Népújság, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-23 / 250. szám

Bábműsor csak felnőtteknek! Harlekinék premiere Egy amatőr színjátszó cso­port egyik főpróbáján a lát­szólagos fejetlenség, a sok javítás, igazítás, akadozás hatása alatt barátom, aki ven­dégként volt jelen, könnyel­mű kijelentésre ragadtatta magát: — Ha ebből holnap este bemutató lesz, én megeszem a kalapomat. Barátom és a kalap sorsa ezzel megpecsételődött volna, ha valóban állja a szavát. Mert sem a bemutató, sem a siker nem maradt el. Nem ritka jelenség ez amatőr mű­vészeti együttesekben — az amatőr jelző nem minősítő, csak arra utal, hogy az adott művészeti ág művelői nem főhivatásban, nem pénzért igyekeznek másokat szóra­koztatni. Szabad idejükben készülnek, képezik magukat, fejlesztik tudásukat, hogy kö­zönség elé léphessenek. Az egri Harlekin Báb­együttes is amatőr. Tagjai a hét végén még lázasan ké­szültek a hétfő esti, felnőt­teknek szóló műsor bemuta­tójára. Néhányan maradék szabadságukat felhasználva varrták az Üttörőházban a színpadi függönyöket. Mert ők mindent maguknak készíte­nek. Mint a példa mutatja, nem csak a bábokat. Olyan kellékeket is, amiket ha len­ne rá pénzük, megrendelhet­nének, hiszen a függönyvar­ráshoz nem kell bábos szak­értelem. Ha pénz nincs is, van lelkesedés, s ha ez van, akkor nem lehet akadály. A régvárt hazai bemutat­kozás az egri felnőtt közön­ség előtt nem maradhat el. Nemrégiben, külföldi és ha­zai sikereik után íródott ri­portunk még azokkal a kér­désekkel ért véget, miért nem láthatók ők Egerben, miért nem juthatnak fel ön­álló est keretében a Gárdo­nyi Színház színpadára? Az akkor megválaszolhatat­lan kérdést most késő lenne boncolgatni. örvendetes tény, hogy a Műsorrendező Iroda alkalmat teremtett a Finnországban, Algériában, Csehszlovákiában, Pécsett és Budapesten már sikerrel ját­szott felnőtt darabok előadá­sára. Kissé furcsa, hogy ennyit kell emlegetnünk a bábmű­sor felnőtt jellegét. Mintha elfeledtük volna, hogy a bábjáték születésekor nem elsősorban gyerekekhez szólt, s hogy sokáig a vásári nép­szórakoztatás egyik népszerű ágaként virult, közeli rokon­ságban a commedia dell’arte játékkal. Hogy Harlekinék itt keresték a forrást, arra nevük is utal: Harlekin, avagy olaszosan Arlecchino a commedia dell’arte legje­lentősebb komikus alakja. Ef- felé a szórakoztató műfaj fe­lé kacsintgattak mindig a Harlekin együttes műsorai, így a hétfői bemutató egyes részletei is, hasonló vidámsá­got ígérnek. Természetesen áthangszerelve mindent saját elképzeléseik szerint. Jelvé­nyük ezt a kettősséget szim­bolizálja. A kéz a bábot, a bohócfej Harlekint — aho­gyan ezt tervezője, Lovassy László egységgé alkotta. S hogy miért kerül a figura minden kiadványukra, pla­kátjukra piros-kék színben? Ugye nem kell ezt az egriek­nek külön is magyarázni? És bizonyára ahhoz sem kíván­tatik kommentár, hogy a majdnem másfél évtizede alakult együttes első felnőtt bemutatójára már elővétel­ben elkelt minden jegy. Magyar filmek a nemzetközi fesztiválokon A magyar filmgyártás a következő hetekben több filmalkotással vesz részt nemzetközi fesztiválokon. Az NSZK-beli Oberhau- senben október 24-től a nem­zetközi sportfilmnapokon Csőke József „Visszatérés" és Magyar József „Csak az aréna?” című alkotásai kép­viselik a magyar színeket. A fesztiválon ott lesz mindkét film rendezője. Teheránban — október 31. és november 7. között — az immár hagyományos nemzet­közi gyermekfilm-fesztivá- lon Dargay Attila „Ludas Matyi”-jával vesz részt film­gyártásunk. Novemer 2. és 9. között a francia főváros II. nemzet­közi filmes seregszemléjén a magyar filmbemutató soroza­ton Szász Péter „Szépek és bolondok”, Dárday István „Jutalomutazás”, a Szörényi Rezső „Tükörképek”, András Ferenc „Veri az ördög a fe­leségét”, Gyöngyössy—Ka- bay „Két elhatározás” Bódy Gábor „Amerikai anzix” és Lányi András „Segesvár” cí­mű játékfilmjeit, valamint Surányi András „Két fény­kép” és Soós Mária „Portré- film” című rövidfilmjét lát­hatja a közönség. A versenyfilmek között Párizsban bemutatják Mészá­ros Márta „ök ketten című játékfilmjét. A magyar kül­döttségnek Mészáros Márta mellett többek között Kende János operatőr is tagja lesz. A november 4-én kezdődő, több mint két hétig tartó chicagói nemzetközi filmfesz­tivál yersenyprogramjában öt magyar film szerepel: a játékfilmek versenyében Sándor Pál „Herkulesfürdői emlék”, a rövidfilmek ver­senyében Szoboszlay Péter, Gémes József, Jankovics Marcell és Szórády Csaba egy-egy produkciója. A no­vember 14. és december . 1. l$ö.?;ött megrendezésre kerülő XXI. londoni nemzetközi filmfesztiválra egy - magyar játék-, illetve rövidfilmet — Mészáros Márta „Kilenc hó­nap”, illetve Szórády Csaba „Rondino” című alkotását hívták meg. Mészáros Márta néhány napig ezen a feszti­válon is részt vesz. Délben üresek az éttermek! Ebéd az iskolásoknak (virágh) (MTI> Ilarlekinck „civilben”, ahogyan a színházban sosem látha­tók, mert vagy paraván, vagy a „fekete színház” rejti el Őket, vagy marionett bábokat mozgatva maradnak a hát- . térben. (Fotó: Pilisy Elemér) — Ady Endre élettörténete — A gyárak, az üzemek ele­mi kötelességüknek tartják, hogy gondoskodjanak dolgo­zóik munkahelyi étkezésé­ről. Nemcsak megszervezik az étkeztetést, hanem a költ­ségekhez is hozzájárulnak. Vajon miért nem vált ez ha­sonlóképp természetessé az iskolákban, miért nem kap­nak ebédet a diákok? Illetve: miért csak korlátozott szám­ban kaphatnak? A fővárosban, ahol az or­szág egyetlen szakvállalata, a Gyermekélelmezési Vállalat működik, még úgy-ahogy ellátják az iskolásokat. A többi között erre is szá­mított, épített a Miniszterta­nács, amikor úgy döntött: 1980-ig 45—50 százalékra kell növelni a szervezet étke­zésben részt vevő diákok arányát! A kormányhatározat végrehajtásáról a napokban együttes irányelvet adott ki a Belkereskedelmi Miniszté­rium, az Oktatási Miniszté­rium és a Minisztertanács Tanácsi Hivatal, ayiely — a több) között — ugyancsak a pedágógusok aktívabb közre­működését igényli. Arról van ugyanis szó, hogy akad egy átmeneti, de kézenfekvő megoldás, amely o «1. október 23.. vasárnap a tantestület közreműködése nélkül keresztülvihetetlen. Az iskolák nagy részében nincs konyha, ebédlő, akad vi­szont sok jó étvágyú gyerek. Másrészről a városokban, községekben vannak nyilvá­nos vendéglátóhelyek — konyhák, éttermek — dél­ben tekintélyes szabad kapa­citással. Ahhoz, hogy ez a kettő — a kereslet és a kí­nálat — összetalálkozzék, nem kellene más, mint hogy a tantestület megszervezze az ebéd árának befizetését, a pénzt eljuttassa az étterem­be, és egy-két vállalkozó szel­lemű pedagógus elkísérje a diákokat ebédelni. A tantestület, a pedagógu­sok jó szándékára, aktivitá­sára tehát nagy szükség van. Rajtuk múlik egy másik, az irányelvben szereplő javaslat megvalósítása is. Eszerint azokban az iskolákban, ahol több étkezőhely van, mint amennyi napközis gyerek, le­hetővé kell tenni, hogy a napközibe nem járók is ebé­delhessenek. Mint az egyete­mek, főiskolák menzáin. A határozat egyébként gondoskodik arról, hogy idő­vel szerte az országban olyan, nagy báziskonyhák, önkiszolgáló éttermek épül­jenek, amelyek a menü ösz- szeállításában is tekintettel lesznek az életkori sajátossá­gokra és megfelelően kiszol­gálják a csákókat. Gál Zsuzsa 23. Komolyan foglalkoztatta a szakítás szándéka, ám még erősnek bizonyult a kötés. Szerette Lédát, ha menekült előle, akkor is. Naponta jöt­tek a hírmondó levelek I éda állapotáról a Magas-Tátrába. Bölöni a maga lelki alkatá­nak megfelelően szelíd, bé­kítő, bajt elsimító modorban fogalmazott, Szüts Dezső vi­szont szellemes-gonosz kot- nyelességgel kuszálta össze még jobban az amúgy is zűr­zavaros helyzetet. Adynak még a Magas-Tátra is közel volt Budapesthez, semmi hírt nem akart megtudni a Grün- wald-szanatóriumból, ezért váratlanul Debrecenbe uta­zott, ahol Oláh Gábor és más helybeli barátok < apasá­gában kiadósat mulatott. Még a Hortobágyon, a hídi csárdában is megfordult, pe­dig mi sem állt tőle távo­labb, mint az akkoriban ala­posan elkoptatott pusztai ro­mantika. Nyugtalansága ha­mar tovább űzte Debi *een- ből. Érmindszenten kötött ki, ahol mindig a legbiztosabb menedékre lelt, de itthon épp a biztonság nyugalma, a szellemi elszigeteltség kibír- hatatlansága fojtogatta. Neki nyüzsgés, kavargás, város-, bán lelhető izgalmak kellet­tek. Addig-addig menekült örvénylő kedélyével Léda elől, hogy szeptember elején visszatért hozzá. Elcsende­sedtek, megbékültek, lega­lább egy időre. Léda el­hagyta a szanatóriumot, Ber­ta húgához, a Koronaherceg — ma Petőfi Sándor — utca 6-ba költözött, ahol húgának elegáns kalapszalonja volt. Október 20-án annyi viasko- dás után mégiscsak megnyu­godva tért vissza Párizsoa. A túlhajszolt életről e?t követően sem tudott lemon­dani Ady. Sokat köszönhetett Brüll Bertának: a Korona- herceg utcai lakás biztos me­nedékévé vált, kényelem, ro­koni gondoskodás vette kö­rül. Telefon is volt a lakás­ban, innen tartott kapcsola­tot barátaival és a szerkesz­tőségekkel, elsősorban a Nyu­gattal és a Népszavával. Rossz fogaival sokat bajló­dott, nélkülözhetetlenné vált az alaposabb kezelés. Rette­gett a fizikai fájdalmaktól, de szerencsére az ép 4 ly ki­tűnő barát, mint amilyen ügyes fogorvos Madzsar Jó-* zsefre bízhatta magát. Épp a fogsor reparálása miatt kény­szerült gyakori • szobafogság­ra. Gyomorbántalmak miatt is szenvedett, Hiába lett meg érte mindent Brüll Beria, egészségileg megint lerom­lott, emiatt hosszabb piher Rövid a szalonna...? Levél egy pályakezdő óvó nénihez Kedves óvó néni! Amikor majdnem elsírta magát az asz« Atalsarkon, merthogy falura vetődvén indulása hónapjait ide* ' geiiség, -ínség, hiányok nehezítik, kicsit csodáltam a dolgot. Mi több: belül kicsinylön megmosolyogtam. „Ö, zöldfülű! Azt hiszed, harmincegynéhány év alatt mindent elvégeztünk? Feltörtük a több évszázados közöny dióhéját? Az új poszto­tok kishitűségét, félelmét, máskor számító önigazolását? Az üres magyarázkodást minden miértre? S immár kivetnivaló, türelmetlen akarás, olcsó többrevágyás, ami szívedben munkál?” Szerencsére idővel csillapul a hirtelen hév, s kézbe kerül a mérleg, ami jogos jusst és oktalan tagadást serpe* nyőbe vet. Így voltam, így vagyok mindmáig kicsit szomor­kás találkozásunkkal. S amikor e levélbe fogok, nem tudó!; mást mottóként a megszólítás alá jegyezni, mint hogy: ne csihadjon, óvó néni, mert a többiért perelni jog és köte­lesség. Többért. Igen, amit gyermekeinek, fogadott és szerző­dött kis emberfiainak kíván. Nem dnös érdekből, de önma­gát vetítve a három-négyévesek szembogarának csillogásár ba. Az igényt és igényességet, hogy Hort, Csány, Lőrinci, Apc megannyi kicsinye az óvodában olyan startot vegyen, ami fölemeli majd a városok nyújtotta teljesítmény, tu­dástöbblet magasáig. Kérdezett is, óvó néni! Hogy miért a hivatali elodázás, a szuvas ígéret? S hogy hol lakozik végül a megértés, a szenvedélyes kötelességtudat a jövendő társadalmát jelző palántaemberkékkel szemben? Emlékszik, mit mondtam kél szőlőmárka között, s szürcsölvén feketéket? Ne alkudjon senkivel, semmiért. Kopogtasson, ahová elviszik könnyű- léptű lábai. Méltatlankodjék, ahol csak méltatlanul eltekiiir fenek álma-reménye felett. S azoknál, akik egy falucska száznál több emberfiókájának értelmi gazdagodását vetik alá a kényelemnek, a tunya tűrésnek. Most, napok múltán sem tudom máshová irányítani, mint a papoló, patópálos aktatologatókhoz. A minden jogos jusst anyagi ínséggel kivédő, másra testáló szövetkezeti gazdákhoz, áfész-fönökökhöz, a gyakorta megértőbb, segít tőkészebb maszek kisiparosokhoz. De kiváltképpen a közt ségi párttitkárhoz! Előbbiek talán csökkentének gondján, játékot és demonstrációs tárgyakat eszkábálnak, vagy ki­rándulásaikat patronálják, netán újra vakoltatják az omló óvodafalat. A titkár, a helyi pártalapszervezet viszont — hittel hiszem — sarkára áll majd, s a társadalmi igény szavával mielőbb beteremt valamennyi kívánnivalót. Mert­hogy nélkülük tét nélküli starter Jani, Palkó, kis Zsuzsánna, és marad az. évszázados szellemi hátrány, amit cicoma, tuk- rösifházfal, jól svájfolt temetői kripta sohasem pótol. De buzgása, bizonnyal, megnyit olyasféle magasabb „bukszákat” is, amelyek legalább egyetlen státusszal növe­lik száznál több csemete mindennapi szellemi ellátásának feltételét, s minden falubéli óvó nénik jutányos megbecsü­lését. Vagyis megszűnnek az ingyen túlórák, amiért le a kalappal. Vége szakad a délutáni, hatvan-hetven fős, kényr szerű „gyermekőrzésnek”. S főként a megalázó kuncsorgás- -nak, kérincsélésnek, amiért a helybeli termelőszövetkezet, az áfész, a tanács éppen úgy restellkedhet, mint aki mind­máig nem kondított harangot e veszedelem ismeretében. Hosszú az úristen, rövid a szalonna. Proletár költőt idéztem közeles hűséggel. S amikor a mondat lényegét, az ellentétpárt boncolva befejezem hevenyében rótt írásomat, kívánom a „lopott” szöveg korszelleméhez illő módosulását Miszerint a rövid szalonna nálunk megtoldható az igaz szándék, az igaz akarat jószagú kenyerével, közösségi vágya beteljesültével. Ebben bízva, ehhez kívánva kis türelmet, de nem farizeus tűrést, üdvözli tisztelője: Moldvay Győző nőre hazautazott Érmind- szentre, Részben az elzártság ellen- súlyozására, részben a tény­leges teendők miatt sűrű, sokfelé ágazó levelezést foly­tatott. A tényleges teendők legfontosabbika a Minden titkok .versei új kötetének küszöbönálló megjelenése volt. Izgatott levélváltásokra adott okot a részletek tisztá­zása. Ady a bizalmatlanságig aggályos volt köteteinek sajtó alá rendezésekor. Izgatta minden semmiség, mert 'azt akarta, hogy kötetei küllem­re is tökéletesek legyenek. Az efféle, szeszélyekbe hajló igényeit soha nem tudták kielégíteni. Ezúttal is szinte dühödten panaszolta el kifo­gásait a kötet küllemét ille­tően. „A Nyugat tekintetet kiadóhivatalának Budapest. Kedves Uraim, megszégyenítve és meg­gyalázva kaptam legújabb verseskönyvemet. Így meg­csúfolni valamit csak akarat­tal lehet: Hitvány, ízléstelen, rongy, tele sajtóhibáKkal még a címekben és dediká­lásokban is. Én rá se tudok nézni, nem vállalom, utálom. Azonban mint minden új könyvemből, ebből is kére'j egy szép puha fekete borkő* tést, lehetőleg gyorsan. Vég­telenül bánt ez a lekicsiny­lés, ez a megcsúfolás. Egyéb­ként is csupa indolenciát lá­tok. A jegy, a vasúti jegy dolgában semmit sem írnak. Pedig alá kellene írnom a fényképeket, ha ugyan ki nem akarnak hagyni. Az új Nyugatot sem küldték. Küld­jék el, s küldjék el a két leg­utolsó Nyugat számot a Ko­ronaherceg-utca 6. sz. alá Mlle. Gilberte részére is, A Tanulmányok-füzetet kará­csony után majd fönn össze­állítom. A/, új Nyugat szám­ba feni fogok valamit, bár beteg vagyok, s undorodom önmagámtól, s a Nyugattól egyaránt. Szerető üdvözlettel Ady Endre. Ér-Szentkrály, 1910. dec. 20.” Költői működését növekvő bizalmatlansággal figyelték a hivatalos körök. A duk- duk affér lezajlásával vég­legesen és visszavonhatat­lanul a konzervatív kor­mánypolitikával szemberí álló liberális, radikális világ­nézet mellett kötelezte el magát Ady, sőt a Népszavá­ban közölt versei bátor for­radalmi hangot ütöttek meg, magáénak vallva a proletari­átus ügyét, ha teoretikusan nem is, de érzelmileg-erköl- csileg feltétlenül. Éppen az- időben, amikor új kötete ügyében levelezett Érmind- szentről, maga Tisza István miniszterelnök nyilvánította ki, milyen a hivatalos véle­mény. Igaz, kijelentése bi­zalmas körben — 1910. no­vember 8-án — hangzott el, de irányt, állásfoglalást je­lentett a magas beosztású fültanúk számára. A kon­zervatív gróf-politikus, a költő által „geszti bolond”- nak nevezett bihari diktátor ezt mondta: — Ady és a Nyugat levél- tetűk a magyar kultúra pál­mafáján. Nincs rá adat, de cseppet sem valószínűtlen, hogy Ady tudomást szerzett erről a becsületsértő kijelentésről. Tisza István volt az egyet­len ember, akit gyűlölt. De nem is akárhogy: tajtékoz­va, elkékülve. Ez annál drá­maibb, mert Ady valóban nem termett személyeskedő gyűlöletre. Tudott lenézni,' lesajnálni, kigúnyolni, fölé­nyesen megsemmisíteni, da gyűlölni egyedül Tiszát 'ud« ta. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents