóti játékáról szólva többször leírtuk már: a művészi fegyelem és a mű iránti alázat fűti át hegedülé- sét, a líra válik benne elsősorban sodró hatásúvá. Kalmár Gyula — talán az egyéniségek összehangoltsága miatt is — csatlakozott ehhez a hatáshoz zongora- játékával.

J. Ch. Bach Fúvósötösét Asztalos Lóránd, Miklovitz László, Szepesi György, Papp János és Vágó Imre adták elő. Az ifjabb Dach ugyan nem szárnyal azokba a magasságokba, mint apja, de a barokk muzsika érdemes mestere volt, áki jó kedélyű, bővérű muzsikával örvendeztette meg hallgatóságát. Az egri fúvósötös fellépését és kiérlelt játékát most is örömmel nyugtázzuk.

(f. a.)

Éneklő ország

Interjú Maróthy Gyufával, a KOTA főtitkárával

Ki gondolná, hogy százötvenezer kórustag van Magyarországon? Az amatőr művészeti ágak közül kevés büszkélkedhet ilyen nagy táborral. Az emberek szeretnek énekelni. Daloló fürdőszobák, nótázó műhelyek és fütyörésző utcák a tanúi ennek. Ám kórusban énekelni nemcsak a zenélést jelenti az ember legősibb „zeneszer- számával”, a hangjával, hanem az együvé tartozást, a társaságot is. Ezért is alakultak meg a munkásmozgalom hajnalán a munkás-dalos egyesületek, ma pedig népi hagyományainkat ápolva a Páva-körök. S alakulhatnának fiatalokból, a fiatalok mondanivalóját, érzéseit kifejező vokálegyüttesek, hangszeres, vagy csupán énekes kisegyüttesek. De ki tudja miért, erre nemigen vállalkoznak a zenét szerető fiatalok. Megelégszenek a hallgató szerepével.

A hét esztendővel ezelőtt alakult KOTA — a Kórusok Országos Tanácsa — hivatott arra, hogy ezt az amatőrmozgalmat pártolja, segítse, ösztönözze. De hogyan? Miben is áll tanácsadó szerepük? — erről beszélgettünk Maróthy Gyulával, a KOTA főtitkárával, a Zeneművészeti Főiskola tanárával.

— Akik tudnak létezésünkről — s mert nemcsak itt a fővárosban „vagyunk”, hanem minden megyeszékhelyen is vannak bizottságaink, — ha kórust akarnak szervezni, már a kezdet-kezdetén hozzánk fordulnak. Ott ahol már létezik kórus, új tagoknak könnyebb megtalálni az utat-módot. Hogyan is kezdjék? — kérdezik. Mi tapasztalatból tudjuk, hogy legfontosabb jó kórusvezetőt, karnagyot találni. Mert az ő személye, kovásza, éltető ereje a kórusnak. Mi aján- Ttrtik néhány diplomás karnagyot (a Zeneművészeti Főiskola külön képez énekkarvezetőket), s akkor a leendő tagok döntik el, hogy kivel tudnak majd a legjobban együtt dolgozni.

(Dolgozni ? Hát kórusban

énekelni — munka? Kár, hogy ezt a kérdést elmulasztottam feltenni Maróthy Gyulának. De ha az ember belegondol, hogy mennyi próba, tanulás előz még egy produkciót, míg eljut a készig és a közönség elé állhatnak vele. Igen, az együtt- éneklés öröméhez hozzátartozik a munka is. A nem is mindig könnyű munka).

— A későbbiekben aztán segítünk, hogy a kórusok magukhoz méltó feladatot találjanak.

— Mit ért az alatt, hogy „magukhoz méltó?”

— A túlzottan magas kívánalmak, vagy éppen az alacsonyra állított „mérce” elkedvetleníti a kórustagokat. A KOTA aktivistái — több százan vannak — ismerik a kórusokat: hangjukat, repertoárjukat, zenélési kedvüket. Tanáccsal, javaslattal segítenek. Igen sok kórusfesztivált rendeznek az országban, a világban — amelyen hasznos részt venni. Sok énekkar nem mer vállalkozni, pedig megtehetné. Az ilyeneket ösztönözzük. Persze az is előfordul, hogy azt tanácsolják, várjanak még. Máskor a repertoárjuk kialakításához adunk tanácsot, konkrét segítséget.

— A KOTA azonos nevű újságjának ilyen irányú munkáját ismerjük. Információkat ad, bemutatja a kórusokat, zeneszerzők műhelyébe is ellátogat. Más segítséget is kapnak?

— Igen a hivatásos, vagy

félhivatásos énekkaroktól.

Űj műveket tanulnak be és bemutatót tartanak a kórusoknak. A hangversenyt magnószalagra veszik, tehát ha megtetszett a mű, nemcsak a címét és a kottáját vihetik haza —, hanem az előadást is. A betanulást segíti, ha időnként meghallgathatják, — hogyan is adták elő a legkiválóbbak.

— Ez nem azt jelenti, hogy azonoos műsorral lépnek fel majd a kórusok?

— A rádióban aok kórus'

szerepel, na meg a rendszer rés kórustalálkozók a meg-' mondható) annak, hogy ilyen veszély nem fenyegeti aa énekkarokat. t

— Ki szervezi, rendezi <t'

kórustalálkozókat, fesztig'

válókat? j— A „házigazda” mindig

más. Szombathelyen például hagyománya van a munkásdalos találkozóknak, ma is' rendszeresen megtartják! Gazdája a város, a város minden társadalmi szervezete. Miskolcon csak most kéz-*1 dődik el a remélhetőleg sij-' keres sorozat. A Nagy Ok-' tóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának köJ szöntésére szerveznek ifjú«» sági kórustalálkozót. A találkozó helye a Sportcsarnok lesz, mert az ország szinte minden ifjúsági karára ezá*} mítanak. )

— Szakmai „továbbképJ

zés?” >

— Szeretnénk elérni, hogy

minden kóru6tag tudjon kot-" tát olvasni. Van is ilyen igyekezet a kórusokban. Af pedagógusok énekkarában például a kórustagok a saját) iskolájukban karnagyok! vagy esetleg szakfelügyelő tanárok. így, amit egy-egy pedagógus énekkar elér, — ez sok-sok kórus előrelépés sét is jelenti. ;

Ma már rendszeressé váW tak a vasárnap délelőtti mű-' zeumi hangversenyek. Ai1 párt közművelődési határo-' zatának nyomán a Nemzeté1 Galériában is szerepelned kamaraegyüttesek, kórusoké egy-egy órás műsorral. Ai1 hallgató néző, tárlatlátogat tfl is egyben. A hangversenyek-» nek nagy sikerük van. Egy? évre előre már tudjuk előre! melyik kórus szerepel. S az-* óta más múzeum ‘is jelentke-» zett hasonló igénnyel. A be-* mutatott művek pedig egy) kicsit mindig a kiállított tárgyakhoz kapcsolódnak — kó4 rusnak is, hallgatónak is ér-> dekes „művészettörténet” ezj

Kálmán Györgyi j

6£RLö'CS£R MIKLÓS r

e€efie

— Ady Endre élettörténete —

7.

Ilyen kilátással — bár

az előfizetőktől összegyűjtött nyomdaköltséget már elköltötte — szívesen tért vissza 1898 szeptemberében a hajdúsági cívis központba.

Első debreceni időtöltéséhez képest sokkal céltudatosabban szervezte meg életét, miután ismét elfoglalta he-, lyét a joghallgatók körében. Erős közéleti hajlamai a politikára terelték figyelmét, más igazán nem is érdekelte, mint az irodalom és a közügyek. Szellemi érettsége, széles látóköre, társadalmi érzékenysége messze meghaladta a Jogászbojtároktól elvárható mértéket, természetes hát, ha feszélyezték az akadémia keretei. Zilahon belekóstolt az önálló, véglegesen felnőtt életbe, s Debrecenben is ehhez tartotta magát, hiába ígért apjának fiúi engedelmet.

Hallgatóként főmunkatársi címmel ruházták fel a Debreceni Főiskolai Lapoknál, s már szeptember végétől hivatásos újságíró lett a Debreceni Ellenőr című napilapnál. Igaz, csak volontőrnek alkalmazták, ami annyit jelentett, hogy kedvére dolgozhatott, a zsurnaliszták kollégának ismerték el, de fizetést egy vasat sem kapott Mégis döntő lépés volt ez egyre gyorsuló, majd pedig a halhatatlanságba torkolló pályáján.

Büszke volt tollforgató mivoltára, s akárhányszor szükségessé vált aláírása, soha el nem mulasztotta a neve alá biggyeszteni, hogy hírlapíró. 1898. december 19- én végleg megvált a jogakadémiától és a kormánypárti Debreczeni Hírlap belső munkatársa lett. Erről a lépéséről később Így emlékezett ’ meg: „.. mikor mint

debreceni jogász beálltam egy újság redakciójába, szegény mártír édesanyámon kívül mindenki elmondta az elvégeztetett-et. A hirlap- * íráshoz régtől ápolt s titkos írói, költői ambíciók juttattak el.”

A szerkesztőségben szinte semmiért, legfeljebb éhbérért fantasztikus erőkifejtéssel dolgozott. Életre-halálra összekötötte sorsát a nyomtatott betűvel, az újsághasábokon vívandó politikai, társadalmi küzdelmekkel. Választása végleges és visszavonhatatlan volt. S bár tudta, nem egy lesz ő csupán a sok újságíró közül, hanem riporterként, publicistaként Is üstökös, a középszerűeket

megszégyenítő türelemmel, gürcölő szorgalommal, elnyű- hetetlen betürobotos módjára állt helyt a kötelességben. A néhány soros híreket éppúgy fontosnak tartotta, mint a terjedelemre tekintélyes cikkeket. Zokszó nélkül végezte a legszürkébb szerkesztőségi munkákat, az úgynevezett napi favágást, szükség esetén nyomdában töltötte az esti órákat, pedig a társaságtól való távoliét, az Arany Bika nélkülözése igencsak nehezére esett.

Fajsúlyos egyéniségének

megfelelően eltökélten küzdött jogos elismeréséért. Nem ízlett neki az alkalmazkodó kormánypártiság, ezért 1899 tavaszán a függetlenségi Debreczen-hez szerződött. Néhány koronával a fizetése is javult, de jövedelme ekkor sem lett több havi húszhuszonöt koronánál. Sovány pénzecske, kevesebb a temesvári díjnoki zsebpénznél, ehhez mérten megalázó szegénységben élt, tele krajcá- ros gonddal, adósággal.

De éltette benne a reményt első kötetének közeli megjelenése. A Versek kiadását ugyanis elvállalta hitelben a Hoffmann és Kronovitz nyomda. Sokat jelentett a kiadó bizalmának megszerzéséhez, hogy sikerült előszót íratnia könyvéhez Ábrányi Emillel, aki akkoriban a legtekintélyesebb hivatalos költő volt. A Kisfaludy Társaság tagja, országgyűlési képviselő, a Budapesti Napló illusztris belső munkatársa. Meleg ajánló sorait mintegy előlegként vette tudomásul a tipográfus cég. Bizodalmát az Is erősítette, hogy Kis József híres irodalmi lapja, a Hét közölt néhány verset Ady Endrétől.

A fiatal zsurnaliszta energiabőségéből arra Is futotta, hogy. egyre inkább radikális munkássága mellett sűrű* magánéletet éljen. Továbbra sem vetette meg a borozgató helyeket, emellett nagy buzgalommal forgott művészeti; főképp színházi körökben. Szeretett hódolni a színésznőknek, suttogva éppúgy! mint írásaival a nyilvánosság előtt. Lovagias hajlama miatt párbajba keveredett; Gerébi Pál földbirtokos huszártiszttel, aki jelenlétében sértő megjegyzést tett egy általa pártolt színésznőre.'1 Párbajoztak, s érthetően Ady húzta a rövidebbet, hiszen Gerébi egyenesen krakéler volt, szerette fitogtatni kardforgató tudományát. Közismert volt például, hogy Nagyszebenben egymás utáni három szász tisztet skalpolfc meg, Adyval különben cim- boraságot tartott, ennek köszönhető, hogy a poéta vi-' szonylag kevéssel megúszta. Fején, mellén így is véresen sebesült, és bekötözötten állt* ki verseit szavalni a Csokonai Körben.

Épp az affér idején érkezett Debrecenbe Ady Lőrinc, hogy tisztába jöjjön fia helyzetével. Képzelhető, miként reagált a tapasztaltakra az érmindszenti puritán gazdálkodó. De hasztalan próbálta a maga szájaíze szerint befolyásolni fiát, azt választott útjáról le nem téríthette. Ugyanakkor látnia kellett, hogy a jogászkodásnak örökre hátat fordító Ady Endre mily emberfeletti robottal áll' helyt vállalt munkájában. Jószerével egyedül tartotta vállain a lapot, napi 14—16 órákat robotolt a szerkesztő-]' ségben. Tudomásul véve d megváltoztathatatlant, Ady; Lőrinc harag nélkül, bár ke-1' serűen tért vissza a Szilágy-! ságba. i

(Folytatjuk.)

I