Népújság, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
ÍMMAMAamma/vv\\\\wv\. ■Sl Korunknak is igénye Az udvariasság v Goethe szerint, nincs olyan udvarias külsőség, aminek ne lenne valami mélyebb erkölcsi alapja: nagyjából ugyanezt fejéri ki Emerson, amikor az udvariasságot „a magot hozó erény” termésének nevezi. De nemcsak abban a korban, hanem mindenkor, és nemcsak a kiváltságosok körében, hanem minden rétegben éltek és élnek a törvényeknél is szigorúbb, az étet apróbb rezdüléseit szabályozó szokások, amelyek jelentőséggel bírnak, mert abroncsként fogják össze az emberek életét, és csak akkor válnak nevetségessé, ha belső tartalmuk végképp elveszett ... A szokásrend valóban erkölcsi tartalmakból táplálkozik. és lényegében akkor változik, ha erkölcs és forma efíymással ellentétessé vált. Gyors változások korában éterén, a lét mozgásait nehezen tudják követni az olyan ,Jassan mozgó alakulatok”, mint az életmód formái és szokásai. A társadalmi rétegek lebomló válaszfalai is bizonytalanná teszik az embereket: most aztán melyik réteg szokásai maradandók, vagy miként jön létre a hagyomány jó, megőrzésre érdemes részéből, s a változott életmód kívánalmaiból valami új? Hiszen egyszerűségre és őszinteségre törekszünk, s olyan formákra, melyek az emberi szolidaritást és kollektivitást fejezik ki. Miközben emez új szokások kibontakoztatásának cselekvő tanúi vagyunk, nem szabad elfelejtenünk: a társadalom alapközössége a család, s ha ebben a legszűkebb körben formabontás ürügyén a formátlansá- got honosítjuk meg, becsempésszük a bomlás olykor végzetes elemeit is. A formák ugyanis fegyelmet követelnek, s ez a fegyelem az élet minden területére kihat. Otthon az ember kényelemre, elengedettségre vágyik, összeegyeztethető-e ez a formák szigorával, s az előbb említett fegyelemmel? Minden bizonnyal mellőzni fogjuk a sötét öltönyt, 6 az estélyi ruhát mindennapi, konyhában elköltendő vacsoránkhoz. De a konyhában sem ajánlatos alsónadrágban, hiányos öltözetben, borzasán, borotválatlanul, gondozatlanul megjelenni. Valamire való háziasszonya konyhába lépés előtt is csinosít magán, kis púder, kölni nem hiúság, hanem egymás megbecsülésének jelé. (Különben a hiúság elmarasztalása is merő ostobaság: csak emberszeretetünk bizonyítéka, ha szépek akarunk lenni, elvégre nem mi nézzük saját magunkat, hanem mások minket.) Nem szólva a tisztaságról, ami alapvető kötelesség, elvégre a modern kis lakásokban olyan közelségben élnek a családtagok, hogy ez elemi törvény elmulasztása valóságos vétek. S ha tárgyaink, eszközeink, környezetünk harmóniájára törekszünk létezik-e jellemzőbb, árulkodóbb tükre személyiségünknek, mint az általunk berendezett otthoni), nem kötelezó-e ennek keretei között az udvarias előzékenységgel áthevített viselkedés? A szeretetteljes üdvözlés érkezéskor, távozáskor, az őszinte érdeklődés egymás dolgai iránt, s a kívül hagyott rossz kedv — elvégre a családtag is ember. És a szó a cselekedetekben ölt testet: illendőnek nevezhető-e például a családapa viselkedése, ha bár mély részvéttel, de mozdulatlanul elnézi felesége cipekedé- sét, bajladozását, ezzel is hangsúlyozva, hogy ő a „családfő”. „Az én házam az én váram” — mondja az angol. Holott a mi hagyományaink szerint a ház, s a szív nyitott, s csak az húzódik sáncai mögé, akinek rejtegetni valója van. Elzárkózni tehát nem ülik, s nem is jó. De máshoz bármikor belépni, épp úgy illetlenség. A legnyitottabb szívű, s otthonú családban is dolgozó emberek laknak, tanuló diákok, beteg öregek is lehetnek a háznál, és ez az erőd, csak amolyan „minivár”, falai papírvékonyak. Tehát jogosan kívánhatjuk legszeretettebb vendégeinktől is a bejelentést (kivált városban); ekkor vagy altkor jönnek, hogy elintézvén dolgainkat, valóban örömünkre szolgáljon a látogatás. (Ez a szükségszerűség épp ellentétes a korábbi szabályokkal: hajdanában nem illett a rövid látogatást jelezni, mert ez a háziasszony „felkészülésének” kikövetelésével volt egyértelmű. Vendégségnek, ünneplésnek a hajdani előírások szerint étéi lei-itallal kellett megadni a módját, 6 ez a szokás máig is él. Holott az ünneplés célja nem a vendégek tejben-vajban fürösztése, hanem az együttlét. Az étel-ital pedig csak annyi legyen, amennyi az együttléthez kell, de ne lépje túl az ésszerűség korlátáit. Mi keü a boldog, vidám családi élethez? Összetartozás, szeretet, békesség. Minden, ami ezt kifejezi, jelképezi (hiszen minden cselekedet, önmagán túl jelképez is valamit), az egyben illő is; minden, ami ezzel ellentétes: neveletlenség. Nem lehet minden mozdulathoz receptet adni, de ha minden mozdulatnál erre gondolunk, recept nélkül sem tévedünk el. A dolgok lényege: az egymás iránti figyelem. Figyeljünk egymásfa, egymás gondjaira, örömeire, vágyaira. Amíg ez a figyelem megvan, addig nincs baj. Jól vigyázzunk rá, hogy el ne aludjék, őrizzük, mint őseink valaha a tüzet ■ ’ >’oy Evj | DISPUTA | VWVWWWWVWWVWWWWWWWWWVWWW^W/WWWWWWWWWWWWWVWN^WAA^/WWWVWVWNAWWWNAAMAAAAAMAAAAAAA/W £ Milyen lesz a jövő iskolája? Beszélgetés dr. Kedves Ferenc tanszékvezető egyetemi docenssel (Fotó: Szeleczky Zoltán) Q téma a diákokat, a pedagógusokat és a szülőket egyaránt foglalkoztatja. Érthető is. hiszen megkezdődött, illetve a következő tanévben folytatódik az új tantervek bevezetése. Az érdeklődők — többek között — arra szeretnének választ kapni, hogy miként közelit az iskola az élethez. Erről a valóban izgalmas témáról, s a közeli és a távolabbi jövő oktatásáról beszélgetett munkatársunk dr. Kedves Ferenccel, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanszékvezető docensével, aki e kérdéskör alapos ismerője, hiszen éveken át a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének közoktatási bizottságában tevékenykedett mint a természettudományos albizottság titkára, s így részt vehetett a hosszú távra szóló ajánlások kidolgozásában. Iránvtű az eligazodáshoz — Milyen elképzelések vezérelték önöket munkálkodás közben? — A holnapok mást, minőségileg többet várnak az ifjúságtól. Ne arra pazarolják idejüket, hogy tényadatok ijesztő tömegével terheljék emlékezetüket. Annál is inkább, mert ezek zöme napjainkban, a tudományos-technikai forradalom korában hihetetlenül gyorsan elavul. Ráadásul az ismeretek dzsungelében eltéved az, akinek nincs tájolója, amely a helyes útra térítené. Nos, ezért kell a diákokban, kialakítani az eligazodás határozott készségét. Tanuljanak meg gondolkodni. Szemléljék a valóságot egészében, s ne mesterségesen részeire szabdalva. Különböztessék meg a fontost a lényegtelentől. Ne biflázzák, hanem önmaguk fedezzék fel az összefüggéseket, a törvényszerűségeket. A teremtő légkört, az alkotás örömét adjuk meg nekik. Az ezredforduló valamennyi oktatási intézménye a nyelvi-kommuni- kációs, a matematikai, a természettudományos, a történeti — társadalmi és politikai, az esztétikai, a testi, a technikai nevelés központja lesz. Ezt a hét kört jelöltük ki, s ez beszédesen jelzi, hogy ebben a megközelítésben elmosódnak a hagyományos tantárgyak válaszfalai. — A lexikonokban kétségkívül mindent megtalálhat az az ifjú. aki ért használatukhoz. Mégis: képtelenség folyvást a kézi- könyvtár köteteit lapozgatni. mert a huzamos tájékozódás elnyújtja a tudás- szerzés folyamatát. Mi erről a véleménye? — Ettől felesleges tartani, mert bizonyos alapra szükség van ahhoz, hogy ráhelyezhessük az értelem tégláit. A nélkülözhetetlen szabályokat mindenképpen el kell sajátítani, mert különben senki sem jut semmire. Csak azt hagyjuk el, ami a boldogulás szem- nontjábó! mellőzhető. Newton meglátásai a fizika, Szofoklész drámái a világ- irodalom alappillérei. Egyszóval: szilárd fundamentumot kell nyújtanunk. Méghozzá úgy, hogy a tankönyvekből könyörtelenül, drákói szigorral száműzzük a huszadrangú adalékokat. Két szakaszban — Az előbb említett elvek hogyan tükröződnek, a bevezetendő tantervekben? — Tulajdonképpen két szakaszról van szó. Az egyik rajtja az idei, valamint a következő tanév. Mi nem részletekbe menő, hanem átfogó javaslatokat kínáltunk, ezek zöme természe-, tesen beépült az új dokumentumokba Is. Kevesebb lesz az anyag, de — eltérően a korábbi gyakorlattól — mennyiségét nem kilóra csökkentik. Hadd érzékeltessem ezt a hatodikos fizika — a könyv már elkészült, s egyik bírálója én voltam — példájával. Az alapfogalmából és törvényekből egyet sem adhattunk fel, mert a jelenségek kapcsolatát, egymásra hatását csak így foghatják fel a gyerekek. Kísérletekre viszont az eddiginél jóval több alkalom adódik. A lányok és a fiúk élvezik az önállóságot, s ha tévedések árán is, de ők bukkannak rá a lényegre, akkor az sokkal inkább tudatukba rögződik, mintha a tanár közlését jegyeznék meg, magolnák be. örülünk annak, hogy az Országos Pedagógiai Intézet is számított ötleteinkre, s igényelte véleményünket, mert a közös töprengés megbízható eredményt produkál. Körülbelül ,a nyolcvanas évek második feléig tart az első szakasz. Az új nézőpontú óvodai oktatásra épül, s a fokozatosságot szem előtt tartva terjed tovább az alsó, a felső tagozatban és a középiskolákban. A következő ütemben — az ezredforduló előtti évtizedben kerül sor az MTA bizottsága által összeállított irányelvek még következetesebb érvényesítésére. Ez nem valamiféle mindent megváltoztató reform lesz, mindössze józan, megfontolt módosítás azért, hogy a 2000- ben iskolapadban ülők majdan választ adjanak nemzedékük nagy kérdéseire. Ki csak akkor sikerül nekik,' ha a mai útravalónál minőségileg értékesebbel látják el őket. Aggályok, közelről — A humán képzettségűek nyugtalankodnak a természettudományok előretörése miatt, s az egészséges arányok felbomlásától tartanak. Indokolt-e ez a félelem? — Kár lenne megkondí- tani a vészharangot. A harmincöt-harmincöt százalékos megoszlás továbbra is marad. Az esztétikai, a történelmi és társadalmi nevelés nem szorul háttérbe. Sőt, hatékonysága növekedik. — A tanulók egy része egyáltalán nem kedveli a fizikát. Számukra a példa- megoldás valóságos tortúra, s bármennyit kínlódnak, nem találják meg a célravezető megoldást. E téren remélhető-e lényeges változás? — A pillanatnyi nehézségeket kár lenne kendőzni. Tudunk róluk, s épp azért ügyködtünk — karöltve az elméleti és a gyakorlati pedagógia szakembereivel —, hogy idővel minél tökéletesebben felszámoljuk ezeket. Több helyütt próbálkoztak meg az újjal. Magam is meglátogattam, ilyen órákat. A kísérletezés lehetősége szinte szárnyakat kölcsönöz a fantáziának. A diákok lelkesednek ezért, s büszkék arra, amire sa’át tapasztalataik nyomán jöttek rá. Problémameglátási készségük szépen erősödött, s a különböző feladványoktól sem riadtak vissza. S hadd utaljak még egy erényre: nemcsak fizika-, hanem magyar- és történelemjegyeik is javultak, vagyis a csiszolódó Értelem hatósugara nem ismer tantárgyi határokat. Ha ez a folyamat terebélyesedik — márpedig ezért dolgoznak majd a jövő nevelői — akkor Ady szavaival élve: valóban ..élet zengi be az is7-/öcsi István J
